Szolnok Megyei Néplap, 1969. július (20. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-09 / 156. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1989. július 9. Az elmúlt héten végképp nyáriasra fordult a tévé programja: túlsúlyba kerül­tek az elsősorban szórakoz­tató műsorok. Persze, ez olyan nyomasztó hőségben, mint amilyen egész héten uralkodott, egyáltalán nem kár. Sőt. Így például rival­dafénybe került a show: két kitűnő összeállítást is láthat­tunk. De aminek leginkább örülhettünk: ismét megjelent a képernyőn a kabaré, — Ugyanis — hiába vannak nagyszerű erői a mai ma­gyar kabarénak — a televí­zió mégsem él elég gyakran a lehetőségekkel. Sokszor hó­napokat kell várnunk, még egy-egy kabaréműsor sorra kerül. Hát most ismét meg­jelent, méghozzá egyből Fó­rumra lépett. Fórum-kabaré A csaknem két órás szóra­koztató, vidám műsor címe közvetlenül utal a televízió népszerűvé vált Fórumaira. Onnan kölcsönözte alapötle­tét, s a komoly forma meg­felelő módosításokkal való­ban ügyes keretbe fogta a széles skálájú műsort. A mó­dosítás során egy kis frics­ka még a Fórum apróbb modorosságainak is kijutott. S még a televízió kerületek közötti vetélkedője sem ke­rülte el szatíra-sorsát, egy jelenet erejéig — kié lesz az óvoda — helyet kapott a műsoron belül. Ezek a jelen­ségek azt mutatják, hogy a kabaréest szerkesztője meg­próbált friss, élő kabarét va­rázsolni a képernyőre —, de valljuk be — s ez talán a legfájdalmasabb tanulság — nem sok sikerrel. Még az olyan mainak nevezhető té­ma esetében is, mint mit csináljanak a fiatal házasok, ha nincs lakásuk, vagy az eltartási szerződésekkel kap­csolatos problémák felvetésé­ben a mulatságon túl nem érezhettük igazán a társadal­mi szatíra szagát. Elsősorban azon nevettünk, ahogyan a színészek tehetséggel és ön­feledten komédiáztak. Arról nem is szólva, hogy a Vad- nay László-tréfa egyenesen muzeális értéket képviselt. S ez annál is inkább feltűnt,, mert időben is a leghosszabb- nak bizonyult. Nem véletlen .,kérte” éppen egy múzeum­őr. Alfonso játéka azonban némileg kárpótolta a nézőt és komikusi erőtől duzzadó színészi játéka ellensúlyozta a tréfa idejétmúltságát A jelenetek és a tréfák sorá­ba jól illeszkedtek a zenei jellegű programok; például a Lehoczky—Latabár kettős szellemes és vérbő. Végered­ményben tehát jól szórakoz­tunk; És még tanulság is le­vonható: tényleg meg kellene teremteni a kabaré nagy nyilvános Fórumát, ahol a műfaj ügyes-bajos dolgairól esnék szó „fórumul”; mi né­zők szívesen kérdeznénk. Röviden A filmet értő közönség ne­velését szolgálta a tévé két filmes programja: a Hogyan készítsünk filmet és A film hőse. Az egyik a filmkészí­tés gyakorlatát mutatta, be, a másikban filmesztétikát kap­tunk példákkal színesített beszélgetésben. Ez utóbbi ügyesen villantotta fel a filmhős koronként változó fajtáit, rámutatva egyben ar­ra is, hogy az igazi filmhős népmeséi fogantatásé. — A beszélgetés ugyan olykor el­elnehezült, a világos és jól választott filmrészletek azon­ban újabb és újabb lendüle­tet adtak az eszmecsere me­netének. Ami a naplóból kimaradt — televíziós üzem-szociológia