Szolnok Megyei Néplap, 1969. augusztus (20. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-27 / 197. szám
XX érf. 197. SQL, augusztus 27„ szerda Hova lett a megye pénze Nagy felárakat követeltek — Emelkedett a gazdálkodás színvonala — Ülést tartott a megyei tanács vb Hogyan áll „ megye kasszája"? Mennyi volt a bevétel és a kiadás 1969. első félévében? Ezekről a kérdésekről tárgyalt tegnapi ülésén a megyei tanács végrehajtó bizottsága. (A napirend hivatalos címe: Szolnok megye 1969. évi költségvetési és fejlesztési alapjának első félévi végrehajtásáról, a beruházások állásáról, valamint a költségvetési üzemek működésének tapasztalatairól.) Mint az a jelentésből kitűnt, a tanácsok az említett időszakban a saját bevételek éves előirányzatát 61,5 százalékban teljesítették. A különböző költségvetési ágazatokban a tanácsok együttes kiadásai elérték a 363,7 millió forintot. (Ez az egész esztendőre előirányzott kiadások 42,5 százaléka volt.) Az anyag összeállításában résztvevő szakosztályok megállapítása szerint a tanácsi fejlesztési alap bevételi és kiadási módosított előirányzatának időarányos pénzügyi felhasználása megfelelő. Sőt valamelyest jobb, mint 1908. azonos időszakában volt A fejlesztési alap nagy részét a beszerzések és egyéb kiadások csökkentése mellett beruházásokra fordítják. A kiadások pénzforgalmi teljesítése 9 százalékkal magasabb, mint 1968 megfelelő periódusában. A beruházások műszaki teljesítése a bázis színvonalon áll. A nagyarányú szanálás következtében az építési területek átadása lassúbb a szükségesnél, ugyanakkor a kivitelezők vontatottan haladnak a szakipari munkálatokkal.A tanácsoknak, mint beruházóknak az a tapasztalatuk, hogy egyes építőipari árak tovább emelkedtek. Az első félévben a kivitelezők a tervezői költségvetésnél magasabb áron kötöttek szerződést Általában nagy felárakat követeltek és alkalmaztak. Gondot okoz tehát a többletköltségek fedezetének előteremtése. Az összes beruházások 60 százaléka célcsoportos, ami a tanácsi fejlesztési alap koncentrált felhasználására utal. A lakásépítés üteme (Túrkeve, Törökszentmiklós, Mezőtúr kivételével) nagyrészt tervszerűi Az idén összesen 817 új állami és szövetkezeti lakás átadásával lehet számolni Kedvezőtlenül alakulnak a lakáskapcsolódó beruházások. Szolnokon a terület előkészítés elhúzódása miatt bizonytalan, hogy a Mátyás király úti általános iskola, a száz személyes óvoda és hatvan személyes bölcsőde építését megkezdik-e az idén vagy sem. A célcsoportos víz- csatornaberuházások helyzete kedvezőbb, mint egy esztendeje volt. Jól haladnak az előközr inűvesítéssel is. a szolnoki 11+5 tancsoportos szakközépiskola építésére a kivitelező bár felvonult, csak 1971. július 15-i befejezési határidőt vállalt A túrkevei szak- középiskofla és az újszászi gimnázium kiviteli tervein már dolgoznak. Az egyéb tanácsi beruházások időarányos készültségi foka jó. A jelentésben a költség- vetési gazdálkodást is elemezték. A főbb következtetések: A költségvetés végrehajtásában fokozottabban érvényesüld. az új gazdasági mechanizmus elvet Emelkedett a gazdálkodás színvonala. A tervszerűség és a megfontolt intézkedések jellemezték azt A tanácsok és a gazdálkodó szervek törekedtek a bevételi hátralékok felszámolására, új források feltárására A gazdálkodó egységek érdekeltsége erőteljesebben érvényesült a bér-, a felújítási gazdálkodásban, továbbá a pénzmaradványok saját hatáskörben való felhasználásában. Az első félévi tapasztalatokat így összegezték: az idei költségvetés első félévi végrehajtásának eredményei kielégítőek. A területi és gazdálkodó szervek pénzügyi aktivitása fokozódott. Ennek eredményeképp az egyes költségvetési feladatok megvalósítása biztosítottnak látszik. A jelentésben végül a költségvetési üzemek helyzetével foglalkoztak. Megállapították, hogy azok eredményesen működnek. Az első félévben 35,2 millió forint bevételt produkáltak, nyereségük nagyobb volt , tervezettnél. Az alapító tanácsok törekednek a költségvetési