Szolnok Megyei Néplap, 1970. július (21. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-24 / 172. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970, JűHtm 3fc Tegnap ©síi helyzetkép s külpolitikában Az élműit órákban érkezett hírügynökségi jelentések ar­ról számolnak be, hogy kontinensünkön folytatódik a bizta­tó diplomáciai aktivitás — ugyanakkor változatlanul inten­zív ezzel a mozgással szembenálló erők aknamunkája is. Varsóban megkezdődött a lengyel—nyugatnémet tárgya­lások újabb, immár ötödik szakasza. A delegáció-vezetők nevei változatlanok: a lengyel kormanyküdöttséget most is Jozef Winiewicz küKigyniiniszter-helyettes, a bonnit pedig Georg Ferdinánd Duckwitz államtitkár vezeti. A nevekkel ellentétben azonban a napirend korántsem változatlan — és éppen ezért nevezi számos hírügynökség kiemelkedő jelentősegűnek ezt a tárgyalási, szakaszt. A meg­beszélések megelőző négy fázisára a kölcsönös szondázás, ta­pogatózás, az álláspontok ismertetése volt a jellemző. A most kezdődött szakaszban már • csaknem bizonyosan ennél jóval többről van szó; sor kerül konkrét tárgyalásokra Ez annyit jelent, hogy kezdetét veszi azoknak a pontoknak az okmányba foglalása, vagyis hivatalos, kölcsönös rögzítése, amelyekben az eddigi megbeszélések során egyetértés szü­letett. Ügy is .fogalmazhatnánk, hogy az előkészítésről a felek rátérhetnek a két ország között megkötendő egyezmény meg­szövegezésének nehéz, bonyolult és minden bizonnyal nem rövid-tartamú munkájára. Miközben Varsóban a tárgyalóasztalnál elfoglalták he­lyüket a delegációk, Bonnban Brandt, kancelj^i; elnökletével ülést tartott a kabinet, hogy megvitassa Schéel külügymi­niszter vasárnap kezdődi? moszkvai látogatásának részleteit Mint ismeretes, ez az utazásis fontos, új szakaszt jelent a két or­szág között már régebben folyó eszmecsere történetében. Az eddigi megbeszéléseket nyugatnémet, részről Egon Balír ál­lamtitkár vezette. Az a tény, hogy a tárgyalások protokollá­risán „magasabb osztályba'’ léptek, egyúttal tartalmi minő­sítést is jelent: az erőszakról való kölcsönös lemondás két­ségtelenül közelebb került a megvalósuláshoz. » Éppen ez nem hagyja nyugodni az NSZK jobboldali el­lenzékét, amely a hírhedt, „Bahr-botrány” után újabb in- diszkrécióval igyekszik aláaknázni a megbeszélések sikerét: a hamburgi Welt ismét „bizalmas dokumentumot’’ publi­kált. A CDU—CSU ezúttal is főleg azt a tervezett szerződés- részt támadja, amelyben Bonn sérthetetlennek ismerné el a jelenlegi európai határokat, beleértve az Odera—Neisse ha­tárt is. Straussékat egy cseppet sem zavarja, hogy éppen a ha­tárok vitatása rántotta véres katasztrófába már kétszer Né­metországot és egész Európát <KS) M INDENFELÖ Andreotti visszaadta DAR ES SAXAAM Csütörtökön bomba rob­bant a mozambique-i felsza- baditási front (Freiimo) Dar Es Salaam-i központjának hivatali helyiségeiben. A me­rényletet a déli órákban kö­vették el, amikor a szervezet vezetői éppen házon kívül ebédeltek. Ezért szerencsére emberéletben nem esett kár, csak súlyos anyagi károk ke­letkeztek. A helyszínen tar­tózkodó hivatalsegéd a rob­banás okozta légnyomástól súlyosan megsebesült Kór­házba szállították. VIENTIANE A laoszi királyi kormány Dél-Laosz területére csütör­tökön kihirdette a szükségál­lapotot miután a felszabadí­tó erők nagy területeket von­tak ellenőrzésük alá. A kor­mány a szükségállapot elren­deléséről a hadsereg-főpa­rancsnokság jelentésének meghalgatása után döntött. A laoszi hazafias front pártja