Szolnok Megyei Néplap, 1970. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-16 / 192. szám

1970. augusztus 16. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 11 IVeltéz ellenfél a Zalaegerszeg Megkezdődött az 1910—71. évi őszi-tavaszi labda­rugóbajnokság s az NB I. B második fordulójában hazai közönség előtt is bemutatkozik a Szolnoki MTE csapata. Ellenfele a Zalaegerszegi TE együttese lesz. Egy győztes és egy vesz- • tes csapat találkozik. A ZTE meglepő biztosan verte a ta­valyi csoportelső Pécsi Bá­nyászt, az MTE pedig „si­ma” vereséget szenvedett Özdon. Ma mi várható? — Nehéz mérkőzés lesz, de a hazai pálya előnye, a já­tékosok formája biztosíték arra, hogy megnyerjük a mérkőzést — mondotta G. Kiss István edző. Kétségtelen, hogy a hazai környezet mindig nagy előnyt jelent Az MTE felkészülése sikeres volt Ha ez a játé­kosok részéről a taktikád fe­gyelem betartásával, a lelkes akaraterővel, a győzniaka- rással párosul, akkor a két pontot otthonukban tarthat­ják. Fontos lenne ez azért is, mert a jövő vasárnap a Szállítók ellen ismét idehaza játszik a csapat, s ha a két mérkőzésen négy pontot sze­rez, felzárkózhat a közép­mezőnybe. A szakosztály vezetősége felhívja a szurkolók figyel­mét, hogy bérletek a mér­kőzés előtt is válthatók. Tatai Karcsi országos döntőre készül A fiatal falusi sportolók 4 év után újra Országos dön­tőre készülnek. Megyénkből is sokan lesznek Kecskemé­ten, az Ország legjobbjai között, így például Tatai Karcsi Jászapátiból, aki tá­volugrásban nyert megyei ♦ majd területi döntőt. Karcsi sportpályafutása nem úgy indult, hogy távol- ugrásban ér el jó eredmé­nyeket. Különösen azok után. hogy a községben nincs atlétikai szakosztály. Általános Iskolás korában ‘Polgár Lajos testnevelő ho­nosította meg az atlétikát és kezdte tanítani a tehetséges­nek mutatkozó fiatalokat. Karcsi is közöttük volt Ma­gas, nyúlánk fiatalember, alkatánál fogva a magasug­rást választotta, mellesleg kézilabdázóit, futballozott és tagja volt Jászapáti négytu­sa csapatának, amely Jász- kisérrel versenyzett rend­szeresen. ötödikes korában 130 centiméter volt a leg­jobbja. Mikor beiratkozott a Jász­apáti Mészáros Lőrinc Gim­názium és Mezőgazdasági Szakközépiskolába, Fehér Sándor testnevelő tanította tovább. Rendszeresen Indult a megyei középiskolás baj­nokságokon, a falusi dolgo­zók spartakiádján, de a fő száma mindig a magasugrás volt. Tavaly például a me­gyei döntőn 165 centiméter­rel harmadik lett, távolban csak kedvtelésből ugrott. A megyéi kőzépiskólás bajnok­ságokon is csak a csapat ér­dekeit nézve vállalta. A télen erős alapozással készültek. Ennek meg is lett az eredményé. A megyei kö­zépiskolás versenyen magas­ban 165-el harmadik, távol­ban 618-al második lett, Hármasugrásban pedig 12,70- et ért el. Beválogatták a jászberényi járási váloga­tottba és Martfűn 175 centi­métert ugrott. Ilyen eredmé­nyek után bizakodva készült a megyei döntőre, ahol nem tudta hózni formáját. Mind­össze 160 centimétert ugrott és ötödik lett — Mérges voltam, hiszen a magasugrást akartam megnyerni — emlékezik vissza. — A távolugrásban aztán 628 centiméterrel győztem. A területi döntőre nem készültem, mert azt mondták, hogy csak labda­játékokban lesz. De Gyulán is győztem, 624 centiméter­rel lettem első. — Kecskemétre hogyan készül? — Az utca végén van egy gyep — mutat a házuk mö­gött elterülő füves területre — ott gyakorolok. Nálam van a szeges cipő, a gyorsa­ságon és az egyenletes ro­hamon szeretnék javítani. Léc ugyan nincs, de a füvet egyenesre nyírtam, a földet pedig fellazítottam és egyé­nileg edzek. — Mit vár? — Nem ismerem az ellen­feleimet, azok eredményeit, fogalmam sincs, hogy mi lesz. Készülök. Karcsi elmondta még, hogy ősztől a Kecskeméti Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskola tanulója lesz és a város szakosztályá­ban szeretne sportolni. — Ajánlásnak nem lenne rossz egy országos bajnokság. SAKK-ÉLET io. »a. ««savány (Széaeiy s.) abede* e ti Máit 2 légésbéö A szarvasi nemzetközi nő! vArseny egyik résztvevőjétől, Sinka Brigitta, volt szolnoki Já­tékostól mutatunk be egy játsz­mát. Klrátyindíal támadás Worch (NDK)—Sinka (Bp.) Szarvas, 1970­1. HfS Hf6 8. gS C5 3. tgt He6 *. d4 cdl 5. H:d4 gS S. c3 Fg7 7. Hbd2 a6 8. H:c6 bc6 (Egyik fél sem képezett számottevő centru­mot, taktikázás és távoli hélyez­kédés íolylk a táblán) 3. Hbi Vet (Huszár jóbbaft áll 13-on) lé. 6—0 o—o 11. e4 d6 12. Vc2 BbS (aő - a4 esélyesebb) IS. Bél Fb7 14. F'd? Hgi 15. Vdl He5 is. Vei C5 17. #4 Hd7 18. Babl el (18. FeS erősebb) 19. Hd4 e5 20. Hf3 Hf6 21. Hg5 eí4 22. Ff4 Bfe8 23. Vd2 Bbd8 24. Vc2 Hg4 25. Hh3 Vc5+ 28. HfS1? gő (22. Khl, majd Bbd1 szükséges) 27. FC1 h6 58. b3 HfS 29. g4 Md7 30. Fe3 VeO 31. Fd4 FeS 32. Vd2 HC5 33. Ve2 HeS 34. Fe3 Hí4 3*. Ff4 F;Í4 (Világos lé- szofult, ellenfélének futópárja jól érvényesül) 36, Fíl Bc8 37. Fg2 Vi4 38. b3 eb 39. Ö:b3 Fdä! 40. Bb6 Fc4 41. Vb2 Fb5 42. Bb7 FeS 43. VH4 V:a2 44, Vbl V:bl 45 Bibi B:«3 46. Ffl FSfl (Fd4 majd Bc2 fenyegetett) 47. K:fl Fd4 48 Edl Fc5 49. Hd3 B:e« SO. H;c5 des 51. fedd? BÍ44- világos feladta. * Sakkelvek: Ha az ellenfél az egyik szánkón támad, úgy az ellen támadás színhelyé általá­ban á máéik szárnyón, vagy a centrumban lehet. — Sikeres szárnytámadás általában ósák le­zárt centrum mellett lehetséges. ☆ 9. s2. feladvány megfejtése: L Hco! DN. Olvassa, t a Néplapotí Kezdődik a labdarúgó NB II A Szolnotó MÁV labdarú­gó szakosztályánál bizako­dással készülnek az őszi idényre. Az első csapat ed­zéseit továbbra is Horváth János Irányítja, a megyei bajnokságban induló MÁV II. felkészítését Czigony István végzi. A szakosztály­nál a csapat régi tagjai mellett sok a fiatal „trón Kö­vetelő”, mégis összeállítási gondja van a szakvezetés­nek, mert több kulcsjátékos nem állhat rendelKezésre. A legutóbbi edzőmérkózésen, a Gépjavító ellen 7:2-re nyert a kiszemelt csapat és a me­zőnyben Is frissebben mo­zogtak a fiúk. A bajnoki rajtra a Budafok ellen elő­reláthatóan a következő ke­retből kerül ki A pályára lé­pő 11: Donka, Tari — Sze- beni Abonyi, Rozmis, B. Nagy, Földesi, Tóth III. — Tóth II., Kalmár, Pintér I., Kóródi, Kelemen, Dobos II: A két jó képességű együt­tes összecscapása érdekes és izgalmas mérkőzést ígér. A Jászberényi Lehel Lab­darúgói az egyfordulós baj­nokságban mérsékeltebb tel­jesítményt nyújtva a 11. he­lyet szerezték meg. A baj­nokság befejezése után rö­vid pihenő következett, majd elkezdődött a felkészülés az 1970—71. évi bajnokságra, Bíró István edző véleménye szerint a felkészülés jónak mondható, újabb sérülések nem voltak és így mindenki a csapat rendelkezésére áll. A játékosök és az edző vé­leménye' alapján vasárnap nehéz, küzdelmes mérkő­zésre van kilátás a Ceglédi VSC-vel. de hazai környe­zetben győzelemmel szeret­nék kezdeni a bajnoki évet. A pályára lépő tizenegyet a következő keretből jelöli ki az edző: Vasas, Nagy II., Fekete II., Nagy I., Benke, Gubicz, Káplár, Sándor, Ju­hász; Urbán. Bugyi, Marczis, Lukácsi, Révfy, Kovács. Csapót köszöntötték Csütörtökön este kisebb ünnepség zajlott le a Szol­noki MTE csónakházában. A városi pártbizottság, a városi tanács képviselői, a megyei és a városi sportve­zetők, valamint az MTE ve­zetői köszöntötték Csapó Gé­zát, az egyesület kajakozó- ját, aki a koppenhágai vi­lágbajnokságon a magyar K—I 4x500 méteres váltó tagjaként bronzérmet szer­zett. Meleg szavakkal mél­tatták az elért eredményt, •majd ajándékokat nyújtottak át Csapónak, aki színes él­ménybeszámolót tartott. Az egyesület megjutalmazta Si- pula József edzőt is. Részt vettek az ünnepsé­gen a Szolnoki VÍZIG ka­jak-kenusai is. Alkotmánynapi előzetes Alkotmányunk ünnepére szerte a megyében változatos műsorral készülnek a spor­tolók. Karcagon a Városi Aszta­litenisz Szövetség szerdán es csütörtökön rendezi meg a hagyományos Nagykun Ku­pa országos ifjúsági és ser­dülő egyéni asztalitenisz versenyét. Ez igen nép­szerű, ugyanis az előző évek versenyein is mindig több százan Indultak az ország különböző egyesületeiből. Ez várható az idén is. Jászberényben meghívásos atlétikai pályaversenyt írtak ki. A meghívót szétküldték az ország mintegy 30 egye­sületének. Még nem tudják, hogy honnan jönnek, hiszen a helyszínen is lehet, nevez­ni egy órával a kezdés előtt, de sok indulóra számítanak. A versenyt ugyanis férfiak és nők részére felnőtt, ifjú­sági és serdülő korcsopor­tokban rendezik. A kézi­labda Alkotmány Kupára négy férfi és négy női csapat nevezett és kispályás lab­darúgásban is rendeznek tornát. Szolnokon a Tömegsport Bizottság ismét kiírta kis­pályás labdarúgásban az Al­kotmány Kupát, amelyet hétfőn, kedden és szerdán délután villámtorna formá­jában bonyolítanak le a Tí- sza-ligetben. Sportpálya és játszótér épül Szolnok egyik régi mun­kásnegyede a Csokonai út, Szántó út és a vasúti töltés által határolt terület, köz­ismert nevén Szűcs-telep. — Túlnyomórészt vasuK -k lak­ják. A városrendezés folytán ott is beépülnek az üres tel­kek, kiszorítva a játszani sze­rető gyerekeket. De, hogy mé­gis lesz hol kielégíteni moz­gásigényeiket, az Bodnár La- jas tanácstagnak és a telep lakóinak köszönhető. Bodnár Lajosnak régóta szemet szúrt a Berzsenyi Dá­niel és Csokonai út végén, a vasúti töltéssel párhuzamo­san elhúzódó terület, amely csúnya volt és elhagyatott. Sokáig töprengett, amíg — megszületett az ötlet: fel kell tölteni azt a területét­Tervét előadta a városi ta­nácsnál, ahol a legmesszebb­menőkig támogatták és meg­adták az engedélyt a feltöl­tésre. Földet a Közlekedési Építő Vá”aiattól kapott. — Mikor szépen alakult a terü­let, eszébe jutott, hogy sport­pályákat és játszóteret kelle­ne csinálni. Elmondta a vá­lasztópolgáróknak ts, akik Mar-arosi Sándórnéval, a Hazafias Népfront, kerületi választó bizottságának az el­nökével az élen megígérték a segitségat. Tóborozta a kör­nyék veteránjait, nyugdíja­sait, majd megkérte az en­gedélyt a tanácstól a játszó­tér építésére. Ezt is megkap­ta. Az engedély már megvolt, csak játékokat kellet szerez­ni. A járműjavító igazgató­jához fordult, akinek szin­tén nagvon .tetszett az ötlet. Egy hét múlva érkezett a vá­lasz: a tanműhelynek kiadták az Utasítást a szükséges al­katrészek gyártására. Mikor tanácstagi beszámolón el­Evesés. Tlsai Kúp* Verseny* Baia. MöTáes, szeged es Szolnok szakosztályainak a részvételével, SZdlftok, Tisza Szálló Alatti sza­kasz, 9 óra. Galambsport. A Szolrtőkl MÁV szakosztályának kiállítása, Beloi­annisz tlti isköla 8~tól. Kézilabda. NB I B fér«: Tisza Cipő SE—Váci Fonó. Martfű. 10.30. NB II fér«: Kilián ESÉ—Hódikót, Kilián pálya. 10. Megyei bajnok­ság. Női: Sz. Traktor—Jászalsó- szentgyörgv 8. öcsódl TsZ—Oj- szászí <3imn. 8, Tisza Cipó ÍT— Mezőtúri AFC 9. Férfi: Rákóczi- falva—Mezőtúri AFt 10. Tisza- földvári Tsz—Sz. Vegyiművek 10.30, Tiszaföldvári Cimn —Jász­berényi Lehel ló, Sz. MÁV—Kun- szentmárton 9. Vásárhelyi SÉ— Jászaisósz-nteyőrgv 10, Óyulai SE—OlSzásZi Tsz 9. Motorkerékpár. Nemzetközi meghívásos saiakpályás verseny. Szolnok. MTE-sporttelep 10. Röplabda. Zomborl Kupa, Szol­nok. TiTÁSZ pálya 8. Teke. fí3 G. Szolnoki MÁV— mondta az örömhírt, Ifjú Horgász Géza technikumi ta­nuló felállt és kijelentette, hogy az ifjúság Bodnár elv­társ mellett van. Felfigyel­tek erre az idősebbek is, — csatlakoztak a fiatalokhoz s vállvetve dolgoztak a közös célért. Egyengették a terüle­tet, követ hórdtak, karókat festették. Élenjárt a munká­ban Makai, Ozsgyán és Soós bácsi, akik egy szóra segí­tettek. Károlyi János telepi lakos például a legjobbkor jelent meg a gépével a földet simítani. Összesen 535 köbmé­ter földet mozgattak meg. — amelynek felét az Útfenn­tartó Vállalat adta. Május végére a járműja- vitóbeliek elkészítették a já­tékokat. Közben kialakult a terület. Lesz egy kosárlabda, egy röolabda, és két kispá­lyás labdarúgó pálva. A ját­szótéren kétrészes haióhinta, fotel hinta, mászókorlát, — lénehinta és mérleghinta van; Végső befejezésként homó- kot és salakot kell szerezni, hogy az augusztus 20-i ter­vezett határidőre elkészül­jenek. Bodnár Lajos ennek érdekében is megkezdte a levelezést. Megoldották a villanyvil' gítást, este hét hi­ganygőzlámpa ontja a nap­pali fényt. Büfét is akarnak nyitni. ősszel kezdték és úgyszól­ván a semmiből egv nagysze­rű játszóteret létesítettek. — Munkájuk eredményéről — HOrkj m—-"-őződhet. Olyan játszótér nincs Szolnokon, de talán a l.ömyéken sem. Sók tennivaló akad még. talán a tervezett határidőre nem r"rérül tévesen befejezni, de mát* yr is ns*vvtole>ntő<;égí5, amit idáig csináltak. P. t Z óanuvlá: Jánnajavltő 19 «ra. Labdarúgás. NB I B: SzöMoki MTE—Záláegefszégl TE, MTÉ sporttelep 16. Petri. NB űr Sz, MÁV—Budafok, MÁV sporttelep 16.30. Bodon. Jászberényi Leheld* Cegléd! VSE. Jászberény 16.30, Bacsó. NB TIT: Szolnoki Olajbá­nyász—Nagykálló Tisza-liget 17, Nagy J, fiszá Cipő—'t’uzsér. Mart­fű 16, Óyőngyössy df.. Szabó La­jos S©—Hajdú Vasas. Mezőtúr 17. Rácz. Megye! i. ó.: SZMTÉ Tí— Túfkevé 14. ftébártszki. Tószeg— Kúrtszerttfnárton fiüíesi. Szászbe­rek—Rá kóózl falva Szántó J.