Szolnok Megyei Néplap, 1969. október (20. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-26 / 249. szám

Névadás

A trapézon. — (A Weltwoche karikatúrája)

Bal cimpa

A minap, az utcán elkapott kiváló jellemszínészünk, megragadta a karomat, jól ismert hatásos tekintetével a szemembe nézett, maid a fülembe dörögte:

— Ezt írd meg, öregem, mert ilyet még nem hallottál! '

Ezután nagy átéléssel kezdte mesélni bonyolult kalandját valamilyen szervizzel. Untatott az elcsépelt história, de élveztem a nagyszerű előadást és természetesen udvariasan hümmög- tem, meg ..hát igen”-eztem.

Izgalmas fordulatot sejtetett a színész túlfűtött hangja. amikor egyszer csak váratlanul, a mondat közepén, sőt talán a szó közepén, elhallgatott.

Fülig pirultam, azt hittem, észrevette, hogy nem figyelek a szövegére. A következő másodpercben azonban megkönnyebbültem láttam, hogy révedező mosollyal néz valaki után. Követem tekintetét. Egv néni tipeg távolodva. óvatos ' szemérmesen vissza-visszales.

— Adélka! — szólal mega színész. — Istenem, hogy megöregedett!' — sóhajt és hátrasímítia ritkás ősz haját.

Egyszeriben megfeledkezik a pimasz szervizről és következik a „sztori”.

— Elhiszed, hogy én valamikor, alig néhány évtizede, halá'osan szerelmes voltam belé?

— Adélka csodaszép volt. Az alakja, az arca. tetőtől taloig minden egyes porci- káiá, de a szeme... a szeme... ö”eg°rn. a szemének valóságom varázsereje volt. Ha valakire ránézett sűrű pillái alól az a sötétkék szempár, annak a férfinak nemcsak a szívverése állt meg. de a haneja is elakadt, amint ezt az imént is tapasztaltad, habár szóval, múlik- az idő. a ” a dolga, nem igaz, he- he-ho...

— Főiskolások voltunk, a Julius Caesarban statisztáltunk. Adélka Caesar apródja volt, én „egy” a tömegben. Amikor Caesar közeledett, kiáltanunk kellett, hogy „Éljen Caesar!” Én kiáltottam is mindig, amíg Caesar oldalán fel nem fedeztem Adél- kát és ő nem nézett rám azzal a sötétkék szemével.

— Egyszer az ügyelő észrevette akaratlan szabotálá- somat és figyelmeztetett. Nekem nagyon nagy szükségem volt a „gázsira”, hát megkértem Adélkát — őszintén föltárva a tényeket —, hogy ezentúl nézze inkább a bal fülem cimpáját. Adélka, aki viszonozta szerelmemet, megígérte. hogy teljesíti kérésemet.

— Valóban. A következő előadáson a bal fülcimpámat nézte. Én dupla hangerővel ordítottam: „Éljen Caesar!” A telhetetlen ügyelő azonban ismét elégedetlen volt; ez alkalommal a mögöttem álló Laci barátomat vette elősza- botálásért.

— Aznap este Adélka azt mondta, hogy nem érzi jól magát, siet haza lefeküdni, a villamosig se kísérjem. Bánatosan, magamban bolyongtam az éjszakában. Irigyen sóhajtoztam valahányszor szerelmespár jött velem szemközt.

— önkéntelenül Adélkáék felé bandukoltam. Látom, az ő kapujukban is áll egy pár, vadul csókolóznak. Irigykedve néztem, s ekkor a fiúban megismertem Laci barátomat, és a lányban... És én hülye azt hittem, hogy a bal fülcimpámat nézi!

— Na. szervusz! — nyújtja kezét sietve színész barátom, bár valószínű, hogy semmi dolga, de a vérében van. hogy poén után „el” (vagvis: távozni kell a színről).

Vagy tíz méterről fordul vissza és kiáltja az utca nyüzsgésén át: Ne felejtsd megírni! ,✓

Nem feleit''+t°m.-.

Sólyom László

Amikor lánykánk született; kitört a családi perpatvar, összeszaladt a rokonság, nevet találni a gyereknek. Nem akartuk eljátszani a nagynénik rokonszenvét, még kevésbé a kilátásba helyezett ajándékokot: meg kellett

hallgatni őket.

Mivel költő-tisztelő vagyok, Lillát javasoltam.

— Az nem jó, — akadékoskodott az anyósom —. lilának csúfolják majd az iskolában.

— Halljuk hát a javaslatokat!

Kereken tizenkét leánynév gyűlt csokorba. Ilyenek: Ho* norka, Abellina, Fatime. Bernadett, Carmen. Brigitta, Luca, Lukrécia, Pepinka, Rita, Polett és Muskátli.

A Muskátlira felhorkantam, mintha légy csípett volna, de Kamilla néni megnyugtatott. Ez a lánynév sze. repel az Akadémia által ösz- szeállított névgyűjteményben. Hosszabb csatározás után megmaradt öt név. ebből a nagynénik nem engeditek. Muskátlival együtt...

Feleségem a szülőkórházban nem volt egészen öntudatánál. amikor megkérdezték:

— Mi legyen a kislány neve?

— Zsófi... — sóhajtotta becsípve a csillapítóktól.

így hívták a nővért. Sürgős volt az ügy, menten oda- kanyarította blankettára Zsófit a nővérke, feleségem aláírásával együtt.

Hivatalos „titoknak” számít a névadás, ez csak természetes. Lezárt- borítékban továbbították a tanácshoz.

Mint kizárólagos apa. megjelentem az anyakönyvnél, hogy beírassam a neveket.

— Zsófit nevezett meg a kórház — mondta az illetékes férfiú. — Még egyet'javasolhat.

— öt nevet tessék beírni, de Zsófit semmiképp se. Nem szerepel a családi ősz- szeállí fásban,

— Az anya Zsófit mondott. Itt az aláírás. Tessék.

Előkotortam feleségem személyi igazolványát, saját szignójával. Kiderült a turpisság, valaki odarajzolta a nevét.

— A kórház volt a névadományozó — mondtam szilárdan. de szelíd önmérsék- lettel, — Zsófiról nem tudunk.

—1 Tessék visszamenni a kórházba. ott helyesbítsék.

— Ragaszkodom mind az öt utónévhez — makacskod- tam.

— Azt nem lehet. Kettőt engied a törvény. De várjon csak. — Megnézte a cédulámat, — Válasszon dupla nevet.

— Éspedig?

— Hát mondjukt Annabella, Citadella, Pancsatantra.

Nem hagytam magam.

— Pancsatantra, az egy indus mesegyűjtemény. A Citadella pedig testes várvendéglő.

A matrikula-őr kedélyesen hunyorított.

— De ritka-különleges név. Maguk Ilyet akarnak. Mária- Terézda már nem egészen időszerű — világosított fél.

Visszamentem a kórházba, hogy töröltessem a Zsófit.

Szó se lehetett róla. Beírták a rubrikába. Még egyet javasolhattam.

— Ide se jövünk szülni többet! — indulatoskodtam. — Legyen hát Irma!

Így lett Zsófia-trma a lányom,

A nagynénik végleg rám- esapták az ajtót

Hunyadi István

Fizetés napján

— Ez a mamáé, ez cipőre... — (Zsoldos Sándor rajza)

Szolnok megyei Néplap szatirikus melléklete 452. CS1P63

A zsákmány. — (A Wellwoche karikatúrája)

FELESLEGES KÉRDÉS. — No, ki győzött? (A Wochenpresse karikatúrája)

A puritán

Az igazgató behívatta aa előadót;

— Kedves Kovács kartára, ugyebár maga ismeri a Ru- zicskait?

— Hogyne, a kuglipartnerem.

— Arról van szó. hogy aa Unokahúgom, aki Ruzlcskai- nál dolgozik, szeretne átkerülni a II. számú telepükre. Tudja, éppen azon a tájékon lakik. Ügy gondolom, ez nem nagy ügy, mert ha az lenne, nem is venném igénybe szívességét. Hiszen tudja, elvi ellensége vagyok minden protekciónak.

Kovács megnyugtatta aa igazgatóját, hogy Ruzicskai örülni fog, ha kérésének eleget tehet, már csak azért is, mert a vállalat jár jól, hiszen. ha a dolgozó közéi lakik a munkahelyéhez, sohasem késik el, és mindig ki. pihenten érkezik a vállalathoz.

— Magamról tudom —tette hozzá —, hogy milyen fárasztó. hosszú villamosozáa után. a csúcsforgalomban megtépázva megérkezni a hivatalba.

Azon a napon, amikor Kovács közbenjárására az áthelyezés elintéződött. az igazgató törölte Kovácsot a prémiumlistáról.

Ilyen az én Igazgatóm — gondolta búsan Kovács —, nem akarja, hogy olyan színezete legyen a dolognak, mintha az áthelyezést honorálná a prémiummal. Csak puritán főnöke ne lenne az embernek!

Néhány hónappal később az igazgató újra hivatta Kovácsot.

— Az öcsémről van sző. Általános iskolában tanít, pedig középiskolai tanárt ké- nesítése van. Kérvényezte, hogy végre gimnáziumba kerüljön. Hallottam, hogy a maga feleségének a fivére elintézi az ilyen ügyeket.

— Szólok neki.

— De csak akkor, ha a rokona értékeli öcsém munkáját. Kiváló tanerő és az is. kola látja majd hasznát Ha nem így lenne, nem Is kérném, mert én mindig harcoltam az összeköttetések kihasználása ellen.

Az Igazgató öccse a gimnáziumba került... Egy héttel később töltötték be Ková- cséknál a megüresedett főelőadói tisztséget. Kovács volt a nagy esélyes, de az igazgató mellőzte. Kovácsot már nem érte meglepetés: puritán főnöke visváz a látszatra! Ne higgyék a dolgozók. hogy 5 így akaria viszonozni a privát szolgálatokat...

Nem soTikal később így szólt Kovácshoz az Igazgató:

— Meg sem köszöntem, hogy annak Idején az öcsémet áthelyeztette a gimnáziumba. Most arról lenne sző, hogy szakmai küldöttség megy Prágába, szeretném, ha az öcsém tagja lenne a delegációnak.

— Szólok a sógoromnak.

Kovács, ígéretéhez híven.

felkereste sógorát, de az elvont prémiumra és arra a mellőzésre gondolt. amely miatt nem lett főelőadó belőle.

— Nem szándékoztok az Igazgatóm öccsét véletlenül a prágai kongresszusra küldeni? — kérdezte Kovács a sógortól.

— De igen.

— Akkor húzd ki gyorsan a nevét.

Kovács másnap Jelentette, hogy az ügyet képtelen volt elintézni,

Két hét múlva az Igazgató Kovácsot jó munkájáért kitüntetésre javasolta, és ezer forint jutalomban részesítette-••

El akarta kerülni azt a látszatot, mintha Kovácsot a sikertelen közbenjárás miatt ütötte volna el a jutalomtól.

Palásti László