rövidesen újabb küldöttet in­dít útnak Vientiane-ba, hogy a központi kormánnyal előze­tes béketárgyalásokat foly­tasson. SAIGON A saigoni amerikai pa­rancsnokság szóvivője csütör­tökön délután elismerte, hogy a partizánok Dél-Vietnam északi részén az amerikai csapatokat egy tüzérségi tá­maszpont kiürítésére kénysze­rítették. Az említett támasz­pont Hue városától mintegy 40 kilométerrel nyugatra van. A támaszpontról a légió ton szállított 101. hadosztály ka­tonáit — stílszerűen — repü­lőgépekkel szállították el mi­után az több napon keresztül erős nyomás alatt állt. A kiürítési műveletek so­rán a partizánok eltaláltak egy szállító helikoptert, amely lezuhant. BONN Angié Bfóöks asszony, az EfíSZ-közgyűlés elnöke csü­törtökön Bonnba érkezett. A tervek szerint Bróoks asz- szony még a mai nap folya­mán találkozik Walter Schéel külügyminiszterrel és pénte­ken fogadja öt Willy Brandt kancellár. BARCELONA A barcelonai katonai tör­vényszék öt „lázadással” vá­dolt egyetemistát ítélt él- szer­dán hat hónaptól két évig terjedő börtönre. A hatodik vádlottat. Manuel de Alós- moriert, bizonyítékok hiá­nyában felmentették. Az el­ítéltek az 1969 januárjában Bárcélóhában diáktüntetésen vettek részt. ROMA Nem merénylet okozta a Palermo—Torino expressz ki­siklását á Calabria Gioia Tauroban — jelentette ki Reggió Calabria rendőrfőnö­ké. E kategórikus kijelentés­nek azonban ellentmond az aZ újább hír. amely szerint csütörtök reggel Réggiö Ca- labriától 15 kilométerre a villa Sän Giovanni és Can- nitello közötti vasúti pályán egy villanyvezetéket tartó oSZlop tövében a rendőrség kartócéal ellátott dinamit kö- teget talált. A Gioiá Tauro-i vasúti szerencsétlenség áldo- z -fáinak száma kilencre efrtel- I- -dett. A? expressz kisiklása következtében mintegy hat- \an ember megsérült. Giulio Andreotti megbízott miniszterelnök csütörtökön délelőtt felkereste Saragat köztársasági elnököt és kö­zölte vele, hogy visszaadja kormányalakítási megbízár sát, mivel eddigi tárgyalá­sain nem sikerült biztosítani egy négy pártból álló közép­bal kormány megalakulását. Saragat szombaton kezd újabb tanácskozásokat az olasz politikai vezetőkkel. Engedett a bolíviai kormány Szerdán este még a geril­lák által megszabott határ­idő lejárta előtt a chilei Ari- ca kikötővárosba érkezett a bolíviai légierő egyik gépe, fedélzetén azzal a tíz politikai fogollyal, akinek szabadon- bocsátása fejében a partizá­nok hajlandók elengedni a vasárnap elrabolt Íjét nyu­gatnémet technikust Csütörtök reggelig a nyu­gatnémet technikusokat még nem engedték szabadon. — Mint a nyugatnémet nagykö­vetség szóvivője közölte, sem a bolíviai kormány, sem pe­dig a gerillák vezetői nem jelezték a túszok elengedésé­nek időpontját. Bolíviában változatlanul érvényben van az ostromál­lapot Elnökválasztási kampány Libanonban A libanoni elnökválasztási kampány befejezéséhez kö­zeledik. A pártok és a par­lamenti törpbok többsége elvben már meghatározta álláspontját A „Sehabisták” tömbje —. amely a parla­mentben „demokratikus par­lamenti front” néven szere­pel —> Faud Sehabot jelöli az elnöki tisztségre. Egy másik politikai cso­portosulás, az úgynevezett „hármas szövetség” élén Ca­mille Chamoun volt elnökkel Pierre Gemajelt, a Kataib párt vezetőjét jelöli az elnö­ki tisztségre. ­A választási harcban mind nagyobb szerepet tölt be az úgynevezett „harmadik erő” amely Dzsumblat pártjából, Szalam, Kemal El Asszad, Skaf csoportjából és több független képviselőből ala­kult. Elhatározták, hogy ön­álló egységes álláspontot fog­lalnak el az elnökválasztá­son. közös jelöltet állítanak az elnöki tisztségre és kon­zultációkat kezdenek más parlamenti tömbökkel, hogy biztosítsák a győzelmet je­löltjeiknek. A libanoni kommunisták hangsúlyozzák, hogy meg kell hiúsítani a Libanon bel- ügyeibe való imperialista és reakciós beavatkozási kísér­leteket. Országos kongresszus Kairóban A kairói egyetemen csü* törtöKön nyüt meg az arab szocialista unió or­szágos kongresszusánál! 4. ülésszaka, amelyen Nasszer elnök tart politikai beszá­molót. A magyar idő szerint 17.30 órakor kezdődő beszé­det egyenes adásban közvetí­tik az összes egyiptomi rá­dió- és tv állomások, egyi­dejűleg fordítják a beszédet angol és francia nyelvre. A megnyitó ülésen a MEN A hírügynökség jelentése sze­rint. részt vesz Líbia, Szíria, a Szovjetunió, a Német De­mokratikus Köztársaság, Szomália és Tanzánia kül­döttsége is. Az ASZÚ kongresszusának ülésszaka vasárnap este tart­ja záróülését és ebből az alkalomból politikai nyilat­kozatot ad ki. Felvonulási tilalom Esiak-lrországhart 1971. január 31-ig minden­fajta felvonulást betiltottak Észak-írórszágban — közöl­te csütörtökön á belfasti kor­mány. A határozat azonnali ha­tállyal lép érvénybe, többek között azért is, hogy megaka­dályozza az orániai rend hí­veinek augusztus 12-re Lon­dónderrj'be tervezett felvo­nulását, amely az elmúlt év­ben véres összetűzéseket eredményezett. A tilalom alól egyetlen ki­vétel, az 1918-as fegyverszü­net tiszteletére november 8- án megrendezésre kerülő em­lékfelvonulás. Géprablást kísérlet Géófgíe Hardin Só éves amerikai néger katona szer­dán délután megkísérelte, hogy a saigoni nemzetközi repülőtéren hatalmába kerít­sen egy dél-vietnámi utas­szállító repülőgépet. A kato­na, aki a pleikui tábori kór­ház őrségén teljesített szól- * gálatot, eddig kiderítetlen módon Saigonba ment és Ott szerdán délután két késsél felfegyverkezve felszállt az egyik belföldi repülőjárat gé­péré A pilótákat felszólítot­ta, hogy azönna! szálljanak fel. A legénység egyik tágja azonban Kiugrott a gépből és annak futószerkezetét hasz­nálhatatlanná tette Amikor a katona látta, hogy a gép nem t,ud elindulni, megadta magát a helyszínre érkezett amerikai katonai rendőrök­nek. Közel-Kelet DAMASZKUSZ Jasszer Arafat, a Paleszti­nái felszabadítási szervezet vezetője csütörtökön Amraan- bol Damaszkuszba érkezett, hogy á palesztinai felszaba­dító erők képviselőivel foly­tasson megbeszéléseket TEL AVIV Abba Eban izraeli külügy­miniszter csütörtökön külföl­di újságírók előtt ismertette a közel-keleti helyzet rende­zésével kapcsolatos elképze­léseit. „Béketervének” főbb pontjai a következők: — Hatékony tűzszünet a szembenálló felek között; — annak elismerése, hogy minden kérdés megvitatható; — Izrael a területi kérdé­seket nem tartja lezártnak; — nemzetközi konferencia rendezése az arab menekül­tek problémájáról; a problé­ma megoldását célzó ötéves ütemterv kidolgozása; — közös nyílt határ Jor­dániával. Eban megismételte az ara­bokkal fol.v tatandó előkészí­tő tárgyalásokra vonatkozó javaslatát, majd közölte, hogy az amerikai javaslatban fog­lalt, korlátozott időre szóló tűzszünet elfogadhatatlan; az ilyen tűzszünet nem lenne más, mint „a háború egy bi­zonyos fázisa”. Kambodzsa Lón Nol tábornok, kambod­zsai miniszterelnök a thai­földi vezetőkkel folytatott kétnapos megbeszéléseinek befejeztével, elutazása előtt nyilatkozatot adott, amelyben közölte: Thaiföld kilátásba helyezte katonai egységek küldését Kambodzsába a Phnom Pehn-i kormányzat megsegítésére. A miniszterel­nök az országba küldendő thaiföldi csapatok öszetetelé- ről és létszámáról nem volt hajlandó nyilatkozni. A két ország katonai együttműködéséről szólva Lón Nol közölte, hogy 2000 kam­bodzsai katonát Thaiföldre küldenek kiképzésre. Bang­kokban ugyanakkor azt kö­zölték, hogy 10 000 kambod­zsai származású thaiföldi ka­tona „önként” kambodzsai frontszolgálatra jelentkezett és e katonákat az országba küldendő kambodzsai kato­nákkal együtt képezik ki. A szovjet — nyugatnémet párbeszéd As óriásgép, Scheel külügyminiszterrel és négy­száz újságíróval a fedélze­tén, vasárnap ereszkedik le a moszkvai Seremetyevo-i repülőtérre és július 27-én a szovjet fővárosban megkez­dődnek a hivatalos szovjet— nyugatnémet megbeszélések. A tárgyalások közvetlen cél­ja egyezmény kötése a Szov­jetunió és a Német Szövet­ségi Köztársaság között az erőszakról való lemondásról. A tét azonban némcsak kon­tinensünk e két országát érinti, hanem egész Európát. Ha ugyanis megszületik az a diplomáciai tárgyalásokkal oly hosszasan előkészített egyezmény, a bonni állam nemzetközi jogilag elismeri az európai realitásokat, kon­tinensünk status quóját. Ez­zel új szakaszt nyit a nyu­gatnémet állam politikájá­ban, s kedvező helyzetet te­remt a további lépésekhez. A közelgő tárgyalások je­lentősége, s a már említett, egész Európát érintő — tét nagysága — sokféle erőt ho­zott mozgásba, elsősorban az NSZK-ban. A csaknem tíz hónapja hivatalban lévő Brandt kormány kétségtele­nül jelentős lépéseket tett a realitások elismerésére. No­ha nem hozott konkrét ered­ményt, létrejött a két német állam kormányfőjének er­furti és kasseli találkozója, megindultak a lengyel—nyu­gatnémet, s a most külügy­miniszteri szintre emelt szovjet—nyugatnémet meg­beszélések. A Brandt- kormány eddigi lé­pései számunkra nem egyszer tétovának tűnhettek, de azo­kat túlságosan soknak és „veszélyesnek” tartották bonni .ellenfelei. Annyira, hogy mint ismeretes, Brandt kancellárt a „német érdekek kiárusításával” vádolták, s amikor a közelmúltban nyil­vánvalóvá vált, hogy meg­teremtődtek az erőszakról való lemondásra vonatkozó szerződés lényeges feltételei — a jobboldali Springer- konszern lapjai példátlan módon nyilvánosságra hoz­ták az ezzel kapcsolatos fo­galmazványokat. Az úgyne­vezett titkos Bahr-papírok célzatos szellőztetése része volt annak a széleskörű kampánynak, amit a tavaly ellenzékbe szorult CDU— CSU intézett a szociáldemok­rata—liberális koalíció meg­buktatására. Strauss, a bajorországi CSU elnöke vállalta ennek a kampánynak vezérségét, hadat üzenve az európai enyhülésnek és a Moszkvá­ban megkötésre váró egyez­ménynek. A nyugatnémet jobboldal most Franz-Josef Strauss körül gyülekezik, s mint Walter Ulbricht, az NDK Államtanácsának el­nöke minapi rostocki beszé­dében figyelmeztetett, a hatalmas hadfelszerelési mo­nopóliumok által támogatott és Nyugat-Berlinre is ki­terjedő jobboldali mozgalom ma a legfőbb veszély Nyu- gat-Németországban, Ilyen körülmények között különö­sen figyelemre méltók Wal­ter Ulbrichtnak a Brandt kormányzatra vonatkozó megállapításai. Az NDK al- lamfőjé üdvözölte az erő­szakot kizáró egyezmény megkötésére tett lépéseket, amelyeket úgy értékeit, mint a realitások bonni részről való elismerésének jelét — ha ezt az egyez- •ményt Moszkvában aláírják. Ebben az esetben további előrehaladásra lehet számí­tani az NSZK és az NDK közötti érintkezésben, ■ s mint mondotta, valamelyest