Szolnok Megyei Néplap, 1970. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-02 / 180. szám
6 I SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. augusztus 2. Veres Péter kiadatlan kézirataiból Kevés író tud egy életen át mindig szoros közelségben maradni a természettel. Ö végig megmaradt ebben a közelségben. A Hortobágy szélén született, a pusztán gyerekes- kedett. Itt bojtárkodott, s lett vasúti pályamunkás és napszámos, majd gazdálkodó kisparaszt. 48 éves koráig fizikai munkából élt. Később mint politikusnak és írónak az emberek és gondok sűrűjéből is volt szellemi ideje a makro- és mikrokozmoszra is figyelni. S mindarra, ami az embert élteti, és ami az ember körül él. ' Az 50-es évek vége felé egy kötetet tervezett, „A természet könyve” címmel. Az ember és a természet viszonyáról való gondolatait, töprengéseit akarta ebben a könyvben kiadni De új, sürgetőbb dolgok jöttek: cikkek, tanulmányok... Aztán hozzáfogott a „Kelletlen lány” megírásához. A terv így csak terv maradt. De a kötet anyaga jórészt megíródott. Egy kis része meg is jelent „Olvasónaplóiban”, a nagyobbik rész még kiadatlan. Ezekből az írásokból adunk itt közre néhány szemelvényt. Nádasdi Péter Széljegyzet a természet könyvéhez 1951-1957 Ahogyan kevesebbedik az öregedő ember előtt a még várható tavaszok száma, úgy lesz szebb és becsesebb minden elért tavasz. Ifjúkorában az ember inkább csak a saját, de mégin- kább a lányok tavaszát látja, s a természet csak háttér, később mint családapa, a gyermekei tavaszát látja, és a természetet haszonleső szemmel nézi, hogy mit várhat a tavasz után következő nyártól, de az öregember már tud a tavaszban önmagában is, esztétikusán gyönyörködni. Az öregeknek ez a törvénye rám is érvényes. De szép is ez az 1951-es tavasz. Sok eső, elhúzódó virágzás, gazdag, buja május! Még a szemétdombok és a kőhalmok is szénát teremnek, vagy legalább gazt szülnek. ☆ Régi földesuraknak halastavaik is voltak, hogy mindig friss halat ehessenek. Nem tudom, ha az öntözéses gazdálkodást nagy területekre kiterjesztjük, nem volna-e helyes, ha nálunk is minden falunak lenne víztárolója, if- letve halastava. Minden szerves anyagot fel kell használni és minél több anyagot kell bevonni ebbe a termelő körforgásba. És a földben és a vizekben még kiszámíthatatlan mennyiségű, ■ a szerves vegyületekhez szükséges alkatrész van. Hátha még az esővizet is megtakarítanánk ezekben az állóvizekben? Minden állóvízben gazdag szerves vegetáció keletkezik. Milyen messze van még az ember a föld meghódításától. ☆ Harminc fokon felül a meleg, ez nem sok, de gőzös, párás a levegő, rosszabb a gázkamránál. Mindenki búvik, menekül a hőség elől, a strandok tömve vannak. Csak a paraszt és a munkás nem bújhatik. A munkást szorítja a mindennapi, a parasztot a jövő évi kenyér és minden egyéb, ami szoríthatja még. Aki teheti, üzemben, hivatalban, iskolában tágít, de ők nem, tágíthatnak. Még én is tágítok, ha lelki- ismeretfurdalással is, de hűvösre húzódok. De szabad-e erről elfelejtkezni? Nem, nem soha. Mert a munka nemcsak öröm, még a jó munkával is velejár a szenvedés. Ez nem baj, csak öröm is váltsa» Hadd harcoljon az emberfia, csak ne hiába! Ür Amikor énekel az ember, ez a gonosz, buja és telhetetlen állat, akkor az „Isten” szól belőle, a természetben és a világban ottlevő örök Szép, örök Jó,,de mi a magyaráza- a többire. Arra, amikor a feleségét veri, a szomszédot lopja, amikor a gyengét megtapossa, a legyőzöttet megalázza, amikor gőgösen és nagypofával kiáll az emberek elé és buta képét az Ég felé emeli, és azt is be akarja csapni? Jó termés — rossz termés, már a régi időkben is mindenütt ismeretes volt ez a két fogalom. De hogy mi a jó termés titka — a sok és jó emberi munkán kívül, ami más kérdés, mert attól még rossz termés is lehet — ezt még nem tudják. Az ugyanis, hogy ez csak a bő esőzéstől van, nem igaz. Valószínű, hogy az esőnek és a melegnek, a napfénynek és a szélnek és minden egyéb természeti tényezőnek egy olyan szerencsés aránya és szerencsés megoszlása adja a jó termést, illetve a bő nyarat, ami igen ritkán következik be, mert vagy az egyik, vagy a másik, vagy az eső, vagy a meleg, vagy a szél több a kelleténél De az esőben is van hasznos és káros. Az eső a levegőből — azt mondják — oxigént és nitrogént is hoz magával, de valószínű, hogy nem minden eső egyformán. Egyszóval na, még erről is keveset tudunk. Az biztos, hogy ez az év — 1951 — rendkívül gazdag termést ad. Tíz évben, ha egyszer adódik ilyen. S hogy mennyi megy belőle pocsékba, valóságos nemzeti szerencsétlenség! Nekem a repülőgépnél, de még annál is, hogy ha az ember műszárnyakkal, s a hóna, alá akasztott apró motorral repülni tudna, nagyobb titok: hogyan tud egy kövér, gömbölyű, potrohos fekete darázs repülni? Hiszen olyan, mint egy hízott disznó kicsiben, s a szárnyai is aprók. A szárnyak gyors rezgetésében volna a titok? í5r Ki meri azt állítani, hogy a szúnyognak nincs esze. Dehogy nincs, az ördög vigye el. Ha észreveszi az ember tenyerét, hogy emelkedik, céloz és le akar rá csapni, ész nélkül menekül. Honnan tudja, hogy a kéz éppen reá emelkedik, hiszen a szunyo- gocska csak pár napos és nincsenek még harci tapasztalatai? Örökölte ezt a védekező ösztönt? Nyilvánvalóan, de akkor a dolog még bonyolultabb lesz, mert hol a határ az ösztönös reflexcselekedetek és a tudatos, észtől irányított cselekvés között? Ha valaki most azt mondaná, hogy ez nem általános igazság, mert sok szúnyogot agyon lehet ütni, annak én azt mondanám, úgy van, de ez nem változtat ezen az alaptényen, mert csak azt a szúnyogot lehet agyonütni, amelyik már beszúrta a szívóját és nem tudja könnyen kihúzni az ember bőréből. Az is lehet, hogy a szívás kéje elnehezíti őket, mert hiszen az egyszeri vérszívásból peték lesznek: ez tehát anyai élethalál harc, létparancs. No,. de ne csodálkozzunk: mindenki csak az egyetlen törvényt követi: élni —, szülni — megmaradni! Pogány József: Szigligeti házak Képzőművészetről röviden Művész, mesterember, anyag Anyagszerűség ..: Afféle bölcselkedő problémának látszik, pedig egyáltalán nem az. Ha átfordítjuk egyszerű, magyar beszédre, mindjárt megértjük, miről van szó. Réteslisztből nem kívánatos kenyeret dagasztani. És fordítva: kenyérlisztből — almásrétest. Miért? Mert nem anyagszerű! Mert amely alapanyag jó az egyik tésztához, nem megfelelő a másikhoz. Talán folytassuk az egyszerű példabeszédet: a vályog, amiből nagyon alkalmatos csőszkunyhót lehet építeni, * nem alkalmas arra, hogy az Országház falait húzzuk fel belőle. Áll a fordítottja is: ugyancsak elámulna öreg Jóska bátyánk, a szőlőhegy csősze, ha viskóját márványlapokból faragott köpi taszterekből és keresztboltíves építészeti csodákból fabrikálnák össze. Ide vályog a megfelelő — amoda márványlap. a két anyag föl nem cserélhető. Nagyjából már helyben is vagyunk: az anyagszerűség elsősorban praktikus kérdés, de ez a praktikus kérdés különös módon visszahat a műalkotás szépségeire is Tegyük fel, hogy egy szobrász nagy művét bronzban álmodta meg. Valamelyik nagyokos, bíráló bizottsági tag, vagy helyi potentát úgy dönt: jó lesz ez kőből is. A művész csak művész, a nagyokos viszont hatalmasság. Hát a bronzálmot kőben realizálják. Mi történik? A bronz egykönnyen elbírta volna a szobor különböző hajlatait, a törzsből merészen kiálló végtagokat, sőt olyan díszítő elemeket is, amelyeket fémből elő lehet varázsolni, de kőből, nem! Vagy csak nagyon nehezen. Jókora megalkuvások árán, mert a szobrásznak vigyáznia kell, hogy a kőszoobr keze, lába le ne törjön a végén. A sok megalkuvás odavezet, hogy az eredeti terv elveszti báját, lendületét, szépségét, végső fokon: eredeti mondanivalóját. Az