Szolnok Megyei Néplap, 1969. december (20. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-19 / 294. szám

* SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1969. december la. Kádár János prágai sajtóértekezlete (Folytatás az 1. oldalról) ban a két országban lezaj­lott eseményekből egy sor általános érvényű következ­tetés is levonható. Mi erről Kádár János véleménye? Kádár János: Jómagam is minden alkalommal felhívom a figyelmet az 1956-os ma­gyarországi és a közelmúlt­ban lezajlott csehszlovákiai események közötti különbsé­gekre, eltérő vonásokra. Ugyanakkor mély meggyőző­désem, hogy a dolgok lényed gét tekintve ugyanarról van szó. A magyarországi, illetve a csehszlovákiai események meggyőzően bizonyítják azt 1 a lenini tételt, amely szerint a hatalmától megfosztott burzsoázia nem nyugszik bele vereségébe. Másképp kifejezve a dol­got: a Magyar' Népköztársa­ság csakúgy, mint a Cseh­szlovák Szocialista Köztársa­ság —- az országainkban Végbement szocialista forra­dalom következtében meg­szabadult az imperialista el­nyomástól. A reakciós ele­mek, a nemzetközi imperia­lizmus azonban ebbe nem nyugszik bele. következés­képpen: ha a körülmények összejátszása folytán bizo­nyos lehetőségük nyílik a revansra, ezt feltétlenül ki is használják, s megkísérlik visszaállítani hatalmukat. A nemzetközi imperializmus az­zal próbálkozik, hogy a fel­szabadult országokat ismét kizsákmányolási szférájába vonja. A két országban lezajlott eseményeket illetően azonos- sáv hogy ha a szocialista építés menetében hibák for­dulnak elő, s ennek követ­keztében meggyengül a tár­sadalmat vezető és irányító kommunista párt tömegbefo­lyása és a munkáshatalom, akkor az imperialisták, az osztálvellenség maradványai, a legkülönbözőbb reakciós elemek rohamra indulnak a munkáshatalóm megdöntésé­ért. Ennek formái természe­tesen különbözőéit lehetnek. (Az imperializmus, a burzsoá­zia, az osztálvellenség szín­kén tanul a tapasztalatokból. JEz magyarázza fellépésének ■azt a sajátos vonását, hogy a különböző Okoknál fogva elégedetlen, vagy meggyőző­désükben megingott embere­ket a saját, oldalára szeret­né állítani, s ezeket a ro- hamhan mintegy maga előtt terelni. Az igazi osz­tályellenség álcázva lép fel. Kádár János emlékezte­tett arra, hogy Horthy Mik­lós már 1919 augusztusában tulajdonképpen az európai fasizmus előhírnökeként lé­pett fel. A történelem elso­dorta egész rendszerét, ma­gát Horthyt is. aki valahol Portugáliában élt emigrá­cióban az 50-es évek eleién, s ott jelentek meg emlék­iratai is. Emlékirata első fe­jezetének címe ifjús-gára utalt, amikor a Habsburg császár és király szárnyse­géde volt. A másod'k feje­zet címe így hangzott: „El­lenforradalom”. Manapság nem ilyen „őszinte” ellenséggel ál­lunk szemben.: mostanában az ellenforradalmakat világ­szerte inkább forradalomnak nevezik a szocializmus el­lenségei. Ebben is kifejezésre jut a kapitalistáknak az a felismerése, hogy a szocialis­ta eszme, a szocialista forra­dalom rendkívüli vosv»óerőt képvisel az egész világon, s nem aiánlatos saiát osztály- harcát sálát rohamát nevén nevézni. ellenforradalomként emlegetni. Ami az események másik lényeges vonását illeti. Véle­ményem a következő; A szocializmus hívei közé nem csupán a kommunisták, a marxisták—leninisták tar­toznak. a szocializmus esz­méi a nép sokkal szélesebb tömegeiben gyökereztek meg. •A szocializmus híveinek ilyen helyzetben azt kell tenniök. amit a maga részé­ről az osztályellenség is tett. Arra gondolok: rendsze­rünk különböző ellenségei között vannak véleményelté­rések. De ha elérkezettnek irélik a történe’mi pillanatot, amikor a siker reményében indulhatnak rohamra a szo­cialista rendszer, a munkás­hatalom ellen, véleményelté­réseiket félretéve egyesítik erőiket osztálycéljaik elérése érdekében, most a szocializ­mus hívei között is vannak egyes kérdésekben eltérő fel­fogások, elképzelések. Ha azonban a2 ellenség támadá­sával állunk szemben, a kommunistáknak, a szocia­lizmus minden hívének, munkásoknak, parasz.oknak, értelmiségieknek, minden tisztességes embernek össze kell fognia, s mindent az egyetlen, központi célnak kell alárendelnie: a népi ha­tálom és a szocializmus vív­mányai védelmének. 1956 novembereben—de­cemberében sok mindent nem láttunk világosan. Ná­lunk is voltak különböző el­képzelések. Ezekkel azonban akkor nem foglalkoztunk. Azt mondtuk, hogy a szocia­lizmus minden hívének, min­den tisztességes embernek egyesítenie kell erejét a munkáshatalom, a szocialis­ta rend vívmányai védelmé­ben. s majd ha ezt a harcot sikerrel megvívtuk, vitatkoz­hatunk, tárgyalhatunk arról, högyan, miképpen haladha­tunk tovább. Ha vítatkozgatunk, s köz­ben az osztályellenség meg­dönti a népköztársaságot, a szocialista építés minden vívmánya elvész. Annak ide­jén így fogtuk fel a helyze­tet, eszerint jártunk el, s ma már megállapíthatjuk: a magyar nép rendkívül sú­lyos, veszélyes történelmi pillanaton jutott túl, és öntu­datosan járja a szocializmus világos útját. Gondolom, minden eltérés mellett har­cunkban ez az azonosság, a közös vonás. A következő kérdés —■ amelyet Otákar Svercina, a CTK vezérigazgatója tett fel — azokra a konkrét tapasz­talatokra vonatkozott, ame­lyeket az MSZMP az 1956 októberét követő időszakban szerzett. az - ellenforradalmi, jobboldali opportunista erők elleni harcban. Kádár János válaszában kiemelte: a harc kezdeti sza­kaszában az akkori bonyo­lult helyzetben rendkívüli ne­hézségekkel álltunk szem­ben, olyannyira, hogy sokan úgy vélték, erőink nem is elegendők a nehézségek le­küzdéséhez. A helyzet tragi­kus vonása volt, hogy a re- vizionizmus keltette eszmei zűrzavar az osztályellenség számára bőséges lehetőséget teremtett arra, hogy kihasz­nálja az emberek megzavaro- dottságát, s olyanokat is a népköztársaság elleni harcra mozgósítson, akik — valódi érdekeik szerint — a nép­köztársaság oldalán álltak. Ne felejtsük el, Magyaror­szágon á nyilt válság 1953 nyarán kezdődött, s egyre fokozódó mértékben 1956 őszéig több mint három esz­tendőn át tartott a revizio­nista eszmei és lélekrombo- lás, amelynek célja az volt, hogy megingassa a szocializ­mus híveinek önbizalmát, megzavarja világos. Céltuda­tos gondolkodását. Ebből kö­vetkezett azután, hogy a „va­lódi” fasisztáknak, imperia­lista ügynököknek, háborús bűnösöknek sikerült mozgósí- taniök bizonyos számú meg­tévesztett fiatalt, egyetemi hallgatókat és másokat, akik szubjektív szándékaik elle­nére léptek fel az ellenforra­dalom erőiként. A harcban legfontosabb­nak azt tartottuk, hogy az események lényegére nyíltan rámutatva és állás­pontunkat hirdetve —- mi­előbb világos legyen az em­berek előtt, miről van szó, s ilymódon ki-ki a maga he­lyér® kerüljön. Az ellenfor­radalom ugyan nem tudott hagy tömegeket mozgósítani, de utcai tüntetéseket tudott szervezni. Előfordult, hogy 40ó—500 ember is felvonult valahol és az ellenforradal­márok tetszetős, álcázott jel­szavait hirdették, Ott volt mindenféle jelszó, még olvan Is. hogy „éljen István ki­rály" — aki ezer éve meg­halt — meg, hogy „minden magyar testvér...” csak olyan nem volt. hogy „éljen az el­lenforradalom”. Jött a tüntető tömeg, s előttünk állt a kérdés mit csináljunk? A hatalmat ille­tően megalkuvás nincs. Aki a munkáshatalom, a szocia­lista rendszer ellen támad —1 legyen bármilyen származá­sú, legyen párttag vagy pár­ton kívüli, ha erővel támad, erővel kell visszaverni. Ilyen vonatkozásban megalkudni nem lehet. Nemcsak az „igazi” ellen- forrad- lmárok jöttek, hanem mások is, s mi döntőnek tar­tottuk, hogy szétválasszuk őket. Pártunk harcának leg­főbb eredménye, hogy sike­rült rövid idő alatt leválasz­tani a nem tudatosan ellen­séges megtévesztett embere­ket a politikailag tudatos ellenségtől, s az előbbiek a ( megfelelő oldalra kerültek a nép, a szocializmus ügye mel­lé álltak. Hosszan lehetne fetjegetni a kérdést, de ezúttal csak annyit: különös fontossá­gúnak tartjuk, hogy a célt nyíltan hirdetve, a hatalom kérdésében jottányit sem al­kudva differenciáljuk a harcban az igazi osztályel­lenség és a megtévesztettek, a Véletlenül odasodródottak között. így könnyebb az el­lenséget leleplezni és a har­cot sikerrel megvívni. Oldrich Svestka, a Tribu- na főszerkesztője arról, ér­deklődött: az MSZMP áZ el­lenforradalom leverése után hogyan tudta megnyerni a dolgozok, a magyar nép tel­jes bizalmát, hogyan vált az ország elismert vezetőefe- jévé? Kádár János válaszában kifejtette: arra törekedtünk, hogy a harc alapvető és fon­tos kérdéseiben torzulásmen­tes, marxista-leninista állás­pontot képviseljünk. Politi­kánkat nyíltan hirdettük és a társadalom minden rétegé­vel őszinte dialógust foly­tattunk. Persze meg kell je­gyezni: a harc különlegesen kiélezett fázisában nincs le­hetőség hosszú eszmecserére, beszédekre, nincs mód arra, hogy a felvetődő kérdések tömegét megválaszoljuk. Ar­ra azonban nem szabad saj­nálni a fáradságot, hogy minden lényeges kérdést be­hatóan megvilágosítsunk, s megvitassunk á dolgozókkal, a munkás- és parasztembe­rekkel, az értelmiségi dolgo­zókkal, az ifjúsággal, a tár­sadalom minden fontos ré­tegével. A párt harcának eredmé­nyességét döntően az elvi szilárdság biztosította. Alap­vető kérdésekben nem vol­tunk tekintettel arra, hogy az az adott pillanatban nép­szerű-e vagy sem. Marxista- leninista, kommunista, inter­nacionalista pozíciót foglal­tunk el — megalkuvás nél­kül, függetlenül attól, hogy tapsoltak vagy hurrogtak. Mint önök is tudják, 1956- ban harcunkhoz a Szovjet­unió fegyveres segítségét kértük. Az ilyenfajta kérdé­sekről sokat filozofálgathat az, akinek van rá ideje. A mi logikánk azonban nagyön egyszerű. Számunkra drága a nép minden vívmánya, — drága a nép vére. Döntőnek azt tartottuk, hogy minél rö- videbb idő alatt legyőzzük az ellenforradalmi felkelést. Ezért kértük a segítséget. A másik oldala a dolognak: —■ hogyha 1919-ben a kapitalis­ta és földesúri rend megen­gedhette magának, hogy se­gítségül hívjon külső fegy­veres erőt, antant-seregeket — talán tudják, hogy annak idején Szegedén francia csa­patok, Szenegál lövészek ál­lomásoztak, s az volt az el­lenforradalom fegyveres ere­je — egyszóval, ha ezt an­nak idején megtehette a burzsoázia, akkor a munkáé- osztálynak: is joga, hogy nemzetközi osztálytestvéreí- hez forduljon segítségért; kötelessége, hogy rendét te­remtsen ég meghiúsítsa az ellenforradalmi kísérleteket. Ami a kérdésnek azt a ré­szét illeti, hogy miként sze­reztük meg a nép bizalmát és megbecsülését: nem aka­rok semmiféle célzást tenni a jelenlegi csehszlovákiai helyzetre, valamilyen össze­függésben azonban a megbe­széléseken említettem egyik tapasztalatunkat. Ez pedig az volt, hogy minket sok Olyan dologért becsültek ké­sőbb. amiért korábban bí­ráltat Bíztunk abban, hogy az emberek megértenek ben­nünket, még akkor is, ha abban a pillanatban nem is értették, miéit kell ezt vagy azt tenni. A nép gondolkodó, művelt, s tudja értékelni a következetes magatartást. Kádár János ezután arról beszélt, hogy az el’eníorra- dalom utáni években sokan köszönetét mondtak a párt­nak. a forradalmi munkás- naraszt kormánynak a ha­tározott fellépéséért, a szo­cialista vívmányok megvédé­séért. köztük olyanok is, akik 1956-ban nem értettek egyet cselekedeteinkkel. Az emberek szigorú mérce sze­rint ítélik meg a vezetést. Csak az olyan vezetésnek van be~sülete amely a de­magógiával is szembe mer szá’lni. Pártunk és kormányunk iránti bizalom és elismerés forrása, hogy a Magyar Népköztársaság alkotmányos, törvényes rendjét, a szocia­lista törvényességet helyreál­lítottuk, a dolgozó nép vív­mányait megőriztük. Hozzá­teszem. hogy rendkívül fon­tos a fellépés módja, ahogy mondani szokás: a pártmun­ka stílusa. Nem akarom ért részletesen kifejteni, csu­pán annyit; sokszor előfor­dul egyes emberek — oly­kor nemcsak egyes emberek — vonatkozásában, az a sze­rencsétlen eset. hogy igaz és helyes ügyet, például a szo­cializmus igaz és jó ügyét úgy képviselik, hogy közben nem megnyerik, hanem el­riasztják az embereket. A fel­lépésnek. a harc módjának, a párt általános hangvételé­nek tehát rendkívül nagy a jelentősége. Nemcsak a párt számára kértünk bizalmat — mi magunk is bíztunk'a munkás és Paraszt-tömegek­ben. az értelmiségiekben, bíztunk akkor is. amikor a külső jelek alapján joggal le­hetett volna kérdezni: mire alapul ez a bizalom? t957 elején az illetékes pártfórumon például azon vitatkoztunk, hogy létrehoz­zuk-e a munkásőrséget. Ko­moly vita zajlott é körül. Az események ugyanis úgy ala­kultak, hogy száz és ezer számra voltak kinn fegyve­rek. s nem lehetett tudni, hogy, kiknél. A vitatkozók között volt. aki azt mondta: most nem az a feladat, hogy ki osztogassuk a fegyvereket, hanem az, hogy összeszed­jük. ami kint van. Mi azt mondtuk: nem. Bíztunk a munkásokban, a parasztok­ban, az alkalmazottakban és az értelmiségiekben. Bíz­tunk bennük és létrehoztuk a munkásőrségét, pedig na­gyon zűrzavaros volt a hely­zet. Nem tudnám megmon­dani. hány fegyvert osztot­tunk ki, hogy „társadalmi munkában” védjék rendsze­rünket a munkások és a parasztok, az értelmiségiek. Azt azonban tudom, hogy immár jónéhány éves ez a munkásőrség S egyetlen eset­ben sem fordult elő, hogy tulajdonosa fegyverét a mun- káshatalom ellen, a nép ügy® ellen fordította volna. Szilárd meggyőződésünk, hogy csak mély és kölcsönös bizalom alapján lehet dol­gozni, csak úgy, ha a dolgo­zó emberek bíznak a párt­ban, a párt pedig bízik a tö- megekt>en. Mindez azt je­lenti. hogy bízunk eszméink igazságában és erejében. Láttam önöknél az elnöki címert, és a huszita jelszót: „az igazság győzni fog!” mi ugyanezt a jelszót fordítot­tuk le a mi szocialista igaz­ságunk nyelvére. MS 1956 végén, a legsúlyosabb és leg­kritikusabb helyzetben is bíztunk a szocialista eszme erejében. a munkásosztály öntudatában, a becsületes embereknek a szocializmus iránti hűségében. Bizonyosak voltunk abban, ho°y az igaz­ság győzni fog. Győzni fo­gunk —- pedig akkor nem is völt ólvan világos a hely­zet. Voltak, akik a Forra­dalmi Munkás-Paraszt Kor­mánynak egy hetet adtak, voltak, akik hárma*. Nos. a Forradalmi Munkás-Paraszt kormánv ma is létezik. Jan Zelenka, a csehszlo­vák tv vezérigazgatója a magyar—csehszlovák gazda­sági és tudományos-raűszaki együttműködés fejlesztésének leh-»* •Ságéiról érdeklődött. Kádár János válaszában rámutatott, hogy a két or­szág gazdasági együttműkö­désében az elmúlt évben be­következett lanyhulás után 1968 végén megkezdődött és ebben az esztendőt>en erő­teljesen folytatódott a gaz­dasági kapcsolatok helyreál­lítása. Ma már elmondhat­juk, hogy a kapcsolatok nor­me] ,Tá’ ódnak. A Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság gazdasági együtt­működésének kiszélesítésére rendkívül kedvezőek a lehe­tőségek. Adódik ez a két ország gazdasági struktúrá­jából is. Az együttműködés fejlesztése mellett szól, hogy közvetlen szomszédok va­gyunk. Szerintünk megérett a helyzet arra, hogy a for­galom nagy részét kitevő egyszerű árucseréről fokoza­tosan áttérjünk a termelési kooperációra és szakosításra. E kérdés a csehszlovák nép­gazdaság fejlődésében is na­pirenden van, s hasonló a helyzet a mi népgazdasá­gunkban, továbbá a többi szocialista ország gazdasá­gában is,. A magasabb szin­tű gazdasági együttműködés kétoldalú kapcsolatainkban és a KGST-ben egyaránt na­pirenden van. Kadar János megjegyezte, hogy a magyar—csehszlovák kapcsolatokat illetően a kor­mányközi vegyesbizottság kö­zelmúltban megtartott ülé­sén is foglalkoztak ezekkel a kérdésekkel, s a most le­zajlott eszmecsere alkalmá­val is szóba került, hogy a két ország között, meg kell gyorsítani a gazdasági együtt­működés magasabb formá­jának térhódítását. Erre az elhatározottság és a szán­dék magyar és csehszlovák részről egyaránt megvan. Miben látja Kádár elvtárs a kommunista és munkáspár­tok ez év nyarán Moszkvá­ban megtartott tanácskozásá­nak jelentőségét, — tette fel a kérdést Bohus Chnoupek, a csehszlovák rádió vezér- igazgatója. Kádár János válasza: — A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottságának hivatalos érté­kelése és személyes meggyő­ződésem szerint a kommu­nista és munkáspártok ez év júniusában megtartott moszkvai értekezlete igén nagy jelentőségű, pozitív lé­pés volt a nemzetközi kom­munista mozgalom életében. A tanácskozást elvileg szi­lárd és határozott, közös an- tiimperalista állásfoglalás jellemezte. Mint ismeretes, a találkozó a kommunista világmozgalom 75 pártjának részvételével zajlott le, s a testvérpártok elvtársi, sza­bad légkörben tárgyaltak, fejtették ki álláspontjukat a különböző kérdésekben. Va­lamennyi testvérpárt állás­foglalásában kifejezésre ju­tott a sürgető óhaj és törek­vés a kommunista világmoz­galom szilárdságának erősíté­sére. Ugyanez nyilvánult meg a szocialista országok együttműködésének és egy­ségének erősítését illetően, s teljesen világos és egyértel­mű állásfoglalás született atekintetben, hogy a kom­munista világmozgalom min­den harci osztagának hazai munkájában és nemzetközi tevékenységében érvényesül­nie kell annak a törekvés­nek, hogy tömörüljön min­den antiimperialista erő a társadalmi haladás és a bé­ke védelmére. Ismeretes hogy a nemzet­közi kommunista mozgalom­ban az utóbbi időben külön­böző nézeteltérések jelentkez­tek, és nyilvánulnak meg még ma is. Ennek ellenére a testvérpártok ez évi moszk­vai tanácskozása azt bizo­nyította, hogy nagyon erős a törekvés a nézeteit közelíté­sére, az. egység megerősíté­sére, azerők törömítésére- Az imperialista sajtó alaposan felfúj ta azt, hogy néhány testvérpárt nem a teljes szö­veget fogadta el, annak egyik vagy másik szakaszát nem írta Iá. A nyugati sajtó ezt igyekezett úgy feltüntetni, hogy „nincs egység...”, aki jelen volt a tanácskozáson, tanúsíthatja, s — aki az ok­mányokkal megismerkedett, azokat tanulmányozta. .— megállapíthatja. hogy a moszkvai találkozó erősítette az egységet és komoly re­ményt nyújtott arra. hogy ebben a tekintetben kedvező lesz a következő évek fejlő­dése is. A sajtókonferencia Miros­lav Moc-nak, a Rudé Právo főszerkesztőjének zárszavával ért véget. Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában Bonni hivatalos forrásból bejelentették, hogy Gustáv Heinemann, a Német Szövetségi Köztársaság elnöke levelet kapott Walter Ulbrichttól, a Német Demokratikus Köztársa­ság államtanácsának elnökétől. A levelet Kohl NDK-állam- titkár adta át Spangenbergnek, a bonni elnöki hivatal állam­titkárának, miután csütörtökön hajnalban átlépte a két Né­metország államhatárát és értesítette a nyugatnémet illeté­keseket arról, hogy fel óhajtja keresni a köztársasági elnök hivatalát. Cohrad Ahlers, az NSZK-kormányszóvivő hivatalos nyi­latkozatából kitűnik, hogy Walter Ulbricht levele másfél oldal és egy melléklet Brandt kancellárnak szól. A szóvivő nem volt hajlandó tartalmi ismertetésre, mondván, hogy előbb az illetékes személyiségeket, köztük a parlamenti pártfrakciók vezetőit kell tájékoztatni. Utált azonban arra, hogy a levél nyilván annak az NDK népi ka­marája által hózott határozatnak a végrehajtását jelenti, amely megbízta az állam- és minisztertanácsot: tegyed lépe­seket a két német állam viszonyának szabályozására. Ez a határozat világszerte nagy figyelmet keltett. Ami­kor elhangzott, várhatóvá vált, hogy a döntést gyors gyakor­lati lépés követi. Ez máris megtörtént és a Német Szövet­ségi Köztársaság reagálásától függően további lépések is va­lószínűéit. A Magyar Távirati Iroda berlini tudósítója a népi kamara határozatával kapcsolatos kommentárjában így ír: „Arra vonatkozóan, milyen alapón képzeli el az NDK népi kamarája a két állam közötti kapcsolatok normalizálá­sának előkészítését, világós választ ad a határozat utolsó előtti bekezdése: ,A Nemet Demokratikus Köztársaság fellép ■V Német Szövetségi Köztársasággal a békés egymás mellett élés alapján fenntartandó olyan kapcsolatok mellett, ame­lyeket a nemzetközi jogi érvényű megállapodások szabályoz­nak és biztosítanak’. A rövid, de nagyon gondos megfogal­mazásból kitűnik, hogy két különböző társadalmi rendszerű német állam létezik már hosszabb ideje egymás mellett, ame­lyek között nem képzelhetők el belnémet kapcsolatok” —■ hangsúlyozza a kommentár. A továbblépés útja: Bonnak meg kell értenie, hogy csak megfelelő jogi normák alapján képzelhető el a két német állam korrekt kapcsolata. Megalakulásának kilencedik évfordulóján felhívást adott ki a DNFF. A harcoló dél-vietnami nép tömegszervezete hangoztatja békevágyát, de egyben azt az eltökéltségét is* hogy addig küzd, amíg a béke a függetlenségét és a szabad­ságöt is jelenti. Bármit hozzón á jövő, annyi bizonyos, hogy a front biza­kodással tekinthet hősies harcának tizedik esztendeje elés

Next

/
Thumbnails
Contents