Szolnok Megyei Néplap, 1969. február (20. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-22 / 44. szám
XX. évfolyam, 44. szám. Ara: 70 fillér 1909. február 22., szombat. Kőolajipari gépgyár Szolnokon 15 ezer úf munkahely Új Körös-híd A IV. ötéves terv fejlesztési irányelveiről A Tisza enyhén árad I. fokú árvédelmi készültség a Zagyván és a Körösön Az országgyűlési képviselők Szolnok megyei csoportja, valamint a Hazafias Népfront Szolnok megyei Elnöksége tegnap délelőtt Szolnokon a népfront klubban együttes ülésen tárgyalt a megye IV. ötéves tervre szóló fejlesztési direktíváiról és tervjavaslatáról. Az ülésen részt vett Váczi Sándor, a megyei pártbizottság titkára is. Felszólalásában Váczi Sándor elmondta: a vita alapját képező tervjavaslatot — melyet alapos elemző munka után különböző bizottságok állítottak össze — előzőleg megtárgyalta a megyei pártvégrehajtóbizottság. Az elképzeléseket a megye fejlődésének főbb irányvonalát meghatározó direktívákat megtárgyalják a különböző szervek is, hogy azután az a különböző javaslatokkal, észrevételekkel kiegészítve kerüljön a megyei pártbizottság elé. Nincs mód arra, hogy a direktívákat részleteiben ismertessük, hiszen a tervjavaslat részletesen foglalkozik a demográfiai helyzet alakulásával, az ipar, és epitőanyagípar — a mező- gazdaság és élelmiszeripar, a közlekedés, a kereskedelem, az idegenforgalom fejlesztési célkitűzéseivel, a lakosság életkörülményeit befolyásoló egyéb tényezőkkel. Csupán néhány 'elképzelés ízelítőül a fejlesztési direktíváiból, a tervjavaslatból: a IV. ötéves tervben további 13—15 000 új Ipari munkahelyet kell kialakítani a megyében. Arra kell törekedni, hogy az ipari üzemek éves termelési üteme elérje a 12—16 százalékot. Ennek több, mint fele a munka termelékenységének növeléséből származzon. A kőolajbányészafr- ban a kutató és feltáró munka jelenleg Algyő és Szeged környékén összpontosul. A IV. ötéves tervben intenzív kutatómunka kezdődik Szolnok megyében is. A tervidőszak első felében kőolajipari gépgyártó és javító üzem létesül Szolnokon. Mezőgazdasági vonatkozásban, többek között növelni kell az erőgépállományt a megyében úgy, hogy egy traktoregységre 85 kh föld jusson. A közös gazdaságokban három milliárd forint beruházást célszerű tervezni a Tisza II. vízlépcső és öntöző rendszer kiemelt alapberuházásain felül. A zöldség, gyümölcg és szőlőtermelő körzetekben — a jászberényi, a kunszentmártoni, és a törökszentmiklósi járásban — közös vállalatok létrehozásával kell megoldani a termés tárolását, elő- feldolgozását, értékesítését. Másfélszeresére kell növelni a baromfifeldolgozó-, és Három évvel ezelőtt még hét termelőszövetkezet működött Tiszafüreden. Ezek kis területűek voltak, — egyenként — a kétezer holdat sem haladták meg. A fejlesz- ■ tésre, jelentősebb beruházásokra nem futotta erejükből. Ezt idejekorán felismerték a szövetkezetek tagjai, vezetőit A Szabad Föld Tsz megerősödött gazdaságnak számított Tiszafüreden. Két évvel ezelőtt ezzel egyesült az ÍJj Erő és az Üj Ütőn. A három kis szövetkezetből 4500 holdas gazdaság lett. Még akkor felmerült annak a gondolata, hogy az Űltörő Tsz-nek is jó lenne egyesülnie a Szabad Földdel, mivel területe is beékelődik a másikba. De ez a tsz gyengén gazdálkodott, mérleghiánynyal zárt. Terheit a többiek nem vállalhatták, saját magának kellett kigazdálkodnia. Az Úttörő azóta sokat változott, a gazdaság megerőnapi 8 tonnáról, 18 tonnára emelni az állami hús- feldolgozó ipar kapacitását. A közlekedés fejlesztés többek között tartalmazza: szorgalmazni kell, hogy a Szajol—Mezőtúr—Békéscsaba vasútvonal a tervidőszakban villamosításra kerüljön- Kunszentmártonban is felépüljön az új Körös-híd; bővüljön, korszerűsödjön a postai hálózat. A megyében a tervidőszakban 15 000 lakás megépítését célszerű szorgalmazni, a napi víztermelő kapacitást 52 000 köbméter teljesítménnyel indokolt növelni Ezek csak kiragadott példák mindabból, amelyek a megye IV. ötéves tervében a fejlődés irányvonalát tartalmazzák. södőtt. A járási párt- és tanácsszervezetek elemezték helyzetét. A két tsz tagjai is úgy látták: mindkettőjüknek előnyös az egyesülés. — Szinte ellenszavazat nélkül — ez év január 1-től mondták ki a „házasságot”. Az összefüggő területen most több mint hatezer holdas fejlődőképes gazdaság jött létre. A Hámán Kató Tsz a gyenge kategóriájú gazdaságok közé tartozik. Az utóbbi három év során azonban egyenletesen fejlődött, erősödött. A vezetés személyi feltételei megjavultak. Három egyetemet végzett szakember és több mérlegképes könyvelő dolgozik itt. A múlt évi gazdálkodás után bizonyos tartalékot is képezhetett A tiszaörvényi Dózsa Tsz területe összefügg a Hámán Katóéval. Ez gyengén gazdálkodik, többször volt mérleghiányos az utóbbi években. Eredményei tavaly sem Ma: Egy mozgalom születésnapjára Börtön- könyvtár — könyvtárbörtön VIdám kabaré Hétvégi sportműsor javultak a 2300 holdas szövetkezetnek. Területét súlyosan érinti a Tisza kettő építkezése. Az öntözőmű felépítésével 919 holddal — 41.7 százalékkal — csökken a földterülete. A Füreden létesülő üdülőtelep céljára további 410 holdat kell elvenni tőle. így mindössze 700 hold szántója marad. Ha ebből a háztájit kiadják, alig lenne földje. A gazdaságban a vezetés feltételei megoldatlanok. — A Hámán Kató és Dózsa Tsz tagjainak jövedelme azonos szintű. Az előnyöket mérlegelve a két szövetkezet tagsága — a törvényes keretek között — egyetlen ellenszavazat nélkül mondta ki az, egyesülést. A Hámán Kató Tsz területe is meghaladja a hatezer holdat. Tiszafüreden — a kis területű kócsl Petőfi Tsz-szel együtt — most három közös gazdaság működik. A Tiszán az elkövetkező 4—5 napon belül számottevő árhullám kialakulására nem lehet számítani. A folyó enyhén áradó, tegnap a szolnoki vízmércén 379 cm vízállást mértek. A Zagyván, rövid apadás után, a csapadékos időjárás hatására kisebb árhullám kialakulása várható. A Hármas Körösön levonuló kisebb árhullám elérte a Középtisza- vidéki Vízügyi Igazgatóság területét. Ezért az érintett árvédelmi szakaszon — hasonlóan a Zagyva-menti árvédelmi szakaszhoz — I. fokú készültség van érvényben. Az igazgatóság területén az elmúlt dekádban (átlag 33 mm), de különösen a tegEzt kérdezte ötletpályázatunkra küldött levelében Kiss Gyuláné, szolnoki lakos. Felkerestük Frey Ferencet, a szolnoki sütőipari vállalat főmérnökét és arra kértük, válaszoljon olvasónknak. A következőket mondta: — Vállalatunk 1966-ban kísérletképpen már megpróbálkozott rozskenyér sütéssel is. Sajnos, abba kellett hagynunk a gyártását. Három okból. A Szolnok menapi napon lehullott csapadék mennyiség (átlag 15—20 mm) és a hirtelen felmelegedés hatására megindult a belvízképződés. A belvizek főbefogadóba juttatása —tekintettel ezek közepes, illetve magas vízállására — a legtöbb helyen csak szivaty- tyúzással lehetséges. Az igazgatóság egész területén érvényben van az I. fokú belvízvédelmi készenlét. Jelenleg 8, s mától kezdve újabb 5 szivattyútelep üzemel. A jelenleg kialakult hidro- meteorológiai helyzet alapján a csapadékos idő tovább tart, mely előreláthatóan további szivattyútelepek és hordozható szivattyúk üzembehelyezését teszi szükségessé. gyei malmok nem tudtak bennünket rozsliszttel kiszolgálni. Másrészt a rozskenyér termelése gazdaságtalan lett volna. Végül rendkívül alacsony volt a kereskedelem igénye. A jövőt illetően azt mondhatom, amennyiben a kereskedelem nagyobb mennyiségben rendelne tőlünk rozskenyeret, úgy újra megvizsgálnánk a gyártás lehetőségeit. Mi erre csak annyit mondunk, a kínálat is kialakíthatja a keresletet. Egyesültek a tiszafüredi termelőszövetkezetek ° © Ötletpályázat Miért nem kapni rozskenyerei ? I álasz Kitts Gyuláné, szolnoki olvasónknak HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK - HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK Dohányexport Szolnokról A szolnoki dohányfermentáló üzemben tavaly augusztus első napjaiban kezdődött meg a szezon. Azóta 42 ezer mázsa dohányt fermentáltak- Az idény valószínűleg március közepén ér véget- Addig még 7500 mázsa dohányt kell kikészíteniük. Az üzem — a külkereskedelem közvetítésével — nyugatnémet, osztrák, svájci és szovjet cégeknek szállított és szállít dohányt. Ügy tájékoztattak bennünket, hogy a termésátlagok jóval magasabbak voltak a vártnál. A dohány minősége viszont, kb. 40 százalékkal romlott a tavalvihoz képest. Mi az oka? A bőséges esőzés miatt a dohány nem száradt ki rendesen, ezért gyengébb a minősége. Levél Sitiidből A szajoli ÁFOR báris pro- oán-butángáz-töltö üzemében 1967, őszén láttak munkához. A munkások a télies időjárásban fűtetlcn termekben dolgoztak. A nehéz körülmények ellenére derekasan helytálltak az emberek. Később szocialista munka- versenyt is szerveztek. Pothorszky Albert levele szerint az akkoriban megalakult három brigád maradéktalanul teljesítette vállalásait és most kiérdemelte a szocialista címet. A töltőüzemben a Tyereskova nevet viselő kollektíva érte el a legjobb eredményeket. A brigádok erre az esztendőre is megtették felajánlásaikat. Számottevő összegű költségmegtakarításra vállal- kozak, céljuk továbbá a termelékenység növelése Háromezer bárány született Nagyi/ánon A hortobágyszéli nagyiváni Űj Élet Tsz megyénk egyik legnagyobb juhtenyésztő gazdasága. Az itteni sovány, szikes földeik legelőit a birkákkal jól hasznosíthatják. A szövetkezet 3200 anyajuhot tart, melyet mesterségesen termékenyítettek meg. Az állományt tavaly merinó- prékosz és aszkániai törzsekkel frissítették fel- Az utóbbit a Hajdúszoboszlói Kísérleti Gazdaságból hozták. Nagyivánon január végén megkezdődött az ellés, mely a napokban fejeződik be. összesen 3000 bárányt várnak. A feltételen javításával tavaly minimális volt az elhullás. A megszületett bárányok 95 százalékát tervezik most is felnevelni. Ezek egy részét T5—16 kilós súlyra, úgynevezett expressz módon hizlalják, majd a felvásárló vállalat útján exportálják A bárányokból a törzsállományt nyolcszázzal növelik Év végére 4800 lesz az össz- állományuk. Az Új Élet Tsz-ben a juhászat éves árbevétele 2,8 millió forint. Két évvel ezelőtt meg 14 liter, tavaly már 23 liter tejet fejtek anyánként Kényelmesebb és olcsóbb A tüzelőolaj beszerzése cs hazaszállítása sok gondot okozott a lakosságnak. Ezen segített a sz- AKÖV. Szolnokon tartálykocsikban fuvarozzák házhoz az olajat a megrendelőknek. Az „olajos járatot” meghatározott útvonalon, menetrend szerint közlekedteti a vállalat A gépkocsi tartályából a megrendelők lakásán fejtik át az olajat a kannákba, tárolóedényekbe. Azokra a családokra is gondoltak, amelyek csak munkaidő után tartózkodnak otthon, vagy éppen elfelejtették megrendelni az olajatEgyes napokon, és kijelöli útvonalakon az esti órákban is menetrendszerűen szállítják a tüzelőolajai A iára! megállóhelyein szolgálják ki a fogyasztókat. A ”-cs AKÖV űj szolgáltatása kényelmesebbé teszi a fűtőolaj beszerzését. £s olcsóbbá isKöltik a milliókat A megye kisipari szövetkezetei közül jónéhány kezd az idén kisebb-nagyobb beruházásba. A jászárokszállási Vas- és Faipari Ktsz 1,5 millió forintot fordít üzemépítésre. A szolnoki minőségi szabó szövetkezet a Vosztok úti szolgáltató házra 1.2 milliót költ. A Tempó Ktsz, a csökkent munkaképességűek foglalkoztatottságát javítandó, üzembővítésre több százezer forintot szánt. Hasonló céllal indul 1,4 milliós beruházás a jászberényi műszerész szövetkezetnél. Császárkörtével töltött csokoládé Befejezéshez közeledik > „húsvéti szezon” a szerencsi Csokoládcgyárban. Az utolsó tételeket a napokban adják át a kereskedelemnek. Belföldi árusításra — a már ismert édességeken kívül — az idén először áttetsző műanyagból 3 millió tapsif ülést és kiskacsát készítettek. Ezeket csokoládéval és cukortojással töltötték meg. A sikeres ünnepi felkészülés ufán az elkövetkező hónapban a szerencsi gyár 11 féle új édességgel jelentkezik a piacokon. Ezek közül előreláthatólag igen nagy sikere lesz a császárkörte töltetű csokoládé diónak és a donald kacsa- figurának. A termelés növelésére a gyár új automata csokoládétöltő gépet vásárolt a Német Dferuokratikus Köztársaságból. Az új berendezéssel műszakonként 2 tonna konyakmeggyet, vagy más töltött árut készíthetnek. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZOLNOK MEGYEI j A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAKA HjMBSgBBBEHS