Szolnok Megyei Néplap, 1969. július (20. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-03 / 151. szám

Összeült^ az országgyűlés Vályi Péter expozéja a múlt évi gazdálkodásról Szerda délelőtt 11 órakor összeült az országgyűlés. Az ülésen részt vett Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának elnöke, Kádár János, az MSZMP Központi Bizott­ságának első titkára, Fock Jenő, a forradalmi munkás—pa­raszt kormány elnöke, továbbá Biszku Béla, Fehér Lajos, Gáspár Sándor, Kállai Gyula, Komócsin Zoltán, Nyers Re­zső, Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­jai, valamint a Politikai Bizottság póttagjai, a Központi Bi­zottság titkárai és a kormány tagjai. A diplomáciai páho­lyokban helyet foglal a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője. Az ülést Kállai Gyula, az országgyűlés elnöke nyitotta meg. Bejelentette, hogy az Országos Választási Elnökség be­nyújtotta az időközi országgyűlési választások lefolyásáról szóló jelentését. A jelentést dr. Pesta László ismertette. 1. A Magyar Népköztársaság 1968. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat; 2. Az Országos Vízügyi Hivatal elnökének beszámolója a vízgazdálkodás helyzetéről és fejlesztési célkitűzéseiről; 3. Interpellációk. Ezután napirend szerint megkezdődött a tavalyi költség- vetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslat tárgyalása. A Parlamentből jelentjük Kállai Gyula ezután közölte, hogy a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság az Országos Választási Elnökség je­lentése és a választási jegyzőkönyvek alapján megvizsgálta Kisgergely Lajos és Szabados Ferenc országgyűlési képvi­selők megbízólevelét. A bizottság megállapította, hogy a megbízólevelek a törvényben előírt feltételeknek mindenben megfelelnek, ezért a bizottság javasolja a képviselők igazo­lását. Az országgyűlés a két képviselőt igazoltnak jelentette ld. Kállai Gyula az országgyűlés nevében sikereket kívánt munkájukhoz. Ezután bejelentette, hogy az MSZMP Központi Bizott­ságától és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökségétől javaslat érkezett a Népköztársaság Elnöki Tanácsában meg­üresedett hely betöltésére. A javaslatnak megfelelően az or­szággyűlés dr. Petri Gábor képviselőt a Népköztársaság El­nöki Tanácsának tagjává egyhangúlag megválasztotta. Bejelentette továbbá Kállai Gyula, hogy a Népköztár­saság Elnöki Tanácsa az országgyűlés legutóbbi ülésszaka óta alkotott törvényerejű rendeletéiről szóló jelentését be­mutatta, a jelentést a képviselők között szétosztották. Az országgyűlés az Elnöki Tanács jelentését tudomásul vette. Közölte az elnök, hogy a Minisztertanács megbízásából Vályi Péter pénzügyminiszter beterjesztette az országgyűlés­nek a Magyar Népköztársaság 1968. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot. A benyújtott tör­vényjavaslatot az országgyűlés állandó bizottságai előzetesen megvitatták, s azt az országgyűlés tagjai között szétosztották. Kállai Gyula ezután közölte, hogy három képviselő in­terpellációt nyújtott be. Az interpellációk tárgyát dr. Pesta László jegyző ismertette. Az elnök közölte azt is, hogy az interpellációk során a kulturális, valamint a szociális és egészségügyi bizottság is jelentést kíván tenni az óvodák és bölcsődék fejlesztésével kapcsolatban Pázsit Árpád kép­viselő korábban előterjesztett interpellációjának megvlzs- gálásáróL Kállai Gyula ezután javaslatot tett az ülésszak tárgyso­rozatára, amelyet az országgyűlés egyhangúlag elfogadott. A napirend a következő: Csaknem hagyományos na­pirenddel ült össze az ország- gyűlés. A múlt évi költség­vetésnek azonban már az első nap igen érdekesen, válto­zatosan kikerekedő vitája jelezte, hogy voltaképpen a gazdasági élet legfontosabb kérdései kerültek terítékre. A pénzügyminiszter beszá­molója. — amelyre az idő­közben megválasztott két új képviselő, valamint egy el­nöki tanácsi tag beiktatása után nyomban sor került, — fölhívás volt az élénk eszme­cserére. mert a zárszámadá­son túlmenően, kiterjedt min­den fontos és időszerű gaz­dasági problémára; Vályi Péter pénzügyminisz­ter hazánk zárszámadásának csak a legjellemzőbb ará­nyait ismertette előadóbe- saédében, hiszen a részletek a képviselőknek kiadott bő­séges jelentésekből amúgy is kiolvashatók. A csaknem 139 milliárdos bevételi oldal összetevői — a vállalati be­fizetések, a nyereségadó, az egyéb járulékok és adók — mind kedvezőbbek a tavalyi­nál. sőt némileg a tervezett­nél is, csupán az eszközáe- kötésd járulék kisebb az előirányzottnáL A kiadások valamivel meghaladják a 140 milliárdot, a költségvetés teháit, mint ahogy eleve is tervezték. csekély hiánnyal zárult. Egyébként, mint a miniszter hangsúlyozta, a ki­adások szerkezete és főbb alkotórészeinek tendenciája is kedvező képet mutat. A nemzeti jövedelem 5 száza­lékkal volt magasabb, mint I 1967-ben, s ennél jóval na­gyobb mértékben nőttek a szociális, valamint kulturális jellegű kiadások. A pénzügyminiszter han­goztatta, hogy a tavalyi költ­ségvetés messzemenően iga­zolta a reformot, bizonyítot­ta. hogy alkalmas a hatéko­nyabb irányításra, a népgaz­dasági tervek megvalósításá­ra. Utalt ezzel kapcsolatban olyan összetett kérdésekre is, mint a külkereskedelmi for­galom és a nemzetközi fize­tési mérleg alakulása, ame­lyek ugyancsak jobbak az előző évi és a tervezett ered­ményeknél. A magag vállalati nyereségéket is mérlegre tette a beszámoló, hangsú­lyozva, hogy a mai támoga­tási rendszer az átmeneti időszakban, — a vállalatok különböző starthelyzete mi­att — nélkülözhetetlen, de fokozatos változtatásra szo­rul, mert nem lehet túl so­(Folytatáa a 3. oldalon) Inkurrens áruk a raktárban Pénzügyi „vérátömlesztés“ A közösködés előnyei A jánoshidai ÁFÉSZ ta­valy csődbe jutott. Év végi zárómérlege félmillió forint deficitet mutatott. A keres­kedelmi osztályvezető tájé­koztatása szerint a fizetés- képtelenség miatt 1969. ja­nuár 1—március 15 között szanálási eljárásra került sor. A pénzügyi vizsgálat kide­rítette, hogy a veszteséges gazdálkodás egyik alapvető oka az eladhatatlan készle­Használt A szövetkezetét a SZÖ- VOSZ mentette meg. Több mint egymillió forintot utalt át szanálási költségfolyósítás címén. — Ezzel a pénzügyi „vérátömlesztéssel” ismét üzletképessé vált a jánoshi­dai ÁFÉSZ. Ennyit a múlt­ról. — Vajon használt-e a lecke? Minden jel arra vall, hogy igen. A szövetkezet 1969. I. félévi árbevétele várhatóan 24—25 millió, nyeresége 400 —500 ezer forint lesz. A ha­szon nagyobb a tervezettnél, hiszen 1969-ben összesen 700 ezer forintra számítottak. Az üzletek forgalma fellendült. A vállalkozókedv is meg­nőtt. Erre egy példát Az együttműködés A fez a saját zöldségüzle­tében is ugyanazokat a fo­gyasztói árakat alkalmazza, ámiket partnerének diktál. A közösködés előnyei egyér­telműek. A Vörös Hajnal kertészetének három község­ben biztos piaca van. Az fmsz-boltoknak pedig bő és jó minőségű a zöldáru-kíná­latuk. Természetesen