Szolnok Megyei Néplap, 1969. február (20. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-22 / 44. szám
\ / *9*9. tS. MINDENFELŐL SBOUfOS HBGTB NÉPLAP A sok előzetes vita és kölcsönös sértődés után ülésezik végre Párizsban a Nyugat-európai Unió közgyűlése, ám igazi előrehaladásról nem lehel beszélni. Franciaország képviselője kevesli a tagállamok sajnálkozását az unióban kialakult válság miatt, mert úgy véli: ebből a fogamazásból az csendül ki, hogy a krízist Franciaország okozta, ha a dolog így marad, úgymond, akkor a tagoknak vállalniok kell a felelősséget, hogy ez a válság akár hónapokig, sőt évekig is elhúzódhat. Egyébként Franciaorszáv képviselője nyíltan bírálta Angliát, szemére vetve, hogy a szigetország Francia- országot kívánja elszigetelni közöspiaci partnereitől. London visszautasította a vádat, mondván: nem mi szövünk összeesküvést Franciaország ellen, hanem Franciaország szigetelte ei önmagát, nacionalista politikájával. Ebben a helyzetben t nyugatnémetek próbálták békítgetni, kompromisszumként további konzultációkat javasolva anélkül, hogy a válságért bárkit is hibáztatnának. A francia képviselő szavaiból azonban különös figyelmet érdemel az a mondat, amely szerint az angol manőver igazi célja; Nixon elnök európai kőrútjának előestéjén Londont az európai integráció élharcosának feltüntetni! Csakugyan, lényegében arról van szó, hogy Uncle Sam látogatása előtt minden nyugat-európai szövetséges igyekezik önmagát előtérbe tolni, lehetőleg a másik kárára, hogy az USA-tól, s most a látogatás idején személy szerint Ni- x on tói minél többet csikarjon ki. A brit sajtónak általában az a véleménye, hogy Nixon főképp a későbbi: a Szovjetunióval folytatandó ».nagy párbeszédet” kívánja előkészíteni azzal, hogy előbb nyugat-európai szövetségeseivel valamiféle közös platform Kialakítása érdekében tanácskozik. Persze, miként a Times sajnálkozva megállapítja, a Nyugat-európai Unióban kitört marakodás nem a legkedvezőbb színben tünteti fel a nyugat-európai országokat éppen Nixon látogatása előtt. Mindenesetre a Daily Mirror azért abban is reménykedik, hogy a Fehér Ház ura látogatásával azt is demonstrálni kívánja: az USA nem feledkezett meg régi szövetségeseiről. Annál is inkább, mert — miként az amerikai sajtó megállapítja — a Johnson-kormányzat nagyon elhanyagolta európai partnereit. Nixon maga is azt jelentette ki, hogy kőrútjával „új életre akarja kelteni es meg akarja erősíteni’’ az Egyesült Államok és Nyugat-Európa kapcsolatsüt. Ugyanakkor amerikai kormánykörök félhivatalos nyilatkozataikban nem győzik hangsúlyozni; Nixon útja elsősorban tájékozódó jellegű és nem célja a vitás problémák azonnali megoldásai. Hogy milyen tájékoztatásokat szerez majd nyugat-európai partnereitől Nixon — kivált, hogyha csakugyan előmunkálatnak szánja ezt az utat egy majdani, Moszkvával folytatandó megbeszéléshez — azt egyelőre csak találgatni lehet Párizs, nagyon valószínűen, az európai béke és biztonság irányában kívánja majd orientálni az USA elnökét, Londont elsősorban önnön problémája: „Európába”, azaz a Közös Piacba való bejutása foglalja el, s nyilván ehhez kér majd fokozott segítséget, ami pedig Bonnt illeti. Nos, itt csak abban lehet reménykedni, hogy Nixon és tanácsadói nem engedik majd különösképpen befolyásoltatni magukat Kiesin- gerék revansista, nacionalista tendenciáitól. Mert a későbbi, a szovjet—amerikai párbeszédtől is csak akkor varlialp eredmény, ha a nyugat vezető hatalma is elhatárolja magát az európai status que-t, békét és biztonságot veszélyeztető, nyugatnémet nagyhatalmi törekvésektől. (KS) Csehszlovák katonai Hadgyakorlatok az NDK-ban Ajub Khán visszalép küldöttség Moszkvában Pénteken Dzur vezérezredes nemzetvédelmi miniszter vezetésével csehszlovák katonai küldöttség utazott hivatalos látogatásra Moszkvába. Á küldöttség tagjai között vannak: V. Dvorzsák altábornagy, vezérkari főnök és a csehszlovák hadsereg más ’.képviselői. A látogatásra Grecsko marsall szovjet honvédelmi miniszter meghívása .alapján került sor. ' Sztrájkok Spanyolországban A néhány nap óta sztrájkoló asztúriai bányászok közül csütörtökön többet elbocsátottak. A mieresi szénbányák 8 tárnájában összesen 1000 bányász sztrájkol. Sevillában a fémkohászok abbahagyták a munkát, követelve a vállalattól, hogy fogadja vissza azt a hét munkást, akit egy tiltakozó mozgalom kezdeményezése miatt elbocsátottak. B. SZOPELNYAK: Moszkvában hivatalosan közölték, hogy március elején az NDK középső és nyugati területein hadgyakorlatokat tártnak a Németországban állomásozó szovjet csapatok és az NDK nemzeti hadseregének egységei. A hadgyakorlatok Jakubovszkij marsallnak, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői fő- parancsnokának vezetésével zajlanak le. A hadgyakorlatokra a Varsói Szerződéshez tartozó országok egyesített fegyveres erői vezérkarának a katonai kiképzésre vonatkozó tervének megfelelően kerül sor. A hadgyakorlatok előirányozzák a csapatok együttműködésével kapcsolatos kérdések tanulmányozását a harci cselekmények különböző helyzeteiben. feljárót ágyúk és légvédelmi ütegek tömege őrzi. A jobb partot rendkívüli mértékben megerősítették”. A válasz rövid volt: ,.A híd felrobbantását meg kell akadályozni. Páncélosaink 14 óra 00 perckor érkeznek”. A híd felrobbantását megakadályozni ... Nem partizánfeladat. Felrobbantani köny- nyebb. Ezt már megszokták. Kislétszámú partizánalakulat azonban nem foglalhatja el tűzharcban a hidat, hogy biztosítsa a páncélosok áthaladását. — Kétszáz emberünk van. A hídon pedig egy egész német hadsereg vonul vissza, tankokkal, ágyúkkal. Nem tudjuk tőlük elvenni a hidat — jelentette ki Szobko és szavaival mindenki egyetértett. Ekkor Kreiss kért szót: — Az egység gyenge ahhoz, hogy elfoglalja a hidat. Két század egy egész hadsereg ellen, — ez nevetA négy hónap óta egyre feszültebb pakisztáni helyzetben pénteken új drámai fordulat következett be, amikor — nyugati hírügynökségek jelentése szerint — a 62 éves pakisztáni elnök rádióbeszédében bejelentette, hogy a jövő év márciusában sorra kerülő elnökválasztásokon nem szándékozik indulni. „Ez az elhatározásom végérvényes és visz- szavonhatatlan” — mondotta az elnök, aki 1958 októberében vértelen katonai puccs útján szerezte meg a hatalmat. Egy amerikai katonai szóvivő közölte, hogy csütörtökön az északi Quang Tri tartományban a laoszi határ mentén folytak hadműveletek, ahol amerikai tengerész- gyalogosok igyekeztek lezárni a szabadságharcosok Saigon felé vezető útját. Ezzel egyidejűleg B—52-es légierődök csütörtökön is folytatták bombázásaikat a kambodzsai határ mellett fekvő Phuoc Long tartományban, Saigontól 10o kilométerre északra. A saigoni kormány csapatai a központi fennsík északi részén ütköztek meg a szabadságharcosok egységeiveL séges. De két ember.:. Van egy tervem. — Halljuk. A rang Ígérete — Tegnap egy német vezérkari ’gépkocsit zsákmányoltunk, a benne ülő ezredest foglyul ejtettük. Azt állítja, hogy a Führer főhadiszállásáról érkezett és Hitler személyes megbízását teljesíti. Sajnos nem találtunk nála ilyen jellegű ira-j tokát. Ez bonyolítja a dolgot. Abban bízhatunk csak, hogy a visszavonulás zűrzavarában elegendő lesz rangjelzésének puszta látványa is. Javaslom tehát azt.; • . s. A fényesre lakkozott Opel-Kapitän a bekötőútra fordult és hamarosan utolérte a visszavonuló német egységet. Szolidan és tartózkodóan dudálva az Opel megelőzte a katonákkal zsúfolt, hosszú ágyúkat vontató teherautókat. A felfuvalko- dott Oberst alig fordított figyelmet az őt köszöntő tisztekre, a volánnál ülő komor sofőr pedig ügyesen lavírozott a tankok és tehergépkocsik között. A partizánok csak azért fogadták el Kreiss indítványát, mert más lehetőségük nem volt. De Szobko egy feltétellel egyezett bele az FRANKFURT Elektromos töltésű rendőrbotok bevezetését határozta el csütörtökön a frankfurti városi tanács. Mint a rendőrség állítja, az elektromos ütés alkalmasabb a tüntetők szétoszlatására és „ez még mindig kellemesebb, mint egy furkósbot keménysége”. R ÓMA Az elmúlt éjjel a diákok megszállták a római építészeti főiskolát, tiltakozásul a római egyetemi szenátus döntése ellen, amelynek értelmében bezárják a már korábban megszállt 9 egyetemi fakultást. A parlament kommunista és más baloldali képviselői felszólították a kormányt, hogy hatálytalanítsa az egyetemi szenátus döntését.-L IMA A perui kormány csütörtökön visszautasította az Egyesült Államok javaslatát, hogy a két kormány képviselői üljenek össze és beszéljék meg a halászati joggal kapcsolatos vitás kérdéseket Az Egyesült Államok ugyanis nem ismeri el Perunak azt a döntését, amelynek értelmében a perui területi vizek kiterjedését 320 kilométerben állapította meg. SANTO DOMINGO Csütörtökön a dominikai fővárosban diáktüntetések zajlottak le. Egy rendőr több revorverlövéssel megölt egy egyetemi hallgatót A rendőrség által körülvett egyetemi városrészből lövések és robbanások zaja hallatszott Zavargásokról érkezett hír több vidéki városból is. BELGRAD Üjabb per kezdődött a Jugoszláviához tartozó Macedóniában tizenkét albán nemzetiségű Gosztivári-i laA DNFF Felszabadulás hírügynöksége jelentette, hogy a DNFF által bejelentett hétnapos hold-újévi fegyverszünet alatt az amerikaiak február 15-én és 16- án bombázták és gyalogsági támadást intéztek több sű- rűnlakott terület ellen Quang Tri és Thua Thien tartományban. A népi felszabadító erők megtorlásképpen február 17-én heves támadást indítottak a 9. amerikai tengerészgyalogos ezred ellen és harcképtelenné tettek 400 amerikai katonát. Ezenkívül hat ágyút és nagymennyiségű lőszert zsákmányoltak. akcióba: ha őt küldik Kreiss- szel. A parancsnok teljes ékesszólását latbavetette, hogy lebeszélje elgondolásáról, de Szobko bizonygatta: senki sem ismeri nála jobban Kreiss-szet, ő a lehető legjobb partner az akcióhoz, azonkívül pedig az sem árt, ha saját szemével látja a német visszavonulás „térképét”. Magában pedig azt gondolta: senki sem ellenőrizhetné nála jobban Kreiss-et, s nyilván ez az akció teszi fel a pontot az „i” betűre. Gránátok az ülés alatt Így tehát Szobko magára öltötte a Wachmeister egyenruháját. „Legrosszabb esetben végzek vele is, magammal is” — gondolta, miközben az ülés alá rejtett gránátokat tapogatta. Az Opel'-Kapitän meredeken a hídra fordult és élesen fékezett. Az Oberst kiszállt egy pillantásra sem méltatva az őrszemet, elkiáltotta magát: — Hol a parancsnok? Idehívni! A parancsnok futva érkezett, piszkosan, borotválat- lanul A zubbonyáról is leszakadt egy gomb. kos ellen, akik tavaly november 28-a és december 1 között, Go6ztiváron és a környező falvakban, a vád szerint albán zászlókat lobogtatva, ellenséges jelszavakat kiáltoztak és nemzeti gyűlöletet szítottak a macedónok és albánok között, s ilymódon tudatosan a népek és nemzetiségek testvériségének és egységének megbontására törtek. A 12 vádlott közül öt — két tanár, egy tanító, egy egyetemista és egy állásnélküli fogorvos — előzetes letartóztatásban van. BAGDAD Mint a bagdadi rádió jelentette, csütörtökön kivégezték Kazem Kursid hadnagyot, a bagdadi kémper nyolcadik vádlottját, aki — ugyancsak a bagdadi rádió szerint — ennek a felgöngyölített kémszervezetnek volt a főnöke. Mint ismeretes, a per hét vádlottját csütörtökön végezték ki. BUDAPEST Pénteken hazaérkezett a Magyar Szocialista Munkáspárt pártmunkás küldöttsége, amely a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága meghívására Her- czeg Károlynak, az MSZMP KB tagjának, a Fejér megyei pártbizottság első titkárának vezetésével tartózkodott Bulgáriában. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Sándor József, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a KB osztály- vezetője fogadta. KAIRÓ Heikal szokásos pénteki vezércikkében megállapítja: most már kétségtelen, miszerint az angolok 250 Centurion harckocsit és más hadianyagot szállítanok Izraelnek. Az Al Ahram fő- szerkesztője annak a véleményének ad kifejezést, hogy a diplomáciai kapcsolatok megszakítása Angliával csupán formaság lenne minden gyakorlati érték nélkül, Heikal azt javasolja, hogy az arab országok üljenek össze és közösen ítéljék el Angliát, „amely egy mosolygó minisztert küldött el hozzánk telve jó szándékokkal, miközben fegyvereket szállít Izraelnek”. A cikkíró azt javasolja, hogy függesszék fel a Szuezi-csatorna déli szakaszán a kotró munkálatokat, amelyeknek célja az ottrekedt angol hajók kiszabadítása, továbbá bojkottálják az angol árukat az arab világban és más gazdasági természetű megtorlásokkal is éljenek. — Ezredes úr.j. — Elég!— sipította Kreiss. — Hogy néz ki? Hogy fest, Oberleutnant? ön a Führer dicső hadseregének tisztje, vagy egy koszos disznó?! — Elnézést, ezredes úr... Visszavonulunk ... Három napja nem aludtam. — Ez nem magyarázat! Egy német tisztnek minden helyzetben mintaszerűen kell kinéznie! Nem azért adta önnek a Führer az egyenruhát, hogy szégyent hozzon rá!! — Igenis, ezredes úr! De én.. — Hallgasson! Tegnap parancsot kaptam a Führertől, hogy öntsek új lelket a visszavonuló csapatokba, s én ezt megteszem, ha törik, ha szakad! Megértette,Oberleutnant? Teljesítem a Führer parancsát! Mindenekelőtt megállítom ezt a szégyenletes menekülést! Ki engedte meg, hogy átengedjék a hídon a csapatokat? ... — Nem tudja, ugye? Sejtettem! Árulók! Köröskörül árulók!! — Az ezredes szemmel láthatóan magánkívül volt a dühtől. — Azonnal leállítani a forgalmat! Visszarendelni a jobb partról a hátráló egységeket! A Führer parancsára innen indítjuk meg a győzelmes ellentámadást! (Folytatjuk) Újabb diáktüntetések Amerikában New York Az amerikai diákság tiltakozó mozgalma csütörtökön több egyetemen is ösz- szecsapásokhoz vezetett. A legsúlyosabb összetűzések a kaliforniai Berkeley egyetemi városban zajlottak le, ahol „a harmadik világ felszaba- dítási frontja” már januar 22-e óta sztrájkol, hogy kivívja a kisebbségi diákok autonómiáját. A „front” tagjai közül kétezer diák vonult fel, akikhez több egyetemi tanár is csatlakozott. Amikor a diákok az egyetem irodái elé értek, a rendőrség megütközött velük és a verekedés több órán át tartott. A diákok benzines palackot dobáltak a rendőrökre, akik könnygázbombákkal válaszoltak, öt diákot letartóztattak. Chicagóban mintegy 100 néger és fehér diák hatolt be a Roosevelt egyetem igazgatói irodájába, azt követelve, hogy fogadjon vissza öt korábban kizárt diákot. — Amikor az igazgató a kérést visszautasította, a diákok szétrombolták az irodáját. < Ohio államban 300 diák kiüldözte az egyetem területéről az amerikai tengerész- gyalogság küldöttségét, — amely katonákat akart toborozni az egyetemen. — A diákok követelésére az igazgatóság megtiltotta a tobor- zóegységek további látogatásait. A diákok ezután DNFF-zászlókat lobogtatva tartottak győzelmi felvonulást Harcok a laoszi határnál GUDERIAN PISZTOLYA V. Két század egy hadsereg ellen Az egység szerencsésen eljutott az erdőig s egyesült egy másik partizánalakulattal, amelynek rádióösszeköttetése volt a Nagy Földdel. Szobko lett az egyesített partizánegység törzstisztje. — Azonnal összeköttetésbe lépett a 6. hadsereg parancsnokságával, ahol azt a rejtjeles felvilágosítást kapta, hogy Hermann Kreiss főhadnagy valóban a hadsereg kötelékébe tartozott, de 1941 szeptemberében eltűnt. Szobkót ez sem nyugtatta meg véglegesen. Kreiss- nek visszadták a fegyverét, de továbbra is figyelték,.» 1943 szeptemberében a szovjet csapatok Kijev felé nyomultak előre. Nehéz feladat várt rájuk: az átkelés a Dnyeperen. A német parancsnokság lehetetlennek minősítette a vállalkozást. Éppen itt, a dnyeperi partoknál készültek a németek az ellentámadásra, amelyhez Igen nagy várakozást fűztek. A magas jobb partot alaposan megerősítették, a hidakát aláaknázták. . A lapos balpart minden centiméterét becélozták. Minden hidat felrobbantottak Szeptember elején a Vörös Hadsereg egyik nagy páncélos egysége áttörte az ellenség védelmi vonalát és az- így keletkező résben gyors ütemben nyomult előre. A szovjet parancsnokság tisztán látta, hogy a németek minden hidat felrobbantanak, s ezzel jóidőre késleltetik az átkelést. Az egyetlen lehetőség: a visszavonuló ellenség csapatainak közvetlen nyomában kell áttérni a jobb partra. A „Kotovszkij” partizánalakulat azt a parancsot kapta, hogy Kanyev körzetében derítse fel a híd megközelítésének lehetőségeit... A felderítők este indultak el. Reggel rejtjeles rádiójelentést adtak a Nagy Földre: „A hidat aláaknázták. A Tort még a feszültség a Nyugat-európai Unióban Nixonra várva — Vélemények és várakozások Tegnap esti helyzetkép