Szolnok Megyei Néplap, 1970. július (21. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-19 / 168. szám

Elleset monológ — Főbiztos úr, nehogy azt higgye, hogy én át akarom ejteni. Az egész egy óriási félreértés. Tessék várni én mindjárt megmagyarázom. — Tetszik tudni én sze­retek este sétálni. Olyankor kevés ember van az utcán, és a séta nem emlékeztet szanatóriumi emlékeimre. Jaj, igaz volt nálam néhány vasdarab is, ócska rossz vasak csak azért, mert olvastam az újságban, hogy az ember szervezetének időnként szük­sége van vasra. Hát, szóval blattyogok a sötét promená- don, hát éppen a MÉH te­lep elé érek. Gondoltam egyet — ha már itt járok, beadom ezeket a vasakat, úgy is közeledik a kampány. Na, szóval mondom ide be­kopogtatok. Hát, már a má­sodik kopogtatásra leesett az egész ajtó, némi vakolattal. Ekkor már azért is be akár- tam menni, hogy felhábo­rodjak, miként őrzik itt a népvagyont. Szóval, keresztül léptem az ajtón. Először az éjjeliőrt kerestem. Tudja, nyomozó elvtárs, én becsüle­tes vagyok, nem akartam azokat a vasakat számla nélkül otthagyni. Még le­vonják szegény éjjeliőr fize­téséből és akkor legfeljebb egy babakocsi-rugót vihet haza éhező családjának. El­kezdek fütyörészni, hát erre valaki elémtoppan, de olyan szerencsétlenül, hogy éppen neki a vasnak, amit vettem lefelé a vállamról. Odané­zek, hát az éjjeliőr. Még mozgott talán mondani akart valamit, esetleg a lottószá­mokat akarta megkérdezni. Én lehajoltam, erre ő kérőn átölelte a nyakamat. Kérem, én jártam elsősegélynyújtó tanfolyamra is, ezért ezt a mozdulatot úgy értékeltem, hogy az öregnek mestersé­ges légzésre van szüksége. Meg a feje is vérzett. Ép­pen volt nálam egy tekercs kötél, az is megtette kötszer gyanánt. — Iszonyúan bántott a lelkiismeret, ott az a sok pénz az irodában őrizetlenül. Nem akartam, hogy miattam legyen valami ronda betörőé. Azért vittem el. Nem, nem a rendőr elvtársak jöttek én utánam, hanem én szaladtam elébük, hogy elmeséljem mi történt. — Mi az, a nyomozó elv­társ le akar tartóztatni! Til­takozom! Hol itt a demokra­tizmus?! — KÉ — Apa és fia... — Ha nem lesz jó a bizonyítványod, meghúzom a fiiledet... Szerelem Két fiatal tisztviselőnő beszélget egy milánói büfé­ben. — Soha nem tudnék férj- hezmenni olyan emberhez, akit nem szeretek! — ki­ált fel az első. — Akkor sem, ha gazdag lenne? — Micsoda ostobaság! Ha gazdag lenne, azonnal bele­szeretnék ! Ne csodálkozz, a rendfőnök mindig azt mondja, hogy haladni kell a korral. Királyhegyi Pált Relativitás Stewardess. Megrázóan csi­nos. Huszonhárom éves. Min­den épeszű nyelven beszél, ö mesélte ezt a történetet, így: — Akkor repültem először. Egyetlen gyerek vagyok, és egyetlen anyám reggeltől es­tig aggódik értem. Lebeszélt a pályáról, de én egyáltalán nem félek a repüléstől, mint ahogy nem félek sem a gyalogjárástól, sem a taxitól. Mégis lámpalázam volt az első repülés előtt; szeretni fognak-e az utasok, a kolle­gák és egyáltalában, jól fo­gom-e ellátni munkálhat? Anyuka, aki Pesterzsébe­ten lakik, kikísért a Feri­hegyi repülőtérre, ezer taná­csot adott, négyszer kezdett sírásba, félt, hogy lezuhanok, félt, hogy a levegőben ma­radok, félt, hogy a súlyta­lanság állapotába kerülők, mire a gép megérkezik Moszkvába. Ezerszer elbúcsúztunk, a mama lengette a zsebkendő­jét a gép után, aztán már nem láttam se mamát, se szebkendőt. A hatalmas gép úgy re­pült, ahoy elvártuk tőle, az utasokkal nem volt semmi baj, nyugodtan, higgadtan dolgoztam, mintha ott szü­lettem volna a repülőgépen. Kettőt néztem, már meg is érkeztünk; két óra a me­netidő Pesttől Moszkváig. Amikor kikötöttünk, a lé­legzetem is elállt a nagysze­rű látványtól. Moszkva, a mérhetetlen város, a renge­teg utas, a soknyelvű hang­szóró. A nagy élmény lenyű- gözött, de aztán hirtelen eszembe jutott a mama. Meg a zsebkendő. Én itt vagyok Moszkvában, a mama meg talán most kezd igazán ag­gódni értem. Gondoltam, megnyugtatom, beszaladtam a legközelebbi telefonhoz, és felhívtam pesti lakásunkat. A telefon lelkesen csen­getett, de senki nem vette fel a kagylót. Hirtelen az órámra néztem és megdöb­bentem. Hát persze, a mama ilyenkor még nem lehet ott­hon. Amíg elindul vele az autóbusz vissza a Vörös­marty térre, amíg onnan to­vábbmegy a tizenötössel a Boráros térig, amíg ott vár a csatlakozásra, aztán az erzsébeti busz, aztán még a gyaloglás... Sebaj. Mire visszatérek Pestre, biztosan hazaérkezik. SZÖVEG NÉLKÜL SZÖVEG NÉLKÜL Hatásos propaganda Londonban, egy kiállításon, egy hölgy odafordul Peter Selershez, aki éppen egy vas­tag szivarra gyújt: — Oh, ez a csúnya, rossz szokás! Tudja-e, hogy a do­hányzás elleni sajtóhadjárat Angliában már szép eredmé­nyeket ért el? — Hogyne tudnám, asszo­nyom — felelte a színész — már négy vagy öt barátom abbahagyta az újságolvasást. A jósnőnél — Azt jósoltam magának régebben, hogy a lányát férj- hezadja és majd ikrei lesznek. Beteljesült? — kérdezi a jós­nő régebbi látogatójától. — Ügy féligmeddig — volt a felelet. Az ikrek már meg­vannak. Ez is, az is Párbeszéd: Mire van tehet­sége a fiadnak? — Még nem tudom, ez attól függ, hogy hol szerzek neki protekciót. ☆ A házasságban szép dolog a szerelem. De csak addig, míg a hitvesed rá nem jön... ☆ Valamikor a kisgyermek azt gagyogta: „Papa, mama”. Ma viszont ezt gügyögi: „Hol a papa, hol a mama?” ☆ A szerelem addig nem lesz ideális, míg a férfi azt gon­dolja. hogy lehet kissé ren­des, kissé hű és kissé nős. ☆ A férj olyan ember, aki se­gít feleségének azokon a ba­jokon, melyeket ő idézett elő neki azzal, hogy elvette. Könnyedség Gyerekszáj Csinos, fiatal, talán egy kissé túl sok ékszerrel felci- eemázott hölgy lép be a könyvkereskedésbe és nagyon határozatlanul keresgél a könyvek között. — Keres valamit, asszo­nyom? — kérdi az elárusító. — Nem is tudom... Egy olyan könyvet szeretnék, amely átsegít az álmatlanság óráin...” — Gondolom, valami köny- nyűt keres. — Ennek nincs jelentősége — kiált fel a hölgy — kint áll a kocsim!’* , A kis Pisti az iskolából tért haza, amikor az édesapja megkérdezte — Na, Pistike, mi volt ma az iskolában? — Ma földrajzórán úgy viselkedtem, mint a partizán! — Hogyhogy? — Hosszú ideig faggatott a tanító bácsi, de semmit sem tudott kiszedni belőlem! ☆ Az édesapa este maga köré gyűjtötte négy gyermekét, mindenkinek számot kellett adnia aznapi munkájáról. Éva, a legidősebb, büszkén mondta: — A szenyes edényt mind elmosogattam. A második folytatta: — Én mindent eltörölget- tem. — Én beraktam a konyha- szekrénybe — szólalt meg a harmadik gyerek. Péter, a legkisebb, vígan tette hozzá: — Én meg a cserepeket szedtem össze. ☆ — Megállt az óránk — mondja az édesanya. Meg-megrázza, de az csak nem indul eL El kell vinni az óráshoz — jegyzi meg végül, biztosan nagyon piszkos a szerkezete. A kis Zsuzsa éberen figye­li anyját, majd megszólal: — Az nem lehet, tegnap mostam meg jól, vízzel és szappannal. ☆ Számtanóra. A tanító meg­kérdezi Ferikét: t — Van két darab ötvenfil- léresed és három egyforinto­sod. Ebből útközben elveszíts? két egyforintost, akkor mi van a zsebedben? — Lyuk, tanító bácsi. •— El ne csavarogj kisfiam! Kép a jövőből... KÉP SZÖVEG NÉLKÜL

Next

/
Thumbnails
Contents