üzemek fejlesztésére, eszközellátottságuk javítására. A megyei tanács végrehajtó bizottsága megvitatta és jóváhagyta a fentiekben vázlatosan ismertetett jelentést. Ezt' követően egyéb ügyekről tárgyalt. Többek között úgy határozott, hogy 1969. szeptember 29-re összehívja Szolnok megye Tanácsát. I pótlék apukának Csökkent a megbetegedések száma Nőtt ax egy biztosítottra fordított összeg A SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatósága Szolnok megyei Igazgatóságának első félévi mérlegében több új és érdekes adatot találunk. A hat hónap társadalombiztosítási tevékenységét két jelentős esemény jellemzi. Tovább nőtt az ingyenes egészségügyi ellátásban részesülők száma, valamint ebben az időszakban sor került a szolgáltatások minőségi fejlesztésére is. A tavalyi esztendő első félévéhez viszonyítva körülbelül tízezerrel több biztosított ügyeit intézi az igazgatóság, s a megyében ezzel 196 ezer saját jogú biztosítottat — családtagok és MÁV biztosítottak nélkül — számlálnak. Ebből a tsz-tagob száma 61 ezer. a ktsz-tagoké pedig 10 ezer. Az emelkedés főleg az ipari munkásság számának további növekedéséből adódik. A társadalombiztosítási szolgáltatások minőségi fejlesztését a gyermekápolási táppénz és a családi pótlék egyedülálló férfiakra való kiterjesztése, a tsz-tagok családi pótlékának rendezése, valamint a nyugdíjasaknál a kei esethatár módosítása jelenti. Az első rendelet hosszú idő óta vajúdó problémát old meg. azt, hogy indokolt esetben a gyermekét egyedül nevelő apa táppénzes állományban ápolhassa a kisbetegei s a családi pótlékra is ő tarthasson igényt A második rendelet értelmében a termelőszövetkezeti tagság családi pótléka közelebb került az ipari biztosítottak családi pótlékához, azaz 14 évről 16 évre emelkedett a korhatár. Végül a nyugdíjasok nyugdíjkiegészítéseképpen nem havi 500. hanem évi 6000 forintnál nem kereshet| — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — Arab küldöttség hazánkban Az MSZMP K. B. meghívására kedden az Egyesült Arab Köztársaságból hazánkba érkezett az Arab Szocialista Unió küldöttsége, Abdul Mohsen Abu el Nour, az ASZÚ legfelső végrehajtó bizottsága tagja vezetésével. A küldöttséget a ferihegyi repülőtéren Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a K. B. titkára üdvözölte. öt váltásban 30 ezer fiatal dolgozott Letették a szerszámot a Kommunista Ifjúsági Szövetség építőtáborai utolsó turnusának önkéntes munkásai: június 15-től augusztus 23-ig — őt váltásban — csaknem 30 ezer fiatal segítette a legsürgetőbb népgazdasági feladatok elvégzését. A 36 nyári ifjúsági építőtábor lakóinak többsége a Bács és a Pest megyei állami gazdaságokban, illetve termelőszövetkezetekben dolgozott, hogy kellő időben leszüreteljék a zöldség és gümölcstermést, elvégezzék a növényápolást. A két nagyobb „megrendelőn” kívül még Veszprém, Somogy, Szolnok és Baranya megyében végeztek mezőgazdasági munkát a fiatalok. Győr és Borsod megyében esatomaépítkezéseken, Pest Fejér és Baranya megyében pedig az út és vasúthálózat korszerűsítésénél vették hasznát a diákoknak. Két tábor lakói az úttörők üd&lőváro- sainak, Csillebércnek és Zán- kának a rekonstrukcióján dolgoztak. Az elvégzett munkáról még nem készült részletes statisztika, annyi azonban már bizonyos, hogy az idei önkéntes ifjúmunkások alaposan megtetézték az elmúlt évek teljesítményét. Az első turnus fiataljai a számukra megállapított tervet 106 százalékra teljesítették, s ezt a szép eredményt még felülmúlták a második és a harmadik turnus munkásai 118, illetve 120 százalékkal. Jóval túlteljesítette a 100 százalékot a negyedik és az ötödik turnus gárdája is. Szűkségtárolókban a gabonatermés 30 százaléka Az aratás utáni heteket a mezőgazdaságban a gabona csúcstárolási időszakaként tartják számon. Az idén a nagy termés befogadására korántsem elegendő a raktárkapacitás, ezért a gabonatermés mintegy 30 százaléka hevenyészve összeállított tárolókba, régi színekbe és más szükség megoldásként igénybe