Szolnok Megyei Néplap, 1968. december (19. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-31 / 306. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1968. december 81. Akiknek sokat tapsoltunk Vrbán Lajos Emlékeznek még a szurkolók arra, amikor 1964-ben két húsz éves fiatalember kapott helyet a Szolnoki Dózsa OB I-es vizilabda csapatában, s rögtön standard játékosok lettek, vé- gigjátszották a bajnokságot. Hamar megtanultuk a nevüket: Urbán Lajos és Pintér István, Lajost Hasznos IL utódjaként jelölték Előnye, hogy mindkét kézzei jól bánik a labdával, de inkább balkezes. Kezdetben az volt a feladata, hogy kiszolgálja szélsőit, Kanizsát és Kon- czot — Öröm volt közöttük játszani — emlékezik vissza. Ahogy teltek az évek, egyre erősebb, tapasztaltabb lett s már nem a kiszolgálás, hanem a góllövés lett a feladata. Mindkettőjük játékára felfigyeltek a szakemberek, meghívást kaptak a válogatott keretbe, s tavaly a magyar csapat tagjaként, Kubában jártak. Urbán játszott a Budapest és a B válogatottban Belgrádban, illetve Bukarestben, évek óta résztvesz a belügyi sparta- kiádokon. Játéka érett, higgadt, eredményes. Legjobb teljesítményét az idei bajnokságban nyújtotta. 36 gólt lőtt, majdnem fele annak, amit a Dózsa elért. Az utóbbi időben biztosan értékesítette a büntetőket. — Sokat kell gyakorolni és ismerni kell a kapásokat — fedi fel a „titkot”. Most már vezéregyéniségei lettek a csapatnak. Nagyobb feladat hárul rájuk, többet kell magukra vállalni, mint azelőtt. Urbán gólerős csatár, vágya mégis a fedezetjáték. — Miért? — A testi adottságaimat nem érzem arra megfelelőnek. Fedezetként nincs olyan kötöttség, nagyobb területen lehet játszani. Elmondta még, hogy a helyzetkihasználásban javulnia kell, biztosabban értékesíteni a négymétereseket, s reméli, hogy egyszer talán az olimpiára utazó magyar csapatnak is tagja lesz. Jó lenne, ha követné szolnoki elődeit. Horváth Jánosáé Horváthné saját palánkja alatt szerel, a megszerzett labdával kosárra tör, aztán távolról látványos, nagyszerű, ritkán látható kosarat dob. A Szolnoki Vörös Meteor NB II-es női kosárKERESZTREJTVENY Disznótor m 1 2 3 4 s 1 , 7 N 8 9 10 11 * N “’k i 13 % 14 M 15 16 i 18 1 19 20 21 : b£ 4 22 ’* 23 'é; 2i 25 26 27 Í8 . 29 3Ö 3Í 32 1 T 1 33 34 0 35 36 J 1 37 38-v m H 39 • 40 41 m 42 43 **É m 45 45 Fí 4; 48 49 m 50 II s: S2 53 S bi 55 55 ■sr 45» S9 m 40 © fe ja ©l|| ifi 63 64 * 65-V P bf 68 m b') 70 71 i k r* “ j L Petőfi Sándor Ismert verséből Idézünk rejtvényünk vízszintes 1. es. függőleges 44. számú so raiban. Vízszntes: 13. Klmélyltette. 14. Államszövetség, latinul. 15. Jót fesz. 17. Járta. 19. Kutyafajta, argóban. 2t. LA- 22. Autóbuszul árka 24. Nem, németül. 25. Dal. 2S. A Játékfigyelő. 80. Piros, németül. 31. Madár. 