Szolnok Megyei Néplap, 1970. január (21. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-18 / 15. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NfiPLAP 1970. január SS. Vietnam a világpolitikában Tárgyalások Budapesten és Moszkvában Nigériából — Agnew fiaskója Tó hírek □ A hét nemzetközi eseményeinek összefoglalóját ezúttal „hazai' pályán” kezdhetjük: Budapest több alkalommal is szerepelt a hír- ügynökségi jelentések keltezésében. Hétfőn érkezett fővárosunkba Mirko Tepavac, első ízben került sor jugoszláv külügyminiszter hivatalos magyarországi látogatására. A Péter János és Mirko Tepavac közötti tárgyalások, a jugoszláv külügyminiszter találkozása kormányelnökünkkel és az Elnöki Tanács elnökével újabb jelentős lépcsőfokot képeznek kapcsolataink tervszerű, átgondolt és körültekintő építésében. Joggal világérdeklődést ki- . váltó esemény zajlott a budai Ifjúság Szállóban: a dél-vietnami amerikai vérengzések életben maradt szemtanúi számoltak be drámai élményeikről — nemzetközi sajtóértekezlet keretében. Budapest — ahová a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség meghívására érkeztek — útjuk első állomása volt, s most szerte Európában folytatják .majd tanúságtételüket. A Magyar Szocialista Munkáspárt képviselői is resztvettek azon a nagvfon- tosságú moszkvai találkozón, amely huszonnyolc európai kommunista és munkáspárt részvételével került megrendezésre. A kétnapos eszmecserén olyan különösen időszerű témák kerültek szóba, mint a Lenin centenáriumra történő felkészülés s az európai biztonság érdekében kifejtendő újabb erőfeszítések. Kontinensünk biztonságának problémái álltak annak az évkezdő sajtóértekezletnek középpontjában is, amelyet a héten a szovjet külügyminisztérium palotájában rendeztek. Az a szovjet hivatalos nyilatkozat, amelyet ezzel kapcsolatban közzétettek, betűjében és szellemében tükrözi Moszkva, a szocialista országok óhalát az európai biztonsági konferencia mielőbbi összehívására. Az európai keretek között természetesen nagv érdeklődést keltett Willy Brandt nyugatnémet kancellár hosszabb lélegzetű parlamenti beszámolója, am^ly tulajdonképpen az új koalíció első száz napjának mérlegét vonta meg. Előzőleg úgy harangozták be a Brandt beszédet, hogv az válaszol majd az NDK kilencnontos javaslatára, amely felrajzolta a két német állam közötti szerződéses kap~so- latak széles lehetőségeit. Stílusában Brandt mást adott ugyan, mint a korábbi hasonló kereszténydemokrata— kereszténvszocialista megnyilatkozások, tie tartalmi lényegét illetően a várt felelettel adós maradt Még mindig nem hangzott el megfelelő bonni nyilatkozat: miként képzelik el a két német állam viszonyát Bonnban, hogy az ne mondjon ellent a nemzetközi realitásoknak. Ilyen előzmények után különös figyelem kíséri a következő hét nyitányát: Walter Ulbrichbnak, az NDK államtanácsa elnökének kiemelkedő fontosságúnak ígérkező berlini sajtó- értekezletét. Földi-észünk ügyei m-Meri Afrika Is reflektorfényben állt: Nigériában hivatal osan végétért a polgárháború. A csaknem ezernapos háború alatt kétmillió ember vesztette életét, Afrika legnagyobb országa a megpróbáltatások esztendeit élte át. - szétszakadása volt. A keleti tartományban élő ibo néptörzs egyes vezetői, valóságos és vélt sérelmeiket túlhajtva, ahelyett, hogy elfogadták volna Gowon táborA tét; Nigéria egysége vagy nők ésszerű béke- és egységajánlatait, háborút