Szolnok Megyei Néplap, 1970. január (21. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-03 / 2. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. január 3. Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában Letelt egy újabb esztendő, letelt tehát a harminc éves titkossági határidő is: Angliában újabb egy esztendő (az 1939-es év) eddig bizalmasan őrzött levéltári anyagát tet­ték hozzáférhetővé a nyilvánosság számára. Sok okmány bizonyítja, hogy Chamberlain angol mi­niszterelnök 1939 elején a Szovjetunió szövetségi ajánlatá­nak elfogadásával megelőzhette volna a második világhá­ború kitörését. Még a szélsőségesen szovjetellenes, igen jobb- oldalian konzervatív Daily Telegraph is elismeri: „Nehéz kételkedni abban, hogy az oroszok valóban komoly szán­dékkal igyekeztek életképes szövetséget kötni 1939-ben a nyugati hatalmakkal. A Guardian vezércikkéből: „Az 1939. évi kabinet-iratok most már minden kétséget kizáróan be­bizonyítják, hogy Anglia elfogadható szerződést köthetett volna Oroszországgal, ha Chamberlain és miniszterei akar­ták volna. Oroszországnak szüksége volt a szövetségre, és akarta is. Angliáinak pedig szüksége volt rá, de nem akarta”. Most, három évtized múltán még mindig válságokkal terhes a nemzetközi élet, és az igazság az, hogy Angliának éppen úgy, mint a nyugati szövetség többi tagjának megint csak szüksége lenne arra a baráti jobbra, amelyet a Szov­jetunió, de most már nem egyedül, hanem szövetségeseivel közösen felajánlott, az európai biztonsági értekezlet megtar­tására vonatkozó javaslatával. Ha nemcsak a brit sajtó és a közvélemény, de a ve­zető politikusok és a hatalom minden rendű és rangú kép­viselője is levonja a megfelelő tanulságokat, a többi közt a most nyilvánosságra került 1939-es titkos dokumentumok alapján is, akkor csakis az európai biztonsági értekezlet útját választhatja. „Mi a magunk részéről nem ellenzünk semmi olyan kez­deményezést, amely távlatokat nyit és valóban az euró­pai béke és biztonság ügyét szolgálja” — mondotta nem­régiben Kádár János, az Unita-nak adott nyilatkozatában. Az új esztendőben, de mondhatjuk így is, az új évti­zedben naevot lépne előre a világ, komoly mértékben ja­vulna az egész erfiberiség közérzete, ha az effajta kezde­ményezéseket a nyugati féltekén sem elleneznék, inkább hozzájárulnának megvalósulásukhoz. A Közel-Kelet hírei Szigorú vizsgálat, leváltások az ellopott hadihajók miatt Államférfiak r ■ / • újévi üdvözletei AMMAN Egy Jordániái katonai szó­vivő közölte, hogy jordániai és izraeli fegyveres erők kö­zött a Jordán folyón át szer­dán este erőteljes tüzérségi párbaj folyt le. TEL AVIV Az izraeli katonai szóvivő közlése szerint az izraeli légi­erő gépei szerdán késő este csaknem háromórás légitá­madást intéztek Jordánia északi részében levő tüzér­ségi állások ellen. KAIRÓ Az arab szabadságharcosok szóvivője közölte, hogy az El Fatah Palesztinái ellen­állási szervezet tagjai tüzet nyitottak a galileai-tótól dél­re levő izraeli félkatonai te­lepülésekre és berendezések­re. Hozzáfűzte, hogy a táma­dás egybeesett a szervezet megalakításának ötödik év­fordulójával. „Megfogadjuk, hogy folytatjuk harcunkat mindaddig, amíg fel nem szabadítjuk egész Paleszti-, nát” — mondotta. ☆ • Az A1 Akhbar című egyip­tomi lap