Szolnok Megyei Néplap, 1970. június (21. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-16 / 139. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. június 16. Nénlan 1970. JÜNIUS 16. KEDD JUSZTIN NAPJA A Nap kél: 3.46 — nyugszik: 19.43. A Hold kél: 16.44 — nyugszik: j.02 órakor. Várható időjárás kedd es­tig: főként nappali felhőkép­ződés, legfeljebb egy-két he­lyen eső, zivatar. Mérsékelt időnként megélénkülő szél. Várható legmagasabb nappa­li hőmérséklet kedden 23— 2S fok között. Az alcsiszgeti meteorológiai állomás jelzése szerint Szol­nokon tegnap a legalacso­nyabb napi hőmérséklet 11,4 a legmagasabb pedig 25,2 Celsius fok volt. Körösfői - Kriesch Aladár ötven évvel ezelőtt, 1920. június 16-án halt meg — 57 éves korában — Körös- fői-Kriesch Aladár, a neves festő- és iparművész, a ma­gyar szecesszió jellegzetes képviselője. Budapesten, a Mintarajz- iskolában Székely Bertalan és Lotz Károly tanítványa, majd tanulmányainak foly­tatására Münchenbe, később Olaszországba utazik. Korai művei történelmi tárgyú nagy kompozíciók: a Borosz­lói békekötés, 11. Rákóczi György halála, A t&rdai or­szággyűlés, Egervár ostroma. A gödöllői művésztelep egyik alapítója: a gödöllői festő- csoport fő törekvése, hogy a gazdag magyar formakin­cset> a művészet különbö­ző ágaiban felhasználják. A Parlament ebédlőtermében lévő nagy falkép (Bölényva- dássdt, Halászat a Balatonon a KV .században) alkotója, a Zeneakadémián pedig a fres­kók si a Művészet forrása című tóép viseli kezenyomát. Sokoldalú művész; iparmű­vészetiéi foglalkozik, gobeli­neket és mozaikokat tervez, üveget fest, élete végén szob- rászkodik is. Az Iparművé­szeti Jskolatanáraként sok fiatal művészt bocsátott szárnyra: Köszönetnyilvánítás Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik tragikus hirtelenséggel elhunyt drága jó férjem, édesapánk, nagy­apánk S. KOCSI SANDOB temetésén résztvettek, rész­vétükkel mérhetetlen fájdal­munkat enyhíteni igyekez­tek. i Felesége és gyászoló családja Köszöntenyilvánítás öszönetet mondunk mind- n rokonoknak, ismerő­nek, szomszédoknak, akik íjthetetlen drága jó édes- ,ám, nagymama és de- e: izv. BODA FERENCNE ízül. Kimer Zsuzsánna letésén résztvettek, ko­rúikkal, virágaikkal mely iszunkban osztoztak. Leánya, veje, unokája, dédunokája Mezőtúr Köszönetnyilvánítás Köszönetünket fejezzük ki a mezőtúri kórház orvosai­nak és mindazoknak, akik drága férjem, édesapánk és nagyapánk 8. KOCSI SANDOB életét megmenteni, fájdal­mát enyhíteni igyekeztek. Felesége és a gyászoló család — MEGYÉNKBEN ezeröt­száz kisiparos eddig 170 ezer forintot fizetett be az árvíz- károsultak csekkszámlájára. Tíz családi ház felépítésére is vállalkoztak, ezenkívül 250 órában társadalmi munkát végeznek. A jászberényi ci­pész kisiparosok a pénzado­mányon túl 15 pár cipőt küldtek a Vöröskereszt útján a Számos-közbe, — AZ ÉVAD utolsó elő­adásaként a kunszentmárto­ni művelődési központban ma 20 órakor a békéscsabai Jó­kai Színház Shakespeare: Sok hűhó semmiért című vígjáté­kát mutatja be. — ÜJ, KORSZERŰ élelmi­szer vegyesboltot építtet Ti- szaszőllősön a Tiszafüred és Vidéke ÁFÉSZ. Az ehhez szükséges 200 ezer forintot saját erőből biztosítják. A helyi Petőfi Tsz brigádja je­lenleg a bolt berendezését készíti, a lakosság pedig tár­sadalmi munkában a kerítést csinálja. Két hét múlva nyit­ják meg az új üzletet. Automata irányítja a gőzmozdonyt Megbízható segítőtársa lesz a teherkocsi szerelvényeket vontató mozdonyok vezetői­nek a leningrádi tudósok ál­tal kidolgozott programvezér­lésű gőzmozdony irányító- rendszer. 40 kilométeres kísérleti úton próbálták ki az e beren­dezéssel ellátott gőzmoz­donyt. A szakemberek állítá­sa szerint ae automatikus rendszer különböző súlyú te- her-szerelvények irányítására alkalmas és segítségével ki­választható az útvonalhoz mérten leggazdaságosabb üzemeltetési mód. Jekatyeri- na Gakkelj professzor­asszony, a rendszer tervezési munkálatainak vezetője el­mondta, hogy ezek után a mozdonyvezetőnek nem les? más dolga, minthogy ellen­őrizze a rendszer működé­sét. A találmányt az teszi kü­lönleges gazdasági jelentősé­gűvé, hogy alkalmazásával fokozható a teherszállítások volumene és gyorsasága, — A NŐK politikai, gaz­dasági és kulturális helyzeté­ről tanácskoznak ezekben a napokban a Hazafias Nép­front községi és városi bizott­ságai. Eddig 31 községben vizsgálták meg a nők hely­zetét és tettek javaslatot mun­ka- és életkörülményeik ja­vítására. — AZ ISKOLA és áz óvo­da tanulóinak ellátását biz­tosítja majd a száz szemé­lyes korszerű, gáztüzeléses is­kolai napköziotthon Cserke- szőllőn, amelyet, mintegy 500 ezer forint beruházással az idén építenek. A kutyáknak jó a memóriájuk .. a A calcuttai városi közigaz­gatás alkalmazásában álló munkások egy részét az utób­bi időkig könnyen fel lehe­tett ismerni szakadt nadrág­jukról: a kutyák valósággal megvadultak, amint megpil­lantották őket. Kiderült, hogy azok a munkások váltották ki a négylábú jószágok különös ellenszenvét, akik ugyan­olyan olajzöld munkaruhát viseltek, mint a városi sín­térek. Hiába, a kutyáknak jó az emlékezetük... — CSIKŐS József, Szolnok, Gárdonyi Géza úti lakos, az Éva presszóban három üveg bort vásárolt. Ennek elfo­gyasztása után az utcán az üres üvegeket a falhoz ver­te. Cselekményével a járóke­lőket megbotránkoztatta. A rendőrség szabálysértési elő­adója garázdaságért vonta felelősségre és 600 forinitra bírságolta. KRÓNIKA 1945. június 16 — Megalakult Jászberény demokratikus kepvíselötestü- lete.” A képviselőtestület tag­jait az öt párt közös meg­egyezéssel, paritásos alapon állította össze, s hozzájuk csatlakoztak a szakszervezeti kiküldöttek. ...Az új képvise­lőtestület nehéz körülmények között kezdi meg alkotó és építő munkáját. Demokrati­kus szellemű összetétele tel­jes biztonságot ad arra vo­natkozólag. hogy az újszelle- mü városházán mindig cs mindenben a dolgozók ügyét fogják képviselni!” — írja a Jászsági Szabad Nép. — A honvédelmi miniszter rendelete alapján internálják a visszatérő magyar állam­polgárok közül azokat, akik az SS kötelékébe leptek. M—S. Sajátos rejtekhely Másfél kiló aranyat vettek ki Űj Delhiben a sebészek egy férfi gyomrából. A „be­teg” csempészüton hozta át az aranyat Indiába és a vámvizsgálat előtt ijedteben az egészet lenyelte. Szerveze­te azonban nem tudta „meg­emészteni” a nagymennyise­gű aranyat, s a pőruljárt csempész olyan rosszul érez­te magát, hogy kénytelen volt orvoshoz fordulni. — ŐRSI gyűléseken kamil­lát és pásztortáskát gyűjtöt­tek a tiszaigari úttörők, amelyért 1458 forintot kap­tak- A hulladékgyűjtéssel 1106 forintot szerezitek, így 2564 forintot fizettek be az árvízkárosultak javára. — VASÁRNAP délután 3 órakor tartotta bemutató koncertjét Juhász Gyuláné vezetésével a községi zeneis­kola tizenkét tagja, Jászágón. — HÁROMNAPOS tanfo­lyamon vesznek részt me­gyénk úttörőcsapat-vezetői és kisdobos felelősei — mint­egy kétszázan — hétfőtől a Tisza-ligetj KISZ táborban. Számukra előadásokat és konzultációkat tartanak. Töb­bek között Szabó Ferenc a ■ Magyar Úttörők Országos Szövetségének főtitkára tart előadást. Totó tájékoztató A 24. játékhéten a totó­nyeremények az illeték levo­nása után a következők: egy 13 találatos szelvény volt, amely egyben 13 plusz 1 talá­latos is. A jutalom és a nye­remény együttesen 581 777 forint. 12 találata 113 fogadó­nak volt, nyereményük egyenként 2505 forint-, 11 ta­lálatot 1354 fogadó ért el, nyereményük egyenként 209 forint- A 10 találatos szelvé­nyek száma 9444, ezekre egyenként 45 forintot fizet­nek. A közölt adatok tájékoz­tató jellegűek. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok Megye) Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztői Varga -József Telefon: 12—093 12 —320. 12—069 U—932. Telex: 09—3352 Szolnok. Kossuth tér t. Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó vállalat Igazgató: Vlrágti Iván Telefon: 12—094 Szolnok. Kossuth tér L Az előfize'és d11a egy hónapra 20 - fortnt Index-szám: 25 069 Szolnok) Nyomda Vállalat Felelős vezető: Kozák Ferenc Megrontásért három évi börtön D. B. szajoli lakost a szol­noki járásbíróság a nevelésé, re bízott kislány sérelmére elkövetett megrontás miatt vonta felelősségre. D. B. 1959-ben kötött há­zasságot. felesége magával hozta előző házasságából származó kislányát. — A férfi így törvényesen is vállalta, hogy gondoskodik a gyermekről, becsületesen fel­neveli őt. Nem így történt. A férfi alighogy a gyermek hozzá került, már megkörnyé­kezte a kislányt. Amikor a férfi hozzáért, annak próbál­kozásaira sírva fakadt. így D. B. kénytelen volt elállni tervétől. Nem így 1970. már­cius 4-én. Az asszony ezen a napon a kora hajnali órákban elment otthonról- A férj megvárta, míg a saját gyermeke is el­megy az iskolába. Ekkor megivott egy féldecit, majd megparancsolta a 13 éves kis­lánynak, hogy feküdjön mel­lé a sezlonra. A kislány félel­mében nem tiltakozott. A férfi ezekután erőszakoskod­ni kezdett a kiskorú gyer­mekkel, akinek később sike­rült kimenekülni a lakásból. Átszaladt a szomszédokhoz és ott sírva panaszolta el a vele történteket. A bírósági tárgyalás során a vádlott beismerte bűnössé­gét. A szolnoki járásbíróság bűnösnek mondta ki D. B.-t, a nevelésére bízott személy sérelmére elkövetett meg­rontásban és ezért három évi szabadságvesztésre ítélte, amit szgiorított büntetésvég­rehajtási munkahelyen kell letöltenie. Ezen kívül a bíró­ság három évre eltiltotta a vádlottat a közügyek gyakor­lásától is. FEKETE KRÓNIKA Ismét ölt as alkohol — Elvitte a teherkocsit Felborult a motorkerékpár Sajnos ismét bővelkedett közúti balesetekben az el­múlt hét vége is- Szombaton 21.30 órakor Borbély Lajos Kunhegyes, Jókai utca 30. szám alatti lakos engedély nélkül elvitte a helybeli Vö­rös Október Termelőszövet­kezet SB 80—6(8 forgalmi rendszámú tehergépkocsiját. Ittasan vezetett, s az alkohol hatása alatt a kocsival az árokba borult. Borbély Lajos nem sérült meg, a gépkocsi­ban viszont kétezer forint ér­tékű kár keletkezett. Nem sokkal később 22.15 órakor Kunszentmárton kül­területén Nagy Sándor Cser- keszőllő, Máté dűlő 9- szám alatti lakos ittasan motorke­rékpározott és elütötte a gya­logosan közlekedő Bartus Jó­zsef Kunszentmárton, Mun­kácsi út 35. szám alatti la­kost, aki súlyosan megsérült. Ugyancsak szombaton este 23 órakor Szandaszőllős bel­területén Molnár János Szol­nok, Vágóhíd út 29/b szám alatti lakos ittasan vezette a CG 85—84 forgalmi rend­számú személygépkocsit és elütötte a vele azonos irány­ban kerékpáron haladó Lan- tai Mihály Martfű, Téglagyár úti lakost. Lantai Mihály a helyszínen meghalt. Molnár Jánost a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte. Vasárnap délben 12 30 óra­kor Nagykörű belterületén ittasan kerékpározott Siska István, Nagykörű, Kinizsi utca 8. szám alatti lakos. Hirtelen elébe kanyarodott a Veres István Nagykörű, József Atti­la utca 2. szám alatti lakos által vezetett motorkerékpár­nak. Veres István könnyeb­ben, utasa, Veres Istvánná súlyosan megsérült; Szintén vasárnap 18 30 óra­kor Törökszentmiklós külte­rületén Nagy Zsigmond Tö­rökszentmiklós, Dobó István utca 48. szám alatti lakos egy balra ívelő útkanyarban gyorshajtás közben motor­kerékpárjával felborult. Uta­sa, Libor Mária Törökszent­miklós, Kilán utca 1 szám alatti lakos súlyosan, Nagy Zsigmond könnyebben sérült. SZÍNHÁZ A Szigligeti Színház Szolnokon este 7 órakor: A Lengyel Nép­hadsereg Művészegyüttesének műspra. _r--------' 1 M OZI 1 L J 1 Szolnok Vörös Csillag: Bruno* a vasárnapi gyerek, Kert: Bi­lincs és mosoly, — Tisza: Akit nem lehet elítélni, — Emékezés Kabos Gyulára (du.), MÁV: Ga­lileo Galilei, Vegyiművek: Baj- társak voltunk. Jászberény Le­hel: A nyolcadik, Kert: Belfa- gor a pokolból.— Kisújszállás Ady: Hétszerhét. — Kunhegyes Szabadság: Helga. Kunszentmár­ton Körösi: A szarajevói merény­let. Mezőtúr Béke: A hármas manőver, Dózsa: A kiskatona és a fehér ló, Szabadság: A szi­várványvölgy I—n. Az örök fia­talság birodalma (du.). Tisza­füred Tisza: A betyárok bosszú­ja. Törökszentmiklós Dózsa: Arc. Túrkcve: Vörös Csillag: Szere­lem, Ö! RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ: 8,20: Zenekari muzsika. — 9,00: Harsan a kürtszó! — 9,35: Tam- bura-, hárfa- és citeramuzsika. — 10,05: „Lássuk-el-elborongó kamaszarcod újra”. Dokumen­tumműsor. Radnóti Miklósról I. rész (ism.) — 11,08: Operarész­letek. — 12.30: Melódiakoktél. — 13.45: Új Georgikon. — 14.00: Ré­gi táncok. — 14.10: Egyszer már tetszett: Csinn-Bumm Cirkusz hangfelv., — 15,10 Pol-beat. — 15.19: Clemens Krauss vezényel. — 16,05: Amerika népzenéje. X. rész. — 16,31: Egy rendelet mar­gójára... — 16,52: Behár György —Varga Imre: Márciusi zászló — kantáta — 17,05: Az akcióegység — új felvételek közöt. — 17,20: Ullmann Ottó táncdalaiból. — 17,30: Riportok. tudósítások az árvízsűitotta vidékekről. 17.54: Könnyűzenei híradó. — 18,24: A Magyar Rádió és Televízió szim- fónikus zenekarának új felvéte­leiből. — 18.55: Jelentés a férfi tőrvtvó bajnokságról. — 19.30: A Szabó-család. — 20.00: Egy rá­diós naplójából. Sebestyén János műsora. 25. rész. — 20.45: A Stúdió 11 játszik 21.03: Az em­beriség őrhelyén. Búcsú Fábry Zoltántól. — 22.20: A Perzsa­öböltől keletre. Kulcsár István iráni és afganisztáni útijegyzete. A iv és a rádió mai műsorából ajánljuk A FUTÓPÁLYÁN. Színmű három felvonásban. a Tó* zsef Attila Színház előadása, felvételről. Viktor Rozov nemcsak a Szovjetunióban tartozik a legnépszerűbb írók közé. A József Attila Színház is öt darabját mu­tatta be az elmúlt tíz évben, nagy sikerrel. Ma este látható darabja egy moszkvai család legbelsőbb prob­lémáit tárja fel. Három nemzedék él a tenyérnyi nagy­ságú három szobában. A dráma hőseinek — elsősorban Albertnek, a család legfiatalabb tagjának — végig kell futniuk pályájukat. Neki ez sikerül is, a család többi tagja azonban „pályán kívül” marad. Az előadást 20.20 órakor láthatjuk a képernyőn. AZ EMBERSÉG ŐRHELYÉN. Búcsú Fábry Zoltántól, 9,Posztodat őrhelyként kell tartanod. Megbízatás nélkül és felváltatlanul. Állandó jelentésre kötelezetten mindig vallanod kell, felelned. a felelősség törvénye ez: fele­lés. vallomáskényszer. A felelős ember: r felelő ember”; Fábry Zoltán írta e sorokat valamikor. Ő a vállalt tör­ténelmi feladatot maradéktalanul teljesítette. A csehszlo­vákiai Stósz városkában most megszűnt egy őrhely: a magyarság, az európaiság, az emberség őrhelye. Fábry Zoltán meghalt. 73 éves volt: emlékét nékünk magya­roknak is, Európának is őriznie kell. Az emlékműsort 21.03 órakor a Kossuth rádió sugá­rozza. IT. réstz. — 22,30: Esti pihenő muzsikával. — 23,20: Miskolci Jónás Géza népi zenekara ját­szik, Cs«eke Júlia és Herr Olivér énekel. — 0.10: Tardos Béla: Szép szemednek — kórusmű Michelangelo verseire. PETŐFI RADIO: 8.05: Verbunkosok, nóták. —* 9,00: Beethoven- és Bartók zenei öröksége V. rész (ism.) — 9,46: Borisz. Gerő János novellája. — 10,00: Zenés műsor üdülőknek. — 11.45: Útikalauz üdülőknek. 12.00: Zenekari muzsdka. 13.03: Tör­vénykönyv. A Rádió jogi műso­ra. — 13.20: Beethoven: Dé-dúr zongoratrió! — Kettőtől—hatig... 14.00.: Mai témák, mai dalok Szirmay Márta és Buss Gyula énekel. — 14 12: Zenekari muzsi­ka. — 14,30: Hírek. Körzeti idő­járás. — 14.35: Tánczenei koktél. — 15.20: Gounod: Faust. Szerel­mi kettős, TTT. felvonás. — 15.30: Hírek. — 15.33: Kedvelt régi me­lódiák. — 16.15: Hangverseny a stúdióban. — 16.30: Hírek. 16.33: Csúcsforgalom. Riporter: Petress István. Zenei szerkesztő: Török Mária. Köbben 17.30—17.33: Hí­rek. — 18.00: Hírek. Mg járás- jelentés. — 18.10: Járóka Sán­dor néni zenekara tátszik. Ma­daras Gábor réndalokat énekel. — 18.35’ Tudományos körkor». — 19.00- Hangvers^nv a stúdióban. — 19.40: Patakv Kálmán oner°tt- daiokat énekel. 90.25: TM köny­vek fism.) — 20.28: Glinka: Tvan Szuszan^jn Négvfelvnnásos óné­ra. — Közben: 21.15* Gondola­tok filmekről. — 21.30: Az one- r n közvetítés foivtatá«a. Kézben: 91 58: A nagyvárosban éltem... Versek fism.> — 22.13: Az ope­raközvetítés folvtatása. URH: 18.10: Magnósok, figyelem! — 18,55: Olasz operaest. — 20.02: Magyar zeneszerzők. — 20.24: Kari Böhm Mozart-felvételeiből. — 21.25: A jazz kedvelődnek: Clara Fischer bigbandje játszik. — 21,44: Beethoven összes vonós­négyesei VI. rész. BUDAPEST: 17.58: Hírek. — 18.05: Zsebtévé (ism.) — 18.35: Reklámműsor. — 18.4*0: Üj évad az Operában. — 18.50: Napilapok, hetilapok . . . Miről ír a világsajtó? — 19.05: Esti mese. — 19.15: Zenei Figye­lő. A TV zenei újságja. — 20.00: TV-híradó. — 20.20: V. Rozov: A futópályán. Színmű 3 felvonás­ban. A József Attila Színház elő­adása felvételről. Az előadás előtt: Dr. Váradi György szín­házi jegyzete. — 22.25: TV-híradó — 2. kiadás. POZSONY? 9.30: Rómeó, Júlia, éltek még? Tv-iáték. — 10.15: Egészségügyi tanácsok. — 10 45: Autósok—mo­torosok. — 11.05: Tv-híradó. — 17.40: Kosice—Dinamo Lvov vízi­labda mérkőzés. — 19.00: Tv-hír­adó. — 20 02: Telekviz. Vetélke­dő sorozat. — 20.45: Tánccal és dallal. — 21.15: A nemzetközi tv- feszMvál krónikája. — 21,45: Tv- híradó. BELGRAD: 17.45: Ding-dong. — 17.50: Jogi, a medve — raízfilm. — 18.00: Kis világ. — 18.30: Telesport. — 19.00: Villanófény. — 19.05: Népi muzsika: Ljubljana. 19.20.: Tv- posta. — 20.35: Rövidfilm. — 20.50: Olasz játékfilm.

Next

/
Thumbnails
Contents