robbantottak ki. Ezt a zavaros helyzetet kihasználta az imperializmus, s a beavatkozást csak ösztönözte Biafra gazdag olaj kincse. Az Egyesült Államok és Nagy-Bri- tannia kétszínű játékot űzött, két vasat tartott a tűzbe: titokban pártolta a szakadárokat A szocialista országok, köztük mindenekelőtt a Szovjetunió, támogatták az egység és a béke helyreállítására tett erőfeszítéseket. felléptek Afrika veszélyes „balkanizálódása”, felaprózása ellem J óllehet hellyel-közzel hangzanak még harcias nyilatkozatok is, főként a nyo- maveszett Ojukwu részéről. Nigériában a konszolidáció első jelei máris mutatkoznak. A központi kormány láthatóan erőteljes intézkedéseket tesz a- keleti tartomány TOKIÓ A Mijahíme Maru nevű japán teherszállító hajó — szombaton a Tokiói-öbölben összeütközött az amerikai haditengerészet egyik tengeralattjárójával. Az öbölben fekvő Yokusukában az Egyesült Államok haditengerészeti támaszpontja van; a tengeralattjáró útban volt a bázis felé. MOSZKVA A Szovjetunióban tartózkodó csehszlovák parlamenti küldöttség szombaton országjáró körútra indult. A delegáció, amelyet Dalibor Hanes, a csehszlovák szövetségi gyűlés elnöke vezet, Lenin- grádba, Minszkbe, Kijevbe, Tbiliszibe és Volgográdba látogat el. MOSZKVA A kijevi Dzerzsinsziaj térnek, az ukrán főváros egyik legforgalmasabb pontjának átépítése során, a földben 240 tüzérségi lövedéket találtak, amelyeket a menekülő hitleristák ástak el. A tűzszerészek biztonságos helyre szállították és megsemmisítették a lövedékeket; TOKIO Az NHK nevű legnagyobb japán rádiótársaság 13 ezer alkalmazottja szombaton 4 órára beszüntette a munkát. A sztrájkolok a munkafeltételek megjavítását követelik. LA PAZ Több mint tízezer ember — munkások, diákok és parasztok — rendezett pénteken délután béké$ felvonulást La Paz utcáin, tiltakozásul az amerikai imperialisták által tervezet reakciós duccs előkészületei ellen. Követelték, hogy a kormány „haladjon a szocializmus felé”. A tüntetők a következő jelszavakat kiáltozták: „A hatalmat a munkásoknak”. „Fegyvert a népnek!”, „Halál Siracusá- ra!” (Az Egyesült Államok bolíviai nagykövete.) DÜSSELDORF Düsseldorf belvárosában péntek este mintegy ezer fiatal tüntetett a 40 millió márka költséggel épített új városi színház előtt A diákok „munkásoknak tilos a bemenet” és „negyvenmillió márkás épület — kinek?” és ehhez hasonló feliratú táblákat vitték. A rendőrség 14 tüntetői letartóztatott. (a volt Biafra) talpraállitá- sára. ■ hogy elejét vegye minden túlkapásnak. Ez a hét sem termett sok babért Spiro T. Agnew amerikai alelnöknek. áld jobb ügyhöz méltó buzgalommal folytatta ázsiai és Csandes- óceáni „országjárását”. Szelet vetett és vihart aratott: még a katonai szövetségesek fővárosaiban, is tüntetők tömege fogadta. Hiába, nem népszerű feladat a vietnami háború védőügyvédjeként ágálni. Az emlékezetes amerikai moratórium-napok alkalmával Agnew bárdolatlan és otromba kirohanásaival tette magát híressé és hirherdtté. Akkor nevezték el, nem kevés gúnnyal Nixon Nixon- jának, arra a szerepre célozna, amelyet annakidején a mai elnök töltött be Eisenhower mellett. De amint Nixon missziói akkoriban kudarcot vallottak — elég felidézni a latin-amerikai és ázsiai tüntetéseket — fiaskót vallottak Nixon Nixon- jának hasonló próbálkozásai is. Réti Ervin NEW YORK A Szovjetunió állandó ENSZ- képviselete pénteken közzétette a képviselet sajtó-attaséjának a New York Times főszerkesztőjéhez intézett levelét. A New York Times ugyanis azt állította, hogy „a szovjet kormány ösztönözte U Thantot, az ENSZ főtitkárát, nigériai utazására”. A New York Times állításai nem felelnek meg a tényeknek. Szovjet részről nem tárgyaltak erről a kérdésről az ENSZ főtitkárával ~ hangsúlyozza a levél. INDENFELÖ KUNOSA A spanyolországi Hunoea- ban az állami bányakonszem péntek este megtorló intézkedést hozott az aszturiai bányászok sztrájkjának letörésére: február 1-től hót bányát bezárnak. Az intézkedés következtében csaknem kétezer bányász munkanélkül marad. Pénteken 7600 bányász sztrájkolt, — közülük 6300 Hunosában. A hunosai bányák évente kilenc millió szenet termelnek ki. LONDON Az angol egészségügyi minisztérium szóvivője közölte az influenza járvány múlt heti statisztikáját. E szerint Angliában a január 9-ével véget ért héten 2850-en haltak meg influenza, illetve szövődményei következtében. Ez a szám 450-nel haladta meg az egy héttel korábbi adatot! és 37 év óta a legmagasabb. KAIRO Egyiptomi hivatalos körökben szombaton megcáfolták azokat az Izraeli állításokat, amelyek szerint egy izraeli kommandó szombatra virradóan a Kairó és Szuez közötti főútvonalon telefon- és villanyvezetékeket robbantott fel. — E körök hozzáfűzték, hogy az említett állítások teljesen alaptalanok, a Káiró és Szuez közötti telefonvo- lak normálisan működnek és az EAK egész területén a villanyszolgáltatás zavartalan. A dél-vietnami felszabadítás! erők szombatra virradó éjszaka Táy Ninh tartományban, Saigontól mintegy 100 kilométerre észak-keletre, sikeres támadást intéztek amerikai állások ellen, közölte szombaton reggel egy amerikai katonai szóvivő. A keleti partok mentén Saigontól több mint 300 kilométerre a hazafiak tüzérsége nagykaliberű ágyúkkal lőtte a Nha Trang közelében lévő amerikai katonai támaszpontot. B—52-es amerikai bombázók pénteken 180 tonna bombát dobtak le a laoszi határ közvetlen közelében. Nigéria A lagosi Daily Express szombati szerkesztőségi cikkében megállapítja: „a 30 hónapig tartó polgárháború so-» rán a Szovjetunió volt az első azok között az államok között, amelyek az ország válságos perceiben Nigéria segítségére siettek — míg Nigéria állítólagos barátai elfordultak tőle”. A lap köszönetét mond Diallo Telli AESZ-főtitkárnak, Hailé Sze- lasszié etióp császárnak. „Most már tudjuk, kik az igazi barátaink” — állapítja meg a lap. A lagosi rádió szombati adásában beszámolt arról, hogy Ojukwu, a szakadár Biafra vezetője az országot elhagyva Gabonba, onnan Ivoryba, majd Franciaországba menekült Ojukwut üli repülőteréről papi öltözékben, hordágyon szállítva szöktették ki az országból. A rádió nem szólt arról, vajon még mindig Franciaországban tartózkodik-e a szakadárok bukott vezére. BEIRUT A beiruti olasz nagykövetség megcáfolta egyes libanoni lapok azon állításait amelyek szerint egy szicíliai , támaszponton izraeli pilótákat 1 képeznek ki' ''helikopterek vezetésére. BELGRAD Megkezdődtek Jugoszláviában az érdemi előkészületek a Lenin-centenárium megünneplésére. Az ünnepségek lebonyolítására alakult bizottság, amelynek elnöke Tito — január 23-i ülésén határozza meg! a teljes programot. A JKSZ határozata értelmében a jugoszláv nemzetközi munkásmozgalmi intézet egyébként már sajtó alá rendezte Lenin összes műveit, amelynek első kötetei — az eddig legteljesebb ötödik orosz nyelvű kiadás alapján — még az idén napvilágot látnak. PÁRIZS Folytatódik a. fogyasztói árak emelkedése Franciaországban. Legutóbb elhatározták két alapvető fontosságú élelmiszer, a tej és a hús árának felemelését. A tej ára literenként ismét 2 centimemal, a hús ára pedig átlagosan 2 százalékkal növekszik. Előkészületben van a lapjelentések szerint a párizsi Metro és autóbusz viteldíjának jelentős emelése is. A miniszterelnök előtt fekvő tervezet értelmében a Metro viteldíját két szakaszban fogják felemelni. Az első emelés február 15-én lép életbe, ekkor a jelenlegi 60 centiméről 70 centime-ra emelik a Metro füzetjegy árát. Ezt a nyáron, valószműleg augusztusban újabb emelés követi, amely a jegy árát 85 vagy 90 centime-ra növeli. Ha ezek az értesülések igaznak bizonyulnak, az egy éven belül a Metro-jeey árának 50 százalékos emelését jelenti. A párizsi autóbuszjegy ára megegyezik a Metro jegyével. VARSÓ Varsó szombaton ünnepelte a fasiszta megszállás alól történt felszabadulásának 25. évfordulóját Ez alkalom- meretlen katona sírjánál és a szovjet—lengyel fegyverbarátság emlékművénél, az Ismeretlen katona sírjánál és a katonai temetőkben koszorúzást ünnepségeket rendezlek. A felszabadulás negvedszáza- dos jubileumát 24 díszsortűz köszöntötte.; Elutazott Tepavac Mírkó Tepavac, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság külügyminisztere, aki Péter János külügyminiszter meghívására hivatalos baráti látogatást tett Magyarországon — és a kíséretében levő Jaksa Petries külügyminiszter-helyettes, továbbá a jugoszláv külügyminisztérium több Vezető munkatársa szombaton délután elutazott Budapestről. A magas rangú vendégeket a Keleti pályaudvaron Péter János, Erdélyi Károly kül- ügyminiszterhelyettes, Marjai József, a Magyar Népköztársaság belgrádi nagykövete és a külügyminisztérium több vezető munkatársa búcsúztatta. Jelen volt a búcsúztatásnál Géza Tikvicki, Jugoszlávia budapesti nagykövete. Áüameüertes szervezet Csehszlovákiában A prágai sajtó újabb részleteket hozott nyilvánosságra a néhány napja leleplezett troc- kista csoport államellenes tevékenységéről. A magát „forradalmi szocialista pártnak” nevező csoport tagjai letartóztatásának hírét a nyugati hírügynökségek ismét az ötvenes évekhez, az önkényeskedéshez való visszatérés jeleként kommentálták, s ezért a Rude Pra- vo bővebb anyagot tár olvasói elé a felforgató elemek valódi céljainak bemutatására. A dokumentumokból kitűnik, hogy a szervezet fő programpontja Csehszlovákia szocialista államrendjének „antibürokrati- kus forradalom útján való megdöntése” és „teljesen szabad társadalom megteremtése” volt. Fel kívánták számolni a hadsereget és a biztonsági szerveket, s helyettük felfegyverzett üzemi egységeket kívántak létrehozni (természetesen nem a népi miliciát). Ezektől az intézkedésektől olyan „új társadalom” létrehozását remélték, amely megszünteti a szocialista társadalom intézményeit, az állam valamennyi funkciójával együtt. A „párt” tagjai feltételezték, hogy a szocialista rendszert más országokban, elsősorban a Szovjetunióban is megdöntik. A szervezők előírták a trockista, valamint a marxista—leninista irodalom tanulmányozását. Ez utóbbit azért, hogy hatékonyabban léphessenek fel ellene. Különféle akciók szervezésére törekedtek, hogy lejárassák, eltávolítsák a vezető párt- és állami képviselőket. Ezt a célt szolgálta röpcédulák gyártása és terjesztése, tüntetések és sztrájkok szervezése — és mint tavaly szeptemberi programnyilatkozatuk kinyilvánítja — végül a fennálló rendszer ellen indítandó fegyveres harc. A szervezet tagjai resztvettek illegális nyomtatványok készítésében és terjesztésében, sztrájkok és szabotázsakciók lebonyolításában, gyújtogatásban. Bebizonyosodott, hogy nyugati trockista szerkezetekkel álltak kapcsolatban. Nyír- gáti trockista funkcionáriusok az elmúlt időszakban gyakran utaztak Csehszlovákiába, s jelen voltak az egyetemisták által rendezett gyűléseken, például a prágai Szláv Házban megtartott nagygyűlésen is. „Közvéleményünk — írja a Rude Pravo a csoport tevékenységéről szóló cikkében — ismét meggyőződhetett arról, hogy a szocíalistaellenes, párt- ellenes és szovjetellenes erők létezése nem kitalálás, hanem keserű valóság.” Jegyrendszer Kínában A pekingi sajtóban az utóbbi időben cikkek és jelentések látnak napvilágot a kínai ipar és mezőgazdaság 1969- ben elért „sikereiről”. Az Űj Kína hírügynökség hírt adott egyebek között arról, hogy Tiencsin tartományi jogú város ipara tavaly 28 százalékkal több árut termelt, mint 1968-ban és elérte „a legmagasabb színvonalat”. A kantoni rádió szerint a tartomány ipari termelése 1969-ben megkétszereződött és „meghaladta az 1966-os szintet”. Tizenkét éve nem jelentek meg Kínában összesítő adatok a gazdaság helyzetéről, a népgazdasági tervek teljesítésének eredményeiről. Nem hoztak nyilvánosságra konkrét adatokat az egyes üzemek teljesítményéről sém. Csupán az előző évekhez képest előnyösen ható összehasonlításokat adnak ki, amiből azt a következtetést lehet levonni, hogy a termelés számos üzemben megközelíti az 1966-os szintet. Ez volt az az év, amikorra sikerült leküzdeni az iparnak a „nagy ugrás” kudarca által okozott elmaradását, a kezdődő „kulturális forradalom” hatása viszont még nem érződött a termelésben és a szállításban. Szakértők szerint az 1969. évi gabonatermés közepes volt, s körülbelül a 10—12 év előtti terméseknek felel meg. Figyelembe kell venni azonban, hogy az ország lakossága azóta csaknem 100 millió fővel szaporodott. Ez a körülmény kiélezte az élelmiszerhiány problémáját, 4 szükségessé tette a jegyrendszer fenntartását Egyidejűleg nagyszabású intézkedéseket hajtanak végra a központilag ellátandó lakosság arányának csökkentésére. Ez azt jelenti, hogy az utolsó két évben a nagyvárosok lakosainak egy részét távoli vidékekre kellett költöztetni. Egyes feltételezések szerint a városokból kitelepített fiatalok száma meghaladja a tízmilliót. A tömeges átköltöztetés azonban csupán a befogadó tartományokra ruházta át sokmillió ember ellátásának gondját. Mind erőteljesebben folyik az a kampány, amelyet „a munkások és a katonai egységek élelmiszerönellátására” indítottak. Az általános élelmiszerhelyzeten természetesen így sem lehetett enyhíteni. A gazdaságfejlesztés 1970- re vonatkozó konkrét terveiről a kínai sajtó semmit sem közöl. A Hungcsi (Vörös Zászló) című foyóiratban decemberben cikk jelent meg a gazdaságpolitikáról, amely csupán azt az állítást tartalmazta, miszerint a gazdasági és a katonai fejlesztés kölcsönvi- szonyát oly módon kell megváltoztatni, hogy a hadseregépítés szüntelenül szélesedjék. Ezt a tételt mindenekelőtt az orvosi ellátásra, az oktatásra, valamint a lakosság egyéb kuturális és szociális szükségleteinek kielégítésére fordítandó költségek csökken-; résével váltják valóra.