Szolnok Megyei Néplap, 1970. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-13 / 189. szám

1970. augusztus 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Kínált pénznek nincs gazdája Zsákutcában a szolgáltatások fejlesztése ? Egy mondat nyomában kezdtem utánajárni a cím­ben foglalt tény magyarázatának. Az az egy mondat így hangzik: Változatlanul csekély az érdeklődés a javító­szolgáltató hitelek iránt. Ez a ténymegállapítás a Magyar Beruházási Bank megyei fiókjának tájékoztatójában sze­repel. Elsőként tehát a bank megyei igazgatóját, Vékes Sándort kértem meg, fejtse ki részletesebben, miről is van szó. Köztudott ugyanis, hogy a kormány a múlt év októberében határozatot hozott a javító-szolgáltató te­vékenység fokozott ütemű fejlesztésére. Ennek érdekében a határozat egy sor fontos intézkedést, kimondottan elő­nyös feltételeket szabott meg az ilyen jellegű munkát végző vállalatok és kisipari szövekezeteket részére. — Ezek között is jelentő­sek a kedvező hitelfeltételek és maga az az összeg is, amely megyei hitelkeretként a javító-szolgáltató tevé­kenység fejlesztésére fordít­ható — kezdte a tájékozta­tást Vékes Sándor. — A ja­nuár 1-től három évre meg­állapított, úgynevezett mini­mumkeret 14 millió forint, amely szükség esetén lénye­gesen több — nyugodtan mondhatom: akár a duplájá­nál is több lehetne. Ám en­nek a 14 milliónak is csupán 40 százalékát vették eddig igénybe a vállalatok, s a to­vábbiakat illetően sincs va­lami nagy érdeklődés. Ennek a magyarázatát Vé­kes elvtárs ■— mint elmond­ta — abban látja, hogy a javító-szolgáltató tevékenysé­get folytató cégek (az egy­szerűség kedvéért nevezzük így) döntő többségükben ter­melőmunkát — s a legöbb esetben az össztevékenységük nagyobb hányadában terme­lő feladatokat — is végez­nek amivel lényegesen na­gyobb haszonra tesznek szert. A javítás-szolgáltatás ellátás sában nem érvényesül kel­lően — megközelítően sem annyira, mint a termelésben — az anyagi érdekeltségük. Kicsiny lenne tehát a ja­vító-szol eáltató munka jöve­delmezősége? Valóban ki­csiny? Kérdésünkre a megyei tanács egyik illetékes szak­embere is azt a véleményt fejtegette, miszerint az erre hivatott cégek anyagi érde­keltsége a szolgáltatásokban nem megfelelő. Valóban így lenne ez, vagy efféle véle­kedés csupán feltételezés,, megalapozatlan magyarázat egy sajnálatos jelenségre, aminek a valódi oka még kellően nem ismert? Inkább az utóbbi. Meg­hallgattam szerencsére még egy — ezt a problematikát jól ismerő — szakember vé­leményét, amelyből előbb néhány kézenfekvő kérdést idézek. Miért lenne a javító­szolgáltató munka jövedel­mezőtlen, ha kifejezetten ezzel foglalkozó cégek — például a fodrász ktsz, a minőségi szabók ktsz-e *— évek óta tisztes nyereséggel dolgoz­nak? S miért ne lenne érde­ke más vállalatnak is a szol­gáltatás fejlesztésére igé­nyelhető kedvezményes hite­lért folyamodnia, ha ez pél­dául a Patyolatnak érdeke? Sokkal inkább kényelmes­ségről van szó a vegyespro­filú cégek esetében; arról, hogy a termelés egyszerűb­ben szervezhető és irányít­ható; rendszerint a munka­időben mindenki együtt van, könnyebben ellenőrizhető, mint néhány-javítási-szolgál- tatási ágazat esetében. Ott, ahol a települést kell járnia a javító szakembernek. No, de ilyen esetben is találkoztunk mi már olyan példával, amikor tizenégy- néhány forintos díjtételű munka után kiszállási díjat meg 400 százalékos rezsikölt­séget fizettetett a vállalat, s a számla végösszege bizony közel volt a 100 forinthoz. S ez esetben aligha volt ke­véssé jövedelmező az a mun­ka (vagy inkább munkács- ka). Tény, hogy ilyenkor a cégek általában 250—300 szá­zalékos rezsihaszonnal dol­goznak, mégis lehetséges vol­na, hogy az egész így sem elég jövedelmező? Nehéz el­képzelni... tény viszont, hogy a javító­előnyös feltételek vagy alig van — Magyar István Szomorú és sajnálatos szolgáltató tevékenység fejlesztésére mellett felkínált pénznek ni ncs — gazdája. Sokáig így lesz-e vajon? 0 Szerényen, egyszerűen... Egyszer féntről, óriás gépmadár szár­nya alatt látni véltem ezt a tájat. Kora­őszi napsütésban homokos sárgán a Tisza- kanyart, beljebb a forgalmas Vöröshad­sereg utat, meg a széles karimás-kalapos Új víztornyot. Fent/ől alig látszottak a házak, amelyek ott guggolnak a magas gyárak tövében. Lehet, csak képzeletem játszott akkor ve­lem. De szinte hallottam a Tisza-malom zúgását, a gőzfűrész hangját, a jármű reg­gelente meg-megszólaló dudáját. Megszo­kott, jól ismert nekem valamennyi, mint az alacsony, jobbára vályogból épült kis családi házak, ahol az emberek élnek. S különösen sok öreg. A Téglaház, a Csiszlikó, az Újváros (de rég is lehetett az új...) embereire gon­dolok. Azokra, akik Szolnok peremén él­ték életüket, akik itt öregedtek meg, ne­héz munkában, sok gondban-bajban, — de nagy tisztességben. Különösképpen a veteránokról sze­rettem volna már rég írni. A tavaszon hí­re volt az ötös körzetnek. Akkor a fel- szabadulás 25. évfordulóján ünnepi párt- taggyűlésen Sípos Károly, a városi párt- bizöttság titkára köszöntötte a jubilálókat. Hetvenkét idős kommuinsta, hetvenkét ju­bileumi emlékérmes egy százon alig felüli létszámú pártszervezetben! Kedden este hívatlan-váratlan beállítot­tam hozzájuk. Tudtam, tervük szerint kez­dik a készülődést a vezetőség választásra. A nyugdíjas pártszervezetben vezetőségi tagok, bizalmiak tanácskozását hívták össze. Alacsony kis kapuajtó nyílik a pártház­ba. Kis udvarán virágok díszlenek. Egy­szerű a ház, külsejéről senki sem mon­daná, hogy nem egy a családi házak kö­zül. Bent a vezetőség szobájában — tár­gyalójában — három kép a falon. Marx, Engels, Lenin portrék. Alattuk két könyvszekrény, néhány cserép virág. Az asztalokon piros paszabi szőttes, s egy fe­hér tálcán friss víz csillog kis terítővei le­takart kancsóban. Lassan gyülekeztek az emberek. Ba­lázs Mátyás, az egykori járműs, Kopper- mann Gusztáv, a cukorgyár régen volt dolgozója. Mészáros László, aki a fatele­pet mondhatja jó ismerősének, kedves régi munkahelyének. Dancsi Barnabásné, aki felett a papírgyárban jártak el az évek, s így mind, a vezetőség, a bizalmiak. > Zsíros János, a titkár a közelgő vezető­ségválasztással kezdi mondókáját. Egy hónappal ezelőtt ezt a napot jelölték meg a beszámoló köjös elkészítésére. Két évről kell számot adni. Nem, már akkor is meg­mondták sokan, ne írásban! Jobb az élő­szó, — azon vitázni is lehet — íráshoz nem szokott, megfáradt, eres kézzel nagy munka az különösen a hetvenen túl. Hatkai Albert, a szervezőtitkár maga elé rakja a kérdéseket, amelyeket már összegyűjtöttek, ö vállalja az írást, Mé­száros Lászlónéval ketten még messzi vannak a nyugdíjkorhatártól. Alapvető dolgokkal kezdik. A tagdíjfi­zetés? Azzal ugyan soha nem volt itt baj! Száz százalék! Koppermann Gusztáv, Ba­lázs Mátyás, Dikó Mihály hozzáteszi: ők tíz éve már, hogy bizalmiak, náluk min­dig így volt. Hogyan él a pártcsoport? Találkoznak sűrűn. Csányiné hangos szó­val mondja, hogy hozzá bizony be-benéz- nek a csoportja tagjai. Sebestyénné, — a másik asszony bizalmi — csak nekem súg­ja meg, hogy sokszor fél napig is eltart, míg végigviszi a bélyeget. Jól elbeszélget­nek mindenhol. A taggyűlésekről jó a véleményük, még ha azt is számításba veszik, hogy nekik sok nagyon idős, beteg társuk van. Azért a taggyűlés mindig határozatképes. Vélemény, kritika, önkritika a vezető­ség, a bizalmiak munkájáról? Valaki végignéz az őszhajú embereken és felsóhajt. Az bizony jó lenne, ha fia­talabbak is lennének. De hát ide nyug­díjkorhatár után érkeznek „fiatalok”. Ez az élet rendje. Most is jön, hamarosan kettő. Már tudják, számítanak rájuk. Oktatás? Bármennyire is nyugdíjasok pártszervezete ez, aki kommunista, vál- lálta a tanulást. Mindkét évben volt idő­szerű kérdések tanfolyama, megszerették Váradi Alajos előadásait. A szervezőtitkár előtt már sűrűn teleírt papírlapok sorakoznak. Egy tizedét sem idéztem az előbb. Lesz mibői elkészíteni a beszámolót. A jövő héten kedden már kész anyag felett vitáznak. Kinn, a klubszobában éppen a televízió híradó végét nézik sokan, amikor a párt­vezetőség befejezi a tanácskozást. Elindul­nak hazafelé. Akik kettesben mennek, ki­csit elbeszélgetnek még erről-arról az úton. Nem történt semmi különös, nagy dolog. Idős kommunisták készülődtek egy tag­gyűlésre. ök nem mondhatnak munka­eredményeket, nekik a munkásélet már a múlt szép emléke. Szerényen, egyszerűen — ahogyan élnek a magas gyárfalak tövé­ben húzódó kis házaikban. — SOSKUTi — Az újjászülető Déli pályaudvarnál megkezdte a Köz­lekedési Építő Vállalat az úgynevezett körépület alapo­zásának és a metróhoz vezető mozgólépcső építésének talajmunkáit. Ez a 14 méter átmérőjű épület a pályaud­varra érkező utasokat fogadja majd. ■1 a (MTI foto — Bajkor József felv.) Hármas jubileum Fertődön ötven évvel ezelőtt kezdő­dött meg Fertődön az egy­kori Eszterházy birtokon a mezőgazdasági növényneme­sítés. Egyre több „Eszterhá­zy” fajta került köztermesz­tésbe. A nagyarányú kutatómun­ka azonban 25 évvel ezelőtt kezdődött Fertődön az Álla­mi Növénytermesztési és Nö- vénynemesítési Kutató Inté­zet létrehozásával. Pontosan 20 éve, hogy az intézetben megkezdődött a kertészeti növények, főleg a bogyós­gyümölcsök nemesítése az elhunyt dr. Porpáczi Aladár Kossuth-djas igazgató irányí­tásával. A hármas évforduló alkal­mából gazdag eredményekről adhattak számot az intézet munkatársai. Az 50 év alatt félszáz Fertődön nemesített, vagy bevezetett fajta került köztermesztésre hazánkban. Az utóbbi 25 évben 25 fertő- di fajta került állami elis­merésre. Többek között az intézet jelenlegi igazgatójá­nak, dr. Beke Ferenc Kos- suth-díjasnak Q—293-as bú­zája, amely jelenleg a köz- termesftesben lévő legjobb magyar búzafajta. Dr. Por­páczi Aladár nevéhez nem­csak az új málna és szamó­ca fajták nemesítése fűződik, hanem a bogyósgyümölcsök nagyüzemi termesztésben va­ló elterjesztése is. XI. SZEQEDI NYÁRI TÁRLAT Tizenegyedik alkalom­mal rendezték meg a Szege­di Ünnepi Játékok keretében a vidék egyik legrangosabb nyári képzőművészeti ese­ményét. Kezdetben kiegészítő programnak szánták a Dóm­téri színházi események lá­togatói részére, — hogy ez mennyire így van, bizonyít­ja a tárlat díjainak ma is ér­vényes kiírása, amely a szín­házzal kapcsolatos, a színház által inspirált képzőművésze­ti alkotásokra ösztönzi a mű­vészeket. Szerencsére sem a zsűri sem a művészek nem ragaszkodtak — annak ide­jén sem, ma sem mereven — e kiíráshoz, így a szegedi tár­latokon csak kevés színházi „illusztráció” láthattak a né­zők. Mert elképzelhető, hogy esetenként valóban a színház ihleti meg a képzőművészt, mintahogy egy parasztudvar, vagy egy tájrészlet (mind­egyikre találhatunk példát az idei kiállításon is), de a képzőművészet ilyen fajta felparcellázása nem hiszem, hogy fejlődése szempontjából hasznos lenne. Az erőszakolt profil helyett azonban sokkal egészsége­sebb, természetesebb módon az évek során mégis határo­zott. jól felismerhető arcula­ta alakult ki e kiállítások­nak. Országos jellegét meg­tartva, sőt az egyre szélesít­ve (az első években csupán szegedi és Szeged környéki művészek szerepeltek) az in­tenzív szociális érdeklődés jellemzi a kiállítást, (a mű­vészek — ) a rendszeresen szereplő tizenöt-húsz ^mű­vészre gondolok itt elsősor­ban) — az -’földi képzőmű­vészeti eszmei (és nem stilá- ris!) hagyományait követve a társadalmi érdeklődés ki­fejezésében meglehetősen egységesek. Azok az alkotók pedig, akiket más szellemi pólus vonz, rendszerint egy-, két próbálkozás után le­mondtak a részvételről. Ez a felfokozott szociális érdeklődés téma választás­ban az idén is megmutatko­zik, nem így az indulatok­ban. Kicsit szemlélődő jelle­gű. kicsit zsánerszerű az egész kiállítás, és ez az ér­dektelenség veszélyét is ma­gában rejti. Kicsit summásan kevés az igazi szellemi izga­lom, — a szó valódi és nemes értelmében vett újdonság. — Az olyan al­kotás. amelyik ténylegesen megragadja. állásfoglalásra készteti a nézőket. Ezeket az aggodalmakat annál jogosabbnak, és saj­nos, egész mai képzőművé­szetünkre jellemző, de remé­lem múló „rosszullétnek” ér­zem, mert nem egy elszige­telt tájegység, provinciális­nak mondható kiállításáról van Szó, hanem egy rangos országos tárlatról, amelyen nagyon sok jelentős művé­szünk képviselteti magát. Fő­városiak. és vidékiek egy­aránt. A kiállítók között, im­már szintén hagyományosan, szolnoki művészek is vannak. Az ő munkájukról szeret­nék kissé részletesebben is megemlékezni. Maradjunk talán az alfabetikus sorrend­nél! Berényi Ferenc két kismé­retű képe azon kévések kö­zé tartozik, amelyek rendel­keznek az igazán jelentős és (a kisméret ellenére is) —• a nagv képek sajátos tulajdon­ságával, nevezetten, hogy tu­dott dolgokról is olyan szel­lemi információt képesek nvújtani, amelyik újdonsá­gával meggyőzi a művet szem­lélő nézőt. Az elhelyezésük is szerencsés, a legalsó terem fő falára került mindkettő. (A Horváth Mihály utcai ki­állítási épület három szint­jén rendezték meg az idén a tárlatot). Kokas Ignác egyik kiemelkedően jó műve mellé. Baranyó Sándor szintén két festménnyel szerepel Szegeden. Az egyik, kissé pontatlanul jellemezve, táj- csendélet, hagyományos ti­szai téma, vízparttal, csóna­kokkal, s a megfestés pasz- tózussága sem tudja a kon­vencionálisán szerkesztett ké­pen a Baranyóra oly jellem­ző dinamikát festői szuggesz- tivitást érzékeltetni. A kép fogyatékosságát, úgy látszik, a kiállítás rendezője is érez­te, mert a művet a folyosón helyezte el. A másik Bara­nyó kép az algyői gázkitö­rést örökíti meg. Jóval többet mond ez a kép az esemény egyszerű regisztrálásnál, az örvénylőén kavargó színek, a zaklatott ecsetkezelés a gigászi küzdelem szenvedé­lyességét is érzékeltetni tud­ja, kár. hogv a kompozíció­ja kissé esetleges, és a for­mák jellegtelenné oldódnak ebben a kavargásban. Chiovini Ferenc Vágtató lovak című festménye alko­tójának érett művészetét di­cséri. A közelgő vihar, a ter­mészet elementáris erejét kitűnően érzékeltető a mé­nes megriadt vágtája, az iramló lovak esztétikailag is lenyűgöző látványát is hí­ven visszaadva. A kép szín­kezelése is festőileg tökéle­tesen megoldott. Gácsi Mihály kiállított réz­karcai nemrég a firenzei gra­fikai beinnalén is szerepel­tek, és csak ismétlésekbe bo­csátkozom, amikor újra le­írom Gácsinak a szemléletét számára való filozofikus hu­mora most is élményt jelen­tett. Végül két szobrász is kép­viseli Szegeden a szolnoki művészeket. Nagy István — Vágtató lo\#s című samott kis plasztikája, ténylegesen kisplasztika. Nem ad többet egyetlen plasztikai ötlet fel­villantásánál. Simon Ferenc viszont az ötletet a kifejezés szándéká­val párosítja lemezmunkái­ban. A folyó szimbóluma cí­mű vörösréz fali plasztikáia ezért a díszítő funkción túl (ennél a műfajnál ez is na­gyon lényeges), önérvényű műalkotás is egvben. Ügy tű­nik, hogy a művész helyesen talált rá arra a kifejezési for­mára, amelyben invenciózus formai ötletgazdagságát a megmunkálás igényességével párosítva értékes műveket alkothat. Néhány szót még a kiál­lítás rendezéséről, amely Rozványi Márta munkája. A változás, a fejlődés ebben a legszembetűnőbb. A korábbi évek osztott, sokszor zavaró­an zaklatott elrendezése he­lyett most a paraván-boxok lebontásával sokkal egysége­sebb, világosabban áttekint­hető és főleg tetszetősebb külső kép fogadta a belépő látogatókat. Ezt a benyomá­sukat csak erősítette a kü­lönböző művek egymás mellé válogatásának, megszerkesz­tésének átgondoltsága. Rideg Gábor A városi tanács vb szol­noki útfenntartó üzeme, Szolnok, Bán u. 1. Eladásra felkínál 1 db 1,7 tonnás 1 db 3 tonnás 1 db 4 jonnás 1 db 5 tonnás FIXPLATOS PÓTKOCSIKAT Eladási ár megegyezés szerint. — Érdeklődni le­het az üzem címén. Ügyin téző; Lendvai.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents