Szolnok Megyei Néplap, 1970. július (21. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-19 / 168. szám
Elleset monológ — Főbiztos úr, nehogy azt higgye, hogy én át akarom ejteni. Az egész egy óriási félreértés. Tessék várni én mindjárt megmagyarázom. — Tetszik tudni én szeretek este sétálni. Olyankor kevés ember van az utcán, és a séta nem emlékeztet szanatóriumi emlékeimre. Jaj, igaz volt nálam néhány vasdarab is, ócska rossz vasak csak azért, mert olvastam az újságban, hogy az ember szervezetének időnként szüksége van vasra. Hát, szóval blattyogok a sötét promená- don, hát éppen a MÉH telep elé érek. Gondoltam egyet — ha már itt járok, beadom ezeket a vasakat, úgy is közeledik a kampány. Na, szóval mondom ide bekopogtatok. Hát, már a második kopogtatásra leesett az egész ajtó, némi vakolattal. Ekkor már azért is be akár- tam menni, hogy felháborodjak, miként őrzik itt a népvagyont. Szóval, keresztül léptem az ajtón. Először az éjjeliőrt kerestem. Tudja, nyomozó elvtárs, én becsületes vagyok, nem akartam azokat a vasakat számla nélkül otthagyni. Még levonják szegény éjjeliőr fizetéséből és akkor legfeljebb egy babakocsi-rugót vihet haza éhező családjának. Elkezdek fütyörészni, hát erre valaki elémtoppan, de olyan szerencsétlenül, hogy éppen neki a vasnak, amit vettem lefelé a vállamról. Odanézek, hát az éjjeliőr. Még mozgott talán mondani akart valamit, esetleg a lottószámokat akarta megkérdezni. Én lehajoltam, erre ő kérőn átölelte a nyakamat. Kérem, én jártam elsősegélynyújtó tanfolyamra is, ezért ezt a mozdulatot úgy értékeltem, hogy az öregnek mesterséges légzésre van szüksége. Meg a feje is vérzett. Éppen volt nálam egy tekercs kötél, az is megtette kötszer gyanánt. — Iszonyúan bántott a lelkiismeret, ott az a sok pénz az irodában őrizetlenül. Nem akartam, hogy miattam legyen valami ronda betörőé. Azért vittem el. Nem, nem a rendőr elvtársak jöttek én utánam, hanem én szaladtam elébük, hogy elmeséljem mi történt. — Mi az, a nyomozó elvtárs le akar tartóztatni! Tiltakozom! Hol itt a demokratizmus?! — KÉ — Apa és fia... — Ha nem lesz jó a bizonyítványod, meghúzom a fiiledet... Szerelem Két fiatal tisztviselőnő beszélget egy milánói büfében. — Soha nem tudnék férj- hezmenni olyan emberhez, akit nem szeretek! — kiált fel az első. — Akkor sem, ha gazdag lenne? — Micsoda ostobaság! Ha gazdag lenne, azonnal beleszeretnék ! Ne csodálkozz, a rendfőnök mindig azt mondja, hogy haladni kell a korral. Királyhegyi Pált Relativitás Stewardess. Megrázóan csinos. Huszonhárom éves. Minden épeszű nyelven beszél, ö mesélte ezt a történetet, így: — Akkor repültem először. Egyetlen gyerek vagyok, és egyetlen anyám reggeltől estig aggódik értem. Lebeszélt a pályáról, de én egyáltalán nem félek a repüléstől, mint ahogy nem félek sem a gyalogjárástól, sem a taxitól. Mégis lámpalázam volt az első repülés előtt; szeretni fognak-e az utasok, a kollegák és egyáltalában, jól fogom-e ellátni munkálhat? Anyuka, aki Pesterzsébeten lakik, kikísért a Ferihegyi repülőtérre, ezer tanácsot adott, négyszer kezdett sírásba, félt, hogy lezuhanok, félt, hogy a levegőben maradok, félt, hogy a súlytalanság állapotába kerülők, mire a gép megérkezik Moszkvába. Ezerszer elbúcsúztunk, a mama lengette a zsebkendőjét a gép után, aztán már nem láttam se mamát, se szebkendőt. A hatalmas gép úgy repült, ahoy elvártuk tőle, az utasokkal nem volt semmi baj, nyugodtan, higgadtan dolgoztam, mintha ott születtem volna a repülőgépen. Kettőt néztem, már meg is érkeztünk; két óra a menetidő