Szolnok Megyei Néplap, 1969. augusztus (20. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-20 / 192. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLA» 1969. augusztus 20. Sportkombinátot avatnak Mezőtúron Összefogott a város Négy évvel ezelőtt helyez­ték el a sportkorrvbinát alap­kövét Mezőtúron és ma már nagyon szép sportpálya várja a város fiataljait, sportolóit — Egyre több jelzés jött a társadalmi szervektől, első­sorban a városi TS-től, hogy kiesd a sporttelep a kilenc egyesület, a város fiataljai számára. Éreztük ezt magunk is. Sok fiatal ment el a vá­rosból. Még a sportolási le­hetőséget sem tudtuk bizto­sítani számúikra. Dönteni kellett Szűkös anyagi lehe­tőségeink ellenére egy sport­pálya építését határoztuk el 1365-ben. Néhány hónap múlva Judik Zoltán, a Nép­stadion főmérnöke és Balogh Lajos, a Népstadion mérnö­ke elkészítették a tervet- Hét és félmillió forint volt a tervezett költség. A tanács 4 milliót, az MTS egy millió formtot adott — mondotta Lévai Zsdgmond, a tanács vb- elnöke, aki Sipos Sándor vb- titkárral egyetemben a gon­dolat megszületéséneik pilla­natától, a terv elkészítésétől a megvalósításig tevékeny patrcxnálói a sportkombinát- nak. Kilencezer társadalmi munkás Az új létesítmény több mint egy sportpálya. Valósá­gos kis kombinát. A tizenkét holdnyi területen három fut- ballpálya, egy tenisz, két-két kosár- és röplabda, egy kézi és egy iker tekepálya van, modemül berendezett öltö­zőkkel. A gyeptéglázott, mé­regzöld színű futballpályát vörös salakkal terített atléti­kai pálya övezi. Szemet gyö­nyörködtető látvány. A ta­nácsi vezetők és Kovács Ist­ván, a városi TS elnöke te­kintetükkel valósággal simo­gatták a város lakóinak mű­vét. ök mondták: a város la­kói építették. — Nem túlzás, csaifcnem minden felnőtt eljött, hacsak egy órára is és segített — mondta Sipos Sándor. Már az induláskor érezték a tanács vb vezetői, a TS elnöke, hogy számíthatnak az emberek többségére, de hogy ^.öbb mint kilencezer nevet 'kellett bejegyezni az erre a célra vásárolt albumba, arra nem gondoltak. Mert ponto­san írták, kik jelennek meg segítő szándékkal, s kik azok. akik két kezük mun­kájával járultak az építés­hez? Utólagosan jóleső ér­zéssel mondták: ha ezt tud­ják, akkor előre elkészítik a város lakóinak névsorát és csak kipipálják a közremű­ködőket. A nagy albumban olvas­ható Szűcs Sándornak, a TITÁSZ dolgozójának neve, aki az öltöző világítását meg­csinálta, illetve irányította a villany bevezetését. B. Tóth József, az építőipari ktsz dolgozója kétkezi munkáján kívül szervezte az ipari ta­nulókat, akik a belső festést végezték. Busi István és Horváth Sándor, a gépjavító vállalat munkásait a jól el­készített korlát dicséri. A pá­lya vasszerkezeteit Juhász László készítette, Bíró István pedig gépi erővel segített. Ajándék a KTSz-ektől Sorolhatnánk tovább a ne­veket. Ott voltak a tanács dolgozói két teljes napig, a Felsőfokú Mezőgazdasági Gé­pészeti Technikum diákjai, az állami gazdaság munká­sai, termelőszövetkezeti ta­gok, vállalatok, intézmények dolgozói, szinte az egész vá­ros. Sőt még más megyebe­liek is, azok- a fiatalok, akik sorkatonai szolgálatot teljesí­tenek megyénkben. — Felbecsülhetetlen az az érték, amelyet társadalmi munkában végeztek. Az a két és fél millió forint, ame­lyet nyilvántartunk, mint társadalmi munka értékét, nem fejezi ki hűen a város összefogását, — mondta Ko­vács István, amikor végig­néztük az öltözőket, a TS új irodáit, a gondnoki lakást. Belül is volt látnivaló. Az agyagipari ktsz. a szőnyeg­szövő és a fémfeldolgozó ktsz munkásainak ajándékai­val díszítették fel a szobá­kat. Ízlésesen, szépen rendez­ték be valamennyit. Végre lesz klubhelyiség, ahol estén­ként baráti összejöveteleket rendezhetnek. Nemcsak az edzéseken és versenyeken ta­lálkozhatnak a jövőben a sportolók, hanem szabadide­jükben családtagjaikkal együtt szórakozhatnak; • • Ünnepélyes avatás Otthont kapott tehát a mezőtúri sportegyesületek 34 szakosztályának majd ezer sportolója. Otthont teremtet­tek maguknak. A sportolók­nak is részük van a több mint 90 ezer köbméter föld megmozgatásában, a 8,5 ezer négyzetméter gyeptégla le­rakásában. A dolgos hétköz­napok után ma ünnepelnek. Alkotmányunk napján fel­avatják a sportkombinátot. Bizonyára ott lesz a város apiara-nagyja, s gyönyörköd­nek művükben. Gratulálunk a sportszerető mezőitű riaknak fáradságot nem ismerő önzetlen munká­jukhoz és kívánjuk, hogy az új sporttelepen neveljenek minél több kiváló atlétát, labdarúgót, teniszezőt, egész­séges fiatalt. Azoknak pedig, akik szurkolni járnak majd ki, sok színvonalas, érdekes és mezőtúri sikerekben bő­velkedő sportvetélkedőket kí­vánunk. — mi — A Néplap totó-tippje 1. Komló—Bp. Honvéd t * 2. Dunaújváros—Eger 1 3. Tatabánya—Salgótarján 1 4. Rába ETO—Pécs 1 x 5. Várpalota—Videoton x 1 6. Szó. MIÉ—Kecskemét 1 x 7. Székesíeh. MÁV—SZEOL. x 1 8. Szállítók—Oroszlány 1 9. Ganz-MAVAG—Bp. Spart. 1 X 10. Pápa—MÁV DAC X 1 11. Sátoraljaújhely—BVSC x 1 12. Kisterenye—Kazincbarcika 1 13. Ormosbánya—Saig. KSE x 1 14. K1STEXT—Szó. MÁV 1 x 15. Dorog—Pécsi Ercb. 1 x 16. Máza-Szászvár—Szekszárd 1 Az esélyesek vezetnek a magyar felnőtt összetett atlétikai bajnokságon Kitűnő rendezés mellett, a Szolnoki MÁV jól előkészí­tett pályáján, ideális időben kezdődött meg tegnap dél­előtt a magyar felnőtt férfi és női összetett atlétikai baj­nokság, amelyen tizennyolc egyesület 36 férfi és 26 női versenyzője indult Férfiaknál a bajnokságra esélyes Bakai, a Csepeli Va­sas atlétája jól kezdett. A 100 m síkon és távolban is ő érte el a legjobb ered­ményt. mögötte a diósgyőri Raáb küzd a második he­lyért Bakai eredményei, 100 m: 11.0. távol: 721, a súlylökés első sorozatában pedig 13.68. Raáb (114, 655), Füzessy (Újpesti D.) (11.8, 677) eredménnyel áll az él­csoportban. Nőknél Tóthné (Bp. Hon­véd) 100 m gáton 14.8 mp-cel a második legtöbb időt fu­totta, súlylökésben viszont az első. Eredménye: 11,92. Itt indul az egyetlen szolnoki. Juhász, aki súlylökésben 18. .(8,33). 109 m gáton pedig 17.9 mp az ideje. A bajnokságot ma délelőtt folytatják. Színvonalas mérkőzések hazai győzelmekkel A hét 11-e Vasárnap másodszor léptek pályára a csapatok a megyei kézilabda bajnokság őszi for­dulójában. A női mezőnyben a második helyen álló Tisza- f oldván Gimnázium nagy küzdelmet vívott a lelkes, tavasz óta sokat javult Szó- Traktorral és szinte csak az utolsó pillanatban dőlt el a két pont sorsa a gimnázium javára. A férfiaknál az otthon ját­szó csapatoknak jó napjuk volt. A MÁV és a Tiszafüred kivételével valamennyien megszerezték a két pontot. A forduló legnagyobb küz­delmét a hétről hétre javuló Törökszentmiklósi Vasas és az igen jó lövőkkel rendel­kező Rákóczifalva összecsa­pás hozta. A találkozót a Vasas jobb hajrájával, a vártnál biztosabban nyerte. A listavezető Olajbányász to­vábbra is tartja jó formáját és kitűnő játékkal győzte I« a MÁV-ot. Eredmények: Női: Tisza- földvári Gimn.