csütörtöki számá­ban azt írja, hogy az 1968. január 25-én, a Földközi- tengeren nyomtalanul eltűnt Dakar nevű izraeli tenger­alattjáróit egy egyiptomi hadihajó süllyesztette el. Mint már jelentettük, a francia kormány . szerdán a „cherbourgi hadihajók” ügyé­ben minisztertanácsot tartott. A Pompidou elnökletével megtartott több mint négyórás minisztertanácsi ülést követően Leo Hamon, a francia kormány szóvivője a következő nyilatko­zatot tette: — A Cherbourg-i Amiot Mű­vekben előállított öt gyorsna­szádnak a kikötőből történt ki­futása ügyében tartott vizsgálat első eredményei alapján a mi­nisztertanács — a miniszterel­nök és a hadügyi államminisz- ter javaslatára — elhatározta, hogy haladéktalanul felfüg­geszti tisztségéből Bemard Ca- zelles tábornokot, a hadügymi­nisztérium főtitkárát és Louis Bonte mérnök-tábornokot, az ügyben illetékes tárcaközi bi­zottság vezetőjét. Annak meg­vizsgálásával, hogy terhel-e másokat is felelősség, esetleg az illetékes közigazgatási szervek­ben vagy magában Cherbourg- ban, Jacques Labarraque szám­vevőszéki tanácsost bízták meg. — A kormány elhatározta, hogy kérni fogja a párizsi iz­raeli diplomáciai misszió azon tagjainak visszahívását, akik az izraeli kormány nevében szava­tolták az eladási szerződések érvényességét. — A köztársasági elnök han­goztatta, hogy ez az incidens semmiben sem módosítja a közel-keleti problémákkal kap­csolatos francia politika alap- elveit. ☆ Az El Fatah Palesztinái ellenállási szervezet csütör­tökön azt közölte, hogy az i zraeliek csütörtökre virra­dóan először alkalmaztak mérgesgázt a szervezet tá­madó egységei ellen. Pham Van Dong, a Viet­nami Demokratikus Köztár­saság miniszterelnöke nyilat­kozatot adott a TASZSZ tudósítójának. A Pravda új­évi számában közölte a nyi­latkozat szövegét. „A vietnami népnek a múlt évben kivívott győzel­mei elválaszthatatlanok a Szovjetunió és más testvéri szocialista országok népeinek óriási és értékes segítségétől, a világ népeinek támogatá­sától — mondotta a minisz­terelnök. Érintve azokat az eredményeket, amelyeket a VDK 1969-ben elért, Pham Van Dong rámutatott, hogy ,.a vietnami nép katonai, po­litikai és diplomáciai fron­ton szüntelenül és kezdemé- nyezően támadta az ellensé­get és nagy győzelmeket ara­tott”. A DNFF rádiója egy csü­törtöki adásában összefog­laló jelentést közölt, hogy a felszabadító erők 1969 folya­mán milyen veszteségeket okoztak az amerikaiaknak és csatlósaiknak. Az AFP ál­tal ismertetett jelentés sze­rint a szabadságharcosok az említett időszak alatt harc- kéotelenné tettek 645 000 el­lenséges katonát, — köztük 235 000 amerikait. Ez a szám kevéssel meghaladja az ame­rikaiak és csatlósaik által elszenvedett előző évi vesz­PÁRIZS, TEL AVÍV, HAIFA Szerdán a „Cherbourg-i” ágyúnaszádok megérkezése után Haifában sajtóértekezletet tartottak. Ezra kapitány, az egyik naszád parancsnoka el­mondotta, hogy Cherbourgban senki sem tett kísérletet a tá­vozó hajók feltartóztatására, és teségeket. A hazafias erők 1969-ben megsemmisítettek 6400 amerikai repülőgépet, illetve helikoptert, elsüllyesz­tettek, — vagy felgyújtottak 1700 katonai vízijárművet és elpusztítottak 19 000 katonai járművet A Reuter angol hírügynök­ség úgy értesült, hogy a harcos dél-vietnami buddhis­ták szervezete Paul Narkin amerikai ügyvédet bízta meg a My Lai-i tömeggyilkossá- got túlélő személyek és az áldozatok hozzátartozói ér­dekeinek képviseletével arra az esetre, ha sor kerülne az amerikai kormánnyal kárté­rítési tárgyalásokra. Az amerikaiak és dél-viet­nami csatlósaik által beje­lentett 24 órás tűzszünet le­jártával csütörtökön magyar idő szerint 11 órakor a B—52-es légierődök felújítot­ták szőnyegbombázásaikat. A gépek csütörtökön délután és péntekre virradóan hat bevetésben összesen 540 ton­na bombát dobtr.k le a kam­bodzsai határ körzetében, el­sősorban Tay Ninh tarto­mányban. Saigon központi szektorá­ban pénteken hajnalban ké­zigránáttal felrobbantottak és használhatatlanná tettek egy amerikai katonai gép­kocsit. földközi-tengeri útjuk is za­vartalan volt. Az ágyúnaszádok katonai védelmet nem kaptak és a tengeren vették fel gz üzemanyagutánpótlást — tette hozzá a kapitány. A naszádok fedélzetén egyéb­ként 20—20 főnyi legénység tar­tózkodott; ezek partra lépésük­kor polgári öltözéket viseltek. Schumann francia külügymi­niszter csütörtökön délutánra magához kérette Walter Eitan-t, Izrael párizsi nagykövetét. A francia külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy Schu­mann tájékoztatni fogja Eitan-t a francia kormány szerdai dön­téséről. KAIRO A kairói rádió jelentése sze­rint Kadhasi, a líbiai forradal­mi tanács elnöke felvilágosítást kért Franciaország nagyköveté­től a hajók és az esetleges francia ellenrendszabályok ügyében. Kadhafi kijelentette, hogy a naszádok ügye „aggo­dalmat keltett az arab közvéle­ményben, s attól tartanak, hogy ez az incidens érintheti Fran­ciaország és az arabok viszo­nyát. JERUZSÁLEM j ■ I Az izraeli külügyminisztéri­um szóvivője csütörtökön este kijelentette, hogy az izraeli kormány jogtalannak tekinti a francia kormánynak a hajó­üggyel kapcsolatos itézkedéseit. Hozzáfűzte, hogy Abba Eban izraeli külügyminiszter tanul­mányozza Eitan nagykövet be­számolóját és az elkövetkező napokban részletes választ ad a francia kormánynak, PÁRIZS A csütörtöki és pénteki fran­cia lapok „mérsékeltnek és enyhének” minősítik a francia kormány reagálását az izraeli rendelésre készült öt ágyúna­szádnak a Cherbourg-i kikötő­ből történt eltávozására. Rá­mutatnak, -az elhatározott szankciók francia részről mind­össze két magasrangú tisztet érintenek, ezek közül az egyik Bernard Cazelles hadtesttábor­nok fél év múlva éri el a nyug­díjkorhatárt, a másik Louis Bonte hadmérnök tábornok pe­dig már túl is haladta azt. A szilveszter-délután ész­lelt hat és fél fok erősségű újabb földrengés szerencsére nem tett kárt emberéletben. De Banja Luka lakosságának a pusztító földrengés óta ki­alakult, a körülményekhez képest viszonylagos nyugal­mát egycsapásra elűzte. Szil­veszterkor főként olyan épü­letek omlottak össze, ame­lyeket nem laktak. Banja Luka környékén, a falvak­ban azonban már jelentő­sebb volt a kár, — üzemegy­ségek váltak használhatat­lanná, megrongálódtak köz­művek és lakóépületek. Bosanska Krjainát megré­mítette az újabb rengéshul­lám, amelyet igen nagy ki­terjedésű területen észleltek: Bosznia-Hercegovinán kívül Horvátországban, Szlovéniá­ban és Szerbia egy részében is. Óvatosságból kilakoltatták azokat, akik a korábbi szigo­A Moscow News újesztendei első száma több külföldi ál­lamférfi újévi jókívánságait közli. U Thant ENSZ főtitkár az angolnyelvű szovjet hetilap hasábjain nyomatékosan ki­emeli: a nemzetközi égbolt olyannyira borús, hogy csak nagy erőfeszítéssel lehet felfe­dezni a legkisebb fénysugarat. Norodom Szihanuk kambod­zsai államfő kifejezi háláját a Szovjetunió iránt azért a szi­lárd támogatásért és segítsé­gért, amellyel hozzájárult ahhoz, hogy a nehéz viszonyok között küzdő Kambodzsa megvédhesse területi függetlenségét, semle­gességét, területi épségét és ki­tartóan tovább munkálkodhas­sak fejlődésbeli elmaradottsá­gának felszámolásáért. Kekkonen finn köztársasági elnök rámutat: Finnország és a Szovjetunió szoros baráti kap­csolatai az ó-évben a kölcsönös bizalom és jószomszédság alap­ján, valamint az 1948-as együtt­működési, barátsági és kölcsö­nös segítségnyújtási szerződés szilárd platformján a két fél kölcsönös előnyére továbbfej­lődik. Az eltelt negyedszázad világosan megmutatta a két or­szág közötti barátság és együtt­működés politikájának értékét és lehetőségeit. Numeiri, a Szudáni Demokra­tikus Köztársaság forradalmi tanácsának elnöke és az ország miniszterelnöke még több erőt és boldogságot kívánt a szovjet népnek, amelyet a barátság szi­lárd szálai fűznek a szudáni néphez. Ton Duc Thang, a VDK elnö­ke meleg szavakkal mondva köszönetét a Szovjetuniónak, más testvéri országok és a vi­lág haladó népeinek segítségé­ért, rámutat: el vagyunk szán­va arra, hogy teljesítve Ho Si Minh elnök végakaratát, kitar­tóan folytassuk és ösztönözzük az amerikai agresszióval szem­beni ellenállást, felszabadítsuk a délt, megvédj ük az északot és tovább haladjunk az ország békés újraegyesítése felé. rú tilalom ellenére időköz­ben visszaköltöztek. Az ok­tóberben súlyosan megrongá­lódott épületekbe. Így most gyakorlatilag csaknem az egész lakosság ismét vasúti vagonokban, lakókocsikban, garázsokban, barakokban kénytelen lakni. A helyzetet tovább súlyos, bítja, hogy Boszniának ezen a területén egy negyedszáza­da nem hullott annyi hó, mint éppen az elmúlt napok­ban. Bár Jugoszláviában 2-a is ünnep, az egész Banja Lu­ka lakosságát mozgósították a hó elleni harcra. Elren­delték, hogy a földrengés sújtotta területen szombaton valamennyi üzem és intéz­mény tartson rendes munka­napot. Jugoszlávia minden részé­ből és külföldről továbbra is érkezik a segély Banja Lu­kára. Szőnyegbombázások Dél-Vietnamban Újabb földrengés Barna Lukán Cyrus Eaton, az ismert amerikai nagyiparos, Cieveland- be visszaérkezve, sajtóértekezleten számolt be az ameri­kai újságíróknak VDK-beli látogatásának tapasztalatairól (Telefoto—AP—MTI—KS) MINDENFELŐL BUENOS AIRES Csütörtökön újabb utas­szállító repülőgépet térítettek el útirányától: ezúttal a Cruzeiro do Sul brazil légi- forgalmi társaság 30 főt szál­lító Caravelle-jét, amely Montevideoból szállt fel. Brazília helyett a gépet két fiatal fegyveres támadó elő­ször Chile felé irányította. Itt üzemanyaggal töltötték fel a repülőgépet, majd a pilóta — parancsra — Lima felé fordult, újabb üzem- anyagfelvételre. A támadók uticélja feltételezhetően Kuba. RÓMA VI. Pál pápa csütörtökön ünnepi misét pontifikáit a római „Jézus templomában”. Kijelentette: „az emberiség kötelessége a fegyveres kon. fliktusok okainak felszámo­lása, máskülönben a világ­égés réme lebeg továbbra is a világ fölött Damoklész kardjaként”. SAN CLEMENTE (California) Nixon elnök csütörtökön törvényt írt alá a lég- és vízszennyezés megakadályo­zásáról. a törvény értelmé­ben szakértőkből álló taná­csot állítanak fel. amely évente jelentést tesz a kon­gresszusnak a víz- és a lég­körszennyeződés elleni harc menetéről. PÁRIZS A párizsi opera műszaki és adminisztratív dolgozói béremelési követeléseik alá­támasztására vasárnap sztráj­kot tartanak. A CGT kép­viselői közölték, hogy a ter­vezett sztrájk semmiképpen sem irányul a moszkvai nagy színház együttese ellen, amely vasárnap kívánja be­mutatni Párizsban Csajkov­szkij Anyeginjét. ■fr A francia légiforgalmi társaságok kétezerötszáz légi­kísérőjének többsége pénte­ken sztrájkba kezdett — egy hónapon belül immár a harmadikat, a munkabeszün­tetések oka ezúttal is az, hogy a munkaalkalmasság! bizonyítványok kiállításának jogát az állami hatóságok áit akarják adni a légitársasá­goknak. ami — a stewardes- sek szerint — zsarolásra ad­hat alkalmat. LONDON Az angol egészségügyi mi­niszter szóvivője szerint a december 26-án végződött héten csaknem hétszáz (700) embert ölt meg az influenza- járvány. A tömeges megbe­tegedések munkakieséseket okoznak a kikötőkben, pos­tahivatalokban. a városi köz­lekedésben. az iparban, de még a kórházakban is. NOUAKCHOTT U Thant, az ENSZ ' főtit­kára, aki nyugat-afrikai kör­úton jár, csütörtökön beszé­det mondott a mauritárnái nemzetgyűlésben. Kjelentet- te: további erőfeszítéseket tesz azoknak a falaknak a ledöntésére, amelyek „elvá­lasztják a gazdag és a sze­gény, az észak és a déli or­szágokat”. MILANO Egy milánói kórházban péntek reggel belehalt sérü­léseibe a 7l éves Calogero Galatioto. Sebesülését az a terror-robbantás okozta, ame­lyet december 12-én, felte­hetőleg újfasiszták hajtottak végre a milánói mezőgazda- sági bankban. A pokolgépes merénylet halálos áldozatai­nak száma ezzel tizenhatra emelkedett. NEW YORK Pénteken hajnalban meg­halt Edward Falk 43 éves beteg, aki december 25-én egy New York-i kórházban új szívet és új tüdőt kapott. NEW YORK Feszült a helyzet az Egye­sült Államok-beli Georgia államban. Thundersville és Tannille városokban már második napja tart a kijá­rási tilalom. Az utcákat fegyveres rendőrök és a nemzeti gárda csapatai el­lenőrzik. A feszültséget az váltotta ki, hogy a Thundersville-i hatóságok koholt vádak alapján bebörtönözték Ri­chard Turnert. a déli ke­resztény vezetés konferen­ciája néger szervezet , helyi vezetőjét és három munka­társát. Mind a négyüket egy fehér ember meggyilkolásá­val vádolják. Tiltakozva a hatóságok faj­gyűlöl. eljárása ellen, nége­rek százai vonultak Thun- dersville és Tannille utcáira és követelték vezetőik azon­nali szabadonbocsátását. WASHINGTON Az amerikai főváros min­den harmadik lakosa hiányo­son táplálkozik — közölték az éhezés problémáival fog­lalkozó konferencia Washing­tonban nyilvánosságra hozott jelentésében. Az amerikai fő­város néger lakossága döntő többségének élelmezésével és orvosi ellátásával kap­csolatos helyzet rendkívül módon kiéleződött. A jelen­tés hangsúlyozza, hogy Wa­shington lakosságának egy- harmada sokkal alacsonyabb jövedelemmel rendelkezik, mint a létminimum.

Next

/
Thumbnails
Contents