Szolnok Megyei Néplap, 1969. július (20. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-03 / 151. szám

2 SZOLNOK MEG TEJ NÉPLAP W69. Július 3, Bonn „megtorol" — Afasszi a Szovjetunióba utazik Lelőtték a 3 300. amerikai repülőgépet a VDK fölött Tegnap esti helyzetkép Miközben a Biztonsági Tanács Jordánia panaszát tár­gyalja amiatt, hogy Izrael Jeruzsálem arab részének beke­belezésére tör, a Közel-Keletről sűrűsödnek mind a katonai cselekmények erősödéséről, mind a diplomáciai tevékenység fokozódásáról szóló jelentések. Hasszán El-Zajjat egyiptomi kormányszóvivő beszámolt az egyiptomi—izraeli légicsatáról, amelynek során az egyiptomi vadászgépek két Mirage típusú izraeli gépet lelőttek. Zajjat ismertette egy 30 tagú izraeli különítmény múlt éjszakai támadását is egy egyiptomi őr­állás ellen, amelynek során három egyiptomi katona életét vesztette, négy pedig megsebesült. „A támadásokkal Izrael rá akarja kényszeríteni az EAK-ot, hogy adja meg magát. E próbálkozások azonban semmiféle eredménnyel nem fognak járni” — mondotta a kormányszóvivő. A diplomáciai lépések közül a legfigyelemreméltóbb a bonni kormánynak az a határozata, hogy befagyasztja diplo­máciai kapcsolatát a Dél-Jemeni Népi Köztársasággal, mert az elismerte az NDK-t „Nem marad más hátra, minthogy meg kell várni, meddig marad hatalmon a dél-jemeni kato­nai kormány” — mondotta a többi között Ahlers, a bonni kormány helyettes szóvivője. Ez a kijelentés arra mutat, hogy Bonn a legotrombább módon beavatkozik egy másik állam belügyeibe. A közel-keleti diplomáciai hírekhez tarto­zik még az a damaszkuszi közlemény, amely szerint Atasszi szíriai államfő ma hivatalos látogatásra a Szovjetunióba ér­kezik. A világ másik neuralgikus pontjáról, Vietnamról is szá­mos jelentés érkezett a nap folyamán. A saigoni amerikai parancsnokság szóvivője szerdán este „befejezettnek” minő­sítette a Ben Het-i tábor ostromát. Az 56 napos ostrom során először kedden és szerdán hallgattak a hazafias erők ütegei. A tudósításokból kiviláglik, hogy a DNFF harcoló alakulatai — több korábbi esethez hasonlóan — szervezetten és észre­vétlenül vonultak vissza és helyezkedtek el új állásokban, miután súlyos veszteségeket okoztak az ellenségnek. A viet­nami táviititi iroda jelentése szerint a vietnami néphad­sereg légvédelmi alakulatai Ha Tay tartományban kedden lelőttek egy pilótanélküli amerikai felderítőgépet. Ezzel a VDK légterében megsemmisített amerikai gépek száma elérte a 3300-at. A felszabadítási hírügynökség, a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormány hivatalos sajtószerve arról számol be, hogy az amerikai néppel való szolidaritás dél-vietnami bi­zottsága az Egyesült Államok július 4-i nemzeti ünnepe alkalmából felhívással fordul az Egyesült Államok népéhez. A felhívás nagyra értékeli az amerikai nép szembehelyez- kedését a vietnami egresszióval. „Szilárdan hisszük, — han­goztatja az üzenet, hogy az Egyesült Államok népe nem en­gedi meg, hogy Dél-Vietnamban minden héten több mint 300 amerikai katona pusztuljon el, több mint 500 millió dollárt fecséreljenek el annak a korhadó bábrendszernek az életben- tartására, amelyet a vietnami nép gyűlöl és az egész világ elitéL (KS) Nigériai közlemény Indiai—indonéziai közös közlemény Lagos (MTI) A DPI jelentése szerint a nigériai szövetségi kormány közleményben jelentette be, hogy megegyezés jött létre a kormány és 16 segélyszerve­zet között a nigériai polgár- háború áldozatainak szóló segítség szállításáról! A megállapodás értelmé­ből csupán a lagosi repülő­térről induló segélyszállít­mányokat engedélyezik Az egyezmény szerint a segély- szervezetek élelmiszert, ru­házatot és orvosságot szál­líthatnak a biafrai ellenőr­zés alatt álló területre, de A Közel-Kelet hírei Kairó (MTI) Kairóban szerdán egy ka­tonai saóvivő bejelentette, hogy egy körülbelül harminc fős izraeli rohamosztag a Szuezi-öblön átkelve, heli­kopterek támogatásával, a keddről szerdára virradó éj­jel támadást intézett egy parti őrségállás ellen, amely­nek elsősorban a csempészés megakadályozása a feladata. Az egyiptomiak hősiesen el­lenálltak, azonban hárman életüket vesztették, négyen megsebesültek, egy pedig el­tűnt közülük. ☆ Hasszán El-Zajjat, egyip­tomi kormányszóvivő szerdán délelőtt beszámolt az egyip­tomi—izraeli légicsatáról, melynek során az egyiptomi vadászgépek két Mirage tí­pusú izraeli gépet lelőttek. Zajjat ismertette egy 30 ta­gú izraeli különítmény kedd éjszakai támadását is egy egyiptomi őrállás ellen, mely­nek során három egyiptomi katona életét vesztette, négy pedig megsebesült. Mint a kormány szóvivője rámutatott, e támadások nyil­vánvaló célja, hogy demora­lizálják az egyiptomi népet. „Minden ilyen akcióra azon­ban Egyiptom még határo­zottabban válaszol” — mon­dotta. A támadásokkal Iz­rael rá akarja kényszeríteni az EAK-ot, hogy adja meg magát. E próbálkozások azonban semmiféle ered­ménnyel nem fognak járni — mondotta. Eban izraeli külügyminisz­ter etiópiai látogatásával kapcsolatos kérdésekre vála­szolva a szóvivő leszögezte: Hailé Szelasszié császár Nasszer elnökkel folytatott kairói megbeszélései során világosan kifejtette, hogy Etiópia mindenfajta erősza­kos területi megszállás ellen foglal állást és támogatja a Biztonsági Tanácsnak az iz­raeli csapatok kivonását kö­vetelő határozatait. csak azután, hogy a szállít­mányokat Lagosban ellen­őrizték a szövetségi kormány megbízottai! A segélyszerve­zetek tevékenységét eddig összehangoló Nemzetközi Vö­röskereszt, amelynek képvi­selőjét korábban kiutasítot­ták Nigériából, nem írta alá az egyezményt. A szövetségi kormány csak nappal engedélyezi a repülőgépek biafrai útját a lagosi repülőtérről. Azok a gépek, amelyek ezt nem ve­szik tekintetbe, saját fele­lősségükre teszik meg az utat. Latin­Ámerika BUENOS AIRES Francisco Imaz tábornok, argentin belügyminiszter — kedden este Buenos Aires­ben sajtó képviselői előtt ki­jelentette, hogy az argentin rendőrség az ország egész területén nagyszabású „ter­rorista-vadászatba” kezdett, hogy elfogja a legutóbbi za­vargások felelőseit. Imaz tá­bornok azzal vádolta a „maoistákat, kommunistákat és castroistákat”, hogy fel­forgató tervet dolgoztak ki az argentin rendszer meg­buktatására. Közölte, hogy ezideig háromszáz embert tartóztattak le, „főleg terro­ristákat”. PORT-AU-PRINCE Nelson Rockefeller New York-i kormányzó. Nixon el­nök személyes megbízottja kedden délután Argentíná­ból egynapos látogatásra Haitibe érkezett. Ezúttal for­dult elő először, hogy nem tüntettek Rockefeller látoga­tása ellen. A New York-i kormányzó nem 6okkal Hai- tiba érkezését követően egy­órás megbeszélést folytatott Duvalier elnökkel, majd ké­sőbb a kormány több tag­jával. Az Üj Kína hosszú jelen­tésben adja hírül, hogy „Mao elnök, a nagy vezér iránt érzett mélységes szeretettől vezérelve a világ minden részéből sok forradalmár ke­reste fel Saosant, Mao elnök szülőföldjét”. Legutóbb japán vendégek csoportja járt Mao szülőhá­zában. Mint az Üj Kína be­számol róla egyesek közülük a ház előtt kavicsokat szed­tek, mások a ház mögötti dombokon 'magasló pineafe- nyőkről tobozokat gyűjtöttek emlékül. Elmondották kínai barátaiknak, hogy a jövőben éppoly szilárdak lesznek, mint Mao elnök szülőföldjé­nek kövei, hogy visszatérve Japánba felvirágoztatják és gyümölcsözte tik Mao Ce-tung gondolatait. Az elnök szülő­földjéről vitt kövekkel és Djakartában szerdán köz­leményt adtak ki Indira Gandhi indiai miniszterel­nök-asszony és Suharto in­donéz elnök megbeszélésé­ről. Indira Gandhi hatnapos indonéziai látogatását befe­jezve ma utazik haza. Indira Gandhi és Suharto Kedden háromórás orvosi vizsgálatnak vetették alá az Apollo—11 űrhajósait, Neill Armstrongot, Michael