Szolnok Megyei Néplap, 1969. augusztus (20. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-27 / 197. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP I960, augusztus 27. Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában Á jeruzsálemi tűz A Rudé Prévo, a Csehszlovák Kommunista Pánt köz­ponti lapja vezércikkben foglalkozik az elmúlt napok po­litikai fejleményeivel a nyugtalan napok során — írja Mi­roslav Moc. a lap főszerkesztője «A jobboldal arculata’4 című vezércikkben — egyes embereknek mintha kezdett volna visszatérni az emlékezete. A reakciót reakciónak és az ellenforradalmat ellenforradalomnak nevezik. Egy év­vel ezelőtt még annak az állítása, hogy nálunk ellenforra­dalmi erők csoportosulnak, súlyos bűnnek számított, el­ítélést és megtorlást vont maga utám A vezércikk a továbbiakban rámutat, hogy a politi­kailag daklasszált elemek ellenforradalmi fellépését több hétig tartó óriási nyugati propaganda-kampány vezette be és belsó központok támogatták. A múlt hét ellenforradal­mi kalandjáért a felelősség a jobboldali, szocialista-ellenes és szovjetellenes erőket terheli. Az események megmutat­ták. kik állnak mögöttük az első sorokban. Világossá vált* hogy nem valamilyen ösztönös hangulatrobbanásról van szó, hanem a reakció tervszerűen előkészített provokáció­járól, amely az állam szétzúzására irányul. Az eseményeket technikai vonatkozásban is körültekintően előkészítették. Motoros összekötőkkel hangolták egybe az akciókat, utca­köveket szállítottak olyan helyekre, ahol azokat nem lehe­tett felszedni, gépkocsikon szállították Prágán kívüli kör­zetekből az újabb erősítéseket, lőfegyvereket, robbanó­anyagokat Huligánakciókról politikai és fizikai terrorra tértek át — hangsúlyozza a Rudé Právo vezércikke, amely jó érzékelteti az elmúlt napok reakciós erőfeszítéseinek jellegét N yugat-Németországban már gőzerővel folyik a vá­lasztási küzdelem. Szeptember végén az urnák elé járul­nak a szavazók. A nagy kérdési: most: fennmarad-e a jelen­legi nagykoalíció, amelynek keretében a két nagy párt a CDU—CSU. valamint a szociáldemokrata párt közös ka­binettel kormányoz. A válasz körvonalai lassan kibontakoz­nak: a koalíció felett a jelek szerint megszólalt a lélek­harang. Kiesinger kancellár egy hildesheimi választási gyűlésen kijelentette, hogy akkor is egyedül kíván kor­mányozni. ha pártja mini-többséget szerez a Bundestag­ban, a szövetségi gyűlésben. Strauss, a CSU vezére, pártja székhelyén. Münchenben. a bajor tartományi fővárosban másképp fogalmazott, de mondanivalójának lényege ugyan­ez volt: mintegy felsóhajtva bejelentette, hogy „végre nem kell tekintettel lennie a koalíciós partnerra”. Egyelőre csak annyi bizonyos, hogy a választási küz­delem felszínre hozza az eddig kulisszák mögötti hadako­zásokat is. Ha a választások után taktikai okokból a ke­reszténydemokrata vezetők mégis a nagykoalíció fenntar­tása mellett döntenek, egy percig sem haboznak majd „el­felejteni” jelenlegi nyilatkozataikat KS M INDENFELOL MOSZKVA Kedden hazautazott Moszk­váiból Labib Sukeir, az Egye­sült Arab Köztársaság nem­zetgyűlésének elnöke, aki a Szcrvejtunió Legfelső Tanácsa Elnökségének meghívására augusztus 12-től a Szovjet­unióban tartózkodott. A ven­dég Moszkván kívül ellá­togatott Leningrádba és Szocsiba is: különböző alkal­makkor elmondott beszédei­ben elismeréssel szólott az arab országoknak nyújtott szovjet segítségről, kifejezte meggyőződését hogy az EAK és a Szovjetunió közötti ba­ráti kapcsolatok B jövőben is tovább erősödnek. ■ i TOKIO '! ' Aicsá Kites! Japán külügy­miniszter szeptember elején Brüsszelbe utazik a japán diplomaták konferenciájára. Mint a japán külügyminisz­tériumban hivatalosan beje­lentették, Aicsi Kiicsi útban Brüsszel felé ellátogat Mosz­kvába, hogy találkozzék Ko­szigin miniszterelnökkel és Gromáko szovjet fcülügymi- niszterrei. OTTAWA Egy 17 éves kanadai fiatal közölte, hogy Pierre Trudeau miniszterelnök megpofozta egy vietnami szolidaritási tüntetésen. A bejelentés elle­nére a békebíróság nem volt hajlandó eljárást indítani a miniszterelnök ellen, mint mondották, „kellő bizonyíté­kok hiányában?*. Trudeau közölte, hogy az incidens el­lenére folytatja a „nép közé vegyülés” politikáját, mert ^a tömegek között találkoz­hat azokkal, akiknek kifogá­sai vannak kormányával szemben”. PRÁGA A Szakszervezeti Világszöt vétség titkársága táviratot intézett Uruguay miniszter­elnökéhez, és ebben tiltako­zik az országban alkalmazott elnyomó intézkedések ellen. A gazdasági válságot az uru­guayi kormány a dolgozók számlájára akarta megoldani; Aki ez ellen a kormánypoli­tika éllen lép fel, azt az al­kotmányos jogok felrúgásá­val szigorú, megtorló intéz­kedéseknek vetik alá — hangsúlyozza az SZVSZ táv­irata, követelve a népellenes intékedések megszüntetését, a politikai bebörtönözöttek haladéktalan szabadon bocsá­tását LUSAKA Néhány perccel felszállása után lezuhant és kigyulladt Kenneth Kaunda zambiai el­nök különrepülőgépe a lusa- kai repülőtéren. Az elnök a szerencsétlenség időpontjá­ban nem volt a repülőgép fedélzetén. A hatóságok tel­jes hírzárlatot rendeltek el, a vizsgálat megindult, „sza­botázs gyanúja forog fenn’1 — közölték. A repülőgépen tartózko­dók közül négy személy — a jelentések szerint mind­annyian angolok — életét vesztette, egy további áldo­zatot súlyos sérülésekkel kór­házban ápolnak, Románia visszahívta damaszkuszi nagykövetét A Román Távirati Irodát, az Agerprest felhatalmazták, hogy nyilatkozatot adjon ki a jeruzsálemi A1 Aksza me­cset felgyújtásával összefüg­gésben. A nyilatkozat elítél minden, a vallási kultusz helyei elleni merényletet és hozzáfűzi, hogy a jeruzsále­mi merénylet csak ronthatja az amúgy tó problémákkal terhes közép-keleti helyzetet. Megismétli a nyilatkozat Ro­mániának azt az állásfogla­lását, hogy a közel-keleti kérdést a Biztonsági Tanács 1967 novemberi határozatá­nak megfelelően ken megol­dani, az Izraeli csapatok visszavonásával az elfoglalt arab területekről, biztosítani kell minden állam függet­len létét a térségben, meg kell oldani a Palesztinái me­nekültek problémáját. A román sajtó kedden kö­zölte, hogy Szíria kormánya megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Romániával. Válaszul a román kormány elhatározta, hogy azonnal visszahívja damaszkuszi nagykövetét A sajtó rámu­tat, hogy Románia mint más arab országok kormá­nyának hasonló lépését — a szíriai kormány elhatározá­sát tó „az ország belügyeibe való beavatkozásiak tekinti”. Tanácskozások Párizsban A szabadságról visszaérke­zett Georges Pompidou köz- társasági elnök és Chaban- Delmas miniszterelnök nagy ütemben kezdte meg tanács­kozásait a frank leértékelését kísérő kormányintézkedések előkészítésére. Az intézkedé­seket a minisztertanács há­rom egymást követő ülése vitatja meg és jóváhagyásá­ra a nemzetgyűlés szeptem­beri rendkívüli ülésszakán kerül sor. Az első ezzel fog­lalkozó kormányülést e héten csütörtökön tartják meg. A rendkívüli nemzetgyűlési ülésszak összehívásának idő­pontját is valószínűleg csü­törtökön határozzák meg. Az intézkedést előkészítő megbeszélések során Pompi­dou köztársasági elnök hét­főn külőn-külőn fogadta Chaban-Delmas miniszterel­nököt és Giscard D’Estaing gazdasági és pénzügyminisz­tert. A miniszterelnök és a pénzügyminiszter a nap fo­lyamán két ízben a minisz­terelnökségi palotában tó t»" nácskozott egymással. A L’Humanité szerint a hétfői megbeszélésekre a köztársasági elnök, a minisz­terelnök és a pénzügyminisz­ter között nem pusztán a gazdasági intézkedések elő­készítése céljából volt szük­ség, hanem azért is, mert a kormánytöbbségen, sőt ma­gán a kormányon belül is az ortodox Gaulle-ista körök részéről bizalmatlanság nyil­vánult meg a pénzügyminisz­terrel szemben. Hatalmi harc Zambiában Mint már jelentettük hét­főn lemondott tisztségéről Simon Kapwepwe zambiai alelnölc Kenneth Kaunda zambiai elnök kedden sajtó­értekezletet tartott amelyen bejelentette, hogy átalakítja kormányát, s egyben felkérte Kapwepwe-t, hogy további egv évig maradion meg alel­nöki tisztségében. Kaunda közölte, hogy a fejlesztési és pénzügyi tár­cát Kapwepwe alelnöktől Mudenda külügyminiszter veszi át, míg a külpolitikai vonatkozású ügyek irányítá­sát saiát kezébe veszi. Kaunda hozzátette, hogy el­képzelését rrég nem vitat­ta meg az elnökkel, de reméli, hogy a veterán zambiai po­litikus, aki egyike volt a kormányzó Egyesült Nemzeti Függetlenségi Párt alapító­tagiának, elfogadja ajánlatát Az elnök egyébként még hétfőn közölte, hogy rendkí­vüli felhatalmazása birtoká­ban feloszlatja a párt Köz­ponti Bizottságát. Keddi saj­tóértekezletén új — átmeneti jellegű — Központi Bizott­ság névsorát közölte. A ti­zenegy név között szerepel Kapwepwe alelnök neve is. Kaunda intézkedéseit nem indokolta, nyugati hírügy­nökségek tudni vélik, hogy a zambiai vezetésben „hatal­mi harc” bontakozott ki. Bomba robbant Becsben Kedden délelőtt benzin­bombát dobtak Bécsben a kanadai követség bejáratára. A robbantást követő tűz át­terjedt az épület többi ré­szére is; a város központ­jában, a Duna-csatoma part­ján álló ötemeletes iroda­ház, amely egy biztosító tár­saság tulajdona, otthont nyújt a svéd követség iro­dáinak is. Első jelentések szerint két személy életét vesztette, 15 sebesültet füstmérgezéssel, il­letve égési sebekkel kórház­ba szállítottak. Meg nem erősített hírek szerint a kór­házban még egy személy be­lehalt sérüléseibe, így a ha­lálos áldozatok száma há­romra emelkedett. Thomas Maldyn, a kana­dai követség kereskedelmi ta­nácsosa, aki egy létrán le­mászva menekült ki irodá­jából, elmondotta, hogy a bombát dobó személyt ugyan nem látta, csak robbanást és azt követően segélykiáltáso­kat hallott. A rendőrség azonnal vizs­gálatot indított az eset kö­rülményeinek megállapítá­sára. Vietnam Hétfőn este és a keddre virradó éjszaka két véres csata színtere volt Vietnam­ban a Da Nang támaszpont­tól délre fekvő terület Ame­rikai jelentés szerint a ten­gerészgyalogosok veszteség- Ustján 12 halott és közel 100 sebesült szerepel. Az ameri­kaiak a szabadságiharcosok veszteséglét 74 főre becsülik. A harc abban a körzetben folyt, amely már a múlt hé­ten is elkeseredett összecsa­pások színteréül szolgált mintegy 50 kilométernyire Da Nangtól. A múlt hét vé­gién a harcok elcsendesedtek és az amerikaiak abban bíz­tak, hogy a partizán egysé­gek visszavonultak. A hétfői események ennek ellenkező­jét bizonyították; Ä saigoni amerikai nagy- követség szóvivője közölte, hogy Bunker nagykövet a jö­vő héten jelentéstételre Wa^ shlngtanba utazik, majd sza­badságra megy először az­óta, hogy kél és fél évvel ezelőtt elfoglalta állomáshe­lyét Ütban hazafelé az ame­rikai nagykövet a francia fő­várost is érinti. Olaszország Hétfőn Rómában hétezer újfasiszta fiatal tüntetett a csehszlovákiai antiszocialista erők mellett. A tüntetők va­lóságos utcai csatát vívtak a rendőrséggel — 17 rendőr megsebesült. Az újfasiszták üvegekkel és kövekkel dobál­ták meg a Piazza Esedra kör­nyékén a rendőrséget. Húsz embert őrizetbe vettek, hár­mat letartóztattak. Á van­dál tüntetők számos helyen kirakatokat is betörtek. Á mohamedán vallás má­sodik legnagyobb temploma, a jeruzsálemi