Szolnok Megyei Néplap, 1969. május (20. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-06 / 101. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1969. május 6, Nagyaktiva (Folytatás a 3. oldalról) hány üzemünk még mindig alapvető problémákkal küzd, nem sikerült megszilárdulnia. Az elmúlt időszakban megyénk mezőgazdaságában annyi szellemi és anyagi erő halmozódott fel, amely alapját képezheti az eddiginél Kiegyensúlyozottabb és dinamikusabb fejlődésnek. Majd így folytatta: További feladatainkról Engedjék meg, hogy a továbbiakban az irányelvekből adódóan — a tennivalókról szóljak és javaslatainkat előterjesszem. Ezek a feladatok a következők: — a szocialista tulajdonviszonyok továbbfejlesztése és megszilárdítása; — a termelőerőknek az eddiginél szervezettebb, észszerűbb felhasználása; — a munka termelékenységének, a termelés gazdaságosságának növelése; — a jövedelem-elosztási rendszer tökéletesítése; — a dolgozók életszínvonalának emelése; valamint — a fizikai és szellemi munka — illetve a város és falu közötti különbség további csökkentése. Mindezekre alapozva, a megye párt- és állami vezetése úgy látja: megérett az idő arra, hogy a mai mező- gazdasági és élelmezésügyi nagyaktíva elé megfelelő javaslatot bocsásson vitára. Tíz évvel ezelőtt azt mondtuk, hogy a nagyüzemek létrejötte után, általános célkitűzés az üzemek megszilárdítása, s ezzel párhuzamosan a termelés fejlesztése. Most úgy látjuk, hogy a továbbiakban meg Nyíri Béla referátumát tartja nem erősödött állami gazdaságokra és termelőszövetkezetekre kell erőnk egy részét fordítani. Üzemeink legyenek versenyképesek A társadalmi igénynek megfelelően tűzzünk magunk elé olyan célt, hogy élelmiszeripari — és mezőgazdasági üzemeink terményeikkel és termékeikkel a hazai és külföldi piacon egyaránt váljanak versenyképessé. Versenyképesség alatt értjük, az árutermelés folyamatos, mennyiségi növekedését, a minőség javítását a termelési költségek, csökkentését, végső soron a jövedelmezőség fokozását, amely alapját képezi a termelés mind nagyobb arányú bővítésének, s egyben az életszínvonal növekedésének is. Ügy látjuk, hogy a negyedik ötéves terv előkészítésének szakaszában az a helyes ha a mezőgazdasági üzemeink egy hosszabb, de legalább középtávú elképzeléssel, koncepcióval — vagy nevezzük fejlesztési tervnek — rendelkeznek; Azt javasoljuk — a tapasztalatok alapján — hogy üzemeink a tervezéskor több alternatívát dolgozzanak ki. Az látszik helyesnek, ha hosszú, de legalább középtávon van az üzemnek egy minimális programja, melyben kizárólag a saját erőre épít. Szükségesnek látszik rögzíteni egy olyan programot, ahol már a saját erő mellett az állami hiteleket is figyelembe veszik. A harmadik alternatíva lehet hosz- szabb távú elképzelés, amely kapcsolódhat nagyobb nép- gazdasági beruházásokhoz, vagy egy tájegység fejlesztéséhez. Pl. nálunk a tiszaugi szőlőrekonstrukció vagy a kiskörei vízlépcső megvalósítása, s az ezzel kapcsolatos, öntözésfejlesztési lehetőség kihasználása. Nyíri elvtárs hangsúlyozta: minden üzemágban egyszerre nem lehet versenyképessé válni. Épp ezért az üzemfejlesztési tervek elkészítésekor vegyék figyelembe, hogy a gazdaság milyen irányban szakosodik, mire koncentrál. Használják tel a tudomány és a szövetkezeti parasztok bölcsességét a döntés előtt. Az előadó ezután a főbb ágazatok fejlesztésére hívta fel az aktívaülés résztvevőinek figyelmét: A növénytermesztésen belül a továbbiakban sem lehet csökkenteni a kenyérgabona termesztésben eddig tett erőfeszítíéseket, ugyanekkor látnunk kell, hogy az elmúlt években elsősorban főbb takarmánynövényeinkből, így a lucernából és kukoricából volt a legkiegyen- súlyozottlanabb a termelés. Itt van tehát a legtöbb tartalék. Ezért a két legnagyobb területen termelt takarmánynövény — lucerna, kukorica — átlagtermésének fokozását ajánljuk. Kokoricát a szántóterület 17—19 százalékán termeljünk. Itt már 4—5 mázsa holdankénti hozamnövelés is igen nagy jelentőségű volna, s ez egyáltalán nem elérhetetlen; Nyíri elvtárs részletesen beszélt a rét- és legelőgazdálkodás megjavításáról. Azt ajánlotta: az üzemek használják fel a karcagi kutató- intézet eredményeit, mellyel a hozamot meg lehet többszörözni. Hangsúlyozta: az üzemek nagyobb energiát fordítsanak a takarmánygazdálkodás fejlesztésére. Ezután az állattenyésztési tennivalókról szólott, kiemelte a szarvasmarha- és sertéstenyésztés fejlesztésének a takarmányozási technológia betartásának fontosságát. Javasolta: az üzemek nagyobb figyelmet fordítsanak a növényi és állategészségügyi követelményekre Majd a műszaki és állóeszközfejlesztésről beszélt. Ennél a beruházások korszerűsége legyen az irányadó. Az üsernek közötti kooperáció A versenyképesség fokozása érdekében eddig említett növénytermesztési, állattenyésztési és műszaki fejlesztési lehetőségek mellett külön figyelmet érdemel az üzemek közötti kooperáció. Állami gazdaságaink példája nyomán, szövetkezeteinknek is érdemes vizsgálni ezt a témát. Az ilyen jellegű együttműködésnek előfeltétele, hogy eloszlassák szövetkezeteink az egymással szembeni bizalmatlanságot, előítéleteket, s a lehetőségei két felmérve, közös érdekeltségi alapon fogjanak össze egy-egy nagyobb feladat megoldására Szólnunk kell az élelmiszeripari és mező- gazdasági üzemek vertikális kapcsolatáról is. Elérkezett az ideje annak, hogy az élelmiszeripari és mezőgazdasági üzemek kapcsolata olyan irányba terelődjön, hogy a végtermék mennyiségben, minőségben, az előállítási költség csökkentésében, az árunak a piacon való elhelyezésében, s így. a jövedelSzolnokon mezőségben mindkét fél érdekelve legyen. Ezután így folytatta: Ha egyetértenek vele a tanácskozás résztvevői, állapodjunk meg abban, hogy a következő két év a technológiai, helyesebben az agró- és zootechnikai fegyelem megszilárdításának, s a már ismert új eljárások elterjesztésének éve legyen. Ennek az elvnek a gyakorlatba való, következetes érvényesítése nélkül ugyapis nem lehet versenyképessé válni, nem lehet felszámolni azt az áldatlan állapotot, ami mezőgazdasági üzemeink egyrészében van, hogy a beA tanácskozás vitája Nyíri Béla előterjesztésének elhangzása után az elnöklő Bódi Imre Állami-díjas tsz-elnök Balogh Györgynek. a kenderesi Vörös Csepel Termelőszövetkezet szocialista brigádvezetőjének adta meg a szót. Ö arról beszélt, mit jelent a hármas jelszó megvalósulása egy olyan szövetkezetben, ahol már ötvenkét tagja van a mozgalomnak. Varjú Sándor, a nagykunsági tsz-szövetség elnöke következett. Bírálta a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztériumot, mert mint mondta elzárkózik kezdeményezések elől. Szóvá- tette Tiszaszőllős, Abádsza- lók és Tiszafüred gondját, — miszerint már kisajátítottak földjeikből a Tisza II. építéséhez, de még nincs arról döntés, hogyan kárpótolják őket. Garai Lajos a Palotási Állami Gazdaság igazgatója — többek között azt mondta el, hogy náluk a munkások 90 százaléka már szakképzett. Dr. Szabó Béla Allami-dijas, a tiszaföldvári Lenin Tsz termelésvezetője az üzemi koncentráció, a koncentrált termelés előnyeit bizonyította. Szeberényi Mihály, a kun- hegyesi Lenin Tsz alapító tagja arról a küzdelemről szólt, ami 1948 óta közös gazdaságukat jellemezte. Az idős ember visszaemlékezéseit háromszor szakította félbe a hallgatók tapsa. Erős András, a Karcagi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum igazgatója a továbbképzés szükségességéről szólt s mint Mezőgazdasági üzemeink jól vizsgáztak vált módszereket, alapvető eljárásokat egyáltalán nem, vagy rosszul alkalmazzák. Az előadó részletesen szólt a szocialista brigádok megbecsüléséről, anyagi és erkölcsi támogatásának szükségességéről, s a vezetés színvonalának javításáról. A nagy érdeklődéssel kísért előadását á következő szavakkal fejezte be: Meggyőződésünk, hogy a tanácskozás résztvevői javaslataikkal kiegészítik a beszámolót és közös nevezőre jutva, egységes álláspontot alakíthatunk ki az irányelvek végrehajtása érdekében. mondotta a tanévben nyolc céltanfolyamot fejeztek be. Bereczki Lajos, a középti- szavidéki és a jászsági tsz- szövetség titkára azzal kezdte hozzászólását, hogy a közös gazdaságok felismerték mit jelent nekik a szövetség, néhány gazdaság azonban még formálisan csak a hozzájárulás fizetésével kötődik saját szervezetéhez. Szólt a belső ellenőrzés fontosságáról, majd szóvátette, hogy még mindig nem valósult meg a gazdasági egyenlőség a termelőszövetkezetek és a monopolhelyzetben lévő vállalatok között. Erre bizonyítékul az állami építőipar, a tejport, az öntözőberendezések, forgalmazó vállalatok és a termelőszövetkezetek kapcsolatát említette. Ebéd után Varjú Sándor, a nagykunsági tsz-szövetség elnöke vezette a vitát. Kővári Ferencné, a Héki Állami Gazdaság SZB-titkára el. mondotta, hogy a környező termelőszövetkezeteket korábban segítették megerősödésükben. Ma erős versenytársaik ezek az állami gazdaságnak. Fekete Tibor, jászalsó- szentgyörgyi Petőfi Tsz elnöke hangsúlyozta: a gazdasági döntések előtt figyelemmel kell kisérni azok társadalmi hatását is. A tsz-ek most új fejlődési szakasz előtt állnak, megkezdődött a mezőgazdaság iparosítása. Ezután részletesen szólt a gazdasági szabályzóknak, az árrendszernek a hatásáról a termelésre. A nélkülözhetetlen ócskavas —Marti n-kemencék ben állít* Dr. Sághy Vilmos, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter első helyettese a MÉM vezetőinek üdvözletét tolmácsolta. Elmondotta, hogy a harmadik ötéves terv 13— 15 százalékos fejlődési ütemet írt elő a mezőgazdaságnak. Ezt túlteljesítjük; A múlt év erőpróba volt. Mezőgazdasági üzemeink jól vizsgáztak, helyesen éltek a nagyobb önállóság adta lehetőségekkel. Ezután néhány tennivalóra hívta fel a figyelmet. Előbbre kell lépnünk a ízálastakarmány termelésben, a rét- és legelő- gazdálkodásban. Gátat kell szabni a szarvasmarha-állomány csökkenésének. Ezért olyan kormányintézkedések sorozatára van szükség, mely segít a helyzet megváltoztatásában. Ezután a közép- és hosszútávra szóló tervezés szükségességére, a szakemberek továbbképzésének fontosságára s a melléküzemági tevékenység fejlesztésére hívta fel a jelenlévők figyelmét. Végül válaszolt a felszólalók hozzá intézett kérdéseire. Fodor Mihály elnökletével folytatódott a tanácskozás, amelyen dr. Kurucz Gyula kandidátus, a nagykunsági kutatóintézet igazgatója szólt következőnek. Bejelentette, a jövőben intézetük a talajjavítás és a talaj művelés Iktatásának országos gazdája lesz. Felhívta a figyelmet, hogy 3 megyében nem meg. felelő a takarmánytermesztés, a legelőgazdálkodás. Száraz László, a Szolnok megyei KISZ Bizottság titkára, a mintegy tizennégyezer megyei parasztfiatal tevékenységéről szólt. Nyíri Béla összefoglalójában többek között arra tért ki, hogy a mezőgazdasági üzemek már a Tisza II. öntözőrendszeréhez illeszkedően tervezzenek. Fodor Mihály, a megyei tanács vb elnöke zárszavában arra intette a vezetőket, sose feledjék el, hogy a műszaki, technikai forradalom korában is az ember az első. Ügy gondoskodjanak az emberekről, — munkakörülményeikről, munkahelyeikről, hogy jól érezzék magukat a szocialista mezőgazdaságban, „ ___ So kféle jóslat elhangzóit már arra vonatkozóan, hogy az acél rohamosan el fogja veszíteni az iparban betöltött vezető szerepét, könnyűfémek. műanyagok lépnek a helyébe. Nos. a jövendölés eddig nem vált be. Vannak persze olyan területek, ahol a helyettesítés sikerrel járt, de értékes tulajdonságai és egyetemes alkalmazhatósága folytán az acél továbbra is tartja kulcsihelyzetét ég termelése évTŐl évre fokozódik. A figyelmes újságolvasó időnként elgondolkoztató hírekkel találkozhat. melyek arról tudósítanak, hogy egyes országokban az ócskavas- hiány veszélyezteti az acéltermelést. Ami külön érdekesség, rendszerint iparilag fejlett, vasércekben gazdag országokról van szó, amelyekről aligha feltételeznénk, hogy ilyen „hétköznapi” gondokkal küzdenek. Ennek folytán nem is ritkaság, hogy egyes acélexportjukról neve- zete.s államok ócskavas importálására kényszerülnek. Pedig az acélgyártás technológiájának ismeretében nagyon is természetes ez. A nagyolvasztókból nyert nyersvas nagyobbik részét acéllá dolgozzák fel. Ehhez elsősorban csökkenteni kell a nyersvas nagy széntartalmát, i és el kell távolítani az egyéb, minőségrontó szennyeződéseket. 1856-ban az angol Besse- mernek az a gondolata támadt. hogy a nyersvas nem- kívánatos „kísérőit” levegő bevezetésével kellene eltávolítani a megömlesztett fémből. A kísérletek sikerrel jártak, a vasban lévő idegen anyagok oxidálódtak és eltávoztak. Később Bessemerkörte néven vált ismertté ez az acélgyártó berendezés, mélynek egyik hibája az volt, hogy a foszfort és a ként egyáltalán, nem vagy csak kis mértekben lehetett eltávolítani a vasból; a másik hiányossága abban mutatkozott meg, hogy a konverter viszonylag kis befogadóképességű volt. Az elsőnek említett hátrányt kiküszöbölték ugyan az úgynevezett Tho- mas-kőrte létrehozásával, de a második hiányosságot ezzel sem sikerült megszüntetni. Teljesség kedvéért azt is meg kell jegyeznünk, hogy egyik típus sem alkalmas hailadékok feldolgozására. Időköziben egy új acél- gyártási mód fejlődött ki. amelynél a „frissítés” — az oxidálás — a Siemens—Martin -lángkemencében történik. Ezekben a kemencékben eleinte csak az acélélőállításnál keletkező hulladékokat olvasztották meg, amihez kevés nyersvasat is adagoltak. Am az eljárás az idők folyamán hatalmas fejlődésen ment át. messze túlszárnyalta a Bessemer- és a Thomas- módsziert. és manapság a világ acéltermelésének több mint 9q százalékát Siemens ják elő. A gázzal fűtött, nagy befogadóképességű, lapos me- mence alakú Siemens—Martin-kemencébe xiyersvasat, ócskavasat és acélhulladékot adagolnak, az utóbbi kettőből akár 50—70 százaléknyit is. Minél több nyersvas kerül a kemencébe, annál több szilíciumot, mangánt és szenet kell az olvadékból eltávolítani; e kemencetípusnál ért a feladatot a vasoxid végzi el, mely a dozsdás ócskavassal kerül a kemencébe! A vasat pusztító rozsdát általában károsnak tartják, ahogy lehet védekezünk is ellene, itt viszont kifejezetten hasznosnak kell minősítenünk. A Siemes-Martm-eljárás ismeretében belátírató, hogy több jóminőségű acél előállításához egyre több ócskavas szükséges. Ügy is mondhatnánk, hogy a módszerben rejlő hatalmas előnyök kicsit visszájára fordították a helyzetet, az ócskavas „rabszolgájává” tették az céllkohá- szatot Újabban az egyre inkább mutatkozó ócskavashiányom úgy igyekeznek segíteni, hogy oxigént hivatnak át az acélolvadékon, így ugyanis csökken az ócskavas- (vasoxid) igény. A „rozsdatemetők”. a hulladékvas begyűjtésére és előkészítésére létrehozott hatalmas telepek ma már minden iparilag fejlett ország arculatához hozzátartoznak. A „kincset érő” ócskavasat részint az iparvállalatoktól szedik össze, részint a lakosságtól. a háztartásokból gyűjtik be. Gyakorlott szakemberek már a begyűjtés különböző fázisaiban válogatják. osztályozzák, darabolják az egyes vas- és acélfajtákat. A többféle fémből álló szerkezeteket szétbontják. úgy különítik el egymástól a különnemű alkatrészeket A hulladékhalmaz laza összevisszaságából azután a hatalmas prések kis. tömör „csomagokat”, bálákat formálnak. hogy a rakodóteret jobban, kihasználva utazhassanak céljuk felé, távoli országok vagy hazai feldolgozó- üzemek kohóiba. (Hazánkban évente mintegy egymillió tonna hulladék acélanyagot készítenek elő a telepeken kohászati felhasználásra). A hulladékbegyűjtésnek és előkészítésnek ez a felelősségteljes munkája egy láncszem abban a folyamatban, ami lehetővé teszi, hogy a gépgyártás, az építőipar, a vegyipar és sok más felhasználási ág el legyen látva jóminőségű alapanyaggal, acél- laL B. L Angol gyártmányú ócskavasbálázó prés, amely óránkén! 20—30 tam» hulladékot készít elő szállításra ' ' ~ ' i
