Szolnok Megyei Néplap, 1969. március (20. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-04 / 52. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1969. március 4? A Nixon út utón — Washington és Párizs Válság Nyugat-Boriin korai Tegnap esti helyzetkép A nyugat-európai sajtó és politikai közvélemény, s persze az Egyesült Államok sajtója is, most elsősorban Nixon- nak az óvilágban tett látogatásával foglalkozik, annak eseményeit ismételgeti, esetleg eredményeit elemezgeti. Az elnök hazaérkeztekor nem sokat mondott ugyan, egynémely tényből mégis következtetések vonhatók le. Így egyértelműen megegyeznek a vélemények abban, hogy a legtöbbet Franciaországban végezte Nixon. Jóllehet — idézzük most a gaulleista Combat című lap fogalmazását, bár a többi is hasonlóképpen értékel — „nincs egyetlen fontosabb probléma sem, amelyben az Elysée palota és a fehér ház egyetértene”. Mégis; az USA és Franciaország kapcsolata, kivált a Johnson-érában, már majdnem a fagypontra süllyedt, s ha a politikai elképzeléseket illetően ma sincs köztük egyetértés, a viszony a két ország között mégis jóval szívélyesebbé vált. A francia sajtó ennek örülni látszik, az amerikai lapok is üdvözlik a Nixon—De Gaulle találkozó baráti légkörét, bár egyes orgánumok már túlzásnak tartják azokat a bókokat, melyekkel az USA elnöke Franciaország elnökét illette. A legkomolyabb politikai orgánumok pedig arra figyelmeztetnek: a hirtelen újra kivirult Washington—Párizs barátkozás közepette sem szabad megfeledkezni arról, hogy Nixonnak fontos bel- és külpolitikai kérdéseket kell megoldania. Hogy megoldás előtt állnak olyan nagy problémák, mint a vietnami konfliktus, a közel-keleti krízis és a Szovjetunióval folytatandó tárgyalások a fegyverek ellenőrzéséről, meg egyéb problémákróL Érthető, hogy az angol sajtót kevésbé lelkesíti Nixon európai útja. London megpróbálta ugyan magát előtérbe tolni a Soames-féle indiszkrécióval, ám az USA mégis kibékült Párizzsal, amit London a legkevésbé kívánt.' A nyugat-európai helyzetre azonban, különösen ezekben a napokban és órákban, korántsem csupán a felmelegedő amerikai—francia viszony a jellemző. Súlyosabb probléma most a Nyugat-Berlin körül kialakult válság. Bonn-nak alkalma lett volna provokációs lépése visszavonására, lehetősége volt az NSZK elnökét valamely nyugatnémet városban megválasztani, de — úgy tűnik — nem élt vele. Hétfőn este, amidőn e sorokat nyomdába adtuk, semmiféle hír nem érkezett arról, hogy az NSZK mégis jobb belátásra tér. Ellenkezőleg: Klaus Schütz, Nyugat- Berlin kormányzó polgármestere hétfőn délben megtartot- sajtótájékoztatóján az NDK-ra próbálta áthárítani a felelősséget a válságért. Arról beszélt, hogy az NDK nem válaszolt a nyugat-berlini szenátus vasárnap esti telex-üzenetére. Csak éppen azt nem említette, hogy ebben a szenátusi üzenetben semmiféle konkrét utalás nem volt arra, hogy a megbeszélések eredményétől függően esetleg mégsem Nyugat-Berlinben tartják meg az elnökválasztó gyűlést Minthogy ilyen megállapítást az üzenet nem tartalmazott, érthető, hogy az NDK-ból hétfő délig nem érkezett rá válaszWilly Brandt, az NSZK külügyminisztere hétfőn Nyu- gat-Berlinbe érkezett. Ilyen körülmények között ez is inkább provokációnak tűnik, mintsem a krízis elsimítására irányuló kísérletnek, kivált hogy a DPA nyugatnémet hír- ügynökség szerint Brandt csütörtökig marad Nyugat-Berlinben. Csütörtökig — az elnökválasztás napját pedig szerdára tűzték ki. Ha tehát Bonnban mégis úgy döntenének, hogy más városban rendezik meg Brandtnak előbb el kellene utaznia az NSZK provokációja miatt ismét a „frontváros” szerepébe helyezett Nyugat-BerlinbőL <KS) Kiesinger nyugatnémet kancellár egy héten