Szolnok Megyei Néplap, 1970. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-09 / 82. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP % 1970. április 9» JEGYZETEK Jó helyezések az országos cselgáncs-bajnokságon Budai 2., Bogdándy és Gáspár 3. Eredmények röviden Nyolc év után ismét megrendezték a középiskolások országos vívóversenyéti A hétfőn és kedden Egerben lebonyolított versenyen megyénket a Verseghy gimnázium, a Tiszaparti gimnázium és a szolnoki gépipari technikum diákjai képviselték. Az erős mezőnyben, amelyben számos első osztályú vívó is indult, jól megálltak a helyüket. A Verseghy gimnázium férfi tőrözői a harmadik helyen végeztek. A gépipari technikum kardcsapata negyedik lett, míg a férfi tőrözők rosszabb találatarány miatt nem jutottak a döntőbe és végül az ötödik helyet szerezték meg. Egyéniben Dávid szereplése érdemel említést, aki 101 induló Között beverekedte magát a döntőbe. áür Felszabadulási emlékversenyt rendezett a karcagi asztalitenisz szövetség, melyen főként a Karcagi SZSE ver-i senyzői vettek részt. A felnőtt férfi mezőny néhány mérkőzése igen színvonalas volt és nagy küzdelmet hozott. A nőknél Hartyányi távollétében Harangi elsőségét senki sem veszélyeztette. Serdülő leányoknál Pallagi, fiúknál Horváth, felnőtt nőknél Harangi, férfiaknál Péter győzött. A női párost Harangi, Sidó K„ a férfi párost, Péter, Kerekes, a vegyespárost Harangi, Péter nyerte. Hartyányi Julianna Debrecenben megrendezett Tiszántúli Fel- szabadulási Emlékversenyen , vett részt és az erős mezőnyben a felnőtt női egyesben az előkelő 3. helyen végzett. Párosban egy más egyesületbeli versenyzővel az oldalán ugyancsak 3. lett* Jól sikerült a megyei kö*' zépiskolai ,,C” kategóriájú tomászbajnokság, ahol hét fiú csapat versengett a bajnoki címért. A gépipari technikum egységes, jó erőkből álló együttese biztosan nyert bajnokságot négy sze- ren és az összetettben. A kisújszállási. a szolnoki Verseghy és a jászapáti gimnázium tornászai végig nagy versenyt vívtak. Az elmúlt évhez viszonyítva talajon és ugrásban volt tapasztalható fejlődés. Nyújtón és lovon viszont mérsékeltebb eredmények születtek. A kisújszállási és a karcagi gimnázium egy-egy tornaszeren nyert bajnokságot Eredmények: 1, Szolnoki Gépipari Technikum 2. Kisújszállási gimnázium, 3. Szolnoki Verseghy gimná- zium, 4. Jászapáti gimnázi. um, 5. Karcagi gimnázium, 6. Tiszaföldvári gimnázium, 7, Szolnoki Tiszaparti gimnázium; A hét 11-e Az első csapat: Németh (Kisújszállás) — rehér (K. ME- DOSZ), Rédei (Jászárolűszállás>i Deák (Túrkeve), Vágó (Szászberek), Antal n (Karcag), Rátóti (Üjszász), Varga (Szó. MÁV), Mikes (MAFC), Fekete I (Jb. Lehel), Antal (Törökézentmik- lós). A második csapati Teiféki (Szolnoki Gépjavító — Juhász (MAFC); Kovács I (TTj szász); Kuti (Szó. MTE), Hámori Törökszentmiklósi, Kácsfalvl (Kunszentmártoni TE), Mészáros (K. MEDQSZ), Kozmóczki (Jászjá- kóhalma), Horváth (Szó. MÁV), Dorók (Jb. Vasas), Nagy (Kum hegyes). A hét Játékvezetője: Répánseky Miklós (Szó. Gépjavító—Jb. Lehel II). ( Mit tud a sportmozgalomról? A Magyar