Szolnok Megyei Néplap, 1970. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-26 / 97. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. április 26. MEGGYES LÁSZLÓ RAJZAI * dUytf* MEGÁRADT ZAGYVA Mindenütt emberek élnek Ceruzayázlatok Moszkva külvárosa. A központba gyorsvasút vezet. Rohanok az állomás felé, mert látom, hogy jön egy vonat. Mellettem egy idősebb ember lohol, nagy batyuval. Kérdezem, ez megy a város felé? Igen. csak igyekezzek utána, mondja. Átugrik egy korláton. En is. Éppen megáll a vonat. Az ajtók automatikusan kinyílnak, majd felnyonvako- dunk. Alig van idő kifújni magam, az ajtók máris bezáródnak, a vonat elindul. — Ez sikerült, mondom mosolyogva. Űtbaigazitóm is mosolyog. a kezét dörzsöli örömében. — No, most vegyük meg a jegyünket és minden rendben van — folytatom. ‘ Az öreg arcára ráfagy a mosoly. Káromkodik is egyet felém, majd álsiet a szomszéd kocsiba, onnan tekinget vissza sokáig, menekülésre készen. Később kiderült: ezen a vonalon kötelező jegyelővétel van, ezt játszottuk ki a korlát átugrásával. Ismerősöm ennek örült a felszállás után. Azután attól rémült meg, hogy civilruhás ellenőrnek nézett. En meg Moszkváig izgultam, nehogy tényleg jöjjön egy ilyen ellenőr. ☆ Később duplán megfizettem a jegy árát. Ez meg így történi: Moszkvában élő magyar veteránhoz igyekeztem. A címét telefonon diktálta le. Mint ,, őshonos” moszkvai, már megtanultam, hogyan lehet valamit gyorsan megtalálni ebben a hatalmas városban. Taxiba ültem a szálló előtt, mondom a címet a sofőrnek. — Nem tudja, hol van? — kérdi. Nem, idegen vagyok, nem ismerem a várost. — Jó, megyünk. Es elindult velem... Egy kicsit gyanús volt, amikor a közeli osztott sávos főútvonal egyik oldalán elvitt jó messzire, majd megfordult egy téren és a másik sávon visszahozott majdnem a szállóig. Aztán egy kanyar jobbra, egy balra és már fogalnmm sem volt, merre járunk. Nemsokára egy rubel felett járt a taxióra. A beszélgetés után, késő éjszaka, amikor búcsúztam, kérdi öreg ismerősöm, haza- találok-e. Én? Mi sem köny- nyebb ennél, mondom büszkén neki. Beülök egy taxiba, bemondom< a szálló nevét és az hazavisz. — De elkényel- mesedtelek odahaza, maidul rám az öreg. A fenének a taxii Átmész ezen a parkon. jobbra fordulsz és ott a szálló. Valóban. Tíz perc séta volt. ☆ Leningrád. Ermitázs. Rembrandt születésének 300. évfordulójára az úgynevezett Miklós teremben nagy kiállítást rendeztek itt található műveiből. Csodálatos. Ennyi Rembrandt együtt igen ritkán látható. Már egy órája gyönyörködök benne, amikor magyar szót hallok. De miért sietnek annyira? Utánuk szegődök. Jobbra, balra egy két tekintetet vetnek, elballagnak a Rembrandt * gyűjtemény mellett. A XVI. századi flamand festők termében megállnak egy kép előtt. Frans Smyders hatalmas méretű csendélete. Gyümölcsök dús pompája, csodás színek orgiája — s a kor Rubens diktálta művészi ábrázolásmódjának megfelelően — megdöbbentő természethűség és anyagszerűség. — Nézd, de klassz gyümölcsök. szint" burkolni lehetne belőle — hallom a magyar szót. Majd a válasz: — Az. Erről jut eszembe, mehetnénk már kajálni. Nem tudom, mit dob fel ma az Inturiszt ebédre. ☆ Hálókocsi. Mi magyarok is gyorsan ismerkedünk a vonaton, de a Szovjetunióban ez természetesebb, szinte kényszerítő. Négy ember sokszor napokon keresztül együtt él egy kis fülkében. Uljanovszkba igyekeztem. Az út 16 óra. Társak: egy alezredes, meg egy idősebb, kedves arcú, kopasz ember. A negyedik ágy üres. A kis kopasz kezdi az ismerkedést. Faggat. El kell mondanom, hogy Lenin születési helyét megyek megnézni. Ciklcsoro- zatot fogok írni majd otthon Lenin életéről. Boldog és büszke. Nem győzi hangsúlyozni, hogy mennyire örül ennek. Nagy ember volt Lenin, mondja. Aztán váratlan fordulattal megkérdezi, hogy kommunista vagyok-e. Igen. Az jó, nagyon jó! Még tovább kérdez: Kádár elvtárs hogy van, milyen egészségnek örvend. Majd elmondja, hogy ő mérnöknek tanult, de fiatal korában bányász volt. Most már docens a főiskolán. Ezzel a kötelező témák lassan kifogynak. Vacsorázunk. Utána leülnek sakkozni az alezredessel. Élvezem a játékukat. Főleg a kis kopasz arcát, ahogyan játszik. A szemeit. Minden lépést nagyon megfontol, aztán lassan odébb helyezi a figurát, s amikor az a táblát éri, hirtelen felkapja a fejét, egy pillanatra az alezredes szemébe néz. Ez mindig ismétlődik. de csak egy pillanatig tart. És ilyenkor az amúgy szelíd szürke szemekben valami mélyről jövő, vad tűz villpn fel. Csak macskánál láttam ilyet eddig, amint a játék hevében egy-egy pillanatra vad tigrisnek érzi magát és úgy néz a gazdájára, mint akinek menten elharapja a torkát — hogy egy másodperc után újra szelíden és kedvesen doromboljon gazdája ölében. Éjfél felé jár. Lefekszünk. Előbb az alezredes alszik el. Enyhén horkol. Én is eloltom a felső ágyon az olvasólámpát, s elfordulok. Félálomban még hallom, hogy a kis kopasz mormolva imádkozik egy sort, majd ő is elalszik. Reggelre Uljanovszkba érünk. Búcsúzás előtt még- eavszer elmagyarázza, hol találom meg Len*- szülőházát. .Varga József A falusi könyvtárak és a népművelés A napokban a szolnoki járás községi könyvtárosaival beszélgetve egyik idős. tapasztalt könyvtárosunktól hallottam a következőt: Or. szágjárásból, egri kirándulásról tért haza egy falubeli leányka. Könyvtárosunk kérdésére, mi szépet látott, hallott a kiránduláson, azt válaszolta, hogy nagyon „izgi” volt a tánczene, amit a Vár- kertben hallott, de az a sok kő ott, meg amit az a .,pasas szövegelt”, az rém unalmas volt, a stílszerűség kedvéért kicsit szomorkás hangulatban jegyeztem meg. hogy ezt ■, sztorit már megírta ió Kisfaludy Károly, igaz, közel másfélszáz éve. me» az fi írásában nem is egy mai leányka, hanem egy vérbeli báró, méghozzá Szélházv, őrizgeti külhoni élményeiből csupán a jő ebédek, vacsorák ízét szénasszonyok ke- rekded formáit öreg barátom aztán sietett megnyugtatni, hogy énnen az Egri csillagok, meg egri útikönyvek kézbeadásával tudta olvasóvá nevelni az említett ifjú hölgyet. Nem bízom nagyon a túl szép befejezésekben, s ez a szkepszis ösztönzött erre az elmélkedésre is. Egy sereg kérdés horgad fel bennem rögtön, ha a falusi könyvtárainkra gondolok. Meg van-e kellően határozva helyük n népművelés, — ha úgy tetszik — „ közművelö- désügú egészében? Betöltik-e hivatásukat: Azt teszik-e, am't elsődlegesen tenniök ked? Milyenek a tömeokap- csolataik? Megvan-e irántuk s természetesen a bennük dolgozó könyvtárosok iránt a munkájuk után járó megbecsülés? Mit tesz--'- e megbecsülés elnyeréséért, illetve fenntartásáért? Közel tudnak-e férkőzni a falusi lakosság túlnyomó többségét elható paraszti lakossághoz? Sikerül-c „ könyvtárakat a hely; értelmiség szeVemi fórumává emelni? Elég szoros-e a kapcsolatuk a falusi értelmiséggel, hát az iskolás és a már iskolahagyott ifjúsággal? A könyv a tudás, a szépség és a gondolat forrása Az első kérdés tetszőleges- sége nem véletlen, de ez már strukturális probléma, remélhetőleg majd eldönti az Országos Népművelési Konferencia. Egy vitathatatlan: a könyvtár „ legkisebb településen is a nélkülözhetetlen intézménye^ sorába tartozik, mint az iskola, mozi, művelődési otthon vagy a klub. A könyvtárak könyveiben felhalmozott emberi tudás, szépség és gondolatgazdag ismeretanyag állandó, mindig kéznél levő, eleven forrás minden ember számá. ra. De vajon valóban olyan könnyen hozzáférhető forrás-e. mint szeretnők, s mint kellene? Kiemelt községi könyvtárainkban, ahol legalább egy függetlenített könyvtáros van, a hosszabb nyitvatartási idő könnyebben hozzáférhetővé Is teszi a meglevő anyagot. De ott. ahol részfoglalkozású, vagy néhány órás tiszteletéi i as könyvtáros látja el az állomány kezelését, már nem mondhatjuk el ugyanezt. De maga az állománygyarapodás sem tudia követni - gyorsuló időt, a gyorsuló — s tegyük hozzá — - dráguló könyvkiadást. A tanácsi ráfordítás összege 1966 óta jobbára stagnál. vagy éppen csökken. Azt tneg csak sajnálni lehet, hogy az egyéb forrásból könyvre juttatott összeg igen kicsire sorvadt. Tisztelet a kivételnek, erre már a tsz-ek kulturális alánjából sem igen jut. s a néhány év előtt még bőkezűbb fmsz-ek adakozó kedve is tizedére csappant. A nehézségek ellenére sem csökken azonban a falusi könyvtáraink forgalma. Legalábbis ott nem, ahol a könyvtár nem csak a könyvek tárolóhelye, hanem képes otthonos helyet, olvasóteret is biztosítani a látogatóknak. Ahol a helyi tanácsok nem csupán látják ennek jelentőségét, hanem tudnak is érte tenni valamit, ott a könyvtár be is tölti ezt a hivatását. A teljesség igénye nélkül említem ezek között Jászalsó- szentgyörgy. Jászárokszállós, Zagyvarékas. Kenderes. Kuncsorba, Jászfény szaru. Tószeg nevét. miatti nagy „ellenfelének”, a tv-nek, illetve rádiónak a műsoraihoz kapcsolódó irodaimat külön polcra helyezi megfelelő ajánlással. Községi könyvtáraink tömegkapcsolatait az idökérdés mindkét vonatkozásban negatívan befolyásolja. Tiszteletdíjas könyvtárosaink esetében elmélyedő könyvtárosi munkára egyszerűen alig van lehetőség. De a felnőtt, sőt gyermekolvasóink olvasásra fordított ideje is egyre csók. ken. Nemcsak a könyvtár, de az egész népművelés egyik nagy problémája ez. Tegyük azért hozzá, hogy o tsz-ek népművelési ügyintézőinek aktívabb munkája, a szocialista brigádok, a KISZ- szervezetek támogatásának megnyerése minden bizonynyal segítene ebben is, és akkor nem kellene arról hírt adnunk, hogy mezőgazdasági fizikai dolgozó olvasóink száma megyei viszonylatban háromezerrel csökkent 1966 óta. A mintegy 20 százalékos csökkenés jóval meghaladja a mezőgazdasági íog- lalkoztatottságú lakosság arányának változását. Falusi értelmiségünk könyvtárral való kapcsolata inkább esetleges, mint folyamatos. A továbbtanulás, a vizsgákra való felkészülés az érdekelt pedagógusokat egy-egy időre közelebb hozza ugyan a könyvtárhoz, de tartós mun. kakapcsolat csak egy-két kutató hajlamú értelmiségivel alakul ki. Természetesen, egyoldalú lenne a kép, ha a könyvvásárlásra fordított összeg növekedését elhallgatnánk. Nem tipikus, de előfordul a kis Vezseny község példája, ahol a falu ezer lakosa 1969-ben tízezer forintot fordított könyvvásárlásra. Tiszteletet érdemel az az erőfeszítés', amelyet községi könyvtáraink a már érintett nehézségek ellenére a tanuló- ifjúság olvasóvá nevelése érdekében, tesznek. Ennek köszönhető, hogy legalább kiemelt községi könyvtárainkban nem csökkent a gyermekolvasók száma. Járásaink összességében azonban hétszázzal kevesebb gyermek olvas. Ez ismét több a demográfiai hullámvölggyel indokolhatónál. Áldozzunk többet könyvtárainkra ! A könyvtár tudományos ismereteket is terjeszt Falusi könyvtáraink az olvasási igény kielégítésén kívül a legnemesebb értelemben vett ismeretterjesztést is végzik az ismeretterjesztő irodalom rendelkezésre bocsátásával. A járások könyvállományának 34,2 százaléka ismeretterjesztő jelle. gű. Ez némileg jobb az országos átlagnál. Sajnos, ezen belül igen alacsony a természettudományi 1 irodalom aránya. A tiszafüredi járásban csupán 2,33 százalék. Még rosszabb a helyzet a gyermekkönyvtárak ismeret- terjesztő állományában. Itt azonban sokkal inkább okolható a nem eléggé szerencsés könyvkiadási politika, mintsem a könyvtárosok. Kevés a gyermekek számára írt ismeretterjesztő mű. A helyzetet csak súlyosbítja a gyermekkönyvtári állomány amúgyis csekély részesedése. Előbbre jutni, az elvárásokat teljesíteni csak a szakiroda, lom iránti igény gondos és folyamatos mérésével, ennek megfelelően kellő szakértelemmel végzett állománygyarapítással lehet — főleg, ha a beszerzési keret növelésére lehetőség van. — Hogy ez mennyire szükséges, mutatja az is, hogy a gyermekrészleg forgalomaránya csaknem eléri az ismeretterjesztő állomány arányát. (13, illetve 14 százalék.) Falusi könyvtáraink jobbára szűkös elhelyezésük lehetőségeihez mérten megoró- bálkoznak a könyvek szakrendi elhelyezésével, tematikus kitállajtápokkaL. Sajnos* az írásos ajánlásnak csak a jószándékú. de esztétikai szempontból kifogásolható formáival találkozhatunk. A sokszorosítás viszonylag korszerű eszközével, a rota géppel a megyei könyvtáron kívül csupán Jászberény rendelkezik, de ezek a gépek is elavultak, állandó javításra szorulnak. Marad tehát községi könyv, táraink számára a szóbeli ajánlás, a könyvismertetés, könyvünkét és esetenként az író-olvasó találkozó. Könyvtárosaink — túlterheltségüktől függően — élitek is ezekkel a lehetőségekkel. Talán a leghasznosabb formája az olvasókkal való tervszerű foglalkozásnak a könyvtári klub, könyvbarát kör, stb. Üjszászon. Abádszalókon, Zagyvar ékason, Jászalsó. szentgyörgyön, Jászapátiban például évek óta sikerrel működnek. Az ismeretterjesztő irodalom irántj igény növekedését az is mutatja, hogy községeinkben 1967 óta évről évre mindig kétszeresére nő a könyvtárközi kölcsönzések száma. És még hányán nem élnek ezzel a lehetőséggel! Egyre több közsé-í könyvtárunk használja ki azt a lehetőséget, hogy az időelvonás Összegezésként csupán még egy gondolatot. Ahhoz, hogy községi könyvtáraink betölthessék hivatásukat megyénk közművelődésügyében. legalább két kérdés megoldása elodázhatatlannak tűnik. Az egyik az, hogy könyvtáraink „leaglább” olyan vonzó tárgyi feltételekkel rendelkezzenek, mint a helyi fmsz cukrászda, vagy vendéglő. Az olvasókkal pedig — s ez a másik — szakképzett, függetlenített könyvtáros foglalkozhassék. akit nem kötnek a nyitvatartási idő szűk keretei, s a főfoglalkozásból eredő más elfoglaltságok. Mindkettőhöz a tanácsi költségvetési lehetőségek emelése .és valamennyi helyileg érdekelt társadalmi és tömegszervezet erkölcsi és anyagi támogatása is szükséges. Köztudot.t milyen fontosságot tulajdonított V. I. Lenin a ’könyvtáraknak. Most, a centenárium napjaiban e vonatkozásban is érdemes e tiszta forráshoz nyúlnunk. Már 1917 novemberében elrendeli: „A könyvtár olvasótermének nyitva kell lennie... naponta, az ünnepeken és vasárnapokon is.” Ahhoz, hogy az iljicsj gondolat valóra válhasson, méltó könyv, tárak és erkölcsileff-arfyagi- lag megbecsült. képzett könyvtárosok kellenek falun is. Szurmay Ernő a Szolnok megyei Verseghjj Könyvtár igazgatója TISZAPART
