Szolnok Megyei Néplap, 1970. május (21. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-29 / 124. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. május 29; Felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk Lengyel vízilabdázók Szolnokon Ül msmsúaiu. A Szolnoki Dózsa vendégeként egy hete Szolnokon tartózkodik a lengyel Szczecin Arkonia vízilabda csapata. Ezzel viszonozzák a Dózsa téli lengyelországi tartózkodását. Edzőjük a magyar származású Knausz Mihály. Arra kértük mutassa be egyesületét és csapatát a Néplap olvasóinak. — Egyesületünk a belügyi szervekre és az ottani hajógyárra épül. Sportolóink a rendőrség és a hajógyár dolgozói közül kerülnek ki. Labdarúgó, úszó, vízilabda, kerékpár, cselgáncs és asztalitenisz szakosztály, valamint tömegsport bizottság működik. Vízilabda csapatunk az első osztályban játszik. ngyedik éve mi nyerjük a lengyel bajnokságot. Tizenkét éve kerültünk a legjobbak közé, először a 7. helyen végeztünk. Aztán minden évben egy hellyel előbbre ugrottunk. Nyolc felnőtt és két ifjúsági válogatott játékosunk van. A belügyi spartakiádon mi képviseljük Lengyelországot. — Lengyelországban milyen a bajnoki rendszer? * l — Nyolc csapat játszik az első osztályban, a hideg időjárás miatt nálunk még nem kezdődött el a bajnokság. Két hete fejeződött be a téli kupa, amit ugyancsak negyedszer nyertünk, ezúttal veretlenül. Bajnoki rendszerünk három fordulós. Az első Wroclawban lesz, a második Lódzban, a harmadik ismét Wroclawban. Mindhárom alkalommal mindenki játszik mindenkivel. Az így kialakult sorrend dönti el a bajnokság végső helyezését. Ezt a nagy távolság miatt szervezik így, bár a magyar bajnokság lebonyolítási módját jobbnak tartom. Otthonunkban csak akkor játszunk, ha mi rendezzük a bajnokság valamelyik fordulóját, vagy nemzetközi tornát bonyolítunk le. Lengyelországban a vízilabda az egyik legnépszerűbb sportág. Ha például nemzetközi tornát rendezünk napokkal előtte minden jegy elkel. Klubunknak nincs saját uszodája. Ami Szczecinben van, az a legrégibb Európában. Az épület fedett és nyitott uszoda vizét például melegítik. — Nálunk már láttak bajnoki vízilabda mérkőzéseket. Mi a véleménye a játékról? — Eltűntek a labdaművészek, hiányoznak a nagy egyéniségek. Összehasonlítva a magyar és a lengyel vízilabdát, a magyar kimagaslóan jobb. A Szolnoki csapat jó csapat, az FTC ellen 6:2- re kellett volna győznie. Vasárnap simán nekik) állt a mérkőzés. Magyarországon sokkal jobbak az uszodavi- szonyok, mint nálunk. Mi a strandolok közé bepréselöd- ve tartjuk az edzéseket. Akkor örülünk, ha rossz idő van, mert nincs közönség, üres az uszoda és nyugodtan tudunk edzeni. — Hogy érzik magukat Szolnokon? , — Egy életre szóló, felejthetetlen élményekkel térünk haza, amely bevonul az egyesületünk történetébe. Olyan felkészülési lehetőségünk van Szolnokon, amilyenre még álmainkban sem mertünk gondolni. Sokszor szeretnénk magyar csapatokkal, elsősorban a Szolnoki Dózsával játszani, mert sokat tanulunk. Nem úgy, mint ahogy lenni szokott, hogy a lengyel—magyar barátsági héten német csapattal mérkőzünk. A tervek szerint kedden, a nyilvánosság előtt is bemutatkozik a lengyel csapat. Akkor a szolnoki közönség is meggyőződhet a tudásáról, rajtuk keresztül a lengyel vízilabda sport erejéről, színvonaláról. <pi) Hegyei tájékozódási futóbajnokság A megyei tájékozódást fu- fcóbajnokságot felnőtt és ifjúsági csapatok részére a Debrecen melletti Bánk térségben rendezték. Az időjárás most sem kedvezett a versenyzőknek, a kellemetlen hideg esős idő mellett még a vizenyős, mély pályával is meg kellett küzdeniök. Kiemelkedett a mezőnyből a Szolnoki MÁV férfi felnőtt és a Törökszentmiklósi MGT férfi ifjúsági csapata. A felnőtt női mezőnyben meglepetés a Szolnoki TITÁSZ bajnoksága. A Karcagi Vörös Meteor női csapata két 'versenyzője sportszerűtlen viselkedése miatt nem értékelhető, férfi felnőtt csapatuk a várakozás alatt szerepelt. Eredmények. Férfi felnőtt, 10 400 m. 8 ellenőrző pont: 1. Szolnoki MÁV (Fülöp Fekete, Rapkai), 2. SZMÁV II (Samu, Halmai, Kaposvári), 3. Karcagi Vörös Meteor (Lévai, P. Nagy, Kele). Férfi ifjúsági 9475 m. 7 e. p.: 1. Törökszentmiklósi MGT ( Major, Deckner, Dani), 2. Tm. MGT II (Beregszászi, Boné, Bakos), 3. Karcagi VM (Fekete, Oláh, Medgyesi). Női felnőtt, 7000 m. 7. e. p.: 1. Szolnoki TITÁSZ (Farkas, Molnámé, Nagy). A többi csapat nem értékelhető. Női ifjúsági 4625 m. 5. e. p.; 1. Jászapáti Gimnázium (Tóth, Pongó, Kálmán), 2. Szolnoki Közgazdasági (Gút, Lukács, Gémesi), 3. Sz. Közgazdasági 11 (Oláh, Csőke, Bódi). A Szolnoki Nyomda Vállalat —-1 azonnali belépéssel felvételre keres férfi munkaerőt éjjeliőrnek, női munkaerőt takarítónak délelőtti műszakra. Jelentkezni lehet a nyomdánál, Szolnok, Május 1. út 19. szám. A bábolnai Állami Gazdaság baromfinevelő iskolájában jelentkezhetnek azok a 14—16 éves fiatalok, akik a VIII. általánost elvégezték, ösztöndíjat és teljes ellátást biztosítunk a két éves tanulási idő alatt, majd kollektív szerződés szerinti bérért alkalmazzuk. A Lósport Vállalat (Budapest, VIII., Kerepesi u. 9.) — 1970 71. tanévre lótenyésztő tanulókat vesz fel. Feltételek: Vili. általános iskola, kb. 130 cm magasság és 30—40 kg súly. Jelentkezés az iskolai jelentkezési ívvel történik a fenti címre. Gyertek gyerekek lótenyésztő tanulónak. A kuncsorbai Kossutb Mg. Termelőszövetkezet sertésgondozókat keres. Lakás biztosítva, jó kereseti lehetőség. 0,9 tonnás gépkocsira legalább 3 éves gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőt felveszünk. Alföldi Üzemi Vendéglátóinari Vállalat, Szolnok, Magyar u. 7. A BVM szolnoki Gyára Epülct- elemgyár Szolnok. Tószegi út — azonnali belépéssel állandó munkára felvesz: férfi, női segédmunkásokat. villanyszerelő« lakatos. burkoló, kőműves, csőszerelő. hegesztő. betonelem- gyártó. Diesel-mozdonyvezető. — targoncavezető és hfddarus szakmunkásokat. valamint elektroműszerészeket. Fizetés megegyezés szerint. —» Minden második szombat szabad. — Vidékieknek munkásszállást biztosítunk. FelKözlekedésépítő Vállalat szolnoki föépítésvezetősége takarítónőket vesz fel. Jelentkezni lehet; Szolnok, Rákóczi u. 6. Szolnoki helyismerettel rendelkező gépkocsivezetőket felveszünk. Jelentkezni lehet; Szolnok, Posta garázs. Rékasi út, II. sz. Irodaház mellett* = Telefon: 12—122. SZOLNOKI és Szolnok környéki női segédmunkásokat — azonnali belépéssel alkalmazunk 2—3 műszakos üzemünkben. Csökkentett munkaidő, vidékieknek útiköltség hozzájárulást térítünk* Szolnoki Tejüzem. Szolnoki és ceglédi munkahelyünkre építőipari technikumi végzettséggel, nagy kivitelezési gyakorlattal — építésztechnikust késünk irányító munkakörbe. Jelentkezéseket kérjük írásban megküldeni. Személyzeti vezető, Budapest, 5. Pf: 575 címre. Szolnoki Patyolat Vállalat női, férfi segédmunkásokat keres felvételre azonnali belépésre. Szolnok, Mártírok útja 19. Szabad szombat biztosítva. Jelentkezés a vállalat központjában. Kisújszállási gyáregységünkhöz adminisztratív vezetőt felveszünk. Feltételek: Mérlegképes könyvelői képesítés, 5—10 éves számviteli, illetve pénzügyi gyakorlat. Jelentkezéseket: Vasipari Vállalat személyzeti csoportnál. Szolnok, Hunyadi János u. 4. sz. A Szolnok megyei Állategészségügyi Állomás felvesz gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót. Azonnali belépők előnyben. Jelentkezéseket személyesen az állomás központjában: Szolnok, Verseghy u. 9. sz. alatt. Jó kereseti lehetőség. Páros vetélkedő a jelvény szer zés jegyében A felszabadulási sportjelvényszerző versenyek november 7-ig tartanak. Ebben részt vehet mindenki, aki szándékát a rendező szervnél bejelenti. Ismeretes, hogy a jelvények megszerzéséért négy követelményt kell teljesíteni. Három alapkövetelmény teljesítéséért a résztvevő egyenként pirosfehér, majd zöld emléklapot kap, a negyedik teljesítése után kapja kézhez az ízléses, szép jelvényt. A fehér színű emléklap megszerezhető többek között akkor is, ha valaki a Falusi Dolgozók Spartakiádjának községi versenyein indul. Mivel ezeknek most van itt az ideje, a törökszentmiklósi járásban úgy döntöttek, hogy a fehér emléklapok megszerzése céljából páros versenyt írnak ki a községek között. Ezek egyrésze már lezajlott. Az elmúlt vasárnap Kengyel —Fegyvernek, Tiszapüspöki —Tiszatenyő, örményes— Kétpó, Tiszagyenda—Kuncsorba párosításában vetélkedtek. Szombaton a kende- resiek Kunhegyesre utaznak. Vasárnap a következő párosítás lesz: Kenderes—Kunhegyes. Fegyvernek—Kengyel, Tiszatenyő—Tiszapüspöki, Kuncsorba—Tiszagyenda, Tiszabő—Tiszar off. Úttörők megyei négytusa bajnoksága A járási, városi bajnokság eredményei alapján meghívott hat legjobb csapat részvételével rendezték meg az Úttörő Olimpia keretében a megyei négytusa bajnokságot. Érdekessége volt a versenynek. hogy minden csapat javított előző eredményein, de a csapatok sorrendje ugyanaz maradt, mint a járási, városi bajnokságban volt. A bajnokságot a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtó szolnoki Költői Anna úti iskola úttöröj nyerték. Eredmények. Csapatban: 1. Szolnoki Költői A. úti iskola (testnevelő: Kővári Lászlóné) 2167, 2. Törökszentmiklósi Petőfi úti iskola 2120, 3. Mezőtúri Újvárosi iskola 2070. 4. Tiszaföldvári Bajcsy-Zs. úti iskola 2070, 5. Kunhegye- si Dózsa Gy. úti iskola 2057, 6. Szolnoki Áchim A. úti iskola 2023 ponttal. Egyéniben, fiúk: 1. Rózsahegyi Miklós (Költői) 257, 2. Vajai Károly (Áchim) 257, 3. Szabó Tibor (Költői) 256 p. Lányok: 1. Tóth Mária (Költői) 238, 2. Szabó Éva (Tm. Petőfi) 232, 3. Nagy Hajnalka (Tm. Petőfi) 228 pont. Kisújszállási gyáregységünkhöz 5—10 éves gyakorlattal rendelkező technikust azonnal felveszünk. Jelentkezéseket írásban kérjük. Cimünk: Vasipari vállalat, személyzeti csoport. Szolnok, Hunyadi J. u. 4. szám. KÜLFÖLD! és BELFÖLDI TRANZISZTOROS KÉSZÜLÉKEK SPECIALIS SZERVIZE — rádió, tv, gépbocsirádió, magnetofon Javítás. Műszerész Ktsz Jászberény; Telefon: 242. Hirdessen a Néplap-ban! Karcagi sporthírek Az Országos Sport Napok keretében Karcagon is nagyszabású tornaünnepélyt bonyolítanak le az általános és a középiskolák tanulóinak a részvételével. Minden iskola külön-külön készült egy-egy számmal. így a felkészülés nem jelentett túl nagy megterhelést a testnevelőknek és a tanulóifjúságnak sem. A műsor viszont így még színvonalasabbnak ígérkezik. Az ünnepély több mint ezer fiatal színes felvonulásával veszi kezdetét. A Himnusz és a megnyitó elhangzása után a Kálvin út 9. számú iskola koronggyakorlatot mutat be. Ezt követi a berekiek botgyakorlata, majd az Arany János úti iskola szalaggyakorlata. A szakmunkásképző iskola tanulói szekrényugrást mutatnak be. A kiskulcsosiak karika gyakorta tát a Zádor úti iskola zászlógyakorlata követi, majd a Kálvin úti 2. számú iskola növendékeinek padgyakorA megyei ifjúság! bajnokság állása Jászsági csoport 1. Szó. MTE 11 11 _ 48: 6 22 2. Jákóhalma 11 7 2 2 17:12 16 3. ITSK 11 7 — 4 26:12 14 4. Üjszásíz 10 5 1 4 18: 9 11 5. Jb. Vasas 11 4 3 4 21:16 11 6. Jb. Lehel 11 4 2 5 12:27 10 7. J-árokszáU. 11 3 2 6 11:26 8 8. Szó. Cukor. 11 o 2 7 14:24 6 9. Szászberek '■ 0 2 1 7 6:25 7 10. Tószeg 11 1 3 7 4:20 5 Kunsági csoport 1. Szó. MÁV 11 9 2 37:12 18 2. R-falva 11 8 1 2 33: 8 17 3. T-miklóa 11 6 2 3 23:12 14 4. Túrke ve 11 5 3 3 28:14 13 5. Karcag 11 4 4 3 28:10 12 6. K. MEDOSZ 11 5 2 4 18:18 12 7. MAFC 11 4 3 4 12:17 11 8. K-márt. TE 11 4 — 7 9:38 8 9. Kunhegyes 11 2 1 8 11:39 5 10. K-szállás 11 — — 11 6:38 A megyei serdülő bajnokság állása műsorát. Az ünnepély befejező 1. Szó. MÁV 7 7 __ 15: 5 14 számaként a Gábor Áron Gim2. Tisza Cipő 7 4 1 2 28: 7 9 názium szabadgyakorlat — élő3. Szó. Vegyi. 7 3 2 2 14: 8 8 kép-gúla kompozíciója jelent 4. Szó. MTE 6 2 3 1 t>: 7 7 maradandó élményt. Az ünne5. Jb. Lehel 7 2 2 3 9:15 6 pélyre a ligeti sporttelepen ke6. Túrkeve 7 2 1 4 4:19 5 rül sor. szombaton délután 4 órai 7. Tiszaföldvár 6 1 2 3 9: 7 4 kezdettel. 8. Szabó L. SE 7 — 1 6 9:17 1 * A tiszafüredi járás labdarúgó „Alföldi Kupa’* elnevezéssel bajnokság állása j kötöttfogású birkózóversenyt 1. Ttezabura 8 7 1 — 31: 4 15 rendez vasárnap délelőtt 10 órai 2. T-füredi V. 7 6 — 1 30:14 12 kezdettel a Karcagi SZSE. A 3. T-szőllős 8 4 2 2 22: 7 10 serdülő, ifjúsági és felnőtt ver4. Kunm. SZSE 6 4 1 1 7: 7 9 senyzők találkozójára várják a 5. Tornajmon. 6 3 2 1 25: 9 8 meghívott egyesületek mintegy 6. Tiszaigar 7 3 1 3 21:12 7 száz birkózóját. A versenyen 7. Tisza-imre 6 3 1 2 15:i3 7 legtöbb pontot szerző egyesület 8. Berekfürdő 8 3 — 5 20:24 6 elnyeri a Karcagi SZSE által 9. Nagyiván 7 3 — 4 12:21 6 felajánlott serleget. Ez alkalom10. Tiszaderzs 7 1 1 5 5:16 3 mal avatják fed az. MTS segítsé11. Kunm. Tsz 7 1 1 5 6:24 3 gével vásárolt új típusú birkózó12. Tisza Örs 6 — 2 4 5:16 2 szőnyeget. 13. T-für.—Kóbs 7 1 — 6 5:37 2 mm. Aszfaltú tépi tő Vállalat végleg megtelepült Szolnokon. Felvételre keres nagy gyakorlatú bérelszámolót, raktárvezetőt akik az építőipar összes előnyeivel (minden hét. szabad szombat, csökkentett munkaidő megegyezett bérrel dolgozhatnak). Érdeklődni személyesen, levélben. — vagy telefonon. Szolnok, Landler u. 10-es autóbusz vonalán Il-es Irodaház felé. Telefon: 13—593. i 1 vételre Jelentkezni a gyár munkaügyi csoportjánál (ebet. A TIGAZ szolnoki Földgázszol«^ gáltató Üzemegysége — Szolnok, Üttörő u. 48. vagyonőröket alkalmaz azonnali belépéssel. Az Április 4. Gépgyár örménye- si Gyáregysége 44 órás munkaidővel elektroműszerészeket, lakatosokat, villanyszerelőket, esztergályosokat és segédmunkásokat alkalmaz. Jelentkezés: személyesen a gyáregység munkaügyi csoportjánál. INGATLAN: KETTÖSZOBA ÖSSB&- komfortos családi ház azonnal beköltözhetően eladó. — Martfű. Petőfi u. 14/a szám. 170 n-öl telek eladó. Érdeklődni: Szolnok, Kőműves u. 24. EGY családi ház 600 n-öl gyümölcsössel eladó, id. Bállá Sándor Pusztakengyel. Thököly u. 20. Állomáshoz 5 perc. gépjármű : POLSKI Fiat 1300-as 2300ras sorstzámú kiutalás eladó. Kollath Dezsőné, — Szolnok, Mikszáth u. 1. WARTBURG 900-as kifogástalan állapotban eladó. Hétköznap 19 órától, vasárnap egész nap. — Szolnok, Mártírok útja 45/a. 353-as Wartburg eladó. Szabó, Mezőtúr. Dózsa Gy. u. 13. CB rendszámú Opel eladó. Motort beszámítok. — Bosnyák, Mezőtúr, Tiszti házak V. ép. I. em. 8/a. ELADÓ Püspökladány, Északi sor 6. szám alatt egy Wartburg személygépkocsi. KIFOGÁSTALAN — Skoda Octávia Super eladó, motorkerékpárt 250 cm3-ig beszámítok. Kunmadaras. Tóalja. Hódos. 500-as Trabant eladó. Tószeg, Vöröshadsereg u. 6/a. Üj- falu. ADAS—VÉTEL: VTLLANYHEGÉSZTÖ és csónakmotor jó állapotban eladó. Érdeklődni: délután, Szolnok. Bem u. 16. 1 db GAZ 69-es gépkocsi, 1 db GAZ 51- cs tehergépkocsi, 2 db ív—25-ös Zetor, valamint 1 db RS—09 -es traktor üzemképes állapotban eladó. Búzakalász Mg. Tsz Kunszentmárton. VEGY’ES: KIS tehergépkocsihoz alkalmas garázst bérbevesizünk. Alföldi Üzemi Vendéglátóipari Vállalat, — Szolnok, Magyar u. 7. szám. VÁLLALATNAK —j négy helyiségből álló ház kiadó, iroda* esetleg munkásszállás céljára. Udvaron raktár is lehetséges. „Hosszabb ideig” jeligére a szolnoki hirdetőbe. LAKÁSCSERE: TARSASHAZ építéséhez társat keresek. Szolnok, Sajtó u. 20. DUNAÜJVAROSI kétszobás összkorcv* fortos lakásomat elcserélném szolnoki egy szobás, — vagy másfélszobás előnyben. — Érdeklődni: Szolnokon, Tisza Antal u. 7, 12. sz. alatt. Kiss. SZOLNOKI félházamat elcserélném Tö- rökszentmiklóson magán házért, — megegyezéssel. „Magánház” jeligére a szolnoki hirdetőbe. DIPLOMÁVAL vagy nyelvvizsgával rendelkező német—magyar tolmácsot keresünk felvételre beruházási szerelésvezetéssel járó tolmácsolás és műszaki adminisztráció ellátásra. Fizetés megállapodás szerint. Jelentkezés: Tiszamenti Vegyiművek Szolnok, beruházási osztály. ’íniniiimimimTin, irtrriiTiiiiiiiu iimiim