33. Pa- rancsolói. 35. Tagadószó. SS. Karcsú. 37. Irattartói. 39. Társadalmi, németül. 42. Város a panama-csatornánál. 45. ItalkevO yek 47. Irtózás. 48. Igekótő. 50. Bajt-e? 51. Vissza: göndör, németül. 52. Időszak, korszak (—'). 54. Vissza: óvtak. 57. Alsó kevert betűi. 5«. Ilyen eza-i Ionná Is van. 60. Lengyel városka. 62. Néma géaa! 63. Lefc- várfóző edényre. 65. Török folyó. 66. Aroma. 67. Brazíliai folyó (Peruban ered). 69. Nebraska! város (USA). Függőleges: 2. Indíték. 3. Téli sport. 4. Női becenév. 5. Erzsébet beceneve. 6. Roham. 7. Vecvjele: Na. 8. Kátyú vége! 9. Es. németül. 10. Öserdei kösz, növény (—’). U. Jolly... 12. Ünnepi sütemény. 16. Leggaz- dagabb perzsa uralkodó volt. IS. Franciaországi hegység. 20- végnélkül! olasz városka. 2Z. Venezuelai folyó (a=o), 26. Megokolás. 27. Bizonyos fák. 29. Sziget a Földközi-tengeren. 32. Női név többesben. 34. Autómárka (+’)- 38. Növény része Cfl). 40. Iráni folyó. 41. Betű franciául- 43. Magyar széníajta- 46. Lehajítaná. ■». A szerelem Istene az ókori görög mltoló- glábaa- 53. Cselekvés, latinul (t=sc). 55. Álmatlanul. 56. Virág. 59. Iráni város. 61. A nemzetközi evezősszövetség francia nevének rövidítése (íord.) 64. ...Imre, balettművész. 68. Csecsemősírás. 70. Menj, angolul. 71. Néma húnl Beküldendő: a vízszintes 1. és a függőleges 44. számú sorok megfejtése, 1969. január 6-ig. December 24-1 keresztrejtvényünk helyes megfejtése: Téli rapszódia, .,—a jégvirág nem lesz a fagy verése, csak szirmok álma, véletlen csoda. — Könyvet nyert: L. "óth János. Szandaszöllős (A könyvet postán küldjük el.) Szolnok megyei Néplap KEJTVÍNYSZELVÉNYE, m december SL labda csapaiának nincs olyan mérkőzése, ahol ez a jelenet meg ne ismétlődne. Pontosan 21 éve, 1947-ben kezdett kosarazni, Ondók Julianna. — Játszott néhány évig a Szolnoki MÁV akkori NB 1-es csapatában, 1955-ben lett a Vörös Meteor játékosa. Bedobóként kezdett, a közép kivételével minden poszton játszott, hat éve irányító hátvéd. Játékát a szép távoli dobások, a határozottság, a keménység, a jó* erőnlét, a gyors indítások jellemzik. Több évig szerepeltek az NB L-ben, az NB II-ben a 3. helynél lejjebb nem voltak. 1962-ben még az első osztályban, a Diósgyőr elleni mérkőzésen lábtörést szenvedett, de tíz hét múlva ismét a pályán volt. Rendkívül szívós, energikus játékos. Közben Horváth Jánosné lett és férje irányításával készül a mérkőzésekre évek óta. Fáradhatatlan, elnyűhe- tetlen. A csapat úgyszólván minden évben kicserélődik, de ő marad. Ojabban edzős- ködik. Társadalmi munkában három éve tanítja a fiatalokat, akik közül többel már együtt játszik. Tavaly megszerezte az oktatói képesítést. Minden évben elhatározza, hogy abbahagyja, de mindig rátesz újabb egy évet. Női kosárlabdában nem volt még játékos a megyében, aki" ilyen hosszú ideig játszott, akinek pályafutása ilyen szép, egyenletes lett volna. A kosárlabdasport kivételes egyénisége. Jelenlegi serdülő csapata megnyerte a megyei II. osztályú bajnokságot. Jön az újabb generáció, de ő marad. Ismét egy évig? Esetleg az NB I-ig? Üj hirdetési rovat Vállalatok, intézmények és különféle szervek igénye alapján 1969. január 1-től megyei lapunk új hirdetési rovatot indít „Dolgozókat alkalmaznak” címmel. Eriinek célja, hogy a munkavállalókat keresők hirdetései elkülönített helyen, egységes nyomtatásban, áttekinthető módon jelenjenek meg. A feladott szövegeket tettel szedetve, soros hirdetésként közöljük. A tarifa ennek megfelelően változik. A Szerencse tárgysorsjáték nyereményjegyzéke A Magyar Újságírók Szövetsége által rendezett Szerencse tárgysorsjáték nyereményeit az alább felsorolt számú sorsjegyek nyerték. A nyertes sorsjegyek a nyereményoszlopban szereplő forintösszeg erejéig vásárlásra jogosultak. Az 5000, 10 000,, 20 000 forint összegű nyereményeket, valamint a főnyereményeket azok a sorsjegyek nyerték, ajnelyeknék számuk és római számmal meg- uk is megegyezik a nyereményjegyzékben közölt számokkal. Az azonos számra kihúzott 100 forintos nyeremény ezeket a sorsjegyeket nem illeti meg. A főnyeremények a sorszám növekvő sorrendjének megfelelő helyen találhatók. Szám Sorozat Nyer. 000 236 1—XXX 001 031 I—XXX 001 123 1—XXX 001 288 V. 001 288 I— XXX 001 406 XVII 100 100 200 5000 100 10 000 001 406 I—xxx 100 001 497 XII 5000 001 497 I—xxx 100 001 797 I—xxx 500 001 813 I—Xxx 200 001 989 1—xxx 200 002 199 I—xxx 100 002 236 I—xxx 100 002 490 I—xxx 200 002 498 I—xxx 100 002 548 I—xxx 200 002 718 XX 20 000 002 178 I—xxx 100 003 226 XIV 10 000 003 226 I—xxx 100 003 303 I—XXX 100 003 548 I—xxx 200 003 876 I—XXX 200 003 921 I—xxx 100 004 371 I—xxx 100 004 459 I—xxx 100 004 540 I—xxx 100 004 593 XVI 20 oon 004 593 I—XXX 100 004 803 I—XXX 200 005 406 I—XXX 200 005 497 IX. 5000 005 497 I—XXX 100 005 502 I—XXX 100 005 575 I—XXX 500 005 965 I—xxx 200 006 033 I—XXX 200 006 065 I—xxx 100 006 079 XXIX 5000 006 079 I—xxx 100 006 242 I—xxx 200 006 287 I—XXX 100 006 602 I—XXX 200 006 710 r—xxx 100 007 393 X 20 000 007 393 I—XXX J00 007 508 I—XXX 200 007 790 xxx to o"o 007 790 I—XXX too 007 849 I—xxx 100 008 080 I—xxx 200 008 098 I—xxx 200 008 286 I—xxx 200 008 331 I—XXX 100 008 422 I 20 000 008 422 r—XXX 100 008 446 n to oon 008 446 I—XXX 100 008 581 I—xxx 200 008 603 I—XXX 500 008 649 I—XXX too 008 663 I—xxx 200 008 747 XXII Wartb. Limousine szgk. 008 747 I—xxx ion 009 127 I—xxx 500 009 294 I—xxx 100 009 456 I—xxx 200 009 522 I—xxx 500 010 120 I—xxx 100 010 285 I—xxx 100 011 531 I—xxx 100 011 609 I—xxx 100 0U 700 I—xxx 100 012 006 I—xxx 300 012 044 VTTI 5000 012 044 I—xxx 