Col- linst és Edwin Aldrint. A vizsgálat után dr. Charles Berry, az Apollo-program főorvosa közölte, hogy a há­rom asztronauta ..ragyogó kondícióban” van és „elké­pesztően nyugodtak”, alig két héttel a Hold-expedíció startja előtt Az utolsó felül­vizsgálatra július 11-én ke­rül sor, azután már csak egy ellenőrzés lesz néhány órá­val a július 16-i start előtt Az űrhajósok szerdán be­szálltak a 110 méter magas rakéta tetején elhelyezett űr­Négynaposra tervezett tün­tetés-sorozat kezdődött az Egyesült Államok egész terü­letén tiltakozásul a szociális juttatások megnyirbálása miatt Az amerikai törvény- hozás határozata értelmében keddtől több mint egymillió, szociális juttatásokból élő amerikai család amúgyis rendkívül csekély jövedelme csökken hét százalékkal. A legnagyobb méretű tö- megfelvonulásra kedden New Yorkban kerül sor. A szegények menete — fehérek tobozokkal lelkesítik majd otthon fegyvertársaikat. A hírügynökség szerint a japán barátok a hazai reak­cióval vívott kemény küzde­lem után érkeztek Kínába. Mihelyt leszálltak az autó­buszról Saosanban, mély át­éléssel kínai forradalmi da­lokat énekeltek, s elszaval­ták Maoról szóló saját költe­ményüket: Vörös Nap kél Saosanban. vörös kárpit a keleti ég, éljen, éljen sokáig még vörös napként nagy vezérünk. Egy más alkalommal in­donéz vendégek zarándokol­tak el Mao szülőföldjére. — Előzőleg több mint húsz for­radalmi kínai dalt tanultak meg Mao elnök dicsőítésére. Indonéz elnök a tárgyalásról kiadott közös közleményben az el nem kötelezett orszá­gok együttműködésének fo­kozását sürgeti, s üdvözli az el nem kötelezett országok belgrádi konzultatív értekez­letét kabinba és „szimulált rajtot” hajtottak végre. Az indulás e főpróbája során végrehaj­tották az összes műveleteket és ellenőrzéseket amelyekre a tényleges startnál sor kerülj Az amerikai űrkísérletnek másik résztvevőjéről, Bonny majomról, akit harmincna­pos földkörüli útra küldtek fel a világűrbe, azt jelentik, hogy jó egészségnek örvend és nagyjából végrehajtja a rábízott munkafeladatokat vagyis szorgalmasan nyomo­gatja a lámpákat, amelyeknek helyes kiválasztásáért süte­ménnyel jutalmazza egy automata. és négerek, rokkantak és munkanélküliek, a kisebb­ségben levő nemzetiségek képviselői táblákkal vonult az utcákon, követelve, hogy a hatóságok vessenek véget „a szegények elleni háború­nak”. Az amerikai társada­lom militarizálására fordított hatalmas költségek helyett a szegények gazdasági helyze­tén javítsanak. Hasonló tüntetések voltak az államok csaknem minden központjában. Egy európai országból ér­kezett forradalmár, aki azüj Kína jelentése szerint a ha­zai reakciósok által támasz­tott akadályokat legyűrve, élete kockáztatásával jutott ki Kínába, hosszasan időzött Mao szülőházában, abban a szobában, ahol az elnök szü­letett, s arcán mélységes tisztelettel, elmélyülten néze­gette Mao elnök ifjúkori fényképeit. Később egy ma­rék földet emelt fel, gondo­san becsomagolta és eltette kabátja zsebébe. — Ezeket mondotta: Mao Ce-tung gon­dolata a leghatékonyabb ideológiai fegyver. E marék föld jelképezi elszántságo­mat, hogy harcolok az impe­rializmus, a revizionizmus és a reakció végleges elteme­téséért”. Mao dicsőítő külföldiek Tüntetéssorozat az USÁ-ban Rajtra készen az Apollo—11 utasai MINDENFELŐL KAIRO—TEL AVtV Szerdán délelőtt két izra­eli légikötelék megsértette az Egyesült Arab Köztársaság légiterét a Szuezi-öböl északi részének térségében — je­lentette be Kairóban egy ka­tonai szóvivő. Az egyiptomi légierő vadászgépei harcba bocsátkozták az izraeli gé­pekkel, és két Mirage típusú génét lelőttek. Ezzel szemben a Tel Aviv-i katonai szóvivő azt állította, hogy a 20 perces légicsata során az izraeli gépek négy egyiptomi vadászgépet lelőt­tek, majd sértetlenül vissza­tértek támaszpontjukra. CAERNARCVON Károly walesi herceg ün­nepélyes beiktatása után, k.dden este felrobbant egy katonai teherautó, amely a Caernarvon! kastély déli szárnya mellett parkolt. A robbanás a levegőbe emelte és darabokra tépte a gépko­csit. A teherautóban tartóz­kodó katonán már a mester­séges légzés sem segített: közvetlenül kórházba szállí­tása után meghalt A rend­őri szervek még nem tisz­tázták, hogy merénylet, vagy véletlen baleset történt MOSZKVA Kedden a szovjet-baráti társaságok szövetsége vendé­geként Moszkvába érkezett Frank Borman, az Apollo—8 parancsnoka. Bormant a re­pülőtéren Tyitov, Feoktyisz- tov és Beregovoj szovjet űr­hajósok fogadták. Az ameri­kai űrhajós a Panama légi- társaság gépéből kiszállva kijelentette: „A New York— Moszkva út majdnem annyi időbe tellett, mint az űrút a Földtől a Holdig”, ALGÍR Az algériai külügyminisz­tériumban jelentették: a jugoszláv kormány meghí­vására Buteílika külügymi­niszter hivatalos látogatásira Belgrádba utazik. Utazásá­nak pontos időpontját nem közölték! NEW YORK Európa, Ázsia és Afrika 24 országának szépségkirálynője érkezett az Egyesült Álla­mokba, hogy részt vegyen Miami Beachen az ezévi szépségkirálynő választáso­kon. DJAKARTA Indira Gandhi miniszter­elnökasszony szerdán hajnal­ban Djakarta ból Szumátrá- ba utazott, hogy befejezze hatnapos hivatalos indoné­ziai látogatását. Kedden el­hangzott tv-interjújában a miniszterelnökasszony han­got adott azon reményének, hogy az ENSZ képes lesz az ázsiai országok biztonságát garantálni a brit erők 1971- re tervezett kivonása után. Ugyanakkor elmondta, hogy ezen országok biztonságának igazi feltétele gazdasági hely­zetük megerősítése. KOPPENHÁGA A Ritzan dán hírügynök­ség beszámol arról, hogy görög rendőrtisztek közép­kori módszerekkel kínoztak meg 15 fiatal nőt. Így pél­dául a nőknek a téli hóna­pokban is gyakran teljesen meztelenre kellett vetkőzniük és így kellett állniok órákon át a börtönudvarban, miköz­ben időnként vízzel leöntöt­tek őket. Az egyik női po­litikai fogoly ezen tortúra után kénytelen volt elviselni azt is, hogy égő cigarettát nyomtak el testén. Ezenkívül a nő foglyokat vasdrótokkal verték és izzó vassal kínoz­ták. Az egyik fiatal lá'iyt ar­ra kényszerítették, hogy vé­gig nézze, miképpen kínoz­zák meg vőlegényét Egy nőt harminc napon át bántal­maztak. Egyesek csak má­sodnaponként kaptak élel­met. MOSZKVA Moszkvában megnyílt a »>'Találmányok és a tudomá­nyos-műszaki haladás” el­nevezésű nemzetközi szim­pózium. Az öt napig tartó szimpózium munkájában 33 országból több mint ezer küldött vesz részt BÉRŰN Berlinben megnyílt a Szov­jetunió és a Német Demok­ratikus Köztársaság gazdasá­gi és tudományos-műszaki együttműködési kormányközi bizottságának ülésszaka, DAMASZKUSZ A damaszkuszi rádió köz-i lése szerint Aleppóban ked­den megnyílt a hagyományos ipari és mezőgazdasági vá­sár, amelyen Szíria népgaz­daságának termékeit mutat­ják be, RÓMA Pietro Nenni olasz külügy­miniszter kedden este négy­órás megbeszélést folytatott a Szocialista Párt különböző frakcióinak vezetőivel. A megbeszélések célja az volt, hogy kompromisszumot ér­jen el az egymással szem­benálló csoportosulások kö­zött. A szocialista pártvezető kí­sérlete azonban a jelek sze­rint nem járt eredménnyel, s ennélfogva attól lehet tar­tani, hogy a Szocialista Párt­ban újabb szakadás követke­zik be, ami a Rumor-kor- mány bukását eredményez­heti. Megfigyelők nem tart­ják kizártnak, hogy a Szo­cialista Párt jobbszárnya ki­lép a pártból és új pártot alakít. Amennyiben a Szocialista Pártban bekövetkező szaka­dás miatt megbukna a Ru- mor-kormány, Saragat köz­társaság! elnök kénytelen lenne idő előtt új általános választásokat kiírni. Megszűnt a füstszűrös cigaretta hiány! Korlátlan mennyiségben kapható a kiváló minőségű bolgár füstszűrös cigaretta a PLOVDIV. EXPORT F Plovdiv Z IGARETTE N I. | 1 csomagban 20 db, ára: 4.40 Ft

Next

/
Thumbnails
Contents