Szolnok Megyei Néplap, 1970. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-05 / 208. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. szeptember 5. A Szakszervezetek Elméleti Kutató Intézetének tudományos terve Több mint két esztendeje hívta életre a Szakszervezetek Országos Tanácsa a Szak- szervezetek Elméleti Kutató Intézetét. Az aránylag fiatal intézet eddigi munkája már figyelmet érdemlő eredményeket produkált. Tavaly például értékes javaslatokat dolgoztak ki arra vonatkozóan, hogy a szakszervezetek az eddigieknél hatékonyabban lépjenek fel a közéleti demokrácia fejlesztésében, a bürokrácia elleni harcban. A múlt évben vizsgálták a többi között, hogy a munkások, Az intézet eddigi munkássága alapot teremtett ahhoz, hogy kidolgozzák ötéves kutatási tervüket. Lehetetlen itt ismertetni a fő témák és a résztémák összességét. A gazdag munkatervből azonban érdemes kiragadni néhány figyelemre méltót. A kutatók a szakszervezetek és a szocialista állam viszonyát tanulmányozva a többi között vizsgálják majd azt, hogyan alakul ez a viszony a szocializmus teljes felépítésének szakaszában hazánkban. Érdekes részletnek ígérA szakszervezeteknek nagy feladataik vannak a termelés fejlesztésében, a népgazdasági terv teljesítésében. E témakörön belül az intézet programjába vette: megvizsgálja a szakszervezetek országos és helyi szerveinek szerepét, hatáskörét a nép- gazdasági. az ágazati és a vállalati tervezésben. EleAz egyik legnagyobb témakör: az életszínvonal alakulása és az ezzel kapcsolatos alkalmazottak! fogyasztói érdekeinek védelmében milyen árucikkekre és lakossági szolgáltatásokra indokolt fenntartani a központi ármegállapítást; felmérték továbbá a szakszervezetek egyes feladatait a dolgozó nők problémáinak megoldásában, különös tekintettel „az egyenlő munkáért egyenlő bért” elvére és a szociális ellátottság javítására. Az intézet e munkája értékes segítség a szakszervezeteknek a nők helyzetének javításáról szóló párthatározat végrehajtásához. kezik annak vizsgálata, hogyan illeszthetők be a szak- szervezetek állami jellegű funkciói közé az érdekvédelmi funkciók; mi történjék az állam és a szakszervezetek érdekösszeütközése esetén a szocialista társadalmi rendszerben; melyek lehetnek az ütközések, milyen jellegűek azok és mi a megoldásuk módja? A kutatás azt a gyakorlati célt is maga elé tűzte, hogy segítse a SZOT vezetőit az állami szervekkel való kapcsolat korszerűsítése, hatékonyabbá tétele érdekében. mezni fogják a szocialista munkaverseny helyzetét, a szakszervezeti feladatokat a verseny formáinak és tartalmának korszerűsítésében. — Vizsgálják a közgazdasági szabályozásnak azokat a módozatait, amelyek a legjobban ösztönzik a termelés és a termelékenység növekedését, a bérszínvonal gyorsabb emelkedését. szakszervezeti feladatok. Ez a fő téma hat résztémára tagolódik a munkatervben. A tartalmuk pedig: az életszínvonal-mérés problémái, a létminimum fogalma, az életszínvonal alakulása s az ezzel összefüggő szakszervezeti tennivalók a negyedik ötéves terv időszakában. Ennek keretében elemzik a jövedelempolitikának a társadalmi változásokra gyakorolt hatását, javaslatokat dolgoznak ki a bérarányok változtatására: kutatják az állami és üzemi szintű társadalmi juttatások lehetséges és szükséges fejlesztési irányát; vizsgálják a munkakörülmények és a munakfelté- telek várható és célszerű alakulását a tizenötéves távlati terv időszakában. Érdekesnek ígérkezik, hogy néhány család-típusra kiszámítják a társadalmilag indokolt jövedelem minimumot is. Ennek az egész munkának a célja, hogy a