Szolnok Megyei Néplap, 1970. július (21. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-12 / 162. szám

1970; július 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Kánikulában, vízügyben — Feketére festve — Panasz érkezett Törökszentmiklósról szerkesztősé-^ günkbe. „A November 7-e utcában gyakran nincs víz, Ha pedig van, akkor szurokszínű, homokos, bogarak van­nak benne, több kisgyereknek gyomorrontása volt emi­att. A három, háromemeletes egyenként 16 lakásos épü­letben sok a kisgyerek..." Kora reggel érkezünk a megadott címre. A ház csen­des, már csak a kismamák vannak otthon. — László Cyörgyné, amikor megtudja, mi járatban vagyunk, öröm­mel fogad. „Végre! Három gyerekem van. A két kisebb alighogy ideköltöztünk vér- hast kapott. Még pelenkáz- nom kellett őket. Elképzel­heti, mi lehetett itt, a harma­dik emeleten, ahol szinte so­ha nincs víznyomás. Fürödni csak éjjel tudunk. Legszíve­sebben elcserélném a lakást, mert ez elkeserítő állapot." < — Most van víz? ’ — Reggel hét órakor álta­lában igen. Tessék megnézni, hogy lerakodik a szenny a kancsó alján. Még hét lakásba csönget­tem be. A vélemények szinte szóról szóra egyeztek. Vízmintát is kértem. A víz valóban erősen klóros, de nem szurokszínű, nem ho­mokos. „Most kivételesen tűrhető” — mondták a lakók. Ugyanaz, hófehérben Arnóth József a Szolnok megyei Víz- és Csatornamű Vállalat helyi központjának üzemvezetője megközelítően ugyanezt mondja tájékozta­tásul. Egyetlen, ám lényeges különbséggel: „Nem szívott homokot a kútunk. A lakos­ság félreérti a helyzetet. A régi ólomcsöveket az erős klórozás kikezdi, ebből ered­het a lerakodás. A csőveze­téket egyébként már kor­szerűsítjük. Éppen a kérdé­ses helyen kapcsoltuk be leghamarabb az új, és széle­sebb (S0 milliméteres helyett 21.0 milliméteres) csöveket. Azt, hogy a viz ennek elle­nére kevés, tudjuk. De amíg nem készül el a második kor­szerű vízmű, ezen nem se­gíthetünk. Az új vízmű be­kapcsolásával nemcsak több vizet kapunk, hanem egyben az is lehetővé válik, hogy a tárolóban korszerűen tisztít­suk az ivóvizet.” A valóság A megyei Közegészség- ügyi és Járványügyi Állomá­son Hőgye Anna doktornő kimutatásokat tesz elém. — Az ivóvizeket bakterioló­giai szempontból — az előírt­nál többször — havonta vizs­gáljuk — éppen ezért, mert sok hálózat elavult, túlter­helt. Törökszentmiklóson ta­valy nyáron csak forralva volt iható az ivóvíz. Jelenté­seink nyomán azonban a Víz- és Csatornamű Vállalat igazgatója intézkedett: a ku­takra klórozó berendezést szereltek fel. Sőt, az ivóvíz- hiány megszüntetésére régi kutat is felújítottak. A vizs­gálat azóta csak idén június­ban mutatta ki a fertőzés lehetőségét. Az újabb, erős klórozásra azért volt szük­ség. Ez azonban az előírt mennyiséget nem lépte túl, s az egészségre nem káros. — Észleltek-e homokot az ivóvízben? — Igen, a négyes számú kút az állandó túlterhelés miatt homokot is „felszívott”, épp ennek következménye az említett fertőtlenítés és há­lózattisztítás. Egyébként a legutóbbi, a július 3-i ellen­őrzésünkkor a víz bakteriáli­sán negatív volt. A vegyi ösz- szetevők is