Szolnok Megyei Néplap, 1969. július (20. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-17 / 163. szám
♦ Elindultak a Tőid követei a Hold felé Útban a kilövő helyre KENNEDY FOK A Holdra készülő Apollo— 11 amerikai űrhajó legénysége a start napján időben ébredt. s elfogyasztotta az ilyenkor szokásos úgynevezett »start reggelit”. Armstrong, Aldrin és Collins űrhajósok rövid orvosi vizsgálaton estek át, az orvos szerint egészségi állapotuk kitűnő. Az űrhajósokat ezután gépkocsi szállította a kilövő- helyre. az út mentén felsorakozott az űrkutatási központ személyzete, hogy szerencsés utat kívánjon a vállalkozáshoz. Magyar idő szerint 11,45 órakor az űrhajós ruhába öltözött űrpilóták elfoglalták helyüket a kabinban, amelyet Armstrong és Aldrin legközelebb már csak akkor hagy el. amikor átszáll a Hold- kompra. A kabin alatt 60 méternyire a műszaki személyzet folytatta a Satum—5 hordozórakétán végzett utolsó simításokat. A start sikerült WASHINGTON Kiss Csaba jelenti: Szerdán, magyar idő szerint 14,32 árakor a floridai Cape Kennedy űrhajózási központról, a 39/A jelzésű kilövőpadról útnak indult az Apollo—11 űrhajó, fedélzetén az első emberekkel, akiknek feladatul tűzték ki, hogy a Holdra lépjenek. Neil Armstrong. az amerikai űrhajózási hivatal polgári alkalmazottja. volt berepülő pilóta, aa Apollo—11 parancsnoka, Edwin Aldrin alezredes, a Hold-komp pilótája és Michael Collins alezredes; az űrhajó pilótája képezik az Apollo—11 személyzetét és közülük Armstrong és Aldrin lép majd a Holdra, magyar- országi idő szerint hétfőn, a hajnali órákban. Az űrhajót három fokozatú Satum—5 típusú hordozórakéta juttatta pályájára. Csaknem egy millió ember gyűlt össze szerdán az Apollo—11 rajthelye közelében, hogy tanúja legyen a Holdra induló űrhajó fellövésének. Az időjárási viszonyok kiválóak voltak és a rajt az eredeti tervek szerint ment végbe. A meghívott vendégek sorában volt Johnson, volt elnök, Agnew alelnök. a törvény- hozás mintegy 300 tagja és 6ok más ismert közéleti személyiség. A külügyminisztérium meghívására számos Washingtonban akkreditált diplomata érkezett a helyszínre, köztük Nagy Lajos, a Magyar Népköztársaság washingtoni nagykövetségének ideiglenes ügyvivője és Mozsák Imre alezredes, hazánk katonai és légügyi attaséja az Egyesült Államokban. A rajtra az előre meghatározott időpontban délután 14 óra 32 perckor került sor. A televíziós közvetítés segítségével világszerte milliók láthatták, amint a hatalmas Satum—5 típusú hordozórakéta első fokozatának hajtóművei működésbe lépnek, sok kilométerre látható lángoszlopot lövellve ki, majd a rakéta lassan emelkedni kezdett. Három perccel a rajt előtt az űrhajó a külső energia- forrásokról már teljesen a belső energiaforrásokra volt átkapcsolva és a rajtot automatikus berendezések irányították. A hajtómű első fokozata az előírt időpontban vált le és működésbe lépett a második fokozat, amelynek segítségével az Apollo—11 földkerülő pályára állt A pályán az űrhajósok még egyszer kipróbálják a berendezések működését. mielőtt útra kelnének a Hold felé a harmadik fokozat bekapcsolásával. Röviddel a rajt után az űrhajósok jelentették, jól vannak és a rajt kiválóan sikerült. A kiindulópont megfelelő volt WASHINGTON A Satum—5 rakéta harmadik fokozatának üzembehelyezésével az Apollo—11 csaknem pontosan az előre megadott földkörüli orbitális pályára állt rá, nagyjából mintegy 160 kilométerre a Föld felszíne felett. Ezen a pályán az űrhajó, még min(Folytatás a 2. oldalon.) A huszadik nyár v Észt vendégek Szolnokon Megnyílt a KGST végrehajtó bizottságának üléssza tí a MOSZKVA Moszkvában szerdán megnyílt a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa Végrehajtó Bizottságának 42. ülésszaka. Az ülésszakon Piotr Jaro- szewicz, a lengyel minisztertanács elnökhelyettese elnököl. w m Üzemi próba Szerdán megkezdték a gépek, berendezések próbáját a péti nitrogénművek új izopropilamin üzemében. A növényvédőszer alapanyagot termelő gyárrész 32 millió forintos költséggel a szomszédos vegyi üzem. a fűzfői nitrokémia kérésére létesült A Hungazin előállításához ugyanis elengedhetetlenül szükséges az izopropila- rbin, amelyet eddig tőkés országokból importáltak. A pétiek új termékével előreláthatóan évente csaknem félmillió dollár kiadásától mentesítik a népgazdaságot. A sikeres üzemi próbák után a negyedik negyedévben kezdik a termelést. — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — Emeletes hizlalda Az újszerű sertésszálló köralakű, emeletes építmény, akárcsak a budapesti toronyszálló. A szakirodalom szerint egyes külföldi országokban, például Ausztráliában. van már köralakú, többszintes hizlalda ezek azonban tekintve, hogy magánfarmokon épültek — meglehetősen kicsinyek és korszerűtlenek. A tervezett baranyai sertéstelepen három ilyen — egyenként nyolc- szintes — épületet emelnek és ezeket háromszög alakban helyezik el, olymódon, hogy közéoütt egv üvegtorony áll maid; ez köti össze a betontornyokat. Az üvegfalú értőidben közlekednek a személy- és állatszállító liftek, a 24 méter átmérőjű körszállók közepén egy-egy aknát képeznek ki. s ezeken juttatják fel a takarmányt az emeletekre, ill. ezeken át történik a trágya és a szennyvíz eltávolítása. Az aknát víztartály zárja le, amelyet az épület tetején helyeznek el és ez mintegy kalapja lesz a toronynak. A telies beruházási, költség körülbelül 100 millió forint, ez azonban. — a számítások szerint két és fél év alatt megtérül. Balatoni beszélgetések Szerdán Siófokon befejeződött a ■.Balatoni beszélgetések” második nagyszabású rendezvénye, a pedagógiai írók és szerkesztők konferenciája, s ugyanakkor megkezdődött a program harmadik eseménye, a diákszínjátszó csoportvezetők négynapos országos tanácskozása. Esténként a veszprémi, a sárbogárdi. » marcali, a szentesi és a pécsi gimnázium diákszínpada tart előadást, ezek tapasztalatait ugyancsak megvitatják. Kertszínház Salgótarjánban Kertszínházat alakítanak ki Salgótarjánban a József Attila művelődési központ épületének zárt udvarán. A munkát megkezdték. A 120 személyes kis színházban, melyet mflanyagtető véd maid az időjárás viszontagságaitól. kamarahangversenyeket. önálló előadói esteket, klubmősorokat és filmvetítéseket rendeznek majd. Az első koncert augusztus 19-én lesz; itt rendezik meg a tanácsköztársasági művészeti szemle országos bemutatójának nyilvános főpróbáját. Vízmű a Szinva forrásánál A vadregényes Bükk hegység legmagasabb fennsíkján települt Bükkszentke- reszt község üdülőhellyé alakítását eddig ivóvízhiány akadályozta. Ezt az évtizedes gondot oldják most meg a lakosság összefogásával. A hegyi község vízmüvének felépítésére a megyei tanács 9 millió forintot fordított, a falu lakossága pedig családonként 3600 forinttal járul hozzá az építkezéshez. A községbe a 300 méterrel mélyebben fekvő Alsószinva- forrás vizét vezetik fel. Szerdán Somosbércen befejezték a háromszáz köbméteres tárolómedence építéséi. Ebbe a tárolóba a Szinva forrásra épült gépházból, nagy nyomású csővezetékeken szivattyúzzák majd fel a kristálytiszta vizet, ahonnan gravitációs úton jut el a községi hálózatba. Az új vízműből már augusztus 20-án vizet továbbíthatnak a községbe. Emberölésért 15 év A Fővárosi Bíróság szerdán délelőtt hirdetett ítéletet Cserko Illés 24 éves kőműves emberölési bűnügyében Cserkó q bűncselekményt. amelyért most felelősségre vonták. legutóbbi büntetéséből kapott feltételes szabadsága idején követte el. Cserkó keresetével arányban nem álló módon költekezett, s már korábban is pénzért kapcsolatban volt homoszexuális férfiakkal. Január 29-én is egy ilyen férfi hívására annak lakásába ment. majd azt mintegy félkilogramm súlyú üveg hamutartóval többször nagy erővel fejbesúj tóttá és megfojtotta. Ezt követően értékek után kutatott a lakásban. s több használati tárgyat. ruhaneműt, valamint készpénzt vitt magával. Az egyik zálogba tett tárgy zálogcédulájának értékesítésekor leleplezték és őrizetbe vették. A bíróság Cserkó Illést nyereségvágyból elkövetett emberölésért jogerősen 15 évi szabadságvesztésre ítélte, s egyúttal megszüntette a korábbi büntetéséből kapott feltételes szabadságát. Különleges dohánykeverék Sok száz különleges ajándéktárgy kerül forgalomba az idén Szegeden a szabadtéri játékok idején. Ezek sorában jelent meg szerdán a város üzleteiben a „Szegedi Fesztivál” nevű cigaretta újdonság. A különleges do- hánvkeverékkel töltött füstszűrös cigarettából 15 milliót hoznak forgalomba. Dobozát a szegedi Dóm képe és a város címere díszíti. Jubileumra készülnek Túrkevén Egy pillantás as évszámokra A túrkevei XVII. számú Autójavító Vállalat ma már a megye határain túl is szak- tekintélyt és jó hírnevet vívott ki magának. Az 1949- ben alakult gépállomás két nagy átszervezést ért meg. A változó feladatoknak megfelelően 1961-ben Mezőgazda- sági Gépjavító Állomás lett. Ez a ciklus nem volt hosz- szú életű, mert 1967-ben már ismét új cégtábla került a kapura: A FIT XVII. 6z. Autójavító Vállalat. Változtak az évek, de a munkásgárda helyben maradt. A legjobb szakemberek is érdeklődéssel várták az új feladatokat, bíztak veztőikben és nem mozdultak. Érdemes volt. A gépjavító állomás által fizetett 7.50 forintos átlagórabér ma már 9.50 forintra emelkedett és ennek megfelelően az éves átlagbér 19 ezer forintról 23 ezer forintra nőtt. Jelentősen emelkedett a foglalkoztatottak száma is. A volt gépjavító állomás 80 fős összlétszáma ma már eléri az ezret. Túrkevén az előző években bizonyos elnéptelenedési tendencia volt megfigyelhető. Az autójavító vállalat létszámfelfutása döntő mértékben befolyásolta azóta ezt a tendenciát. Az elvándorlási folyamat megállt. Speciális javító profil Az autójavító vállalat fő profilja a Tátra és az IFA— W—50 típusú 5 tonnás tehergépkocsik generálj avítá- sa. Foglalkoznak személy- gépkocsik garanciális javításával is, szemlékkel és futójavításokkal. Számos karambolozott gépkocsi hagyta el kitünően felújítva a vállalat területét. önálló üzemággá fejlődött ki az alkatrészgyártás és felújítás is. Most fejezték be a kevert védőgázas hegesztéssel történő főtengely-felújítási kísérleteiket, amelynek eredményei országhatáron túlra kívánkoznak. Az újjal egyenértékű főtengelyek jól bírják a nehéz üzemviszonyokat. Gyakorlatilag miniden főtengelyt fel tudnak újítani, de a vállalati sajátosságok miatt elsősorban a tehergépkocsik főtengelyeinek felújítását végzik. Az alkalmazott technolóigai eljárás egyébként magyar szabadalom lett. A teljes üzemi bevezetést a meglévő géppark felhasználásával megkezdték ugyan, azonban ehhez új üzemrészt kell építeni. Erre mintegy 15 millió forintot kellene áldozni, azonban az indokolt fejlesztési keret még nincs birtokukban. Oktatás új utakon A vállalat jelenleg krónikus létszámhiánnyal küzd, mert 6Ö—80 fős igényelt létszáma is kielégítetlen. Ez különösen aggasztó, ha az elkövetkezendő 4—5 éves felfutás 500 főre tervezett lét-' számnövekedést is figyelembe vesszük. A jelenlegi munkásállomány zöme Túr- kevéről és Mezőtúrról került a vállalathoz, s az utánpótlást is innen várják. A problémák megoldására indul jövőre Túrkevén egy gépjárműtechnikai szakközépiskola a helyi gimnázium mellett. Az oktatás nagy részét a gimnázium tanárai vállalták, akik jelenleg is az ipari tanulók elméleti tantárgyait adják elő. Az új iskola mellett korszerű tanműhely épül. Az ipari tanulók gyakorlati foglalkozása szintén itt fog lezajlani, mert a jobb képesítés megszerzésére itt több lehetőség nyílik. A vállalat is rendez a dolgozók számára különböző szintű szaktanfolyamokat. Az elmúlt évek törekvéseit dicséri, hogy a jelenlegi szakgárda döntő része ezen a szakoktatási formán keresztül jutott szakmához. A vállalat ez évi termelési értéke már 100 millió forint fölött mozog. — Kedvezően emelkedik az egy munkaórára eső érték is. Mindezek ellenére a vállalatnál számos megoldásra, eldöntésre váró közgazdasági probléma húzódik meg. — Fekete — Meggyorsítják az építőipart ellátó iparágak fejlesztését A kormány gazdasági bizottsága nemrégiben tárgyalta és tájékoztatóként tudomásul vette az építésügyi és városfejlesztési miniszter előterjesztését az építőipart ellátó anyagot és szerkezetet gyártó iparágak műszaki színvonalának és íermelésé- nek fejlesztéséről. Ennek az ipari bázisnak „ korszerűsítésével és bővítésével kell ugyanis megalapozni az építőipar kapacitásának fejlesztését. és a negyedik ötéves tervben évj 7—9 százalékos növekedését. Az előterjesztésben közölt adatok — az építőipari igények szerint 55—65 százalékkal kell növelni a gyorsan szerelhető fém és vasbeton épületvázak termelését. A könnyű fémvázas épüle'szerkezetek gyártására a Dunai Vasmű rendezkedik be. Óz- don a nehéz és közepes súlyú építőfémszerkezetek tömeges előállítását célszerű megszervezni, s ezenkívül új ipari bázist kell kialakítani. Évente mintegy 20 ezer tonna acélszerkezetű ajtó, ablak és egyéb épületlakatosipari termék előállítására. Jelentősen kiterjesztik az építési műanyagok felhasználását. 1970 és 1975 között előreláthatóan meg kell kétszerezni e termékek gyártását. és be kell vezetni számos újabb műanyagszerkezet termelését. Az- q cél ugyanis, hogy az építőipar ne csak anvagot. hanem minél több kész épületszerkezetet kanion. amit változtatás. alakítás nélkül gyorsan beszerelhet elhelyezhet az épületben. A7 előterjesztés ugyanakkor figyelembe veszi a nemzetközi munkamegosztásból és árucseréből beszerezhető építési anyagokat* szerkezeteket is. ßp VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: XX. évf. 163. sz. 1: 69. .1 1 us |7 <-s tűrtök.