Szolnok Megyei Néplap, 1969. december (20. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-19 / 294. szám
1 4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1969. december 19, Áz értelmiség és a jelenkori kapitalizmus III. 0 A tudományos-műszaki forradalom, a fejlett technikai apparátussal történő termelés elképzelhetetlen a lakosság újabb rétegeinek művelése, a szakképzés körének szélesítése nélkül. Az Egyesült Államokban például — egyes számítások szerint — hatmillió a diákok s a felsőfokú intézményekben oktatóknak a szánra. S az egyetemre, főiskolára, felsőbb technikai iskolákba bekerülők között 10— 15—18 százalék lehet a dolgozó kisemberek (munkásoknak, alkalmazottaknak a gyermeke. Tőkés viszonyok között azonban mindezek ellenére — mégsem megy végbe az egész társadalomra kiterjedő, átfogó művelődési forradalom. A felsoroltak ellenére sem képes „tőkés mű- i velődési forradalom” kibontakozni a tudományos-műszaki fejlődéssel párhuzamosan, vagy annak következményeként. Az Egyesült Államokban például 1964-ben hárommillió volt az analfabéták,' nyolcmillió körüli a hatosztálynál kevesebbet végzők száma. De azok, akik a dolgozók gyermekei köréből kerülnek be az egyetemekre, főiskolákra, s felsőbb műszaki iskolákba, azok is sajátos konfliktusokkal találják magukat szembe. Kiképzésüknek költsége a szülőket terheli. A legtöbb egyetemen, főiskolán a tandíjat még abban az időben állapították meg, amikor a tanulás csaknem kiváltságot jelentett. Írott és íratlan antidemokratikus szabályok, hagyományok és szokások szövevénye uralkodik az egyetemeken, főiskolákon. A vagyonos osztályok gyermekei számára az a fontos, hogy minél gondtalanabbul, s minél jobban töltsék el a diákéveket. Azok pedig, — akiknek az értelmiségi szak- képzettség megszerzése kenyérkereseti forrást jelent, minél több és korszerűbb ismeretet akarnak gyűjteni. Számukra létérdek, hogy az oktatás korszerű legyen, a tanult ismeretek pedig „konvertábilisak”-nak mutatkozzanak később. Ausztriában például a diákok korszerűbb s igényesebb oktatást követelnek. Majd minden országban megfogalmazódik a diákok kívánsága: többet költsenek a közoktatásra. 0 Egyre többen szereznek tehát magasabb fokú szakmai; műszaki-tudományos ismereteket. Ugyanakkor az üzemekben, intézményekben a szellemi munkát végzők tényleges döntési joga állandóan csökken. E téren az értelmiség ugyanazt éli végig, amit „A szabadság é * • n la ja újjászületett Azon napon, amikor az 1848-as márciusi forradalom győzelmének híre Munkácsra is eljutott, a „Palanok”- börtön szabaduló politikai foglyai a régi börtön területén egy fiatal hársfát ültettek el, — a „szabadság fáját”. A fa több, mint egy évszázadig állt ezen a helyen, amikor egy nagy viharban a villámcsapás kidöntötte. A munkácsi iskolások azonban a fa hatalmas gyökerét elvitték a természetbarátok körébe s itt sikerült a gyökerekből egy új fát kihajtatni. S ezt ugyanarra a helyre ültették vissza. A „szabadság fája” most élő kiállítási darabja a munkácsi Palanok vármúzeumnak. A múzeum Munkács városának és a Kárpátokon túli terület egy ősi várának történetét mutatja be. a munkás. Az üzem alkalmazottjaként foglalkoztatják, irányítják. Munkájára s munkájuk eredményeire, szellemi s anyagi hasznára az üzem tulajdonosai tartanak igényt. I. Sz. Kon szovjet professzor például — elemezve ezt a folyamatot — rámutat; miközben az értelmiségi munka mind közvetlenebb termelőerővé, hatalmas anyagi értékeket produkáló tevékenységgé válik, valóságban a kvalifikált értelmiségi a természetre gyakorolt hatásoknak döbbenetes erejét képező szakismereteket bocsát bérért, fizetésért másoknak rendelkezésére úgy, hogy tovább nincs beleszólása, mire használják fel szaktudásának eredményét. Az állammonopolista szervezetek, intézmények döntéseibe nem szólhat bele. Szellemi munkájának terméke s munkájának minden következménye — számára ellenőrizhetetlen. Munkáját „akármilyen jól” megfizethétik, abban véleményt nyilvánítani s dönteni képtelen; szellemi munkájának gyümölcsét mikor, kik, milyen célokra használják, fel? A legjobban fizetett s a legkorszerűbb gépkocsival járó, s luxusvillában lakó atomtudós is éppen úgy nem ura saját alkotásának, mint ahogyan a munkás nem az. így „nemcsak a kapitalizmus korábbi ellentmondásai éleződnek ki, hanem újak is keletkeznek. Mindenekelőtt a tudományos műszaki forradalommal megnyíló nem mindennapi lehetőségek és ezek társadalmi érdekű felhasználása elé gördített kapitalista akadályok ellentmondásáról van szó. hiszen a kapitalizmus a tudományos felfedezések — nagy részét, óriási anyagi erőforrásokkal együtt, katonai célokra használja fel, s a nemzeti gazdagságot elherdálja” — állapítja meg a moszkvai nagy, nemzetközi tanácskozáson elfogadott fő- dokurnentum. Ezekből az ellentmondásokból fakad tehát Nyugaton az értelmiségnek mindazon tiltakozása, állandó aggodalma és „lelkiismeret-fur- dalása”, melynek esztendők óta tanúi vagyunk. Ezért követelik egyre többen, — a Közelít a kiskarácsony, nagykarácsony. Már az apróságoknak, kis történeteknek is ünnepi ízük van. E heti válogatásunknak kisebb hányada bosszúság csupán, a többi örömet adó ajándék. 1 Gépírónőnk örömmel m mutatja a táppénz " csekkszelvényt. Betegségnek s kisebb keresetnek nem szokott pedig megörvendeni az ember. Ám másról van szó. Egy kedves, szép figyelmességről. Az SZTK Szolnok megyei Igazgatósága minden szelvényre rányomta; „Kellemes karácsonyi ünnepekét kívánunk”. Jólesik a táppénz felvevőknek. S ha az SZTK és minden más hivatal is a hamarosan közeledő új esztendőben egész éven át ilyen figyelmes lesz ügyfeleihez, bizonyos, hogy nemcsak a karácsony telik kellemesem 2 A szolnoki Ady Endre m úti ÁBC áruház is " meglepte vásárlóközönségét. Ünnep előtti borkóstolóra invitálja. Öt fajta, csak számozott bort lehet végigízlelni. Ingyen, de nem ellenszolgáltatás nélkül. Ellenértékűi azt kérik: jelölje meg, melyik nedű ízlett a legjobban és milyen nevet adna kedvenc italának? Elnevezést könnyebben ajánlhatok. Nem rövid, de a lényeget kifejező: „Isten tartsa e jó szokást”. jói fizetett s kvalifikált rétegek is — az állami élet demokratizálását. Harcol az értelmiség a vietnami háború, a katonai behívások, a faji megkülönböztetés ellen. Összeütközésbe kerül az államhatalommal, s ez a demokráciáért és a szocializmusért folyó harc szempontjából semmiképen sem figyelmen kívül hagyható, folyamat „A burzsoá ideológia válsága és a szocializmus vonzóereje elősegíti, hogy az értelmiség az imperialistaellenes harc útjára lépjen. A szellemi és a fizikai dolgozók szövetsége egyre jelentősebb erővé válik a békéért, a demokráciáért és a társadalmi haladásért, a termelés, a kulturális intézmények és a tájékoztatás demokratikus ellenőrzéséért, az oktatásnak a nép érdekét szolgáló fejlesztéséért vívott harcban” — olvashatjuk a moszkvai tanácskozás fő-dokumentumának megállapításait. 0 Természetesen sokféle, hagyományos és „modern” kispolgári nézet, illúzió van jelen az értelmiségi mozgalmakban. Mindez azonban a valós helyzeten; azon, hogy az értelmiség mind nagyobb hányadának érdekei esnek egybe a munkásosztály érdekeivel — semmit sem változtat. A kommunista és munkáspártok ezért foglalkoznak az értelmiségi mozgalmakkal. Küzdenek az ideológiai harc eszközeivel a torz, hamis nézetek, illúziók ellen, amely nézetek élnek és hatnak az értelmiség körében. Ugyanakkor a tényleges érdekazonosság alapján az antikapitalista harc integráns részévé igyekeznek változtatni e mozgalmakat. Az értelmiség küzdelmére is érvényes tehát korunk parancsoló törvénye. Világ proletárjai, minden elnyomottal s antiimperialista, antikapitalista erői, egyesüljetek! Együtt küzdjetek a monopóliumok uralma, az emberiségre olyannyira veszedelmes imperializmus ellen. (Vége) Császtvai István S hányás számú bor tetszett a legjobban? Az első és a második kóstolónál úgy tűnt, a harmadik. Aztán ismét változott az ízlésem. A hetedik rundónál az imbolygó üzletben a táncoló poharak sokaságából azért csak kihámoztam, hogy a 27-es számú bor a legjobb. Hukk. 3 Ügy látszik, minden hivatalt áthat már a " meglepetések napjának szelleme. Csöng a telefon a lakásomon. Udvarias postáskisasszony kér elnézést a zavarásért, de táviratom van, s most nem tudják kikézbesíteni, de bizonyára nagyon várjuk, hát felolvassa a szöveget. Végül azt kérdezi, ugye nem haragszom? Dehogy is haragszom kedves posta. Sőt éppen egy gondolat ébredt bennem. Nevezetesen, hogy nagyon jó dolog lesz a hármas ünnepű karácsony. De azt javaslom a jövőre, dobjuk szét a három napot az esztendő három részére. Triplázott alkalom a figyelmességre. 4 Cipőgyári termékkiállítást láttam a minap " Szolnokon. Tetszetős, szép termékminták. Meg is fogadtam, hogy ezentúl sokkal gyakoribb és sokkal figyelmesebb látogatója leszek "a cipőboltoknak. Eddigi felszínes látogatásaim során ugyanis a kiállításon szerept Állattenyésztés — a külvilágtól elzárva Néhány évtizeddel ezelőtt még utópiának számított, ma már azonban mindennapos gyakorlatnak tekinthető az a módszer, amellyel a külvilágtól teljesen elzárva nevelik a vágóállatokat. Az országban jelenleg nyolc ilyen nagyüzemi állattenyésztő telepet építenek. Ezekből teljesen kizárják a napfényt, a természetes levegőhuzatot és a táplálék is közvetett módon segíti elő az állomány gyarapodását. Az állatorvosok szerint mindez rendjén van. A leyegőellátást nagyteljesítményű ventillátorok biztosítják, ezek a zárt épületben óránként kétszer teljes levegőcserét hajtanak végre. A vitaminokkal és mikroelemekkel dúsított eledeleket, tápokat pedig automatikusan adagolják. Különösen érdekes az a rendszer, amellyel a napfényt helyettesítik és egyúttal télen a megfelelő hőmérsékletet biztosítják. A kutatók vizsgálata beigazolta, hogy ha a malacok nevelésénél infravprös lámpákat alkalmaznak, akkor a tíz napos jószágok testsúlya 7,1 százalékkal nő meg, szemben azokéval, amelyek nem kaptak lámpafényt és csak 5,4 százalékkal lettek „súlyosabbak”. A kutatók szerint az infravörös lámpákra 10—15 napos korig van szükség, utána már gázolaj-tüzelésű kályhákat alkalmaznak, ezek ugyanis gazdaságosabban működtethetők. A kis állatok számára a 28 —30 fok körüli hőmérséklet a legkedvezőbb, ezt nemcsak télen biztosítják számukra, hanem a tavaszi és az őszi hónapokban mesterséges fűtéssel pótolják azt a néhány fokot, ami ehhez a kánikulai hőmérséklethez szükséges. A tenyésztelepeken 10—20 százalékkal gazdaságosabban állítják elő a hízóállatokat. Agroklimatikai atlasz Száz térképoldalt tartalmaz az Agroklimatikai Világatlasz, amelyet A. Voej- kovról elnevezett Geofizikai Főobszervatóriumban (Leningrad) készítettek el. A térképek készítői munkájukban felhasználták az egész világ mintegy 5000 megfigyelőállomásán gyűjtött kli- matikai, hőmérsékleti és csapadék-adatokat. lő cipők, csizmák jó része nem tűnt fel nekem a boltokban. 