100 012 487 I-.vxx 200 013 130 I—xxx 100 013 151 I—xxx 100 013 356 I—xxx 100 013 4*0 XTTT 5000 013 4*0 I—xxx 100 013 801 XXI 5000 013 RM I—xxx ion 014 055 I—vxx 500 014 243 xm. 20 OOO 014 243 I—xxx 100 014 450 I—xxx 100 OM 4«6 XX 5000 014 466 I—xxx 200 014 560 I—xxx 100 014 8^4 I—xxx 100 014 383 I—xxx 500 014 9*8 i—xxx 500 015 1«1 XVTÍT 5000 015 1«1 T—XXX 100 015 1 «4 T—vxx 100 015 336 1—xxx 100 01 5 401 T—XXX 100 015 721 T—XXX 100 0** 9*2 i—xxx oon 01« 041 TV 5000 01« «41 I—VXX 100 01« *19 T-vyx 200 01« **»4 T-YYX ion 01« 25« T—XXX 100 O1«*40 T—VYX 200 01« 509 T-yvx 100 01« «52 T—XXX 100 01« 94*» T—XXX 200 017 657 I—XXX 200 Olt 893 I—xxx 100 Szám Sorozat Nyer. 017 930 1—XXX 100 417 948 1—XXX 100 018 276 XXTX 20 000 018 276 1—XXX 100 018 401 I—XXX 200 018 424 I—XXX 500 018 445 I—XXX 100 018 601 I—XXX 100 018 625 I—XXX 500 018 790 1—XXX 100 018 792 I—XXX 100 019 118 I—XXX 200 019 201 1—XXX 200 019 958 XXI 5000 019 958 I—XXX 100 020 18-# T—XXX 200 020 794 I—XXX 500 020 963 I—XXX 200 021 215 XVIII 20 000 021 215 I—XX 100 021 546 I—XXX 100 021 853 I—XXX 100 021 837 XI 20 000 021 837 T—XXX 100 022 352 1—XXX 200 022 414 XXVII 10 000 022 414 1—XXX 100 022 764 Vin 20 000 022 764 I—XXX 100 022 813 I—XXX 200 022 969 I—XXX 100 023 Iái XXII 10 000 023 ISI I—XXX 100 023 251 I—XXX 500 023 714 I—XXX 100 023 802 I—XXX 200 024 252 I—XXX 500 024 026 I—XXX 200 023 931 I—XXX 100 024 676 I—XXX 100 025 070 XXVIII 5000 025 070 1—XXX 100 025 561 Xn 5000 025 561 I—XXX 100 025 827 I—XXX 500 026 235 V kétszemélyes külöldi utazás Ft 43 000.— értékben 026 236 I—XXX 100 026 285 I—XXX 100 026 315 I—XXX 200 026 311 IX 20 000 026 511 1—XXX 100 026 909 IV 5000 026 909 I—XXX 100 027 404 T—XXX 200 027 497 I—XXX 200 027 571 X 3000 027 571 I—XXX 100 027 795 I—XXX 100 028 116 I—XXX 100 028 265 I—XXX 200 028 756 I—XXX 200 028 879 I—XXX 300 028 896 XX 10 000 028 896 I—XXX 100 028 899 I—XXX 200 029 391 I—XXX 300 028 863 I—XXX 200 029 865 I—XXX *00 030 069 XXV 5000 030 069 1—XXX 100 030 135 I—XXX 200 030 812 I—XXX 200 031 044 I—XXX 200 031 066 I—XXX 200 031 275 I—XXX 200 031 747 I—XXX 200 032 066 I—XXX 300 032 103 I—XXX 200 032 195 I—XXX 200 032 219 XVII 6000 032 219 I—XXX 100 032 310 I—XXX 100 032 394 I—XXX 100 033 159 I—XXX 100 033 159 XVH 20 000 033 857 I-XXX 100 034 026 I—XXX 500 034 028 I—XXX 1D0 034 087 I—XXX 100 034 137 VIT 5000 034 137 I—XXX 100 034 567 XXX 5000 034 567 I—XXX 300 034 793 I—XXX 200 034 911 I—XXX 100 035 091 XV 20 000 035 091 I—XXX 100 035 324 I—XXX 200 035 577 Hl 10 000 033 577 I—XXX 100 035 883 I—XXX 500 036 069 V 5000 036 069 I—XXX 1000 036 1 89 I—XXX 200 036 204 I—XXX 200 036 289 I—XXX 100 036 631 I—XXX 100 036 801 I—XXX 100 037 407 I—XXX 100 037 550 XI 5000 037 550 IfXXX 100 Szám Sorozat Nyer. 037 590 I—XXX 100 