vett helyekre került. A legtöbb termelőszövetkezet ugyanis csak saját vetőmag szükségletét és a tagságának kiosztandó mennyiséget tudta visszatartani, bár egész sor közös gazdaság — látva a nehéz helyzetet — bértárolásra is vállalkozott. A búza tárolásával ezek az üzemek külön bevételre tesznek szert; az összegeket a gabona tröszt vállalatai Utalják ki a tsz- eknek. A felmérések szerint tetőzettel ellátott, de oldalról többnyire nyitott színekben hozzávetőleg egymillió tonna gabonát helyeztek el. A termést ponyvával és a nyitott épületrészeknél zsákokkal védik az időjárás viszontagságai ellen. Szabadban mintegy 400 ezer tonnányi búzát tárolnak; az értékes gabonát ezeken a helyeken ponyvával, fóliával fedték le és rendszeresen ellenőrzik, hogy szárazon maradt-e az áru. Új bútorgyár A Tisza Bútoripari Vállalat szegedi gyáregysége — amely jelenleg épületeit „kinőtte’1 — kitelepül a városból. Szeged határában már kijelölték az új bútorgyár helyét, ahol 30 milliós beruházással épül fel a korszerű üzem. A tervek szerint az új gyár termelése évente meghaladja az 50 millió forintot, tehát teljesítménye mintegy kétszerese lesz a jelenleginek. Új történeti folyóirat A Magyar Történelmi Társulat tevékenységéről, tisztújító közgyűléséről, illetve az új alapszabályáról tájékoztatta az újságírókat kedden a magyar sajtó házában Be- rend T. Iván Kossuth-díjas egyetemi tanár, a társulat főtitkára. A társulat magára vállalta egy havonta megjelenő, népszerű történeti folyóirat kiadásának előkészítését. Ilyesfajta sajtóorgánum még nem jelent meg Magyarországon. A havonta megjelenő új lap nem a szűk szakmai közönséget szolgálja majd — rövid írásaival, vitáival, memoárjaival, gazdag képanyagával a történelem iránt érdeklődő tömegekkel kíván eleven kontaktust teremteni. nek többet nyugdíjjogosultságuk elvesztése nélkül. A társadalombiztosítási igazgatóságnak legjelentősebb szolgáltatása a táppénzek folyósítása. Az idei első félévben kereken 33 millió forintot fizetett ki ezen a címen. A statisztika szerint az év hat hónapjában, a tavalyihoz viszonyítva valamelyest csökkent a megbetegedések száma. A csökkenés egytized százalékos, s ez azt jelenti, hogy a tavalyi 4,3-ről 4,2 százalékra változott, ami forintban kifejezve 30 ezer forinttal kevesebb táppénzt jelent. A biztosítottak gyógyszer- fogyasztása tovább emelkedik, és a félévben 42 millió forintot tett ki. Kereken 20 százalékkal na- gyobb a gyógyszerfogyasztás, mint az 1968 hasonló időszakában volt és a tavalyi vények száma 1.9 millióról 2,3 millióra szökött. Még egy figyelemreméltó adat: az egy biztosítottra fordított összeg, mely magába foglalja a betegségi ellátást, a családi pótlékot, a nyugellátást és a kórházi orvosi ellátást — a tavaivi tfrijt ró’ 1969 első félévében 18*7. forintra emelkedett Ma TÉNYEK ÉS TANULSÁGOK KÖZPONTI MŰVÉSZEGYÜTTES ALAKULT SZOLNOKON 3. oldal ☆ A TV KÉPERNYŐJE ELŐTT ANYU LEBUKIK 4. oldal ☆ A SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL JOGI TANÁCSADÓ 5. oldal ic NÖVELTE ELŐNYÉT AZ OLAJBÁNYÁSZ 6. oldal ☆ AUTÓ - MOTOR 8. oldal Választási kötélhúzás az NSZK-ban Románia visszahívta damaszkuszi nagykövetét — Rakétatámadás Jeruzsálem ellen — Bomba robbant Bécsben Külpolitikai tudósításunk a 2. oldalon Már ma beküldheti, ha összeállította a Néplap 27 tagú válogatott keretből az ön csapatát. A labdarúgók nevét folytatásos regényünk címeiben elrejtve találhatta meg. Vágja ki és levelezőlapra ragasztva, vagy borítékban még ma küldje be, de legkésőbb augusztus 30-ig hogy részt vehessen a nyilvános sorsoláson, augusztus 31-én, a MÁV pályán a NB ll-ES LABDARÚGÓ MÉRKŐZÉSEN. A szerencsés nyerő másodmagával részt vehet a Csehszlovákia-Magyarország vb-selejtező mérkőzésen. További nyeremények: Szimfónia de Luxe világvevő rádió, a Video* ton gyár ajándéka, kerékpár, túristasátor stb. A nyeremények megtekinthetők Szolnokon, a játékbolt kirakatában. A nyeremények a helyszínen átvehetők. Jászberényből különvonat indul a mérkőzésre.