Cselgáncs Szövetség Budapesten mintegy 200 résztvevővel rendezte meg az idei serdülő, ifjúsági és felnőtt II. osztályú cselgáncs-bajnokságot. Gáspár. a Kilián FSE vidékbajnok versenyzője a népes középsúlyú serdülő mezőnyben szép győzelmekkel szerzett bronzérmet. A Szolnoki MTE versenyzői közül Budai az elődöntőben ipponnal győzte le a későbbi bajnok újpesti ellenfeA Kunszentmártoni TE férfi kézilabda csapata, amely a megyei I. osztályban játszott, a szezon befejeztével csaknem feloszlott. A csapatot sújtó egyoldalú játékvezetői működések miatt az egyébként igen agilis vezetőjük, dr. Kéki Miklós is teljesen elkedvetlenedett. a játékosok pedig csak nagy rábeszélés után voltak hajlandók végig játszani a bajnokságot Dr. Kéki Miklós azonban, aki nagy rajongója a sportágnak. mégiscsak hozzáfogott a II. forduló; április 12: Karcag —Szarvas, Szegedi Tanárképző— Gyula, Szolnoki MAVWBékés, SZEOL—Hódmezővásárhely. III. forduló, április 19: Gyula —SZEOL. Szarvas—Szó. MÁV, Szegedi Tanárképző—Karcag, Békés—Hódmezővásárhely. IV. forduló, április 26: SZEOL —Szarvas, Szolnoki MÁV—Gyula, Karcag—Hódmezővásárhely, Békés—Sz. Tanárképző. lét, akivel a döntőben újra összekerült, s téves bírói ítélet ütötte el a bajnokságtól. Bogdándy első ízben indult a H. osztályúak országos bajnokságán. Első mérkőzésén leszorítással győzte le a vidékbajnok Petrovszkit, igy revansot vett két héttel ezelőtti vereségéért, majd újabb 2 ipponog győzelemmel az érmesek közé küzdötte fel magát. Skripek a verseny elején ^megsérült, s kiesett a további küzdelmekből szakosztály szervezéséhez. Két csapatra való fiatal játékosa máris van, ők azonban rtiég nem érik el a megyei I. osztályú szintet, a régiek pedig más sportágakat választottak. Így nem valószínű, hogy egyáltalán elindulnak a megyei bajnokságban. Távlati tervük azonban az, hogy fellendítsék és a régi szép sikerek rangjára emeljék a községben nagy hagyománynyal rendelkező kézilabdát. L. J. V. forduló, május 3: Karcag— SZEOL, Szarvas—Hódmezővásárhely, Gyula—Békés, Szegedi Tanárképző—Szó. MÁV. VI. forduló, május 10: Szolnoki MA V—Karcag, Békés—Szarvas, Hódmezővásárhely—Gyula, Szegedi EOL—Sz. Tanárképző. VH. forduló; május 17: SZEOL —Szolnoki MÁV, Hódmezővásárhely—Sz. Tanárképző, 24-én: Békés—Karcag, Gyula—Szarvas. 1. Sokszor dicsértük már a Szolnok megyei Birkózó Szakszövetséget s ezúttal is csak a legnagyobb elismeréssel szólhatunk a munkájáról. Az április 4-én megrendezett országos úttörő Tisza Kupában 12 egyesületből 164 birkózó indult. S ennek a hatalmas mezőnynek a versenyét a Szolnoki MÁV szűk edzőtermében két szőnyegen, egy délután bonyolította le. Nagy feladatot jelentett eny- nyi 11—14 év közötti gyerek szervezett, idejében történő foglalkoztatása, de, hogy jól csinálják azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy évről évre növekszik az indulók száma, szívesen jönnek Szolnokra. 