Szolnok Megyei Néplap, 1969. július (20. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-17 / 163. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1969. július 17, Apollo—11 és a kutyae!edel — Gore szenátor elégedetlen — Kekkonen, Wilson és a brit közvélemény 'tegnap esti helyzetkép Kétségtelen, hogy az egész világ nagy érdeklődéssel kí­séri az Apollo—11 útját, ezt a rendkívüli tudományos telje­sítményt. Armstrong, Aldrin és Collins repülése a huszadik század eddigi legnagyobb vívmányai közé tartozik. Rengeteg munka előzte meg és rendkívül sok pénzbe került. Alkalmasint csak a véletlen játéka, hogy ugyanazon a napon, szinte ugyanabban az órában közölték a hírügynöksé­gek azt a jelentést is, amely Ralph Nader megállapításairól számol be. Nader ismert amerikai szakértője a fogyasztói ügyeknek és éppen most tett jelentést az amerikai törvény- hozás különbizottságának az alultápláltság és az éhezés hely­zetéről az USA-ban. Hitelt érdemlő adatai szerint az USA- ban a nyomorgók eszik meg a kutyeledelnek szánt konzervek 20 százalékát, a magas élelmiszerárak miatt a nagyon szegé­nyek — és ők az egyébként csakugyan oly gazdag Egyesült Államok lakosságának jelentős részét: 20 százalékát teszik ki — nem tudnak megfelelő tápértékű emberi élelmiszert vásá­rolni maguknak, ezért veszik, vagy kunyerálják el az olcsó kutya-, macska és más háziállat-eledelt. Nader szerint a nagy élelmiszeripari vállalatok, a profit növelése érdekében szándékosan rontják az egyes élelmiszerek és húsipari ter­mékek minőségét, mégpedig épp az olcsóbbakét, amelyeket a szegények esznek. A szakértők szerint viszont ez az eljárás az egészségre is veszélyes. íme, a mérhetetlen gazdagság és tudományos fejlettség országában — ez is van. S a lakosságnak ez az érintett ré­sze bizony kevés lelkesedéssel olvassa, hogy a rajtuk segíte­ni képtelen kormány mennyit költ az Apollo-programra. Azt még kevesebb lelkesedéssel, sőt: egyenesen felháborodással olvassa, hogy ugyanez a kormány mennyi pénzt fordít — a vietnami háborúra. Pedig Laird hadügyminiszter éppen szer­dán jelentette ki — akarata ellenére is cáfolva ezzel a Washington békeszándékairól oly buzgón terjesztett híreket, — hogy „egyelőre nem módosították a hadseregnek adott utasításokat és az amerikai csapatok továbbra is maximális nyomást alkalmaznak az ellenségre”. Nemcsak a szegények nem értenek egyet ezzel: sokan mások sem. Például Albert Gore amerikai szenátor ugyan­ezen az ülésen, ahol Laird fent idézett kijelentését tette, le­szögezte: „Ha az USA valóban a béke helyreállítását kívánja, módosítania kell katonai politikáját.” Politika-módosításra szeretné rávenni Kekkonen finn köztársasági elnök Angliát is. Az északi államfő igyekszik rábeszélni Londont: reagáljon pozitívan az összeurópai biz­tonsági értekezlet gondolatára. A Downing Street azonban, a Morning Star című brit lap szerint, „a bonni vezetők nyom­dokán bandukol, az NSZK pedig a kollektív biztonsági rendszer gondolatától is irtózik”. Pedig a brit lakosság elé­gedetlen Wilsonék jelenlegi politikájával; egy friss közvéle­ménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 55 százaléka a Torykra adná szavazatát és csak 31,5 százaléka támogatja az uralmon lévő munkáspártot. Ez azért elgondolkoztathatja Wilsont, ne fogadja-e csakugyan barátságosabban a most nála időző Kekkonen elnök javaslatait. (KS) Elindultak a Föld követei a Hold felé (Folytatás az 1. oldalról.) dig egybekapcsolva a rakéta harmadik fokozatával, két fordulatot tesz meg. A Satum—5 első fokoza­tának hajtóművei 3 375 000 kilogramm tolóerő kifejtésé­vel indították útnak az űr­hajót. A több mint 41 mé­ter hosszú első fokozat levá­lása után. amely körülbelül két és fél percig működött, a következő hat percen át a második fokozat hajtóművei mintegy fél millió tonna hajtóerő kifejtésével röpítet­ték tovább az Apollo—11-et. Menet közben levált az űr­hajóról a mentőtorany raké­Két óra 44 perccel a raj­tot követően az Apollo—11 személyzete ismét működés­be helyezte a rakétahajtó­művet, hogy a parkolópályá­ról elinduljon a Hold felé, ahova szombaton, magvar idő szerint röviddel délután hat óra után érkeznek meg Nem sokkal a Hold-felé vivő pályára állítás után szétkapcsolták az űrkabint és az azt kiszolgáló egységet a rakéta harmadik fokozatá­tól, amelynek orrában he­fcája. amely a kilövésnél fel­lépő szerencsétlenség esetén repítette volna el a szeren­csétlenség színhelyéről az űr­kabint. A harmadik fokozat alsó üzembehelyezése adta meg az űrhajónak az úgynevezett ke­ringési sebességet. Ekkorra már az eredetileg 109 méter hosszú komplexumból csak a mintegy 17 és fél méteres harmadik fokozat és a 16,8 méter hosszúságú űrhajó, il­letve kiszolgáló egység kerin­gett a pályán. A pályaadatok ellenőrzése szerint a kiindu­lópont megfelelő volt és nem igényelt lényeges módosítást. lyezkedik el különleges vé­dőburokban a holdkomp. Az űrkabin eltávolodott a raké­tától, tengelye körül megfor­dulva szembefordult azzal, majd közeledve végrehajtot­ta a két rész összekapcsolá­sát — ahogy ezt a két előző Apollo-manőver során is csinálták — és kihúzta a holdkompot a rakétából. A harmadik fokozattól elvált egység indult azután el a Hold felé. Erre a manőverre magyar idő szerint 17.47 óra­kor került sor. A Hold felé vezető út so­rán az űrhajósok többízben szándékoznak színes tv-köz- vetítést sugározni a földre. Vasárnap, magyar idő szerint a délutáni órákban kerül sor a program kulcsfontosságú manőverére, a holdkomp le­szállására. A leszállás terve­zett időpontja: vasárnap es­te, budapesti idő szerint 21.23 óra. Az űrhajósok nem száll­nak ki azonnal a Hold fel­színére- erre a tervek sze­rint hétfőn reggel kerül sor. A három űrhajós egyéb­ként kitűnően viselte el a rajtot. A földi telemetrikus berendezések adatai szerint szívverésük és vérnyomásuk egyaránt alacsonyabb volt, mint megelőző űrutazásuk során; Az első adatok szerint az űrhajó a megadott pályán halad a Hold felé és három utasa: Armstrong, Collins és Aldrin kiváló hangulatban várja az újabb feladatokat. Az űrhajó a második for­dulatot tette meg a Föld kö­rüli, úgynevezett parkoló pá­lyán, amikor Collins, az űr­hajó pilótája ismét működés­be hozta a hordozórakéta harmadik fokozatának haj­tóművét, amely az űrhajót az úgynevezett szökési sebesség­re, óránként 39 200 kilomé­terre gyorsította fel. Ez a se­besség fokozatosan csökken az út során, mindaddig, amíg az Apollo—11 a Hold gravitációs terébe nem ér; MOSZKVA Szerdán hazautazott a Szovjetunióból á kolumbiai parlamenti küldöttség, ame­lyet Mario Vivas, a kolum­biai parlament szenátusá­nak elnöke vezetett. ÜJDELHI Szerdán lemondott Deszai Indiai miniszterelnökhelyet­tes. Indira Gandhi miniszter- elnök Deszait korábban fel­mentette pénzügyminiszteri megbízatása alól, s a gazda nélkül maradt miniszteri tár­cát maga vette át. Jelenté­sek szerint a lemondott po­litikus szembehelyezkedett a kormánynak a legnagyobb indiai gazdasági vállalatok ál­lamosítását célzó terveivel. PRÄGA A cseh belügyminisztérium szervei most fejezik be a vizsgálatot J. J. Prága II. kerületi lakos ügyében, aki ez év márciusától májusig különböző államellenes pla­kátokat készített és ragasz­tott ki Prága központjában. A plakátok feliratai durván támadták a CSKP és a Szov­jetunió‘vezetőit. A belügymi­nisztérium közli, hogy más hasonló esetekben is folytat­nak vizsgálatot és a tettese­ket a fennálló törvények ér­telmében fogják megbüntetni. Ugyanakkor felhívja a fi­gyelmet arra, hogy szélsősé­ges erők ismét visszaélnek a közvélemény nemzeti ér­zéseivel és államellenes, il­legális sajtótermékeket