037 908 I—XXX 100 037 909 1—XXX 100 037 997 l—xxx JOO 038 116 I—xxx 200 038 608 I—xxx 200 038 820 1—XXX 100 038 813 I—xxx 500 038 025 I—XXX 200 039 070 XI 5000 039 070 1—XXX 100 039 319 I—XXX 200 039 669 I—xxx 500 039 778 I—XXX 1000 040 023 xxx 5000 040 023 I—XXX 100 040 369 I—xxx 100 040 555 XXVII 20 000 040 555 I—xxx 100 04*0 808 I—xxx 100 040 836 xvm 10 ooo 040 836 I—XXX 100 041 628 XXVI 5000 041 628 I—XXX 100 041 728 I—XXX 200 041 892 I—xxx 100 041 955 I—XXX 100 042 104 I—xxx 100 042 116 I—xxx 1000 042 513 xn 10 ooo 042 513 T—XXX 100 042 649 I— XXX 200 042 752 xxvnj 5000 042 752 I—XXX 100 042 787 XXU 2 és félszobás öröklakás a Nagymező u. 28. SZ. házban, berendezve, Ft 250 000 értékben. 04l2 787 I—XXX 100 043 342 I—xxx 200 043 388 xxra 10 ooo 043 465 I—xxx 200 043 388 I—xxx 100 043 600 I—xxx 100 043 8SQ I—xxx 100 044 317 I—xxx 200 044 364 XXVI l 5000 044 364 I—xxx 100 044 4*30 I—xxx 200 045 051 I—xxx 100 04é 339 I—xxx 200 045 385 VI 20 000 045 385 I—xxx 100 045 434 XXVTIT 10 ooo 04 5 434 I—xxx 100 045 474 I—xxx 200 045 898 I—xxx 100 04« 085 I—xxx 500 046 2413 I—xxx 1000 046 439 I—xxx 500 046 733 XIV 5000 046 733 I—xxx 100 046 761 I—xxx 200 047 048 I 5000 047 058 I—xxx 100 047 193 n Nyaraló a Balaton partján, szer mélygéDkocsival, Ft 150 000 értékben. 047 193 I—XXX 047 477 I—XXX 047 543 I—XXX 047 664 I—XXX 047 881 I—XXX 018 357 I—XXX 048 544 I—XXX 048 864 I—XXX 048 948 I—XXX 048 977 I—XXX 049 512 XVII 049 481 I—XXX 049 569 I—XXX 049 512 I—XXX 049 629 I—XXX 050 126 XXIV 050 126 I—XXX 050 166 n 050 166 I— XXX 050 177 I—XXX 05á 417 í—XXX 050 653 I—XXX 050 978 I—XXX 051 309 XIV 051 309 I—XXX 051 710 I—XXX 051 906 I—XXX 052 866 I—XXX 053 042 I—XXX 053 125 I—XXX 053 822 I—XXX 054 324 I—XXX 0b* 813 VII 054 813 T—XXX 055 196 I—XXX 055 240 I—XXX 055 556 I—XXX 056 62i m 055 621 I—XXX 055911 I—XXX 056 065 I—XXX 056 276 I—XXX 056 343 XXIH 100 200 100 100 100 200 1.00 100 200 200 5000 500 100 100 100 20 000 100 20 000 100 1000 ion 200 100 5000 100 200 100 100 100 200 500 200 10 000 100 100 100 100 5000 100 100 200 100 20 000 Szám Sorozat Nyer. Szám Sorozat Nyer. 056 342 I—XXX 100 070 834 I—xxx 200 056 425 xvm 5000 070 931 I—XXX 200 0»6 425 J—XXX 100 070 976 I—XXX 100 UÖ6 943 xxn 5000 070 999 I—XXX 200 056 943 I—xxx 100 071 234 I—XXX 200 057 060 I—xxx 200 071 482 XVI 10 000 057 321 I—xxx 200 071 481 I—XXX 100 057 418 I—xxx 200 071 «92 I—XXX 200 057 482 I—xxx 100 071 842 I—XXX 500 057 649 I—xxx 100 071 884 XXII 5000 057 763 XV 5000 071 884 I—XXX 100 057 763 I—xxx 100 072 114 , V 10 000 057 873 VTTI 5000 072 114 I—XXX 100 057 873 I—XXX 100 072 139 I—XXX 100 058 204 XXVI 10 000 072 136 I-XXX 100 058 204 I—XXX 100 072 236 I—XXX 200 058 672 I—xxx 100 072 303 I—XXX 500 058 978 I—xxx 200 072 453 XXIII 5000 059 1)17 XXIV 5000 072 343 I—XXX« 100 059 017 I—XXX 300 072 650 1—XXX 100 059 027 I—XXX 200 072 650 XXII Renault 059 244 I—XXX 500 R/4 személygékpocsi 059 475 I—XXX 200 073 002 I—XXX 200 059 526 X 5000 073 309 I—XXX 100 059 526 I—XXX 100 073 820 I—XXX J00 059 828 I—xxx 200 073 995 VT 5000 059 863 I—xxx 200 073 995 I—XXX 100 059 931 I—xxx 100 074 051 I—XXX 10Q 060 050 IX 5000 074 202 XV 10 000 060 050 I—XXX 100 074 202 I—XXX 100 060 102 XXII 20 000 074 339 /XXI 10 ooo 060 102 I—XXX 100 074 339 I—XXX 100 060 144 I—XXX 100 074 438 I—XXX 200 060 282 VT 10 ooo 074 519 I—XXX 200 V 060 282 I—XXX 100 074 547 X 10 ooo 060 409 XVI 5000 074» 547 I—XXX 100 060 419 1—XXX 100 074 801 l—XXX 100 060 511 J—xxx too 075 072 1—XXX 100 060 558 I—XXX 200 075 342 I—XXX 200 061 042 XXVI 20 000 075 445 I 5000 061 042 I—xxx 100 075 445 I—XXX 100 061 307 I—XXX 100 075 448 XXVIII 20 000 061 316 XIX 10 ooo 075 448 I—XXX 100 061 316 I—XXX 100 075 844 XVI 5000 061 59 XXIX 5000 075 844 I—X^X 100 601 599 I—xxx J00 075 961 1—XXX 100 061 785 I—xxx 500 076 271 I—XXX 200 061 808 XXI Nyaraló 076 292 I—XXX 200 a Balaton partján 076 757 I—XXX 200 Szám Sorozat Nyer. 084 229 I—XXX 100 084 335 I—XXX 200 084 384 I—XXX 100 084 405 in 20 000 084 405 I—XXX 100 084 640 XIX 5000 084 64*0 I—XXX 100 084 778 I—XXX 100 084 845 —XXX 100 085 484 I—XXX 100 085 622 XX 5000 085 622 I—XXX 100 085 736 I—XXX 500 086 103 I—XXX 100 086 133 XVin Két és félszobás öröklakás a Ganz u. 5—7. sz. házban berendezve. Ft 250 000 értékben. 086 133 I—XXX ‘ 1Q0 086 139 1—XXX 200 086 485 I— XXX 500 086 591 I—XXX 200 087 148 I—XXX 100 087 491 I—XXX 1000 087 615 I—XXX 206 087 717 087 717 I088 158 1- 088 230 I- 088 326 I- 088 342 I 088 438 I- 088 446 I- 088 673 I- 088 741 I 088 968 083 968 1XXI-Xxx-xxx-xxx-xxx-xxx-xxx-xxx-xxx-xxx XIX-xxx 089 096 089 277 089 654 089 685 089 685 089 820 039 820 089 855 089 907 090 154 I—xxx I—xxx I—xxx xn I—xxx I I—xxx I—xxx I—xxx I^-XXX személygépkocsival, Ft 150 OOO értékben. 061 808 T—XXX 100 061 841 V 20 000 061 841 I—XXX 100 061 873 I—XXX 100 062 298 I—XXX 200 062 626 I—XXX 200 062 863 IV 10 000 062 863 I—XXX 100 063 006 I—XXX 200 063 061 I—XXX 100 063 375 I—XXX 500 063 743 I—XXX 200 063 833 XVII 5000 063 833 I—XXX (00 063 885 VII 20 000 063 885 I—XXX 100 064 262 I—XXX 100 064 567 I-XXX 200 064 778 T—XXX 200 065 021 I—XXX 100 065 641 I—XXX 200 066 408 1—XXX 200 066 753 I—XXX 500 066 719 I—XXX 200 066 767 I—XXX 20(f 066 880 I—XXX 100 067 030 XXIV 10 ooo 067 030 I—XXX too 067 131 T—XXX 100 067 388 I—XXX 500 067 391 ^-IXXX 200 067 427 I—XXX 200 067 571 I—XXX 100 067 9994 I—XXX 200 068 022 I—XXX 100 068 507 I—XXX 200 068 969 I—XXX 100 609 403 I—XXX 100 069 736 VIJ 5000 09 736 I—XXX 100 069 981 I—XXX 100 070 013 xm flOOOO 070 013 I—xxx 100 070 201 I—XXX 100 070 2«1 I—XXX 200 070 397 I—XXX 100 070 653 I—XXX 100 070 7.37 XXV 8000 070 737 I—XXX 100 070 765 I—XXX 100 A 100.—, 20 077 063 I—XXX 077 445 I—XXX 077 508 IX 077 508 I—XXX 077 609 IT 077 609 I—XXX 077 684 I-J^XX 077 780 I—XXX 077 826 077 918 078 358 078 725 078 959 «78 986 078 986 079 109 079 340 079 -Í67 080 063 080 270 081 092 I—XXX I—XXX I—xxx I—xxx I—xxx XIX I—xxx 1—xxx I—xxx I—xxx I—xxx I—xxx I—xxx 081 498 I—XXX 081 581 n 081 551 I—XXX 081 572 Hl 031 572 I—XXX 081 617 I—XXX Oftl 805 I—XXX 081 922 I—XXX 082 160 xm 082 160 I—XXX 082 397 I—XXX 082 499 082 735 082 757 083 1*2 083 317 083 317 083 358 683 468 083 561 083 561 083 893 083 995 084 051 084 «51 084 311 084 ÍÚ 084 229 I—XXX I—XXX I—xxx I—xxx VI I—xxx I—xxx I—xxx XXTII I—xxx I—xxx I—xxx xrv I—xxx IV I—xxx XXVI 100 100 10 non 100 5000 ion 200 20h 100 100 200 100 100 20 000 100 200 500 .10« 500 500 100 ion 6000 100 5000 100 100 !«0 ion 5000 100 200 200 200 200 100 5000 100 300 100 bOOO 100 100 200 30 000 100 30 000 100 woo 090 170 XV 090 607 I—XXX 090 170 T—XXX 090 652 I—XXX 090 688 I—XXX 090 739 I—XXX 091 117 I—XXX 091 182 XXTX 091 182 091 378 091 46 0 091 554 091 783 091 833 092 151 092 450 092 503 093 342 003 395 093 «15 093 «36 094 159 094 178 094 225 094 225 094 «99 094 862 094 862 095 264 095 811 095 811 09« 086 096 251 096 511 09« R47 096 562 096 666 0Q« 731 097 274 097 799 097 299 097 364 097 671 097 73? 097 7B7 098 964 099 151 099 1M 09Q 343 099 «3« 090 700 099 980 I—XXX I—XXX I—xxx I—xxx I—xxx I—xxx I—xxx I—xxx I—xxx I—xxx I—xxx I—xxx I—xxx I—xxx I—xxx vm 1—xxx I—xxx I—xxx XXV I—xxx XI I—XXX I—xxx I—xxx I—xxx i—xxx I—xxx I—xxx T—XXX I—xxx XXV T—XXX T—XXX I—xxx T—XXX T—vxx I—xxx XXTX T—XXX T—xxx T^-YXX I—xxx I—xxx 20 000 100 100 200 200 200 200 500 200 100 5000 100 100 J00 100 20 000 100 10 000 100 200 500 500 5000 200 100 100 100 100 100 5000 100 100 200 200 200 200 200 100 100 200 100 100 too 200 100 10 000 100 ion 100 20 000 ion 10 oon 100 200 500 200 500 100 200 200 100 10 000 100 100 200 100 100 100 10 ooo 100 100 100 100 10« — forint értékkel kihúzott nyertes sorsjegyek egyben vásárlási utalványként szolgálnak és a nyereményösszeg erejéig. vidéken bármelvik állami áruházban, vagy földművesszövetkezeti üzletben; Budapesten a Lotto Áruházban (VII., Rákóczi út 36.) vásárlásra felhasználhatók. A főnyereményt nyert sorsjegyek nyereményutalványát a Magvar Üiságírók Országos Szövetsége (Budapest. VI.. Nenköztórsaság útja I0X.) szolgáltatja kí a sorsjegy bemutatóiénak. A nyertes sorsjegyek 1969. január 14-től március 15- ig válthatók be. Elvesztett, megsemmisült, vagy beváltási határidő után bemutatott sorsjegy alapján semmilyen igény nem támasztható. Budapest, 1968. decembe r 29 Szerencse térgysersjáték szervezd bizottság*