A1 Aksza me­cset — melynél csak a mek- fcai nagyobb és rangosabb — a múlt hét közepén kigyulladt. A tűz a déli szárnyon ke­letkezett Az öreg faépület úgy égett, mint a szalma. Lángoló tetődarabok hullot­tak a földre, s pótolhatatla­nul értékes berendezési tár­gyak váltak a tűz martalé­kává. A tűzoltók hét percen belül a helyszínre érkeztek, de csak azt tudták megaka­dályozni, hogy ne pusztuljon el az egész mecset Hasonló jellegű tűz min­denütt a világon fájdalmat ég sajnálkozást kelt. Jeruzsá­lemben viszont súlyos poli­tikai feszültséget okozott. A négyezer esztendős metropo­lisz felé három nagy világ­vallás — a mohamedán, a keresztény és a zsidó tekint kegyelettel. Jeruzsálem neve annyit jelent — a béke vá­rosa. Fennállása óta, 4000 év alatt mégis tizenhétszer rom­bolták le falait, így csak a nevében a béke, — a való­ságban a háborúk városa; A középkorban a kereszté­nyek és a mohamedánok har­coltak Jeruzsálem vallási re­likviáiért. A harc napjaink­ban is csak részben politikai; A nemzeti önérzeten ejtett seb, amit a hatnapos háború- ban az arab területek elvesz, tése okozott még mélyebbé vált azáltal, hogy a moha­medán egyház Mekka után az iszlám legfon tosaibb kegy- helyének tekinti Jeruzsále­met; Mivel Izrael valamennyi poli­tikai csoportosulása, beleértve a szélsőségeseket és mérsékel­teket, bét ENSZ-határozat el­lenére, ragaszkodik Jeruzsá­lem _ arab szektorának maga­tartásához, a „béke városa’* az izraeli hajthatatlansóg szimbólumává nőtt Másrészt pedig az arab nemzet — bár politikai kompromisszumok iránti készségét már több íz­ben kifejezésre juttatta — nem hajlandó Jeruzsálem arab szektorának sorsáról tárgyalásokba bocsátkozni, így vált Jeruzsálem a rend­kívül hosszúra nyúlt közel- keleti válság egyik legveszé­lyesebb gyújtópontjává. Az A1 Aksza mecset égése tehát — a szó szoros értel­mében véve is — veszélyes játék volt a tűzzel, az arab népek érzelmeivel. Sokszo­rosára növeli az arabok el­keseredését. hogy Jeruzsále­met fájdalmas kényszerűség­gel kénytelenek az ellenség kezében tudni ’Természete­sen rendőrt vizsgálat dönt­heti csak el, mi történt, hogy történt, ki kezdemé­nyezte és miért Még abban az esetben is. ha puszta rö­vidzárlat volt — mint elő­ször állították az izraeli ha­tóságok, vagy ha bebizonyo­sodik, hogy valóban egyetlen merénylő akciója volt csu­pán, hogy az ausztráliai Wil­liam Rohen letartóztatása után közölték, következmé­nyed kiszámíthatatlanok és lavinaszerűen fenyegetők. — Különösen, ha számba vesz- szük, hogy a politikai rende­zés lehetősége Izrael hajtha- taitlansága miatt egyre in­kább devalválódik az arab világiban. Nasszer pedig Egyiptom katonai és gazda­sági rekonstrukciója miatt éppen a közelmúltban jelen­tette be, hogy az arab fél felkészült a hosszú és áldoza­tokkal teli felszabadító küz­delemre. Bármi Is történt tehát a kegyhellyel, bárki is bármi­lyen szándék szerint dobott égő csóvát a mecset falaira, olyan helyzetet idézett elő, amely — s ebben egyetérte­nek a politikai megfigyelők — a júniusi háború óta a legsúlyosoabb válság lehető­ségét idézte fel Izrael és arab szomszédai között. Ä vallásában, történelmében és hagyományaiban megsértett arab nép érzelmei jutnak ki­fejezésre a megszállt Jeru­zsálem lakosságának napok óta tartó tüntetéssorozatában. A Palesztina! felszabadítási szervek ugyanakkor „az Iz­rael által okozott mecsettűz megtorlására” tett javaslatot. Fejszál szaiud-arábiai király „szent háború” meghirdeté­sét tartja szükségesnek. S még a „mérsékelteik” közé számító jordán politikusok is azért sürgetik az arab csúcs­találkozó összehívását, hogy diplomáciai lépések helyett a katonai akció útjára lépje­nek. Hétfő délután elkezdő­dött Kairóban valamennyi arab ország külügyminiszte­reinek értekezlete s azok az arab külügyminiszterek, akik jelenleg az A1 Aksza mecset leégése miatt kialakult új helyzetet vizsgálják, politi­kai döntéseiket nyilvánvaló­an nem függetleníthetik e fejleményektől. mégha így veszélves közelségbe kerül is Közel-Keleten a „negyedik menet”. önody György Lemondott a iordániai hadügyminiszter Amer Mahdi Khammas Jordániái hadügyminiszter kedden benyújtotta lemondá­sát. Ammanban hivatalosan közölték, hogy Husszein ki­rály egy polgári politikust, Ahmed Tukant nevezte ki utódjává. Khammas lemon­dását hivatalos részről sem­mivel sem indokolták. Mint ismeretes, legutoljára au­gusztus 12-én alakították át a Jordániái kormányt. Rakétatámadás Jeruzsálem eUen Az arab országok külügy­minisztereinek rendkívüli értekezletén, amelynek első ülése röviddel éjfél után ért véget Nasszer elnök felhívta Fejszál királyt, Szaúd Ará­bia uralkodóját, tegyen kez­deményező lépéseket egy isz­lám csúcsértekezlet összehí­vása érdekében. Ezen a fó­rumon vitatnák meg a je­ruzsálemi A1 Aksza mecset felgyújtásának ügyét. Ez a javaslat az egyiptomi poli­tika módosulását jelenti, hi­szen az EAK a múltban tar­tózkodott egy ilyen csúcsér­tekezlet gondolatától, hogy elkerülje a tárgyalásokat olyan nyugatbarát mohame­dán országokkal, mint Tö­rökország, vagy Irán. Abdej Moneim El Rifai Jordániái külügyminiszter külön arab és külön iszlám csúcsértekezlet megtartására tett javaslatot. Mahmud Riad egyiptomi külügyminiszter a konferen­cián felszólalva kijelentette, hogy az Egyesült Államok közel-keleti politikája foko­zottan arabellenessé válik. Tanúsítják a közél-keleti rendezésre vonatkozó leg­utóbbi amerikai javaslatok. Riad hangsúlyozta, hogy a békés rendezés ma már re­ménytelennek látszik és egyetlen alternatívája az arab országok összefogása az izraeli kihívásokkal szemben. Az arab külügyminiszterek kedden a délelőtti órákban folytatták tanácskozásukat. ☆ Hétfőn Kairóban egy ka­tonai bíróság ítéletet hirde­tett a közelmúltban végre­hajtott repülőgéprablás tet­teseinek perében. Mint is­meretes, augusztus 18-án egy egyiptomi orvos, Szliman Haszem El Moneiri és öccse fegyverrel arra kényszerítet­te a 36 utassal Kairó és Asszuán között közlekedő menetrendszerű repülőgép pilótáját, hogy Szaúd Ará­biában szálljon le. A Szaúd Arábia-i hatóságok azonban nem adtak a géprablóknak politikai menedékjogot, és átadták őket a kairói ható­ságoknak. Szolimán Hasszem El Mo- nierit a bíróság életfogytig­lani, öccsét pedig hét évi kényszermunkára ítélte. ■& Az 1967. évi közel-keleti háború óta első ízben érte rakétatámadás Jeruzsálemet. A három rakétalövedék, amelyet feltehetőleg arab gerillák lőttek ki, a Jeruzsá­lem új városát és az óvá­rost elválasztó egykori ha­tártól néhány száz méternyi­re a Ganei Jehuda szálló kö­zelében hullott le és nem okozott különösebb károkat. Izraeli hivatalos személyi­ségek szerint azonnal megin­dult a nyomozás a gerillák kézrekerítésére. A viszony­lag kis robbanóerejű raké­tákat könnyen t felszerelhető mozgó állványokról lőtték ki. * Kedd estére (magyar idő szerint 21 órára) összehívták a Biztonsági Tanács ülését, hogy megvitassák a Libanon ellen augusztus 11-én végre­hajtott légitámadást. E té­mával kapcsolatban legutóbb augusztus 18-án tartottak ülést és az azóta eltelt több mint egy hét alatt kulisszák mögött folytak megbeszélé­sek a tanács valamennyi tagja által elfogadható ha­tározattervezet megszövege­zéséről. A UPI úgy tudja, hogy a Biztonsági Tanács nyugati tagjai javasolják: ne csak Izraelt ítéljék el ezért a ter­ror-bombázásért, hanem az arab kommandók rajtaütés- szerű akcióit is, amelyekre hivatkozva Izrael végrehaj­totta a légitámadást.

Next

/
Thumbnails
Contents