Szolnok Megyei Néplap, 1970. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-20 / 195. szám

1970. augusztus 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 FEGYVERNEKI EMBEREK ALKOTMÁNYOZÓ NEMZEDÉKEK A címben szereplő jelzőt — tudom, — nem a nemzedékhez, inkább a nem­zetgyűléshez szokták kapcsolni. Azért került itt mégis a nemzedék mellé, mert a közelmúltban egy, a témába vágó nemzedéki párbeszédnek voltam a tanú­ja. Egy családnál jártam látogatóban, ahol beszélgetés közben valahogy a választá­sokra terelődött a szó. Eközben a család egyik ifjú tagja mosolyogva — kicsit le­mosolyogva — mesélte, hogy a mama leg­utóbb valahogy kimaradt a választói név­jegyzékből, s emiatt olyan kétségbeesett futkosásba kezdett, hogy az már fantasz­tikus volt. És mindezt csak azért, hogy bedobhasson egy ládábá egy cédulát, a többi milliókhoz hasonlóan. És akkor az édesanya, nem sértődötten, maga is mo­solyogva, ezt mondta: „Tudod kisfiam, ma­gam sem értem, de akkor úgy éreztem, elviselhetetlen lenne, ha nem tehetném ugyanazt, mint a többiek." Most, az alkotmányunk ünnepét meg­előző napon gyakran eszembe jut ez a kis szóváltás. Tudjuk, hogy van alkotmá­nyunk, de hogy ez milyen sokat jelent, már kevésbé érezzük. Ügy vagyunk vele, mint az egészséggel. Természetes állapot, oda se figyelünk rá, nem is értékeljük eléggé. De ha nincs? De ha nem lenne?! Nemzedékek élnek itt együtt, s köztünk olyan milliók, akik sanyarú éveket éltek le jogfosztottság állapotában — „jogi alapon”, mert nem voltak az alkotmány bástyáin belül. S még közülük is nagyon kevesen gondolnak arra, hogy ennek az országnak majdnem — vagy több, mint ezer éven át nem is volt alkotmánya. De hogy is gon­dolnánk arra, hisz hajdanvolt uraink ál­landóan az ezeréves alkotmányra hivat­koztak. Pedig az a sokat emlegetett „ezer­éves” alkotmány tulajdonképpen nem is létezett, illetve csak a kizsákmányolást és elnyomást rögzítő, történetileg alakult tör­vények és jogszokások összességét hazud­ták annak. Magyarországon írott, egyetlen okmányba foglalt alkotmány 1919-ig nem jött létre. A kommunistáknak kellett az állam kormányrúdját megragadni, a Ma­gyar Tanácsköztársaságnak kellett győze­delmeskedni ahhoz, hogy az első alkot­mánytörvény megszülessen. Első alkotmá­nyából egy negyedszázadra még ki lehe­tett forgatni népünket, de a világ első szo­cialista állama visszaadta szabadságunkat s mi élni tudtunk ezzel a szabadsággal. Huszonegy évvel ezelőtt, amikor az or­szággyűlés ünnepi ülésén megszavazták a Magyar Népköztársaság Alkotmányát, ál­lamunk alaptörvényében szentesültek mindazok az eredmények, amelyeket né­pünk a felszabadulást követő években nehéz harcok árán elért. A felszabadulás nemzedékei írták a reakció elleni szívós harcukkal, hitükkel a romok között, hű­ségükkel és helytállásukkal az építésben, — azt az alkotmányt, alaptörvényt, amelyet az országgyűlés szentesített, jogerőre emelt. A dolgozó nép, a felszabadulás nemzedékei voltak tehát az igazi alkot- mányozók. Alkotmányunkban nem csak az elért eredmények kaptak törvényes megfogal­mazást. Népköztársaságunk alaptörvénye szabad utat nyitott a szocialista fejlődés előtt. Természetes ez, hisz másodízben is a munkásosztály és pártja adott ennek a hazának és népének alkotmányt. Az az osztály és párt, amelynek vezetése mellett — a negyedszázad alatt kiépült politikai és társadalmi szervek alkalmassá növe­kedtek ahhoz, hogy az élet új jelenségeit folyamatosan elemezve, jól kormányozzák országunkat. A párt, amelyik az alkotmány kivívásá­ban is az élharcos szerepét vállalta, most kongresszusára készül. A párt kongresz- szusait hazánkban már régen nem tekintik az emberek a párttagok