Szolnok Megyei Néplap, 1969. március (20. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-15 / 62. szám
XX. évfolyam, 62. szám. Ára: 70 fillér 1969. március 15., szombat. 1848—1918 címmel jelent meg ezelőtt ötven évvel, 1919. március 16-án az első Szolnok megyei napilap első számának vezércikke. A Szolnoki Munkás volt megyénkben az első napilap, amely messzezengően hirdette a kommunisták igazát. Tisztelettel adózunk a szocializmus igaz ügyét szivveUlélekkel szolgáló elődeinknek, amikor a mai évfordulón újból kinyomatjuk az első vezércikk teljes szövegét. Csalódna a?, aki azt hinné, hogy a negyvennyolcas forradalom március tizenötödikén kezdődött; úgyszintén az is, aki azt hinné, hogy az októberi forradalom pedig november harmadikén bevégződött. A forradalmaknak sem kezdetük, sem végezetük nincsen. Az időnként ismétlődő, döntő erejű kirobbanások csak vulkánikus kitörések, melyek hosszabb vagy rövjdebb időn át felhalmozódott erőknek tűzhányó- szerű feszítése. Amíg- a földi élet terhei és jogai, örömei és szenvedései nem egyformán oszla-* nak meg az emberek között, amíg a materiális erő és hafalom képezendi a jog alapját, amíg á gazdasági berendezkedésnek csak szélsőségei dominálnak gazdagok és szegények személyében egy elenyésző középosztály mellett, addig mindig lesz forradalom. Az. emberiség általános fejlődésével együtt azonban a forradalmak szelleme és technikája Is fejlődik. A negyvennyolcas forradalmak súlya például a szónoki meggyőzés, versek szavalása, az igazság és jog szemléltető kidomboritása. Az erő ennélfogva fölötte intenzív, de rövid lélegzetű, A forradalmi taktika kezdetleges, nehézkes. Mintha azt hinnék az emberek, hogy a jognak és igazságnak egyszerű hangoztatása ’ elegendő a zsarnokság maffiájának az eltiprá- sára. Történtek ugyan bizonyos lépések a forradalomnak nemzetközileg való biztosítására, ezek a bizonytalan lépések azonban a külföldi uralkodók, dolgozó szobáinak sima parkettjén, de még inkább azok diplomáciai hazugságain és alakoskodásán végzetesen megcsuszamlanak. Az igazságnak és a jognak szüntelenül való hangoztatása közben nem számolnak a királyok, császárok, cárok és mindenféle fejedelmek égisze alatt egyesült feudalizmus és kapitalizmus világszervezetével, az ezek szekerét toló burzsoáziával. Nem számolnak a miUtariz- mua és klerikálizmus ölelkező világszövetségével, melyek közül különösen az az utóbbi az, mely a „szeretet” isteni álarca alatt létezése óta a legtöbb bűnt, a legtöbb gazságot követte el az emberiség békéje, fejlődése és jobbléte ellen. Ennek a sok nemszámolásnak, az igazságba és jogba vetett túlságos nagy bizoda- lomnák és az idealizmus nagy méreteinek a következménye:' vér, könny, levere- lés, bilincs, akasztófa és hó- hórbárd. A királyi pribékek nyakig gázolnak proletárvérbe, mig nyomorult gazdáik: a feudá- listák és klerikálisok megelégedetten dörzsölik kezeiket és osztozkodnak. A nép pedig sárbatipor- fcan, megalázva hordja tovább nehéz bilincseit és a költő szomorúan dúdolja csöndes magányába: „Az nem lehet, hogy ész, erő s oly szent akarat, hiába sor- vadozzanak egy átok súlya alatt.” És valóban nem lehet Egy Mar* Károly zsenije kellett ahhoz, hogy örökre megváltozzon a világ rendje. Marx világot átfogó szive és jövendőbe látó lelke kellett ahhoz, hogy az emberiség megtalálja a haladás útjai és fölfedezze á fegyvert, mely egyedül képes halálos csapást mérni a királyi gonosztevők nemzetközi szövetségére. A ködös Albionban 1848- ban megszületett nemzetközi munkásszövetség lett az a fegyver, mely győzelemre vitte kozépeurópa munkásságának forradalmát 1918- ban. Az, hogy a győzedelmes orosz forradalmat nem síkéül az ántánt generálisainak vérbe fojtania, az angol és amerikai munkásságnak azt, hogy az ifjú magyar népköz- társaságot nem bírják az éhes szomszédok feudalists! felfalni, a román, szerb és cseh szervezett munkások nemzetközi szolidaritásának, mindezt pedig Marx nemzetközi szociálizmusának köszönheti a haladni vágyó emberiség. Ezen a nagy és szent ünnepen tehát, amelyen kizarándokolunk az ősök moh és időlepte sírjaihoz, két ko. . szőrűt viszünk magunkkal; egyet azoknak a nagylelkű magyaroknak, akik feláldoztak mindent ^ népért, akik meg tudtak halni a szabadságért, egyenlőségért és testvériségért, a másikat pedig annak a férfiúnak, aki nem is tudott magyarul 6oha életében, nem is ismerte talán Magyarországot, mégis győzelemre vitte annak forradalmi munkásságát s mint hatalmas védő terjeszti ki fölé a bánthatatlanság ércpajzsát amaz egyetlen mondásával: „Világ proletárjai egyesüljetek Ma: Csak a szemünk kívánta? Az utolsó évfolyam Forradalmi emlékek Szolnokról Az elzárást „választották“ Áz országos fásítási hónap megnyitása Szolnokon Földes László miniszterhelyettes látogatása — Kitüntették a fásítás legjobbjait ' Tegnap délelőtt Szolnokon, a megyei tanács vb nagytermében megnyitották az országos fásítási hónapot. Az elnökségben többek között helyet foglalt Földes László mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszterhelyettes, Sári Mihály, a megyei pártbizottság mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályvezetője, dr. Kasza Bél», a megyei tanács vb mezőgazdasági és élelmezési osztályvezetője. Az ország minden részéből idese- reglett vendégeket Nyíri Béla, a megyei tanács vb elnökhelyettese köszöntötte, majd Marton Tibor, a Szolnok megyei Állami Erdőgazdaság igazgatója tartott előadást megyénk fásítási problémáiról, eredményéről. Az előadó kiemelte: a felszabadulás előtt Szolnok megye az ország leg- fátlanabb területe volt. Az erdők aránya az ossz. területnek csak 0,6 százalékát tette ki. Az 1950-ben megalakult erdőgazdaság — a Megfelelő a vetőmag ellátás Az országban több mint négymillió hold vár tavaszi vetésre; a Dunántúl déli részein — a baranyai és a so- mogyi vidékeken — valamint az Alföld nagyobb területein a nagyüzemek hozzáláttak a munkához. A földbe kerülő vetőmag kétharmadát az Országos Vetőmagtermeltető és Ellátó Vállalat biztosítja, amely azonban nincs monopolhelyzetben. Egész sor termelőszövetkezet, állami gazdaság és intézmény „házilag” állította elő a szaporító anyagot amelyből eladásra is jut. A vetőmagtermeltető vállalat tájékoztatása szerint az megye! szervekkel együtt — jelentős erőfeszítést' tett az erdőtelepítés, fásítás érdekében. Azóta 9 ezer hektárnyi új erdő létesült. A megyei párt- és tanács vb 20 éves távlati terv« tervszerűbbé te- - szí a telepítést. Az erdők aránya már 3,9 százalékra nőtt. Ez év tavaszán újabb 510. kát holdon telepítenek fát. Az országos fásítási hónapot Földes László miniszter- helyettes nyitotta meg. Elmondotta, hogy a felszabadulás után országunkban 330 ezer hektáron létesült új erdő és fásítás. A változásokat nálunk nemcsak a gyárak, városnegyedek szemléltetik, hanem a fasorok, az erdők is. A jelenlegi fásítások eredményeit főként a jövő generációja élvezi. Milliárdokat költöttünk erdősítésre. A társadalom