Szolnok Megyei Néplap, 1968. november (19. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-09 / 263. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! MEGYEI TTBIZOTTSAG ES A MEGYEI TANACS LAPJA XIX. évfolyam, 263. szám. Ára 70 fillér 1968. november 9., szombat Utazás szabad szombatok között E gy évvel ezelőtt még ösztönözni kellett az üzemeket arra. hogy vezessék be a rövidített munkaidőt ott. ahol erre a lehetőség adott vagy meg lehet teremteni. Ma már felesleges az effajta buzdítás, sok helyen szabad a szombat. Ahol még nem, ott igyekeznek azzá tenni, talán túlságosan nagy erőfeszítéssel is. Ugyanis ez mostmár nem csak szociálpolitikái probléma, legalább ennyire gazdasági, műszaki szervezési feladat is. Egyrészt azért, mert a krónikussá váló szak- és segédmunkás hiányban nagyobbá vonzereje van az ötnapos munkahétnek, mint a hatnaposnak — azonos kereseti lehetőség mellett. — Másrészt — és ez sem jelentéktelen — a kötött átlagbérből nehezebben jönnek ki ott, ahol 48 órás munkahétre vesznek fel embereket. Esetleg bérfeszültség is keletkezik. Tudniillik az St napos munkahétre való átállásnak leggyakoribb módja, hogy emelik az alap órabért így a dolgozó pl. 5 nap alatt is annyit tud keresni, mint előtte hat nap alatt Természetesen ehhez mérten növelik — vagy kellene hogy növeljék — a követelményeket hogy a vállalat termelése ne csökkenjen. Mármost, ha akad néhány fember (és mindenütt idead), eká ezt a megszorítást nem vállalja, igyekszik olyan munkahelyet keresni, ahol még „minden a régi”. Itt tekintve, hogy örülnek az új felvettnek, minimum megígérik és meg is aják az előző órabért, amit „vitt" magával. Ha aztán később Itt is rátérnek a csökkentett munkaidőre, a jövevény másodszor is béremelést kap, ugyanolyan jogcímen, mint előző munkahelyén. Kérdés, hogy a régiek, a törzsgárda mit szól hozzá s egyáltalán érdeme szerint való-e? Mindenesetre két, három ^utazás” a szabad szombatos és arra készülő üzemek között bőven — bár érdemtelenül honorált — fárado- eás. Hasonló űzemközs cserék Játszódtak le ez évben pL <t törökszentmiklósi gépgyár, valamint a környékbeli üzemek között. Szabad szombat Ide, szabad szombat oda, 121 ember lépett ki. Zömmel olyanok, akik nem régen dolgoztak a gyárban viszonylag alacsony, illetve kényszerűen emelt órabérrel. Tehát a csökkentett munkaidő nemcsak vonzhat, hanem taszíthat is. Az más kérdés, hogy a távozók milyen hatással lesznek új munkahelyük bérpolitikájárai Persze van olyan hely is, ahol nem béremeléssel, hanem csak a teljesítmény növeléssel teszik szabaddá a szombatot. Azt mondják: öt nap alatt dolgozz annyit, mint eddig hat nap alatt s ugyanazt a hért kapod. Ezt mindenesetre könnyebb mondani, mint csinálni. Pláne meg olyan helyen, mini a mezőtúri Dózsa Cipőipari Ktsz, ahol a gyártás szalagszerű s ehhez mérten a megkövetelt intenzitás meglehetősen beidegződött. Július 1-től vezették be, októberben visszavonták; — Elég drága mulatság volt Bíró Katalin főkönyvelő elkészítette azóta a „számláját” is. iEszerint júliusban — egyetlen hónap alatt 120 000 forintot fizettek rá. A következő két hónapban behoztak valamit ebből, de így is a III; negyedévben az árbevételhez számított 17 százalék helyett csak 14 százalék lett a nyereség, A szövetkezet termékeinek egyébként 90 százalékát közvetve exportálja, a zömét ennek is kemény valutáért. Ha történetesen továbbra is fenntartják a rövidített munkahetet, a szerződéseket nem tudják teljesíteni s elesnek a külföldi piactól vagy annak jó részétől. Az új mechanizmusban ennek következményei vannak: lenni vagy nem lenni. Egyszóval a szabad szombat nem lehet sehol sem pusztán csak jámbor óhaj és nem is intézményesen biztosított jog. aminek terhét az állami költségvetés viseli; Mélységesen humánus intézkedés, de ezzel összefüggésben üzemszervezési probléma sőt elsősorban az! Az órabéremelés önmagában csak kivitelezési formája és semmiesetre sem oka a munkaidőcsökkentésnek. Még akkor sem, ha az üzem rentabilitása „kibírná”... — Csakis az intenzitás növelésére alapozni bizonytalan, ugyanis szubjektív' tényezők függvénye, van aki hajlandó a többletteljesítményre, van, aki nem. járható út — s egyben az eredeti elképzelés, hogy műszaki fejlesztéssel, termelékenyebb gépek beállításával. a gyártási utak és idők megrövidítésével s ezek mellett még ha szükséges némi intenzitás növeléssel kell megteremteni a 44 óra lehetőségét. Ebben az esetben a dolgozók nem érzik megterhe- lőnek. a vállalati eredmény nem sínyli meg és nem is kell kényszerűen visszavonni vagy megváltoztatni a kialakult bérpolitikát, P. L Levonták az állami zászlót A Magyar Népköztársaság állami zászlaját, amely november 7-e, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 51. évfordulója tiszteletére két papon át lengett a parlament előtt a Kossuth Lajos téren, — pénteken délelőtt ünnepélyes külsőségek között, katonai tiszteletadással levonták. A gellérthegyi feszabadu- iási emlékműnél szintén katonai tiszteletadás közepette vonták le a nemzeti lobogót és a nemzetközi munkás«nozgalom vörös zászlaját. Hia: Kitüntették B. Nagy Pált * Közelharc az ép fogakért * A Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta a tiszaföldvári kéj gyilkos halálos ítéletét Nagyhatású tengerészeti rakéták felvonulása a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 51. évfordulója alkalmával rendezett ünnepségen, a moszkvai Vörös téren, (Teleíoto — TASZSZ — MTI — KS) Viiágáiadat Koszolúzások Szolnokon A • Átadták az olajipari fiatalok védnökségével épült algyői tankállomást November 7-én virág- és zászlódiszbe öltözött a város. A főutcán végig a járdán álló' beton virágtartókban fehér őszirózsa díszlett. Szép, hangulatos képet mutatott az ünneplő Szolnok. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 51. évforduló megünneplésének mindig kiemelkedő eseménye a szovjet hősi emlékművek megkoszorúzása. Az ünnepi aktusra igyekvők sora a koszorúktól és csokroktól színes szalaghoz hasonló. A megyeszékhelyen november 7-én délelőtt 9 órakor először a temetőben lévő emlékműhöz vonultak az üzemek, vállalatok, intézmények és iskolák képviselői. A koszol ázás előtt a járműjavító üzemi vállalat MSZMP csúcsvezetőségének titkára, Szabadkai Mihály emlékezett meg a történelem 51 évvel' ezelőtti dicső napjairól. Délelőtt fél II órakor ar hősök tere előtti utcarészek teltek meg ünneplő szolnokiakkal. Itt Sándor László, a városi pártbizottság titkára mondott ünnepi beszédet, — majd a hála és kegyelet virágait elhelyezték az emlékmű talapzatán Szolnok polgárai. Algyőn, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 51. évfordulója tiszteletére szerdán átadták rendeltetésének az 5-ös számú tankáilomást, amely az alföldi' olajipari fiatalok . védnökségével és jelentős társadalmi munkájával épült. A Nagyalföldi Kőolajtermelő Vállalat kéré-' sére lerövidítették a kivitelezés idejét. A munkahelyen ifjúsági önkéntes építőtábort nyitottak, ahol hét váltásban kétszázharminc ifjú szakmunkás, adminisztratív dolgozó és segédmunkás dolgozott két hétig. A szolnoki, orosházi, kardoskúti, egri, szegedi és hajdúszoboszlói KISZ fiatalok csaknem huszonhét és félezer társadalmi munkaórát dolgoztak a hét és félmillió forint értékű tankállomás kivitelezésén. Ezzel'a kezdeményezéssel legalább három—négy hetes előnyt szereztek, most már rövidesen sor kerülhet a tankállomás feltöltésére. — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — | Dr. Molnár Frigyes a SZÖVOSZ elnöke, Szirmai Jenő az OTP vezérigazgatója Pénteken a SZÖVOSZ székházában ülést tartott az Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetek Országos Tanácsa. Az ülésen részt vett Fehér Lajos, a kormány elnökhelyettese. Nyers Rezső az MSZMP Központi Bizottságának titkára, a Politikai Bizottság tagjai, Dr. Nagy Sándor, a TOT főtitkára, valamint az érdekelt minisztériumok és a társadalmi szervek képviselői; Az ülésen Bartolák Mihály, a SZÖVOSZ elnökhelyettese tartott beszámolót. A tanácsülés személyi kérdésekkel i$ foglalkozott, Szirmai Jenőnek, más munkakörbe történő * áthelyezése folytán, lemondását a SZÖVOSZ elnöki tisztéről, érdemei elismerése mellett, elfogadták; Az országos tanács Szirmai Jenőnek a szövetkezeti mozgalomban ’é ?zett hat és félévi munkájáért elismerését és köszönetét fejezte ki. Dr. Molnár Frigyest, a Bács-Kiskun megyei pártbizottság első titkárát, az Országos Szövetkezeli Tanács első elnökhelyettesét a SZÖVOSZ elnökévé választották meg. ír A pénzügyminiszter egyidejűleg Szirmai Jenőt kinevezte az Országos Takarék- pénztár vezérigazgatójává, A DÍVSZ új székháza Szombaton ünnepélyesen felavatják a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség új székházát, az öt világrész több mint százmillió fiatalját tömörítő szervezet állandó irodájának korszerű otthonát. A mintegy 15 millió forintos költséggel emelt épület rekord idő alatt készült el. A szombati avató ünnepséggel egyidejűleg kiállításon mutat, ják be a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség tevékenységét 1945-től napjainkig. Meahívták Hatvanba Beregovojt A hatvani szakközépiskola November 7-i ünnepségén Georgij Beregovoj vezérőrnagy. Lenin-renddel kitüntetett űrhajós, a Szovjetunió kétszeres hőse nevét vette fel. A Szojuz—3 hőse a második világháború idején egy harci repülőszézad parancsnokaként éppen Hatvan környékén tüntette ki magát a fasiszták ellen vívott harcokban. Itt kapta meg először — 1944-ben — a Szovjetunió hőse kitüntetést. A hatvani diákok táviratban köszöntötték iskolájuk névadóját és arra kérték, látogasson el az egykori harcok színhelyére. Az egymilliomodik palack Az előzetes tervek szerint a hazai propán-butángáz fogyasztók számának 1970-ben kellett volna elérnie az egymilliót. A legfrissebb statisztikai adatokból azonban kitűnik, hogy már az elmúlt hetekben megvásárolták az egymilliomodik palackot, illetve készüléket. A forgalmazó vállalat felderíti az egymilliomodik előfizetőt és megajándékozza. 15 éves felújítási proaram A Duna-Tisza közi homokvidéken megkezdődött a kiöregedett szőlők rekonstrukciója. A 15 évre tervezett felújítási orogram több mint 40 ezer hold, részben kipusztuló- félben lévő kisüzemi szőlőre terjed ki. Elsőnek a keceli Kinizsi szakszövetkezet ' apta meg a felúiítási tervet a sző. 16-, gyümölcs és ültetvénytervező vállalattól. A több mint 90 millió forintos beruházásokhoz a tagság is hozzájárul. Az idei őszön 80 holdon kezdik meg n7 áralakító munkát. s a telepítésekkel esvidőben horfeldelenzó pincét és hűtőháznt építenek. A naevüzemi szőlőket betonút hálózza majd be, s az ültetvények között 14 holdas repülőteret létesítenek, ahol a növényvédő repülőgépek parkírozhatnak. Események — sorokban Az MSZMP Központi Bi- zottsága meghívására, csütörtökön rövid baráti látogatásra Budapestre érkezett Paul Niculescu-Mlzü, az RKP Központi Bizottságának és állandó elnökségének tagja, a KB titkára. — A jövő évben Japánban nyolcadik alkalommal rendezik meg a tóklói nemzetközi kereskedelmi vásárt. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke a kambodzsai királyság függetlenné válásának 15. évfordulója alkalmából táviratban üdvözölte Norodom Szihanuk herceget. — A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter utasításában szabályozta, hogy milyen képesítés szükséges az egyes munkakörök betöltéséhez. —- Az Országos Oktatási Tanács pénteki ülésén megvitatták műszaki főiskolák létesítésének problémáit. — Ma délben nyitják meg a Szépművészeti Múzeumban a Miril- ló és kortársai című kiállítást. — Az ország tsz területi szövetségének elnökei pénteken tanácskozást rendeztek Debrecenben. — Pénteken este Szegeden díszbemutatón vetítették a Kortársaink című szovjet filmet. — Dr. Szalai Béla, külkereskedelmi miniszterhetvettes vezetésével kereskedelmi küldöttség utazott az Egyesült Arab Köztársaságba.