2. Martfűn, a Tisza Cipő SE megszüntette röplabda szakosztályát. A férfi csapat visszalépett az NB Il-ből, játékosai szétszéledtek. Indok: a játékosok felett eljárt az idő, az utánpótlás szervezése pedig nem volt megfelelő. Ezért a szakosztály tagjai azzal a kéréssel fordultak az elnökséghez, hogy járuljon hozzá a megszűnéshez. Kérésüknek eleget tettek és ezt a röplabda szövetségnek hivatalosan be is jelentették. Egy minőségi szakosztály megszűnése, egy NB Il-es jog feladása kedvezőtlenül érinti sportéletünket; Különösen egy olyané, mint a martfűi volt. A szakosztály honosította meg megyénkben ezt a sportágat, több élvonalbeli játékost neveltek, szereplésük visszatükrözte megyénk röplabda életét, amolyan vezéralak szerepet töltöttek be. Megszűnésüket előrelátóbb, bölcsebb, megfontoltabb intézkedéssel, az utánpótlás nevelésére fordított nagyobb gonddal meg lehetett volna akadályozni. 3. Addig, ameddig egy labdarúgó játékvezető eléri a magasabb minősítést, göröngyös utakat kell végigjárnia. Az alacsony szintű bajnoksá gok különböző osztályaiban edződik, szerzi tapasztalatait, bővíti tudását, miközben lassan halad előre. Feláldozza vasárnapjait, rendszeresen távol van a 'családjától s az eredmény érdekében sok egyéb másról is le kell mondania. Hogy mégis érdemes dolgozni s a fáradságos munka gyümölcse egyszer beérik, azt Asztalos István esete is példázza. Hét év után került be az országos keretbe, s vasárnap levezette első NB Il-es mérkőzését. Míg idáig eljutott, abban nagy része van a régi játékvezetők se- gítőkészségének is, akik közül főleg Almási János és Mihályi László nevét emlegette. Hétfőn a kollégák kedves figyelmességből egy emléklapot nyújtottak át Asztalos Istvánnak. Mi is gratulálunk, s munkája legyen példa a fiatal játékvezetők előtt: ha buktatókkal teli is az út, azért érdemes kitartóan dolgozni. (pi) A Néplap TOTÓ tipp je 1. Jugoszl.—Magyaro. x 2 1 2. Oroszlány—Ganz-M, 1 3. ZTE—Pécsi B. X 1 4. Ajka—Almásfüzitő 1 5. Kisterenye—MVSC 1 6. Bocskai SE—Cegléd 1 7. DEAC—Középítők x 1 8. Brescia—Laner. x 1 9. Fiorentina—Milan 1 x 10. Lazio—Juventus x 2 11. Sampdoria—Verona 1 x 12. Torino—Bologna 1 x 13. Temana—Reggiana 1 14. Catanzaro—Mantova x 2 15. AS Reggina—Genoa 1 16. Modena—Atalanta 1 x Az MTS sfcolnoki Járási tanácsa és a KISZ szolnoki járási bizottsága ebben az évben is megrendezi a ,,Mit tud a sportmozgalomról** című vetélkedőt. Ezen részt vehetnek a községi döntőkön első és második helyezést elért versenyzők. A járási döntőben a megye, a járás sportéletéről, valamint az 1968-as mexikói olimpiáról hangzanak el kérdések. A döntő áp* riiis 12-én, vasárnap lesz az MTS Szolnok megyei tanácsának Mátyás király út 31. szám alatti székházában, reggel 9 órától. Az első három helyezett oklevél és tárgyjutalom díjazásban része* sül, az első és a második helyezett pedig részt vehet az április 19-én sorrakerülo megyei dön* tőm Átszervezett csapattal A kosárlabda NB III. sorsolása Délkeleti csoport — Női |EÜ díMlfnazunh A Május 1 Ruhagyár szolnoki telepe raktári segédmunkást — azonnali hatállyal felvesz. Jelentkezni lehet: Május 1 Ruhagyár Szolnok, Rékasi út n. sz. Irodaház. Azonnali belépéssel bérelszámolót keresünk felvételre. — SZTK ügyekben jártas gyakorlattal rendelkező előnyben. Fizetés megegyezés szerint. — Jelentkezés: MÉH Vállalat Szolnok, Mártírok útja 9., munkaügyi osztály. Raktári segédmunkást, járműalkatrész eladót, gépírót, szám- laszorzot és adminisztrátort, valamint fiatalkorú kisegítő munkaerőt felveszünk. Fizetés megegyezés szerint. — Jelentkezés: Járműalkatrész Ellátó Bázistelep, Szolnok, Landler Jenő u., Rékasi összekötő útnál. Tehenész házaspár elhelyezkedne tsz-be. Kézzel, géppel fej. — „Sürgős” jeligére a kiadóba. — Lakás szükséges. Takarítónőt felveszünk azonnali belépéssel. Szolnok, Verseghy gimnázium gondnoksága. A kisújszállási Faipari Vállalat azonnali belépéssel alkalmaz férfi és női munkaerőt egy műszakos foglalkoztatás mellett, teljesítménybérben. Kedvezmények: kéthetenként szabad szombat, — vidéki munkavállalóknak kedvezményes vasúti jegyet biztosítunk. Jelentkezés írásban, — vegy személyesen: Faipari Vállalat Kisújszállás, Arany János út 4. szám. \zonnali belépéssel alkalmaz lakatos, szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat — vasszerkezeti munkára. 44 órás munkahét. — 'vedvezményes étkezés. Jelentkezés: SZMT Vasipari VáMalat mezőtúr! gyáregysége. Rákóczi u. 21. szám. Férfi és női segédmunkásokat azonnali belépéssel felveszünk. Fizetés megegyezés szerint. Rövidített munkahét és természetbeni juttatás^ Jelentkezés: Szolnok megyei Allatforgalmi és Húsipari Vállalat, Szolnok, Vágóhíd tu 70« SZOLNOKI és Szolnok környéki női segédmunkásokat — azonnali belépéssel alkalmazunk 2—3 műszakos üzemünkben. Csökkentett munkaidő, vidékieknek útiköltség hozzájárulást térítünk. Szolnoki Tejüzem. A szolnoki Nyomda Vállalat — azonnali belépéssel keres férfi segédmunkásokat. *• Azonnali belépéssel anyagkönyvelőt keresünk. Feltétel gimnáziumi vagy kereskedelmi érettségi. Jelentkezés: személyesen a szolnoki Erdészet irodájában. Szolnok, Ady E. u. 99. sz. A Beton- és Vasbetonipari Művek szolnoki gyára felvételre keres elemzői munkakörbe köz- gazdasági egyetemet végzett és nagy gyakorlattal rendelkező munkavállalót, továbbá árkalku’ú- tort, műszaki technikumi végzettséggel, valamint gyors- és géoírót. Jelentkezés a gyár személyzet! vezetőjénél. Szolnok, Tószegi út. Felvételre keresünk fűrész üzemünkbe, két műszakra kere*fü- részekhez, körfűrészekhez férfi betanított és segédmunkásokat, anyaemozgatókat. női segédmunkásokat anyagbemérőket. éjjeliőrt. Csökkentett munkaidő. Útiköltség térítést, naponta kedvezményes étkezést, ingyenes tűzifa juttatást, vagy egyéb termékek kedvezményes beszerzését biztosítjuk. Férfiaknak munkásszállást biztosítunk. — Jelentkezés: Fűrészek, Szolnok, Vöröshadsereg u. 15. Gyakorlattal rendelkező adminisztrátort keres felvételre a Baromfiipari Országos Vállalat baromfitelepe, Szolnok, Ugar 41. (Rékasi összekötő út.) A megyei tanács vb gondnoksága azonnali felvételre keres takarítónőket. Jelentkezni lehet a megyei tanács vb I. emelet, 112. sz. szobában. Szolnok, Kossuth la. u. 2. sz. alatt. Hajtőt, rakodót, lóápolót, patkóid kovácsot, nyugdíjast lóápolónak felveszünk. — Építőipari Szállítási Vállalat szolnoki ki- rendeltsége. Szolnok, Thököly úti lótelep. Zs. n—6 típusú an tó daru kezeléséhez vizsgával rendelkező gép- járművezetőt veszünk feL Jelentkezni lehet: Szolnoki Cukorgyár munkaügyi csoportjánál. Felvételre keresünk három műszakos munkára 16 életévet betöltött vni. általános iskolai végzettséggel rendelkező női munkaerőt. Fonó átképződ tanulónak, továbbá szintén három műszakba női segédmunkásokat. Szükség esetén vidékieknek lakást is biztosítunk. Bővebb felvilágosítást levélben adunk. Pamuttextilművek Fonógyára Bulapest, XI., Bocskai u. 90. Munkaügyi osztály, INGATLAN: EGY szoba konyha kamrás ház eladó. — Törökszentmiklós, — Marx Károly u. 53. szám alatt, azonnal beköltözhető. KETTÖSZOBA összkomfortos családi ház azonnal beköltözhetően eladó. — Martfű. Petőfi u. 14/a. szám. MARTFŰ. Ady E. u. 1. sz. alatt családi ház azonnali beköltözéssel eladó. KÉT éa félszobás. — kertes családi ház azonnal beköltözhetően eladó. Szolnok, Kertváros, Horgász u. 47. szám. HÁZ mellékhelyiségekkel és 283 n-öl telekkel azonnal beköltözhetően eladó. Szolnok, Orgona u. 10. szám. _______ S ZOLNOKTÓL 2 kilométerre 1 szoba konyhás tanya melléképülettel, 800 n- öl területtel olcsón eladó. „Alkalmi vétel** jeligére a szolnoki hirdetőbe. KERTVAROSBAN 110 n-öl porta eladó. — Érdeklődni: Szolnok, Debreceni út 5. — Na gyek. SZANDASZÖLLÖS, Szabadság u. 15. 6Z. alatt 200 n-öl telek eladó. Érdeklődni: a helyszín en^^^ SZOLNOK, Jósika utca 10. sz. (vasútállomásnál) három- szoba összkomfortos központi fűtései ház 160 n-öl telekkel beköltözhetően eladó. ELADÓ 210 n-öl telek lakó- és gazdasági épülettel, beköltözhetően. megosztva is, 160 n-öl a lakással. — Szolnok. Nyíl u. 24. Érdeklődni: ÜttörŐ a. 35. 400 n-öl telek eladó, a 6-os busz végállomásánál. Varga István Szolnok, Alcsi- sziget 81. SZOLNOK, Báthory u. 11. sz. alatti ház eladó. Érdeklődni: fenti címen délután 4—*6-lg. ______________ S ZANDASZÖLLÖSÖN 600 n-Öl kert felesbe vagy haszonbérbe kiadó. Érdeklődni: Szolnok, Petőfi Sándor u. £1. OJJAÉPÍTÉSRE alkalmas kis ház eladó. Szolnok Virág u. 19. — Érdeklődni: vasárnaponként. 1000 n-öl hereföld eladó, két részben is. Kocsoro6, Gátőr utca, özv. Fehér Pálné. GÉPJÁRMŰ: MOSZKVICS 407-es műszaki vizsgázott eladó. Szolnok, Úttörő u. 53. MŰSZAKI vizsgázott CO-s rendszámú 407- es Moszkvics olcsón eladó. Rákóczifalva. Jókai u. 94. Vidin- szki. GARAZSIROZOTT Fiat 500-as igényesnek eladó. Tiszavár- kony. Bajcsy-Zs, u. ifi. Jakab. Jó karban lévő 600- as Trabant Limousine eladó. Szolnok, Delta u. 32 FELÚJÍTOTT Volga eladó. Kisebb kocsit beszámítok. Megtekinthető: 8—11 óráig. Szolnok. Kazinczy u. 7. Kocsis Elemér. BMW személygépkocsi Jó állapotban eí- idó. Szolnok, Vörös- Cáüiag U. *3. Bíró. SIMSON Stár jó ál*» lapotban eladó. Nemes, Szolnok, Mátyás kir. u. I. ép. VI. lépcsőház, fsz. 1, Érdeklődni: 16 órától. ÜJ 601-es Trabant Combi és 600-as Trabant Combi eladó. — Petró István, Tápió- györgye, Táncsics M. u. 19. szám. KIFOGÁSTALAN, — üzemképes állapotban levő 32 ezret futott 403-as Moszkvics sötétkék személygépkocsi eladó. — Megtekinthető a szolnoki városi tanács udvarán bármikor. Bővebb felvilágosítás a portásnál. T. 5-ös Pannónia motorkerékpár eladó. Érdeklődni: Szajol, Bem apó u. 18. P/70-es vagy DKV gépkocsi sebváltó fogaskereket veszek. Szolnok, Óvoda u. 9. MOSZKVICS 403-as gépkocsi kitűnő állapotban eladó. — Megtekinthető szombat du. és vasárnap. Nagy György János. Beseny&zög, Palotási AG. WARTBURG de Luxe nagykerekű megkímélt állapotban eladó. Szolnok, Dobó I. u. 5. TRABANT 601-es CP rendszámú műszaki vizsgázott eladó. — Jászberény, Sárosér u. A. szám. ADAS-VÉTEL: FALI gázkályha eladó. Érdeklődni: telefonon ' 17 órától. Szolnok, 14—186. KÉT db kétéves vas- deres csikó (heréinek) eladó. Bede Mátyás. Szandaszöllős. Kocsoros 45. ELADÓ 5 db méhcsalád. kaptárak és pergető. Rákóczifalva, Arany János u. 42. szám. GLÓBUSZ Etage kazán eladó. Szolnok, Jászkürt u. 11. FÜRDŐSZOBA be^ rendezés eladó. Szolnok, Május 1. út 11. szóm. KÁRPITOZOTT garnitúra jó állapotban eladó. Szolnok, Szántó u. A/i. L emelet 7. ajtó. JÓ karban lévő gumiskocsi eladó. Szan- daszőllős, Kossuth L. u. 104. szám. RÖVID páncéltőkés ..Stingl” zongora eladó, olcsón. Szolnok, Batthyány u. 6. HŰTŐGÉP, heverő, szekrény, kanapé, — kettő fotel, hintaszék és ágy eladó. Szolnok, Hámán K. u. 6. (Szociális otthon mellett). CSEPEL 30-as varrógép, 250 cserép eladó. Szolnok, Sütő u. 16/a. I. em. 3. JÓ karban lévő 50 mázsa teherbírású gumiskocsi eladó, — két magyar lóval. Monoki Lajosa Kisújszállás, Dózsa Gy. u. 43. szám. NDK gáztűzhely palackkal eladó. Szolnok, Jósika u. 9. IV. 14. ajtó. VEGYES SÍRKŐ, síremlék készítését kiválasztott mintákból beépítve • Szolnok megye területén vállaljuk. Az egyéni kívánságokat Is kielégítjük. Megrendelés: Építőipari Ktsz — Ttszafőidvár címre küldték. KISGYERMEK gondozását mór 5 hónapostól -nyugdíjas házaspár elvállalja. — Gyermeke ae re tő” — jeligére a szolnoki hirdetőbe, . ^u BÁDOGOS, autóhűtő javító műhelyem áthelyeztem. Új cím: Szolnok, Gárdonyi Géza u. 9/a. Minden-* féle épület és edénybádogos munkát vállalok. Kovács Sán-* dór. IDŐS nőt vagy fér* fit lakásért eltartanék és gondoznám. „Ápolónő” jeligére a szolnoki hirdetőbe. HÁZASSÁG: 27 ÉVES, 170 cm magas, scerény, érettségizett szakmunkás férfi társaság hiányában ezúton keresd korban hozzáillő, komoly szakmunkás, — érettségizett, dolgozó nő ismeretségét, házasság céljából. — „Boldogságra vágyom” 1970 jeligére a szolnoki hirdetőbe. 69 ÉVES nyugdíjas MÁV tisztviselő jel- lemes, keresi házas- társát hozáillő fél- molett, lakással rendelkező intelligens önnyugdíjas nő személyében. „Nem dohányzó” jeligére a kiadóbp. LAKÁSCSERE: ELCSERÉLNÉM Budapest, XX. kerületi fél családi házamat, szoba, konyha, mellékhelyiségekkel — szolnoki egy szoba összkomfortosra, — vagy családi házra megegyezéssel. Tóth István, Budapest# VIII., Futó u. 19. ELCSERÉLNÉM Tö«* rökszentmiklós, Pe-t tőtl u. 39. sz. T. emelet 6. másfélszobás összkomfortos lakásomat szolnoki ha** sonlóra. DUNAÚJVÁROSI egy szoba étkezői ülkéSj gáz- és távfűtéses lakásomat elcserélném hasonló szólnom kira. — Érdeklődni* Szolnok, Vórkonyj ^ tér 20.» földszint 2b I