szabályosak. A törökszentmiklósi városi tanács terv és munkaügyi osztályán Szőke Lukács osz­tályvezető elmondta, hogy a második vízmű építése jó ütemben halad. Az új víz­torony 1973-ig felépül. A 4- es kutat kikapcsolták, még az idén űj kutat fúrnak he­lyette. Reméljük, 1973-ra enyhül­nek a gondok az új kút üzembehelyezése nyomán. — ob —* Ami nincs a borítékban „Csak még cgy hónapig’* Szolnoki munkásőrök Szabolcs újjáépítő! között A szomorú tájon, Máté­szalka alatt, félmeztelen em­ber meszel a kezével. — Ni, csak ez az öreg Ku- bik! Kubik István, a szolnoki AKÖV főellenőre a Kilián György zászlóalj kiváló mun­kásőre. Kiküldték a többiek, el ne kerülje őket az érkező kocsi. Nélküle nem is lehet­ne a szakaszra találni. Ideig­lenes TÜZÉP-telepen dolgoz­nak egy völgyben. Cserepet, téglát, betongerendákat, só­dert, vasvázakat hordott ide a karhatalmi ezred. Azt rak­ják most fel. Egy hét alatt a negyedik helyen. «Szolnok megyei HÉV, újjáépítés" feliratú tehergépkocsik, útjel­ző táblák mutatják, Fehér- gyarmaton vannak a mieink. Odahord a brigád is. A nyolc félmeztelen, piros- raégett férfi a 7. AKÖV mun­kásőrei. Csurom izzadtan tűnnek fel a téglarakások mögött. — Erőt, egészséget parancs­nok elvtárs! Szabó Zoltán zászlóaljpa­rancsnok a fényképezőgépet tölti. Kerekes Ferenc igazga­tó egy láda sört csomagol ki. A szolnoki munkásőrökkel ifik is dolgoznak. Sashegyi középiskolások, hippiszakál- lal, vékonydongájú gyerekek. — Nagyon rendes fiúk. — De, h^t a betongerendát — nem bírják. Erre kellettek nagyon a szolnoki munkásőrök is. Egy hét alatt 14 ezer mázsa épí­tőanyagot mozgat meg a sza­kasz. Szerdán délig 12 ezer cserép volt a teljesítmény, — Naoi 14 órát dolgoznak. — Pedig: — Én papírnapszámos va­gyok otthon — vallja be Szarvas Pál számítás-tgchni- kus. Novák Jenő csuklós buszvezető a szolnoki jára­ton. Magyar Sándor, a Szol­nok—Eger, s a különjáratok buszvezetője. A munkásőr szakaszparancsnok civilben is a csoport főnöke: Kovács László. Életkedvet is hoztak lóból: „A mai nehéz 14 óra­hossza után is volt még a brigádnak eleje egy hosszú vitára az elvtársi segítség­ről.” Beszélgetnek tunyogmatol- csi, csengersimai, szamosi nincstelenekké váltakkal: — Emberek, talpra kell állni. Itt most üresek a földek, de jövőre itt is lesz aratás. — Ne féljetek. Az újjáépítést veletek, és nem ellenetek akarjuk. Sok a baj. Fehérgyarma­ton kijelöltek egy új telepet, ahová a legmélyebben fekvő falukat építik. Nem akarnak az emberek mozdulni. Vita van: ki volt a szomszédom? Hol volt a kertajtó, nem ez a portahatár? A szabolcsi újjáépítőknek fürdőbérletet adtak Fehér- gyarmaton. A szolnoki mun­kásőröknek is. Még egyszer sem tudtak elmenni. Este 9—10-kor jönnek haza. Ak­korra két szolnoki szakácsnő, Bíró Anna, Tegei Emma fél­reteszi a vacsorát. Sátorban működik a konyha is. A Egy hete jöttek. Férfierő­vel, jószándékkal és élet­kedvvel. A naplóba azt ír­ták akkor: „Szomorú az a kép ami ebben a faluban fo­gadott bennünket. Szükség van arra, hogy az ittlévő szerencsétlen embereken se­gítsünk, mert talán sohasem állnak talpra.” Rettentő kábulatban él még