Szolnok Megyei Néplap, 1968. november (19. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-09 / 263. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1968. november % Vélemények Nixon Thieuék ff szabotálják az értekezletet — Norodon Sziltanuk MINDENFELŐL Tegnap esti helyzetkép Ha egyes helyeken számolják is még a szavazatokat, az már befejezett tény, hogy a következő négy esztendőre Richard M. Nixon az Egyesült Államok elnöke. Az államfők természetesen elküldték a protokolláris szabályok szerint ilyenkor kötelező üdvözlő táviratokat, a politikusok és a politikai publicisták pedig már hozzákezdtek a találgatásokhoz: vajon kinek lesz jó, és kinek nem, egyáltalán: mit hoz majd a világ számára az a tény, hogy a Fehér Házba nyolc év után ismét republikánus párti elnök kerül? Norodorr Sziltanuk, kambodzsai államfő csupán közvetve reflektált a kérdésre frissiben megtartott sajtóértekezletén, amelyen elsősorban a kambodzsai—amerikai kapcsolatokról beszélt. Anélkül, hogy az elnökcserére utalt volna, hangsúlyozta: a kambodzsai határok elismerése az USA részéről, a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok helyreállítását eredményezheti. Egy másik államfő, Charles De Gaulle, az AP párizsi jelentése szerint elégedett Nixon győzelmével, pusztán francia szempontból: azt reméli ugyanis, hogy az új elnök hivatalbalépése után szívélyesebbé válnak Franciaország és az USA — az utóbbi időben alaposan elhidegült kapcsolatai. A tábornok honfitársnője, Madame Tabouis. a legrégibb s legtapasztaltabb, ugyanakkor a legjobban informált francia publicista úgy véli: lényleges hivatalbalépéséig, tehát január 20-ig Nixon semmit nem fog tenni, s hogy azután mit, az jelentősen függ attól is, miként alakul a következő két hónapban a vietnami helyzet Mindenesetre a saigöni kormány most mindent megtesz a párizsi tárgyalások holtpontra juttatása érdekében. Olyan lehetetlen feltételeket szab (csak akkor hajlandó részt- venni a párizsi értekezleten, ha a kerekasztal mellett a DNFF nem önállóan, hanemaVDK küldöttség részeként vesz részt, továbbá: Hanoi garantálja, hogy közvetlen tárgyalásokat November 7-i ünnepségek Prágában PRÁGA (MTI) A prágai Olsany temetőben November 7-én kettős ünnepséget tartottak. Felavatták a cseh és szlovák vöröskatonák emlékművét, majd megkoszorúzták a Csehszlovákia felszabadításáért elesett szovjet harcosok síremlékéti Az ünnepségen resztvettek és koszorúkat helyztek el a CSKP és a kormány vezetői, a Nemzeti Front szervezeteinek képviselői, Alexander Dubcek és Oldrich Cernik vezetésével. Jelen voltak és koszorút helyztek el: V. Vi Kuznyecov; a Szovjetunió külügyminiszterének első helyettese, Sz. V. Cservonyenko nagykövet, az ünnepségekre Prágába érkezett szovjet küldöttségek, köztük a Szovjet Hadviseltek Szövetségének delegációja is. A szép és méltóságteljes koszorúzási és avatási ünnepségen jelen volt a CSKP többszáz régi tagja, akik éltették a Szovjetuniót, a Szovjet Hadsereget és meleg szeretettel vették körül annak jelenlevő katonáit. Többszáz prágai lakos, öregek és fiatalok, csütörtökön délután felkeresték a prágai szovjet nagykövetséget és üdvözölték annak képviselőit az ünnep alkalmából, éltették a csehszlovák—szovjet barátságot és elénekelték az Inter- nacionálétj A csehszlovák belügyminisztérium közleménye Prága (MTI) A csehszlovák belügyminisztérium pénteken közleményt adott ki arról, hogy november 6-án és 7-én, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóján „az ország egyes városaiban felelőtlen csoportok megzavarták a ünnep lefolyását”. Különösen Prágában, Pozsonyban és Bmo-ban, valamint Ceske Budejovice-ben került sor súlyosabb szovjetellenes provokációkra: szovjet zászlókat szaggattak le. szovjetellenes jelszavakat kiáltoztak. „Az összes ilyen jellegű akciókat a belügyminisztérium törvénytelennek tartja” hangzik a közleményben; A közlemény szerint „nem hallgattak a rendőrség felhívására, hogy szüntessék be tevékenységüket és oszoljanak szét, ezért egyes esetekben törvényes eszközöket kellett igénybe venni, hogy a rendzavarásnak végetves- senek. A letartóztatott szervezők és rendzavarok ellen a büntető törvénykönyv előírásai szerint járnak el”. Mint a közleményből kitűnik, Prágában 167 személyt állítottak elő, többségüket később szabadonbocsátották. „Büntető eljárást igénylő esetekben az ügyeket átadják az ügyészségnek. A letartóztatott rendbontók nevét közük az érdekelt hivatalokkal, vállalatokkal, vagy iskolákkal”. Pártkongresszus Lengyelországban Hétfőn kezdi meg munkáját a Lengyel Egyesült Munkáspárt V. kongresszusa, hogy megvonja az 1964 nyarán megtartott IV. kongresz- szus óta eltelt időszak mérlegét és kijelölje az utat a következő négy esztendőre. A pártkongresszusokat általában megelőző munkaversenyek. a tézisek vitája, az ilyenkor soronlévő pártgyü- iések. magasszintű konferenciák ezúttal egymagukban nem fejezik ki a kongresz- szus iránt az egész országban megnyilvánuló nagy _ér- deklődés méretét. A gyűléseken lezajlott heves, sokszor szenvedélyes, de mindig előremutató viták, a sokezernyi hasznos javaslat, a mindenütt szinte türelmetlenül megnyilvánuló segítő szándék már hűbb képet ad q lengyel politikai élet mostani rendkívüli élénkségéről. Jellemző: ebben az évben ÍHéBázezren — köztük különösen sok fiatal — kérték felvételüket a pártba. Ez a 200 ezer, a Lengyel Egyesült Munkáspárt jelenlegi tagságának 10 százaléka! Ilyen nagyarányú belépésre a pártba 20 esztendeje nem volt példa. A 32 milliós Lengyelország nemcsak gazdasági, de politikai vonatkozásban is Közép- és Kelet-Európa fontos tényezője. Ezért nagy jelentősége van annak. milyen külpolitikai irányvonalat határoz meg a kongresszus. Nem kétséges, hogy a Lengyel Egyesült Munkáspárt az ország népe, határai és egyben Európa biztonsága érdekét szem előtt tartva ismét hitet tesz majd a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való szoros szövetség és testvéri együttműködés. majd a nemzetközi munkásmozgalom egységéért folytatott küzdelem követke- ■zetes folytatása melleit. folytat a dél-vietnami kormánnyal, végül: nem folytatni kell a májusban indult párizsi tárgyalásokat, hanem teljesen új szakaszt kell kezdeni), amelyek valamennyi érintett fél — még az USA számára is — elfogadhatatlanok: Miért vált egyszerre ilyen harciasán makaccsá Thieu elnök? Egyfelől nyilván halálosan megsértődött, hogy Johnson elnök az ő beleegyezése nélkül szüntette be a VDK elleni légiháborút. Másrészt, éppen a Johnson-adminisztrá- cióval való viszony felszültté válása miatt, alkalmasint időt akar nyerni, amíg a Nixon kormány hivatalba lép, azt remélve, hogy az új elnöknél a saigoni rezsim elképzelései esetleg kedvezőbb fogadtatásra találnak. Beválik-e ez a spekuláció? Nem lehet tudni. Igaza van a belgrádi Politikának, midőn így ír: „Nixon igen bőkezű volt az ígéretekben. Most azonban már nem jelölt többé, hanem elnök és ezért sokkal fontosabb, hogy mit tesz holnap, mint az, hogy mit mondott tegnap”. Mindenesetre — bármit kíván is tenni — még elnökjelölt korában egyetértett Johnsonnak a VDK bombázása megszüntetéséről szóló döntésével. Meglehet azonban, hogy Saigon nem alaptalanul remél többet Nixontól, mint amennyit — az utolsó időben — Johnsontól kapott. A VDK-ban ugyanis meglehetősen negatív visszhangra talált az amerikai elnökválasztás győzelme, Hanoi Nixonba láthatóan még kevésbé bízik, mint Humphreyban. A legfontosabb persze — s itt visszatérünk Norodom Szihanuk sajtóértekezletére — az, amit a kambodzsai államfő a vietnami kérdéssel kapcsolatban megfogalmazott. Kifejezte reményét, hogy Nixon kitart a VDK bombázásának beszüntetése mellett és gyorsan véget vet a vietnami háborúnak. Mint mondotta: a vietnami problémát a vietnami népnek magának kell megoldania. Nixon már kormánya összeállításán fáradozik A január 20-án hivatalba lépő elnök jelenleg Floridában piheni ki a választási hadjárat fáradalmait, de közben tanácsadóival már kormánya összeállításán fáradozik. Ron Ziegler, Nixon sajtó- szóvivője közölte, hogy Nixonnak nincs szándékában beiktatása előtt Dél-Vietnam- ba, vagy akármelyik más külföldi országba utazni. Ismeretes, hogy Thieu dél-vietnami elnök kijelentette, szívesen üdvözölné Saigonban Nixont. A szóvivő azonban nyomatékosan hangsúlyozta, hogy Nixon semmiféle külföldi utat nem tervez, hacsak Johnson elnök nem javasolja a béketárgyalások előmozdítása céljából. Nixon nem akarja megzavarni a párizsi tárgyalások menetét és nincs szándékában nyilatkozni az Egyesült Államok külpolitikájának semmiféle vonatkozásáról mindaddig, amíg a Fehér Házzal és a külügyminisztériummal nem egyezteti álláspontját. Nixon kormányának összetételéről december 5-ig semmit sem hoznak nyilvánosságra. A tanácskozások tartanak ugyan, de a döntéssel várakoznak, amíg az elektorok le nem adják szavazataikat. PÁRIZS Az AP tudósítója a francia fővárosból jelenti, hogy De Gaulle elnök elégedett Nixon győzelmével, mert arra számít, hogy Nixon hivatalbalépése után szívélyesebbek lesznek az Egyesült Államok és Franciaország kapcsolatai. MOSZKVA Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségének elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait Richard Nixonnak, az Egyesült Államok elnökévé történt megválasztása alkalmából. BUKAREST Az Agerpres jelentése szerint Ceausescu román állam- és pártvezető meleghangú táviratban üdvözölte Nixont győzelme alkalmából. LUSAKA Hivatalos zambiai közlemény szerint zambiai katonák a Mocambique-i határ közelében tűzpárbajt vívtak portugál katonákkal és kettőt megöltek közülük. FORT WORTH Lee Harvey Oswald édesanyja csütörtökön kijelentette, kérvényezni fogja Nixontól, hogy indítsanak vizsgálatot a néhai Kennedy elnök meggyilkolásának ügyében ég tisztázzák fiának két nappal később bekövetkezett meggyilkolását is. ,,Ha bebizonyítják nekem, hogy a fiam bűnös, elhallgatok. Addig nem.” — mondotta Oswald asszony. MEXIKÓVÁROS Mintegy ezer mexikói diák továbbra is sztrájkol és addig nem hagyja abba a tiltakozó mozgalmat, amíg a kormány szabadon nem bocsátja a júliusi diáktüntetések során letartóztatottakat. A műszaki egyetem hallgatói csütörtök esti gyűlésükön azt i§ követelték, hogy a könnygáz gránátokkal és puskákkal felfegyverzett rendőrök hagyják el egyetemük területét. KARACHI A pakisztáni kormány csütörtökön elrendelte valamennyi oktatási intézmény bezárását Rawalpindi-ben, Karachiban és Hyderabad- ban, miután Rawalpindi-ben 3000 egyetemi hallgató nagy csatát vívott a rendőrökkel. Az egyetemisták a kormányból kivált Bhutto külügyminiszter, Ajub Khan elnök politikai ellenfele mellett tüntettek. A kormány korábban betiltott minden gyülekezést és a tüntetők ellen kivezényelt rendőrség tüzet nyitott a diákokra. Egy diók meghalt, négyet letartóztattak. LONDON Nagy-Britannia Kommunista Pártjának londoni bizottsága az Októberi Forradalom 51. évfordulója alkalmából ünnepi gyűlést rendezett. amelyen John Gollan, a párt főtitkára mondott beszédet, LONDON A dél-angliai New Forest körzetében megtartott pótválasztáson a munkáspárti jelölt az 1966-ban kapott 26,7 százalékról 13,8 százalékra csúszott le, s a konzervatív és liberális jelölt mögött a harmadik helyre került. A Konzervatív Párt jelöltje 15 százalékkal több szavazatot kapott, mint 1966-ban, amikor szintén elnyerte a mandátumot. de jóval kisebb többséggel. Az idén megtartott 11 pótválasztás összevont eredménye azt mutatja, hogy a Munkáspárt elvesztette 1966-os szavazóinak egynegyedét. Wilsonpak még két év áll rendelkezésére az elvesztett szavazók visszacsalogatására, BOGOTÁ A kolumbiai hatóságok a közvélemény tiltakozásának hatására csütörtökön kénytelenek voltak szabadlábra helyezni a Kolumbiai Kommunista Párt lapjának főszerkesztőjét, akit 6 hónapja bör- tönöztek be. (TASZSZ) BUKAREST Nicolae Ceausescu, a Román Kommunista Párt főtitkára csütörtökön fogadta a Satomi Hakmada, a Japán K. P. K. B. elnöksége és titkársága tagja vezetésével Romániában tartózkodó pártküldöttséget. VARSÓ ^ Lengyelország November 7-én ünnepelte 1918-ban visz- szanyert függetlenségének 50. évfordulóját, s ebből az alkalomból Lublinban, a lengyel köztársasági kormány megalakulásának színhelyén ünnepi gyűlés volt, amelyen megjelentek a párt és a kormány legfőbb vezetői, élükön Wladyslaw Gomulkával, * LEMP főtitkárával. Ünnepi beszédet József Cyrankiewicz, lrrn a LEMP Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnök mondott. A nemzetiségek tanácsainak megalakítása Romániában BUKAREST Romániában megkezdődött a nemzetiségek megyei tanácsainak megalakítása. A magyarok képviselői csütörtökön Gyulafehérváron és Aradon, a németek Nagyszebenben, az ukránok Suceaván tartottak alakuló gyűlést. A nemzetiségi dolgozók tanácsai, amelyek a szocialista egységfront keretei között működnek majd. a Román K. P. K. B. legutóbbi ülésének határozata alapján alakulnak meg. A nyolcadik kohó A Krivoj Rog-i fémkombinátban megkezdte működését a világ legnagyobb kohója. Ez az esemény önmagában is megemlékezésre érdemes. De mögötte van valami, ami több, mint egy bizonyos munkaciklus befejezése. Külföldiek Mikor elsőizben jártam Krivoj Rogban, találkoztam ott mintegy negyven ENSZ ösztöndíjassal. Ázsia, Afrika, Latin-Amerika és Európa tizenhárom országának mérnökei voltak az öthónapos kohászati tanfolyam hallgatói, akik Zaporozsjeből jöttek át a kohó alapkőletételére. A tényben nincs semmi különös. meglepő: a Zaporozsi Acélművek tankkombinátjában az utóbbi hét év folyamán 19 ország több mint 1900 szakembere vett részt szakmai oktatásban, több mint 100 zaporozsi mérnök és munkás járt a fejlődő országokban, hogy ott részt vegyen a kohászati ipar megteremtésében. Míg harminc évvel ezelőtt aranyért vettük meg külföldről a technika újdonságait, ma a szovjet kohászok egy sor eredményéhez teszik hozzá a „világon elsőként” szavakat. A Szovjetunió vezette be elsőként a folyamatos acélöntés módszerét, — amelynek szabadalmát több tucat külföldi ország vette meg. A szovjet kohászok használtak először földgázt, ők érték el a kohók kihasználásának legnagyobb fokát. A Szovjetunió került a világon az első helyre a martinkemencék, daruk és etetőberendezések befogadóképessége ég termelékenysége terén. Mindez lehetővé tette, hogy ötven év alatt 4,5 millió tonnáról 100 millió tonnára növeljék az éves acél- termelést. Az építkezés múltja és jelene Az első Krivoj Rog-i kohót 1931-ben kezdték el építeni, a nyolcadikat, amellyel elbeszélésünk kezdődik, 1966- ban. Hasonlítsuk össze a két építkezést. Az első kohó 930 köbméteres, a nyolcadik majdnem háromszor akkora — 2700 ' ' , ' ■*?*■ rf 'ÄC'H köbméter. Az óriáskohó egy év alatt körülbelül 2 millió tonna fémet olvaszt meg, majdnem felét annak a mennyiségnek, — amelyet a forradalom előtti Oroszország összes kohója. Az első kohót 38 hónapig építették, a nyolcadikat 15 hónapig. Az első kohó alapzatát 134 napig betonozták, a nyolcadikét mindössze négyig, bár háromszor több betont építettek be. Iván Bogyuzsa. aki részt vett az első kohó építésében, elmesélte, hogy a betont a megásott alapba talicskákon hordták. Az építésvezető rendelkezésére egyetlen teherautó sem állt: A nyolcadik kohó építésekor a Diesel-mozdonyok és a panelszállító gépkocsik egészen az építkezésig szállították a betonelemeket. A sürgősebb alkatrészszállításokat speciális repülőgépekkel bonyolították le. És tegyünk még egy ösz- szehasonlítást. Az első kohót húszezer ember építette, akik alig tudtak (rni-olvasni, a nyolcadikat 3700 hét—kilenc osztályt végzett munkás. Sokuk a munka mellett továbbtanul: A nyolcvanméteres kőhöz óriás már fémet ad. Tervez zői pedig, már az építkezés befejezése előtt hozzákezd, tek egy új. még nagyobb kohó tervezéséhez. *- TvihM«r