Szolnok Megyei Néplap, 1970. július (21. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-19 / 168. szám
Jt/gy ismert milánói szabó mondta; „Könnyebb manapság a szalmaboglyában tűt találni, mint egy lány kezében". ☆ Rua Haywort interjújából; „Életem öt legszebb esztendeje az volt, ami 29 és 30 éves korom közt zajlott le. ☆ Az apa szeretne telefonálni és így szól a kislányához; „Aranyom, ha befejezted a beszélgetést a vőlegényeddel, leszel szíves majd a rúzst letörölni a kagylóról”. ☆ Egy nyolcvanéves anyóka valami „szép szerelmes regényt” kér a kölcsönkönyvtárbán. — Azt hittem — mondja a könyvtárosnő — hogy inkább a történelem érdekli. MÉLYFÚRÁS... • • — Tudja, kislányom, az én koromban ez már történelem. ☆ — Vitya, hol van az öcsi- kéd? — Még nem jött haza a zeneiskolából. Zongöraduet- tet játszik. Egy darabig együtt játszottunk, de én előbb befejeztem. A veszteség SZOT beutalóval. Vacsora volt. Rettenetes éhség kínzott. Nem volt egy kimondott nagyadag. — Főúr kérem, tudna nekem hozni egy kis repetát? — Sajnálom uram, de csak levesből tudunk repetát adni. — Hurrá! Akkor hozzon levest. — Sajnálom, az viszont csak az ebédnél van benne a menüben. ☆ Napoztunk. Mellettünk egy házaspár hódolt hasonló szenvedélynek. — Anyukám kend már be a hátam. — állt négykézláb- ra a testesedő, olyan jó negyvenes. —• Ott az olaj. — Jó, — s nagy lelkinyugalommal kezdte „anyuci” kenegetni a saját testét. A művelet eltartott vagy tizenkét percig. A férfi némán továbbra is úgy négykézláb- ra ereszkedve. Az asszony befejezte az ön-olajozást, becsavarta a kupakot. Visszafeküdt. A férj is hasrafe- küdt, s mint akit beolajoztak napozott tovább. Rettenetes volt a hőség. ❖ Tiszamenti gyerek létemre nem vagyok lokálpatrióta. Megeszem még a balatoni halat is. Hiába, szeretem. Rettenetesen. Még a keszeget is. Törzsvendégnek számítottam a helyi tsz halsütögetőjében; — Kérek kettőt a ropogósból, — kaptam, de nem ropogott. Másnap; — Kérek kettőt, de jól tessék átsütni, — a nagyból tessék. Lemérte, adná; — Nem lehetne ropogó- sabbat? — Tessék kifizetni, majd utána visszateszem. JklliZáCLtClil, V Xoő/iWtCm., tt» sütötte. Csak úgy tréfából újra megmértem, csak hat dekával lett kevesebb. Apropó! Kilója 36 forint volt. V Rövid volt az idő. A két hét hamar letelt. Pesten átszálltunk. Kétszer is, mivel a vonat az orrunk előtt ment el. A Keletiből indulót még elérhetjük. Mi is kell a trolira? Hm! Villamosjegy. A nyugati előtt újságpavilon. Testes pavilonos néni; — Kézcsókolom, lenne olyan kedves... — A sarkon a dohányboltban van — vágott a szavamba látva a két bőröndöt. — Köszönöm, de én újságot akarok venni, játszottam meg meglepetésemben a tősgyökeres belvárosit. — Az itt van — s vettem kettőt. Aztán a kapott információval elindultam a sarki dohányáruda felé. Neki volt igaza. Csupán csak két villamosjegyet akartam venni, de meglepetésemben megfizettem a tandíjat is. TEHÉN A BÜFÉBEN Kedden reggel Jászalsó- szentgyörgyön az utóbuszmegálló büféjébe bevonult egy tehén. Olyan magyartarka. Csalták, csalogatták, de az istennek sem akart kijönni. Mintha várt volna valakit. Lehet, hogy így kezdődött? — János!... Jááános! Hol a fenébe kujtorog ez a vénember! — Eriggy csak Riska, oszt hozd haza. Szokott ő is téged hazahozni. S a Riska tudta, hogy hol is keresse. — d — Egy napon Renzo Palmer megállt megszokott újságárusa előtt, elvette az újságot, s ekkor vette észre, hogy nincs nála pénz. „Nem fontos, megfizeti holnap” — mondta az újságos. „És ha meghalok ma éjjel?” — kérdezte a művész „Nos. akkor sem olyan nagy a veszteség...” Jelentkezzen, aki nagyon éhes! Galambos Szilveszter: Falubéliek Szín: egy budai eszpresszó. Géza és Árpád, kissé túlmodernül öltözött fiatalemberek, kávéjukat kavargatjákj GÉZA (a neonfényes meny- nyezetet vizsgálja): Kéne már egy kis jó tavaszi eső. Felpuhítaná a földet a határban. ÁRPÁD: Elkelne már nálunk, a Kunságban is egy jó árpatermés az idén. GÉZA: Hát igen. Nem köll sajnálni az embernek az erejét. Bőven megtérül minden az aratásnál. ÁRPÁD: Te, Géza, mikor láttál utoljára szántóföldet? GÉZA: Két évvel ezelőtt. — Egy angol képes magazinban. ÁRPÁD: Én meg saját magam készítettem fényképet a lucernásról, mikor a Panni esküvőjén odahaza jártam nálunk a faluban. GÉZA (könnyes emlékezéssel): Szép is az. Mikor a nyári szellő ringatja a búzatáblát. Egyébként tegnap fenn voltam a Savoy bárban. Elég jó hangulat volt. Macával táncoltunk. Kibékültem vele. ÁRPÁD: Na végre! Már nem akar visszautazni Kenderesre, hogy a mezőgazdaságban dolgozzon? GÉZA: Nem. Meggyőzte önmagát, hogy jobb neki ide- fönt. De majdnem összevesztünk ismét, amikor véletlenül Mariskának szólítottam. Azt mondta: azok az idők elmúltak. Van neki becsületes neve is. Szólítsam őt Yvettnek vagy Macának. ÁRPÁD (könnyesen): Nemsokára nyílik otthon az orgona. Ilyenkor az egész kertünk tele van lila meg fehér orgonával. VIRÁG ÁRUSNŐ: Szép ibolyát tessék! ÁRPÁD: Szevasz. Adjál egy csokrot. Egyébként hogy vagy? VIRÁGÁRUSNŐ: Kösz. Megvagyok. Szevasz (El). GÉZA: Ki volt ez? ÁRPÁD: Nem ismerted meg? A kis Drávái Piroska. Ott lakott a kultúrház mellett. Tavaly még csibenevelő volt a tsz-ben. Most ide- fönt megcsinálta a karrierjét, GÉZA: Engem is folyton hív az apám haza, hogy kevés a tsz-ben a fiatal kéz. ÁRPÁD: Gépesítsenek. Ez a megoldás. Mi pedig maradunk idefönt. Erről jut az eszembe. A szállásadónőm megint murizott, hogy nem adja tovább havi négyszázért az albérletet. GÉZA: Bestiák! Kiszipolyozzák az embert. Odahaza akkora szobám volt, mint egy tornaterem. Az ablakon át egyenesen kiláttam a rétre. Micsoda cseresznyefák, mennyi gyümölcs! ÁRPÁD: Érzem, hogy a levegőben lóg az eső. Nagyon kéne már. GÉZA: Adja az ég. hogy jó termés legyen. Mert mi sínylenénk meg, városi emberek. Este bejössz az Em- kébe? ÁRPÁD: Nem tudom biztosan, mert hattól nyolcig kapálást vállaltam Csepelen egy bolgár kertésznél. Kell néha egy kis emlék faluról. De ennyivel aztán be is érem. GÉZA: Hát akkor megyek. ÁRPÁD: Erő, izom. Kézcsókom a feleségednek. GÉZA: Kösz. átadom (indul). ÁRPÁD (újabb gint rendel, és meghatottan ábrándozik akáclombos falujáról). (Függöny) HIRDETÉS Az elégedetlen Egy piemonti városka polgármestere találkozik a főtéren az új temetőőrrel és megkérdezi: „Hogy van?”' „Hát baj éppen nincs”. „Mivel nincs megelégedve?” „Minden rendben van, polgármester úr, de mégis más állás után nézek, ez a munka nem nekem való: reggeltől estig egyebet sem teszek, mint azt olvasom, hogy „Itt nyugszik”, „Itt nyugszik”. Csak én dolgozom!” — Itt súg valaki! SZÖVEG NÉLKÜL HUMOR sorokban... Tanárnő a színházban... Üdültem