* Karcag—K. MEDOSÄ Pató. Jász- árókszállás—Újszász Csák ft, Kis­újszállás—Sz. Gépjavító Baké fi.. Mezőtúr—JászjáKóhalm a Pálin­kás. Sz. MÁV n—Jb. Vasas 14.45. Busa. Idegenben szerepeinek: a latv darügó NB ÍÍI-bsn a tlszaföld- vár Kiskunhalason. a Kilián FSE Nyírbátorban, megyénk országos döntőbe jutott csapatai Salgó­tarjánban a munkahelyi sparta- kiádon. Mai műsor Jól kezdett a Vegyiművek Sz, Vegyiművek—Hajdúszo­boszlói Bocskai 1:0 (0:0) Szolnok, 109 néző. Vezette: Szarvas. Vegyiművek: Hotz, Czifra, Németh, Gógány, Palla, Polgár, Szeberényi, Korényi, (Kovács), Kolláth, (Mihályi), Lévai, Hernádi. Edző: Tóth László. Kezdés után egyperces gyászszünet Orszáczki Béla játékos édesanyja elhunyta alkalmából. Első félidőben a vendégek többet támad­tak és volt néhány gólhely­zetük. A 45. percben Her­nádi elfutott, a kapussal állt szemben, de a nagy gól­szerzési lehetőséget elsza­lasztottá. Az 55. percben kapu előtti kavarodásból Kovács volt eredményes. Jók: Hotz, Németh, Gó­gány, Lévai, illetve: Né- methy Gy., Titzkil. T. h. KERESZTREJTVENY Boldog a te sorsod 43 4« 4* 52 se v S 6 7 & 9 10 11 12 13 > 15 ■4* 15 r* 21 >*5^3 23 26 27 GY 29 31 32 34 35 36 40 41 42 CS 45 47 49 50 51 54 gjgg 56 57 * 59 60 61 \ \Y Vtestitótess Orőzy Lőrinc (1718—1789) írja* „A szegény pa- rásztnéphez beszéd’* óírtiű költe­ményében (fóiytátása a függőle­ges 1. szám alatt), 14. A görög mitológiában s Urai költészet múzsája. 15. Veszprémi község a Balaton mellett. 16. Azonos be­tűk. 17. Gyefe gyorsan! 18, Nem állami (névelővel). 19, Égyík közlekedési vállalatunk. 21, Nik­kel és rádium Vegyjele. 23. A 11-. sz& főmártiaí mellékfolyója, 24/ Az szintén. 26. Azonnal indül (két szó). 28. Valamire ránevelés, rátanítás. 29. Megad közepe. 30. . . .elrepül, az ítás megmarad. 31. Ráirányítja a beszéd fonalát, ,12. Y. t>. 33, Kevert lap! 35. . .édes. 37. ö. F. 59. Rádióállo­más. 41. Fény is van ilyen (néve­lővel) 43. RÍK. 45. Fárkasofdító hideg. orkánnal és hóviharfa! egybekötve (három szó). 46. Idő^ sebb lesz. 47. Nagyközség Salgó­tarján mellett, 4é. Kerület rövidí­tésé. 49. Költői es indulatsző. 51. Hév betűi, keverve. 52. Fóiyadé- kot zúdítani. 55. Történelmi ne- veZetésségű váró« Franciaország­ban. 57. fiö. 58. Arópimlássa! jár együtt. 60. Segítségét fel tóéra használva* mellőzve. Függőleges* 1. A vízszintes 2. szártiú sor folytatásé. 2. A do­hány virágzatának eltávolítása. 3. Fordított állóvíz. 4. „Állás” a labdarúgásban. 5. Albánia leg­nagyobb íölyója. 6«. dalműveket ismertető könyv, t Tánőösnő a japán te&házakban. 8. A fégi .,cs”. 9. „Egyszer volt vulkán. . . föld” (Ady). 10. Csekélység,* hitványság. H. Öreg bácsika (fordítva). 12. Rezsim, eredeti helyesírással. 13. Szám. 20. Cipeli. 22. Ördög. 25. Mondatrész. 26« MAR. 27. Élhelyezkedés fájta. 33, Finom sült hús. 34. Azon időig. 36. . „ Piáf (világhírű francia sanzonénekesnő volt). 33. Dante szülőváfősa. #0. Összekevert ákő„ 41. AYE. 42. Add cáak gyorfean ide! 44. Növények, zöldségfélék, virágok termesztésével foglalko­zik. 49. Válogatott labdarúgónk. f»0. Holland féstó, a reális cm- berábrázólás egyik legnagyobb mestere. 5-3. Megtart részé (!) 54, TEF. 56. ÖsszékéVeft kért. 59. Csodálkozás kifejezése. 61. ÜG. Beküldendői a vízszintes 2. é? a függőleges 1. számú sorok megfejtése, augusztus 20-lg, Múltheti rejtvényünk helyes megfejtésé: Borsózsizsik. Ba­golypille: Burgonyabogán. Ká~ posztálepké. Cserebőgarak, Lé­véltetvek. Könyvet nyert: Ba­ráti) Gyuiáné Szolnok. (A köúy«• vet postán küldjük ei)„ SZÖLNOK MFGVFT VfiPLAB RÉJITVÉNYSZEL VÉNYE !970o augusztus !£>

Next

/
Thumbnails
Contents