meg lehetne rövidíteni a gondolkodási szünetet, vagy­is a kasseli és a legközeleb­bi NDK—NSZK közötti időszakot. találkozó A bonni koalíció — nyilvánvalóan az ellenzék lecsendesítésére is — igye­kezett magát „lefedezni” nyugati szövetségeseinél, il­letve támogatást szerezni ke­leti politikájához. Ennek érdekében repült néhány nappal ezelőtt Scheel kül­ügyminiszter Londonba és Washingtonba, (Párizs egyet­értését Pompidou elnök fe­jezte ki Bonnban) ahonnan visszatérve hangzatos nyi­latkozatokat adott a vezető NATO hatalmak támogatá­sáról. Hogy ennek milyen árat szabtak, arra következ­tetni lehet azokból a nyugat­német sajtóhangokból, ame­lyek újólag összekötik a szovjet—nyugatnémet tár­gyalásokat a nyugat-berlini probléma rendezésével. Még Brandt is az NSZK „nyu­gat-berlini érdekeiről” be­szélt egy hétfőn megjelent interjúban. Washington és London felemás — a részle­teket elkerülő — támogatá­sa nem csendesíti, hanem bátorítja a Strauss vezette ellenzéket és újabb nehezé­keket helyez Scheel moszk­vai útipoggyászába. , SEBES TIBOR Husák és Strougal a Szovjetunióban Gusav Husák, a CSKP KB első titkára és Lubomir Strougal a CSKP KB elnök­ségének tagja, a szövetségi kormány elnöke, szerdán 3 Szovjetunióba utaztak, ahol szabadságukat töltik. Harc a jobboldal ellen Csehszlovákiában Még kell tisztítani a nem­zeti front összes szerveit a jobboldali opportunistáktól és a szocializmus ellenségei­től, tisztázni kell az úgy­nevezett munkáspolitika fo­galmát, amellyel oly gyak­ran operáltak az 1968—69-es években, — hangoztatta Va­sil Bilák, a CSKP KB el­nökségének tagja, a KB tit­kára, a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának július 9-i plénumán. Beszé­dének kivonata a Szlovák Kommunista Párt lapjában, a pozsonyi Pravda csütörtö­ki számában jelent meg. Bilák részletesen foglal­kozott. a munkásDólitika fo­galmával. majd beszéde to­vábbi részében rátért né­hány, a tagkönvvcserével kapcsolatos kérdésre. Han­goztatja. hogy a párt konszo­lidációja egyben a társada­lom konszolidációját is je­lenti. Ezzel összefüggésben emlékeztetett néhány olyan véleményre, hogy 1968 au­gusztusában vagy azután fel kellett volna oszlatni a pár­tat, s egy új pártot alapítani. Hä ez megtörtént volna — mondotta Bilák —, az új párt Dubcek pártja lett vol­na, amelyben közülünk csak igen kevesen képviseltették volna magukat. Ez a párt semmi esetre sefn lett volna kommunista párt. hanem fel­elevenedtek volna benne: a volt Szlovák Demokrata Párt hagyományai, amelveik- re mi Szlovákiában meg igen jól emlékezünk. Bilák elutasította a nyu­gati propaganda és az or­szágban működő jobboldali erők által terjesztett híresz­teléseket, amelyek szerint a CSKP KB-ban és elnökségén belül komoly nézeteltérések vannak, Dubéék kizárásával kapcsolatban Bilák hangoz­tatta, hogy mind a CSKP elnökségében, mind a plé- nümokon teljes volt az egy­ség. Dubcek kizárásának a kérdését illetően. Az ország ellenségei ezekkel a tudato­san terjesztett híresztelések­kel azt. akarják elérni, hogy az emberek elveszítsék a pártba vetett hitüket, s ne vegyenek részt a párt poli- . tikájának végrehajtásában. Bilák végezetül beszélt ar­ról, hogy az országban 1«*­Gustáv Husák. a CSKP KB oldali erők, amelyek most ultrabaloldali pozíciókra, he­lyezkedve támadják a párt és a társadalom egységes magját. Ezért következetesen véghez kell vinni a tag- könyvese rét. megakadályozni a szocializmus ellenségeinek tevékenységét, —. hangsú­lyozta Bilák,

Next

/
Thumbnails
Contents