a szerencsétlen vidék — Szemétdombokká kaparták össze házaik maradványait, sátrat vertek az udvar sar­kában, lakókocsikat kaptak, vagy deszkából szögeztek bó­dét maguknak. A nagy pusz­títás nemcsak vagyonkájukat vitte el, hitüket, életkedvüket kaszálta le. — Tegnap este is — mesé­li Novák Jenő — úgy tíz óra körül, idősebb ember dülön­gél az Árpád utcán. Volt, nincs, volt nincs, — hajtogat­ja végig az üres utcán. Meg­sajnáltam. Borzasztó esete­ket beszélnek. Mutattak egy embert, itteni szabolcsi mun­kásőr elvtársaink erőszakkal vitték el a tehenétől, — Azt mentette, nem magát a nyak­lóvízben. Ügy megsajnáltam. A pusztítás tragédiája be­leivódott a lelkekbe, lefogta, mozdíthatatlanná tette aka­ratukat Vincze Béta, a szol­noki főépítésvezető 152, épü­lő fehérgyarmati családi ház gazdája, kesereg: — Nem kapok embert, — nem jönnek. Talán még nem értik igazán mi történik itt most értük. főépítés vezetőség lakókocsi­ban. Itt mindjárt a falu szé­lén, a letarolt Árpád, Arany János utca szomszédságában. Mindnnap látják, vidítják a kalyibába zárt világú bús­komor embereket. Higgyenek. Hisznek-e már? Mikor a szolnoki építők ideérkeztek arról volt szó, tisztára takarított porták vár­ják őket. Semmi nem volt. ök hoztak dózert, hogy félre tolják a romot. De most már sok ember ásogat leendő há­za helyén. Négy ház készen van. A többi is meg lesz. Di­csérik itt a szolnokiakat. Mikor a többi építő válla­lat megjött, nagy gyorsan építeni kezdett. Most akado­A nők érdekvédelme a szőnyegszövőben A munkateremben rádió zenél. Néha-néha az asszonyok hevetése, hangos beszéde elnyomja a „varázsdoboz” hangját. Ha beszélgetnek, dalolnak, kezük akkor is boszorkányos gyorsasággal jár, csomózzák a szebbnél-szebb perzsaszőnye­get. A békésszentandrási Szőnyegszövő Háziipari Szövet­kezet öcsödi üzemében a perzsa és a torontáli részlegnél a bedolgozókkal együtt jelenleg kétszázötven nő jutott munká­hoz, keresethez. Bíró Imréné az üzem ve­zetője, nagyon szívén viseli a nők sorsát. A szövetkezet vezetőivel együtt mindig azon gondolkodik, töpreng, hogyan lehetne javítani a munkakörülményeket, mit juttathatnának borítékon kí­vül is a szövőnőknek. — Az utóbbi egy évben több lett a keresete az asz- szonyoknak, lányoknak. A munkabér javítással most már ezer csomónként a ko­rábbi 6,80—7,80 forint helyett 8,10—9,00 forintot kapnak. Aki szorgalmas prémiumban is rendszeresen részesül. A havi 1300 forintos kereset már jogosít erre. S az, aki eléri az 1600 forintot, tulaj­donképpen 250 forinttal töb­bet talál a borítékban. Any- nyi a prémiuma — újságol­ta örömmel Bíró Imréné. — Sokan kapnak prémiu­mot? — Havonta általában negy­venen, ha nem is a legma­gasabb összeget. Vannak vi­szont akik rendszeresen ki­érdemlik a 250 forintot. Ko­vács Lajosné, Csató Erzsi, Szirom Kati, Tóth Lajosné, Nádudvari Juszti s még so­rolhatnám, akik havonta a kétezer forintot is hazavi­szik. Tavalyi munkájukért nyolcán kaptak „Kiváló Dolgozó kitüntetést, harminc- ketten jutalmat. Szirom Ka­ti a szakmában rendezett országos versenyen az első helyet szerezte meg az idén tavasszal, s a pénzjutalom mellett romániai utazást is nyert — A nőkkel egyetértésben tavaly bevezettük a szabad­szombatot. öt nap alatt tel­jesítik a 48 órát, még így is örültek annak, különösen az asszonyok, hogy hét végén két nap szabadjuk van. — A kismamákról is szól­junk már — kapcsolódott a beszélgetésbe Méri Lajosné, a szövetkezet nőbizottságá­nak titkára. — Harminc fia­talasszony vette igénybe a gyermekgondozási segélyt. Gyakran belátogatnak, be­hozzák a babákat is meg­mutatni a munkatársaknak. — Szűkös a hely? — Főleg ami a szociális, kulturális létesítményeket il­leti — válaszolt az üzemve­zető. — A két zuhanyos für­dő nagyon kicsi. Az ebéd­jüket a szövőszék mellett fogyasztják el, akik nem jár­nak haza délben. Ebben is változás lesz hamarosan. A Kossuth úton létesített új üzemet már kívülről pucol­ják. Torontáli részlegünk ptt dolgozik. Ott már négy zu­hanyos fürdő, külön öltöző, valamint étkezőhelyiség és kultúrterem is épült. Sokat enyhít ez a gondjainkon, bár véleményem szerint vég­legesen nem oldja meg. — Én is június 22-én jöt­tem újból dolgozni három év után — mondta Varga Andrásné. Nagy segítség, hogy a kisfiámat felvették az óvodába, így nyugodtan vagyok. Nem szeretnék vég­leg otthon háziasszonykodni. Megszoktam a közös mun­kát, jól érzem magam az aszonyok, lányok között. Vargáné a többiek véle­ményét is kimondta. Olyan helyen szívesen dolgoznak a nők, ahol érzik a gondosko­dást, ügyükkel, bajukkal va­ló törődést. Az öcsödi sző­nyegszövő ilyen üzem. N. K. Az AKÖV-ös munkásőrök nagyszerű példája Szocialista brigádok ta­nácskozásain javasolták az AKÖV-ös munkásőrök: hadd dolgozzanak egy hetet Sza­bolcsban. Mdst mind jönnek, a vállalat majdminden em­bere. Egy napi keresetét, 180 ezer forintot befizette a kol­lektíva. Félmilliót a válla­lat. őszig itt dolgoznak — majd tízezer órát, jutalom­szabadságuk terhére. Amit itt keresnek, azt rögtön befi­zetik az árvízi csekkszámlá­ra, olyan 92—93 ezer forintot. S aminek itt milliárdokat ér az értéke: életkedvüket is hozták. Azt olvasom a nap­zik a munka, mert nehéz az anyagszállítás. A szolnokiak épp ellenkezőleg: előbb a tetthelyre hordtak minden anyagot, s most már nagy teljesítménnyel húzhatják a házfalakat. Ide kell nagyon az ember. Az életerős, az életvidám ember. Borzák Lajos Ahol idegen ritkán száll le a vonatról A két fiú rádiót hallgat a konyhá­ban. Anyjuk az udvaron öblíti a fris­sen mosott ruhát Szabadnapja van, ma mindent szeretne megcsinálni. Mosni, takarítani, friss ebédet adni a családnak. A kis ház ablakától három méter­nyire a sín, rajta vonatok vágtatnak tova. „Kandó-masinák” mondja a ti- zenkétéves, a kisebbik. Szeme csillaná- sából látszik, milyen csoda neki ez a villanyparipa. A családfő zárt ablakok mellett pi­hen, szendereg a szobában. Tizenkét- órás szolgálat után pihenni kell — kü­lönösen olyan tizenkét óra után, ami­lyen az éjjel volt. Kegyetlen vihar tombolt a környéken. A villám egy­szer tőle tíz méterre csapott le. Itthon a gyerekek is látták, egy távoli kis tanya közelében láng perzselt végig egy fát. A kis megálló — Barta — közúton öt kilométernyi távolságra