—Szó. Traktor 5:4, Mezőtúri AFC—Üjszä« 8:4. Férfi: Törökszentmikló­si Vasas—Rákóczifalva 15:10, Tiszafüredi Spartacus—Túr- kevei Gépjav. 13:17, Szó. Vegyiművek—Jászberényi Lehel 26:17, Tiszai öldvári Gimn—Vásárhelyi SE 23:15, Szó. MÁV—Szó. Olajbányász 6:23, Mezőtúri AFC—Űjszászi Tsz 17:16. A bajnokság állása FÉRFI: 1. Sí. Olaj. IS 1« — — 394:157 35 2. Tfv. G. 15 13 — 2 306:198 26 3. Sz. Vegyi 16 II — 5 410:315 22 4. R-falva 14 8 2 6 252:233 18 5. Tm. Vas. 16 8 —c 8 330:267 16 6. Jb. Leh. 16 8 — 8 252:246 16 7. KUTE 15 7 2 6 242:249 16 8. TÚrk. Gj. 16 8 — 8 289:321 16 9. Öcsöd! TSZ 15 6 2 7 196:255 14 10. MAFC 16 5 2 9 205:270 12 11. Tfv. Tsz 15 5 — 10 239:271 10 12. Üjsz. Tsz 16 4 2 10 286:326 10 13. T-für. Sp. 16 6 — 10 208:281 10 14. Vásárh. 16 6 — 10 216:289 10 15. Szó. MÁV 16 4 — 12 206:353 8 Á vasárnapi fordulóban elsősorban az úgynevezett középpályás játékosok tűn­tek ki és kaptak sok dicsé­retet. Ugyanakkor a széle­ken alig találkoztunk jó tel­jesítménnyel. Ismét jól ját­szott az újszászi Kovács I., de néhány vétkes könnyel­műség lerontotta oszályzatát; Kovács Csabát pedig kiállí­tották, ezért nem vehettük figyelembe. A hét 11-e: Gyémánt (Sz Olajbányász) — Szarvas (Jb. Vasas), Vígh (Túrkeve), Horváth (Sz. Olajbányász) — Kálózi (Űjszász), Nyitrai (Karcag) — F. Kiss (Túrke­ve) Harangozó (KUTE), Vígh (Jb. Vasas), Perej (Rá­kóczifalva), Bábosik (Űj­szász). A második csapat: Gecse (Jászjákóhalma) — Varczag XI. (Rákóczifalva), Csapó (Sz Cukorgyár), Faragó (Túrkeve) — Hegyi (MAFC), Homonnai (Sz. Olajbányász) — Lukácsi (Jászárokszállás), Bokor (Jászkisér), Rácz (MAFC), Munkácsi (Sz. Cu­korgyár), Csík (Jb. Vasas). Számításba jött még 1-es számmal: Dancsó (Üjszász), 3-as számmal: Földi (KUTE), Szabados (Karcag), 5-ös számmal: Kovács (Jászárok­szállás), Kovács (Karcag), 6-os számmal: Orosz (MAFC), Versegj (Sz. Gép­javító), Kácsfalvi (KUTE), 8-as számmal: Kozmóczki (Jászjákóhalma) 10-es szám­mal: Czimák (Sz. Olajbá­nyász). A hét játékvezetője: Vágó Kálmán (Jászkisér—Rákóczi­falva). ír Góllövőlista. A 18 fordu­lóban 26 gól esett. A veze­tők kitettek magukért két- két gólt lőttek, a rákóczifal- vai Perei pedig hármat és ezzel fel is zárkózott a har­madik helyre. Az élcsoport. 24 gólos: Vígh (Jb. Vasas). 21 gólos: Kovács Cs. (Kar­cag). 16 gólos: Perei (Rákó­czifalva). 14 gólos: Vitárizs (Túrkeve). 10 gólos: Kapói- csi (Sz. Olajbányász), Va- dicska (K. MEDOSZ), Lu­kács; II. (Jászjákóhalma), Zsidai A. (Tószeg). 9 gólos: Varga II. (Karcag), Gombás (MAFC). 8 gólos: F. Kiss (Túrkeve), Kovács II. (Űj­szász), Fejes (Sz. Olajbá­nyász), Kóczián (Jászárok­szállás), Borók (Túrkeve). 7 gólos: Makai (Jászkisér), Három, Kolláth (Sz. Cukor­gyár). Vivát (Karcag), Sere­ge (Sz. Olajbányász). Kisújszállás és Szászberek növelte előnyét A Salgótarjáni ZlM és a Békéscsabai Kötöttárugyár nyerte a Zombori Kupát A két vezető csapat válto­zatlanul tartja jó formáját a megyei II. o. labdarúgó bajnokságban. Hetek óta ve­retlenek, ugyanakkor a kö­zépmezőny keresztbe veri egymást. A táblázat alsó fe­lében Öcsöd és Tiszaroff sor­sa egyre nehezebb lesz. — Eredmények (zárójelben az ifjúsági csapatoké): Kisúj­szállás—Szajol 2:1 (1:1), Jászapáti—Sz. Traktor 1:1 (1:1), Öcsöd—Abádszalók 1:2 (3:0), Fegyvernek—Zagyvaré- kas 1:1 (5:0), Cibakháza— Kengyel 4:1 (0:3), Tiszatenyő —Dózsa SE 2:0, Szászberek —Jászladány 1:0, a Jászalsó- szentgyörgy—Tiszaroff mér­kőzés elmaradt. A bajnokság állása 1. K-szállós 18 16 1 1 53:19 35 2. Szászberek 18 14 3 1 34:13 31 3. Jászapáti 18 9 5 4? 36:28 23 4. Kengyel 18 8 5 5 40:29 21 5. Tiszatenyő 18 8 4 6 25:24 2( 6. Abádszalók 18 8 3 7 25:27 1« 7. Cibakháza 18 6 7 5 28:31 19 8. Dózsa SE 18 7 4 7 28:21 1? 9. Szó, Trakt. 18 7 4 7 27:30 1? 10. Fegyvernek 18 6 4 8 32:29 1« 11. Z-rékas 18 5 6 7 28:28 lf 12. Jászladány 18 6 3 9 19:25 15 13. Szájol 18 4 6 8 27:33 14 14». J-áteógy. 17 5 2 10 24:36 ÍJ 15. Tiszaroff 17 1 4 12 19:48 < 16. Öcsöd 18 1 3 14 23:47 £ A megyei röplabda szö­vetség a TITÁSZ pályán rendezte meg a hagyomá­nyos Zombori János röplab- da emlékkupát. A férfiaknál négy együttes: a Salgótarjá­ni ZIM, a Kecskeméti Dózsa, a Szolnoki TITÁSZ és Ve­gyiművek vetélkedett s a ZIM lett a vándorku­pa 1969. évi védője, 2. A Szó. TITÁSZ, 3. a Kecske­méti Dózsa. 4. a Szó. Vegyi­művek. A nőknél három együttes vett részt. A Békéscsabai Kötöttárugyár mint kupavé­dő. a Szó. MTE és a Vegyi­művek lépett pályára. Ezút­tal is a Békéscsabai Kötött­árugyér csapata bizonyult a legjobbnak FŐVÁROSI LEVÉL Rnríc^ólcn Bizony hosszú, nagyon hosszú volt az egy évet ki­várni. Karakas József, a Szolnoki MTE-ből a Bp. Honvédba került labdarúgó azonban nem töltötte tétle­nül ezt az időt. Végig együtt edzett új klubjának játé­kosaival, összebarátkozott velük, megismerkedett a fő­városi követelményekkel, szoktatta magát az NB I. légköréhez, próbált beleil­leszkedni a piros-fehér csa­társor stílusába. Méghozzá egy oljmn stílus­ba, mely tulajdonképpen csak most van kialakulóban, jóllehet iráris ismerik or­szágszerte. Olyan „géppuská- sók” között, mint Kocsis, Tichy, Kozma, Komora, Pusztai, Szurgent — neki sem lehet tétlenkedni. Eb­ben az ötösfogatban haszno­síthatja keménységét, gyor­saságát, összpontosíthat a hajszálnyira lábra-fejre tett beívelésekre, ha pedig úgy adódik, bátran lőhet kapura. Nos, az eddigi mérkőzések tapasztalatai arra mutatnak, hogy a kis „Cső” első lépé­sei jól sikerültek. A Honvéd változatlanul versenyben áll az első helyek valamelyi­kéért, ő pedig a 18 mérkő­zés közül csak kettőről hiányzott, akkor is sérülés miatt. Rúgott egy gólt is, méghozzá az Újpest; Dózsa ellen, a Honvéd harmadik gólját. — Jól megállják helyü­ket a Szolnokiak a piros-fe­hér mezben is — újságolta örömmel a margitszigeti klubház teraszán. — Kele­mennek és Pálnak szép jö­vőt jósolnak, akár a váloga­tottban is. Részemről hamar feltaláltam magam, a fiúk közt bizakodó a légkör a ta­vaszi eredményes szereplés miatt. Többek között beju­tottunk az MNK-döntőbe is. — Különben nem mindig előretolt éket játszom, sőt mostanában inkább kissé hátravontan igyekszem hasz­nára lenni a csapatnak. Bí­rom szusszal a futást, pró­bálom összeszedni és jól to­vábbítani a labdát. Ősszel szeretnék jóval többször a hálóba találni, egyenletesebb átlagteljesítményt nyújtani. Balszélsőnek érzem magam — habár van még mit ta­nulni, fejlődni, de a pálya közepén is jó érzés játszani, különösen ilyen kiváló part- nekkel — Feleségemmel nagyon jól meg vagyunk, jól érez­zük magunkat, lassan már tősgyökeres pestiek leszünk; persze nem múlik úgy el nap, hogy ne emlegetnénk Szolnokot. Jutka már szak­képzett óvónő, most atlétikai oktatói tanfolyamra jár. A közös ebéd befejeződött. Néhányan kártyáznak, má­sok csendesen beszélgetnek, rádióznak a hús szobákban, Karakas Jóska is lepihen, készül az MNK döntőjére, az Újpesti Dózsa ellen. Selmeczy Attila Alkotmány ünnepi sportműsor Megyénk minden községében és városában rendeznek külön­féle sportversenyeket az Alkot­mány ünnepének a tiszteletére. A legnagyobb esemény Mező­túron lesz, ahol átadják az új sportlétesítményt. Délelőtt 9 óra­kor ünnepi beszédet mond Egri Gyula, az MSZMP KB tagja, az MTS OT elnöke. Utána Lévai Zsigmond vb elnök ünnepélye­sen átadja a sporttelepet. Ezt követően délelőtt atlétikai-, teke- és torna versenyek, valamint ké­zi-, kosár- és röplabda mérkő­zések kezdődnek. Délután fél 2- kor tartják a döntőket, fél Sí­től tomabemutató következik; majd B órakor labdarúgó mérkő­zést rendeznek az NB 1-es Cse-í pel részvételével. Szolnokon a MÁV lőtéren or­szágos meghívásos lövészverseny kezdődik reggel 8-tól. Kiemelke­dő esemény lesz még a tíz- és ötpróba magyar bajnokság és a XII. Tiszántúli Kerékpáros Kör­verseny. A MÁV tekécsamoká- ban tekeversenyt bonyolítanak Be. Karcagon a gimnázium torna­termében Nagykun Kupa orszá­gos ifjúsági és serdülő asztalite­nisz második napi versenyeit rendezik meg. Martfűn a ha­zánkba érkezett tallinni férfi ké­zilabda csapat játszik. Jászbe­rényben 13.30-kor Jb. Vasas- Hatvani MÁV, utána Jb. Léhel— Cegléd labdarúgó mérkőzés lesz. Kőtelken a Tisza-parti pályán rendezik a labdarúgó nyári Ti­sza Kupa döntőt, ezenkívül a jászberényi, a tiszafüredi, a tö­rökszentmiklósi, a kunszentmár­toni és a szolnoki járás vala­mennyi községében rendeznék több sportágban barátságos mér­kőzéseket. További műsor: Asztalitenisz. Nagykun Kupa országos ifjúsági és serdülő verseny, Karcag. Gim­názium, 8 és 14. Atlétika. Magyar felnőtt férfi és női összetett bajnokság. Szol­nok, MÁV sporttelep, 9 és 16. Kézilabda. Nemzetközi mérkő­zés, férfi Martfű—Tallinn váloga­tott 15.30. Megyei bajnokság, női: Szó. Traktor—Öcsöd 9.30, Mező­túri AFC—Tiszaföldvári Gimn, 10. férfi: Űjszászi Tsz—Jászberé­nyi Lehel 10, Túrkevei Gépjaví­tó—Szó. Vegyiművek 15, Tisza­földvári Tsz—Tiszafüredi Spart. 10, Szó. Olajbányász—Törökszent­miklósi Vasas 10, (Tisza-ligeti pá-i lya), Vásárhelyi SE—öcsödi Tsz 8.30, Mezőtúri AFC—Tiszaföldvári Gimn. 11.30. Kerékpár. A XH. Tiszántúli Kerékpáros Körverseny rajtja Szolnok, Múzeum étterem elől, 8. Labdarúgás. Barátságos mén« kőzés: Üjszász—Kilián FSE Üj-i szász, 16. Csütörtök. — Nemzetközi kézi­labda mérkőzés, férfi: Kilin FSE —Tallinn válogatott Szolnok, Tt«i TASZ pálya, 17.

Next

/
Thumbnails
Contents