is sokat segített. A telepítés nálunk nemzeti mozgalommá vált. Űttörők, munkás-, diák-, és paraszt fiatalok önzetlenül ellátás megfelelő, az igények 95—98 százalékát ki tudják elégíteni. Védekezés a hörcsögök ellen A mezőgazdaságban minden évben tobbmiUió forintos kárt okoz a hörcsög-invázió; ennek megelőzésére újabb irtószerek kísérleti gyártását és forgalombaho- zatalát engedélyezte a mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszter. Az új irtószerek 'asakja végén elhelyezett ipró rudacskát , meg kell vújtani. majd a tasakot mélyen a hörcsögjáratba kell 'velyezni- A készítmény 4—5 i?rcen belül gázt fejleszt és ezzel elpusztítja a kártevőket. kapcsolódtak be ebben a munkába. A miniszterhelyettes arra kérte Szolnok megye lakosságát az eddigiekhez hasonlóan, a jövőben is tegyen erőfeszítést a fásítás érdekében. Földes László ezután kitüntetéseket adott át a fásításban legjobb eredményt elért vezetőknek, dolgozóknak. Az erdészet kiváló dolgozója miniszteri kitüntetést kapta: Fodor Mihály, a megyei tanács vb elnöke, Bukus Károly, a tiszaburai Lenin Tsz elnöke, és Marsi Illés, a nagykörűi Haladás Tsz fásítási felelőse. Több személyt emlékplakettel és elismerő oklevéllel jutalmaztak. • Juhász Csaba, a megyei KISZ bizottság munkatársa megyénk fiataljai nevében védnökséget vállalt a fásításban és a fák védelmében. Az országos fásítási hónap ünnepi megnyitója Nyírt Béla zárszavával ért véget. Sertés ól — központi fűtéssel Valóságos „sertésváros’* épül Szekszárd határában, a Szekszárdi Állami Gazdaság részére- A tenyésztő és hizlalótelepet NSZK-beli műszaki szakemberek irányításával építik és rendezik be, több mint százmillió forint költséggel. A korszerű telepen szabályozható központi fűtés sugároz megfelelő meleget. Lesz benne „sertésklinika”, „szülőotthon’’ és ..malacóvoda”, éléskamrául 240 vagon szemeskukoricát befogadó 8 silótorony szolgál. A telepről 30 000 sertést bocsátanak ki évente. Ha majd útrakel a major Egy érdekes országos bemutató Szolnokon Pénteken bemutató volt a. szolnoki mezőgazdasági gép-, javító vállalat telephelyén. — Qtt mutatták be az ország minden részéről meghívott szakembereknek a legújabb acélvázas istállótetőt, amelyet Jármai Pál, az AGRO- TERV főstatikusa tervezett, s amelynek első kísérleti példányát a szolnoki vállalat készítette el. Méghozzá pél-. dás gyorsasággal, hiszen csak januárban kapták meg a, tervdokumentációt, s már elkészültek a punkával.,, gőt két hete megtartották az, első üzemi próbát is. Akkor 119 százalékkal terhelték túl a tetőszerkezetet, a mértékadó terhelés fölött. Pénteken már a nyilvánosság elé álltak vele. Szakemberek és a sajtó munkatársai előtt nyilvános terhelési próbának vétették alá a konstrukciót. Fényesen sikerült. Százötvenhárom százalékos túlterhelésnél hagyták abba a kísérletet. Ez azt jelenti, természetes állapotok között ilyen megerőltetés sosem érheti az épületet. Ami arra jogosítja fel a tervezőket és a szolnoki vállalat kollektíváját, hogy már csak a hivatalos minősítés van hátra, s utána kezdődhet a sorozatgyártás. Az új, köny- nyűpaneles építkezés iránt már nagy az érdeklődés. A Szolnokon bemutatott tetőkonstrukciónak már van vagy tizenöt elődje az országban. Mint megtudtuk, már 1969 második felében elkezdődik a sorozatgyártás Szolnokon. |hÍREK - TUDÓSÍTÁSOK - HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZOLNOK MEGYE! I A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA HaBsaBiafiaB