Szolnok Megyei Néplap, 1969. május (20. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-01 / 98. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1969. május l„ A hatnapos háború kétszer h napja Tart a válság Libanonban — Pe politikai élőt Tegnap esti hey\%etkép Az International Herald Tribune című Párizsban megje­lenő amerikai napilap egyik minapi számának karikatúrája két, tüzelőállásba beásott izraeli katonát ábrázol. A képalá­írás szerint ezt mondják egymásnak: „Ez a mi hatnapos há­borúnk hétszázadik napja”. Nasszer elnök a francia televíziónak adott minapi in­terjújában hasonló kijelentést tett Rámutatott: „U Thant ENSZ főtitkárnak igaza volt, amikor valóságos hadiállapotról beszélt. A megszállás egyenlő a hadiállapottal. Amennyiben Izrael elfogadja és végrehajtja a Biztonsági Tanács határo- 1 zatát, a hadiállapot véget ér”. Csakhogy Izrael nem hajlandó végrehajtani a BT határo­zatát. A minap tartott sajtóértekezletet Abba Eban izraeli külügyminiszter is és ezen ismét a kétoldalú béketárgyalások felvételét hangoztatta. S hogy a hadiállapot mennyire nem ért véget, sőt, napról napra súlyosabbá válik, azt mutatja az is, hogy szerdán" iz­raeli rohamcsapatok átkeltek a Szuezi csatornán, betörtek Felső-Egyíptom térségébe és egyiptomi célpontokat semmi­sítettek meg. Károkat okoztak magasfeszültségű távvezeté­kekben és Nilus hidakban. Ugyanakkor Kantara térségében, a Szuezi csatorna túlsó, izraeli megszállás alatt tartott felén, négy és fél ÓEás tűzpárbajt vívtam egyiptomi erők és izraeli csapatok. Tisztázatlan még a libanoni helyzet is. Egy kormány­szóvivő bejelentése szerint palesztínai gerillák és a libanoni hadsereg egységei között „nézeteltérésre került sor”. Helyi sajtó jelentések szerint a hadsereg szerdán elzárta az utat egy gerilla egység előtt, amely a tűzszüneti vonalon át az Izrael által megszállt területre akart behatolni. Bejrúti lapok sze­rint a gerillák körülzártak egy katonai helyőrséget, amely Franciaországban tilos a felvonulás később erősítést kapott. S miközben ilyen hely! csatározások­ra kerül sor, a libanoni politikai és katonai vezetők még mindig nem tudták eldönteni, mi legyen az oszág hivatalos álláspontja a Palesztinái ellenállók ügyében. A lemondott de még hivatalban lévő miniszterelnök, Karami szerint Li­banon minden politikai csoportosulása támogatja az ellen­állókat — elvileg. Ugyanakkor egyetértenek abban is, hogy köztük és a libanoni hatóságok között egyfajta koordinációra van szükség. A szerdai incidens, amelyről az imént szóltunk, éppen nem e koordináció megvalósulásáról beszél, az AP hírügynökség pedig tudni véli, hogy a libanoni reguláris ka­tonaság vezetői aligha járulnak hozzá majd ahhoz, hogy Izrael ellen libanoni területről folyjék gerilla tevékenység. Franciaországban megpezsdült a politikai élet. Pompidou után hivatalosan még nincs újabb elnökjelölt, mert a szocia­listák csak vasárnapi konferenciájukon döntik el, csakugyan jelölik-e az ajánlkozó Deferre-t. Pompidou mindenesetre ma­gával akarja ragadni a gaulleistákon kívül a centrum híveit is és ha ez sikerül neki, a centrista Poher aligha jelölteti magát Az sem pldöntött még, hogy a kommunisták csak­ugyan nem támogatják-e majd Deferre-t, amennyiben ő lesz a szocialisták elnöke, abban az esetben ugyanis Mitterand- nak alig van esélye, hogy valamiféle egyesült baloldal elnök­jelöltje legyen. S közben már elvágták a „forró drótot”, a közvetlen tele­fonvonalat Coley les Deux Eglises, De Gaulle tuszkulánuma és az elnöki hivatal, a párizsi Elysées palota között. Ám az sincs még kizárva, hogy De Gaulle esetleg újra jelentkezni fog — egy másik vonalon. <KS) Május 1“i ünnepségek Csehszlovákiában Giscard D’Estainig volt fran­cia pénzügyminiszter, a füg­getlen köztársaságiak orszá­gos szövetségének elnöke ki­jelentette, hogy nem kíván indulni a. francia elnökvá- * lasztásokon. D’Estaing, aki a vasárnapi népszavazás idején szakított De Gaulle-lal. újságíróknak adott nyilatkozatában han­goztatta: „Semmiesetré sem akarok elnökjelölt lenni”. Párizs (MTI) A francia kormány szer­dán betiltott minden nyilvá­nos felvonulást május else­jére. A belügyminisztérium a ti­lalmat azzal indokolta, hogy szélsőséges csoportok beje­lentették: május- elsejét a i,forradalmi harc napjává” kívánják avatni. Béke világtalálkozó Berlin (MTI) Világszerte növekszik az érdeklődés a húsz nemzet­közi szervezet kezdeménye­zésére összehívott világ bé­ketalálkozó iránt, amelyet, június 21-től 24-ig tartanak az .NDK fővárosában. Szá­mos onszágban előkészítő bi­zottságok alakultak. Indiában néves közéleti személyiségek felhívást in­Mixon leszámolást sürget a tüntetőkkel téztek valamennyi indiai szervezethez, hogy támogas­sa a béketalálkozó gondola­tát Hasonló kezdeményezés­ről érkezett hír többek kö­zött Kanadából, a Szovjet­unióból, Japánból és az EAK-bóI. Támogatja a talál­kozót a Demokratikus Ifjú­sági Világszövetség és a Nem­zetközi Demokratikus Nőszö­vetség is. MINDENFELŐL WASHINGTON (MTI) Nixon amerikai elnök ked­den este a kereskedelmi ka­mara, ülésén bírálta az ok­tatási intézményekben tartott tüntetések és nagygyűlések szervezőit. Kijelentette: — „Nem lehet szó semmiféle kompromisszumról a tör­vénytelenséggel, nem enged­hetnek az erőszaknak, ha azt akarjuk, hogy az Egyesült Államokban fannmaradjon a szabad oktatási rendszer”. KAIRO (MÉN A) £ajj,at, az.EAK kormányá­nak szóvivője szerdán dél­előtt sajtóértekezletet tartott, amelyen válaszolt a külföldi tudósítóknak az izraeli kom­mandók kedd éjszaka végre­hajtott, támadásaival kapcso­latos 'kérdéseire. A szóvivő határozottan kijelentette, — .hogy a Nagh Hammadi és Edfu térségében gazdasági berendezések és területek el­len végrehajtott izraeli tá­madás teljes kudarcot val­lott. Felhívta a külföldi új­ságírókat, keressék fel a meetelölt helyeket és győződ­jenek meg saját szemükkel az izraeli támadás sikerte­lenségéről. TÉL AVIV (Reuter, ÚTI, AP) A Tel AViv-i Maariv című esti lac Különkiadásában — hétveri kedve számol be az izraeli kommandók által — Egyiptomnak okozott károk­Nixon felszólította az egyete­mek és a főiskolák vezetősé­gét; hogy még határozottab­ban vegyék elejét „a törvény­telen-elégedetlenségé meg­nyilvánulásainak. Mint Ismeretes, az ameri­kai diákok a vietnami hábo­rú, a faji megkülönböztetés ellen tüntetnek és tiltakoz­nak amiatt, hogy a Pentagon a katonai kiképzésbe be­vonja az oktatási intézmé­nyeket is. tói. Az. újság magas állású informátorokra hivatkozva azt írja, hogy az izraeli kom­mandók megrongáltak Felső- Egyíptomban sok Kairóba vezető — magasfeszültségű áramvezetéket, azonkívül a 300 méter hosszú Nagh Ham­madi gátat. Ennek következ­tében a Nilus vize nagy te­rületeket öntött el. Egy izraeli katonai szóvivő azt állította, hogy az izraeli egységek nem ütköztek el­lenállásba és veszteségek nélkül tértek vissza. Cj-Delhí (MTI) Surendra Szingh India* külügyminiszterhelyettes ki­jelentette a parlamentben, hogy India hajlandó fontoló­ra venni a tárgyalásokat Kí­nával, ha Peking békés tár­PRAGA (MTI) Csehszlovákiában a felsza­badulás óta a „májusi na­pok” megünneplésének kü­lönös jeléntősége van. Má­jus elsejének megünneplé­sét mindig összekapcsolták május 9-nek, Prágának és az egész országnak a német fa­siszták elnyomása alól tör­tént felszabadításának ün­nepségeivel. Ez évben bonyolult belpo­litikai helyzetben kerül sor a hagyományos ünnepségek­re, jóllehet a CSKP Köz­ponti Bizottságának legutób­bi határozatai már megmu­tatták a válságból kivezető utat Ezért a politikai vezető szervek úgy döntöttek, hogy bizonyos körök esetleges pro- vikációit megakadályozandó — az idén mindenhol a he­lyi körülményeknek megfe­lelően ünnepeljék a „májusi napokat”: hagyományos fel­vonulásokkal, avagy egysze­rűbb keretek között Prágá­ban az üzemekben rendezik meg az ünnepségeket. to­vábbá a kerületi pártszervek és nemzeti front szervezetek is tartanak gyűléseket A fő­város ünnepi díszben várja a május 1-ét: mindenütt vö­rös és nemzetiszínű zászlók, felíratok, amelyek a kom­munista és munkáspártok és a CSEJP együvétartozását él­tetik. A prágai várban — a ha­gyományoknak megfelelően — szerdán délelőtt adta át Svoboda köztársasági elnök a legkiválóbb dolgozóknak, tudósoknak, művészeknek. szakmunkásoknak, gazdasági vezetőknek és kiemelkedő közéleti embereknek a Ele­ment Gottwald-díj különbö­ző fokozatait a köztársasági rend és a Munkaérdemrend kitüntetéseket Szerdán dél­előtt tartott ünnepi ülést a nemzeti front prágai bizott­sága is. Délután kezdődtek az ünnepségek az üzemek­ben és a kerületekben. Prágá­ban vannak már az ünnepsé­geken részt vevő külföldi szakszervezeti küldöttségek, többek között a Szovjetunió­ból, az NDK-bóI, Romániából, Jugoszláviából, Olaszország­ból, Finnországból, Japánból, Ceylonból és Venezuelából. Csütörtökön, május elsején folytatódnak az üzemi és ke­rületi ünnepségek, a Julius Fucik parkban pedig nagy­szabású népünnepélyre ke­rül sor. SokszáZ vidéki városban és a falvakban — elsősorban Szlovákiában — ahol kon­szolidáltabb a politika! hely­zet, felvonulásokkal ünnep­ük május elsejét. Az állami vezetők közül többen részt vesznek a má­jus elsejei demonstrációkon, ígv például Old rich Cemik miniszterelnök Bmobam. Ieter Colotka Ostravában, Razl cseh miniszterelnök Ceske Budejoviceban jelenik meg. Az idei május 1. remélhe­tőleg sikeres vizsgája lesz a párt sorai egyesítésének, azokon az egészséges alapo­kon, amelyeket a CSKP KB legutóbbi ülése rakott le — írja a Rudé Fráva kon elmenekültek. A rendőr­ség tüzet nyitott és — jelen­tések szerint — a merénylő­ket őrizetbe vette. A me­rénylet vádjával letartózta­tott egyik személyről később kiderült, hogy egy bolttulaj­donosról van szó, aki a kora reggeli órákban levegőzni ment ki és amikor meghal­lotta a robbanást futásnak eredt Kedden heves csata dúlt Tay Minh közelében ameri­kai páncélos egységek és a DNFF fegyveres alakulatai között. Az amerikaiak harc­kocsikat is bevetettek a haza, fiák ellen. Két órás csata után a harc lecsendesedett de fél óra múlva a hazafias erők újult erővel rohamoztok. Saigon! bejelentés szerint a harcokban 47 partizán halt meg vagy sebesült meg, míg az amerikaiak veszteségét 35 főben jelölik meg. LONDON Kiicsi Accs! japán külügy­miniszter négynapos látoga­tásra szerdán Londonba ér­kezett LIVERPOOL „Olajriadót” rendeltek el miután egy nyugatnémet hajó összeütközött egy angol tartályhajóval. Az összeütkö­zés következtében a tartály­hajóból kétezer tohna olaj ömlött a tengerbe. CAMBRIDGE Li Kuang-Ju slmgapoireí miniszterelnök De Gaüile tá­bornok lemondása miatt el­halasztotta párizsi látogatá­sát. A miniszterelnök szóvi­vője közölte, hogy a francia kormány kérte a látogatás elhalasztását BUENOS AIRES Az Argetin Kommunista Párt Központi Bizottsága egy­hangú helyesléssel elfogadta a kommunista és munkáspár­tok nemzetközi tanácskozásá­nak előkészítő bizottsága ál­tal kidolgozott alapvető do­kumentum tervezetét. VARSÓ Stefan* Jedrychowskí len­gyel külügyminiszter algériai látogatásáról közös közle­ményt hoztak nyilvánosságra. A közlemény bevezetőben megállapítja, hogy az algériai államférfiak és a lengyel külügyminiszter közötti véle­ménycsere a nézetek nagyfo­kú hasonlóságát mutatta. A két fél kifejezésre juttatta azt a meggyőződését, hogy a közel-keleti konfliktus meg­oldásának alapvető feltétele az izraeli agresszió következ­ményeinek teljes felszámo­lása. A közős közlemény tel­jes szolidaritásáról biztosítja az agresszorok ellen harcoló hős vietnami népet. 3r A Zolnierz Wolnosci, a len­gyel néphadsereg központi lapja megkezdte Georgij Zsu- kov emlékiratainak folytatá­sos közlését A lap bevezető­ben rövid méltatást közöl a könyvről. Ebben a többi kö­zött megállapítja: „Zsukov elég sokat ír Sztálinnal, mint katonai főparancsnok­kal, tartott hivatalos kapcso­latairól. Nem mellőzi a Sztálinra vonatkozó kritikai megjegyzéseket, de megcáfol­ta azt az állítást is, amely szerint Sztálin földgömbről irányította a hadműveleteket KARACHI óriáskígyó falt fel egy 8 éves gyermeket a kelet-pa­kisztáni Coxbazar körzeté­ben. A kisfiú elindult falujá­ból, hogy a környéken gyógy­füveket gyűjtsön. Aráikor a késő délutáni órákban sem ért haza, a szülők a falu la­kosaival együtt a. gyermek keresésére indultak és köz­ben egy óriáskígyóra buk­kantak. A pitont megölték és megtalálták benne az el­tűnt kisfiú holttestét GENF KílencvenmilliÓ távbeszélő állomás működött 1954-ben a világon. 1969-re ez a szám 200 millióra emelkedett, míg kétezerre eléri a 600 milliót — Jelentette be a nemzet­közi távközlési unió. WASHINGTON A szabadság arany érdem­rendjével tüntette ki Nixon elnök Duke Ellington neves amerikai jgzz-zenészt, 70. születésnapja alkalmából. BOMBAY Megmérgezte magát egy éhező család az indiai Nag­pur városában. A család hat tagja meghalt. A mérgezést csak az egyik 12 éves gyer- meg élte túL Beirut (AP) Egy libanoni kormányszó­vivő közlése szerint „nézet- eltérésre került sor” Paleszti­nái gerillák és a libanoni hadsereg egységei között. — Helyi sajtó jelentések szerint a hadsereg szerdán hajnalt LIMA Trágár szavakkal firkálják tele huligánok Lima épüle­teit. A rendőrség az elfogott tettesekkel ötezerszer íratja le a kivetkező mondatot: „Óv­nunk kell a város tisztasá­gát” , 1 NEW YORK Lezuhant egy F—111 B tí­pusú bombázó vadászgép Ney York közelében. A piló­ta szörnyethalt, özvegye há­rommillió dolláros kártéríté­si pert indított a repülőgépet gyártó vállalat ellen, mert megítélése szerint a szeren­csétlenséget gyártási hiba okozta. ALGÍR A folyó évre szőlő szov­jet—algériai árucsereforga­lom volumene, a most Algír­ban aláírt kereskedelmi jegy­zőkönyvi megállapodás ér­telmében két és félszerese a tavalyinak. BELGRAD Louis Saillant, a szakszer­vezeti világszövetség fótit kára a belgrádi Rad. a Ju­goszláv Szakszervezetek he­tilapja május 1-i számában a világszövetség soronkövet- kező teendőit három pont­ban foglalta össze: a nem­zetközi munkásszolidaritás kiszélesítése, további akciók a szakszervezeti jogok meg­védésére egyes országokban, s a kapcsolatok bővítése olyan szakszervezetekkel, amelyek nem tagjai a szak- szervezeti világszövetségnek, TÓK1Ó Befejezte munkáját a szovjet—japán halászati bi­zottság április 2-án megnyílt ülésszaka A két küldöttség jegyzőkönyvi megállapodást írt alá a halászattal kapcso­latos összes kérdések meg­oldásáról PACHUCA A mexikói Paehucá 'zá­rosában az utca kellős köze­pére zuhant egy helikopter, A gépen tartózkodó három személy azonnal meghalt. RAWALPINDI letartóztatták NaiihuTlah Khánt Ajub Khán volt pa­kisztáni elnök sógorát. AÍzal vádolják, hogy meggyilkolt egv földesurat és földjét ma­gának sajátította M. CARACAS Venezuela és Csehszlová­kia kedden helyreállította az 1952-ben megszakadt diplo­máciai kapcsolatokat — je­lentette be a venezuelai kül­ügyminisztérium. BET,GR AD Az immár hetek óta dü­höngő „bácskai vulkánt”, a becsei földgázkitörést, legfel­jebb két hónap leforgása alatt lehet elfojtani. Egy francia cég — a Dovelles- Schlumberger — vállalta a naponta mintegy egy—más- félmillió tonna gázt lövető 150 méter átmérőjű kráter betömését A munka szerda reggel kezdődött meg a ju­goszláviai kisváros határá­ban. ' # A jesenicel vasművé­munkástanácsa kizárta a vállalat dolgozói sorából a kohóüzemben április köze pén kirobbant sztrájk nég.' vezetőjét, a sztrájk — amely végül a jugoszláv biztonsági szervek közbelépésére ért véget — azért kezdődött, mert a vasművek rossz gaz­dasági eredményeire hivat­kozva a megszabottnál keve­sebb bért fizetett ki a dol­gozóknak. ban elzárta az utat égy ge­rilla egység előtt, amely a tűZSzüneti vonalon keresztül az Izrael által megszállt te­rületre akart behatolni. — Beiruti lapok szerint a ge­rillák körülzártak egy ka­tonai helyőrséget, amely ké­sőbb erősítéseket kapott­Kína tárgyal Indiával ? Merénylet a saigoni városháza ellen SAIGON (MTD Szerdán kofa reggel bom­bát dobtak a saigoni város­háza épületére — jelentik a nyugati hírügynökségek. A hatamas robbanás a városhá­zát megrongálta. Az épület óriási vaskapuja kiszakadt és a vastag falak megrepedez­tek. Egyelőre nem ismeretes, hogy emberéletben esett-e kár. Rendőri jelentések sze­rint a merényletet négy ke­rékpáros fiatalember követte el. A táskában elhelyezett 4 kilónyi robbanóanyagot az egyik rádobta a városháza épületére, majd kerókpárju­gyalásokon akarja rendezni a határkérdéseket. A miniszter­helyettes elmondotta, olyan hírek érkeztek, hogy Csou En-laj kínai miniszterelnök állást foglal a területi viták tárgyalásos rendezése mellett. Ellentétes hírek az izraeli támadásról Nézeteltérések Libanonbann

Next

/
Thumbnails
Contents