hoz­nak forgalomba. „Minden polgárnak tudatában kell len­nie, hogy illegális és állam­ellenes sajtótermékek sok­szorosítása és terjesztése a törvények értelmében bünte­tendő cselekmény” — figyel­meztet a cseh belügyminisz­térium közleménye. LONDON Luns holland és Stexart brit külügyminiszter szerdán megbeszélést folytatott, — amelynek fő témája Nagy- Britannia Közös Piaci tagsá- nak perspektívája volt. MOSZKVA Nyikolaj Patolicsev szovjet külkereskedelmi miniszter szerdán Moszkvában fogadta Hubert Humphrey volt ame­rikai alelnököt. A megbeszé­lésen a szovjet—amerikai kapcsolatokról, különösen a két ország közötti kereskede­lem kérdéseiről volt szó. SZÓFIA Az Otecsesztven Front az olvasók figyelmébe ajánlja Sztojan Radevnek „Az ápri­lisi felkelés és Magyarország” című könyvét, amelyet a Hazafias Arcvonal Országos Tanácsának Kiadója jelente­tett meg. A lap közli, hogy az író több évet töltött Ma­gyarországon, megismerte az ország történetét és kultúrá­ját, elmélyülten kutatta a bolgár történelem egy hősi — bár történelmileg rövid — korszakának akkori vissz­hangját és marxista elemzést adott róla. Áz Ápollo—11 űrhajósainak sajtótájékoztatója Az Apollo—11 űrhajósai — másfél nappal indulásuk előtt — sajtó- és televízió tájékoztatót tartottak. A tájékoztató alkalmával az űrhajósok külön szobából, senki­vel nem érintkezve válaszoltak a kérdésekre, nehogy indulásuk előtt fertőzést kapja­nak. Balról-jobbra: Aldrin, Armstrong és Collins. (Telefoto — AP—MTI—KS) A íöldkörüli parkoló pályáról a Hold leié HOUSTON A houstoni földi ellenőrző központ szerdán délután, magyar idő szerint 17,00 óra­kor az Apollo—11 legénysé­gének megadta a rajtenge­délyt, hogy a föld-körüli parkolópályáról a Hold felé vezető útra térjenek. Útban a Hold felé Harcok, rendkívüli állapot Salvadorban és Hondurasban Mexiko város (MTI) A két középamerikai köz­társaság háborúskodásáról szóló legfrissebb hírek sze­rint salvadori csapatok nyo­mulnak előre Honduras te­rületén a főváros, Tegucigal­pa felé, a két ország légi­ereje pedig kölcsönösen újabb támadásokat hajt vég­re. Az 1400 kilométer hosszú­ságú határ mentén folyik a harc, de a hatóságok közlé­séből csupán annyi derül ki, hogy sok a halott és a sebe­sült. azonban semmilyen hi­vatalos adat nincs a vesz­teségekről. Hondurasi beje­lentés szerint a hondurasi légierő megtámadta és csak­nem teljes egészében lerom­bolta San Salvador nemzet­közi repülőterét. Mindkét ország fővárosában feszült a helyzet az élet gyakorlatilag megbénult, az üzletek és hi­vatalok zárva vannak és el­rendelték a rendkívüli álla­potot. Washingtoni diplomáciai források úgy tudják, hogy szerdán Honduras és Salva­dor ideiglenes tűzszünetet rendelt el, hogy lehetővé te­gyék az AÁSZ közvetítő bi­zottságának helyszínre uta­zását. Ezzel az értesüléssel ellentétesek a legfrissebb je­lentések, amelyek harcokról, városok elfoglalásáról, repü­lőterek szétlövéséről sebesül­tekről, halottakról és a csa­patok előnyomulásáról adnak hírt. Jelentések szerint az AÁSZ bizottság háromtagú „előőrse’’ már megérkezett San Salvadorba és megkezd­te a tárgyalásokat Fidelsan- chez Hernandez elnökkel. A hírügynökségek már nem csupán futballháborúnak ne­vezik a két ország viszályát, hanem tényekkel és adatok­kal próbálják elemezni azt a helvze’et, amelyben egyet­len futballmérkőzés elegendő volt a hadüzenet nélküli há­ború kirobbanásához. A régóta dúló határviszá­lyon kívül némi magyaráza­tot ad a két köztársaság né­hány más adottsága: Salva­dor a hat közép-amerikai köztársaság közül a legki­sebb és rendkívül túlzsúfolt. Honduras terüete ötször na­gyobb. lakosságának száma viszont lényegesen kevesebb. Így Salvadorban négyzetkilo­méterenként 134, Honduras­ban 19 lakos él. A két ország földrajzi helyzete is, lakos­ságának összetétele is hason­ló, mindkettő több mint egy évszázada nyerte el függet­lenségét a spanyol biroda­lomtól és mindkettő megle­hetősen szegény és elmara­dott. Az 1400 kilométer hosz- szú közös határt törvényesen soha nem rögzítették, az 1895-ben és 1918-ban kötött határegyezmény soha nem lépett érvénybe. Honduras több ízben emelt panaszt amiatt, hogy salvadoriák il­legálisan átlépik a határt és Hondurasban telepednek le. 1962-ben Honduras kiutasí­tott az országból számos sal­vadori állampolgárt. majd az intézkedést kisebb határ­incidens követte. 1967. május­júniusban mindkét ország csapatokat vont össze a ha­táron és az összetűzések már komolyabb vesztesége­ket okoztak. Később a csa­patokat kölcsönös megegye­zéssel visszavonták és közös katonai bizottságot létesítet­tek a továbi incidensek meg­akadályozására. Az idén is­mét megromlottak a kapcso­latok; június 26-án a két or­szág megszakította a diplo­máciája kapcsolatot egymás­sal. Mint ismeretes, a hiva­talosan bejelentett ok nem más. mint. az volt. hogy Sal­vador világbajnoki selejtező mérkőzést nyert Honduras válogatottja ellen. „Átnevelés" Kínában Peking (MTI) A PAP hírügynökség pe­kingi tudósítója arról szá­mol be, hogy Pekingben is­mét erősödik az a kampány, amelynek célja a tanulóifjú­ság határmentj és hegyvidé­ki mezőgazdasági területekre való kiküldése. Plakátok je­lennek meg, amelyek han­goztatják Mao Ce-tung ifjú­ság áttelepítési stratégiai ter­vének fontosságát. E felira­tok szerint a fiataloknak „rettenthetetlen harcosokká kell válniuk, akik nem fél­nek sem a nehézségektől, sem a haláltól”. A fiatalokat gyakorta ka­tonai vezetés alatt álló gaz­daságokba küldik „átneve- lésre”. Moszkva A Gondolat moszkvai könyvkiadó „A maoizmus el­méletének és gyakorlatának bírálata” összefoglaló címmel füzetsorozatot jelentetett meg ismert Kína szakértők, filo­zófusok, közgazdászok és történészek tollából A füzetek a nagyközönség­hez szólnak, s> hozzájárulnak ahhoz, hogy az emberek mé­lyebben megértsék a maoista csoport antikommunista és szovjetellenes külpolitikájá­nak, valamint népellenes és antiszocialista belpolitikájá­nak gyökereit és lényegét. Fidel Castro HAVANNA (MTI) Fidel Castro kubai minisz­terelnök kedden fogadta Mi­chel Tourguay-t, a francia távirati iroda tudósítóját, s nyilatkozott kormányának kül- és belpolitikájáról. „Az Egyesült Államok Ku­bával szemben alkalmazott blokádjának megszüntetése már nem elég ahhoz, hogy Kuba elfogadja a két ország kapcsolatainak helyreállítá­sát — mondotta Castro. Az Egyesült Államoknak ezen­kívül gyökeresen szakítania kell bizonyos országokkal szemben folytatott agresszív politikájával, egyszer s min­denkorra le kell mondania a világ csendőrének szerepé­ről Ázsiában, Latin-Ameri- kában és másutt. Megalku­vók lennénk. ha olyan kö­rülmények között vennénk fel ismét a kapcsolatokat Washingtonnal, amikor utób­bi változatlanul támad és fenyeget más országokat." A miniszterelnök képte­lennek minősítette azt a próbálkozást, amely a szov­jet hadihajók kubai látoga­tását Nixon amerikai elnök bukaresti látogatására adott szovjet válasznak igyekszik feltüntetni. nyilatkozata Castro kifejtette. hogy nem óhajt véleményt nyilvánítani Nixon bukaresti meghívásá­ról. csupán annak kijelenté­sére szorítkozott, hogy a „románok azt hívnak meg, akit akarnak”. Az ország belső fejlődésé­ről szólva elmondotta, hogy felújították az állatállo­mányt a kávéültetvényeket és a gyümölcstermesztést. Az állatállomány jelenleg hétmilliós. Kitűnőnek ígér­kezik a kávétermés, két éven belül sor kerülhet kávékivi­telre is. Castro biztosított­nak mondotta a tízmillió tonnás cukortermést Sódert szállít azonnal vagonba rak­va 75 Ft-os árban a dunavarsányi Petőfi Mg. Tsz. A sóder agyag- tartalma 3 százalék alatt van. ' • « 1- I , r

Next

/
Thumbnails
Contents