Szolnok Megyei Néplap, 1970. május (21. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-31 / 126. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970- május St A nehéz rönköket eddig ők kelten cipelték. Hogy megjött az új ember, rátestái'ták ezt a könyörtelenül nehéz munkát. Az új ember mindössze 17 éves volt. Erős fickó, különben sem ismerte a gyári dörgést. Lehet, ha ismerte volna sem szól, mert nem bánta a nehéz munkát. A két idősebb, úgy i-avaszkodott, hogy hetenként váltják egymást, a fiú pedig állandó rönkös lesz. Kettőjük közül a szabad hetes az udvart takarítja, forgácsot hord, üríti a kukát, ami ugyan nem valami felemelő dolog, de legalább nem nehéz. Rögtön az első nap azt mondták a fiúnak, próbáljon meg felemelni egyedül egy rönköt. Ha megy, akkor az ő emberük. A fiú megpróbálta, nem ment. — Bezzeg, a mi korunkban, de ezek a i mai fiatalok csak szájainak, meg hajat növesztenek. Pár nap alatt rákaptak a gyerekre, őt küldték cigarettáért, szalonnáért. Előfordult, hogy mire visszatért, gyufáért zavarták ismét. És amíg odavolt, beleettek az ételébe, sőt nem egyszer megették az egészet. Közben lesték az arcát, sértődik-e? Nem sértődött. Az első napokban kereste az ételt, azután megértette a mókát, de másnap is ugyanoda tette a kis lábasát. Már az első nap kóstolgatták: ki fia borja, miféle? Erős persze, mint a bivaly, bírja a munkát, tie a veszélyben amolyan cirkalmas úrfi. Nem is cirkalmas, inkább sima. SUHA ANDOR: A ROSSZ SZELLEM Mi lehet az apja? Minek jött ez ide? Sportból? Vagy kenyeret keresni? Mert ez komoly kenyérkereső hely, itt nem lehet viccelni. Aztán megtudták, hogy ügyvéd az öreg, mármint a fiú apja. Na, ez is szép kis család lehet. Az apa ügyvéd, a fiú meg tróger a parkett-telepen. Azt mondja, valamennyi kötelező osztályt elvégezte, de a gimnáziumot már abbahagyta. — Büdös volt a tanulás, gyerek? — kérdezték és a gyerek nevetett a kérdésen. — No, fogjunk hozzá Béla bátyám, ne politizáljunk. Nem lehet mindenki tudós. Három milliárd Einstein, vagy Lev Tolsztoj mi? Jó kis buli volna. Kell ide a segédmunkás is. Egyébként — röhögött az öreg arcába — ki cipelné maguk helyett a rönköt, ha nem jövök ide? Munkával és évődéssel eltelt három hónap. Keze meg- kérgesedett. lelke megszokta a robotot. Hatforintos órabért kapott, nem sok. de kajára, cigarettára elég. Ruhát viszont kap otthon a fattertól, mert az örül, hogy nem keveredett huligánbandába. — A munka nem szégyen, csak a csavargás, a lógás, az ingyenélés — mondogatta az édesapja — és ő nem értette, miért mondja, hiszen dolgozott. Amikor mondta, hogy kevés az órabére, az apja azt válaszolta, hogy ha szorgalmas lesz. emelni fogják, mert ebben az országban, sőt talán az egész világon így szokás. Megbarátkozott a két öreggel is, elnézte primitívségüket, bár néha boszantották gyerekes tudálékosságukkal. Azt nem bánta, hogy kihasználják, ezt gyakran észre sem vette, duzzadt az erőtől és titokban tényleg sportnak fogta föl a fizikai munkát. A két öreg szaki vidéken lakott, három órával hamarább kelt, mint ő, mégis mind a kettő elkésett minden reggel ha nem is sokat, de legalább 1—2 percet. Öi-egek? Ö mindenesetre a maga 17 évével annak tartotta őket. Pedig csak 40 évesek voltak, legfeljebb ha 45. De a munka elnyűtte őket és a falu is deprimál. Külsőre, viselkedésre. hamarább öregszenek falun az emberek. Sólyom István, a telep vezetője, vagy ahogy ők hívták Sólyom kartárs szerette az embereit és hamar megszerette Jóskát is. — Szorgalmas fiú, kár érte, többre is vihette volna — mondogatta az irodán a hölgyeknek. — Jóska fiam megmondom a szemedbe, hogy jól dolgozol, de ne bízd el