szak- szervezeti mozgalom számára használható életszínvonalszámítási és létminimumszámítási módszereket alakítsanak ki, s hogy elvileg megalapozzák az érdekvédel. mi nézőpontú életszínvonal vizsgálatok módszertanát. Négv téma, a tudománvos- technika forradalom társadalmi, gazdasági hatásait, és az ezzel kapcsolatos szak- szervezeti feladatokat hivatott feltárni. Elemzés alá kerül itt, hogy milyen hatással lehet e forradalom a foglalkoztatottságra, a munkaerő szakmai összetételére, a szak. oktatásra, a munkaidő csökkentésére, a szabadidő kihasználásra és a fogyasztásra. A kutatók munkamódszerükben egyformán alkalmazzák a kérdőíveket, a személyes interjúkat, a reprezentatív felméréseket. Értékes módszerként tarthatjuk számon hogy a vizsgálatokba már korábban is bevonták és a jövőben bevonják majd a SZOT-iskola különféle tanfolyamainak hallgatóit. Ez nemcsak az intézet munkáját segíti, hanem hatásos nevelő eszköze is a szakszervezeti funkcionáriusoknak. Sz. S. j Új filmek bemutatója Két magyar filmbemutató is lesz szeptemberben. A hazai nézők is megismerhetik a legutóbbi cannes-i filmfesztiválon a zsűri külödíjával kitüntetett Magasiskolát. A premier szeptember 10-én lesz. Szeptember utolsó hetében mutatják be, a másik színes magyar filmalkotást, a „Szép magvar komédiá-t”. Forgatókönyvét Garai Gábor és Banovich Tamás írta. A történet a XIV. században játszódik, főhősének ihletője, Balassi Bálint. A szeptemberi külföldi filmbemutatók egyik érdekessége az „Egy kínai viszontagságai Kínában” című francia—olasz színes alkotás. Jean-Prtüi Felmondóval a főszerepben. A népszerű „Folytassa” sorozat legújabb filmje „Folytassa, doktor” — ismét kórházban játszódik. A Morvaország területén a XVII. században lezajlott boszorkányperek alapján készült a „Boszorkány” című csehszlovák film forgató- könyve. A rövidfilm-újdonságok közül kiemelkedik az egész estét betöltő, három részből álló színes alkotás, a „Trilógia”. Bodrossy Félix alkotása görög vázarajzok alapján készült. Kanyaró elleni védőoltás Az egészségügyi miniszter utasítást adott ki a kanyaró elleni idei védőoltások megszervezéséről és végrehajtásáról. Az utasítás szerint védőoltásban kell részesíteni azokat a gyermekeket, akik 1969-ben születtek, valamint azokat is, akik 1968-ban születtek, s kanyarón még nem estek át, ellene védőoltást még nem kantak. Az oltásokat szeptember 21—30-a között végzik el. Akik ebben az időben az oltásról elmaradtak, október 5—10-e között pótlólag kell megkapják az oltást. Az oltások előkészítése és szervezése a fővárosi, a megyei és a megyei jogú városi tanács végrehajtó bizottsága egészségűéi szakigazgatási szervének feladata, amely ezt a Közegé jzségügyi — Járványügyi Állomás útján látja el. Az oltásokat a járási, a városi, illetőleg a városi kerületi Közegészségügyi — Járvánviigyi szolgálat irányításával és ellenőrzésével az JCélizáz éaej a Lőtté Szeretünk játszani A szakszervezetek és a szocialista állam viszonya A munkaverseny helyzete Az életszínvonal alakú1 ása Pénteken, mint minden héten, pontosan tíz órakor kisorsolták a lottó nyerőszámait. Szombaton meghallottuk a közleményt — öt ta- lálatos szelvény a héten nem volt, négy találatot..., a három találatos szelvényekre..., a kéttalálatosok nyereménye... A felnőttek szeretnek játszani. A legkülönbözőbb társas- és szerencse-játékok nyomaira bukkan a kutató a régi korokban is. A társasjátékokba' ° Irnvínkr.p A lottó mai formája — a 90 szám közül kiválasztandó 5 nyertes szám megjelölése Genova városában lelt honos. A város nagytanácsának öt tagját ugyanis évente 90 polgár közül nyilvános sorsoláson választották. A lakosok egymás közt fogadtak az öt jelöltre. Később az egyéni fogadásokat betiltották. s Benedetto Gentile javaslatára a köztársaság rendezte meg hivatalos formában — sorsjátékszerűen — a fogadást. Hamarosan a többi olasz városállamban is bevezették ezt a játékot.^ S még a közéokorban egész Európában elterjedt a lottó. Az első magyar lutri Magyarországon az első lutrit 1763 ban sorsolták, ekkor még osztrák rendezésben. De az 1868-ban kelt XV. végén kialakult a sorsjáték. Az első sorsjátékot a francia Brügg városban rendezték. Maga a Lottó, Lőttéire elnevezés is gall szóból, a pénz, illetve a súlyegység bizonyos hányadát jelentő Lot-szóból ered. Franciaországban 1539-ben I. Ferenc király pátenst adott ki a sorsjátékok rendezésére. S a francia királyi lottó XVI. Lajos korában már évente 10—12 millió livre bevételt hozott a kincstárnak. törvénycikk már önálló magyar lottó jövedék felállítását rendeli el. Pesten először 1770-ben húztak lottószámokat. E jubileum alkalmából a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság rendkívüli lottó- szelvényt bocsátott ki, amelyen a Budai Vár régi és mai képe látható. Az emlékszelvények sorsolását — a 37. heti számok húzásától függetlenül — szeptember 11-én tartják. 200 év előtt nem volt hosszú életű a számsorsjáték. Rövidesen megszüntették, s helyébe az osztálysorsjátékot vezették be. Egy özvegy- asszony szerencséje március 7-én a következő öt számot húzták ki a szerencsekerékből: 77. 16, 71, 89, 61. öttalálat nem volt. 1957-ben új célokkal, de a régi feltételek mellett újból meghonosították a lottó játékot. Az első játékhétre 1 505 500 szelvényt küldtek be a játékosok, s a nyereményalap meghaladta a 2 millió forintot. Ekkor, 1957. általa meghatározott helyeken és időben a kijelölt oltóorvosok végzik, az oltáshoz csak azt az oltóanyagot szabad felhasználni, amelyet e célra az Országos Közegészségügyi Intézet ad ki. Zenét hallgató modell. Kép Analolij Nyikics szovjt festőművész budapesti kiállí fásáról. Golyóscsapágyak exportra A romániai gyárak évente 22 miliő csapágyat készítenek több száz típusban. Jelenleg a belföldi szükséglet teljesen Az elmúlt években a Szovjetunióban a közsszükségleti cikkek termelésének növekedési üteme meghaladta a termelési eszközök termelésének ütemét. 1966-tól 1970 elejéig a könnyűipari termékek termelése 38 százalékkal növekedett. Ez alatt 150 új köny- nyűipari üzem kezdte meg működését és 140-et újítottak fel. Az üzemek többsége a nyersanyaglelőhelyek és a fogyasztói körzetek közelében létesült. A könnyűipar más ágazatainál gyorsabban fejlődik a konfekció és kötöttáru ipar fajlagos termelése az 1958. évi 9 százalékról 1970-ben 26 százalékra emelkedett. A termelés fejlődése nagymértékben köszönhető az inPlovdiv, a szép, régi város utcáit hamarosan ismét elárasztja a különböző nyelven beszélő emberek sokasága. Ez év szeptember 20. és 29. között tartják meg a XXVI. Plovdivi Nemzetközi Vásárt, Európa egyik legnagyobb vásárát. A kiállítási terület kb. 165 000 négyzetméter. A gyönyörű virágágyak között 34 modern stílusban épített pavilon, adminisztrációs épület, étterem, cukrászda emelkedik a magasba. Különösen gazdag és változatos lesz a házigazda — Bulgária kiállítása. Sokezer kiállított tárgy, tabló, diagram beszél majd a bolgár népnek a szocializmus építésében elért sikereiről. Az ipar bruttó termelésének volumene a háború előtti 1939. évihez viszonyítva. 