5 A megyében dolgozó vezetőállású barátom ■ mesélte. Régi jó ismerőse, a miniszter felkereste egy napon baráti beszélgetésre. Az eseményt sokan látták, s fél nap alatt szétszaladt a városban a híre: magas polcra viszi X elvtársat. Azt mondja már másnap, s még tán jó héten át nem is tudta megszámlálni hány látogatójáról, utcai köszön- getőjéről derült ki hogy ők már tulajdonképpen mióta barátok, jószomszédok, összetartozó ismerősök... 6 Már régóta foglalkoztat egy gondolat. Ideje “ lenne az ENSZ székhelyét áttenni Szolnokra. Nagyon megerősített ennek szükségességéről egy jelenség. Alapban megbíráltak jó része azonnal azzal ijesztget; hogy merte ezt megírni a Néplap, s ő már megy is X elvtárshoz panaszra. Nagy nevek és nagy beosztások röpködnek mindig ilyenkor. Másfél évtizedes újságírói pályámon azt hiszem már minden valamire való nagy vezető nevét, beosztását megcsattogtatták ostorként előttem. Már csak U Thant-é hiányzik. börzék =— Féltucat apróság Ez év október 8-án a Missouri állambeli St. Louis lakói különös jelenségre figyeltek fel. A város egész területén, beleértve a külterületeket, valamint a Mc- Donell Douglas Űrkutatási Állomást és a közelében lévő repülőteret is, valósággal ellepték a levegőből hulló pókhálószerű szálak, hosszú bolyhos, nyúlós, ragadós, fonalszerű tömegek. Egyikük- nek-másikuknak hossza a 3 métert is meghaladta. A fehér színű szálak könnyen hozzáragadtak mindenhez, a fűhöz épp úgy, mint a fémekhez. Az eddig megvizsgált, rostos szerkezetű szálakban, még 800-szoros nagyítás mellett sem sikerült sejtszerkezetet felfedezni. A különleges jelenségre a délutáni órákban került sor; először a város déli részén, majd a szál-hullás fokozatosan észak felé terjedt tova. A St. Louisban levő egészségvédelmi szolgálat egyik részlege, amely elsősorban a levegő szennyeződésének kérdéseivel foglalkozik, alaposabban megvizsgálta a szóban forgó szálakat A megállapítás szerint azoknak biológiai eredete kétségtelen. Minden jel szerint pókhálók. A szál-hullás ezen a területen nem teljesen ismeretlen tünemény, de a korábbi esetekben a szálak mennyisége meg sem közelítette a jelenlegit. Valószínű, hogy az események a meteorológiai helyzettel is kapcsolatban állhatták, amennyiben a száll-hullást megelőző napon Olyan volt a szél iránya, hogy nagyobb távolságról is a város fölé szállíthatta a pókhálókat, anélkül azonban, hogy széttépte volna azokat. A mennyiségre jellemző, hogy minden négyzetlábnyi területen legalább egy szálat lehetett találni! A biológusok még nincsenek tisztában azzal, milyen pókfajta hálójáról van szó tulajdonképpen és mi lehet az oka, hogy ilyen óriási mennyiségű pókháló képződött St. Louis környékén, de feltételezik, hogy egy, a Missouri államban otthonos barnásszínű, gömb-formájú pókféle szőtte ezeket a hálókat. Ezek a pókok a fák tetején élnek és petéiket a háló szálaira rakják le. A szélnek tulajdonítható azután az, hogy ezek a pókok messzi területekré is eljutnak, a gyenge szálakat ugyanis a szél eltépi és a petékkel együtt magával viszi. A kifejlett példányok azonban rendszerint nem „utaznak” így. A felnőtt pókok mérete körülbelül akkora, mint egy tízfilléresé. Meteorithullás Csehszlovákiában Dr. Zdenek Ceplecha, az ondrejovi csillagvizsgáló intézet munkatársa jelentette, hogy 1969. szeptember 16-án, kora reggel, 7 óra tájban meteorikus test zuhant Csehszlovákia területére, a Nac- hod kerületben, közel a lengyel határhoz. A jelenségnek csak egyetlen szemtanúja volt. A meteor egy gazdálkodó házának tetőrészébe csapódott, olyan hangjelenség kíséretében, amely a repülőgépéhez volt hasonlatos. Az említett szemtanú, KlimesoEgyedülálló emlékmű 54 ezer emberi fogból készült az a márványemlékmű, amely a fogorvosok által használt két legveszélyesebb szerszámot, a fogót és a fúrót ábrázolja. Az emlékművet Tositaka Kawagara negyBenzin helyett gáz A kaliforniai Sacramento városában nemrég kísérletet folytattak azzal, hogyan lehet benzin helyett természetes gázzal helyettesíteni a gépkocsik üzemanyagát. A kísérleteknél használt 30 gázmeghajtású gépkocsinál különösen az üzemanyagfoEgyre több a terhesség Angliában Az angol anyakönyvi hivatal legutóbbi adatai szerint a terhesség megszakítások száma tovább növekszik, s az Angol Orvosszövetség és az ápolónőképző főiskola ennek kapcsán még erőteljesebben arra sürgeti a kormányt, hogy csökkentse a kórházak megterhelését, — amelyet- a terhesség megszakítások számának növekedése okoz. Ez év második negyedében a terhesség megszakítások száma 13116 volt, szemben az előző negyedévi 11342-vel. Az új abortusz- törvény múlt év júniusi életbelépése óta a terhességmegszakítások, az első negyedévi 7938-ról, negyedévenként körülbelül kétezerrel növekedtek. A 16 éven aluli leányok esetében végzett abortuszok száma az első teljes negyedévtől ez év második negyeva asszony alig 50 méternyire tartózkodott a meteor becsapódásának helyétől. Állítása szerint a kozmikus vendég a lezuhanáskor két darabra tört. Ezeket később sikerült is megtalálni. A nagyobb darab 755,2 gramm súlyú volt, méretei pedig: 13,5, 7 és 5,5 centiméter. A kisebbik darabot, amelynek súlya 60,1 gramm volt, a freiburgi Meteoritkutató Intézetbe küldték el, alaposabb vizsgálat céljából. A meteorit a kőmeteoritek csoportjába tartozik. vennyolc éves japán fogorvos állította „Az ismeretlen paciensének. A mű építőanyagául azok a fogak szolgáltak, amelyeket kollegáival együtt negyedévszázad alatt kihúzott. gyasztást és a teljesítményt vizsgálták. A kísérlet eredményei szerint a gázmeghajtás a levegőt szennyező káros anyagok mennyiségét 90 százalékkal csökkentheti. Az is fontos szempont, hogy a természetes gáz kétharmaddal olcsóbb, mint a benzin. megszakítás déig 174-ről 285-re növekedett. Az anyakönyvi hivatal adatai arról is számot adnak, hogy 5978 abortuszt egyedülálló nőkön hajtottak végre, s ezek legnagyobb része 20—34 év közötti (3463) és 16—19 év közötti (1988). 8104 abortuszt az Országos Közegészségügyi szolgálat keretében hajtottak végre, ami azt jelenti, hogy a nők zöme nem a magán-klinikákhoz, hanem a közegészségügyi szolgálathoz fordul. 1969 első negyedében számuk 6355 volt. Az ez év második negyedében végrehajtott abortuszok közül 9358 műtétet azzal a fő indokkal hajtottak végre, hogy a terhesség kockázatos a nők egészségi vagy elmebeli állapota szempontjából. Az előző három hónapban 8382 műtétet vé-* geztek ezzel az indoklással. f TUKA-Bira WMmmmmmmmMmmmmwmmmmmm mmwammmmm St. Louis — pókhálóban