magad. Nincs is sok okod rá, hiszen érettségizned kéne. Nem idevaló vagy te a telepre. És ha beiratkoznál, én segítenék, meg biztosan otthon a2 apád is. Jóska nem válaszolt, csak mosolygott. Azért belül fájt egy kicsit. Mégis, élete első munkahelyén úgy erezte, szabad, hogy lerázta mindazt a béklyót, terhet, amit a gimnázium jelentett számára. Hogy nem kell rettegni az integráltól, hogy nem kell ragozni nőnemben, hímnemben, hogy az udvaron rágyújthat, hogy végtére azt tehet, ami neki jól esik. Igen, örült, de ha eszébe juttatták az iskolát, leikébe szomorúság költözött és némi nosztalgia a tanárok, a diáktársak és az öreg alma mater falai iránt. Azért ért valamit az az iskola. Az újságot rendszeresen olvasta, a mozit imádta, néha megvett egy-egy jobb könyvet, és mióta kimaradt a gimnáziumból, egyszer már színházban is volt. Odahaza tévéjük volt, azelőtt is elüdögélt, úgy hogy valamennyire a világról alkotott képe is kezdett kitágulni. És bár egy világ választotta el a két öreg szakitól. azért a munkát ő is természetesnek tartotta és eszébe sem jutott, hogy azt szégyelni is lehetne. Egy esős, csatakos novemberi délután Sólyom karfárs megkérte Jóskát, segítsen a kocsiját megtolni, mert nem gyújt, az istennek sem gyújt. Jóska nekiveselkedett, az első méterek nehezen mentek, aztán mind nagyobb lett a lendület, végül a motor begyulladt. — Köszönöm Jóska, erős fiú vagy. Ha kocsit veszel, visz- szatolom neked — és Sólyom kezetfogott a fiúval. Jóska visszament az öreg szakikhoz, vigyorgott, de azok nem viszonozták örömét. Fagyos arccal, mogorván hallgattak. Töprengett, de nem sokáig, mert kiadták lelkűket, elárulták mi bajuk. Az egyik tempósan rágyújtott, gondosan eltaposta a gyufát a sárban, aztán kivette a cigarettát a szájából és nagyon pedánsan lefújta a parázsról a hamut és megszólalt. — Mit nyalsz te ennek a zsidónak? Mit tolod a szekerét? Miért alacsonyítod le magad, mi vagy te, szolga? — A fiú az első percben fel sem fogta, mit zagyvái ez a vén süket. „Zsidó, meg szolga?” Nem is jutott el tudatáig a szó, nem is értette az egészet. De akkor a másik is rázendített. — A Sólyom egy piszok zsidó, aki kiszívja a vérünket. A fiú megragadta a beszélő gallérját, borzalmas erős jobbkarjával felemelte, hogy az kénytelen volt lábujjhegyen állni és a következőket mondotta: — Maga állat, ha jól tudom, magénak éppen a Sólyom most emelt két forint órabért. Maga már itt többet keres, mint egy szakmunkás a Váci úton. És engem nem érdekel, hogy ki, mi, hogy ki kicsoda, amikor idejöttem, éntőlem sem kértek keresztlevelet, én sem kérek senkitől. És konkrétan Sólyom kartársat jó fejnek tartom, magát meg piszok fejnek. Ahogy maguk gondolkodnak és beszélnek, az maga a fasizmus. Én nem éltem akkor, de olvastam sokat róla. És azokban a könyvekben pontosan ilyennek vannak leírva.. > A másik öreg ekkor hátulról belerúgott. — Lassabban, öcsi! Fene azt a mocskos szádat! Mi vagy te, ávós? Jóska nem tudta, mi az, hogy ávós, csak a rúgást érezte. És lekent a beszélőnek egy pofont. Akkor a másik is Jóskára vetette magát és ketten verték a fiút. A harc egészen rövid volt. Két perc alatt mind a két ember lefeküdt a sárba, Jóska hozott egy kanna vizet, beleivott, a szélén erősen érződött az egyik öreg bagós szájának illata. Amikor jól meghúzta és kilihegte magát, fellocsolta a két ájult embert. Azok bambán bámultak maguk elé, felülni nem tudtak, csak ültek hátukat a farakásnak támasztva és el voltak pilledve, mint akiket elnyomott az álom. Jóska bement az irodára, és a verekedést elmondta Sólyomnak. — Miért tetted? — kérdezte a telepvezető. A fiú nem válaszolt. Eszébe jutott, hogy a két vén gazember, már több, mint húsz éve a telepen dolgozik, mind a ketten családosak, miért tegye tönkre őket. — Nem bírok az erőmmel Sólyom kartács — mondta zavartan némi bűntudattal. — Ha esik az eső, mindig vere- kedhetnékem támad. — És arra nem gondoltál, édes fiam. hogy ezek családos emberek, hozzád képest idős bácsik? Hát szabad egy idős apát megpofozni? Gondold meg, mit csinálnál, ha a te apádat megpofozná valamilyen fiatal huligán. Na menj vissza és szégyelld magad. A fiú lehajtotta a fejét és kicammogott az irodából, ahol éppen olyan gyantaillat terjengett, mint az egész telepen. — Árukodott a fiatalúr? Nyalta a fenekét Sólyom kartársnak? El kelne már egy Ids órabér javítás? — kérdezték azok, de a kérdések már korántsem voltak olyan harciasak, mint a fél órával ezelőtti kijelentéseik. — Tanúd úgy sincs fiam, mi pedig mindent letagadunk. He-he-he — röhögtek, és az egyik a vérrel együtt kiköpte a szemfogát. Jóska szótlanul dolgozott tovább. F ent az irodában Sólyom szólt a bérszámfejtők vezetőjének, hogy Kovács József segédmunkástól vegyék vissza az 50 fillér órabéremelést, mert renitens, verekszik, ő a rossz szellem a brigádban. Fazekas Magdolna: LEÁNYFEJ Ladányi Mihály: Es végeredményben És végeredményben semmi okunk a kétségbeesésre: szeretlek és álmodozom rólad. Még akkor is, ha minden álmodozásról pontos statisztika készül, mikor lelkesedtem érted először és mikor estem kétségbe miattad — Látod, amióta a Történelmet feltalálta valamelyik ősünk, nem élhetünk dokumentáció nélkül, a feledésnek kiszolgáltatottan! Látod, a hős nyakában ott lóg a tábla: HŐS — és a hóhér nyakában is ott a tábla. Néha kicsit késnek a terminusok. A Történelemnek mindegy ugyanis. Ö végzi dolgát, mint a szemetes nyugdíj előtt. Biztosra megy, A Történelem megpödri bajszát, szemére húzza simléderes sapkáját és összesöpri a csontokat. A költők csontját összesöpri a vigécekével, és amikor már megfelelő a kupac, azt mondja: na, végre pihenhetek! S leül. Köp egyet. Béke van. Baranyi Ferenc: VIRÁGÉNEK Harangszó a te szerelmed, szívbe hintett honvágy, ha elnémul hangja bennem, hogy’ találok hozzád? Szilaj mén a te szerelmed, messze földre vágtat, gyönge lábam nem követhet, nem mehet utánad. A lovamat ha megkötöm, fogoly, míg eloldom, kérő szavam laza béklyó, nem léssz tőle foglyom, Ám a csókom pányvahurok, kezessé tesz téged, cseréld csókom rabságáért szabad messzeséged. bírónő, a két ülnök — egyik volt partizán, másik nyugdíjas ápolónő — és n jegyzőkönyvező gépíró lány ülnek a pulpituson, ki-ki a maga helyén, a magas ablakok előtt. melyek oly piszkosak, mintha sűrű csipkerongy tapadna rájuk. Először bejönnek mind. az- tán a tanú kimegy és marad fel- és alperes. Két aranyos barna gyerek. Pirosarcú, egészséges, majd kicsattan mind a kettő. A fiú vasgyúró, a lány bogyós- faros, mégis karcsú, miniszoknyát visel, s emeletes kontyot. A fiú hófehér ingben. éjfekete gálaruhában,, kis, fekete szemű dacos magyar kölyök. Szörnyeteg mérges mindkettő. A bíró eldarálta az előző tárm/aláson már kiderült tényeket: Három évi ismeretség után házasodtak össze, három éve. Most az asszony húsz-. n férje huszonnégy éves. Tizennégy és tizennyolc éves korukban szerelmesed- tek meg. A múlt november 7-én szakítottak, A térj szüleihez tért vissza mert ..a teleséne a náluk vendégsén- ben lévő egyik férfivel külön szohéba ment és ott eső. kálózott Az asszony beleszól a felolvasásba: — Mert az Edit nyakát csókolgattad! Visszaadtam1 — Nem békültek ki? — kérdi a biró. — Majd talán a tanú! — mondja sokat sejttetően a fiú. — Miért a tanú? — Majd ő megmondja. Egy héten négyszer-ötször volt nálunk, sokszor, mindig, 0 MÓRICZ VIRÁG: tudja! Igaz? — a feleségére néz. — Nem! — szisszen a menyecske. A férj grimaszt vág, mély megvetéssel elfordul. A bíró sorolja a szokásos kérdéseket. A fiú a költsége, két. kész viselni de névviselést nem enged. 1 — Miért nem engedi? — csititia a bíró. — a névviseléstől csak kivételes esetekben tiltja el n bíróság. Inkább béküljenek ki. Miért nem békülnek ki? — A kedves nejem azt a kijelentést tele. jobb is Azt a kijelentést tette, ö is el akar válni. — Pofátlanul hazudsz — mondja kedves piros nejem. — Élettársa van? — Nincs. — Az a lány. akinek a nyakát csókolgatta? — Nem! Fütyülök rá! — És magának? Akivel a konyhában csókolózott? — Semmi. Semmi közöm hozzá. Se előtte, se utána. — És azért az egy csókért válnak el? — Volt más is! — mondja a fiú, sokatmondóan. Olyan gúnyos, odatapad az ajka a fogához, alig bírja kifújni a szavakat. — Igen? Az első tá-ovalá- son másról nem beszéltek. — Közös beleegyezéssel: arról volt szó. Akkor nincs értelme kiteregetni e szenv- vycst. De he ö megváltoztat, ta n- akaratát! — Nem vált őzt att-m meg! A bíró gyönyörködik bennük — November hetedikéig jól éltek? — Fonjuk rá. — Akkor elcsattant egy csók a konyhában? — Volt tnás is! — Nem igaz! Hülye vagy1 — prüszköl az asszony. A bíró leinti: Várj, most a fiúval foglalkozom. Igazán, mint a tanító néni. — Nézze. egy csók nem lehet a válás oka. ha ß nem is akar válni. Tud maga mást, bizonyítani? — Menjünk vissza — fúj a fiú. aprókat szusszant, s felemeli n jobbkeze hüvelyk, ujját. — Három éve, karácsonykor esküdtünk. — Felnyújtja mutatóujját is: — június.július-augusztus szeptember közepéig a tanúval együtt gévkncsivezetői vizs- r’ára. készültem. Azért is ke. rültünk olyan jó hnvers'áai viszonyba. Sokszor járt nálunk. Ö tudja, hnay a feleségemnek már akkor viszonya volt egy illetővel. — Te bolond! — nevei, dühösen és keserűen a feleség. — Mikor tudta meg? — Mióta külön vagyunk. Az az illető saját maga mondta, nekem, a szemembe. Semmi oka ezt állítani. — Persze. hogy semmi oka, te hülye! — nevet az asszony. — Semmi érdeke — a fiú kivágja magát a kis zavarból. — Ez az egyetlen bizonyítéka? — Saját bátyám látta a konyhában az illetővel. — Aki azonos azzal, akivel már az első nyáron meg. csalta ? — Nem. Azzal az illetővel egy boltban dolgoztak. — Hol dolgoztak eOii bolt. báni Ki az az illető? Megidézheti tanúnak. — A Zolit? Onnan most nem lehet megidézni ahol van! — a szeme csm, úgy szikrázik - kárörömtől. — Miért? Hol van most? Katóra? — Nem. A vicces házban van. — Hol? Mi az a vicces ház? — Diliház. — Alkohol elvonőn? vagy elmeosztálvon? — Feleli no! Te tudod! — pofonra áll a keze, lekvzdi macát, n bírónőhöz fordul, árull-orló hangon: — Fél évi ház"ssnn után má- egy ilyennel foglalkozott! Ne hülyéskedj! — az asszony nevet is, dühöng is. — De maga erről múlt no. vember hetedikéia hallgatott? — Csak aztán tudtam meg. Mindig a férj tudja meg utoljára a disznóságot. Mikor kirobban valami, akkor már mindenki mond neki valamit. — Bolond vagy. — Maga azért akar válni, mert meg akar nősülni? — Míg élek. többé nem. Nincs szándékomban többé. Hogy a kedves nejem megint megcsaljon? — Tisztára bediliztél! — Mondja, november hetedikéig maga úgy érezte, szereti a feleségét? — Igen. — És utána már nem? — Pontosan. — Mért volt maguknál vendégség? — Házibuli Nem dolgoztunk, hát házibuli volt. — És sokat ittak. ■— Nem mondhatnám. Három liter tíz embernek? Még ők mentek aztán borért. De nem hoztak. — Ezért haragudott meg rá? A fiú az asztalra csap: — A kedves nejem leült á konyhában csókolózni. — Kölcsönkenyér. vissza. jár! Nyitva volt az ajtót hogy láthasd! De le nem Egy csók csak
