Szolnok Megyei Néplap, 1970. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-26 / 97. szám

— De most már egyetlen macskával se többet! 4hol még a borravaló is kötelező! (Ajánlom a 10, ss. AKÖV figyelmébe) Amit az amerikai kórnázakról tudni keli Látjátok azt a szép nagy épületeit, gyerekek? Az a nagy épület a kórház. Na­gyon régi épület, a tűzoltó, ság lebontásra ítélte. Az egészségügyi minisztérium is. Még Súly- és Mértékhiva­tal is. A kórházban sok ember Van. A betegek kórházba mennek és meggyógyulnak. Az egészségesek kórházba mennek és megbetegszenek. A kórházi tartózkodásért mindenkinek fizetnie kell. Méghozzá sokat. No gyerekek, ki tudná megmondani, mi ez a szoba?. Nem. nem a takarítószerek faliszekrénye. Ez a kórházi különszoba. Látiátok, ott van az ágy. Óvatosan. Ne tárjá­tok túl szélesre az ajtót, mert akkor nekiütközik az ágy­nak. Nem, a beteg nincs az ágyában. A beteg lement az előcsarnokba. A beteg most épp nővért keres. A nővérek borzasztóan el vannak foglalva. Nem sza­bad őket zavarni. Irtjátok azokat a szép kis lámpács- kákat. melyek ott égnek minden szoba ajtaip fölött? Mindegyik szobában van egy beteg, aki megnyomta a csengőt, s a lámpácska ki­gyulladt. Azok a betegek mind nővérre várnak. De hol a nővér? Talán ő beteg, és befeküdt egy másik kór­házba. Itt egy másik különszoba, gyerekek. Szép óvatosan nyissátok ki az ajtót s most meglátogatjuk a Beteget. Miért ül a beteg ew széken B szoba sarkában? Azért, mert a friss ágyhuzatra vár. Ügy látszik, a mosoda dol­gozói Is szörnyen el vannak fßglalva. Ne Ijedjetek mr zajok­tól, gyerekek. A zajok kí­vülről jönnek. Sok-sok szor­gos munkás éppen lakóházat épít a kórházzal . szemben. Más szorgos munkások alag' utat robbantanak a folyó alatt. Igen, ez a furcsa szag pedig egy új vegyi gyárból jön, amely éppen csak egy saroknyira van a kórháztól. Micsoda pompás környék! No lám, megérkeznek a látogatók, most jönnek fel­felé a lápcsőn.. A lift me­gint elromlott. Most, hogy már itt vannak a látogatók s ők szórakoztatják a bete­geket. mi elmehetünk. Vi­gyázzatok -kék! Láttá­tok, hogy az egyik látogató elcsúszott a viaszos padlón? A látogató eltörte a lábát. Szegény látogató! Most már ő is beteg. HULL FROMAN Jó! Jó! Nem azt mondom én, hogy híve vagyok a bor­ravalónak. Á dehogy! Rossz szokás? Nem tudom. Ö is ad, ti is adtok, te is adsz. Hát én miért ne adnék? Még a végén kinéznének. Hoogy!? Nem néznek ki? Haha! Ne­vetnem kell. Summázva: adok. Adok a pincérnek, hogy ne dugja bele a pörköltem­be a hüvelykűj ját, meg hogy legyen egy Ids protekcióm nála. Adok a fodrásznak, nehogy új járjak, mint az egyszeri ember, akinek ko­paszra vágták a frizuráját, s utána kérdezték meg; hogy mit parancsol a kedves ven­dég: borotválást-e avagy hajvágást. Adok nagy tisz­telettel a szenesembernek, mert néha jól jön az a há­rom kosár fa, amit elcsak- lizna a mázsálásmál. Adok a doktor úrnak, (neki szép borítékban), hogy a szüle­tendő gyermekeim _ külön szobában lássák meg a nap­világot. Nem is beszélek a perszona non grátákról. Adok a maszeknak, miért is ne ad­nék. nemre és rangra való Tekintet nélkül, hiszen ha­táridő előtt, és sokat meg­írt minőségben készíti el a cipőmet, a vízcsapomat, a rádiómat, a kocsimat (be jó is lenne) meg mindent A-tól Y-ig. Kinek adok még? A kabinosnak, — csak úgy megszokásból, a taxisofőrnek, hogy ne árulja el hová vitt tegnap este. Apropó! A leg­fontosabb! A Zsiga! Ide a fülembe azt, hogy... „Gyere bodri kutyám”! Bele a vo­nóba. Adok, hát miért ne ad­nék a postás bácsinak, mert még az emeletre is felhoz­za az újságomat. (Az el­sőre). Adok még: a ruhatárosnak, a szemetesnek, a tejesnek, a jegesnek, a szódásnak, a liftesnek, a kifutónak meg a jó ég tudja, hogy kinek. De! DE! Nem adok a kalauznak a távolsági jára­tokon. Azt nem tudom, hogy miért nem, de nem adok. Eddig sem adtam, ezután sem fogok adni. Senki nem is adott. Miéit legyek én különb? De! DE! Levonja. Le az. Illetve nem ad vissza. Elő­ször azt hittem tévedtem. Másodszor már figyeltem. Harmadszor már csodáltam. Negyedszer megírtam. Egyszerűen csinálja. Fize­tek. Megszámolja. Elteszi. Továbbáll. Kéri a követke­zőt. Megolvassa... ésa többi. Húsz fillér, negyven fillér, nyolcvan fillér? Mikor meny­nyi? Mell ettem ülő néni: —Ka­lauz úr! ötven fillér vissza­jár (nagy jegykiszolgálás) ...mégegyszer; (ezt már bá­tortalanabbul) ...ötven fillér. — Már visszaadtam. Szegény néni maid el­süllyedt. Már csak azért is, mert visszakézbül hülyének nézték. Nem azért a pár fillérért. A disznóság az az egészben, hogy amíg a többiek (már­mint fenn). megköszönik még a tíz fillért is. (és csak úgy magukban szidják azt a sober...), ő a fejét sem bic­centi. Utóirat: Az eset egy vo­nalon, többször, ugyanannál a kalauznál történt. A többi kalauztól elnézést 1^*-ek. — dián — NSZK humor EZEK A GYEREKEK „Édesapám”, dadogja a fiú „kényes helyzetbe hoztam egy leányt. Kétezer dollárért tolandó hallgatni.” *Az apa éppen csekket állít ki a kért összegről, amikor megjelenik másik fia, és ha­sonló bajáról számol be, az­zal a különbséggel, hogy háromezer dollárt kér. Mi­közben az apa ezt a csekket is kiállítja, zokogva beállít a lánya. „Apám, azt hiszem, másállapotban vagyok.” „Ügy, kiállt fel az apa boldogan, most visszakapom a pénzemet!” ☆ „Szégyellheted magad”, — mondja az anya szemrehá­nyó hangon a leányának, „valamennyi barátnőd már elvált, s te még csak férjhez se mentél.” ÜDÜLÖK Egy fiatal lány, aki első al* kálómmal utazott el téli üdü­lőhelyre, telefonál & barát­nőjének. ,,Vannak-e kerge férfiak?” érdeklődik a barátnő. „Hát vannak —, de na* gyón tartózkodók.” „Hiszen ezt a férfiaknál mindig nagyra becsülted!” „Persze, de most nem, mert csak égi' hét szabadságom'* van!” ff „Szeretnék egy kétágyas szobát a feleségem és a ma­gam számára”, mondja a vendég egy csinos .fiatal hölgy társaságában a portás­nak. „Lehet kilátással a her gyekre?” „Döntsél, kedves. Szeret­néd, ha ágyadból a hegyek­re látnál?” „Igen, nagyon szívesen Schulz úr!” CSODALATOS KERT A városi életbe belefáradt fiatal ember letelepedett egy kis faluban. Egy teljesen el­hanyagolt telket vásárol, itt házat épít magának és a pusztaságból kemény munká­val csodálatos kertet vará­zsol. A falu plébánosa meg­látogatja és így szól: „Gratu­lálok, a jóisten és ön itt gyönyörű munkát végzett”. ,’,Bizony plébános úr, de ha látta volna, hogy' nézett itt ki, amikor az isten egye- < ül foglalkozott vele.” Sz. Szpasszkij Natasa Az ablak alat egész nap kegyetlen északkeleti szél dühöngött. Estére elállt. S a beállott csend különösen hangsúlyoz­ta azokat az érdekes hango­kat, amelyek Kuszákinék lakásából bújtak elő. Először nyugtalanul csat­togott valami, mint mikor valaki igyekvőn meghúzza a puska ravaszát. Aztán valami megcsendült, így csörren meg a pisztoly­golyóval kilőtt ablaktábla. És, mintegy következmény, ként, ebben a pillanatban felhangzott egy csecsemő panaszos sírása. A csattogást valójában Mi. hail Kuszakin idézte elő, mi­kor kikapcsolt, a tv-t. A csörrenést pedig a padlóra esett tányér okozta: Mása, Mihail felesége ugyanis az edényeket mosogatta a kony­hában. De ez a panaszos sí rás... „Biztosan valami halluci­náció, — gondolta Mihail Kuszakin. — Ez bizisten gyerek... Vagy az is lehet, hogy csak egy macska? — Ugyan, nem hasonlít rá...” Nagy zajjal nyitott be a másik szobába, és nem hitt a saját szemének. A reka- mién egy halvány rózsaszínű csomag hevert, s méR'éről szaggatott hüppögés hallat­szott. • Felesége szomorúan elmo­solyodott. — Én is ott feküdtem. Ki­lenc napig. Mi az. már el­felejtetted. hogy éjjel taxit hívtál? Mihail Kuszakin megtöröl­te ,a homlokát. — Semmit sem értek. De hiszen én... Masenyka, drá­gaságom! Gyermekünk van! Fiú. vagy lány? — Óh, egek! Na- termé­szetesen lány. Hiszen fiút nem hívhatnak Natásónak. — Szóval, Natása? Melles, leg, miért nem beszélted meg velem, hogy minek ne­vezzük? Mégiscsak van va­lami közöm hozzá... — De hisz’ megbeszéltem. Ahogy visszaemlékszem. oda­mentem hozzád — a másik szobában ültél a fotelban — és megkérdeztem: „Hogy fogjuk hívni a lányunkat?” — És mit válaszoltam? — Te meg, még csak el sem fordultál a tv-től, fel- üvöltöttél: „Gól!” És fütyül­tél. ...Reggelre délnyugati szél támadt. s havat hozott. Meg. kezdődött a jékhoki világ- bajnokság tizenkettedik napja. Molnár Sándor fordítása Álom és valóság ANEKDOTA-CSOKOR — Masa! — kiáltott Mi­hail Kuszakin zavartan. Neje beszaladt a konyhá­ból. a konyharuha úgy szel­te át kebleit, mint egy feld- marsall szalagja. — Mi történt? — kérdezte rémülten. Mihail Kuszakin félénken mutatott kisujjával a cso­magra. Masa gyorsan és gondosan kibontotta a rózsa­színű takarót és mosolyogva fordult a férjéhez. — Semmi különös- feléb. fedtünk és most enni aka­runk. — Felébredtetek? — kér­dezte dadogva Mihail Ku­szakin. — Igen, felébredtünk és most szeretnénk ham-ham, — erősítette meg Q felesége. — Dehát... kicsoda ez a gyerek? — Mi van veled? — mond­ta neki nyugtalanul a fele­sége. — Hoevhogy, kicsoda? A mi gyerekünk. — Honnan vetted? — De hisz tudod! A vic­ceid, mint mindig, most is rosszkor jönnek. Csak ekkor tért észhez Mihail Kuszakin és vette észre feleségének karcsú de­rekát. — Masa! Csak nem, máris? — kiáltott fel örömében. — S mindez miér ilyen várat­lanul ? Az emberek általá­ban szülőotthonokban szok­tak... Egy ókori anekdota Alkibiadész athéni állam­férfi (í. e.. 5. század) egyszer megkérdezte a barátja: — Mond miért barátkozol Laisz hetérával, amikor nem szeret téged? Alkibiadész válasza: — A hal és a bor se szeret engem, nekem mégis nagyon ízlenek. ☆ XIV. Lajos stílusában XIV. Lajos nővérének ado­mányozta a calles-i apátsá­got A beiktatási ünnepségen a vendégek szemét kápráz­tatta a sok gyémánt és a megjelent magasrangú főpa­pok pompája. — Olyan ez, akárcsak a mennyország — mondta egy hölgy. — Azt már nem — je­gyezte meg valaki rosszmá- júan —, a mennyországban nincs ennyi püspök. ☆ Bemenet-kimenet Tristan Bemard egyszer elment a feleségével az egyik barátja darabjának előadásá­ra A darab olyan unalmas volt, hogy az első felvonás után Tristan Bemard fel­állt a helyéről és kifelé in­dult. — Ne menj el most — mondta a felesége- — Tisz­teletjegyet küldtek nekünk és legalább illendőségből ki kell várnunk a végét. — Jó — mondta Bemard. De a második felvonás köze­pén megint csak elindult ki­felé. — Már megint hova mész? — A pénztárhoz. Veszek egy jegyet, hogy kimehessek a színházból, mint bármely más néző. Nagyok egymás közt Igor Sztravinszkij egyszef New Yorkban taxiba ülf és arra lett figyelmes, hogy a taxiban egy kis táblán a sa? ját nevét pillantja meg. — Rokona a zeneszerző-: nek? — kérdezte a taxist. — Van egy Sztravinszkij nevű zeneszerző? — csodál^ kozott a sofőr. — Most hal* lom először. Sztravinszkijnak! a taxivállalat tulajdonosát hívják. Nekem semmi közönt a zenéhez. Az én nevem Puccini. Negatívum „Valami baj van?” kérdi a kocsmáros egy ifjútól, áld szomorúan bámul poharába. „Két hónappal ezelőtt meghalt a nagyapám é3 85 000 dollárt hagyott rám.” „Ezért nem kell szomorkodnia”, véli a kocsmárosj „bércsak velem történne meg az ilyesmi!” „Igaza van!” folytatja a fiatalember, „de múlt hó­napban meghalt egyik nagybátyám és az 150 000 dollárt hagyott rám.” „Akkor miért ül most itt, és miért boldogtalan?” „Hát tudja ebben a hónapban még egy centet sem örököltem!” ☆ A világ legrövidebb ágytörténete: „Nem!”

Next

/
Thumbnails
Contents