anyaggal való helytelen gazdálkodás — a gondolat, a szellemi mondanivaló meghamisításához vezet. És persze ugyanígy van ez a többi műfajnál is: lehet álomszerűén szép egy tenyérben megbúvó elefántcsontszobrocska, de ha ugyanezt felnagyítjuk, kőbe erőltetjük, minden szépsége, finomsága eltűnik, ormótlan, formátlan, torzszülött lesz belőle. Egy kép egész lényege, mondanivalója az olajfestéket kívánja. Ez „nem mondható el” krétával, vízfestékkel, vagy ceruzával. Az anyag nemcsak szolgálja a mondanivalót, hanem egy kissé bele is szól, mert csak az az igazi remekmű, ami szoros harmóniába fogja a művész gondolatát, látomását a valóság élményét és az anyagot. A képzőművész — hogy egy kissé avult közhelyet használjunk —* nemcsak istenáldotta mester, hanem jó mesterember is, aki tisztában van vele, mit milyen anyagból kell megvalósítani, hogy az eredmény a legtökéletesebb legyen. Hógy akad sok kivétel? Hogyne akadna! Nincs olyan törvény- könyv rendelettár, amely a kivételeket ne ismerné. Hogyne ismerné hát a leg- szövevényesebb „törvénytár”, a képzőművészet elmélete és gyakorlata, a Milói Vénuszt porcelánba öntik. Munkácsy csodálatos virágcsendéletéből — hímzés készül. A derék rézkarcoló mester munkáját kiszínezik. És a káprázatos színgazdagságú festményt rézlapra transzponálják. Helyes ez? Mint már mondottuk: kivétel mindig akad, különösen akkor, ha e kivételes megoldáshoz lángelmék nyúlnak. De az átlagos válasz- mégis csak ez: mester, maradj annál az anyagnál, ami a legmegfelelőbb. Kenyérlisztből nem készül rétes és réteslisztből sem kenyér. Mert ha erőszakolod, szétmállik az egész, értékét, ízét veszti, nem telik benne öröme senkinek. Gál György Sándor 4 földön járva 1800 forint Ennyibe kerül egy hathetes autóvezetői tanfolyam elméleti és gyakorlati okítással, veszélyekkel, letolás- és vizsgával együtt. 1700-ért bárkinek fölbontják a házasságát. Ebben benne foglaltatik a bélyegek ára és a fiskális praktika méltá- nyolása is. Ha az egymásnak hátat fordítani szándékozó házastársak vagyonosak, az más. A szekrények, festmények, satöbbi tárgyak igazságos, tehát pontosan középen történő szétfűrészelésé- nek törvényesített joga ismét néhány ezer forint. És ennyiért hamvasztják el az embert, helyezik el egy gusztusos kis urnába a porait akár papi celebrálással, kántori énekkel, külön szagos misével körítve az utolsó szertartást, akár csak szerény állami díszletek között teszi meg az ember az utat az örök csatamezők felé. Ki- nek-kinek (illetve életbenma- radt hozzátartozóinak) ízlése, elképzelése szerint, Egy segédmunkás havi keresete is 1800 forint, de ő az egyetlen a bandában, aki nem kap borravalót. A hosszú élet titka Mese három variációban. Az első élni szerető: — Az életnek ritmusa van, megfigyelted már? — Nem? Kár. Nézd csak, figyeld a kiskatonákat. Elkényeztetett pubikként vonulnak be, aztán a szokatlan életmód, a megterhelő kiképzés elkeseríti őket. Az ételt ízetlennek és kevésnek találják, a taka- rodót terrornak titulálják, az ébresztőt embertelenségnek és mindannyian lefogynak. És akkor, a hatodik, hetedik hónapban megáll a fogyás. Év végére már kilókkal többet nyomnak, mint bevonulásuk napján. Mit gondolsz miért? Mitől? Természetesen a ritmustól, az élet helyes, kiegyensúlyozott ritmusától. Jobb, ha tőlem hallod meg öregem: a hosszú élet titka a rendszeres életmód. Mindennap ugyanakkor kelni, ugyanabban az órában feküdni és mindig ugyanabban az órában étkezni. Én is azt teszem és — hová is kopogjam le — makk egészséges vágyói? és örökké vidám. — Testileg, lelkileg kiegyensúlyozott. Téged már rég figyellek. Ennek nem lesz jó vége. Miért nem követed a példámat, miért nem élsz okosabban, jobban? A kérdezett a beszélőre nézett, de nem jutott szóhoz. Az élni szeretőt a felesége megkérte, segítsen arrébb vinni a szekrényt, mert az most éppen a legrosszabb helyen áll. — Sajnálom drágám. — Nem tehetem. Nem segíthetek magának, — maga tudja jól, hogy mennyit ér a kezem. Maga tudja, hogy ezzel keresem a kenyerem. Ha én most azt a dög szekrényt megemelem, egy hétig nem foghatok ecsetet a kezembe. A cipekedés a kezem technikájának átkozott ellensége. — E szavaknál barátjához fordult az élni szerető és még annyit mondott: — Borzalmas, ha az embernek laikus a felesége, be van oltva művészet ellen. Fogalma sincs szegénykének, hogy az emer kezéből kimegy a technika. A második élni szerető: — Nem bírom a várost, a zajt. Idegesít a közlekedés, a tumultus, a Iökdösés. a kiabálás a veszekedés. Nem bírom a kőrengeteget, a smog- got. Télen, nyáron rossz és egészségtelen itt, ebben a városban a levegő. És te mennyit dohányzói ebben a kis büdös lyukban, teljesen tönkreteszed magad. Istennek hála, én sohasem szoktam rá a bagóra. Szóval pajtikám, felköltözöm a hegyre. Elcseréltem a három szoba összkomfortomat, hátat fordítok ennek az ócska városnak, fel a hegyre, hévvel a szabadba! Árnyas erdő, ózon. magányos kis erdei lak, romantika, egészség, boldogság... Hosszú élet... Nem köll a távfűtés! öregem, bevallom, hogy már régóta szenvedek. Már egyszerűen nem kapok levegőt. De te ezt nem érted, te egy enervált, nyomott, urbanista vagy. kávéházi töltelék. A másik nem válaszolt. Később szótlanul segített a költözködésnél. Talán egy év múltán találkoztak ismét, a tbc szanatóriumban látogatta meg barátját. Az nyögött és panaszkodott. — Most mondd, hát nem vagyok egy peches? Egy kis vacak nőtől tüdőbajt kapni •• Mindenre gondoltam, csak erre nem. De vajon melyik-* tői kaphattam? A harmadik élni szerető: — Tudod, á bölcs kínaiak, na nem a maiak, a régi bölcsek azt tartották: az alkohollal szemben, két butaságot, mondhatni bűnt követhet el az ember. Az első, ha egyáltalán nem iszunk. A második, gondolhatod, ha nagyon sokat 'iszunk. Mint tudod, én te tanítás szerint élek. És még egy fontos dolog: semmi koncentrált ital, csak bor, nyáron sör. Nehéz, nagy borok, könnyű homokiak, mindegy. Csirkepörkölt nokedlival. Egyáltalán no- kedli! Imádom! És erre a bor, istenem, micsoda gyönyör, micsoda kéj. De sajnos nem ehetek. És a bort is csak csínján, egy-két pohár és vége. Abból is csak a legrosszabb fajtát, a savanyú kövidinkát ihatom. Édes ember vagyok. 180 a cukrom. Sok, nagyon sok... És tudod, örökké rtokedliről álmodom. Kanállal eszem, ajkamon, államon csorog a zsír, tantaluszi kínok, és az ébredés sem könnyít. Kinyitom a szemem, tőlem 4—5 centikre, egy kis tányéron meredezik, kacsingat rám a trapista sajt. Brrr. Kérjél örgem nekem is egy kupicával abból a konyakból. hadd bűnözzek épp úgy, mint azelőtt. A hallgatag férfi hozott neki is, koccintottak és akkor a gyermekien mohó lélek még annyit mondott neki: — Vigyázz! Ne feledd, a kínai bölcsek intését: sokat semmiképp. . —.lü.Li. (suha) DICKENS művei Charles Dickens a nagy angol író (1812—1870) halálának századik évfordulója alkalmából a szovjet sajtó egy sor cikkben emlékezik meg a világhírű regényíróról — A nagy példányszámban megjelenő népszerű szovjet ifjúsági lap, a Komszomolszkaja Pravda a „Dickens világa” című cikkel adózik az angol író emlékének. „Dicken? — írja az újság — aki oly világosan felismerte a világban munkáló gonosz erőket és oly kíméletlenül lteplezte le azokat, csodálatra méltó hitet táplált a jó, az igazságosság törvényének létezése iránt, amelyet az életet előremozdító titkos rugónak tartott”. A cikk az angol írót a XIX. század egyik legnagyobb realistájaként értékeli. A Szovjetunió állami könyvkamarája által közzétett adatok szerint 1918 és 1970 január 1 között a Szovjetunióban 250 alkalommal adták ki Dickens műveit, ösz-J szesen 24 millió példányban — a Szovjetunióban élő 19 nép nyelvén, valamint szán mos más idegen nyelven. )'
