Szolnok Megyei Néplap, 1969. június (20. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-01 / 124. szám

A szerelemért mindent Mert az ütés kétszer fái az embernek: először, amikor kapja, másodszor, amikor rágondol. Most éppen rágon­doltam. Imádott Pannikámmal már harmadik hete jártunk jegy­ben, amikor mélabúval kel­lett tudomásul vennem, hogy a törékeny választottamnak mennyire imponálnak a szo­lid lelkek. Mert a szelídség­gel csakugyan hadilábán ál­lok. Teli szájjal magyaráz­tam neki, hogy az ember ereje sérthetetlenségének egyik biztosítéka. Próbáljon csak valaki velem szemte- lenkedni. lesöpröm a térkép­ről. Egyébként ő is nagy nyugalommal lépkedhet az olyan ember oldalán, ami­lyen én vagyok. Védelmezem az utcán, társaságban, éjjel­nappal, amikor velem tar­tózkodik. Belém csimpeszkedett, a nagy bogár szemét rám füg­gesztve mondta: — Ugyan, Károly, sokkal többet ér a szikrázó ész, mint a dülleszkedő erő. Az nem baj, hogy te ilyen nagy da­rab vagy, de szelíd lélek la­kozzék benned. Hát mondd, nem szebb, ha az ember a felebaráti szelídség lovagja­ként éli le életét, ha nem fitogtatja az erejét, sőt el is ■tűri az emberi gyarlóság fricskáit?!... Valaki a tömegben akko­rát lökött rajtunk, hogy ki­tértünk az eredeti irányból/ s imádott Pannikám nem tudta kellő mértékben be­adagolni a szokásos lelki fröccsöt. Már éppen nyelve­men volt a szó, amikor rá­pillantottam kereken mosoly­gó arcára, s mordulás helyett nagyot nyeltem. És aznap csak nyeltem, egészen a bú­csú pillanatáig. Ha nem let­tem volna olyan mérhetetle­nül szerelmes belé, bizony miszlikre tördeltem volna néhány alakot. De a türelemnek is vége szakad egyszer... Mint min­den vasárnap, most is ki­mentünk a folyóra. Rengete­gen menekültek ide a forró­ság elől. A kedvelt strand kedvelt fái alatt minden talp­alatnyi helyet elfoglaltak. Az izzadó testek sora egészen a vízpartig húzódott, ahol né­hány felnőtt és gyerek iszap­gombóccal dobálta egymást. Kart-karba öltve lépdeltünk a heverészők felett a víz fe­lé. Óvatlan pillanatban be­lebotlottam egy, iszappal be­kent férfiúba. A botlás kis­sé nagyra sikerült, mert a kulimászos test egyet pör- dülve a tengelye körül neki ütődött a mellette napozó hölgynek. A hölgy sikoltott, a férfi felpattant. — Pardon — mondta he­lyettem mosolyogva Panni­kám. — Ez nem pardon! — ug­rott elém a támadó állásba helyezkedő vakarcsnyi alak. — Ez kihívás! Maga, ma­ga... nagy mélák. Ez a jelző számomra a legsértőbb a világon. Karom ütésre lendült, de Pannikám apró kacsói megakadályoz­ták, hogy lesújtson. Csak a szavakra jutott lehetősé­gem; — Maga meg... — dadog­tam dühömben — meg egy nyámnyila nyápic. Ügy látszik, számára ez volt a leginkább sértő kife­jezés, mert felágaskodva, iszapos tenyerével bemá­zolta az arcom, és az akciót csattanós ütéssel meg is tol­dotta. Rögvest ott helyben, a rö­högő nézők szeme láttára felfalom a szokásos ebéd- utáni palacsinta-adagomnál csöppet sem nagyobb férfiút, ha az én drága Pannikám testével nem nyújt neki fe­dezéket. — Ugyan, Károly — mond­ta csilingelő hangon, majd hátrafordulva a kakaskodó figurához szólt: — Maga pe­dig tűnjön el, amíg nem késő... Apró karocskáival a folyó felé vonszolt. Vizet merített a tenyerébe és óvatosan le­mosta arcomról az iszapot... — Látod, Karcsi, így sze­líden sokkal vonzóbb vagy — suttogta... Néhány nappal az incidens után a közeli kiskocsmában találkoztam a nyámnyila nyápic Csurgóval, az én volt régi kedves kollégámmal. Megköszöntem neki a közre­működését. hiszen azóta sok­kal jobban ragaszkodik hoz­zám az én kicsi Pannikám. Kelletnem mintha több arasz- szal nőtt volna a szemében. Vészjósló ábrázattal kö­zeledtem Csurgóhoz: — Tudod, — lassan tagol­va mondtam a szavakat kitűnően csináltad. De, te vakarék, arról szó se volt, hogy szájba is vágj!