van a vá­rostól, Törökszentmiklóstól. Vonaton rövidebb az út, de a Bartha-család tagjai jó időben mégis inkább a ke­rékpárt választják, ha a városban van dolguk. Márpedig, ha másért nem, ke­nyérért, ezért-azért napjában be kell menni a városba. Két éve laknak itt. A családfő, Bartha István váltókezelő a fegyver- neki állomáson. Amikor odahelyezték, ez a kis szoba-konyhás lakás volt üres. ezt adta nekik a főnökség. Karcagról jöttek, ott is városszéli őrházban lak­tak. Elutaztak költözés előtt megnézni, hol lesz az új otthon. A régiben nem volt villany — itt annak örültek elő­ször. Novemberben tévét vettek — ha már egyszer villany van, — meg a gyerekek is kérték erősen. — Jó dolog, nagyon jó dolog a tele­vízió — mondja Bartha István, s a fe­lesége sem tiltakozik. Pedig a feleség márciustól decemberig a téglagyárban dolgozik, hajnalok-hajnalán indul munkába. Sokszor aztán este elnyom­ja az álom, a fáradtság. Az apa, — ki­váltképp szombaton este — műsorzá­rásig nézi a tévét, természetesen a gyerekekkel együtt. Három-négy kis vasutas lakás áll a sínek mentén. Udvaraik egymástól ke­rítéssel elválasztottak. A Bartháék ud­varán egy kis ólban két szőke malac­ka kéri a délire valót. A múlt héten vették. Jó lesz az télire, nagyon. Az apának is, csomagolni a tizenkétórás szolgálatra, a nagyobbik gyereknek is, mindannviuknak. A tizenhatéves nagyfiú ipari tanuló a mezőgazdasági gépgyárban. Géplakatos lesz. Az jó szakma, bármerre fordul is az élete útja. A kicsi meg szobafestő-mázoló szakmát szeretne majd tanulni. Egyik sem választja az apa kenyérkereső hi­vatását. — Mert nehéz az, főleg az éjszakai szolgálat miatt — magyarázza meg Bartha István. — Az éjszakázásba be­le lehet nyugodni, de megszokni so­hasem... Aztán, legyünk teljesen őszin­ték: a fizetés sem nagyon vonzó a mai gyerekeknek. Tizennégy éve, -hogy Debrecenben váltókezelői vizsgát tet­tem, tizennégy éve vagyok vasutas. Ezerkilencszáz forint a fizetésem. Időnként összefogunk néhányan a fegyverneki állomáson, kirakunk egy­két vagont. Jól jön az a kis pénz. Itt van egy kis konyhakert is, bár az idén nem sikerült a rossz idő miatt. Tavaly jobb volt, jövőre majd még jobban igyekszünk, mert az élelem a legdrá­gább, az viszi a legtöbb pénzt. A gye­reknek, gyerekeknek meg? Amit csak lehet meg kell adni, embert kell ne­velni belőlük. — Most is, éppen az este civódtunk egy kicsit a nagyfiúval — mondja az anya, s mosásban kiázott kezével meg- törli homlokát. — Mert igényesek ezek a mostani gyerekek nagyon. Kisrádiót szeretne, nyolcszáz forintosat, azért fáj nagyon a szíve. — Mióta ideköltöztünk, egyszer vol­tunk .bent a városban, moziban, mi, öregek. Valahogyan fáradt az ember szórakozni járni. Aztán nemcsak a té­vé van. Járatom az újságot a felégsé­gem megveszi minden héten a Tükröt, meg a rádióujságot. — Itt csend van, csak a masinák járnak. Szeretem ezt a vidéket. Né­hány kis tanya, a gazdaság távolabb, csend mindenütt. Itt, ebben a megál­lóban mindig ismerősök szállnak le a vonatról is. Nagyon ritka, ha idegen érkezik. S. J.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents