Szolnok Megyei Néplap, 1968. december (19. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-22 / 300. szám

I SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1968. december 32. Az MTS OT tanácskozása Szombaton délelőtt kezdő­dött el a Magyar Testneve­lési és Sport Szövetség Orszá­gos Tanácsának ülése, ame­lyen részt vett Somogyi Sán­dor, az MSZMP KB párt és tömegszervezeti osztályának helyettes vezetője. Egri Gyű Iának, az MTS. elnökének bevezető szavai után első na­pirendi pontként — a Ma- gyra Olimpiai Bizottsággal együttes ülésen — Csanádi Árpád, az MTS elnökhelyet­tese, a MOB főtitkára terjesz­tett be jelentést a mexikói olimpiai játékokon reszt vett magyar csapat felkészülésé­ről és szerepléséből. A jelentés megállapítja, hogy az olimpiai sportágak többségében az előre rögzí­tett programok szerint folyt a felkészülés a válogatott keretekben és a sportegyesü­letekben. Ez a munka, amely­hez kiváló szakemberek ad­ták tudásuk legjavát, volt az alapja a mexikói eredmé­nyeknek. Az olimpián sike­rült továbbfejleszteni a to­kiéban elért teljesítményeket. Av nemzetek nemhivatalos pontversenyében Magyaror­szág az Egyesült Államok (711), a Szovjetunió (596) és az NDK (239) mögött, 194 ponttal (14 ponttal több mint Tokióban) 4. helyen végzett. Az érmek száma szerint az Egyesült Államok (106), a Szovjetunió (91), mögött 32 (amely 10-zel több mint leg­utóbb) éremmel a nemzetek sorrendiében a 3. helyet fog­laljuk el. Az olimpia műso­rán szereplő 19 sportágból a magyar versenyzők 12-ben pontot szereztek. 10-ben pe­dig érmet Is. Csanádi Árpád ezután ele­mezte az egyes sportágak­ban szerzett tapasztalatokat, majd összegezte a további teendőket. NyoJc napon belül döntenek a Békéscsaba—KISTEXT „bunda" ügyben A Magyar Labdarúgó Szö­vetség 2. sz. fegyelmi, bi­zottsága tegnap a későesti órákban befejezte a Békés­csaba—KISTEXT vesztege­tési fegyelmi ügyet. Kihall­gatták Fülöp Árpádot, a bé­késcsabai ruhagyár gépko­csivezetőiét, akihez oda­ment Horváth Károly, a KISTEXT szakosztályvezető­je és üzenetet küldött Csep- regi Jánosnak, a Békéscsabai Előre szakosztályvezetőjének. Mire azonban Fülöp meg­vitte az üzenetet, közölték vele, hogy már tárgytalan, mert közben ők felkeresték a KISTEXT vezetőit. Cserjésnek, a KISTEXT játékosának csupán annyi szerepe volt, hogy közremű­ködött a két sportvezető be­mutatásában, Vári az Egyet­értés játékosa pedig elősegí­tette a két csapat vezetői­nek találkozását. A szakér­tő szemtanúk véleménye szerint egyébként, a Békés­csaba—KISTEXT bajnoki mérkőzés korrektül zajlott le, ott semmi sem követ­keztetett arra, hogy „bunda” történt. Az MLSZ 2. sz. fegyelmi bizottsága a következő ha­tározatot hozta: tekintettel a nagy anyagra, az ügyet még alaposan áttanulmányozzák és nyolc napon belül írás­ban közlik a döntést az ér­dekeltekkel. A döntésről beszámolunk majd olvasóinknak. lemondott Kada János a Szolnoki Dózsa úszó és vízilabda szakosztályának vezetője Kada János, hat éve veze­tője az OB I-es vízilabda együttesnek. Tisztsége alatt sok szép eredményt értek el a Dózsások, — érthető, hogy meglepetéssel értesültünk lemondásáróL A szakosztály vezető kér­désünkre elmondotta, hogy az utóbbi időben eredmé­nyes munkájához nem kap­ta meg a szükséges segítsé­get. Elmondása szerint az egyesület elnökségének egyes tagjai, a megyei úszószövet­ség elnöke, az egyesület több szakembere,' oktatója akadályozta a tervszerű, fe­gyelmezett munkát. A Ma­gyar Űszószövetség veze­tőitől sem kapott támoga­tást, sőt egyes esetekben el­fogultan, és rosszindulatúan kezelték a szakosztályt és személyét. Ennek alapján kérj felmentését. Kada János lemondását írásban eljuttatta az egyesü­let elnökségéhez, amely dön­teni hivatott a lemondás elfogadásáról RÖVIDEN Természetjáró szakosztály alakult a Szolnoki Gépjaví­tó MEDOSZ sportkörnél. Az alakuló közgyűlésen amelyen ott voltak a Me­gyei Természetjáró Szövet­ség vezetői is — huszonegy szakosztályi tag vett részt Az alakulás óta lebonyolí­tottak néhány sikeres tú­rót. Korábban a szolnoki cukorgyárban alakult tér-- mészetjáró szakosztály öt­ven taggal. A cukorgyáriak ez évben már rendszeres túrákon vettek részt. A gépjavítóban most egy sakk- szakosztály létesítését ter­vezik. # A Szolnoki MTL NB I B-s labdarúgói január 3-án kezdik meg a felkészülést a bajnoki idényre. Január 7- tő! két hétig Balatonként, sén alapozik a csapat 22-es kerettel, közöttük lesznek az újonnan Igazolt játékosok is. A Szolnoki MÁV NB Il-es labdarúgó csapata január 7-én kezd. * Az átigazolási időszak kellős közepén vagyunk, de edd'g kevés átigazolt lab­darúgó neve ismeretes me­gyénkben. Annyi biztos, hogy a . Jászberényi Lehel NB tl-es csapatának volt. «Botára Kelemen, aki leg- fréőbb az NB III-as Kilián­ban játszott, leszerelése után az NB I-es Csepeli Vasasba távozott Meg nem erősített hírek szerint a Törökszent­miklósi Vasas NB III-as csa­patából' a középhátvéd Frik- ker Oroszlányba, a kapus Vasas pedig a Jászberényi Lehelbe tart Ugyanakkor Moós a Lehel csatára Bé­késcsaba felé kacsingat Be­szélik, hogy a Szolnoki MTE és a Szolnoki MÁV több játékost igazol, van, aki az MTE-ből távozni akar, de neveket még nem bocsájtott rendelkezésünkre egyik szakosztály sem; Hétvégi műsor Vasárnap Röplabda. Úttörő fiú, leány vándorkupa, Szolnok, Áchim úti iskola, 8.30. Úszás. Városi úszőverseny, Szolnok, fedettuszoda, 18. Idegenben szerepelnek — hétfőn: a Martfűi MSE női kézilabda csapata Budapes­ten a Magyar Népköztársa­sági Kupában a Makói Vas­utas ellen, a Szolnoki MTE súlyemelői Miskolcon, a? Avas Kupában. Kedden: a Kilián SE férfi kézilabda csapata Budapesten, a Ma­gyar Népköztársasági Ku­pában a Békéscsaba« MÁV eile« APRÓHIRDETÉSEK Állas: A SZOLNOK — He­ves megyei Állat- forgalmi Vállalat — felvételre keres — gyors-gépírót (áthe­lyezéssel Is). Érdek­lődni a 29—85, 29—86 telefonszámon, vagy Húsipari Vállalat — Szolnok. A BUDAPESTI La­kásépítő Vállalat — felvesz állandó jel­legű munkára kőmű­ves, állványozó, fes­tő, üveges, parket­tás, szigetelő szak­munkásokat, betaní­tott munkásokat, — kubikosokat, férfi segédmunkásokat. — Ezen túlemenően al­kalmazunk megha­tározott időre mező- gazdaságból téli idő­szakra felszabadult munkaerőket, tsz — vagy állami gazda­sági engedéllyel. — Szakmunkásképzést biztosítunk. Fiatal­korú munkavállalók részére szeptember­től ipari tanuló kép­zés van vállalatunk­nál. valamennyi épí­tőipari, szakipari, — szerelőipari szakmá­ban. Munkásszállást és napi kétszeri ét­kezést biztosítunk. 44 órás munkahét! — Minden szombat szabad! A felutazási költséget 8 ledolgo­zott munkanap után visszatérítjük. Je­lentkezés: Budapest, X.. Pongrácz út 21. (Kőbánya alsó pu­nál). SZOLNOKI Jármű­javító Üzem gyakor­lattal rendelkező — gyors- és gépírót keres felvételre. Je­lentkezés az üzem munkaügyi osztá­lyán. Szolnok, Kö­rösi út 1. GYAKORLOTT gép­írónőt keres Héki Állami Gazdaság Szakszolgálati Állo­mása. Szolnok, Al- csi-sziget. Fizetés megegyezés szerint. A 7. sz. Autóközle­kedési Vállalat ka­lauzokat keres fel­vételre. — Követel­mény vm. általá­nos iskolai végzett­ség 18—36 év közöt­ti életkor. Jelent­kezni lebet: Szol­nok, MA VAUT Ál­lomáson. A SZOLNOK 1. pos­tahivatal postai kéz­besítőket vesz fel 1500.— Ft biztosított bérrel. Jelentkezni lehet a hivatal fő­nöki irodájában. KERESKEDELEM­BEN jártas érettsé­gizett katonaidőt le­töltött férfi elhe­lyezkedne. „Szakkö­zépiskolát végeztem’* jeligére a szolnoki hirdetőbe. FELVÉTELRE kere­sünk közgazdasági technikumi érettsé­givel adminisztráto­rokat. — ÜVEGÉRT Szolnok, Vöröshad­sereg u. 32. Elzám. 5 EVES gyakorlattal 6rás segéd elhelyez­kedne. „Jó szakem­ber” jeligére a szol­noki hirdetőbe. INGATLAN: AZONNAL beköl­tözhető fél ház 107 n-öl telekkel eladó. Érdeklődni lehet: Szolnok, Csokor u. 1. szám. Bíró. TISZA JENŐ, Kos­suth . Lajos u. 45. számú ház két szo­ba-konyha, kamra# 380 n-öl telekkel be­költözhetően — ked­vező fizetési feltéte­lekkel — 30 000 Ft­ért eladó. Érdeklőd­ni: Tiazajenő, Kos­suth Lajos u. 36. ELCSERÉLNÉM két­szobás, kertes há­zamat, térítéssel — bérházi kétszobásra Szolnok, Bokányi Dezső u. 11. 100-TÖL 240 ezer Ft-, ig azonnal beköltöz­hető lakóházat ve­szek. „Azonnal fi­zetek” jeligére a szolnoki hirdetőbe. ELADŐ 1 hold sző­lő két részben is. Érdeklődni: Tisza­földvár, Ókincsemt II. út 31. szám. TISZAFÖLDVÁRON legjobb helyen — Kossuth utca 84 alatt 249 n-öl telek épülettel eladó. Cím: Merényi Antal, Sal­gótarján, Rákóczi u. 186. szám. TÖRÖKSZENTMIK- LÖSON eladó első­rendű gyümölcsös 614 n-öl 68 bokoral­ma 9 éves és 30 őszibarack, 200 tőke szőlő újonnan ke­rítve. Érdeklődni le­het Surjánkert 4. szám, vasárnap. ' SZOLNOK, Csoko­nai út 53. sz. alatti ház beköltözhetően 484 n-öl telekkel el­adó. —■ Érdeklődni mindennap 16 órá­tól Szolnok, Kolozs­vári u. 73/a. alatt. ELADÓ 2 szobás családi ház állomás mellett. — Azonnal beköltözhető. Cím: Tisza j enő, Széche­nyi u. 4. Érdeklőd­ni: Mileksz Mária Budapest IX., Nagy­várad tér 1. ORVOSNAK, iparos­nak alkalmas összr- komfortos ház el­adó. Hideg# meleg víz, garázs van. — Mezőtúr, Kossuth út 25. Ugyanott 1000- es Wartburg eladó. SZOLNOK, Iszap u. 17. számú ház azon­nal beköltözhetően eladó. Veszek két három­szobás házat belte­rületen, Veres, Szol­nok, Móra F. u. 10/a. ÜJSZASZON, Ga­lamb u. 7. alatt kis kertes ház 400 n-öl telek 28 ezerért el* adó. Az oldalszoba, padlás, kert, azon­nal birtokba vehető. Sípos István Zsiám- bék, Mártírok u. 14. GÉPJÁRMŰ: FIAT 600-as autó­motor kompiéit se­bességváltó eladó. — Dr. Tóth, Kisújszál­lás, Széchenyi u. 13. szám. ELADÓ Trabant 566- as üzemképes álla­potban. Székely Jó­zsef Karcag, Zöldfa u. 22. szám. VEGYES: 2 HÍZÓ eladó. Sú­lyuk: 160—170 kg.— Szolnok, Mártírok útja 33. (Kisfaludy utca sarok). KÉTAKNÁS fehér zománcozott kályha eladó. Szolnok, La­kat u. 8. SZŐRSZÁLAIT vég­legesen eltávolítja rövidhullámmal, — KISS kozmetika, *— Szolnok# Somogyi Béla u. 2. (Szabad­ság térnél). MINŐSÉGI fehér boromat kisebb na­gyobb tételben el- adom.Tlovány Már­ton# Jászkaraj enő. S ZÉPSÉG ÁPOL AS, szőrszálak végleges eltávolítása, zsíros, pattanásos arc ke­zelése. Kvarc keze­lés. Gvárfásné Szol­nok, Táncsics út 7. P ATKA NYÍRT AS 100 százalékosan, — félév garanciával — Walcz Béla vegyész Szombathely, Szür- csopó u. 6. ÉPÍTÉSI és bontási tervrajzok készítését vállalom. Dr. Nagy László, — Szolnok, Keskeny János út 58/1. szám. 1 ÉVES tigriscsíkos német Boxerk&n el­adó, részletre is. — Szolnok, Hold u. 4, GAZÖNGYÜJTÓ töl­tés-e Fehémé, Szol­nok, Május 1. út, Hősök tere. ELVESZETT egy sárgásbarna német Boxerkutya. Nyom­ravezetőnek Juta­lom. — Cím: Bíró Szolnok, Vöröscsil­lag u. 59. ÜJ Orionton táska­rádió eladó. Szol­nok, Táncsics u. 7. PALYÄZATI FELHÍVÁS A Nagykunsági Mezőgaz­dasági Kísérleti Intézet — Karcag — pályázatot hirdet főkönyvelői (gazdasági igaz­gatóhelyettesi) állás betol- téséra Pályázati feltétel: 1. Felsőfokú számviteli — közgazdasági képesítés a 127/1967. (23) Mü. M. az. utasítás előírásainak meg­felelően. 2. Költségvetési, pénzügyi gyakorlat 3. Vezetői beosztáshoz szűk­séges feltételek megléte. Fizetés a 127/1967. (23) Mü. M. sz. rendelet előírása szerint Szolgálati lakást biztosí­tunk. Jelentkezés Írásban, a pá­lyázathoz kérjük az eddigi működést hűen tükröző ön­életrajz csatolását Cím: Nagykunsági Mező- gazdasági Kísérleti Intézet, Karcag._______________ Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik felejthetetlen fér­jem és fiunk elhuny tu alkal­mából jelenlétükkel éa együtt­érzésükkel fájdalmunkat enyhí­tették. Apter család, Szolnok Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk a testvé­reknek# rokonoknak, ismerősök­nek és mindazoknak. akik Adám Joachim né sz. Kálmán Anna, felejthetetlen feleségem­nek, édesanyámnak, nagyma­mámnak a temetésén megjelen­tek. koszorúikkal. virágaikkal mély gyászunkban osztoztak. Adám Joachim, férje, menye és unokája, ifj. 'Adám Joachim fia PALYÄZATI FELHÍVÁS A Szolnok megyei Rendör- íőkapitányság a megye te­rületén közrendvédelmi be­osztásba pályázatot hirdet. Jelentkezhetnek azok a VIII. általános, vagy ennél maga­sabb iskolai végzettséggel, katonai szolgálattal rendel­kező büntetlen és feddhetet­len előéletű 30 évesnél nem idősebb férfiak, akik a rendőri szolgálatot élethiva­tásuknak választják^ Jelentkezés személyesen szombat kivételével munka­napokon 9—lö óra között, a Szolnok megyei rendőrfőka­pitányság személyzeti osztá­lyán, Szolnok, Beloiannisz út 59. szám alatt. Útiköltséget felvétel esetén megtérítjük, Felveszünk háromműszakog üzemünkbe női segéd­munkásokat Szolnoki Tejüzem LOTTO szelvényt i DE MIKOR? A szolnoki TOTO LOTTO kirendeltségek ünnepi nyitva­tartási rendje: December December December December December December December December Kossuth tér 22: 8—19 h-ig 23. 8—19 h-ig 24: 8—15 h-ig 27: 8—19 h-ig 28: 8—19 b-ig 29: 8—19 h-ig 30: 8—19 h-ig 31: 8—13 h-ig Ságvári E. u. 8.00— 18.30 b-ig 8.00— 14.00 b-ig 8.00— 13.00 h-ig 8.00— 12.00 h-ig 7.30—18.30 h-ig 8.00— 18.30 h-lg 8.00— 14.00 b-ig 8.00— 13.00 h-ig TOTO LOTTO / Újra megnyílt a szenttamási kastély „Park“ vendéglője Minőségi palackozott borok, leszállított áron, rövid­italok + kávé, ízletes ételféleségekkel áll a fogyasz­tók rendelkezésére. Nyitva: mindennap 7-től 22 h-ig. Rendezvényeket vállal. F AZ OKGT ALFÖLDI KOLAJFÜRÄSI ÜZEM íparífanuló felvételt hirdet az 1969/70. oktatási évre mélyfúró és elektrolakatas szakmában, a jelenleg Vili, osztályt végző fiúk részére A képzés helye: Várpalota, képzési idő: 3 év, — (emeltszintű képzés). Kollégiumi ellátás biztosítva. Jélenetkezés helye: OKGT Alföldi Kőolajfúrási üzem személyzeti osztálya, írásban vagy személyesen — (Szolnok, Körösi q. 46.) VASIPARI képesítésű mérnököt vagy jelentős szervező és közgazdasági gyakorlattal rendelkező technikust fejlesztés előtt álló vasipari szolgáltató részlegéhez felvesz: „Kisipari Szövetkezet” jeligére a Magyar Hirdetőbe, Szolnok. llltllllH A Szolnok Megyei Állami Építőipari Vállalat azonnali felvételre keres titkárnőU gyors- gépírókat, továbbá építész technikusokat Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti osztályán. Szolnok, Ady Endre u. 117/c. AZ IRODAGÉPTECHNIKAI VÁLLALAT SZOLNO­KI KIRENDELTSÉGE értesíti ügyfeleit, hogy LELTÁROZÁS miatt december 28-tól 31-ig az irodagépek átvétele rzüneteL

Next

/
Thumbnails
Contents