belül harmadízben fogadta Carapkint a Szovjetunió bonni nagykövetét, hogy tárgyaljon vele a Nyugat-Berlini helyzetről. A képen: Carapkin a tanácskozás után újságírókgyűrűjében. Telefoto—AP— MTI—KS). I Zavaros a helyzet Szíriában Nyugati hírügynökségek jelentése szerint a Szíriái helyzet még mindig zavaros, de a jelekből ítélve Asszad tábornok, hadügyminiszter befejezte á múltheti vértelen puccsal megindult hatalom- átvételt és jelenleg katonai ellenőrzése alatt tartja az országot. A UPI beiruti tudósítója szerint a tábornok néhány napon belül összehívja a Baath párt értekezletét, hogy az Atasszi köztársasági elnök vezetése alatt álló jelenlegi tizenhattagú pártvezetőséget új emberekkel váltsák fel. A Reuter damaszkuszi értesülése szerint több politikust már letartóztattak, de Atasszi államelnök még szabadlábon van. A tudósító meg nem erősített jelentéseket ismertetett, amelyek szerint Asszad tábornok felkérte volna az elnököt egy új kormány megalakításában való közreműködésre. de Atasszi ezt visszautasított^. A damaszkuszi rádió változatlanul hallgat a múltheti eseményekről, s Dzsundi ezredesnek, a nemzetbiztonsági szolgálat öngyilkosságot elkövetett vezetőjének temetésén részt vett személyek névsorában Atasszit továbbra is a köztársaság elnökeként említetteAz AFP beiruti tudósítója a libanoni fővárosba érkezett hírek alapján ismertette Dzsundi halálának körülményeit. Az ezredes, amikor a hadügyminiszter puccsáról értesült, a hetvenedik páncélosdandár Damaszkusz környéki parancsnokságára ment, hogy rávegye annak parancsnokát, Dzsedig ezredest Atasszi elnök támogatására. Dzsedid, aki jóbarátja volt Dzsundinak, elutasította a felszólítást A nemzetbiztonsági szolgálat vezetője erre visszatért Damaszkuszba és lakásán főbelőtte magát. Azonnal műtétet hajAz izraeli kormány munkáspárti tagjai vasárnap úgy döntöttek, hogy Golda Meir asszonyt, volt külügyminisztert jelölik a Levi Eskol halálával megüresedett miniszterelnöki tisztségre. A szavazás egyhangú volt, egy szavazatot kivéve. Nem hozták nyilvánosságra, hogy a kormány melyik tagja szavazott Meir asszony jelölése ellen, de politikai megfigyelők biztosra veszik, hogy Dajan hadügyminiszter. A miniszterelnök személyének kijelöléséről jövő vasárnap dönt az izraeli munkáspárt (MAPAI) vezetősége. Jeruzsálemben bejelentették, hogy Abba Eban külügyminiszter a jövő héten Washingtonba utazik, ahol az amerikai vezetőkkel a tottak végre rajta, de nem tudták megmenteni: A Reuter beiruti tudósítója szerint az elmúlt órákban több olyan Szíriái politikus érkezett Libanonba, akit Asszad hadügyminiszter ellenfeleként ismernek. Ugyanakkor iraki száműzetéséből visszatért Szíriába Atasszi államelnök több ellenfele közel-keleti helyzetről tanácskozik. A palesztínai felszabadí- tási szervezet vasárnap este bejelentette, hogy gerillái rakétákkal és gránátvetőkkel lőttek egy izraeli katonai tábort a Tiberias-tótól délre és súlyos veszteségeket okoztak. Szombaton megkezdődtek az NDK-bán állomásozó szovjet csapatok hadseregcsoportjának az NDK nemzeti néphadserege egységeivel közös hadgyakorlatai. A hadgyakorlatban résztvevő egységek és alegységek a harci riadó első percétől és a hadmozdulatok első kilométereitől fogva magasfokú Rakéta- támadás Saigon ellen Hétfőn kora hajnalban ismét rakétatámadás érte Saigont. Katonai szakértők fel- tételezése szerint a három 122 milliméteres rakétát a dél-vietnami fővárostól keletre, az iszapos Saigon folyó déli partján levő állásokból lőtték ki, s azok Saigon kikötő-negyedét, valamint a város első kerületét találták el. A támadás következtében tíz ember meghalt, negyven megsebesült, mintegy harminc ház leégett. Kilenc napon belül ez volt a harmadik rakétatámadás Saigon ellen- A fővároson kívül a szabadságharcosok tüzérségi támadást indítottak húsz célpont ellen, amelyek között volt az amerikaiak An Hoa-i támaszpontja, valamint egy tüzérségi támaszpont Saigontól körülbelül 25 kilométernyire nyugatra. B—52-es amerikai óriásbombázók vasárnap este és hátfőn reggel öt bevetésben támadták a szabadságharcosok feltételezett állásait. Chilei választások A vasárnap folyamán több mint hárommillió chilei választó járult az urnákhoz, hogy megválassza a képviselőház új tagjait és az ötven- főnyi szenátus harminc új képviselőjét. A UPI hírügynökség a hivatalos belügyminisztériumi közleményre hivatkozva jelenti, hogy a kormányzó kereszténydemokrata párt az 1965-ös választásokhoz képest súlyos veszteségeket szenvedett. Ezzel szemben jelentékenyen előretörtek a kommunisták és a nemzeti demokraták. Az eredmények: kereszténydemokraták: 29 százalék, nemzeti demokraták: 23,4 százalék, kommunisták: 13,1 százalék, szocialisták: 12.3 százalék (hozzávetőleges adatok). harckészségről tettek tanú- bizonyságot, arról, hogy képesek - bármilyen feladatot sikerrel megoldani. A hadgyakorlatok irányítására az NDK-ba érkezett Jakubovszkij marsall, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka. Golda Heir asszony Izrael új miniszterelnöke Hegkezdődtek a szovjet - NDK hadayakor'atok Nixon hazautazott Európából Nixon amerikai elnök vasárnap délután befejezte franciaországi látogatását és Párizsból elutazott. Az elnök búcsúbeszédében méltatta a . francia házigazdák szívélyességét és bejelentette, hogy De Gaulle elnök elfogadta az Egyesült Államokba szóló meghívást. A látogatásra feltehetőleg a következő év januárjában vagy februárjában kerülne sor. Nixon elnök vasárnap délután Párizsból visszaérkezett Rómába, nyolcnapos európai útjának utolsó állomására. A Fiunicio repülőtéren Nixon elnök fogadására megjelent három vatikáni prelátus, valamint több más amerikai személyiség. A repülőtérről helikopter szállította az amerikai államfőt a Szent Péter térre. Ez volt az első olyan eset, amikor a Vatikán valamelyik vendége helikopteren a Szent Péter téren száll le. A teret és a környező utcákat körülbelül 5000 főnyi rendőr szállta meg. Nixon elnök vasárnap délután csaknem ötven percet tárgyalt VI. Pál pápával A katolikus egyház vezetőjének magánkönyvtárában tartott megbeszélésen jelen volt még Agostino Sasarli érsek, a Vatikán „külügyminisztere”, illetve amerikai részről Nixon elnökön kívül Vernon Valters tábornok. A megbeszélések befejeztével a pápa szívélyesen kezet szorított az amerikai elnökkel. A pápa angol nyelven nyilatkozatot tett, amelyben egyebek között kijelentette: „Erezzen ön hivatali ideje alatt mélységes elégedettséget afellett, hogy valóban sikerült előmozdítania azoknak a konfliktusoknak teljes beszüntetését”. Nixon elnök válaszában utalt VI. Pál pápának 1965. októberében az ENSZ-ben tett látogatására és elismeréssel szólt azokról az erőfeszítésekről, amelyet a pápa a béke ügyéért tett. Nixon szavai után a pápa megáldotta az amerikai népet, majd a katolikus egyház feje és az amerikai elnök ajándékokat váltott egymással. Ezt követően Nixon visz- szatért a Szent Péter térre, ahonnan ismét helikopter szállította a 30 kilométerre fekvő Fiumicino repülőtérre. A nyolcnapos nyugateurópai kőrútról visszatérő Nixon elnököt a washingtoni katonai repülőtéren Agnew alel- nök és a kormány tagjai fogadták. Nixon különrepülő- gépe magyar idő szerint hétfőn hajnali négy óra után érkezett vissza a fővárosba. Szovjet jegyzék Kínához A szovjet kormány a Kínai Népköztársaság kormányához intézett jegyzékben határozott tiltakozását fejezte ki a kínai hatóságoknak a szovjet—kínai határon végrehajtott provokációs akciói miatt Vasárnap moszkvai idő szerint 4.10 órakor egy fegyveres kínai osztag átlépte a szovjet állami határt és elindult Damanszkij sziget felé. A térséget őrző szovjet határőrökre a kínai fél váratlanul tüzet nyitott és ennek halálos és sebesült áldozatai voltak. A szovjet határőrök a határsértőket kiűzték a szovjet területről. A szovjet kormány vasárnap a kínai kormányhoz intézett jegyzékében határozott tiltakozását jelentette be a provokációval kapcsolatban. A jegyzék többek között rámutat, hogy a kínai hatóságok provokációs akcióit a szovjet—kínai határon visz- szaverik és azoknak határozottan véget vetnek. A Kínai Népköztársaság külügyminisztériuma március 2-án jegyzéket tett közzé az ugyanazon a napon hajnalban a Kínai Népköztársaság és a Szovjetunió államhatáránál lezajlott incidenssel összefüggésben. A kínai dokumentum cáfolni igyekszik a szovjet kormány ide vonatkozó jegyzékében foglaltakat és a szovjet határőrség egységeit vádolja a Kínai Népköztársaság határának megsértésével. A fenyegető hangú nyilat^' kozat „a felelősök megbüntetését” követeli és „megtorló akciókat” helyez kilátásba. GYORSLISTA az 1969. március 3-án megtartott lottó jutalomsorsolásról, melyen a 9. heti lottó- szelvények vettek részt: 196 934 OFOTÉRT utalv.; 197 040 utalv., 224 543 varrógép, 230 665 háztart. gépesít., 238 885 magnó, 241 914 rádió, 246 935 utalv., 250 938 ki mit vál., 799 950 éléskamra ut., 808 341 éléskamra utalvány, 827 278 külf. üdülés, 837131 rádió, 849 608 éléskamra ut., 854 214 rádió, 3 284 004 utalv., 6 283180 rádió, 6 284 625 éléskamra utalv., 6 497 368 óra, 6 497 934 magnó, 6 504 667 ki mit vál., 6 505 829 mosógép és centrifuga, 6 516 407 ruházati cikk, 6 523 586 íróg., 6 524 097 hűtőgép, 7 002 796 tv, 7 425 927 rádió, 7 026 718 ki mit vál., 7 028 279 ki mit választ, 7 030 805 háztart. gépesítés, 7 033 422 magnó, 7 040 398 méteráru, 7 043 374 háztart. g., 7 047101 varróg., 7 050 162 külf. üdülés, 7 067 234 külf. üd.. 7 072 783 rádió, 7 089 201 utalv., 7 097 316 ki mit vál., 7 100 862 utalv., 7109 371 méteráru, 7 114 639 külf. üdülés, 7132147 utalv., 7136 794 ruházati cikk, 7150 018 külf. üd., 7154 537 rádió, 7154 665 tv, 7 158 540 ruházati cikk, 7 167 226 utalvány, 7.169 748 OFOTÉRT ut., 7 171 981 éléskamra ut., 7 178 608 ki mit vál., 7 186 278 rádió. 7 200 606 éléskamra ut., 7 203 841 tv, 7 207 212 rádió, 7 220 428 BÁV ut, 7 228 367 külf. üdülés. 7 229 662 utalv., 7 233 411 ruházai cikk, 7 252 761 éléskamra ut,. 7 262 192 utalvány, 7 265 778 BÁV ut., 7 274 332 éléskamra ut., 7 277 357 lak- tex, 7 310 081 éléskamra ut., 7 310 474 utalv., 7 314 815 ki mit vál., 7 321 030 utalvány, 7 333 818 Utalvány, 7 338 100 BÁV utalv., 7 343 815 magnó, 7 350 003 háztartási gépesítés, 7 351 959 magnó, 7 353 138 éléskamra ut., 7 358 442 utalvány, 7 359 497 éléskamra ut., 7 370 202 méteráru, 7 370 870 hűtőgép, 7 379 889 utalvány, 7 381 429 ki mit vál., 7 383 629 ki mit vál., 7 390 736 lak-tex, 7 391 586 bútor, 7 392 939 hűtőgép, 7 403 918 háztartási gép., 7 403 919 háztartási gépesítés, 7 440 467 OFOTÉRT utalvány, 7 440 480 rádió, 7 446 719 éléskamra utalv., 7 474'432 tv, 7 486 140 külf. üd., 7 495 571 rádió, 7 503 042 bút,, 7. 518 377 tv, 7 525 520 háztartási gép., 7 531 482 éléskamra ut, Budapest és Vidéke Tejipari Vállalat Erzsébetvárosi üzeme felvesz villanyszerelőt (kezdőket is), géplakatost, szállítmánykisé- rőket. fűtőket, rakodókat. Vidéki dolgozóink részére kedvezményes hazautazást, étkezést és mun-: kásszállást biztosítunk. Jelentkezés: Budapest,• VII., Rottenbiller u. 31;, < munkaügyi osztály. ........................................................................