Szolnok Megyei Néplap, 1969. március (20. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-30 / 74. szám

1969. március 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Könyvszemle Simoné de Beauvoir : Képek, káprázatok A kiváló francia írónő leg­újabb regénye is a szokott környezetben, a jómódú pá­rizsi polgári értelmiség kö­rében játszódik. A gondtalan, izgalmas fel­szín azonban csak káprázat. A karrierért, a társadalmi rangért vívott küzdelemben lehull a színes álarc, az em­berek kénytelenek feltárni igazi énjüket A szép házak, nyaralók gazdasági megalapozatlansá­got az izgalmas, túlfeszített életritmus unalmat a társa­sági élet sznobizmust rejte­get Különösen a sznobizmus feltűnő ennek a rétegnek az életmódjában. Pillangóként keringenek az egyetlen hatal­mas és befolyásos ember Gil­bert körül, akit egy helyen a Közös Piac egyik megalapí­tójának emlegetnek. Az ő életmódját szeretnék utánoz­ni, de ehez az ő pénzére van szükség. Ezért küzdenek érte néha a szó szoros értelmében foggal, körömmel az asszo­nyok, s ez a küzdelem adja a regény tulajdonképpeni cse­lekményét Egyetlen rokonszenves alak Tan ebben a körben, Lau­rence, aki rájön, hogy élet­módja hazug, családi élete is hazugságok sorozatán épült nyugodttá és idillikussá. Már gyenge ahhoz, hogy férjével és környezetével, eddigi élet­módjával szakítson, csupán kislányát, Chaterinet akarja megmenteni ebből a világból. A regényben megrajzolt tár­sadalmi környezet, a legérzé­kenyebbek és a legbecsülete­sebbek számára olyan mér­tékben válik elviselhetetlen­né, amilyenben felismerik hazugságait Ez a felismerési folyamat a francia értelmiség Jelentős részében éppen a legutóbbi néhány esztendőben zajlott le. a regény elolvasá­sa után valamivel többet tudhatunk a nagy francia ér­telmiségi és diákmozgalmak indítékairól is, bár ezekről közvetlenül nem esik szó a könyvben. (Európa 1969.) B. A. Ismereten őst keresnek Az ismeretlen őst — a bronzkor emberét — kutatja a pécsi Janus Pannonius mú­zeum munkatársa, K. Zofí- mann Zsuzsanna antropoló­gusnő. A fiatalasszony ju­goszláv állampolgár, a bel­grádi tudományegyetemen végezte a régész-szakot, majd Budapestre jött, hogy antro­pológiára (embertanra) spe­cializálja magát Magyaror­szágon ment férjhez és Pé­csett telepedett le, ahol férje ugyancsak a múzeum mun­katársa. A fiatal antropoló­gusnő most izgalmas feladat­ra vállalkozott Néhány évvel ezelőtt a Győr-Sopron me­gyei Mosonszentmiklóson bronzkori hamvasztásos te­metőt tártak fei Körülbelül száz sírt találtak, amelyek — agyag urnákban vagy szórt ál­lapotban — a máglyán elége­tett tetemek maradványait rejtették. A mosonszentmik- lósi urnákat a győri Xantus János múzeum rendelkezésé­re bocsátotta Zoíímann Zsu­zsannának, aki a csontma­radványok gondos tanulmá­nyozása és mozaikszerű ösz- szerakása révén igyekszik ké­pet rajzolni a 3000—3500 év­vel ezelőtt éit ősünkről. Zoff- mann Zsuzsanna tanulmány­ban dolgozza fel a moson- szentmiklósi hamv asz tásos temető antropológiai eredmé­nyeit, amelyek nagy segítsé­get nyújtanak majd a régé­szeknek. Hőstett a Damanszkij szigeten ÍV. Mar és A. Prohanov, a JAlyeraturna ja Gaxeta különtudósitójainak beszámolója a maoista határ-provokációról □ Az Usszuri folyó magas, hóborította partján vagyunk. Nyizsnye-Mihajlovká határ­őrsön. A túlsó oldalon — síkság, rőt fű, bokrok... Az a vidék ott már Kína. Az őrto­ronyból távcsővel száraz fa­koronákat, vöröscserepes kí­nai parasztházat, füstöt látni. E partok között szovjet föld fekszik — a mindössze két kilométer hosszú kis Da­manszkij sziget, ahol a havat most aknák szántották fel, repeszdarabok borították, vér öntözte. Amint a sajtó már közölte március 2-án itt, Damanszkij szigetén, egy kis létszámú szovjet határőr csapat vette fel az egyenlőtlen küzdelmet a speciálisan kiképzett kínai zászlóaljjal, amely az éjsza­ka leple alatt megsértette a szovjet határt harc. A riadó után mi is oda indultunk. Partraszálltunk a szigeten, ahol három oldalról lőttek bennünket a kínaiak, ágyúkból, aknavetőkkel, grá- nátvetőkkeL Nagyon sűrűn tüzeltek. Én is megsebesül­tem. Egy percre elveszítettem az eszméletemet... Amikor a kínaiak szétlőtték csapatszál­lító páncélautónkat, átszáll­tunk egy másikba. Azután folytatódott tovább a küzde­lem... Becsületemre mondom, a fiúk úgy harcoltak a szü­lőföldjükért, mint az orosz­lánok. Egyikük sem sajnálta az életét Én, mint parancs­nok csak büszke lehetek rá­juk. Mihail Putyilov sorkatona: — Harc közben egyszer csak láttuk, hogy két sebesült a katonáim és nekem végig velük kell lennem. 0 Amikor kihunyóban volt a márciusi nap, az elesettek ro­konai, hozzátartozói és baj- társai összegyűltek, hogy meg­emlékezzenek az elhunyt hő­sökről. Elsőként Sztreljnyi- kov főhadnagy apja Iván Matvejevics emelkedett szó­lásra. ö a Nagy Honvédő Há­borúban harcolt, tizenkét se­bet kapott — Az imént temettük el fiainkat — mondta Iván Matvejevics Sztreljnyikov. — Több fiam is van, de mind­egyik úgy cselekedet volna, mint Iván. Többet nem tu­dok mondani A Szovjetunió Legfelső Tanácsa a Damanszkij sziget elleni kínai határprovokáció visszaverésében tanúsított helytál­lásukért többeket a Szovjetunió Hőse címmel tüntetett ki. A képen: Vitalij Bubenyin főhadnagy, a kitüntetettek egyi­ke, aki a kínai fegyveres támadás során megsebesült; a kórházban ápolónőjével beszélget (Telefoto — TASZSZ—MTI—KS) 0 A határőrtiszt elvezet ben­nünket a kínaiak által hát­rahagyott, eldobált felszere­lési tárgyakhoz, amelyeket a szovjet határőrök öszegyűj- töttek és halomba raktak. Az összegyűjtött tárgyak között van telefonkábel, telefonok vö­rös műanyagtokokban, ezek kel a készülékekkel továbbí­tották a szigetről a parancsot az ágyúk és az aknavetők ál­lásaiba, hogy nyissák meg a tüzet a szovjet határőrökre. V. I. Vitkó orvosőrnagy a következő nyilatkozatot tette nekünk: —A lövéseket egy-két mé­terről adták le az áldozatok­ra Szovjet katonaorvosok — B. Potavenko, N. Kosztyu- csenko orvoshadnagyok és jómagam — jegyzőkönyvet vettünk fel ezekről a gaztet- tekrőL ' 0 ...A helikopterek egymás után ereszkedtek le a dom­bok lábánál. A gépekből ki­szálllak az elesett harcosok hozzátartozói és végigfutot­tak a vakító napfényben für­dő, hóborította hegylejtőn, oda, ahonnan a gyászinduló hol elhalkuló, hol felerősödő hangjait hozta a szél... Az emberek szemében vö­rös visszfény lángol: előttük bíborvörös szövettel letakart koporsók sorakoznak. Futva érkeznek az anyák. Ez itt 6, igen! Zokogva omlanak fiúk testére. Itt állunk ml is, nem tudjuk visszatartani köny- nyeinket, hallgatjuk és felje­gyezzük az anyák szívéből ki­törő szavakat: — Fiacskám, reménysé­gem... Óh, azok az átkozot­tak mit tettek veled... össze­vagdaltak, megcsonkítottak... Hová lett a szép fekete ha­jad! Óh, hiszen az egész fe­jed szétroncsolták... ...Zokog az ősz apa, köny- nyeiket törlik a díszőrséget álló katonák. A riporter el- csukló zokogással írja jegy- Betét, A környékbeli falvakból érkezett parasztok, Imádból jött munkások, barátok, baj­társak, tisztek^ tábornokok búcsúznak az elesett kato­náktól. 0 Katonai kórház. Itt feksze­nek Damanszkij sziget sebe­sült hősei. Húszesztendős fia­talok, de már megedzette őket életük első komoly csa­tája. S ugyanitt van velük együtt parancsnokuk Is Vita­lij Dimitrijevics Bubenyin fő­hadnagy. Bubenyin elmondja, ami egész életére megrögződött szívében és emlékezetében. Vitalij Bubenyin főhad­nagy: — Március 2-án. pontosar i 1 órakor felhívott bennün­ket az ügyeletes barátom Sztreljnyikov főhadnagy, ha­tárőrségről. Damanszkij szi­geten már javában állt a bajtársunk kúszik a havon. Mindjárt feléjük siettünk. Felvettük őket, de a kínaiak ágyúkkal lőtték csapatszállí­tó kocsinkat és mi is megse­besültünk a parancsnokkal együtt De azért megadtuk nekik a magukét... Egy fa tövében feküdtem, sebesülten, s láttam, hogyan vitték el a íffnainb a szigetről a maguk területére halottaikat és se­besültjeiket.,« Elbeszélgettünk D. V. Leo­nov ezredessel, a határőrök parancsnokával: — —Sztreljnyikov barátja Bubegyin főhadnagy, aki most kórházban fekszik, kü­lönösen kitűnt a harcban. Kimentem a küzdelem szín­helyére és látom, barátaink az itteni halászok karjukon hozzák a sebesült Bubenyint. Utasítást adtam az orvo­somnak, hogy azonnal szál­líttassa eL — Nem megyek ezredes elvtárs — ellenkezett Bube­nyin. Ott vannak a tűében Ezután Nyikolaj Gyergacs őrmester apja, Tyimofej Nyi- kityics következett: — Holnap leszek ötven esz­tendős... Kolja még csak húsz éves volt... A Honvédő Há­borúban, mint tüzér teljesí­tettem szolgálatot. Egyébként 1945-ben ezredemmel Kíná­ba mentem, hogy elűzzük a japánokat kínai földről. És lám, most ml történik? * ...Este távoztunk a határ­őrsről. A Nap befejezte útját az égbolton, utolsó sugarai bearanyozták az erdők fái­nak havas ágait, a fehér dombokat, az elcsendesedett Usszurit és a folyó által kö­rülölelt Damanszkij szigetün­ket Az égen felragyogtak az el­ső csillagok. Ott tündökölnek a hősi sírok felett. Nemsoká­ra itt emlékmű fog magasod­ni, s az obeliszk mint őr, fogja vigyázni Damanszkij hőseinek álmát Á munkásokért M int az közismert, pár­tunk Központi Bizott­sága 1958 októberében hatá­rozatot hozott a munkások társadalmi, anyagi és kultu­rális helyzetének javításáról. A megyei pártbizottság a közeljövőben elemzi, hogy az azóta eltelt évtizedben üzemeink vezetői, párt- és társadalmi, valamint tö­megszervezetei mit tettek a határozat valóra váltásáért. A pártbizottsági ülést szé­les körű felmérés előzi meg. Bár a tapasztalatok minden részletre kiterjedő elemzése még hátra van, alapjában véve mégis megbízható ké­pet atkothatunk a határo­zat végrehajtásáról. Tények, statisztikai adatok szolgálnak tájékozódási pontként. Mindenekelőtt az a figye­lemre méltó, hogy a szóban- forgó határozat nyomán nem­csak a munkások helyzeté­ben, hanem létszámukban is döntő változás állt be. Az alföldi olajipar két legjelen­tősebb vállalatánál — az Al­földi Kőolaifúrási Üzemnél és a Naffvalföldi Kőolajter­melő Vállalatnál — például tíz évvel ezelőtt a munkások létszáma mindössze 1668 volt, most pedig megközelíti a hatezret. A munkások számarányá­nak növekedése együtt járt a párthoz való vonzódással. Ez a tény — maradva az olaj- iDari példánál — új alao- szervezetek, és az Alföldi Olaiioari Pártbizottság létre­hozását eredményezte. A párthoz való vonzódást nemcsak a taglétszám növe­kedése, hanem egyéb tények is bizonyítják. Így például az elméleti ismeretek elsajátítá­sára való törekvés is. Ilyen vonatkozásban „a cseppben is tükröződik a tenger” — jel­szóval élve meghatározóul szolgál a szolnoki járműja­vító, ahol 1958-ban mindösz- sze háromszáz ember vett részt politikai képzésben, most pedig mintegy kilenc- százan bővítik elméleti isme­reteiket. A marxizmus—leninizmus terjesztésére új formákat, módszereket alkalmaznak a pártszervezetek. Példaként említve: a szakmai tanfolya­mok tematikájába politikai ismereteket is sorolnak, s egyre több vállalatnál jelen­tetik meg az üzemi lapot. Biztosítják, hogy mind a gazdasági, mind a politikai vezetők rendszeresen meg­jelenjenek a dolgozók között. Ennek főleg a több, — egy­mástól távoleső üzemegység­gel rendelkező vállalatoknál van jelentősége. A munkásosztály helyzeté­re vonatkozó párthatározat megjelenése óta fokozódott a munkások közéleti tevékeny­ségbe való bevonása, a Ti­sza Cipőgyárban például a szakszervezet hatszáz fős ak­tívahálózattal ügyel arra, hogy a munkások érdeke ne szenvedjen csorbát Máshol is tapasztalható, hogy a dol­gozók közéletben való rész­vétele fokozódott A Tisza- menti Vegyiművekben a kol­lektív szerződés készítésekor majdnem háromszázan nyil­vánítottak véleményt A tények elemzése alapján megállapítható: a párthatáro­zat megjelenése óta eltelt év­tizedben ugrásszerű változás következett be a munkások életében. A munkaidő rövi­dítése következtében több a szabadidejük. Ugyanakkor a keresetük is növekedett A Tiszamenti Vegyiművekben például a segédmunkásoké tíz év alatt 33. a betanított munkásoké 23, a szakmunká­soké pedig 22 százalékkal nőtt De nemcsak a fizetés, hanem az összjövedelem ala­kulása is figyelemreméltó. Az alföldi olajiparban például a béren kívüli juttatások táppénz, családi pótlék, ter- nességi, anyasági és gyer­mekgondozási segély) címén felhasznált összeg (egy dol­gozóra számítva) az 1958. évi 984 forintról 1623-ra nőtt Jótékonyan éreztette hatá­sát a nyereségrészesedés bevezetése. A Tisza Cipő­gyárban tíz évvel ezelőtt 13.4 napi keresetnek megfelelő összeget fizettek ki, tavaly pedig 24,3 napit. Beható vizs­gálatot érdemelne viszont az, hogy az alföldi olajbányá­szatban a nyereségrészesedés címén kifizetett összeg — a termelés több száz százalékos növekedése ellenére — évek óta nem éri el az 1958. évi szintet A vállalatok nagy figyel­met fordítottak a lakásgon­dok megszüntetésére. Az Al­földi Kőolaj fúrási Üzem és a Nagyalföldi Kőolajtermelő Vállalat például együttesen 670 dolgozót juttatott az utóbbi tíz év alatt szolgálati, tanácsi, vagy szövetkezeti la­káshoz. Ez idő alatt a szol­noki járműiavítóban száz­tízen, kaptak lakást Az ilyen példák ellenére a dolgozók lakásigényeinek ki­elégítéséről még korai volna beszélni. A jászberényi Hű­tőgépgyárban például a la­kásigénylők harminc százalé­kát elégítették ki eddig. A megyei építőipari vállalatnál a munkások csak elvétve kapnak lakást. Ezt azzal ma­gyarázzák, hogy az a néhány lakás, amit kap a vállalat kell az idetelepülő műszaki­aknak. Más vállalatok ta­pasztalatai is azt bizonyítják, hogy a lakásépítkezésekért még nagyobb erőfeszítéseket kell tenni. Néhány, koráb­ban foganatosított intézkedés — így például a szolnoki épületelem gyár létesítése — minden bizonnyal kedvezően érezteti maid hatását ilven vonatkozásban. A családi há­zakat építő munkások — például a cipőgváriak — vé­leménye szerint viszont na­gyobb összegű kölcsönt és jobb anyagellátást kellene biztosítani számukra. Munkavédelmi, szociális és jóléti beruházásokra is ha­talmas összegeket fordítot­tak megyénk vállalatai. Ilyen címen például a szol­noki járműjavító 31 millió forintot fizetett ki az utóbbi tiz évben. Sok helyen új munkásszálókat, öltözőket, és fürdőket építettek. Ennek el­lenére a Hűtőgépgyárban és néhány másik üzemben zsú­foltak az öltözők. A Szolnok megyei Tégla- és Cserépipari Vállalatnál elhanyagolták a munkásszállók, az öltözők, fürdők korszerűtlenek, or­voslásra várnak. Bár figyelemreméltó válto­zás tapasztalható a munká­sok kulturális helyzetében, ilyen vonatkozásban is sok még a tennivaló. Mindenek­előtt arra volna szükség’, hogy szakmailag és politikailag egyaránt jólképzett fiatalok kerüljenek a munkásság so­raiba. Ugyanakkor még ma sem ritka a Tisza Cipőgyár példája; Évente kétszáz új szakmunkásra volna szükség, s mindössze 70—80 van. Ezért volna hasznos kihelye­zett osztályokkal, szakmai tanfolyamokkal és minden egyéb módon többet tenni a munkások kulturális helyze­tének javításáért valamennyi üzemünkben. Az utóbbi évtized tapaszta­latai is arra intenek; többet kell törődni a munkásnőkkel. A jászberényi Aprítógépgyár­ban például méltán sérelme­zik az asszonyok, hogy azo­nos képzettség és beosztás mellett kevesebbet keresnek, mint a férfiak. A jobb köz­ellátás érdekében ioggal sür­getik a vállalat és a terme­lőszövetkezetek együttműkö­dését. A munkások helyzetének javítására vonatkozó párthatározat végrehajtását elemezve tehát nagyszerű eredményekről adhatnak szá­mot megyénk üzemeiben. De számadást csak azzal a mun­kára serkentő tudattal te­hetnek: korántsem oldottak még meg mindent, további erőfeszítésekre van szükség a munkások érdekében. Simon Béla

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents