Szolnok Megyei Néplap, 1970. október (21. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-14 / 241. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. október 14. A VÖRÖS MEKONG II. Barlanglakok A menekült asszonyok hihetetlen soványsága Ravens- brück foglyait juttatta eszembe. Elmondták, hogy a lágerbe érkezésük után a legszebbeket közülük a tiszteknek vetették oda, a többieket pedig a közkatonáknak. Sok fogoly pusztult el a járványok és a rosszultáp- láltság következtében. A felnőtteknél is nagyobb számban halnak meg a germe- kek. A Long Sheng támaszpont közelében 4500 fogoly közül egy hónap leforgása alatt 164 gyermek halt meg. A halál oka: himlő. Még csak orvosi ellátást sem kaptak. 1969 márciusától júniusig ebben a táborban körülbelül ezer ember halt meg, közülük 400 a kolerajárványtól. Tham Phal Luangban egy hónap alatt százhúsz gyermek pusztult el... A Mekong Indokína népének vérétől vörösük... Ezen a tavaszon Laoszra, Kambod. zsára és Dél-Vietnamra huszonnégy óra alatt tízezer tonna bombát dobtak le, az amerikaiak, ami robbanóerejét tekintve ugyanannyi, mint a Hirosimát elpusztító atombomba. E három országban minden gyermek „Nixonnak” hívja a bombát. De a felégetett mezők harcosokat szülnek. Harcosokat, akik addig fognak küzdeni, amíg az utolsó amerikai katona is elhagyja földüket. — Nincs más út előttük. „Népünk iránti hatalmas szeretettel s az ellenség iránti égő gyűlölettel mindent le lehet győzni” — mondták barátnőim a Nőszövetségben. A nedves barlangban beszélgettünk, ahol a szervezet központja volt. Gyakran jut eszembe ez a mondat, amikon a barlangokban felszerelt rendelőket látom, a Front nyomdáját, ahol olyan emberek szedik kézzel a Laoszi Hazafias Front és Hadsereg újságjait, és a tankönyveket, akik két vagy három évvel ezelőtt tanultak meg írni, vagy amikor a hegyek mélyén elrejtett rádió-állomáson vagyok... Az értelmiség, a parasztok, a katonák, az orvosok mindent maguk csináltak, kezdve a szikla-robbantástól egészen az ácsmunkáig, harcolva a nedvesség és sötétség ellen. A Front harcosai, a közkatonák és a tisztek eltartják magukat: rizst és gyümölcsöt termesztenek. A ma- nióka stratégiai növény La- oszban. akárcsak Dél-Viet- namban. Hagymái ehetők maradnak a vegyszeres támadás és a napalm-támadás után is. A „Barlanglakok” tréfásan „manióka-elvtárs- nak” nevezik. Két világ, két generáció Amikor Vietnamból La- oszba utaztam, Hanoi-i barátaim azt mondták: „Mi, vietnamiak, 31 millióan vagyunk ahhoz, hogy legyőzzük az amerikaiakat. Laoszi testvéreink mindössze három millióan. Ezért felszabadító harcuk nehezebb, mint a miénk. Meg kell ismerkednünk a laoszi forradalmárok életével, ez jó iskola lesz számunkra”. Már a helyszínen, véletlen találkozásaim során naponta egyre jobban megértettem ezeknek a szavaknak az értelmét. Láttam, mennyi súlyos áldozatba, önmegtartóztatásba, türelembe és forradalmi lelkesedésbe kerül a laoszi nép minden egyes győzelme. Az amerikai agresszió eszkalációja idején Vietnamban láttam a falusi lakosokat, ezeket az „állományon kívüli tüzéreket”, akik bármely pillanatban készen állnak, hogy segítsenek a légvédelem katonáinak. Részt vettek a földalatti erődítményrendszer kiépítésében, a létesítmények álcázásában. La- oszban kis különálló egységekkel találkoztunk a magas tengerparti csúcsokon, a dzsungelekben, a hegyekben egyaránt. A fiatal katonák nem az iskolában, hanem a tűzvonalban tanultak meg a fegyverekkel bánni. Nagyon gyorsan elsajátították a technikát, nagy volt bennük a győzni akarás. A légitámadások közötti időkben tisztjeikből tanítók lettek. Együtt termesztették a maniókát, együtt tenyésztették a csirkéket, együtt keresték a vizet, amely a bambusz-törzsekben gyűlt össze, vagy távolabbi forrásokban található. (Folytatjuk.) Fóliaszőnyeg a tó fenekén A lengyelországi Piüca folyón duzzasztandó mesterséges tó fenekét műanyagfólia fogja borítani. Lengyelországban itt alkalmaznak először műanyagot a vízalatti területek hidraulikus zárjához. A közeli helység után „sulejó- wi tengernek” nevezett vízgyűjtő medrét repedezett altalajon elhelyezkedő homokréteg borítja, amelynek nagy a vízáteresztő képessége. A szakemberek így elhatározták, hogy a tó fenekének egy részét nagy ellenállóképességű műanyagfóliával fedik, amelyre ezután vastag homokréteg kerül. A vsulejówi tenger” mélysége biztosítja, hogy a fóliaszőnyeget nem fogja fenyegetni jégveszély. A török szultán a vendégek között Tata legértékesebb műemléke az öregvár. A ma álló palota a törökdúlás után épült, de az eredeti vár romjait is feltárták már. Dr. B. Szatmári Sarolta régész irányításával öt éve folyó ásatásokat megkönnyítette, hogy a történetírók a XV. század óta sokat foglalkoztak a várral. Helyenként aprólékosan mutatták be a vár életét, eseményeit. Az első hiteles adat, Zsig- mond király 1411-ben kelt oklevele már befejezett palotára enged következtetni. Arról szól ugyanis, hogy a vadász-szezonban Tatán tartózkodott. Ez persze nem zárja ki, hogy korábban is állt már itt vár. Biztos azonban, hogy a vár történetének legjelentősebb, legfényesebb szakasza Zsigmond uralkodásához fűződik. Oklevelei szerint annyira szerette Tatát, hogy nemcsak pihenőhelyül használta, hanem nagy fontosságú ügyeket intézett, magasrangú vendégeket fogadott itt. A várban fogadta például 1412-ben Ulászló lengyel királyt. 1419-ben és 1423- ban egy-egy hónapot töltött Tatán. 1425-ben és az ezt követő két esztendőben pedig csaknem egész évben Tatán tartózkodott, udvartartásával együtt. Vendégei között volt a bizánci császár, a skandináv király, a szerb despota, a török szultán, a boszniai király és a milánói herceg követsége. Utoljára 1438-ban járt Zsigmond a várban. Még életében elzálogosította a palotát, amelyet aztán halála után nem gondoztak. Mátyás trónralépésekor visszaváltotta és csodálatos nyaraló palotává alakíttatta át. Ide járt pihenni, vadászni, s aztán fiának, Corvin Jánosnak adta. Fia hűsége jeléül — Pozsonnyal és Komárommal együtt — II. Ulászló királynak ajándékozta. Ulászló 1495-ben és 1496-ban gyakran látogatott Tatára. Királyi udvartartás utoljára 1510- ben volt a várban. A nagy pestisjárvány miatt ugyanis Tatára hívták össze az országgyűlést és a király több mint fél évig a várban élt. A XVI. századtól a vár szerepe megváltozott. Védőművekkel erősítették meg, s a komáromi vár előváraként szerepelt. A török háborúk során teljesen tönkrement. Esterházy József 1727-ben megvásárolta és Fellner Jakab világhírű építész tervei szerint újjáépíttette. V. PANKOV: LEGYEN, VAGY NE? * * í * * * * t * * * * <* * Viszonylag régen nős vagyok, de ez még nem jelent semmit. Bár nejem meglehetősen fiatal, mégis gazdag lelki életet él, többek között disszertációt ír, társadalmi tevékenységet folytat, hetenként ötször úszni jár az uszodába, premierekre és filmfesztiválokra is jár. Én magam is meglehetősen fejlett vagyok: tagja vagyok egy önképzőkörnek, hobbym a rézmetszés, szeretem a sportot (a stadion lelátójáról) és így tovább. Röviden: mindig el tudja magát a család foglalni. — Ma este a Hodinkán levő színház premierjére megyünk — közli serényen nejem a mai napra rendelt tervet. —Este? Püff neki. Ma próbám van az üzemi music hallban. — De hiszen premier lesz! — Nem hagyhatom pácban a fiúkat. — Tedd át a próbát valamilyen éjszakai időpontra. Vedd figyelembe, hogy én ezt az időt a disszertáció írásától rabolom el és ezt értékelned kell. — Én értékelem, de... — Miattad elmulasztom még az uszodát is. — Mindent értek, de még a vitára is fel kell készülnöm. — Miféle vitára? — Meg akarjuk vitatni a „Hány gyermek légyen?” című cikket. — Semmiség. Kinek lehet ez érdekes? — Ügy gondolod? — Csupán magamban ítélek. — Igen? Nos nálunk sok mindenkit érdekel. Az emberek tudni akarják, hogy hova is vezethet ez. Szociológia, hiszen érted... — Igaz is, hová vezethet?... Képzeld csak el, szert teszünk egy gyerekre... A disszertáció ugrik, az uszoda ugrik, a te music hallod ugrik, a társadalmi témákra készített rézmetszet ugrik, lelki életem általános tónusáról már nem is szólok, ami — ugyebár — szintén ugrik. Ráadásul ott van az a szörnyű szopós érzés — a gyerekek iránt érzett szeretet... —- Mi az, hogy gyerekszeretet? — Hogyhogy, mi az? Te apai szeretettel szereted a srácodat, én — anyaival, és ha hirtelen elválunk? — Miféle válásról beszélsz? Honnan veszed? — Sok minden előfordulhat az életben. Azt mondom: hirtelen... Akkor aztán szét kell osztani. — Mit kell szétosztani? — Szaporán pislogni kezdtem. — Hát, a bútort, éppen eleget idét- lenkedtünk együtt, s mint intelligens emberek, nem fogunk veszekedni, de a gyerek... Azt hogy osztod meg? — Na, mondjuk, így is lehet: egy hétig nálad lakik, egy hétig nálam. — Egy hétig? Igen, egy hét alatt úgy elepedsz utána, hogy egyáltalán ném tudod kivárni a következő alkalmat. — Na, akkor úgy is lehet, hogy egy napig nálad, egy napig nálam? — Jó, hogy azt nem mondod: egyik lába itt, a másik meg ott... — És mi lenne — lepett meg — ha két gyerekünk lenne? Akkor egyik nálad lenne, a másik meg nálam. — Igen, az egyik az apukája, a másik meg az anyukája után fog bánkódni. — Van egy ötletem! Idehallgass, mit ötlöttem ki... Reggel az egyik nálam lesz, a másik meg nálad, este meg megcseréljük őket. Akkor mi sem bánkódunk utánuk, ők sem miutánun k. — Az igaz, de majd egymás után fognak búslakodni... Feljajdultam, a fejemhez kaptam, eszelősen forgattam szemeimet, majd már nyugodtabban így szóltam: — Igen. kedves, jobb most elválni, míg nincs gyerek. A gyerekekkel annyi vesződség van... MOLNÁR SÁNDOR fordítása KfPERNVSJE ELŐTT A Tv-híradó premierje Valóságos premier-hangulat előzte meg a megújhó- dó Tv-híradó és a Tv-jelenti helyett új szerkezettel és szellemiséggel jelentkező A hét bemutatkozását. A csütörtök esti, majd a vasárnap esti premier rá is szolgált várakozásunkra. A két információs program nemcsak tartalmában született újjá, hanem külső megjelenésében is: három helyszínre bővült az eddig szűkös, egyetlen asztalka a Híradóban. S hogy ez nemcsupán külsőség, hanem nagyon is tartalmi célokat szolgál, tapasztalhattuk a híranyag friss és változatos összetételéből, főként a külföldi tudósítók szerepének megnövekedéséből. Hogyan vélekednek ugyanarról a kérdésről Berünben és Moszkvában? — és mi első kézből kaptuk, egymás mellett a magyarázatot. Ebből is arra következetethetünk, hogy a megnövekedett műsoridejű híradóban alapelv az informálás sokoldalúsága, a tájékoztatás változatossága* ami egyben fokozottabb igényességet is jelent. A híradó tágabbra tárta ablakát a külvilág felé, és szélesebbre nyitotta ajtaját a hazai események előtt. Bemutatkozott az A hét s első adásáról, ha úgy tetszik „számáról” jó érzéssel állapíthatjuk meg: merőben más, mint elődje. Kevesebbet markol, mint a Tv-jelenti, de alaposabb abban, amihez nyúl. És főképpen hangulatában más. Szemmellátha- tóan a vasárnap nyugalma hatja át, kellemes esti beszélgetés fontos kérdésekről, sőt kellemetlen témákról is. Az pedig, hogy Chrudinák Lajos harci tettnek is számítható riporteri munkájának eredményét is láthattuk, egyedülálló riportfilmet Jordániából, ahol még alig hallgattak el a gyilkos fegyverek — igazi szenzációvá avatta az új tájékoztatási tévé-hetilap bemutatkozását. A különleges csemege mögött nem maradt el Vitray Tamás beszélgetése sem, a másik téma, amelyben a háziasszonyok gyakorlatias szemszögéből „gyötörte”, faggatta a közgazdászt, dr. Csikós Nagy Bélát. Jól érzik-e a háziasszonyok, hogy az utóbbi időben drágább lett az élet, jobban emelkedtek az árak, mint ahogy azt várni lehetett volna? — hangzott el a kérdés, s a kitűnő felkészültségű szakember az ismeretek fölényes biztonságával és megértő emberi közvetlenséggel válaszolt a feltett kérdésre. Nyugalmából nem zökkentették ki még az úgynevezett kellemetlen kérdések sem; könnyedén világított rá a bonyolultabb közgazdasági összefüggésekre is: ideális beszélgető partner. Az izgalmas, közérdekű témáról szóló beszélgetésben ismét meggyőződhettünk, hogy mit tesz a képernyőn a partnerek személyi varázsa, s hogy az egyéniség színeinek milyen döntő szerepük van a sikerben. A hangulatos bemutatkozástól csupán a feleslegesnek tűnő beköszöntő szavak ütöttek el — nem kellett volna, hiszen — mint kiderült a végén — a jó program önmagáért beszél; cégérre nincs szüksége. Ezek után csak azt kívánhatjuk: a Tv-híradó és az A hét őrizze meg továbbra is a premier friss izgalmát, és a sikeres bemutatkozásnál sose adja alább. Emléküket őrizze kegyelet MO A Tizennégy vértanú láttán, melyet Nemeskürthy István írt és Hajdúfy Miklós rendezett, és amelyet éppen a tragikus események évfordulójának napján mutatott be a tévé, érezhettük, hogy az alkotókat kifejezetten az a szándék vezette, hogy me- mentóként. elébünk állítsák az aradi vértanúk szép példáját, a vértanúság árán is vállalt hősiesség megrázóan szép emberi dokumentumát; Hogy élőbbé váljék a múlt, s általa gazdagodjék nemzeti tudatunk. A tévéfilm nagyon korrekt módon szolgál- 'ila a nemes célkitűzést; az 11 ügyhöz méltó tisztelettel, — (| ugyanakkor a történteknek kijáró hűséggel jelenítette meg a tragikus események jellemzőbb. lényegesebb mozzanatait. Pátosz mentesen, a té- nyeKből fakadó érzelmekre építve igyekezett megközelíteni azt a történelmi atmoszférát, amely Világossal szakadt a magyarságra, s mindazokra, akiknek legszentebb ügyük a nép sőt a világ szabadsága volt Az epikus módon szerkesztett tévéfilm egy- egy jólsikerült jelenetében felizzott a dráma is, bár helyenként az lehetett az érzésünk, hogy a dokumentumokhoz való kötődés kissé lefogja a képzelőerőt. Az ítélet- hirdetésre felsorakoztatott „internacionalista” tábornoki kar magatartását figyelve, önkéntelenül is felmerülhetett bennünk a gondolat: milyen jó lenne többet tudni róluk; közelebb kerülni hozzájuk ember mivoltukban, a tévéfilm ugyanis jóformán csak felvillantotta arcélüket. Hogy így is differenciált képet kaptunk az aradi vértanúkról. az a kitűnő színészgárda érdeme is. Mikes György komédiája Péntek este, főműsoridőben mutatta be a televíziója címe Miért is mentem hozzád feleségül? Bevezetőt maga a szerző mondott, kissé megfricskázva a szokásos bevezetőket. A Mikesre jellemző szellemesség itt még hatott, mulatni is lehetett rajta. De ami azután következett! Keserves kínlódás, hogy hogyan lehet egy humoreszknyi tartalmat háromnegyedórás i ítévékomédiává nyújtani. Eleve kudarcra ítélt kísérlet. A * küzdelembe olyannyira bele is fáradtak az alkotók, iihogy a végén már valamics- i'ke csattanóra sem maradt erejük. Hogy az a szegény Márkus László is mit kínló- i dott össze, amíg odébb-odébb ( vonszolta a részeg Gézát ját- „fszó Huszti Pétert Kérdés; ugyan mit mondana a Mikes- komédiáról a kritikus-Mikes — a show-hivatalban? Egy kérdés és más semmi? Röviden Régen láthattunk olyan jól szerkesztett és képben is kitűnően megkomponált versműsort, mint a latin-amerikai lírát bemutató Eladod-e? — lenyűgöző volt. A szenvedélyektől túlfűtött, tüzes költészet szinte perzselt a képernyőről. Zolnay Pál rendező a verseket megszólaltató Berek Katalinnak és a hozzá felnőtt Jobba Gabriellának alkotótársává vált; csak az 6 dinamikus képi kompozíciójában teljesedhettek ki igazán Nicolas Guillén versei. V. M.