három részben, amelyből csak kettőt láthattunk még. De már ebből is látszik, hogy a felmérés résztvevői alaposan végiggondolták fel­adatukat. Logikusan halad­nak előre — lépésről lépésre —, s munkájuk nyomán egy­re inkább kibontakoznak azok a tipikus vonások, ame­lyek ma jellemzik az üze­mek „holűapra” készülő em­bereit, dolgozóit, szocialista brigádjainak tagjait: y. m. Segítenek a pályaválasztóknak Fél évszázadig élt golyóval a szívében A tatabányai tüdőszanató­riumban 76 éves korában el­hunyt Kalkóczka Zsigmond, ácsi hadigondozott, aki fél évszázadon át golyóval a szí­vében élt. A lövedék az első világháború egyik ütközeté­ben érte. Az orvosi vizsgálat annakidején száz százalékos rokkanttá nyilvánította. Kal­kóczka szívesen alávetette volna magát egy műtétnek, a lövedék bolygatása azonban azonnali halálát okozta vol­na. Szívét a Komárom megyei kórház kórbonctani gyűjte­ményében helyezték el. — A szív balkamra csúcságán jól látható a 2,5 cqfitiméter hosszú lövedék. Három évvel ezelőtt a Fő­városi Tanács vb határozata alapján hozták létre a Fő­városi Pályaválasztási Inté­zetet. Az idén. júniusban Deák Ferenc utcai új épü­letében végre méltó helyre került ez a fontos intézmény. Pszichológusok, közgazdá­szok. pedagógusok dolgoznak az intézetben. Tanácsot ad­nak, a VII^. osztályt végzet­teknek, a gimnázimból ki­kerülőknek — milyen tovább­tanulási, vagy szakma ta­nulási lehetőség áll rendel­kezésükre. Még az isíkólaév alatt 8oo nyolcadikos osztály­főnökkel, 200 negyedik gim­nazista osztályfőnökével és 15—16 ezer szülővel beszélték meg a pályaválasztás lehető­ségeit. Évente 3700 azoknak a gyerekeknek a száma, aki­ket tavábbtanuláshoz és 1100, akiket munkavállalás­hoz segítenek. Külön foglalkoznak a moz­gásszervi és beteg gyerekek pályaválasztásával Az idén 770 állami gondozott fiútól és lánytól kérdezték meg: má akar lenni. Szolnokon és Tatabányán működik már hasonló intézet, de vala­mennyi megyei tanács mun­kaügyi osztálya szervez pá­lyaválasztási tanácsadást. — Gyakran jönnek vidékről kollegák fővárosi intézetbe tapasztalatért, tanácsért. A Fővárosi Pályaválasztási Intézetben külön pszicholó­giai csoport foglalkozik a problémás gyerekekkel. Azok­kal. akik saját maguk vala­milyen okból nem tudják el- d önteni mihez kezdjenek, hová menjenek. * Dr. Takács Márta a pszi­chológiai csoport vezetője mondja el. hogy évente 1500 —2000 gyereket vizsgálnak. Az iskolák osztályonként két-két tanulót küldhetnek, de sokan jelentkeznek egyé­nileg, akik maguk érzik szük­ségét a pszichológiai vizsgá­latnak. Sokkal több az érdeklődő, mint amennyivel a csoport foglalkozni tud. Húsz-huszohkét gyerek cso­portos teszt-vizsgálatával kezdődik a foglalkozás. Ezt kiértékelve a pszichológus egyenként és többször (de legalább két alkalommal) beszélget a pályaválasztóval; Akad olyan gyerek is, aki fél évig jár hozzájuk. — Addig folytatjuk a vizs­gálódást. a személyiség sok­oldalú megismerését, inig ki nem derítjük:, a gyerek erős oldalait, problémáit Végeze­tül teljesen konkrét munkát, pályát ajánlunk. Ha egye­temre készülőről van szó, például konkrétan meg tud­juk mondani, ki legyen erős­áramú villamosmérnök, sőt még azt is, hogy az egyetem elvégzése után üzemmérnök legyen és ne kutató. — Milyen pályaválasztási problémákkal találkozik a pszichológus? — Csak néhány tipikus példa: bár kizárólag normál képességű gyerekeket vizs­gálunk. adódnak különböző betegségekkel kapcsolatos ne­hézségek a pályaválasztás so­rán. Az életkorukhoz képest lassan fejlődőknél, akik ugyan később behozzák ezt az elmaradást — keressük, hogy mire számíthatnak. Ta­nulmányi eredménnyel kap­csolatos Problémája, az értel­mes. de nem szorgalmas0 n tanuló gyereknek van. A speciális képességgel rendel­kezők. akik más tárgyakból gyengék, szintén nehezen ta­lálják meg helyüket. Fővárosi Pályaválasztási Intézethez kerülnek azok a gyerekek is. akiknek nem sikerült a pályaválasztásuk. Akiket nem vettek fel az is­kolába, ahová jelentkeztek. Az ilyen gyerekék továbbta­nulási lapját az iskolák a pá­lyaválasztási intézetbe kül­dik. Ide aztán behívják a gyerekeket és a szülőket. Érdeklődési körének, képes­ségeinek megfelelő hasonló pályát, iskolát, szakmát aján­lanak. Az idén már 1400 ilyen gyerek fordult meg az intézetben. 86 százalékban lányok, 14 százalékban fiúk; — Most is tudunk ajánlani 6—7 ezer felvételi lehetősé­get — mondja Hingyi György csoportvezető. — Például vas- és gépipari, gépszerelő, építőipari, kohászati, vegyi- és textilipari szakmákban, De vannak iskolák is. ■'✓>1 keresnek még jelentkezőt. S tudunk javasolni 4—6 órás munkahelyeket az elhelyez­kedni kívánóknak. Kádár Márta Elektrosztatikus védőruha Az Országos Villamostáwezeték Vállalat szakemberei különleges elektrosztatikus munkavédelmi ruhákat készí­tettek. A szigetelt, hálószerűén kiképzett védőruhák nagy jelentősége, hogy segítségükkel az első hazai 400 kW-os berendezések üzemeltetésénél a munkások a feszültség alatti berendezéseken dolgozhatnak. Képünkön „divatbe­mutató” az új védőruhával. (MTI foto — Fényes Tamás felvétele) N em tudom,' há­nyán ismerik ezt a furcsa szót, pedig nem mos­tanában született. Vitax-nák neve- ' Zik azokat a taxikat, ame­lyek vidékre járnak. Az olyan gyárak, hivatalok, ahol kevés a saját kocsi, bérel­nek a taxivállalattól egyet és az hónapokig, évekig min­den nap a rendelkezésükre áll. Egyébként ezeknek a vitaxoknak JL a betű-rend­számuk. Na, egy ilyen vitaxon vol­tam én pilóta és évekig egy cég embereivel jártam. Nem mondom el, melyikkel, mert nem akarok pletykálni, meg aztán azóta már más a neve is a vállalatnak. Elég az hozzá, hogy akkoriban volt ez, amikor a napidíjból ebé­deltünk, vacsoráztunk, sőt még egy kis toroköblögetőre is futotta. Ha ezt megtoldot- tuk saját zsebből, akkor már belevaló murit csaphattunk visszaindulás előtt. Persze, én is zsebbenyúltam ilyenkor. Nem szeretem azokat az ür­ge sofőröket, akik az utasok dohányán akarnak meggaz­dagodni. Az ilyenek lesik a potyakaját, elvárják hogy az esti muriba meghívják és persze, fizessék is a fejadag­ját. Jónéhány ilyent ismer­tem én is, közülük az egyik­nek az volt a receptje, hogy italból mindig bort rendelt, aztán mikor kihozták, mond­ta, hogy ő nem ihat szolgá­lat közben, de otthon szíve­sen. Azzal fogta a piát és betöltötte egy csattosba, amit mindig a kocsi hátuljá­ban tartott Később kiderült róla, hogy nemcsak á potya­bort hordta haza, hanem a megtakarított benzint is csattosüvegbe szívta vissza a tankból: Talán nem is bu­kott volna meg és egy fi­gyelmeztetéssel megússza, de halálian utálták bent a ga­rázsban a zsugorisága miatt és hagyták bukni. Nem is sajnálta senki, amikor le­szedték a kocsiról: Pedig amúgy értett a járgányhoz. Az ügyessége hozta bajba is. Akkoriban Pobedával jár­tunk és azokat már gyárilag úgy készítették, hogy a ben- zinbeöntő nyílást ferde tere­lőlemezekkel rakták tele. A folyadék befolyt, de még a legvékonyabb csövet sem le­hetett a tankba dugni. Biztos akadt már némi szomorú ta­pasztalatuk benzinszívás ügyben, ö meg kitalált va­lami szerszámot, amivel eze­ket a terelőlapokat félre tud­ta hajlítgatni. Persze, mon­danom sem kell, hogy ne­künk nem árulta el a titkát Na, szóval én nem sajnál­tam a zsebbenyúlást Haver voltam, _ tegezőviszonyban minden utassal, persze, meg is hívtak minden bulijukba. Idők múltán rám ragadt a név: Vezér. Ez valahonnan onnan eredt, hogy a kocsit én vezettem, vezéreltem, meg aztán a kiruccanások­ban is volt némi tapaszta­latom. Az ország minden na­gyobb városában tudtam, hogy hova érdemes beülni. Különösen kaja-ügyben vol­tam otthon. Persze, amúgy is szeretem a gyomromat, vi­déki úton pedig szívesen be­lekóstol az ember az ottho­nitői eltérő harapnivalőba. Na, persze, a harapnivalón ennivalót értek: Volt nekünk, ennek az ösz- szeszokott kompániának egy csodálatos trükkünk. Gyön­gyös környékén mindig jól bejött; Ehhez persze azt is tudni kell, hogy abban az időben még a mainál is ke­vesebb volt a szálloda. Ha viszont a szálló portása adott egy cetlit, hogy náluk nincs hely, akkor a maszek szállást is kifizette a cég. Ilyen az­tán akadt minden városban dögivei. Ezeken a maszek kégliken persze nem nézték, hogy kit hoz az ember ven­dégségbe. Sőt a jobb helye­ken helyben volt a bormérés, jóféle hatmuslicás házivin- kóval. Persze, nem egy Hil- ton-lakosztály volt ez a szál­lás, de legtöbbje vetekedett a kisváros szállodai szobájával. Mindenesetre poloska keve­sebb akadt bennük. Két ágy, a sarokba szorítva egy hepe­hupás sezlon, egy szekrény, asztal, székek, meg egy kis gömbölyű vaskályha. Nagy­jából ez volt a berendezés. A legtöbbet ért ebből a forrón duruzsoló kis kályha. Csodá­latos ételeket lehetett ezeken összekotyvasztani a háziaktól kért kölcsön-lábosokban; Gyöngyöst említettem az előbb. Nahát ott is egy meg­szokott maszek helyünk volt. Ahányszor azon a környé­ken jártunk, ott aludtunk. Még akkor is, ha a szladiban akadt üres szoba. Ilyenkor a portásnak nyomtunk egy ötöst és ő kiállította a pa­pírt, hogy nincs hely. Járt velünk egy mérnök srác. Csöpinek hívtuk, olyan kétméteres colos termetű volt. Minden bulira kapha­tó, eleven gyerek. Az ilyen típusra mondják, hogy ez sem fog vízszintesen meg­halni. Persze, bennünket, többieket sem kellett félteni. Na, ez a Csöpi a vacsora- szerzési akcióinkat kacsava­dászatnak nevezte. Stimmelt is a dolog, mert ilyenkor mindig kacsasültet kajál­junk. Gyöngyös környékén Aba- sár, Verpelét felé több olyan falu is akad, amelyik két domb között a völgyben fek­szik. Csendes, békés kisköz­ségek voltak ezek abban az időben. Túlzottan is csende­sek. A falu lakói közül a legtöbbnek a domboldalon volt egy kis szőlője — arra vigyázott. Akkoriban még a gépkocsik sem járták csor­dákban az országutakat A falut átszelő országutak mel­lett a házak csukott zsalu- gáterekkel sorakoztak, a ke­rítések előtti kispadokon sem üldögéltek öregek. An­nál több volt viszont a liba és a kacsa az utak melletti árkokban, réteken. Ezek az­tán minden KRESZ-nek fity- tyet hányva totyogtak át az út egyik oldaláról a másik­ra. Erre épült a mi vadásza­tunk is. A faluba vezető lej­tőn jól meghúzattam a ko­csit és amikor már benne jártunk a 70—80-ban, levet­tem a gyújtást. A kocsi zaj­talanul robogott be a főut­cára. Persze, hogy mindig akadt olyan kacsa vagy li­bacsoport, amelyik pont ak­kor nézte gyalogátkelőnek az utat. Nem tudom, észrevet- ték-e már, de a liba az olyan mérges állat, hogy még a hatalmas kocsi kerekének is nekitámad. Na aztán ben­nünket sem kellett félteni. Hajrá, közéjük — csak úgy repkedett a sok fehér toll. Mire szétrebbentek, kettő­három mindig ott maradt az aszfalton. Gyorsan megáll­tam, a többiek a kocsiban maradtak, én meg usgyi, összeszedtem az elesett hő­söket. Ha azt hiszik, hogy a fel­szedett libákat bedobtam a kocsiba és megléptünk — nagyon tévednek. Ez így túl egyszerű trükk lett volna. Nem kérem. Én összeszed­tem őket. kinéztem magam­nak, hogy melyik sérült meg a legkevésbé, aztán jó han­gosan elkezdtem kiabálni a gazdájuk után. Amikor elő­került egy-egy bácsika, vagy nénike, még nekem állt fel­jebb. Alaposan legorombítot- tam őket, hogy miért enge­dik ki a jószágot az ország­úira. Elhadartam egyszuszra, hogy ez tilos és milyen nagy szerencsétlenség történt emi­att — majdnem. Alig bírtam megakadályozni, hogy árok­ba forduljunk. Pedig a kocsi­ban miniszteriális elvtársa­kat viszek. Mire elsoroltam a szöveget, szegény gazduram se hót, se eleven nem volt. Végül aztán megenyhültem és azt mondtam, hogy most az egyszer nem csinálok ga­libát a dologból. Sőt, hogy ne legyen nagy kára, az egyiket megveszem, mert ha törődött is, azért egy részét majd meg lehet enni. Az­zal ráböktem ujjammal a kiszemelt áldozatra, zsebem­ből előhúztam egy tízest és nyújtottam érte. Legtöbbször el sem akarták fogadni a pénzt, de én mindnél ott­hagytam a tízest. Ez volt a becsületes üzlet, A libáért megdolgoztam, és fizettem is érte. Csodálatos vacsorákat et­tünk ilyenkor. Még másnap reggelre is maradt hideg li­basült. Nem akarom azt mondani, hogy úgy éltünk, mint Marci Hevesen, mert ez a mondás nem egészen passzol ide. Az addig stimmel, hogy Heve­sen is akadt libakarambo­lunk. viszont engem nem hívnak Marcinak. Egy biztos. A napidíj elég volt a kiszállás idején liba­sültre, kvártélyra. És ez sem kis dolog. Erdélyi György ] VITAX 1 ................................... ......... A iT TVikepernv&je mg-/ ELŐTT

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents