Szolnok Megyei Néplap, 1968. november (19. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-07 / 262. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1968. november 7. JOHN HEED: A forrad előestéjén Töredékes beszámoló a rigai fronton tett látoga­tásról, közvetlenül a szocialista forradalom előtt 1. Úton a front felé A balti vasútállomás főnö­ke külön elsöosztályú fülkét tartott fenn nekünk, az „Amerikai Missziónak”, ahogy bennünket nevezett. Egy óhitű pap, aki önkéntes egy­házi teendők ellátására ment a lövészárkokhoz, alázatosan kérte, hogy társaságunkban utazhassék. Nagy darab, egészséges ember volt, ked­ves mosolyú, hatalmas, vörö­ses szakállal, legyűrhetetlen beszélőkedvvel. — Eto vemo! — így van! ■— mondta, s leheletnyit só­hajtott. A forradalom meg­gyöngítette az egyház hatal­mát a tömegeken. A tartalé­kosok sapkáján azelőtt kereszt volt, és a felírat: Za veru, cá­rija, i otyecsesztvo” — „A hitért, a cárért és a hazáért”: Hát, a ,,hitet” is leszaggatták a többivel.:. A fejét rázta. — Az imák régi szövegé­ben az istent a ,.Mennyek Cárjának” nevezték, a Szűz­anyát pedig „Cámőnek”. Meg kellett változtatnunk — az emberek nem engedik az istent így megsérteni — mondták..: Aztán a hadseregben vég­zett munkájáról kezdett be­szélni: — A tábori imában a pap a békéért imádkozik, a világ minden népe szamára. A ka­tonák pedig azt kiabálják: „de azt is vegye be, hogy hó­dítás és jóvátétel nélkül!” És jaj annak a papnak, áld nem a katonák imáját mond­ja! A vonat hosszú ideig áll­dogált minden állomáson, hogy az utasoknak idejük legyen meginni egy csésze teát és lenyelni az ételt a túlzsúfolt várótermek gőzöl­gő, vidám zsibongásában. A pap Taskentben lakott feleségével és öt gyerekével. Mesélt a „Tolvaj irodá”-ról, erről az egyedülálló intéz­ményről, ahol a megrabolt ál­dozatok átvehették tulajdon- kájukat, ha készpénzben megfizették annak ellenérté­két. Igaz, húsz százalék en­gedménnyel. . . Egy kövér polkovnik elmondta, hogy német és osztrák hadifog­lyok bizottsága Moszkvában nyolc órás munkanapot kö­vetelt — és meg is kapta! Már későre járt, a lám­pák homályosan és hunyo­rogva égtek, a vagonban hűvös lett. A pap dideregni kezdett — Hát — mondta vacog­va — túl hideg van ahhoz, hogy ébren maradjunk. És úgy ahogy volt lefe­küdt, csak hosszú szoknyája födte be, és máris hortyo- gott Kora hajnalban ébred­tünk, elmeredve és zsibbad­tan. A Nap áttünt a homá­lyos ablakokon. Bejött egy kisfiú, teát árult cukor he­lyett csokoládéval. Vonatunk már Észtországban döcögött 2. Vojtinszkij, a fáradhatatlan A második emeleti nagy­teremben, lázas írógépkat­togás, futárok és küldöttsé­gek jövés-menése közepette működött a Tizenkettedik Hadosztály agyközpontja, az ISZKOSZOL, ez a spontán keletkezett demokratikus szervezet amelyet a katonák hoztak létre. Az egyik író­asztal mögött, zsidós arcú, jókötésű fiatal hadnagy állt kezével idegesen beletúrt öszes hajába, miközben majd elborította az izga­tott panaszáradat A front­hadosztályoktól jött négy küldöttség — nagyrészt köz­katonák, itt-ott néhány tiszt — rontott neki egyszerre; az egyik hadosztálynak már alig van csizmája — hat­száz párat ígértek, de csak hatvanat küldtek; egy má­sik küldöttség rongyokba burkolt szónoka azt pana­szolta, hogy a tüzérségnek már kiosztották a téli bun­dákat, de a lovasság még mindig a nyári mundérban jár... — Da, da — válaszolta a hadnagy bizonytalanul. — Szicsász, szicsász. Azonnal írok a népbiztosságnak. Egy kis asztalkán újság és brosúrahalmaz tornyosul. Arréb egy katona ül a tö­rött S2éken és hangosan ol­vassa fel, mit ír az Izvesz­tyija — az összorosz Szov­jetek Pétervári Végrehajtó Bizottságának hivatalos lap­ja — az új kormány meg­alakulásáról. Amikor felso­rolja a kadét minisztereket, a hallgatók nevetésbe, gú­nyos kacagásba törnek ki. Az ablaknál Vojtinszkij, a Tizenkettedik Hadsereg helyettes politikai biztosa áll, katonai szabású kabát­ja óllig begombolva. Kék szeme vastag szemüveg mö­gül villan eTő, ő a híres szi­bériai száműzött, a Szmert- niki szerzője. — A munkám — mondja nekünk — az, hogy létre­hozzuk azt a katonai gépe­zetet. amellyel visszafoglal­juk Rigát Pedig a körülmé­nyek borzalmasak. A hadse­reg mindenben szűkölkö­dik — nincs élelem, ruha, lábbeli, lőszer. Az utak ret­tenetesek, és már két hete ál­landóan esik. A trénlovak ha­lálra fáradtak, ki vannak éhezve és legfeljebb csak any- nyi kenyeret tudnak cipelni, amennyi ahhoz elég csak, hogy éhen ne haljunk. De a legkomolyabb hiányt röp- iratokban és újságokban szenvedjük... Erre szüksé­günk van a harci szellem fenntartásához. A bizonyta­lan hangulat miatt sokan egyszerűen letették fegyve­rüket és hazamentek... 3. Vendenben Künn esett, és az ezernyi csizma szétnyomta az utcák sarát a járdákon, úgy, hogy járni is alig lehetett. A vá­rost besötétítették az ellen­séges repülők elől; csak a redőnyrésekből hatoltak ki fénvpászták, a rollók tompa vörösben ragyogtak. A szűk utca olykor egészen várat­lanul kanyarodott A Sötét­ben folyton vonuló katonák­ba ütköztünk, megannyi ci­garettaparázsba: A közelben teherautóoszlop haladt el, valami hadi szállítmány. Vi­haros dübörgéssel száguldott tova a komor fekete­ségben. miközben legye- zőszerűen szétfröccsköl­te a sarat. Valaki éppen előttem gyújtott gyufát, és láttam, hogy egy katona fe­hér papírt ragaszt a falra. Kísérőnk az ISZKOSZOL-ból felkiáltott és odarohant, fel­kattintotta zseblámpáját. Ezt olvastuk: „Katona Elvtársak! A Munkás- és Katonakül- dötték vendeni szovjetje szeptember 28-án, csütörtö­kön négy órakor a parkban GYŰLÉST tart.. ☆ A kis szállóban a félig mohó, féiig rettegő tulajdo­nos azt mondja, hogy nin­csen szoba. — És az ott mi? — kér­dezte barátunk, miközben az egyik ajtóra mutatott. — Az a parancsnok szobá­ja — hangzott a kurta vá­lasz. — Az ISZKOSZOL lefog­lalja. Meg is kaptuk* A teát egy vén paraszt­asszony hozta be nekünk, vizenyős szemével ránk le­sett, kezét dörzsölte és né­metül gagyogott. — Maguk külföldiek — mondta hála a magassá- gos istennek. Az itteniek nem akarnak fizetni. Felénk hajolt és rekedten suttogta: •— Ö, bárcsak sietnének a németek* 4. Útban a frontról Amikor a pályaudvaron üldögélve vártuk a pétervá­ri vonatot, kollégámnak, Williamsnak az az ötlete tá­madt, hogy szétoszthatnánk felesleges Cigarettáinkat Le is telepedett egy kofferra, elővett egy nagy dobozt és nyájas hangokat hallatva, kínálgatni kezdett. Többszáz katona volt körülöttünk. De csak néhányan jöttek oda hozzá, bizonytalanul, vettek maguknak, de a többi a he­lyén maradt és Williams hamarosan egyedül ült egy folyvást táguló kör közepén. A katonák kis csoportokba verődtek, halkan beszélget­tek. Fordította: Raáb György MEGGYES LÁSZLÓ RAJZAI KENDOS FEJ Egy forradalmár életműve Uifz Béla kiállítása a Nemzeti Galériában mindinkább forradalmárrá Egy zseniális tehetség el­indult Magyarországról, vé­gigjárta a fél világot, átélte a forradalmár művész szen­vedéséit, és dicsőségét, s fél évszázad múltán újra itthon van: Uitz Béía-kiállítás nyílt a Nemzeti Galériában. Tulajdonképpen az első nagy Uitz-kiállítás Magyar- országon. Műveit bécsi, moszkvai, londoni és pekingi múzeumok őrzik, tárlatait látta Stockholm, és Firenze, New York és San Francisco, freskói fővárosok palotáit dí­szítik. de itthon még mindig kevesen ismerik a hazaláto­gatott nyolcvanegyesztendős mestert, s még kevesebben alkotásait. Nem egyszerűen Magyar- ország, az első magyar forra­dalmak indították útnak. Az 1887-ben született bácskai parasztgyermek, aki Temes­várod volt esztergályos, mi­előtt Budapesten művésznö­vendék lett, első alkotó lépé­seit a társadalmi lázadás, a változtatni akaró elégedet­lenség irányába tetté. 1916- ban már aranyérmet nyert rajzával a San Francisco-i nemzetközi kiállításon, névé' p legtehetségesebbek kö2ött em’ égették idehaza. A forra­dalmi mozgalomhoz már egy esztendővel korábban kap- r olódott, háborúellenes fo- 1_ 'iratot alapított és szer- i' -sztett az első világháború tvetbm, vezetői* voS a váló művészcsoportnak, kö­vette és egyengette az útját a szocializmusnak, amelyet a Tanácsköztársaság idején nagyszerűen szolgált. A híres vróőekatoea-plajEát alkotójá­nak, a művészeti dlrektérturn egyik vezetőjének, a proletár­tehetségek művésziskolája igazgatójának tehát a bu­káskor menekülnie kellett. Eddigi életét, és munkás­ságát ismertük leginkább, Idehaza készített műveit lát­tuk albumokban és kiállítá­sokon. A most megnyitott hatalmas tárlat azt mutatja, amit eddig jóformán senki nem ismert Uitz Béla életé­ből alaposan: a külföldön eltöltött félszáz esztendőt. Bécsbe menekült először. Szoros kapcsolat fűzte a párthoz, s hamarosan maga is a KMP tagja lett. Moz­galmi munkát végzett, tár­latokat vezetett, közben ki­állított, hatalmas sikerrel. Az osztrák fővárosban került közönség elé Emberiség cí­mű hatalmas kompozíciója, a proletárdiktatura idejéből, amelynek impozáns vázlata most mutatja be először a magyar közönségnek, milyen látomásba fogta össze az életet egy művész, aki egy­szerre lett nagy alkotó és kommunista. A művek be­szélik most már a mester életrajzát a galéria te rém- sorában. Kövérkupólás orosz templomokról készült ke­mény rézkarcok, moszkvai városrészeket ábrázoló, izga­tottan modem vízfestmények jelzik, hogy 1920 végén a Szovjet fővárosban járt a KMP küldötteként a Ko­mintern III. kongresszusán. Forradalmi fejlődését pedig a Ludd tábornok című soro­zata bizonvftla. Az an goi lá­zadó proletárok legendássá vált vezéralakia General Ludd minden lendületében a magyar forra­dalom bukását bosszulia. s harcosainak minden izrmos- Sága az eljövendő forradal­mak erejével fenyeget. A ki­állításon most a vázlatokat i* látná, s a vázlatok alap­ján készült rézkarcokat, ezt a megrendítő grafikai soro­zatot, amely Derkovits Dó­zsájának elődjeként vált a forradalmi grafika klasszi­kus példájává, de nemcsak itthon: az egyetemes művé­szettörténetben is. A Ludd sikeréért hívták meg Angliába, s miután oda nem juthatott, „útközben”, Franciaországban szolgálta az eszmét három esztendeig. B. V, Martéit álnéven az il­legalitás veszélyében dolgo­zik. kommunista lapokba ír, rajzol, munkásokat művel, a F KP magyar szekciójának egyik vezetője. És közben — akárcsak Bécsben — végzi művészi munkáját és sike­resen kiállít. Ékkor születik a mostani kiállítás IV. ter­mének csodálatos iusra.iz-so- rozata. amely a Párizsi gó­tika címet, viseli és a közép­kor áhftatos művészétét dol­gozza fél a modern forradal­mi művészet erős-okos vo­nalaival. Ekkor készíti el második sorozatát, amelynek Címe és témája Az imperia­lista háború ellen, s amely­hez Marcel Cachin. a párt vezetője ír előszót. Ugyan­csak ekkor készülnek monu­mentális színn^dtervei, ame­lyek forradalmi színházak előadásán mutatták, hogy alkotóiuk a modern művészet elvont formáit is robbanó tá-sna-Urp,- mondanivaló szol- gái-UAbr, áilítia B. TT Mprtpii 1926-ban is­mét Uitz Bélává válik és szoviet állampolgárrá Nem­zetközi hírű mesternek járó tisztelettel fogadták új ha­dárában. Lunacsarszkij ír ró!* cikkeket és kitüntetés­sel méltatják munkáját, megbízásokat kap és kiállít, fiatal művészjelölteket ne­vel és nemzetközi forradal­mi képzőművész-szervezetet irányít. Hatalmas freskókon dolgozik éveken át, falképe­ket fest Frunzében és Moszkvában, könyvet ír és művészkollektívákat vezet, pályája csúcsára ér. A Szovjetunió-beü negyven termékeny évről nehéz né­hány sorban beszámolni, három terem, száz alkotás vár ismertetésre. a krimi tusrajzokat említsük-e, ame­lyek a megkomponált szép­ség remekművei, vagy a Tőletek függ című újabb so­rozatának modern, tömörpt? agitáló lapjait, Gorkijról ké­szített erős portrévázlatát, vagy az 56-os magyar ellen- forradalomról készített fal­kép térvet? Tálán mégis portréinak sora a legváltoza­tosabb, ezek a nagy lendület­tel újságpapírra festett fres­kószerű arcképek, amelyek Csapájevtől névtelen kirgiz emberekig, Krupszka iától éneklő lányokig variálják a szilárd világnézet és a ha­talmas művészi jellemzőerő lehetőségeit. Nehéz befejezni de nem is kell: az életmű sincs még befejezve. > Nyolcvanegyesz­tendősen, itthoni vendégség­ben is úi terveket forgat a mester. További munkákról beszél az alkotó, akit úgy adott Magyarország az egye­temes művészettörténetnek és a neméztközi forradalmi mozgalomnak hogy közben mindvégig megőrizte magá­nak is. UITZ BÉLA: ÖNARCKÉP I

Next

/
Thumbnails
Contents