Szolnok Megyei Néplap, 1970. június (21. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-03 / 128. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. június SJ Színpompás tornaünnepélyek az OSN keretében Mint szerte az országban, Karcagon is nagy lelkesedéssel készültek az iskolák tanulói a jubileumi sport- rendezvényre. A kellemes délutáni napsütés, a nagy érdeklődés sok nézőt csalt ki a ligeti pályára, de már a pálya bejárata előtt látni lehetett a nagy tömegből a zászlókkal díszített formaru. hákba öltözött nagy csapóitokból, hogy nem kis látványosság, amire számíthatunk. A munlkásőr zenekar hangjaira fegyelmezetten vonultak be a pályára az iskolások. Megtelt a sporttelep a színes kézi szerekkel, szalagokkal, zászlókkal felvonuló fiatalokkal. Kund- ra József vb. elnök üdvözlő szavai és megnyitója után a Kálvin úti 9. sz. iskola nagylétszámú résztvevőkkel, piros-sárga koronggal, szép gyakorlatot mutatott be. Szép volt az Arany János úti iskola szalaggyakorlata, de talán mindnél szebb a kiskulcsosi iskola karikagyakorlata. A Zádor úti iskola fegyelmezett és pontos kivitelezésben szép zászlógyakorlattal szerepelt, a Kálvin út 2. számú iskola pedig érdekes padgyakorlatot mutatott be. Ügyes szekrényugrással szerepeltek a szakmunkásképző iskola tanulói, sorozat-ugrásaikat sokszor megtapsolta a közönség. Vaslaps köszöntötte a gimnázium padgyakorlatát, amelyet a 25 évet jelképező élőképpel és mutatós gúlákkal fejeztek be. A fiatalok elvonulását a közönség ütemes vastapssal jutalmazta, egyben köszönve a nagyszerű szereplést. A bemutatót értékelték és este komoly jutalmakat osztottak ki a szereplő iskoláknak. A 6000 forintos díjat a gimnázium nyerte el. A 4000 forintos díjat a kiskulcsosi iskola, a 2000 forintos díjat a Kálvin út 9. számú iskola kapta. A többi résztvevő iskola 1000-1000 forint értékű sportszert kapott. megérdemelt jutalomként. Törökszentmiklóson délelőtt 10 órakor helikopter jelent meg a májusi égbolton,. majd leszállt a sportpálya közepére, jelezve a sportnap kezdetét. Elkezdődött a birkózó és sakkverseny, a labdarúgó és a kézilabda mérkőzés. Délután 2 órakor került sor a sportünnepélyre, amelyet Ácsi József, a városj tanács vb titkára nyitott meg. az ünnepségen megjelent Magyar János, a városi pártbi. zottság titkára, Ráczi Sándor, a városi tanács vb elnöke és nagy számban a lelkes közönség. Az általános iskolások bemutatója után különböző tréfás, társas, mű, szabad és szekrényugró gyakorlatok következtek, amit ökölvívók, tornászok és birkózók bemutatója követett. Befejezésül a középiskolások mutatták be gyakorlatukat, amely a közönség vastapsa mellett ért véget. Nemzetközi vízilabda mérkőzés Szolnoki Dózsa—Szczeczin Arkonia 4:3, (1:1, 2:1,1:1, 0:0) Damjanich-uszoda, 100 néző, vezette: Boros. Szolnok: Esztergomi — dr. Kulcsár, Pintér — Borzi — Vezsenyi, Szabó, Koncz. Csere: Kádár- Érző: Kanizsa Tivadar. Arkonia: Cizek — Cziczelski J., Szemel — Kodlubaj — Bige- la, Klepac, Kozluk. Csere: Szwarc, Wojichovszki, Cziczelski S. Edző: Knausz Mihály. A Dózsa könnyedén, a lengyel csapat bátran, keményen harcosan játszott. Mindkét részről szép támadások futottak, jó lövések szálltak a kapukra. A Dózsa többet kezdeményezett, több helyzete is volt, ezeket azonban a szigorú lengyel védők mellett nem tudta kihasználni. Az Arkonia várakozáson felüli teljesítményével szorossá tette a mérkőzést. A lengyel együttes három, a Dózsa két kapufát lőtt. Góldobó: Szabó 2, Pintér, Vezsenyi, ill. Szemel 3- A lengyel csapatban Cizek, Szemel és Kodlubaj tűnt ki. SPORTHÍREK Folytatódnak a labdarúgó Magyar Népköztársasági Ku- Pa küzdelmei. Ma délután a Szolnoki MTE Csongrádon játszik, e Jászberényi Lehel pedig a Szolnoki MÁV-ot fogadja. — A két továbbjutó szembekerül egymással. Lehet hogy lesz egy Szó. MTE —Szó. MÁV mérkőzés? ☆ Asztalitenisz NB III. Jászberényi Lehel—Borsodnádasd 10:6. A tartalékos Lehel még Borsodnádasdon is biztosan győzött. A Lehel győzelmeinek megoszlása: Reisz, Hájas 4—4, Szarvas 2. ☆ Kosárlabda NB III. Női A Délkeleti csoport tavaszi végeredménye 1. SZEOL 7 7 — 577:293 14 2. Békési VM 7 5 2 354 :278 12 3. Szegedi Tan. 7 5 2 363:300 12 4. Karcagi F. 7 5 2 361:280 12 5. Hmv-hely 7 3 4 339:360 10 6. Szó. MÁV 7 2 5 251:364 9 7. Szarvasi Óv. 7 1 6 226:444 8 8. Gyulai MED. 7 — 7 270:402 7 A kunszentmártoni járási labdarúgó bajnokság állása 1. Öcsöd 8 7 2. Tis.zasas 8 5 3. KTE II. 7 5 4. KTE III. 8 4 5. Tiszakürt 7 3 6. Mesterszáll^iS 7 2 7. Tiszaug 7 2 8. Cibakh. IL 7 2 9. Csépa 7 1 10. Nagyrév • 7 2 11. Cserkeszé llő 7 — A csillaggal jelölt büntetőpont levonva. 22: 4 15 1 30:12 12 2 20:11 10 2 20:12 10 3 21:13 7 2 12:13 3 12:16 5 14:29 5 13:29 4 14:12 6 7:34 csapattól — Járási úttörő labdarúgó bajnokság 1. Öcsöd 8 7 — 1 15: 1 14 2. Cibakháza 7 7---9: 1 14 3. Kun-sztmárt. 8 6 1 1 5: 1 13 4. Mesterszállás 7 4 3 — 16: 6 11 5. Kungyalu 7 3 1 3 2:7 7 6. Csépa 7 3 — 4 8:9 6 7. Tiszasas 8 3 — 5 3:6 6 8. Cserkeszőllő 7 2 1 4 6:17 5 9. Tiszaug 7 2 — 5 4:8 4 10. Tiszakürt 7-------7 1:13 — 11. Nagyrév 7 — — 7 0:0 — Mai műsor Labdarúgás. Magyar Nép- közársasági Kupa: Jb. Lehel —Szolnoki MÁV Jászberény, 17, Borzásü Röplabda NB IL férfi Szolnoki TITÁSZ—Dorogi „ Bányász 3:0 (5, 8, 13) MÁV Kórház, vezette: Gal- lai. TITÁSZ: Cseresznyés, Vasicsek, Surányi, Takács, Somodi,' Kiss. — Csere: Pénzes, Urbán, Almási, Balogh. Edző: Jáger István. Ami az időjárást illeti, nem kedvez a TITÁSZ hazai mérkőzéseinek. Árvíz miatt idegen pályán kellett játszani, ráadásul szemerkélt az eső. Mindezért csak a biztos hazai győzelem nyújtott kárpótlást. Az első és a második játszmában kemény sáncokkal és szép kombina- tív játékkal nyert a szolnoki csapat. Az utolsóban szóhoz jutott a cseresor is. Ekkor némileg döcögött a játék, a Dorog is vezetett. Jáger edző jól időzített cserével rendezte a sorokat, átsegítette a csapatot a holtponton s újabb győzelmével a TITÁSZ megtartotta előkelő helyét az élmezőnyben. Jó: Somodi, Surányi, Cseresznyés, illetve Wolek. Kiss Csak nálunk kapható legújabb termékünk a korszerű kényelmes fröccsöntött talpú kordbársouy cipő örömmel látjuk önt mintaboltjainkban: Karcagon, Kecskeméten, Martfűn és Szolnokon. TISZA CIPŐGYÁR Szolnok város serdülő úszóbajnoksága Szombaton és vasárnap rendezte a Damjanich uszodában a városi úszószövetség a serdülők úszóbajnokságát. Valamennyi bajnoki szám sorsát a Dózsások egymás között döntötték el, mivel a MÁV versenyzők nem indultak. Az eredmények közül kiemelkedik Győri Erzsébetnek a 200 és a 400 méteres vegyesúszásban, valamint a 200 méteres pillangóúszásban elért eredménye. Ezekben a számokban Győri Erzsébet új megyei serdülő, ifjúsági és felnőtt csúcsot úszott. Bajnokok. Fiúk 100 m gyors: Kürti L. 1:11,8. 100 m mell: Dudás J- 1:28,3. 100 m pillangó: Bükkös! 1:24,3. 400 m gyors: Kürti L. 5:41,6. 400 m vegyes: Bükkösi 6:26,6. 100 m hát: Kürti L. 1:23,2. 200 m gyors: Kürti L. 2:41,9. 200 m mell: Kató 3:13,1. 200 m pillangó: Bükkösi 3:10,4. 1500 m gyors: Kürti L. 22:39,2. 200 m vegyes: Kató 2:59,6. 200 m hát: Kürti L. 3:03,6. 400 x 100 m vegyesváltó: Sz. Dózsa (Szarvas, Kató, Bükkösi, Kürti) 5:27,1, új megyei serdülő csúcs. 4x100 m gyorsváltó: Sz. Dózsa I. (Kató, Tóth, Rideg, Kürti L.) 5:16,0. 4x200 m gyorsváltó: Szolnoki Dózsa I- (Kató, Bükkösi, Bogdán, Dudás) 11:45,0. Leányok: 100 m hát: Rózsahegyi A. 1:19,8- 400 m vegyes: Győri E. 5:58,0, új megyei felnőtt, ifjúsági és serdülő csúcs. 100 m gyors: Rózsahegyi A. 1:17,1. 100 m mell: Baksa 1:32,7. 100 m pillangó: Győri E. 1:19,4. 400 m gyors: Baksa 6:24,6. 200 m vegyes: Győri E. 2:47,4, új megyei felnőtt, ifjúsági és serdülő csúcs. 200 m gyors: Győri E. 2:34,8. 200 m hát: Rózsahegyi A. 2:56,0. 200 m mell: Baksa 3:14,8. 200 m pillangó: Győri E. 2:52,4 új megyei felnőtt, ifjúsági és serdülő csúcs. 800 m gyors: Győri E. 11:24,7. 400x100 m vegyesváltó: Sz. Dózsa I- (Rózsahegyi, Baksa, Győri, Bencze) 5:45,7. 400x100 m gyorsváltó: Sz. Dózsa I. (Bencze, Baksa, Rózsahegyi, Győri) 5:27,2j Hirdessen a Néplap-ban ! DIPLOMÁVAL vagy nyelvvizsgával rendelkező német—magyar tolmácsot keresünk felvételre beruházási szerelésvezetéssel járó tolmácsolás és műszaki adminisztráció ellátásra. Fizetés megállapodás szerint. Jelentkezés: Tiszamenti Vegyiművek Szolnok, beruházási osztály. A Szolnok megyei Állategészségügyi Állomás felvesz gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót Azonnali belépők előnyben. Jelentkezéseket személyesen az állomás központjában: Szolnok, Verseghy u. 9. sz. alatt. Jó kereseti lehetőség. Szolnoki Patyolat Vállalat női, férfi segédmunkásokat keres felvételre azonnali belépésre. Szolnok, Mártírok útja 19. Szabad szombat biztosítva. Jelentkezés a vállalat központjában. Sörkirendeltség fejtőüzemébe női és férfi dolgozókat azonnal felvesz, három műszakba. 4 hónapi időtartamra, söripari Vállalat ki- rendetlsége, Szolnok. A VTVB Szolnoki Útfenntartó üzeme azonnali belépéssel alkalmaz ács-asztalos, autószerelő, dömper- és gépkocsivezetőket, — kőműveseket, kubikosokat, kertészeti segédmunkásokat. Jelentkezés: az üzem központjában. — Szolnok, Bán u. 1. sz. 16 évet betöltött lányokat szövő* nőnek felvesz a Pamuttextilművek Jacquard Szövőgyára. A betanulási idő 12 hét: ezen idd alatt havi 1050.— Ft brutto fizetést, és napi 1.— Ft-ért ebédet biztosítunk. Lakást minimális térítés mellett leányotthonszerű elhelyezésben adunk. Jelentkezés: írásban a P. T. M. Jacquard Szövőgyár üzemgazdasági osztályán. Budapest, XIII., Szekszárdi u. 19—25 Az Április 4 Gépgyár örménye- si Gyáregysége 44 órás munkaidővel elektroműszerészeket, lakatosokat, villanyszerelőket, esztergályosokat, és segédmunkásokat alkalmaz. Jelentkezés személyesen a gyáregység munkaügyi csoportjánáL Felveszünk vontatóvezetőt. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés : MÉK Kirendeltség Szolnok, Rékasi út, Irodaház, II, em. szállítási osztály. INGATLAN: SZOBA-konyha melléképület lebontásra el^dó. Szolnok, Hold u. 26. szám. AZONNAL beköltözhető egyszoba összkomfortos OTP öröklakás Szolnokon eladó. Mosonyi u. III. ép. B, lépcsőház, fgz. 2. Érdeklődni: 17—21 óráig. JÁSZBERÉNY, Hableány utca 47. szám alatt 2 házhely eladó. SZOLNOK, Kocsoro- son kétszobás ház beköltözhetően eladó, 300 n-öl telekkel. — Érdeklődni: Szolnok, Arany János u. 24. 17 órától. GÉPJÁRMŰ: CO-s rendszámú 601- es Trabant eladó. — Jászberény, Szövetkezet u. 3. n. emelet 42. DANUVIA motorkerékpár jó állapotban eladó. Szolnok, Hold u. 26. szám. RENAULT kiskocsi olcsón eladó. Fehér, Tiszaföldvár, Bajcsy 51. szám. BMW 350 cm3 oldalkocsis motorkerékpár jó állapotbím eladó. Kismotort beszámítok. — Martfű. Ady E. I9i/a. 175 cm3 húsbarna motorkerékpár eladó. Szolnok, Török u. 8. szám. 600-as Trabant eladó. Szolnok, Ugar u. 41. Baromfitelep. Rékasi összekötő út. 403-as Moszkvics — motorja eladó. Vágó József, Kunszent- márton. MŰSZAKI vizsgázott Tünde motorkerékpár eladó, 2000.— Ft-ért. Szolnok, Keskeny J. u. 31. E L A D Ö műszaki vizsgázott oldalkocsis Pannónia — 11 ezerért. Kállai Sándor, Buesa. SIMSON gtár motor- kerékpár egy éves eladó. Megtekinthető : Pintér Ferenc, Szolnok, Vöröscsillag u. 12. H. lh. I. em. 3., egész nap. VEGYES: OLAJ t ES TM ÉN YT vennék. — „Tájkép’* jeligére a szolnoki hirdetőbe. KISLAKÁS építéshez gázszilikátot sürgősen vennék. Kenderes, József A. u. 64. 10 HÓNAPOS süldők, házi kukoricadar41ó eladó. Szolnok, Április 4 út 4 ház. KÉREM azt a becsületes megtalálót, aki a Tisza-híd és állomás között Muhar! Gyula névre szóló levelet talált, jutalom ellenében adja le. Szolnok, Szivárvány u. 31. ADAS—VÉTEL: 4 SZEMÉLYES torcsónak üzemképes állapotban eladó. — Szolnok, Remete u. 3/c. Megtekinthető mindennap délután. HÁLÓSZOBA bútor eladó. Szolnok, Bokányi u. 26. .......... ....... B ONTÁSBÓL ajtó, ablak, épületanyag eladó. Szolnok, Petőfi U. 2. FIGYELEM! A szolnoki TÜZÉP Vállalat telepein korlátlan mennyiségben kaphatók az alábbi típusú olaj kályhák Minicalor 1380.— Ft 622. típus 2210.— Ft 629. típus 2130.— Ft 630. típus 2850.— Ft OTP hitelre is! Gondoljon a télre! Most szerezze be & szükséges olajkályhát. Az ajánlott legmodernebb típusokból. 9 H I Folyó hó 4-én, csütörtök délután 16 órától Nyári ruliabemufatót tartunk a CENTRUM ÁRUHÁZBAN Minden idényben vegye igénybe a Centrum Áruházat Szolnok, Piactér