Pesttől Moszkváig. Amikor kikötöttünk, a lélegzetem is elállt a nagyszerű látványtól. Moszkva, a mérhetetlen város, a rengeteg utas, a soknyelvű hangszóró. A nagy élmény lenyű- gözött, de aztán hirtelen eszembe jutott a mama. Meg a zsebkendő. Én itt vagyok Moszkvában, a mama meg talán most kezd igazán aggódni értem. Gondoltam, megnyugtatom, beszaladtam a legközelebbi telefonhoz, és felhívtam pesti lakásunkat. A telefon lelkesen csengetett, de senki nem vette fel a kagylót. Hirtelen az órámra néztem és megdöbbentem. Hát persze, a mama ilyenkor még nem lehet otthon. Amíg elindul vele az autóbusz vissza a Vörösmarty térre, amíg onnan továbbmegy a tizenötössel a Boráros térig, amíg ott vár a csatlakozásra, aztán az erzsébeti busz, aztán még a gyaloglás... Sebaj. Mire visszatérek Pestre, biztosan hazaérkezik. SZÖVEG NÉLKÜL SZÖVEG NÉLKÜL Hatásos propaganda Londonban, egy kiállításon, egy hölgy odafordul Peter Selershez, aki éppen egy vastag szivarra gyújt: — Oh, ez a csúnya, rossz szokás! Tudja-e, hogy a dohányzás elleni sajtóhadjárat Angliában már szép eredményeket ért el? — Hogyne tudnám, asszonyom — felelte a színész — már négy vagy öt barátom abbahagyta az újságolvasást. A jósnőnél — Azt jósoltam magának régebben, hogy a lányát férj- hezadja és majd ikrei lesznek. Beteljesült? — kérdezi a jósnő régebbi látogatójától. — Ügy féligmeddig — volt a felelet. Az ikrek már megvannak. Ez is, az is Párbeszéd: Mire van tehetsége a fiadnak? — Még nem tudom, ez attól függ, hogy hol szerzek neki protekciót. ☆ A házasságban szép dolog a szerelem. De csak addig, míg a hitvesed rá nem jön... ☆ Valamikor a kisgyermek azt gagyogta: „Papa, mama”. Ma viszont ezt gügyögi: „Hol a papa, hol a mama?” ☆ A szerelem addig nem lesz ideális, míg a férfi azt gondolja. hogy lehet kissé rendes, kissé hű és kissé nős. ☆ A férj olyan ember, aki segít feleségének azokon a bajokon, melyeket ő idézett elő neki azzal, hogy elvette. Könnyedség Gyerekszáj Csinos, fiatal, talán egy kissé túl sok ékszerrel felci- eemázott hölgy lép be a könyvkereskedésbe és nagyon határozatlanul keresgél a könyvek között. — Keres valamit, asszonyom? — kérdi az elárusító. — Nem is tudom... Egy olyan könyvet szeretnék, amely átsegít az álmatlanság óráin...” — Gondolom, valami köny- nyűt keres. — Ennek nincs jelentősége — kiált fel a hölgy — kint áll a kocsim!’* , A kis Pisti az iskolából tért haza, amikor az édesapja megkérdezte — Na, Pistike, mi volt ma az iskolában? — Ma földrajzórán úgy viselkedtem, mint a partizán! — Hogyhogy? — Hosszú ideig faggatott a tanító bácsi, de semmit sem tudott kiszedni belőlem! ☆ Az édesapa este maga köré gyűjtötte négy gyermekét, mindenkinek számot kellett adnia aznapi munkájáról. Éva, a legidősebb, büszkén mondta: — A szenyes edényt mind elmosogattam. A második folytatta: — Én mindent eltörölget- tem. — Én beraktam a konyha- szekrénybe — szólalt meg a harmadik gyerek. Péter, a legkisebb, vígan tette hozzá: — Én meg a cserepeket szedtem össze. ☆ — Megállt az óránk — mondja az édesanya. Meg-megrázza, de az csak nem indul eL El kell vinni az óráshoz — jegyzi meg végül, biztosan nagyon piszkos a szerkezete. A kis Zsuzsa éberen figyeli anyját, majd megszólal: — Az nem lehet, tegnap mostam meg jól, vízzel és szappannal. ☆ Számtanóra. A tanító megkérdezi Ferikét: t — Van két darab ötvenfil- léresed és három egyforintosod. Ebből útközben elveszíts? két egyforintost, akkor mi van a zsebedben? — Lyuk, tanító bácsi. •— El ne csavarogj kisfiam! Kép a jövőből... KÉP SZÖVEG NÉLKÜL