--. Zsemléri Ottó Ma már a tudomány csodákra is képes! BABONÁS EGÉR — Félek, nem lesz szerencsém. Fekete macskát láttam az ajtó előtt! (a Parts Match karikatúrája) KIBERNETIKUS FIA — Már megmondtam, hogy magad oldd meg a szám- tanpéldádat! (A Schweizer Illustrierte karikatúrája) Próbaidő Becskereki Kázmémak, a Lózungimpex munkaügyisé­nek határozottan rósz napja volt a mai, és ezt rögtön megérezte a szobájába belé­pő Kerekes is. _ Hivattam, igen, mégpe­dig fontos ügyben hivattam — mondta Becskereki. — Ma 31-e van, május 31-e és ez jelentős dátum kettőnk kap­csolatában, ugyanis a mai napon jár le egyhónapos pró­baideje. Egy hónapig pró­bálkoztunk magával, 23 munkanapon kíséreltük meg a lehetetlent, ügyintézőt ne­velni magából. Sajnos, ez nem sikerült, mert maga rendszeresen későn járt be a munkahelyére, ahonnan ko­rán és nap közben többször is eltávozott, főleg nem ügy­intézett és azt is a szakér­telem teljes hiányával csele­kedte. Ennek következtében a mai nappal munkaviszo­nyát megszüntetjük. Munka­könyvét és egyhavi fizetését a szomszéd szobában Várko- nyinétól kapja meg. A vi­szontlátásra! Al ig lépett, ki Kerekes a szobából, amikor csengeni kezdett a telefon. — Te vagy az, Pintyő? Itt Cicus beszél — búgta a vo­nal túlsó végén bizonyos Ci­cus. — Igen, én vagyok — vá­laszolt Becskereki — de nem mint Pintyő, hanem mint Becskereki Kázmér, akinek ön a mai naptól kezdve nem Cicus, hanem csupán Slezák Elvira hajadon. Nem kérem, nem bolondozom, csak köz­löm, hogy hat hónapos pró­baideje a mai nappal lejárt. Fél évig próbálkoztam ma­gával, az első időben napon­ként, az utóbbi időben már csak hetenként, de sajnos, nem váltotta be reményei­met. Az első napon, az első napokban, sőt az első héten még bizakodtam, mert telje­sítménye maximumát nyúj­totta, de később... Mivel hat­hónapos próbaideje lejárt, vi­szonyunkat tekintse a mai naptól megszűntnek, többé ne telefonáljon és ne írjon levelet, a viszontlátásra... Letette a telefont, és mert időközben munkaideje is le­járt összepakolt és hazament. Otthon a vacsoráját szó nél­kül ette meg, majd a felesé­géhez fordult. — Kedves Lujza — kezd­te fennhangon — fontos Kö­zölnivalóm van számodra. Ma van tíz éve, hogy tíz évi pró­baidőre feleségül vettelek, azért, hogy lehetőséget adjak számodra, hogy bebizonyítsd: helyesen választottam. Ma már tudom, talán te is sej­ted: nem választottam helye­sen. Gyakran emlegetted, hogy nekem adtad az ifjúsá- I godat és legszebb éveidet, de I ezek az évék sajnos nekem | nem voltak a legszebbek. Próbaidőd elejéri többször fe­nyegettél azzal, hogy vissza­mégy a mamához. Nos, a mai naptól ennek nincs semmi akadálya, keresd fel özvegy édesanyádat a Puma utca 8 bében, a részleteket pedig beszéld meg az ügyvédemmel és a házmesternével. Pá ked­vesem ! Amikor egyedül maradt, konyakot töltött magának és a harmadik pohár után a tü­kör elé állt: — Becskerekikém, kedves Becskerekikém — mondta szomorúan — sajnos negy­ven éves próbaidőd lejárt, el kell búcsúznunk egymástól. Nehéz negyven esztendő volt, de most, hogy a próbaidőnek vége, be kell vallani nem fe­leltél meg a követelmények­nek. Pedig biztató volt a kez­det, de mindig közbejött va­lami. Az is kiderült, hogy költőnek nem vagy eléggé realista, közgazdásznak elég­gé álmodozó. Hogy mit te­gyél? Akaszd fel magad! Szólt, és felakasztotta ma­gát az ajtófélfára, s ezzel negyven éves próbaideje vég­érvényesen megszűnt. Határozottan rossz napja volt a mai. Miklósi Olló Kisautó — Én tv operatőr leszek ... _ Fcltehrlem már főzni a burgonyát? — (A Stern ka rikatúrája)

Next

/
Thumbnails
Contents