Szolnok Megyei Néplap, 1970. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-02 / 180. szám
1970. augusztus 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 KISS ATTILA RAJZA Az igazi szenvedély nem pótszer Politikum és művészi minőség Szabó László politikai emlékműveiről — Abody Béla hobbyja, a lemézgyűjtés hogyan kezdődött? — Szüleimnek operabérletük volt. Egyszer apám megbetegedett és én mentem el helyette a Háry Jánosra. Felismerésem: van még valami a három dimenzión túl. Azóta sem gyógyultam ki ebből a meggyőződésemből, a csukott ajtókat azóta is kinyitogatni vágyom. Tizenkettedik születésnapomra kaptam egy lemezjátszót, négy lemezzel. Ez a korszak — operaszerelem lemezek nélkül. Az ostromig a négyes szám harminchatra nőtt, de akkor elpusztult az egész gyűjtemény. Viszont a negyvenhat utáni cserekereskedelemből volt két le- meznyi hasznom. Azóta hol dagadt, hol apadt a gyűjtemény, társadalmi és anyagi helyzetemtől függően, — de ezt a két lemezt őrzöm ma is. Főleg, a fiatalságom kori nagy énekeseket szeretem és a kuriózumokat. Megvan például Saljapinnal a Marseillaise, néhány Pataki Kálmán és Németh Mária lemezem is egyedi, vagy majdnem az. Dédanyám olasz volt, ükapám kávéházi vándormuzsikus. Én is tanultam énekelni évekig, de sajnos-e, vagy hál’ istennek, az irodalom elcsábított... Talán azért is maradt meg ilyen szépnek az éneklés, mert hivatáson kívül maradtam, mint amolyan középkori plasz zenekedvelő. Dilettáns vagyok, de ezt tulajdonképpen büszkén mondom, mert műalkotást valóban megérteni semmivel sem kevesebb, mint megteremteni. — Ezt feltétlenül írja meg: borzasztóan kevés dologhoz értek, de az emberi hang megítéléséhez tévedhetetlen érzékem van. Értékét, lehetőségét, kifutási idejét biztosan ítélem meg. A zene- akadémiai vizsgaelőadásokon mondott jóslataim, még mindig kísérteties pontossággal igazolódtak. Nagyon kedvezőnek ítélem meg az Operaház mai helyzetét. A holnap nagy aranykorszakot hozhat, olyan óriási adottságú fiatal gárdát gyűjtöttek ott egybe. — Kikapcsolódás, pihenés a lemezezés, vagy az író Abodynak van szüksége az emocionális zenei élményre? — Bizonyosan. Érzelmi, erkölcsi kondíciómhoz kell, emberi állapotom teljességéhez. — Tehát nem is vallja magát gyűjtőnek? — Nem szeretem az öncélú gyűjtést, a tárgyakhoz való beteges ragaszkodást. Én az állandó osztozkodás állapotában élék. Utálatos dolog kiírni a könyvespolcra, hogy könyvet nem adok kölcsön. Én könnyen szétszórom tárgyaimat. Ragaszkodom az örömben való osztozkodáshoz is. Amit én szeretek, azt a családomnak is szeretnie kell. Sűrűn idéznek operaszövegeket ottA Duna „cápája” Halászberkekben az a hír járja, hogy hosszú idő után ismét megjelent a Duna „cápája”, a viza. Ez a hatalmas tokfajta hal a világ tengerei közül csak a Kaspi- tengert és a Fekete-tengert lakja. A több mázsás óriásokat a szaporodási ösztön űzi fel időnként a Dunán, a Dnyeperen és a Volgán. Régi oklevelek, jegyzőkönyvek sűrűn emlegetik mélyvizeink tengerjáró vándorát, a „fejedelmek halát és a halak fejedelmét". — Zsigmond király udvari krónikása jegyezte fel, hogy 1412-ben Zsigmond sok külföldi vendégfejedelemmel fényes udvari kísérettel nézte végig Komáromnál a a tavaszi vizafogást. A Vág- torkolat vidékén sokszáz halász gyűlt össze sípokkal, dobokkal és vidám kiáltásokkal terelték a mederbe levert kettős cölöpsor vizafogó kapujához a Duna gó- liátjait. Huszonhat óriás viza és 5000 kisebb tokhal volt akkor a zsákmány. A legnagyobb vizát ugyancsak a komáromiak fogták a — XVI. században. Ennek a példánynak kereken egy tonna és hat mázsa volt a súlya. Adataink vannak arról, hogy a tatárjárás után IV. Béla 200 darab bespzott vizával, esztendőre való „konzervvel” kedveskedett a heiligenkreuzi cisztercita kolostor szerzeteseinek. hon a gyerekek, még a három éves is. — Azt hiszém a jó hobby lényegét így lehetne megfogalmazni; ami nem szállítja le az embert, hanem megemeli, ami nemcsak pótlása valaminek. Az igazi szenvedély nem pótszer, nem műanyag-érzelem. — Nincs nosztalgiája a pálya iránt? — Nincs. Semmiféle sérelem nincs bennem a világgal szemben, amiért nem lettem hivatásos énekes. Valójában rajtam múlott. Kisebbségi érzésem sincs. Produkálni nem fogok, és nem is akarok ebben a műfajban soha. Bár az előadóművészt félistennek tartom, — ezért nem is keresem a találkozásokat. Gyorsabban dobog a szívem ma is, ha egy társaságba kerülök velük, legszívesebben autogrammot kérnék tőlük, de egyik-másik néha megelőz. Fogyasztó vagyok, és maradok, a szó klasszikus értelmében. Improduktív javakba fektette apám is a pénzét; jó könyvek, jó lemezek, érdekes ételek. Nagyon szerettem az apámat. Az ő emlékével is összeköt ez az operakedvelés, és egyre jobban kapocs lesz az idő múlásával. Ö negyvenszer-ötvenszer hallgatta meg legkedvesebb operáit. Halála előtt másfél órával is együtt lemezeztünk. — Mindenki kergeti a gyermekkorát, mivel akkor tudjuk a legmerészebbeket és a legtisztábbakat álmodni. A felnőttkor adja az erőt, elérni ezeket a színes léggömböket, megmászni a megálmodtt csúcsokat. Remélem, még néhány nekem hátra van. Lejegyezte: ÖNODY ÉVA Szabó Lászlót sokáig úgy tartották számon, (esetenként még ma is akad ilyen vélekedés) mint az intellektuálisan elmélyült és kitűnő ka- rakterizáló készséggel egyé- nített portrék, intim méretű szobrok művészét. Ez a vélekedés bármennyire is valóságos tényekből, alkotásokból indul ki, akarva vagy nem akarva az úgynevezett „kis formátumú” művek alkotójának hálátlan szerepkörére korlátozta a művészt. Művészi magatartására jellemző bizonyos ma- gábafordultság, intenzív, felfokozott belső élet, s ami ezzel együtt jár, fokozott emberi é9 művészi érzékenység. Portréinak arcvonásai, akár ismert személyekről, akár névtelen modellekről mintázta azokat, híven sugározzák ezt a szellemiséget, művészi magatartást. A művész képességei azonban jelentősebbek annál, semhogy egy műfajra korlátozzák munkásságát, hiszen miközben csoportos és kollektív kiállításokon jelentős sikert arattak portréi, nagyobb formátumú, monumentális munkákban is bebizonyította fel- készültségét, művészetének értékeit. A közelmúltban, hazánk felszabadulásának 25. évfordulója tiszteletére avatták fel a Tisza-liget bejáratánál Szabó László legmonumen- tálisabb alkotását, a szolnoki Felszabadulási Emlékművet. De már ezt megelőzően tanúbizonyságot adott a művész arról, hogy nemcsak képes „nagy méretekben” gondolkozni, hanem képes a művészi minőséget és a politikumot magas szinten ötvözni egy-egy köztéri alkotásában. 1966-ban állították fel Szolnok egyik munkás- negyedében a művész Famunkás Emlékművét, amely- lyel ,a(. szolnoki munkásmozgalom egyik 'jelentős eseményének, a famunkásók sztrájkmozgaTmának monumentumát fogalmazta meg. Ez a munkái a volt első politikai jellegű köztéri szobra. De nem az első köztéri szobor, hiszen a főiskola befejezése után nem sokkal készítettek el, s állították fel Nyilazó fiú című szobrát és lényegében nagyon sok portréja (talán kivétel nélkül mindegyik) külső megvilágításban, szabad téren érvényesül legjobban. Külső elhelyezésre többek között Gábor Áron és József Attila portré szobrai kerültek. A jelenlegi képzőművészeti zsűri rendszerben egy-egy szobor elkészítése, legyen bár egyenes megbízás, vagy pályázat ' megnyerésének eredménye, jelentősen a zsűri, a bíráló testület beavatkozásától is függ. E kollektív testület minden jószándék és segítőkészség mellett olykor egyenesen megengedhetetlen mértékben avatkozik bele ízlésével, véleményével, esetenként ideológiai felkészültségével (vagy felkészületlenségével) a művész elképzeléseibe, ennek eredményeképpen az alkotás végső formája sokszor jelentős kompromisszumot tükröz. Amikor a famunkás emlékmű elkészítésére megbízást kapott, először csupán egy úgynevezett negatív reliefre gondolt. Ez a munka egy sima mészkőlap lett volna, amelyen az egyes figurák körvonalait mélyítette volna bele az anyagba á művész. A gondolatot a bíráló bizottság azzal a kifogással utasította el, hogy szabad téren ilyen megoldás nem érvényesülne. (Ez az érvelés meglehetősen sántít. Hiszen nem kell visszamennünk az egyiptomi művészethez, hogy a mélydombormű szabadtéri elhelyezésére példát találjunk. A modern művészetben is alkalmaznak ilyen műveket szabad téren.) Ám a zsűrinek ez a véleménye mégis döntőnek bizonyult, s a művész elállt eredeti elképzelésétől és a háttérből kiemelt, domborműves megoldást választotta. „ _* Ezzel a domborművel azonban most már a művésznek voltak^ fenntartásai, nehezen tudta ugyanis .elképzelni, hogyan érvényesül ez a szobrászati műfaj építészeti architektúra nélkül. Szabó László ezekből a fenntartásaiból erényt kovácsolt, s egy építészetileg is indokolt kompozíciós rendet alakított ki, amennyire lehetett, síkban tartotta a kiemelkedő részeket, inkább a dombormű hátterét mozgatta meg. Mind plasztikai megoldásában, mind kompozíciójában ez a mű emlékeztet az egyiptomi reliefekre, az azonos fejmagasság (izokefália), s a legnagyobb felületek törvényének szem előtt tartásával Szabó Lászlónak sikerült megragadnia a klasz- szikus emelkedettség monumentalitás hangulatát ugyanakkor a kompozíció megszerkesztésével egyfajta dinamizmust is érzékeltet, a forradalmi cselekmény dinamizmusát, így válik ez a munka egy konkrét politikai munkásmozgalmi esemény kifejezőjévé is. Időrendben következő olyan munkája, amelynek egyik leglényegesebb összetevője, tartalmi mozzanata a politikum, nem emlékmű, hanem portré-szobor. Ám olyan portré, amely szintén szabad téren, természetes megvilágításban érvényesülne leginkább, a művészi ábrázolás formai megoldásai miatt. Ez a szobor az 1967-ben készült, vörösmárvány Lenin portré. Itt először is tisztázni kell a modell, azaz Lenin arcvonásai és egyénisége, valamint a mű tágabb értelemben valamennyi Lenin ábrázolás viszonyát. Egy-egy kiemelkedő politikai történelmi személyiség művészi ábrázolásának elengedhetetlen követelménye, hogy többé-kevés- bé hűen visszaadja az illető arcvonásait, egyértelmű, felismerhető legyen. A másik elengedhetetlen követelmény, hogy a művészi ábrázolásnak túl kell haladnia a foto-hű- séget. Egy-egy olyan jelentős, sokrétű, sokszínű egyéniség esetében, mint Lenin, e követelmény teljesítése kézzel fogható. A művész jogában áll. sőt a munka szempontjából elengedhetetlen. hogy éljen a művészi sűrítés, kiemelés módszerével, azaz Lenin személyiségének egy-egy oldalát, jellemző tulajdonságát hangsúlyozza, emelje ki. Szabó László Leninje az állam- szervező Dolitikus. A portré arcvonásainak szigorúsága (de nem engesztelhetetlensége). céltudatos tekintete (e tekintet hatását fokozza, hogy a művész a szemet nem formálta meg, csupán jelezte), sőt koponya alkata is Leninnek ezt a képességét hangsúlyozza. A közelmúltban meglehetősen sok szó esett Szabó László Felszabadulási Emlékművéről. Ezért ezúttal inkább csak a . megvalósult emlékmű előzményeiről szeretnék beszélni. Mint köztudott, ez a köztéri szobor egy szobrászati pályázat díjnyertes alkotása .E pályázaton azonban nem csupán ezzel az egy elképzeléssel sze- reoelt Szabó László. Egyik ilyen kivitelezésre nem került ötlete szerint az emlékmű magas hegesztett vasoszlop lett volna, amely át- törtségével szinte önmagát „rajzolta” volna fel az égháttérre. Az ötlet nagyon eredeti, modern elgondolás, az emlékmű jelenlegi elhelyezése azonban nem lett volna számára kedvező. Egy másik terv szintén egy figura és egy architektorikus elem ötvöződése. A figurát ezúttal bronzba öntve képzelte el a művész, míg az architektorikus elem három, merész ívben hajlított vaspálca lett volna. Érdekes megjegyezni, hogy ezen a terven a figura nőalak lett volna. A terv gondolata a felszabadulás, a béke első pillanatainak kissé áhítatos, örömteli hangulatát kívánja érzékeltetni. A megvalósult mű, amelynek figurája a fáklyavivő, sokkal dinamikusabb. s inkább talán forradalmi emlékmű. Azon lehet vitatkozni, hogy egv fel- szabadulási emlékműnek mi a leglényegesebb feladata, E dinamikus forradalmiság, vagy inkább túláradó öröm, a megkönnyebbülés, a felszabadult emlékezés pillanatának érzékeltetése. Véleményem szerint a bíráló bizottság részben azért döntött a megvalósult művészi gondolat mellett, mert nem tudta kivonni magát a korábbi forradalmi emlékművek hatása alól, elsősorban Kiss István budapesti 19-es emlékművére gondolok. Az emlékmű művészi értékét. Szabó László alkotói egyéniségét dicséri viszont, hogy a szolnoki Felszabadulási Emlékmű csupán dinamizmusában, eszmei mondanivalójában emlékeztet az előbbire, kompozíciója, művészi megformálásának módja azonban merőben más. Ezt az egyéni kompozíciót kitűnően segíti Barna Gábor architek- turáía is. amelv (a vasbeton zászló ívével) homogén építészeti hátteret biztosít a figurának. Rideg Gábor Szabó László egyik készülő új műve előtt. Foto: Nagy Zsolt
