Szolnok Megyei Néplap, 1970. február (21. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-01 / 27. szám
\ 8 SZOLNOK MEGYEI NEPLAF ttm. február L MIBE KERÜL HAZÁJÁNAK? Richard N.xon, az Egyesült Államok elnöke, állandó rezidenciája a washingtoni Fehér Ház. Évi költségvetése 2,9 miUió dollár. Ebből személyi fizetése 180 000 dollár. Két jachtját a haditengerészet tartja üzemben, 8 sugárhajtású gépét négy helikopterét pedig a hadügyminisztérium). Másfél millió dollárt bocsátanak rendelkezésére reprezentációs célokra, 81 ezer dollárt utazásokra és különleges kiadásokra. Személyzete 280 főnyi. Magán vagyona óvatos becslések szerint mintegy 1 millió dollár. Rizza Pahiavi, iráni sah teheráni rezidenciája három palotából áll, évi költségvetése 2,5 millió dollár. Telefon és postaköltségeit a posta fedezi, 12 autója és egy jachtja van. ezeknek fenntartásáról maga gondoskodik, ugyanakkor a légierő üzemelteti sugárhajtású repülőgépét, sportrepülőgépét és helikopterét. Mellékjövedelmei az olajból származnak, de hogy milyen értékűek, az szigorú államtitok. Julie ma holland királynő évi költségvetése 1,2 millió dollár, három hivatalos palotája van, fenntartásukra az állam 204 ezer dollárt fordít, ezenkívül négy magánpalotája is van. Reprezentációs kiadásokra 200 ezer dollárt folyósítanak számára. Az állam Beatrix trónörökösnőnek és férjének 300 ezer dollárt folyósít évente. A királynő személyzete 279 fő. A királynő magánvagyona 3 millió dollár. Georges Pompidou Franciaország köztársasági elnöke számára előirányzott évi költségvetés 196 ezer dollár. Ebből személyi fizetése 14 ezer dollár, s teljes összegében 'adóköteles Telefonját és postáját a költség- vetésből. autóit pedig különleges alapokból fedezilc. A reprezentációs kiadások 216 500 dollárra rúgnak. A 240 főnyi személyzetet a költségvetésből fizetik. Magánvagyona feltételezhetően jelentős, korábban bankár volt Hiroh:'t-> japán császár évi költségvetése 9 millió dollár. Ebből személyi fizetése 207 000 dollár. Negyvenkét millió dollárért az állam a régi császári palotán kívül új palotát épített számára. Mellékjövedelmei, személyzetének száma nem ismeretes. Nixon átszervezi az amerikai hírszerzést Lexikon a koncentrációs táborokról Lengyelországban 9 kötetes lexikon jellegű kiadvány előkészítése folyik: a 1L világháború alatt a Lengyelország területén fennálló náci koncentrációs táborok teljes jegyzéke. A kiadványt a Harc és Vértanúság Emlékművednek Gondozó Bizottsága a Náci Háborús Bűntetteket Vizsgáló Bizottsággal és a Lengyel Partizán Szövetséggel közösen, készíti sajtó alá. A munka két éve kezdődött meg, az ország vidéki és központi levéltárainak dokumentumai. valamint könyvalakban és folyóiratokban megjelent. Ausztriából. az NDK-ból* az NSZK- ból és a Szovjetunióból megküldött anyagok felhasználásával A kiadvány az alábbi kötetekből áll: a koncentrációs és haláltáborok — egy kötet, munikatá- borok — egy kötet, fogolytáborok — két kötet, átmeneti táborok — egy kötet, börtönök — egy kötet, gettók — egy kötet. A kiadványt egy tudományos igényű tanulmány vezeti be. amely ismerteti a koncentrációs táborok rendszerének szerepét és feladatát a lengyel nép fizikai megsemmisítésére irányuló hitleri politikában. »Az amerikai hírszerzés tevékenysége az utóbbi években nemegyszer azt a benyomást keltette, hogy a jobb kéé nem tudja, mit cselekszik a bal. A »hírszerző közösséget alkotó különböző szervezetek hatalmas, egybefonódó hálózata belső vitáktól volt terhes. Az együttműködés hiánya fontos szerepet játszott a hírszerzés minden nagyobb balsikerében — kezdve Francis Gary Powers kudarcba fulladt U-2-es repülésétől egészen a Disznó-öbölig...” — írta egyik legutóbbi számában a Newsweek című amerikai hetilap. A felsorolásban nem kaptak helyet a közelmúlt eseményei, amelyek nemcsak a világ közvéleményét, hanem az amerikai polgárokat is felháborították. Ezekről a Foreign Affairs című lap a következőket írta: »Az Egyesült Államok kormányának manővereit illetően — Vietnam) kézenfekvő esetét leszámítva — semmi sem váltott ki olyan heves vitát, mint a hírszerző műveletek... A Liberty elsüllyedése az 1967-es arab- izraeli háború alatt 34 amerikaival a fedélzetén és a Pueblo elfogása 1968-ban Észak-Korea partjainál, nyilvánvalóvá tette az amerikai közvélemény előtt azt a veszélyt, amelyet a hírszerzés egyfajta módja rejt magában és kínos helyzetbe hozta a mír amúgyis hevesen ostromolt kormányt. A hírszerző központok közül a legélesebben a Központi Hírszerző Hivatalt (CIA) támadták. Vádolták, hogy végrehajtotta az 1967-es görög puccsot, előkészítette Che Quevara halálát... A CIA kétségkívül - minden más hírszerző ügynökségnél sokkal inkább ludas abban, hogy az egyetemi és értelmiségi körök, valamint az ifjúság jelentős része elidegenedett az amerikai kormánytól...” Nixon az elmúlt év végén látogatást tett a CIA központjában s jólértesült amerikai újságírók már ekkor tudni vélték, hogy az elnök látogatása nem udvariassági gesztus, hanem egy közelgő átszervzést jelentő döntés meghozatala előtti helyszíni szemléi. Vezető kormánytisztviselők tagadják. hogy átszervezés került napirendre, a Nixon látogatás után végrehajtott intézkedések viszont erre mutatnak. Az év elejétől Melvin Laird külügyminiszter mellett dolgozik Robert F. Froehlke „különleges hírszerzési ügyekkel foglalkozó államtitkár”, aki többek között a Pentagon sokrétű hírszerző tevékenységének költségvetését is kézben tartja. A legnagyobb meglepetést az okozta, hogy az 51 éves Ray S. Cline-1, a CIA veterán tisztviselőjét kinevezték a külügyminisztérium hírszerzési és kutatási irodájának vezetőjévé. Ezzel a kinevezéssel — amely a jelentések szerint a Fehér Házból ered, de William Rogers külügyminiszter is jóváhagyta — első ízben helyezték a CIA egyik munkatársát a külügyminisztérium fon+os hírszerzési posztáj ára. Cline a Harvard és az Oxford egyetemen végezte tanulmányait: 1942-ben jött első ízben Washingtonba, ahol először titkos írások elemzőjeként dolgozott, majd a CIA kínai—szovjet szekciójának főnöke volt. legutóbb pedig a CIA bonni megbízottjaként működött A Nixon által végrehajtott személyi változtatások is inkább azt a célt szolgálják, hogy fokozódjék a hírszerzőszervezetek tevékenysége és koordinációs hibák következtében minél kevesebb legyen a balsiker. Új szovjet jégtörő Oriásteleszkóp a déli féltekén A Szovjetuniót és Finnországot egyre szorosabb baráti szálak fűzik egymáshoz, ami az évről évre fejlődő technikai-gazdasági kapcsolatokban is kifejezésre jut. A képen látható 16 ezer tonna vízkiszorításu „Vlajgyi- vosztok” nevű jégtörő is