33-szorosára nőtt. A szovjet sajtó nemrégiben hírt adott Nyizsnyikov orvos- tudományi kandidátus felfedezéséről. Az orvosok még a legközelebbi múltban sem tudták, milyen szerrel lehetne megvédeni az emberi szervezetet a stroncium—90 káros hatásától. A rádióaktív stroncium igen nagy veszélyt jelent az ember életére, ráadásul ha a szervezetbe kerül, igen hosz- szú időn át aktív marad: felezési ideje több mint 27 év, Nyizsnyikov kandidátus ki van elégítve. Körülbelül 6 millió különféle román csapágyat exportálnak, nagyrészt a KGST országaiba. tenzívebb termelési eszközök beállításának, az új felszereléseknek, s az egyes üzemek egy árucikk termelésére való specializálásának. Ezenkívül a Szovjetunióban nagy termelési egyesülések jönnek létre. Jelenleg a Szovjetunió könnyűipari minisztériumának felügyelete alá több mint 240 termelési egyesülés tartozik, amelyek 1040 .vállalatot fognak össze. Az egyesülések létrehozásával jelentősen megjavult a gazdasági és a műszaki irányítás. Főként az ilyen nagy szervezetek koncentrálhatnak jelentős eszközöket a termelés emelésére és rövid idő alatt felfuttathatják a kisebb üzemek termelőkén vséeét. Különösen gyorsan fejlődik az energetika, a kohászat, a gépgyártás, a vegyipar. Most nyolc nap alatt annyi gépipari terméket állítanak elő, mint amennyit 1948-ban egy egész év alatt termeltek. A mezőgazdaság termelése a háború előtti időkhöz képest megkétszereződött. A látogatók kétségtelenül nagy érdeklődéssel fogják megtekinteni a Bulgáriában összeállított személy- és tehergépkocsikat, autóbuszokat, valamint a bolgár motorkerékpárokat, mopedeket, kerékpárokat, villamos-háztartási készülékeket, 25 különféle tengeri- és folyami hajó makettjét. Érdekesnek ígérkeznek a külföldi kiállítók pavilonjai is. Eddig már mintegy 40 állam jelentette be részvételi szándékát. több mint 1000 állaton végzett kísérletet. Megállapította a fluornak azt az eddig ismeretlen képességét, hogy enyhíti a stroncium-fertőzés súlyos következményeit. Kísérletei során fluort használt gyógyszerként nagy, de még mindig veszélytelen adagokban, s érdekes tényt állapított meg: kiderült, hogy a bizonyos adagokban a szervezetbe jutó fluor csökkenti a stroncium mennyiségét a csontszövetben. Űj műszer a diagnosztikában és gyógyászatban Bolgár szakemberek találmánya alapján Bulgáriában olyan műszert szerkesztettek, amely a petevezeték-elzáródás diagnosztizálására és gyógyítására szolgál. A műszernek számos előnye van a hasonló, világszerte alkalmazott orvosi műszerekkel szemben és igen hasznos segítséget nyújt az orvosoknak a meddőség elleni küzdelemben. Az új műszerrel széndioxid-be- fúvást lehet végezni. A műszerre jellemző, hogy a hagyományos rendszeren kívül, amely a befúvás kimográfiai módszerén alapszik, számos eredeti technikai megoldás is alkalmazható. Vasúti modellek kiállítása A prágai gyermek- és ifjúsági ház idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. Ebből az alkalomból számos rendezvényre kerül sor, például a XVII. nemzetközi vasúti modell versenyre és kiállításra. Az augusztus 22— szeptember 15. közötti rendezvényen a szocialista országokon kívül Franciaország, Ausztria és Svájc sok modellezője is részt vesz. A jelszó: munkavédelem A bányaipari munkavédelmi világkongresszus hivatalos statisztikája megállapítja, hogy Lengyelországban a bányaiparban foglalkoztatott ezer dolgozóra 0,38, az NSZK- ban — 0,88, Törökországban — 2,8, Japánban — 3,71, az Egyesült Államokban pedig több mint 4 halálos kimenetelű baleset jut. A lengyel bányák — a világon a legbiztonságosabbak közé taxtoz- nafeL Fogadás öt jelöltre Nyitás előtt a Plovdivi Nemzetközi Vásár Közszükségleti cikkék ipara Harc a stroncium—90 ellen