Szolnok Megyei Néplap, 1970. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-16 / 192. szám
kizárva Egy fiatal és jómegjelené- - sű olasz színész felesége gyakran segít férjének postája elintézésében, amely úgyszólván kizárólag rajongó fiatal lányok leveleiből álL Egy napon az asszony kezébe kerül egy levél, amelyben többek között ez áll: „Huszonnégy éves, nagyon kedves lány vagyok és ha alkalmazna titkárnőjének, képes lennék mindent megtenni önért és ha azt mondom, hogy mindent, akkor ez szóról szóra azt jelenti, hogy mindent...” A színész felesége ragaszkodott hozzá, hogy maga válaszoljon: „Kisasszony! Nagyon sajnálom, hogy arról kell értesítenem, férjemnek már van egy kiváló titkárnője és minden egyéb feladatot magam látok el és ha azt mondom, hogy mindent, akkor ez szóról—szóra azt jelenti, hogy mindent...” Félreértés (Dallot Jen6 karikatúrái) m ■deális őrhely = Szöveg nélkül Bánat Két férfi iszogat az asztal mellett. Amikor már többször a pohár fenekére néztek, az egyik megszólal: — Miért búslakodik? — Elhagyott a feleségem. Es maga miért iszik? — Visszajött a feleségem... — Elhoztam a gyertyákat a születésnapi tortádhoz. ílllll p lllllllllln. — Hol lehet a régi, hajlított lábú fotelünk? — kérdezte egyszer tőlem a feleségem. — Már majdnem szétesett, így hát kidobtam. — Te barbár! — szólt hitvesem. — Vajon mem tudod, hogy mostanság az ócska holmik jöttek divatba?! — Nem. — Akkor majd megtudod! Méghozzá elég hamar! S valóban, néhány nap múlva konstatáltam, hogy eltűnt a lemezjátszónk. — Hol a zene? — kérdeztem. — Talán ez nem zene?! — kiáltotta nejem, miközben egy fakanállal a másikat pü- fölte. — Nézd csak, ne szórakozz. A kanalak kétszáz . évesek. Üjabb néhány nap múltán a falról eltűntek az új könyvekkel megrakott polcok. Helyükön réz gyertyatartók tűntek fel, szemmel láthatóan évszázadok óta nem tisztogatták őket. — A tanulás — fény, a gyertya — szintén! — nyilatkozott a feleségem. Szombaton valahonnan előcipelt egy porban megfürdetett, szakadt szőnyeget. — Rögtön hozom a porszívót, — ajánlkoztam. — Érdekelne, honnan fogod felhajtani? — mosolygott a feleségem rejtélyesen. — Csak nem hiszed, hogy ilyen holmikat tudtam volna vásárolni a te fizetésedből?! ' — Akkor megyek az udvarra és kirázom ezt a rongyot, — s már alig türtőztettem magam, mikor sercin- tettem egyet a fogaim között. — Rongyot? — robban fel a feleségem. — Tisztában- vagy azzal, hogy ezen a szőnyegen az évszázadok szent pora látszik? Nem engedem meg, hogy egyetlen szemet is leporolj róla! A következő héten ugrott a hűtőszekrény. Néhány nap múlva hitvesem váratlanul kedvesen így szólt hozzám: — Nézd csak, milyen csodálatos dologra cseréltem el a villany borotvádat! Benyúlt a táskájába és ünnepélyes kézzel előhúzott egy száraz sárkoloncokkal borított kőbaltát. Valamiféle állatbőrön tértem magamhoz. Négyrét hajolva állt előttem borzas feleségem. Artikulálatlan hangot hallatva felém nyújtott egy, az időtől megrepedezett agyagfazekat, melyben zsírtól fényesen úszkált egy_ még senki által le nem rágott csont, valami fertelmes lötty- ben. Molnár Sándor fordítása WARLEN SZTRONGIN: Ui divat I . Kokljushin Lakásszentelőn Kollégájának, Baranovnak a lakásszentelőjén Anatolíj Boriszo- vics kiesett a tizenhatemeletes ház ablakából. — Hogy minek Is jöttem én el erre a lakásszente- lőre! — kiabált magára, miközben pottyant lefele. — Ültem volna otthon, olvastam volna könyvet, ittam volna teát; ehelyett most a szabadesés törvénye szerint zuhanok. If»en. És ráadásul ki nekem ez a Earanov? — elmélkedett Anato- lij Boriszovics, — kartársam és semmi több. No meg a nála összesereg- lett kompám'a is: — durva fickók, kellemetlen emberek! — De én is megérem a pénzem! — korholta magát. — Hallgattam a sikamlós vicceket. Méf' hahotáztam is. No meg eza. ez a... hogy is hívják csak — ráncolta össze a homlokát Anatolij Boriszovics — El- locska. Belevaló kis csinibaba. Én pedig, én t dig előtte, — rágondolva estében, is, elpirult. — Hát ez szörnyűség1 — Az a csaj péti: :g, akivel ittcsó kolóztam, hát az valóságos kalandor nőszemély! — gyötrődött Anatolij Boriszovics. — Meg a házigazda pocakos barátja, aki engem csak úgv Vászjának titulált, tipikus majompofa, tökfilkó. „Vászja haver!” — emlékezett rá vissza Anatolij Boriszovics, és felnyögött. — És ráadásul, ez az én utolsó napom! — Ilyen süketül kellett befejeznem ezt az utolsó napot, ezt az utolsót, meg az egész életet, amely oly sok szépet ígért! És mindez most félbeszakadt — Anatolij Boriszovics keservesen elmosolyodott. — Hát erre bizony soha, még álmomban sem gondoltam — állapította meg bánatosan Anatolij Boriszovics és sízvafakadt. Sírt, és közben es“ lefelé. Végre lehunnant. Le a pázsitos járdaszél és a csodálkozó öregasszonyok közé. Lehunnant és mozdulatlan maradt, könnyes szemmel, tátott szájjal, jajszó nélkül. Mindenki oda futott hozzá. Anatolij Bori- sz^vics pedig — mozdulatlanul feküdt, és s '"bői örült, hogy Baranov kollégája a földszinten kapott lakást. Aztán felállt vidáman ösz- szecsókolózott az általa kalandornak titulált nőszeméllyel, rámosoly- gott a pocakos majompofára, ölébe kapta Ellocs- két, és az élettel teljesen megelégedve elindult Baranov • kartárs lakásába, hogy folytassa a lakásavatás megünneplésére rendezett ivá- szatot, Fordította: Sigér Imre A peches bölcs Vendéglőben Doktor úr, szörnyen fáj a bölcsességfogam. (Hídvégi János karikatúrája) — Hányszor mondtam már magának: annak a vendégnek, aki gombát rendel, előre kell fizetnie. Kép szöveg nélkül /
