Szolnok Megyei Néplap, 1969. június (20. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-01 / 124. szám
u SSOLNOE MEGEE! NÉPLAP 1969- június 1. MANDY IVANs NYARALÁS* Az anya csontos, tűhegyes arcával belehajolt a lámpába. Egy ing nyakát, foltozta apró, ideges mozdulatokkal. Mellette a díványon ingek, szép rendesen. összehajtva, Aztán néhány alsónadrág, zsebkendő. Az anya hunyorogva fölnézett, mintha ott túl, a lámpa fénykorén keresne valamit. — Bandi — mondta és egy szék megroppant a sa^ rokban —, azt hiszem, ez az ing is rendben van. Üjabb reccsenés a homályból. — Köszönöm, anyám. Az anya még mindig előrebámult, belebeszélt a sötétbe. — Azt hiszem, fiam, mégiscsak vennünk kéne egv-két dolgot... inget meg effélét.— Kis szünet, aztán: — Legalább pár darabot. — Legalább pár darabot — visszhangozta a sarok. Aztán egy térd fölemelkedett a homályból, a vékony, barna arc is előrehajolt. —> És aztán. mit kéne még vennünk? Csöppnyi gúny sem volt a hangban. Inkább várakozás: hogy hát jó, tessék, sorold föl, anyám, mi minden kéne... iAz anya lehajtotta a fejét. — Tudom, hogy sok a kiadásod, hiszen rajtam kívül még Évát is segíted— — Hagyjuk ezt! — Megint egy reccsenés, aztán akárcsak sűrű, sötét füst gomolyogna fel, a fiú ott állt az anyja előtt, — Igazán nem tudom, miért beszél erről, anyám, higgye el, teljesen felesleges. Az anya fölnézett. A keze is elindult, hogy megkeresse a fia • kezét — Ne haragudj. — Nem arról van szó. Az anya keze egy pillanatra megérintette a fiúét, majd visszahullt az ölébe. Az anya aztán az ingek, alsónadrágok és zsebkendők között motozott, és mire ismét fölnézett a fiára, mosoly volt az arcán. — Lesz mindened Füreden. — Megcsillant a tekintete. — Ég tudod, hogy még nekem is... Egész szépen rendbe _ hoztam a szürke szoknyát és tegnap. igen, tegnap a Gizi ideadta a napszemüvegét. — Igazán örülök. A fiú valahonnan a sarokból előhalászott egy újságot. Ügy állva olvasni kezdett Az anya meg tovább beszélt. — Először persze nem akarta ideadni, és igazán meg kellett ígérnem, hogy vigyázok rá, de hát tudod, hogy én mindenre úgy vigyázok, és mégiscsak jő lesz, ha napozhatok egy kicsit. Az újság megzörrent, aztán leesett a díványra. A fiú megfogta az anyja vállát. — A vízbe is bejöhet. — Ó, nem... nem! De majd a. partról nézem, hogy úszol. — Boldogan felsóhajtott. — Azért ez jó, hogy együtt nyaralhatunk... hogy engem is beutaltak abba az üdülőbe. — Fölnézett a fiára. — Ez mégiscsak szép— A fiú lehajolt az újságért de nem kezdte újra olvasni. Üjsággal a kezében járkált a szobában. Olykor messzire eltávolodott a sötétben, aztán megint csak itt volt a lámpa mellett — Hirtelen megállt — Anyám, A váll megrándult — Ha úgy gondolod, hogy zavarlak, én igazán— — Nem arról van szó, dehogy zavar, miért zavarna? — Szünet — Csak megkérném valamire— Az anya fölnézett Vékony, pergamenszínű bőre megfeszült'az arcán. Várni lehetett, hogy a következő pillanatban megpattan benne valami, A fiú megérintette a vállát — Na— na... — És mo- • solygott is. Az anya arca engedelmesen átvette a mosolyt, de az mindjárt elhalt, beledermedt a ráncokba. — Megkérném valamire — ismételte a fiú. Leült az anyja mellé. Nem nézett rá, ahogy elkezdte. — Tudja jól, hogy ez egy olyan üdülő— ahol különféle emberek vannak üzemekből meg innen- orrnatn... Szóval, ha megérkezünk, ne közölje mindjárt, hogy kúriai bíró volt a férje. — De Bandi— — Szeretném, ha végighallgatna! — féloldalasán nézett az anyjára. — Apát hagyjuk! — keze belesöpört a levegőbe — Hagyjuk! Hagyjuk? És szeretném, ha azt sem említené, hogy Fiúméban nyaraltak, és olykor hét végére is lerándultak. — Fiacskám — hajóit előre az anya tudod, Jiogy apádnak szabad jegye volt, és különben sem került olyan sokba az egiész. Á fiú nem engedett. — Fiúméról egy szót se! És arról se, nagyon kérem, anyám, arról se, hogy ott milyen más volt minden. Az étkezés, a kiszolgálás— és főleg— — A fiú hangja szinte már könyörgővé vált ----az emberek! Igen, akikkel együtt nyaralt. Az anya belemosolygott a lámpába. — Ki is voTt, ákí meghívott vitorlázni? Valami osztrák gróf... Tudod, hogy ismerte apádat! A könyveit— igen... és ő jött oda az asztalunkhoz— A fiú tollas haja remegni kezdett. Remegett a hangja is, ahogy újra megszólalt. — Se osztrák gróf! se vitorlázás! se meghívás! Nagyon kérem. — Megfogta az anyja kezét. — De hát az igazán az eszembe se jutott! — Tudom! — vágta rá a fiú — mint múltkór a busz- ban. Az anya a fejét ingatta. — Én csak azt mondtam, milyen durvák az emberek... — Félénken s fiára sandított. — Manapság... — Elhallgatott, majd egy kicsit bátrabban. — De igaz is! nem adnak helyet, lökdösődnek. a kalauz rám szól, hogy menjek előre, aztán, hogy mit állok az ajtóban, ha még nem szállók le. — És akkor maga. anyám egyszerre elkezdte! Hogy más embereket is ismert már, mint a kalauzt... — De csak azért, hidd el. hogy ne sértegessen! — A végén le kellett szánnunk — mondta a fiú. — És a múltkor ugyanez volt a villamoson. — Mi volt a villamoson? —. Hagyjuk, anyám! — a fiú felsóhajtott. És azt sem kell említeni, hogy több cselédünk volt. — De igazán, mintha családtagok lettek volna! Csak a szaguk... Tudod. Bandi, én sose szóltam nekik, de azt hiszem, ezeknek mindig van valámilyen szaguk. — Nem tudom, .anyám. De hagyja a cselédeket, még akkor is. ha családtagok voltak. A személyzetnek ne mondja, hogy fiam. — Mit mondjak? — Hát... hát... elvtársnő. Kérem, elvtársnő..-. — Elv társnő — ismételte az anya. — De ne így mondja! —. A fiú egy türelmetlen mozdulatot tett. — Ne ilyen hangon. — Hát milyen hangon? A fiú legyintett, majd tovább folytatta. * — És a közös étkezésen-ne forgassa, nézegesse a kanalat, mintha ragályos betegtől kapta volna. — Nem, nem Bandi teám. — És ha valakivel össze- ismerkedik— — Nem tsmerkedek össze senkivel. — Mert gőgös! —- De fiam— — Értse meg, ha nem áll szóba senkivel, akkor azt mondják— — A fiú fölugrott, és elindult megint kör- be-körbe a szobában. Az anya ölbe ejtett kézzel maga elé bámul. Egyszerre csak érezte, hogy nyekken mellette a dívány. És újra hallotta a hangot — Kérem— anyám. „ $ Hatalmas park, fakkaä, bokrokkal. Piros padok a sétányon. A fák mögött az üdülő barna épülete. — Az anya azt nézte. Éppen, most állt föl a pádról, hogy megszólítson valakit. Azt a húsos képű férfit, aki mellette öl az étkezőben. De valahogy nem tudta, mit mondjon. Így hát csak mosolygott, és hagyta, hogy elmenjen azzal a kékruhás nővel. Annak is köszönni kellett volna. De hogyan?... Egyszer valaki — úgy négyszemközt — rászólt, hogy ne elvtárs- nőzze! Mármost akkor mit mondjon? Hogy szólítsa a lányt, aki takarít? A fekete nőt a könyvtárban? Ezt, aki itt jön?... Ha megáll, és beszélgetni kezd... Az anya pár lépést tett. Visszacsuklott a padra, és a kavicsokat bámulta. Így maradt, amíg a lépések eltávolodtak. Aztán fölállt, és tétován elindult az üdülő felé. Aztán, mint akinek hirtelen eszébe jutott valami, megint visszahullt egy padra. És most már csak ült, ült, elveszve a parkban, mint egy ottfelejtett, ócska esernyő. * Részlet az idei József Attila-díjas szerző Egyérint-ó című kónyvnapi kótetébóL MÉSZÁROS LAJOS: TAB Am RÄZAK Varga Rudolf; Föld legyen alatta Apám a kertet asta. beleültette a holnapot mint embrió, a holdról bámészkodtam, csodáltam a mago* — kikel a földből, s már égig er. De én már akkor tudtam: dolgozni kell a magnak, ejjel és nappal járatni motorját, hogy majd égig nőjön, s vigyázni: föld legyen alatta. Ez a rét~ Ez a rét gyönyörű víragwáros, éjjel-nappal füstölnek gyárkéményfüvei fehérkavics repülőterem lökhajtásos bogarak tankolnak, tovabbszatlnak. ablakai tárva berepülhetnek rajta napból költöző fénymadarak, tornyai harmatharangjait szél rázza, olyan erő van itt, megmunkálná a hold sivatagát, én is így dolgozom, virágok, fogadjatok magatokba hát! Cföpe Imrei Orleo dala* Te arcod mását hordoztam éjszakámban és napomban, hordtam valahány dolgomban. Elemészt engem a bánat, elemészt teutánad, elemészt engem a szomjad szambán kavicsok csikorognak, vergődnék pántos karodban, nem ölelsz, derekam beleroppan. Vagyok; érted felöltözve, talpig lemeztelenedve. Homlokomon pecséted tüzes nyomai égnek, két karom gyűrűjében hiányod lobog sötéten. Mintha valamit ölelnék, emléked vissza-ölel még, könnyed csöpög arcomra, mint olvadt gyertya fággyá, bőröm csontig lemarja, helyében megkeményül, így öntesz talpig viasszba, így leslek élő gyertya. * Részlet a szerző Orfeo szerelme című könyvhéti kötetéből. 70 éve születet! ■Federico üarcia Lorca Ä spanyol fasizntws világhírű áldozatára, a modem spanyol irodalom legnagyobb alakjára emlékezik a világ- Federico Garda Lorca Granadában született, jómódú gazda fiaként. Sokoldalú, tehetséges gyerek volt: zongorázott, zeneszerzést tanult, népdalokat dolgozott fel és verseket írt. — Amikor 19 éves korában Madridba ment, nem volt már egészen kezdő az irodalomban. Pályáját a granádai táj élménye, a népköltészet hatása és a spanyol líra kibontakozó új iránya határozta meg. Első megjelent kötetei, az andalúz dalok és a cigányrománcok egycsa- pásra a spanyol irodalom kiemelkedő személyiségévé tették. Lorca példát mutatott a költői hagyomány megújítására, a zárt népi formák és a modem asszociációs, sőt látomásos technika egybefor- rasztására. Versei a képalkotás gazdagságával, megragadó ritmusukkal, tragikus mélységükkel keltettek feltűnést a költőtársak és az - olvasók körében. De Lorca verseiben nemcsak a nyelv és a forma minősége érdemel figyelmet. Az általa oly nagyra becsült és továbbfejlesztett _ 2ranadai folklór világában súlyos társadalmi problémák feszültek. , Csendőrök által zaklatott cigányok, üldözött szegényemberek tűnnek fél a versciklusokban. Sorsuk és konfliktusaik az írót is mindinkább foglalkoztatják. A szegénységgel szolidáris Lorca a költészet mellett az esszét és a drámát is műveli. Különösen a színpadot érzi alkalmasnak művészi és társadalmi eszményi kifejezésére, hatásos szolgálatára. Ma a költő mellett elsősorban a drámairó emlékét őrzi a világ. A színpadi szerző társadalmi elkötelezettsége, progresszivitása még nyilvánvalóbb, mint a lírikusé- Első darabja a Mariana Pineda című szabadságdráma. Ezt követi A csodálatos vargáné, ez a ma is nagy sikerrel játszott költői vígjáték. Lorca a harmincas években a köztársaság népművelő munkáját támogatta. — Színtársulatot alakított, klasszikus művekkel és saját darabjaival járta az országot. Dramaturg, rendező, író és koreográfus egyszemélyiben. Színházi műhelyének tapasztalatai teszik r.aav drámáit a modern világszint ház izgalma^ műsordarabjaivá. Ekkor írja a Vérnászk a Yermát és a Bemarda házát. Drámainak visszatérő motívuma az életet jelképező nő alakok tragédiája. Ezek az asszonyhősök nem törődnek bele sorsuk reménytelenségébe. Lázadnak és ha nem képesek magukat felszabadítani, megváltani —. inkább elpusztulnak. E művek a nyelvi anyag és jellemzés azonos forrásaiból merítenek, mint Lorca költészete, amelynek kiemelkedő darabját, a Torreádor-sira- tót, a magyar olvasók Nagy • László csodálatos , fordításában élvezhetik. Népköltészet és modernség izgalmas egysége. tragikus és látomásos atmoszféra teszi oly jejegze- tessé a Lorca-drámákat. Ezek a darabok a magyar színházak kedvelt műsordarabjai- Lorca magyarországi kultuszát segíti összes műveinek kiadása, s Tolnai Gábor nemrég megjelent tanulmánya, amely a fasiszták által megölt író-költő tragédiájának körülményeit deríti fel, eredeti dokumentumok alapján. — fii
