Szolnok Megyei Néplap, 1970. június (21. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-12 / 136. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. június 12. ' Az árvízkárosultakért Jászberényben, A hét 11-e Törökszentmiklóson, Mezőtúron Nemzetközi gokart verseny — FTC öregfiúk—Tm. öregfiúk Az árvízkárosultak megsegítésére megyénk sportolói újabb felajánlásokat tettek. Jászberényben a Magyar Autóklub helyi csoportja és a Jászberényi Volán SC június 21-én délelőtt 10 órai kezdettel nemzetközi gokart versenyt rendez. Az NDK- ból eddig tizenegy induló jelezte részvételét, a magyar versenyzők közül pedig harminc gokartos jelentkezett. A rendezőség a tiszta bevételt az árvízkárosultak megsegítésére fordítja. Törökszentmiklóson az MTS járási és városi tanácsa 13-án, szombaton délután rendez sportműsort az árvíz- károsultak megsegítésére. Délután négy órakor az Aranykalász Tsz—Mezőgazdasági Technikum női kézilabda mérkőzésre kerül sor. Utána a sportiskola úttörői labdarúgói a városi válogatottal játszanak. A műsor fénypontját a Ferencváros öregfiúk—Törökszentmiklósi öregfiúk labdarúgómérkőzés jelenti. A Fradi öregfiúk csapatában többek között Mátrai, Dalnoki, dr. Fenyvesi, dr. Dékány, Vilezsál, Orosz, a törökszentmiklósiaknál Csikós, Karakas, Hajik, Szabó, Szolnok megye úttörői jól szerepeltek Az atléták országos csúcsokat szárnyaltak túl Szerdán este a Szolnoki MÁV sporttelepén ünnepélyes keretek között nyitották meg a VI. Nyári Úttörő Olimpia területi döntőjét. Bács, Békés és Szolnok megye mintegy 400 leány és fiú úttörő sportolója vetélkedett csütörtökön kilenc sportágban az országos döntőbe jutásért. Csütörtökön a reggeli órákban megkezdődtek a versenyek. Szolnok megye úttörői jól, a várakozáson felül szerepeltek. Úszásban leányoknál Győri, fiúknál Takács szereplése és eredménye emelkedik ki. 2—2 számot nyertek. A más megyékbe tartozók nem tudtak beleszólni az első helyek sorsába. Ragyogó eredmények születtek atlétikában, több számban jobbat értek el az országos csúcsnál. Megyénk testnevelőinek és versenyzőinek jó munkáját dicséri, hogy az első helyezések több mint 60 százalékát Szolnok megyei úttörő szerezte meg. Az egyéni eredmények közül kiemelkedik Győri Éva és Halász Sándor magasugró eredménye, valamint Zsemberi Borbála távolugrása. A futószámokban szép küzdelemben biztosította Szolnok megyének a győzelmeit Losinszki Klára, Vajai Károly, valamint a Költői úti iskola 4 x 100 méteres fiú váltója. Eredmények. Atlétika, leányok, 100 m: Lázár (Bács) 13,2, 2. Andó (Békés) 13,3. 300 m: Lossinszky (Sz.) 44,9, 2. Laczkó (Bé.) 45,4. Magas: Győri (Sz.) 153, 2. K. Kiss (Sz.) 150- Távol: Zsemberi (Sz.) 513, 2. Andó 480. Súly: Gémes (Bé.) 11,43, 2- Bárány (Sz.) 10,50. Kislabda hajítás: Bárány 57,13, 2. Ádám (Bé) 56,65. 400 x 100 Szolnok (Fehér, Incze, Orbán, Kóta) 54,9, 2. Bács 55,3. Fiúk, 100 m: Tóth (Bá.) 12,2, 2. Nagy (Bá.) 12,4, 600 m: Vajai (Sz.) 1:38,4, 2. Perlaki (Bá.) 1:38,7. Magas: Halász (Sz.) 175, 2. Cseh (Bá.) 159. Távol: Király (Bá.) 587, 2. Halász 573 Súly: Csuba (B.) 13.44, 2. Bíró (Sz.) 13,40. 400x100: m: Szolnok (Vörös, Kóló, Polónyi, Paulusz) 49,4, 2. Bács 50,3. Torna, leány I. o. összetett csapat: 1. Békés 131,9, 2. Szolnok 130,4, 3. Bács 122,3 pont. Egyéni összetett: 1. Laczkó 74.8, 2. Pappréti 72,9, 3. Mészáros 70,8 (mind Békés). II. o.: egyéni összetett: L Machlik 54,2, 2. Krasznai 53.9, 3. Tarra 53,1 (mind Békés). Fiúk I. o. összetett csapat: 1. Bács 133,9, 2. Szolnok 130, 3- Békés 128,8. összetett egyéni: 1. Paprika L. 89,9, 2. Kocsis 86,3, 3. Deák 85,8 (mind Bács). II. o.: 1. Török 53,8, 2. Paprika J. 53,8 (sorsolással), 3. Geszler 53,4 Kispályás labdarúgás: 1. Békés 8:3, 4 p., 2. Bács 3:3, 2 p., 3. Szolnok 1:6, 0 p- Röplabda lányok: 1. Békés, 2. Szolnok, 3. Bács. Fiúk: 1. Szolnok, 2. Békés, 3. Bács. Úszás, fiú: 100 m gyors: 1. Takács 1:04,6, 2. Szögi (Bé ) 1:06,2. 100 m mell: Oláh 1:26,8, 2. Kocziszki (Bé.) 1:27,6. 100 m hát: Kürti 1:18,8, 2. Oláh 1:20,6. 100 m pill.: Takács 1:07,4, 2. Biká- di (Bá.) 1:17,2. Leányok: 100 m gyors: Győri 1:12,4, 2- Ben- cze E. 1:18,3. 100 mell: Baksi 1:26,7, 2. Judik (Bé.) 1:30,5. 100 m hát: Rózsahegyi 1:19,6, 2: Somogy várj 1:29,6. 100 m pill.: Győri 1:17,2, 2. Rózsahegyi 1:26,5. A Szovjetunió és Brazília is továbbjutott A mexikói labdarúgó-világbajnokság szerdai fordulója után a Szovjetunió és Brazília is továbbjutott, mivel mindkettő győzött. — Eredmények: Szovjetunió— El Salvador 2:0 (0:0) G. Bi- sovec. Muntyan. Svédország —Uruguay 1:0 (0:0). G.: Grahn. Brazília—Románia 3:2 (2:1). G.: Pelé (2). Jair- zinho. ill. Dumitrache, Demb- rowski. NSZK—Peru 3:1 (3:1). G.: Müller (3), ill. Cu- biUas. Az első csoportban a Szovjetunió már továbbjutott, társa Mexikó, vagy Belgium lesz. A második csoportban Uruguay továbbjutása biztos, a második továbbjutó az Olaszország—Izrael mérkőzés eredményétől függ. A harmadik csoportból Brazília került a nyolcas döntőbe, a második helyezett kérdése az Anglia—Csehszlovákia találkozó eredménye után tisztázódik. A negyedikben — NSZK és Peru már korábban biztosította továbbjutását. Testnevelőket köszöntöttek Kedde este az MTS Szolnok megyei Tanácsa székházában azokat a testnevelőket köszöntötték, akik a Szolnokon megrendezett jubileumi testnevelési és sportünnepély közreműködésében részt vettek. Növelte az esemény jelentőségét, hogy a megye és város sportvezetőin kívül megjelent a megyei és városi tanács művelődési osztályának vezetője is. A felszólalók megelégedettségüket fejezték kj az odaadó.l elk es munkáért, a színvonalas műsorért, a színpompás bemutatókért. Elhangzott olyan vélemény is, hogy a gyakorlatok nagy részét a fővárosban is be lehetne mutatni. Jó munkát végeztek a testnevelők, sok eddig ismeretlen érték került felszínre, amelyet a jövőben hasznosítani lehet. Sokszor elhangzott az a megállapítás, hogy jó lenne sűrűbben látni hasonló ünnepélyt. Balázs, Ráczi, Csemány, Ba- na stb. szerepel. Mezőtúron vasárnap, 14-én a Szabó Lajos SE és a MAFC közös rendezésben bonyolítja le labdarúgómérkőzéseit. Délelőtt 11 órakor Szabó SE II— Rózsa F. SE megyei II. osztályú mérkőzés lesz, utána a MAFC ifjúsági csapata a túrkevei ifikkel mérkőzik, majd 14.15-kor a MAFC— Túrkeve megyei I. osztályú, 16-kor pedig a Szabó Lajos SE—Nagykállói MEDOSZ NB III- as bajnoki mérkőzés következik. A bevételt itt is az árvízkárosultak megsegítésére utalják át. Kezdődnek a helyosztók Befejeződtek a labdarúgó NB I B tavaszi fordulós bajnokságának a csoportmérkőzései. A B- csoport meglepetése a Szállítók első helye. Vasárnap megkezdődnek a helyosztó mérkőzések a végső sorrend eldöntéséért. — Pályaválasztók az A-csoport csapatai. A Szolnoki MTE a 11. helyért a Ganz-MÁVAG-gal játszik. Az utolsó forduló eredményei; A-csoport: BKV Előre—Székesfehérvári MÁV 2:1, Ganz-MÁVAG —Zalaegerszeg 5:1, MÁV DAC— Oroszlány 1:1, Egyetértés—Várpalota r:l. B-csoport: Ózd—Bp. Spartacus 1:0, Békéscsaba—Kecs-j kémét 3:2, Szállítók—Eger 3:2. ( Az A-csoport végeredménye: 1. Pécsi B. 16 9 3 4 19: 9 21 2. Egyetértés 16 9 2 5 23:15 20 3. Oroszlány 16 8 4 4 22:16 20 4. MÁV DAC 16 5 8 3 17:10 18 5. ZTE 16 8 2 6 22:21 18 6. Ganz-M. 16 5 5 6 20:20 15 7. BKV Előre 16 5 4 7 12:16 14 8. Szfv. MÁV 16 4 2 10 17:28 10 9. Várpalota 16 2 4 10 10:27 8 A B-csoport végeredménye 1. FÖSPED 16 9 1 6 26:24 19 2. Bp. Spart. 16 7 4 5 23:16 18 3. Kecskemét 16 7 4 5 28:22 18 4. Bcs. Előre 16 9 — 7 26:23 18 5. Eger 16 8 2 6 24:25 18 6. Szó. MTE 16 5 5 6 22:22 15 7. Ózd 16 6 3 7 23:26 15 8. Debrecell 16 4 5 7 19:22 13 9. BVSC 16 2 6 8 22:33 10 Az első csapat: Németh (Kisújszállás) — Banka (Jászáárok- szállás), Kovács (Üjszász), Kuti (Szolnoki MTE), Nyitrai (Karcag), Harangozó (Szolnoki Gépjavító, örlős (Karcag), Kántor Szolnoki MÁV), Dobák (Kunhegyes), Rozsán (Szolnoki MTE), Agócs (K. MEDOSZ). A második csapat: Nagy (Jb. Lehel) — SzŐnyi II (Szó. Gépjavító), Rédei (Jászárokszállás), Csömör (Szó. MTE), Pintér (Szó. MÁV), Terék (Üjszász), Kálmán (Szó. Gépjavító), Kuluncsics (Szó. MTE), Horváth (Szolnoki MÁV), Vágó (Tószeg), Juhász A. (Szászberek). A hét- játékvezetője: Hoffer András (Szó. Gépjavító—Szászberek). * Megyei II. o. labdarúgó bajnokság. Jászsági csoport (zárójelben az Ifjúsági csapatok mérkőzései): Dózsa SE—Jászíényszaru 1:0. Gyulai SE—Szó. Vegyiművek II 2:7. RákócztújfalU— Jászapáti 0:2 (4:4), Szó. Traktor —Jászalsósizentgyörgy 1:2, Zagy- varékas—Jászladány 1:2 (0:2), Szó. Olajbányász n—Jászkisér 6:0. (11:0). Kunsági csoport: Tisza földvár I—Szabó Lajos SE II 5:3 (2:0). Mezőtúri AFC—Tisza Cipő II 2:0, Tiszafüred—Cibakháza 1:2 (4:1), Tiszagyenda— Abádszalók 2:2 (1:3), Szelevény— Fegyvernek 2:4 (0:2), Szajol— Tiszatenyő 5:0 (0:0), Rózsa F. SE—Kengyel 1:4.— Hétközben: Dózsa SE—Gyulai SE 0:2. A bajnokság állása Jászsági csoport: 1. Sz. Vegyi. H 12 9 2 1 35: 9 20 2. Jászapáti 11 8 1 2 22:11 17 3. Gyulai SE 11 7 3 1 25:18 17 4. Dózsa SE 10 7 2 1 20:11 16 5. Szó. Olaj. n 11 4 4 3 18:12 12 6. J-alsósztgy. 11 4 4 3 24:20 12 7. Kilián n 10 4 3 3 26:11 11 8. Jászladány 12 4 3 5 19:14 11 9. J-fényszaru 11 3 3 5 12:li 9 10. Z-rékas 10 4 1 5 12:17 9 11. Jászkisér 12 4 1 7 9:32 8 32. R-újfalU 10 1 2 7 9:17 13. V-helyl SE 7 1 1 5 4:22 14. Szó. Trakt. 12 1 1 10 7:37 Kunsági csoport: 3. Szajol 12 8 1 3 31:13 17 2. Fegyvrenek ll 7 2 2 33:11 16 3. Szabó L. II 12 7 1 4 28:18 15 4. T-gyenda 12 6 3 3 24:17 15 5. Cibakháza 12 6 2 4 18:17 14 6. Abádszalók 11 4 4 3 19:14 12 7. Mt. Techn. 12 5 2 5 22:22 12 8. Szelevény 11 5 1 5 51:33 11 9. Tisza C. II 12 4 3 5 23:24 11 10. Rózsa SE 10 4 2 4 15:19 10 11. Kengyel 12 4 1 7 20:32 9 2. Tiszatenyő 11 2 3 6 15:28 13. Tiszafüred 12 2 3 7 14:34 14. T-földv. n 12 2 2 8 10:41 Az Abádszalók—Tiszatenyő mérkőzés 2 nontja 0:0 gólaránnyal Abádszalók javára igazolva. Széles hörű tömegsport a Tisza Cipőgyárban Martfűn, a Tisza Cipőgyárban az utóbbi időben jelentősen fellendült és népszerű lett a tömegsport. Erről számol be Tóth Imre, a szakszervezeti bizottság sport felelőse. A téli hónapokban került megrendezésre az üzemi teke, sakk és asztalitenisz bajnokság. A teke egyéni és csapatbajnokságban 130, a sakkbajnokságon 68, asztali- teniszben 36 nő és 38 férfi dolgozó vett részt. Jelenleg 22 csapatban mintegy 350 dolgozó részvételével játsz- Ezák a már hagyományos és népszerű üzemi kispályás labdarúgó bajnokságot. Ami örvendetes, az a nők mind nagyobb számban való bekapcsolódása. A kispályás labdarúgó bajnoksággal párhuzamosan 8 csapattal mint. egy 100—120 résztvevővel jászák a női kézilabda bajnokságot. A szakszervezeti bizottság és a Tisza Cipőgyár SE együttműködése jó, az anyagi és technikai feltételek biztosítottak. A munkahelyi spartakiád- ra. amelynek műsorában röplabda, kézilabda, és kispályás labdarúgó bajnokság szerepel, — nyolc Szolnok megyei üzemet várnak. Ezen dől el, hogy egyes sportágakban ki jogosul résztvenni a Szolnokon sor- rakerülő megyei döntőn. Készülünk június 27—28-án Martfűn megrendezésre kerülő Országos Bőrös Napok ra, amely a szakma egyik legmagasabb színtű tömegsport rendezvénye. Ezen a versenyen az ország legjobb bőr- és cipőgyári dolgozói 5 sportágban — női kézilabda, kispályás labdarúgás, atlétika. asztalitenisz, sakk — versenyeznek a kupáért, érmekért í A BMV Szolnoki Gyára (Epületelemgyár) Szolnok, Tószegi út azonnali belépéssel állandó munkára felvesz: férfi, női segédmunkásokat, villanyszerelő, lakatos, elektroműszerész, burkoló, kőműves, csőszerelő, vízvezetékszerelő, hegesztő, be- tonelemgyártó szakmunkásokat, targoncavezető és híddarukezelő betanított munkásokat. Minden második szombat szabad. Vidékieknek munkásszállást biztosítunk. Felvételre jelentkezni a gyár munkügyi csoportjánál lehet. A Szolnok megyei Víz- és Csatornamű Vállalat, Szolnok, Vízmű u. 1. sz. Tel.: 13—010. Felvételre keres: gyors- és gépírót (gyakorlattal). Fizetés megegyezés szerint. Közlekedés Építő Vállalat szolnoki főépítésvezetősége leányéi fiú diákokat vesz fel könnyű fizikai munkára. Felvételhez iskolai látogatási igazolvány szükséges. Jelentkezni lehet: Rákóczi u. 6. szám. Az Országos Szakipari Vállalat 1970. június 22-én Budapesten átképzés tanfolyamot indít a hő- és hangszigetelő szakmákban. A tanfolyam időtartama 2 hónap. A tanfolyam ideje alatt 1800.— Ft rögzített bért fizetünk. Felvételre jelentkezhetnek 18—45 éves férfi dolgozók. Szállás van. Ezt követően 4 éves gyakorlat után mód van szakmunkásvizsga letételére. Felvétel: Budapest, V., Báthory u. 12. II. 229. munkaerőgazdálkodás. SZOLNOKI és Szolnok környéki női segédmunkásokat — azonnali belépéssel alkalmazunk 2—3 műszakos üzemünkben. Csökkentett munkaidő, vidékieknek útiköltség hozzálárulást térítünk. Szolnoki Tejüzem. A szolnoki Építő Javító és Szolgáltató Vállalat építőipari technikust, építőipari ismeretekkel rendelkező számlázót, lóhajtót, rakodómunkást alkalmaz szolnoki telephellyel. 44 órás munkahét. Jelentkezni lehet: Szolnok, Irodaház, Kossuth tér I. em. Szolnok megyei Szesz- Üdítőital és Műjéggyártó Vállalat központja keres gépésztechnikusokat. Fizetés megállapodás szerint. Érdeklődés és jelentkezés: Homok, Üjkincsem szőlő 17. Közlekedési Építő Vállalat szolnoki főépítésvezetősége, dömper- vezetőket keres felvételre. Jelentkezés: Szolnok, Rákóczi u. 6. Szolnoki Nyomda Vállalat sesegédmunkást felvesz állandó éjszakai munára. Fizetés megegyezés szerint. Jelentezés: Szolnok, Május 1 u. 19. sz. Felvételre keresünk munkakönyvvel rendelkező munkaerőket szövődéi betanított és segédmunkára. A vállalati kollektív szerződésben biztosított kedvezményekről kívánságra, levélben részletes tájékoztatást adunk. —j Jelentkezés személyesen vagy levélben: Kőbányai Textilművek szövőtelep, munkaerőgazdálkodás. Budapest, Gyömrői u. 90. Az Április 4 Gépgyár örményes! gyáregysége 44 órás munkaidővel elektroműszerészeket, lakatosokat, villanyszerelőket, esztergályosokat és segédmunkásokat alkalmaz. Jelentkezés szegélyesen a gyáregység munkaügyi csoportjánál. Szolnoki téglagyár raktárost vesz fel. Lányokat 15 év felett fonó, szövő átképzősként, férfiakat festődébe és kikészítőbe betanított munkásként felveszünk. Levél- beni jelentkezésre részletes tájékoztatást adunk. Újpesti Gyapjú- szövőgyár, Budapest, IV., Berni u. 1. szám. Felveszünk 15 évet betöltött női dolgozókat fonó, szövő, orsözó, átképzésnek. — Betanulási idő alatt is megfelelő keresetet biztosítunk. — Kellő gyakorlat és szakmai tanfolyamok után szakmunkás képesítést nyerhetnek. Felveszünk továbbá 16 évet betöltött női és férfi segédmunkásokat. Munkarend: délelőttös és délutános váltó műszak, valamint állandó éjszakás műszak. Béren felüli juttatások a vállalati kollektív szerződés alapján. Érdeklődés; jelentkezés: Pamuttextilművek Központi Gyára, munkaerőgazdálhodás. Budapest, A Szolnoki Dohányfermentáló Üzem azonnali belépéssel karbantartó lakatost és vagyonőrt vesz fel. Jelentkezés az üzemben, Szolnok, Vöröshadsereg u. 1—3. szám. INGATLAN: HÁZHELY eladó. — Szolnok, Árpád u. 3. sz. Érdeklődni: Vö- röshadsereg u. 25. — Takács. MARTFŰ, Rózsa u. 7. sz. kétstzoba összkomfortos családi ház mellékhelyiségekkel azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni ugyanott. VENNÉK Szolnokon, vagy Szandaszőllő- sön házat, — esetleg OTP átvállalással. — ,,100 000.— Ft-ig” jeligére a szolnoki hirdetőbe. KETTÖSZOBA összkomfortos családi ház gyümölcsössel eladó. Szandaszőllősv, Sport u. 3. Érdeklődni: 16 óra után. 530 n-öl gyümölcsös eladó. Érdeklődni: Szolnok, Szántó u. P/l ép. I. >em. 8. ELADÓ Rákóczifalva, Kolozsvári u. 15. sz. alatt kétszobás lakóház 258 n-öl telekkel. — Érdeklődni: helyszínen. KÖZPONTBAN családi ház eladó. Szolnok, Somogyi Béla u. 16. szám. gépjármű: 500-as Trabant gépkocsi eladó. Karcag, Munkás u. 5. 408-as Moszkvics eladó. Szolnok, Tanács u. III. ép. 250-es Simson motor- kerékpár vizsgázott sürgősen eladó, kismotort beszámítok. Békési Gábor, Tisza- földvár, Baross krt. 143. Megtekinthető 18 óra után. SKODA 445-ös eladó. Jászberény, Rákóczi u. 39. WARTBURG 900-as kifogástalan állapotban eladó. Hétköznap 19 órától, vasárnap egész nap. Szolnok, Mártírok útja 45/a. GARAZStROZOTT — Trabant. Limousine 14 ezer kilométerrel eladó. Megtekinthető : hétköznap 15 órától, szombat, vasárnap egész nap. Üjszász, — szanatórium. Szendrényi. RENAULT 750-es személygépkocsi olcsón eladó. Tiszaföldvár, Bajcsy-Zs. u. 51. sz. Fehér. MEGVÉTELRE felajánljuk üzemkénes IFA 50 W tehergépkocsinkat Érdeklődni lehet: Petőfi Tsz J á szalsószentgy örgy. Telefon: 8. MOSZKVICS 407-es jó állapotban eladó. — Érdeklődni lehet: Alcsiszigeti ÄG. Dr. Ambrus, 17. óra után 0 km, ill. 1500 km óraállásig Moszkvics 412 személygépkocsit azonnali készpénzfizetéssel vennék. — „Túra” jeligére a kiadóba. 350 em3 Jáwa príma állapotban (egy éves) eladó. Megtekinthető szombat du. és vasárnap. Üjszász, szanatórium. JÓ állapotban lévő Trabant 60-es eladó. Martfű, Táncsics M. u. 9. Megtekinthető egész nap. CH Wartburg jó állapotban eladó. Szolnok. Dobó I. u. 1. ADAS-VÉTEL: A Szolnok megyeiTa- nács Tervező Irodája eladja Nvírség típusú áruszállító motorkerékpárját. Érdeklődés: Szolnok, Kossuth u. 6—8. I« em. 14. ELADÓ 1 db méretű cserépkályhának való romhá- nyi aranybarna színes kályhacsempe. — Érdeklődni: Szolnok. Rákóczi u. 23/b. KÉTSZEMÉLYES — modern világos re- kamié, két fotel egy kis asztal világos színű és egy ..Pfaff’* szabó varrógép ■ eladó. Szolnok, Vosz- tok u. 1. I. lépcsőház, IV. em. 3. Tímár. MOSZKVA M típusú csónakmotor a hozzávaló csónaktesttel eladó. Szolnok, Part u. 4. Fekete. VFGYFS: VÁLLALATNAK! — Négy munkás részére — különbejáratú szoba kiadó. Bohács, Szolnok. Hunyadi u. 20. szám. LAKÁSCSERE! GYŐRI kétszoba — ös.szkomortos, központi fűtésés szövetkezeti lakást elcserélnék szolnoki hasonlóra, gázosra — vagy budapesti másfélszobás szövetkezetire. Szolnok. Bálvány u. 16. III. 21. Bálint. ________________ H AZASSÄG: 30 ÉVES 165 cm magas barna jómegjelenésű komoly élet-* felfogású szakmunkás, táf&aság hiányában megismerkedne csinos, jóalakű, rendes, lehetőleg szakmunkás leánnyal, — vagy elvált asszony-* nyal, házasság céljából 20—28 évesig. „Kövek a vízparton’* jeligére a mezőtúri hirdetőbe. . -j Olvassa, terjessze a N