mind­két fél számára anyagilag is kifizetődik az együttműkö­dés. A vásárlók jól járnak azért is- mert a fogyasztói árak rendszerint alacsonyab­tek felhalmozódása volt. Az inkurrens árukat raktáron tartották, ahelyett hogy a kockázati alap terhére en­gedményes áron értékesítet­ték volna. Így például a ruházati szaküzlet 1.2 millió forintot érő készletének hatodát vé­gül már 50 százalékos leára­zással lehetett csak eladni. Hasonló volt a helyzet az iparcikk és a vasboltok­ban is. a lecke A szövetkezet három község lakóit szolgálja ki (Jánoshi- da, Alattyán, Jászboldoghá- za). Tavaly sokat panaszko­dott a lakosság a gyenge zöldáru-ellátásra. — Annak megjavítása érdekében az idén szerződést kötöttek a he­lyi Vörös Hajnal Termelő- szövetkezettel. A megállapo­dás szerint a tsz gondoskodik a zöldségféle szállításáról, s határozza meg a mindenkori fogyasztói árat és abból 15 százalékot enged át az fmsz- nek. A minőségileg romlott árut minden további nélkül visszaveszi az ÁFÉSZ üzle­teitől. nagyon korrekt bak a szabadpiacinál és a MÉK-énél is. A felhozatal ennek ellenére sem csök­kent, de a szabadpiaci ár­mozgást lényegében a köz­ségek fő zöldségszállítója, a termelőszövetkezet „szabá­lyozza”. Remélhetőleg az újszerű és dicséretes vállalkozás si­kerén felbuzdulva a koráb­binál bátrabb, sokrétűbb üzletpolitikát folytat majd az ÁFÉSZ más téren is. Így lesz tartós a fellen­dülés. [ HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK. - TUDÓSÍTÁSOK J Hazaérkezett a küldöttség Hazaérkezett a Tallinnban járt megyei pártküldöttség. Szolnok megye és az Észt főváros testvéri együttműkö­dési munkaprogramjának keretében Tallinnban járt a Szolnok megyei pártküldött­ség, amely Csáki Istvánnak, az MSZMP Központi Bi­zottság tagjának, a megyei pártbizottság első titkárának vezetésével, kedden a késő esti órákban visszaérkezett Szolnokra. A delegáció egy hetet töltött az Észt főváros­ban, résztvett a tallinni ju­bileumi dalos találkozón, eszmecserét folytatott, is­merkedett az ottani párt- és tanácsi szervek munkamód­szereivel. Tudósítás az Országgyűlésről Az országgyűlés ülésszaká­ról a Kossuth Rádió csütör­tökön a Déli Krónikában, a 15 órai hírekben és a 18.30 órakor kezdődő Esti Króni­kában számol be hang képek­ben, illetve helyszíni közve­títést ad, a televízió pedig |9.25 órától képfelvételről. Ezenkívül a Tv-híradó mind­két adásában foglalkozik az országgyűlési eseményekkel. Czinege Lajos hazaérkezett A Czinege Lajos vezérez­redes, honvédelmi miniszter vezette magyar katonai kül­döttség romániai látogatása szerdán végétért. A küldött­ség repülőgépe magyar idő szerint reggel negyedkilenc- kor elhagyta Bukarest Ba- neasa-repülőterét A repülő­téren elhangzott a két or­szág himnusza, a magyar honvédelmi miniszter és a román fegyveres erők mi­nisztere ellépett a díszőrség előtt« A Drávái Hadosztály nyomán A Baranyában tartózkodó bolgár komszomolisták szer­dán azokat a dél-baranyai helységeket keresték fel, ahol negyedszázaddal ezelőtt a bolgár „Drávát hadosztály” súlyos ütközeteket vívott a hitlerista csapatokkal. — A komszomolisták ellátogattak Drávaszabolcsra — a nagy drávai áttörés színhelyére. Siklóson megtekintették a „Drávai hadosztály” emlé­kére a várban berendezett bol­gár katonai múzeumot. Árhullám a Körösen Az utóbbi 24 órában le­hullott csapadék egy-másfél méteres árhullámot indított el a Körösökön. Így a Gyu­lai Vízügyi Igazgatóság szer­dán reggel elsőfokú árvízvé­delmi készültséget rendelt el a Fehér- és Fekete-Körös felső szakaszán, s megszer­vezte a figyelőszolgálatot a gátakon. Az áradás délután lelassult, s a számítások szerint csütörtökön mindkét folyón sor kerül az apadás­ra is. KGST belkereskedelmi tanácskozás Szerdán délután a Buda­pest Körszállóban befejező­dött a KGST országok bel­kereskedelmi, közgazdasági munkacsoportjának első ülé­se. A hét szocialista ország belkereskedelmének képvi­selőiből álló testület kidolgoz­ta a munkacsoport működési szabályzatát és meghatározta a munkacsoport Idd és jövő évi tervét A munkacsoport alapvető feladata, hogy több­oldalú együttműködéssel ha­tékonyabbá tegye a közös szocialista kereskedelmi ta­pasztalatok hasznosítását. Keserű Jánosné belkereske­delmi miniszterhelyettes, a munkacsoport elnöke a prog­ram és a szabályzat aláírása alkalmával hangsúlyozta, hogy a lakosság áruellátásá­ban a szocialista belkereske­delem fejlődésében elsődle­ges szerepe van a tervezés­nek, az anyagi ösztönzésnek, az árrendszernek, a kereske­delem szervezeti rendszeré­nek. A részvevő szocialista or­szágok belkereskedelmének képviselői Szurdi István bel­kereskedelmi miniszter je­lenlétében — magyar részről Keserű Jánosné belkereske­delmi miniszterhelyettes — aláírták a munkacsoport megalakulásáról, a működési szabályzatról, valamint a munkacsoport programjáról szóló jegyzőkönyvet. Ifjúsági klubvezető tábor A KISZ Központi Bizott­ságának, a KISZ Békés me­gyei bizottságának közös ren­dezésében szerdán Szarvason megnyílt a III. Országos If­júsági Klubvezető Tábor. A továbbképző és tapasztalat- csere jelleggel megrendezett táborba a „Kiváló Ifjúsági Klub” címet viselő, illetve már hosszú ideje jól működő klubokból mintegy 160 fia­tal érkezett az ország min­den részéből. Ifjúságpoliti­kai és műveléspolitikai, továbbá időszerű mozgalmi és népművelési feladatokkal foglalkozó előadásokat hall­gatnak meg. „Mint-klubfog- lalkozásokat” irodalmi vitá­kat rendeznek. Sok kulturá­lis és sportrendezvény is sze­repel a programban. Nemzetközi pályázat Nemzetközi pályázatot ír­tak ki Bécsben a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség, az ENSZ Iparfejlesztési Szerve­zete és egy nemzetközi kon­ferencia központi székházá­nak tervezésére, ötvenhárom országból — köztük Észak- Amerikából, Brazíliából. Ja­pánból, európai államokból — 650-en neveztek a pályá­zatra. Hazánkat tíztagú szom­bathelyi alkotókollektíva kép­viseli a rangos fórumon, Za- lotay Elemér tervezőmérnök irányításával. A szombathe­lyi szakemberek három hó­nap alatt készítették el a körülbelül Szombathely bel­városával azonos területen fekvő 50—60 emeletes felhő­karcoló épületkolosszus ter­vét, amelynek 4—5 ezer iro­dájában mintegy tízezren dolgoznak majd. A legjobb pályázatok díjazására 2 300 000 schillinget fordítanak. Autóbuszok az NDK-nak Nagysorozatban gyártott az első félévben NDK megren­delésre 311. típusú városi és városközj közlekedésre egy­aránt alkalmas autóbuszokat az Ikarus gyár székesfehér­vári üzeme. A 30 és 32 sze­mélyes kis autóbuszokat, — amelyek között több a luxus­kivitelű, folyamatosan ve­szik át az NDK-beli szak­emberek. Ezekben a napok­ban fejeződött be a székes- fehérvári gyárban tíz, ugyan­csak NDK megrendelésre ké­szült nagy bútorszállító ko­csi szerelése is. Ezek Cseh­szlovákián át saját „lábu­kon” jutnak el rendeltetési helyükre. XX. évf. 151. 1969. július 3., csütörtök. VILÁG 80

Next

/
Thumbnails
Contents