belügyének. A szocializmus építésének programja nem­zeti üggyé vált, egyebek közt azáltal is, hogy a párt népfrontos politikát folytat, olyan politikát, amely a testvéri dolgozó osztályok és rétegek, egész népünk vá­gyait, céljait fejezi ki. Ezért fordulunk párttagok és pártonkívüliek egyaránt ér­deklődéssel a közelgő kongresszus felé, ezért kísérjük figyelemmel annak irány­elveit. Olyan dokumentum ez, amely nem csak a kommunisták, a pártszervezetek számára ad értékes útmutatást és vita­anyagot, hanem egész társadalmunkat egy­séges állásfoglalásra készteti. Társadalmi fejlődésünk elemzése, az államélet, a szo­cialista demokrácia fejlődésével kapcso­latban kifejtett gondolatok, a szocialista építőmunka, társadalmunk világnézeti, kul­turális helyzetének értékelése, az életszín­vonal fejlesztésével, a szociális kérdések megoldásával kapcsolatos tervek,, egytől egyig joggal számíthatnak egész népünk érdeklődésére. Olyan témák ezek, amelyek­nek megismerése, tanulmányozása min­den magyar állampolgár személyes érdeke. Az alkotmány, alaptörvény. Mindennapi életünk, munkánk tölti ki kereteit, jö­vőnket is annak szellemében tervezzük. Ez az éltető szellem sugárzik át most körvo­nalazódó negyedik ötéves tervünk gondo­latain is. Alkotmányunknak megfelelően raktuk le hazánkban a szocializmus alap­jait, alkotmányunknak megfelelően szol­gálja, készíti elő új ötéves tervünk a szo­cializmus teljes felépítését. A negyedik ötéves terv időszakában nagyarányú tech­nikai fejlődéssel, népgazdaságunk szerke­zetének további, egészséges változásával, nemzetközi gazdasági kapcsolataink fo­lyamatos bővülésével számolhatunk. A terv a nemzeti jövedelem 30—32 százalé­kos növekedését irányozza elő, amelyet alapvetően a gazdasági hatékonyság kija­vításával kívánunk megalapozni. A nem­zeti jövedelemnek ez a növekedése teszi lehetővé a munkások és alkalmazottak egy keresőre jutó reálbérének 16—18 szá­zalékos emelkedését, a jobb szociális, egészségügyi ellátást, a kiterjedtebb mű­velődést, a több pihenést, szabadidőt. Am a nemzeti jövedelem növekedését ne­künk, dolgozó embereknek keli biztosíta­nunk, mindegyikünknek a magunk mun­kahelyén lelkiismeretes és hatékony mun­kával. Igen, alkotmányunk szellemében, amely társadalmi rendünk alapjaként nem a származást, a foglalkozást, nem kivált­ságokat, hanem a munkát jelöli-meg. Az idén emlékeztünk meg felszabadulá­sunk negyedszázados jubileumáról, a már-már sírba zuhant nemzet felemelke­désének első napjairól. Nagy költőnk, Ily- lyés Gyula azokban az időkben egy meg­rázó versben elmélkedett múltról és jö­vőről. Ebben a versében írta le azt a gon­dolatot, hogy nem volt elég sem a hű­ség, sem a szívósság, mitől egybeáll egy- egy ország s nemzet is lesz a nemzedék. A romokba omlott ország azóta egybeállt s alkotmánya alapjain — nem frázis ez — szilárdabb, mint ezer éve bármikor. A nemzetté szerveződött nemzedékek hűségé­nek és szívósságának eredménye ez. N emzedékek élnek itt együtt, alkotmá- nyozó nemzedékek. Kevesen még azok közül is, akik több mint fél­évszázada az első alkotmányt adták a hazának, felnőtt milliók, akik a mai al- katmányt hozták s ifjú nemzedékek, ame­lyeknek alkotmányos keretek között élni már olyan természetes állapot, hogy nem is gondolnak rá. S mégis, ők is alkotmá- nyozó nemzedékek, mert alkotmányunk jövőnknek is alaptörvénye. A jövő már az ő hűségükön és szívósságukon múlik, ám mindkettőt tőlünk kelj tanulniuk. Ez a mi nagy-nagy felelősségünk és rangunk. Ha úgy tetszik, egyetlen kiváltságunk, ami tulajdonképpen ugyancsak benne van az alkotmányban, ha szövegében nem is, de szellemében feltétlenül. J. R. Vasas brigád vezetők a Tisza-] igetben Fegyvernek! Hétezernégy- Százhuszonhárom lakosú község a törökszentmiklósi járásban. Már a honfoglalást követő időkben lakott hely, a XIV. században mezővá­ros, rabolja török a XVI. században, aztán elnéptele­nedik, de újraéled az 1700-as évek végén. A XIX. század­tól gróf Szapáry József a legnagyobb földesúr a vidé­ken, akkor lett ismét önálló község. Amikor megszűnnek a nemesi kiváltságok, dara­bokra törik a fegyverneki határ. Schwartz Éliás, a Glaser és a Kepich családok vásárolják meg a földeket. Cselédsors, napszámos sors, nincstelenség, — ez a fegy­verneki emberek élete ab­ban az időben. A Tanácsköztársaság ki­kiáltása után Fegyverneken is hozzáfogtak volna egy új élet megteremtéséhez — so­kat nem csinálhattak. A román burzsoá csapatok ha­mar elérték a községet, az­tán az ők, meg a fehér ter­ror pribékjeinek gaztetteiről, kegyetlenkedéseiről még ma is borzongva beszélnek az ott élő emberek. Ki ne tud­ná, mi következett ezután... Járjuk a fegyverneki ut­cákat. Kísérőm Korpás Já­nos — a Kossuth Termelő- szövetkezet bérszámfejtője útközben arról beszél, hogy valamikor ő is cseléd volt a Kepich birtokon. Csodálko­zik, amikor kérdésére — tu­dom-e hogyan éltek valami­kor ez emberek a faluban — így válaszolok: „Azt hiszem, igen”. — Honnét tudja? — kér­dezi. v— Olvastam róla. , Most ismét rajta van a csodálkozás sora. — Hát írtak a mi sze­génységünkről? Igen, írtak: Kovács Imre 1937-ben megjelent A néma forradalom című kötetében többek között Fegyvernekről is írt. Részleteket idézek írá­sából. Ügy idézem, unint egy hiteles tanú vallomását: „Egy olyan mezőgazdasági munkásnak, aki részint szük­ségmunkából, részint az ura­dalmakban egész éven ke­resztül előforduló összes munkából kivette a részét, 1935-ben... egész évi kerese­te 327 pengő 79 fillér. (Az adatok Fegyvernek községből vqlók és leellenőriztem egy gazdatiszt barátom jóvoltá­ból az uradalomnál is.) Ezért dolgozott 133 napon keresztül, amihez a tengeri föld megmunkálásának mun­kaideje is hozzájön körül­belül 15—16 munkanap ér­tékben. .. A mezőgazdasági munkások alig negyede, fele (adja megkeresni ezt az ösz- (zeget... Átlagosan 250 pen­gő körül mozog a mezőgaz­dasági munkások évi kerese­te... Tizennégy fillér jut na­ponta egy mezőgazdasági munkás családra. Két kis- szakaszjegy árából kell meg­élni, ruházkodni és a kultu­rális igényeket kielégíteni. Ez az a nagy szociális előny, amit a nagybirtok nyújt és amit a feudális Magyaroré szág nyíltan és szemérmetle­nül mer hirdetni.” Korpás János mondja: — A régi cselédek közül legtöbben most a termelő- szövetkezetekben dolgoznak. Nem vagyunk már fiatalok, de azért még keresünk. Per­sze az öregebbek már nyug­díjasok. Csak összehasonlításként a múlthoz a jelen adatai: a községben három közös gaz­daság van. Az 1969-es gazda­sági évben a Vörös Csillag Termelőszövetkezetben az egy tagra jutó átlagrészese­dés 28 233, az Aranykalász­ban 28 630, a Kossuthban 22188 forint volt. Természe­tesen ehhez még hozzájön a háztáji gazdaságokból szár­mazó jövedelem, ami nem is kevés, hisz szorgalmasan, ügyesen gazdákodnak oda­haza is a falu asszonyai. Ám ha csak a „hivatalos” kerese­tet számítjuk, akkor is kide­rül, hogy egynapra például a Vörös Csillag Tsz-ben 77.35 forint jövedelem jut egy gazdára. És még nem is számoltuk az egyéb juttatásokat, ame­lyeket ezek a szövetkezetek biztosítanak tagjaiknak. Színház- és mozibérlet, ki­rándulások, üdülés a Bala­tonnál, táppénz a betegek­nek, szociális segély nz öre­geknek. A Kossuth Tsz-ben például, ha egy fiatal tag férjhez megy, vagy megnő­sül, egy birkát kap ajándék­ba a gazdaságtól, s ha egy éve dolgozik ott 500, ha két éve 1000 forintot nászaján­dékként. Mondják, vannak is nagy lakodalmak a faluban. „Az egyik uradalom egy aratópárnak (kaszás és ma­rokszedő) egy hétre ad: 8 kg kenyeret, 1,2 kg szalon­nát, 0,5 kg főzőlisztet, 3 kg burgonyát, 0,5 kg húst, 0,15 kg sót, és 0,25 liter ecetet. Ezeknek kalória értéke kb. 45 000... A két munkás egy heti kalória szükséglete pe­dig a nehéz aratási munká­ban 70 000 kalória. Az ara­tók és cséplők a nyári fő­szezonban 18—20 órát dol­goznak naponta. Keresetük 8—10 métermázsa gabona körül van... Minden méter­mázsa gabonáért a testsú­lyukból 1 kilogrammot ad­nak cserébe... A mezőgazda- sági munkás családnál sok­kal nagyobb a kalóriahiány... állatállományuk már ré­gen nincsen... a disznók el­tűntek az ólakból, de még az baromfiak is. A mezőgazda- sági munkás családok már régóta zsír nélkül főznek és hús csak elvétve kerül asz­talukra...” Üjdonsült ismerőseimhez — Gyetvai József ékhez — — éppen jókor kopogtat­tunk be Korpás Jánossal. A háziasszony, kora délelőtt lé­vén, még nem fogott a fő­zéshez, jutott időnk a be­szélgetésre. A házigazdát is otthon találtam, ö a Kossuth Tsz borjúnevelőjében dolgo­zik, átlagban napi 6 óra a munkaideje. A reggej elláták a jószágokat, most hazaug­rott reggelizni. Az udvaron építőanyagok, készülő ház, a régi házban takaros rend, tisztaság mindenütt. — A lányomék építenek ide mellénk egy kétszobás, összkomfortos házat. Elég nagy a telek, elférnek. Ősz­re kész is lesz talán. — Unoka is van már? — Kettő — mondja az asszony, s beszól a szobába. — Kislányom, gyere csak ki, hozd már ki a kicsit. — A második unoka gő- gicsélő, vidám kis pólyás. Dundi kezeivel kapálózik a nagyapja felé. — Most nem dolgozom — magyarázza ■ a fiatalasszony — itthon maradtam a gye­rekkel. De kapom a gyer­mekgondozási segélyt. — Azért eltelik az idő egész nap — mondja ismét a háziasszony. — A kicsire minden nap mosni kell, az­tán a háztartás, meg a sok jószág a ház körül. — Sok van? — Van elég. Disznó, csir­ke, kacsa, liba. Kell, a télen is két disznót vágtunk. Per­sze adtunk is el kukoricát a háztáji terméséből, abból vet­tük az olajkályhát. Jobb az, mint a kemence. Az idén hogy lesz, még nem tudjuk. Péter Imréék nem építkez­nek. Készen vettek egy két­szobás. szép nagy házat ma­guknak, hetvenezer forintért. A háziasszonnyal a konyhá­ban beszélgetünk. Az aszta­lon jókora kenyér, finom, fe­hér, foszlós bélű. — Maga sütötte? — kérde­zem a háziasszonyt. — Én bizony. Elfogy ná­lunk 18 kiló kenyér is egy héten, öt gyerek van és mindegyik nagyon szereti a zsíroskenyeret. Hiába főzök én egy héten kétszer is húst, kerülnek, fordulnak és már a kezükben van egy karéj. A télen is két hízót vágtunk, mert bizony hogy, nagy a család, havonta 10 kiló zsír is elfogy. Tudja, mi parasz­tok, a jó tartalmas ételeket szeretjük. De azért megvan a tej is minden nap két li­ter, meg gyümölcs. A gyere­kek szeretik a jót, de egész­ségesek is, hála istennek. „A kukoricát beörlik: ke­nyeret sütnek, vagy máiét, görhét főznek belőle... A nyomorúság fokozódik és az új parasztgenerációkon már látni a testi nyomorúság, az elsatnyulás kétségbeejtő jele­it... A proletár gyerekeknek nincs ruhájuk, cipőjük; nem mehetnek az utcára. Bent kuporognak a hideg viskók­ban és szégyenletes rongy­vackokban húzzák meg ma­gukat...” — Mekkorák a gyerekei? — A legidősebb fiam húszéves, tavaly június óta a Vörös Csillag Tsz-ben dol­gozik. A legkisebb gyere­künk tíz esztendős. De mi­lyen puccos mindegyik. Én örültem volna, ha egy ren­des szoknyám van tizenhat esztendős koromban. Az én tizennégy éves lányomnak meg már egy szekrényre va­ló ruhája, cipője, csizmája van. Alig tudjuk kielégíteni az urammal az igényeiket. — Az