egy finn hajógyárban épült, szovjet megrendelésre. A közelmúltban vízre bocsátott jégtörő egy ideig kereskedelmi hajókat kísér a sarkvidéki Ferenc Józseí-föld (kutatóállomásaira, majd befut állandó bázisára* Vlagyivosztok kikötőjébe. A háromcsavaros hajót 22 ezer lóerős motor hajtja, legénysége közel száz fő. A tengerészek kényelmét szépen berendezett kabinok és szalonok szolgálják valamint melegvízű úszómedence és finn szauna. A jégtörő állandó „űtitár- sa* egy jégfelderítő helikopter, melynek hangárja és starthelye a hajó orr-részében van. Az északi félgömbön messzemenően több, nagy méretű csillagászati távcső található, mint a délin. A kutatások szempontjából ez igen kedvezőtlen dolog, minthogy egyes fontos csillagászati objektumok c&ak az Egyenlítőtől délre elhelyezett távcsövekkel figyelhetők meg. Ezért a nagy csillag- vizsgálók újabban mind több és több fiókintézetet létesítenek a Föld déli félgömbjén. Most híre érkezett annak, bogy „ washingtoni Carnegie Intézet Chilében, 2400 méter tengerszint fölötti magasságban épít fel egy új csillag- vizsgálót, amelynek fő műszere — egyelőre — egy 1 m átmérőjű tükrös távcső lesz. A Las Campas hegyen létesítendő obszervatórium új műszere 1970 végén kezd működésbe. Később egy 5 méter átmérőjű óriást is felszerelnek majd itt, — akkora távcsövet, mint a világ ez idő szerint második legnagyobb teleszkópja, a Mount Palomar csillagvizsgáló műszere. (Ismeretes, hogy a Szovjetunióban már a végső szerelés alatt áll egy 6 méter átmérőjű tükröstávcsó, „ világ legnagyobb teleszkópja). Az említett új, 1 méteres távcső kettős feladatot lát el. Ezen feladatok egyike a röntgen sugarakat kibocsátó, úgynevezett X-sugár csillagok optikai azonosí+ása. A másik a csillagok fejlődés- menetével kapcsolatos vizsgálatokhoz szükséges megfigyelések végzése, amelynek során a csak a déli félgömbről látható kis- és nagy Wage lián ködökben levő bizonyos csil’agokat fogna^ ösz- szehasonlítani olyan csillagokkal, amelyek a mi tejútrendszerünk tagjai. A két említett Magellan- köd voltaképpen két tejútrendszer, extragalaktika. Az összes extragalaktikák közül ezek vannak legközelebb hozzánk, valószínűleg saját tejútrendszerünkkel együtt egy hármas rendszert alkotnak. Amíg azonban a mi tejútrendszerünk, galaktikánk alakja szabályos spirális. addig a két Magellán- köd alakja szabálytalan. Az említett összehasonlító munka ezért különlegesen érdekesnek ígérkezik, hiszen egyáltalán nem bizonvos, hogy a mi szabályos tejútrendszerünkben ugyanúgy fejlődnek a csillagok. mint a szabálytalan alakúakban. Maguk az egyes tejútrendszereik sincsenek a fejlődés ugyanazon stádiumában, így lehetséges, hogy a Magellán-ködök egy korábbi fejlődési fázist jelentenek. A képen látható háromkerekű angol bevásárlókocsi a parkolási gondo íkal küzdő nagyvárosi forgalom szamára készült, a villanymotort két ólomakkumulátor látja el energiával, melyek éjszaka vagy a várakozási idő alatt a fali konnektorhoz való csatlakozással váltakozó áramú hálózatról tölthetők. A törpejármű 20—.10 km utat tud megtenni egy feltöltéssel, 10—15 km-es órán- kénti sebességgel. Orgyilkosok egyenruhában Még Abramsnak is sok! Nem tudnak beilleszkedni a eivii életbe Lapjaink hasábjain a közelmúltban gyakran szerepelt az Egyesült Államok hadseregének maffiája a »Zöld sapkások”, ahogy ők nevezik a „Green Berets”-ek rémtettei. Az Egyesült Államokban e különleges alakulat általában Special Forces néven ismeretes, amely ugyan név- leg a hadsereghez tartozik, de amelyet valójában a CIA irányít és fizet. Ügylátszik a hadsereg tábornokai nem különösebben rokonszenveznek ezzel a különleges „haderővel”. Abrams tábornok, a Vietnamban állomásozó amerikai haderők főparancsnoka egy legutóbbi gyilkosság kapcsán vizsgálatot rendelt el a Zöldsapkások ellen. A vizsgálat után Rheault ezredes és Marasco százados, valamint több Green Berets tiszt ellen pert indítottak. A pert azonban nem folytatták le, — na persze nem azért, mintha a vizsgálatok során kiderült volna a vádlottak ártatlansága. A per azért maradt el, mert a CIA nem volt hajlandó a perben tanúvallomást tenni... A vádlottak szabadságot kaptak és hazautaztak. Rheault ezredes pedig kilépett a szolgálatbóL Az ügy kapcsán érdemes visszatekinteni a Green Berets történetére. 1952-ben, amikor megalakult, alig 2000 főt számlált. Minden egyes tag nyelvismerettel rendelkező specialista, s mindenki szakértő két területen: közelharcra kiképzett mesterlövész és szakember u hangtalan ölesben A Green Berets 1960-ig állítólag jelentősebb métékben sehol sem került felhasználósra. Ekkor azonban 5000-re emelik e katonai maffia létszámát Tömegesen először Vietnamban foglalkoztatták őket Ez időszakban Diem, a korrupt diktátor, alig tud már védekezni a hazafiak ellen. Felhasználásuk tehát arra az időszakra esik, amikor egy-egy dél-vietnami egység már hetenként áll át a partizánokhoz. Felismerik, hogy a dél-vietnami hadsereg nem sokat ér, ezért a hegyi lakókból zsoldosokat toboroznak, r Disznóól A zöldsapkások ma többnyire a dél-vietnami területen lévő 80 megerősített táborból és számos Laoszban lévő dzsungel erődítményből folytatják hadműveleteiket Egy ilyen a Loc Ninh-i tábor 12 kilométerre a kambodzsai határtól. Ez két erődítménygyűrűből áll. A belső gyűrűben három századnyi segélycsapat állomásozik. Ezek közül az egyik délvietnamiakból, a másik kettő a már említett zsoldosokból áll. A belső gyűrűben él a zöld ördögök egy alapegysége, ahogyan ők nevezik A-team-je. Egy ilyen egység 12 ember. Fegyver és robbantás szakértők, egészség- ügyiek, illetve a pszichológiai hadviselés szakemberei. A tábor névleges parancsnoka a dél-vietnami Special Forces egy századosa. Ez azonban csak udvarias gesztus, ugyanis a tábor 400 főnyi állományának valódi ura egy 28 éves amerikai százados. Elképzelhető, milyen szellem uralkodik ezekben a táborokban, ha ezeket még Abrams tábornok is egyszerűen disznóólaknak nevezij A jó katona orgyilkos Rövid jellemzés két tipikus zöldsapkősról. A már említett amerikai tábor 23 éves századosa Earl MacMillan, a Green Berets tipikus képviselője. Ejtőernyős ugró, egyformán beszéli a kongói és a vietnami nyelvet. Amikor az Egyesült Államokban egy jó állást kapott, kilépett az állományból. De nem tudott beleilleszkedni a civil életbe és egy év múlva visszatért Vietnamba. Minden Green Berets táborban egy tábla látható, amolyan tízparancsolat féle, ez pontokba foglalja miért „jó katona” a Green Berets. Űgylátszik a Green Berets különleges logikája, maguk-: szabta törvényei szerint, a jó katona és a szakképzete orgyilkos egyet jelent. , <& A4 i