ő kedvükért vették a televíziót is? — Ügy ám, meg a rádiót is. Mi estére már fáradtak vagyunk, csak ritkán nézünk meg egy-egy jó műsort. De a gyerekek... Meg ' aztán hazahordanak egy csomó új­ságot, azt mondják, ez a szó­rakozásunk. Nekünk dolgoz­nunk kell. Üj bútort szeret­nénk venni. — A férje? — Már tíz éve a Kossuth Tsz hizlaldájánál dolgozik. Én idehaza vagyok, de azért vállaltam részesművelést is, egy hold répát, meg egy hold kukoricát. .....Ebben a gazdasági, tár­sadalmi. szociális és lelki szi­tuációkban ismét előtérbe nyomul a magyar parasztság utolsó és egyetlen orvossze­re: a '-biblia. Széles tömegek nyúlnak a biblia után és a vallás intenzív átélésével a szekták homályos világában keresik az enyhülést..." — Megmutatná a bibliá­ját? — kértem mindkét há­ziasszonyt. — Nekünk nincs bibliánk — így Gyetvainé. Ugyan­ehhez a válaszhoz Péteriné még hozzátette: — Nem érünk mi rá templomba jár­ni, meg imádkozni. — S a gyerekek? — Ök se járnak már, el­múlt az a világ... .....Ez a nép visszaadta s orsát isten kezébe és nem tesz hozzá semmit...” Ez a nép maga irányítja sorsát, mert tudja, hogy maga és családja jövője a saját dolgos két kezében, el­szánt tenniakarásában, a jö­vőbe vetett rendíthetetlen hitében van. Fegyverneki emberek. Két különböző nép lenne? Nem, csak közben elmúlt har­mincöt esztendő. Közte vi­lágunkat alapjaiban meg­változtató huszonöt munká­val teli év. ' VARGA VIKTÓRIA Egy kicsit hagyomány, egy egy kicsit ünnepség, egy ki­csit munka. Minden van ab­ban a találkozóban, amelyet a vasipari vállalat szocialis­ta brigádjainak vezetői évenként egyszer, az Alkot­mány törvénybeiktatáséaak évfordulója előtt Szolnokon tartanak, a Tisza-ligetben. Szemnek szép és kényelmes üdülők sorakoznak ott, s kellemes, hűvös termeikben mé« egy tanácskozás sem fárasztó. Hát még, ha csupa jó ered­mény, egy sikerrel teli idő­szak után kerül sor az egész­napos talá'kozóra! Ilyen volt a tegn*"' Kisádvezetői értekezlet is. A vállalat tel­jesítette félé-es tervét, a brigádok pedig 1970. első felében 844 ezer forint ér­tékben, 113 százalékra telje­sítették vállaV'-ukat. Nemcsak ennyi az érde­mük. Ebben a nehéz félév­ben vállalkoztak a brigádok előre nem várt nagy mun­kára is. Bár ne kellett vol­na! Amikor a nagy tiszai árvíz hírét meghallották, nemcsak pénzt ajánlottak a bajbajutottak segítésére. Munkás k-züket. szabad ide­jüket is. Négy héten keresz­tül tizenöt brigádtag épített Tunyogmatolcson. összesen hatvan ember. Mindez elhangzott a be­számolóban. s a felszólalá­sokban is. Közben pedig ki­ki asztalra tette brigádja nanlóiát. Negyvenöt szocia­lista brigád dolgozik a vas­ipari vállalat szolnoki, me­zőtúri, szászbereki, törölc- szentmik ', kisújszállási és kunszentmártoni gyárte­lepén. Négyszáznyolcvan ember! Jelt-.tős egy olyan vállalatnál, ahol alig több kilencszáznál a létszám. A beszámoló, meg a fel­szólalók is az eredmények­ről, főleg a munkáról be­széltek. A .Jiók sokkal többet mondtak. Az életről, a mindennapokról. íme, a példa: A szászbereki gyáregység­ben Kozmosz néven nyolc­szoros szoci "•.-frj címet" ért brigád dolgozik. Május else­jén kapták meg az arany­plakettet. Pénz is jár ahhoz. Mi lett a pénz sorsa? ..Az aranyplake’.tel kapott 1600 forint brigádjutalmat el­hunyt brigádtagunk család­jának, özvegy Pocsai János- nénak felaii'nlw’ — „A fenti összeget és az arany- koszorús szocialista brisád- jelvénvt a mai napon átvet­tem. özv. Pocsai Jánosné.” A t. .ázskozás e^sznapoa volt. Tanaszt 'otsVat cserél­ni, egymás örömét, gondját- baiát megismerni kell annvi idő. Persze volt közben, de főleg a végén szórakozás is.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents