Szolnok Megyei Néplap, 1968. november (19. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-03 / 259. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1968 .november 3. Hidas Antal: Kun elvtársi Én hazamegyek Amíg a táborban egyik nap úgy telt el, mint a másik, s a hetek egy nappá szövődtek össze, amíg semmiféle jele nem volt annak, hogy valami is megváltozik — Horváth Pista, mint a szántást, vagy vetést, kötelességtudóan végezte a rábízott munkát; s reggelenként a halá’+ó] menekült ember boldogságával ébredt föl: élek! De az orosz, 1917-es februári forradalom után a táborban lazább lett a rend, és Horváth Pista megbízatásokkal járt ki a városba. Sőt, a május elsejei felvonuláson is — életében először — részt vett A napok nem hasonlítottak egymáshoz, mint a hadifoglyok földszínű fehérneműt A táboron kívüli munkába kerülve egyre több „plenni” (fogoly” érintkezett a szabályszerű, eleven világgal. A foglyok híreket vettek fel, hoztak a táborba. Egyik-másik fogoly megszökött és már olyan is akadt köztük, akinek sikerült nem pusztult el, nem hozták vissza, mint ezelőtt A táborban is néhányan le» vetették a katonanadrágot a blúzt és ilyen vagy olyan, de civil ruhában jártaki — Horváth Pista mind többet hagyott el jókedvéből. Egy szeptemberi reggelen, amikor a táborból a város felé ballagott s az út két oldalán a szibériai parasztok kaszáltak, a levegő kimondhatatlanul tiszta volt az eget ragyogóvá csiszolta az ősz, vándormadarak kiáltoztak egymásnak — olyan honvágy rohanta meg a fiút hogy le kellett ülnie az árokparton. — Mi az, Klshorváth, mi történt magával? — kérdezte tőle a zászlós, amikor a fiú jelentkezett nála a városban. — Semmi.;; Csáki?: — No.,. •=- Csak nem akarok többé a városba jönni. — Miért? — Mert itt sínek vannak ... Vasút.., A zászlós a fiút nézte, sokáig, aztán, mintha az asztalon keresne valamit, mondta: — Ugyan már... Mosti. amikor... hiszen erről nemegyszer beszéltem magának: jön egy másik forradalom., amikor hamarosan megszűnik a hadifogság. Nem folytatta. Érezte: ez most nem illik ide. Inkább azt mondta: „Kishorváth.. Gyöngéden. S ebben ott volt: „Kedves fiam, ügyeljen magára, az ilyesmi nem használ.,.” A fiú lehajtotta a fejét. Makacsul hallgatott — Jól van — mondta a zászlós. ... Es ettől kezdve a fiú valóban abbahagyta a város- ha járást, a táborban üldögélt. A lelke ugyan nem billent helyére: a fiú szótlanul, tűnődve mosolygott. Másnap egy nap alatt többet mozgott mint most egy álló héten. ... Mindenütt hó borította a földeket amikor Pétervár Októbere után megnyíltak a tábor kapui. Piros kokárdás emberek jöttek, hirdették, hogy a hadifoglyok ezentúl szabad, egyenjogú polgárok, oda mennek ahová akarnak, — mondta az egyik vörös kokárdás orosz —, de a Vörös Gárda se rossz hely mondta a másik kokái> dás —, mindenki maga döntse el — szólt a harmadik. Horváth Pista bement Tomszkba, a zászlóst kereste, aki a városi pártszervezet épületében dolgozott. A szobában gyönge villanylámpa égett, füstfelhők billegtek alatta. A zászlós — civil ruhában — az íróasztal mögött állt Az íróasztal előtt emberek járkáltak föl-alá, oroszul beszéltek, olykor egyszerre hárman is, hangosan, mintha haragudnának egymásra, holott csak vitáztak: lesz-e Németországban forradalom és mikor, és milyen, és Ausztria—Magyarországon? Az ernyőtlen villanykörte felé újabb felhők gomolyogtak. A zászlós alaposan „pusztította” a cigarettákat, miközben figyelt, minden szóra, minden véleményre, és ha beleszólt a vitába, erős hangjától a villanykörte alatti füstfelhők egymásba kavarod tak. A zászlós észrevette Horváth Pistát. Mosolyogva jelezte, hogy örül neki. s egy fej biccentéssel, hogy üljön le, várjon. Amikor a távozó emberek után becsukódott az ajtó, a zászlós megszólalt: — Na, mi van, fiam, Kishorváth? — Kun elvtársi — mondta Horváth Pista olyan komoran, amilyen komorrá csak vidám emberek tudnak változni, — Én hazamegyek. — Hová? — Magyarországra.?: — Rossz itt? — kérdezte Kun Béla. — Éppen, hogy — jő. Nagyon is... —- Nem értem. A fiú hallgatott. — Nem avatkozom bele — szólt Kun Béla — Maga szabad ember, de gondolja meg... Magyarországtól hatezer kilométerre vagyunk. Es egyelőre tart a háború ... front.., Hogy megy át? — Tessék rám bízni, — Otthon újra elviszik katonának... Az olasz frontra.,. a francia frontra,.. — Tessék rám bízni azt is... — Jól van — mondta a zászlós, és a civil ruhában még szélesebbnek látszó vállait felhúzta, mint aki nem érti a dolgot, vagy védekezik ellene. — Ekkora út... Maga tudja, milyen kavargás van itt is az országban. — Odaérek. — Sajnálom, hogy elmegy.., Ha várna egy keveset, együtt utazhatnánk. — Ne fájdítsa a szívemet. Kun elvtárs! Nézte a fiút, tűz gyulladt ki szemében. — Várjon fiam!' — mondta. Elővette erszényét, belenyúlt, és amennyi a keze ügyébe akadt, kimarkolta. — Itt van, az útra... írást is szerzek magának... Délután érte jöhet.., ‘— és gyöngéden hozzátette: — Kishorváth... Horváth Pista erre nem számított. Azt hitte, hogy a zászlós szidni fogja. Nem ez történt. — Kun elvtárs, én visz- sza jövök! A zászlós már az íróasztalnál ült, és valami irat olvasásába fogott. Föl se nézett, halkan mondta: — Gondolja, ez sikerül? — Tudom! Olyan határozottan mondta, hogy az erről való vitának többé semmi értelme nem volt. A zászlós nem nézett föl. Azt mondta: — Adok egy tanácsot. Ha otthon kérdeznék, mondja azt, hogy engem nem ismer. — Megtagadjam, mint Péter a Názáretit? — Fiam, ne legyen marha — szólt a zászlós, anélkül, hogy az olvasást abbahagyta volna. — Hagyja azt a Názáretit... — Kun elvtárs... nyögte Horváth Pista — Kérhetek valamit? — szólt csendesen a zászlós, de most se emelte föl olvasásból a fejét. — Tessék.., akármit.., szívesen.. — Ha valóban hazajut, és teheti, menjen el Kolozsvárra, felírom a címet .. nézze meg a feleségemet meg a kislányomat.,. — elakadt a hangja. — A kislányom három éves — tette hozzá, mintha ez magyarázat lenne, mért akadt el a hagja. — Szóval... — s most fölemelte fejét, a fiúra nézett —, mondja meg a feleségemnek, hogy látott, jól vagyok, megjövök, persze, együtt a többiekkel... Ezt nem azért mondtam, hogy megbántsam magát... hogy rosszkedvű legyen i.. A rosszkedvű ember elrontja a dolgát. Menjen jókedvűen. — Ügy megyek! — mondta Horváth Pista. — Maga azt hiszi, hogy nekem nincs,.. — a mondatot a zászlós félbehagyta, „honvágyam”-t nem mondta. Fölkelt Elfordult a fiútól. Kinyitotta az íróasztal mögött álló szekrény ajtaját, és — becsukta. Időt akart nyerni, hogy lecsillapítsa magát. Amikor visszafordult, így szólt: — No, isten megáldja! — Isten ... ? — mosolygott Horváth Pista, mert a zászlós vallásellenes előadásaira emlékezett — Ne legyen már olyan nagy forradalmár — csapott le Horváthra a hang. — Inkább azt mondja meg: mikor ér oda? — Azt hiszem, karácsonyra... — Az három hét... Igyekezzen! Határozott mozdulattal nyújtotta a kezét. Leült, tollat fogott, s írni kezdett Horváth Pista még állt egy ideig, de a zászlós végleg belemerült a munkába. Mészáros Lajos: HALÁSZOK Akác István: Idősxép asszonyok Időszép asszonyok, gyönyörűek, a szerelem húrjain hegedülnek. Ideg-mélyekre, szövetekig látok: - ők csókolják dallá a világot Időszép asszonyok, gyönyörűek, tárt titkú, hű részesei a Műnek. Csillagok húgai, szívünkre szállók, - ó, férfi létünk tőletek áldott! SZEPESI ATTILA: Füstben, koromban Füstben, koromban villanó arcélek, fényre vakok, meredek égre mélyből nyíló ablakok; , esenevész, tépett ecetfák, álmukban napba-növők, szebb sorsra váró suhancok, morduló, vének, révedezők: kis külvárosi udvarokban; hol száradó ruhák fellege száll, a bütykös ujjak közt fáradtan csörren a kanál; ha este lesz... Marad-e még egyszerű szavam nektek, akár a karcsú fémek - salaktalan? MEZEI ANDRÁS: ANYÁM Panaszkodik, panaszkodik, szerencséjét úgy elrejti, hogy már akkor se lel rá, mikor nem látja senki. Attól is fél, ha valaki olykor boldognak látja. Mindig a böjtre gondol, sosem a jóllakásra. Esküvőjén se öltözött tetőtől talpig újba. Világítanak tárgyai mélyből, szekrénybe csukva A kalap megöregedik polcon selyempapírban a vasalt ágyneműk között, rejtett kultikus sírban. S már múmiák: a vágyai örök gondokba zárva tartják, hogy szét ne essenek, kegyelmes szarkofágba. Élete kijelöltetett születésemtől fogva. Azóta fog egy szatyrot. Az meg a kezét fogja. Szófiai levél: Bazár, dudás és egyebek Szófiában bazárnak nevezik a piacot, és valóban az, ^ mert a mi piacainkhoz nehezen hasonlítható. A bazár- utca elején, dróthálóval elkerített külön térségben parasztok guggolnak vagy ülnek törökülésben és árulják a portékát: rózsaszínű malacokat, pulykanagyságú mérges kakasokat, zsákban apró nyuszikat, hápogó kacsákat, bögyös galambokat tucatjánál. Az állatsereglet békés együttélését csak a nyughatatlan vérű kakasok zavarják meg, amikor egymás tollának esnek. Egy-egy ilyen „kakasviadalra” pillanatok alatt összesereglik a Piac népe és jól elszórakozik a váratlan müsorszámon. Odébb dinnyét árulnak, félelmetes mennyiségben. A görögdinnye olyan mint nálunk, csak kisebb és halványzöld-sötétzöld csikozású. A bele rózsaszín. A sárgadinnye viszont olyan formájú. mint nálunk a zöld tök, de kívül sárga és belül zöld. A zöldségek és gyümölcsök formája itt néha bizony meghökkenti az embert. A zöld tök például egész kicsi. kb. húsz centiméter hosszú, az uborka viszont n mi fogalmaink szerint, óriási: a legkisebb is van 2o cm. de megszokott hosszúság a 40 cm is A paradicsom férfiököl nagyságú, a zeller őszre akkorára nő. mint a Gyerekfej. Külön bódésort alkotnak a gombaárusok. Portékájuk között csak egy-két ismerős gomba-fajta akad. a többit a laikus magyar nem is ismeri, ők árulják a csigabigákat is. nagy ládákban, százszámra, de kilóban mérik. Két kis szarvacskájuk előre meresztve kedélyesen mászkálnak egymás hegyén hátán sőt kimerészkednek a láda oldalára is. ha már igen elszaporodik ■ „szökevények,” száma, jön a gazdájuk és egyetlen mozdulattal visszateremti őket a nyüzsgő kupac tetejére. Mondják, hogy „mnogo dobre”, vegyek belőle, elmagyarázzák a receptet is Hiába. Ez nekem nem megy. Több méter magasságban tornyosodnak a paprikával, paradicsommal teli ládák, a szőlő nagyszemű és édes. mint n méz. És megint a méretek. Egy-egy fürt súlya kiló. másfél kiló! Bazárról lévén szó a paradicsom, görögdinnye-hegyek között békésen megférnek n más .,szakmabeli” árusok is: asztalaikon megtalálható minden, kezdve a különböző melltartóktól a színes gyapjúharisnyákon, papucsokon, faragott fakanalakon, fonott kosarakon, kolompokon. derékszíjakon át a mázas agyagkorsókig. Árulnak kézi kötésű gyapjú pulóvereket, ernyőt és kötőtűt, mosott gyapjút bálákban és virágmagot pici zacskókban. És lehet alkudni — nem is eredménytelenül — mindenütt kivéve a szövetkezeti boltokat. ahol szabott árak vannak. A bazár hangulatához tartoznak a dudások. Olykor megjelenik egy-egy hegyilakó. letelepszik valamelyik bódé sarkánál és rázendít. A piac hangulatát otthonossá teszi a sok magyarul beszélő árus. Minden piacon akad egy-két kertész, akiről kiderül hogy évekig élt Magyarországon. Budapesten. Szegeden vagy Debrecenben. Itt a bazáron is van belőlük jó- néhány Todor Bajcsev bácsi is büszke arra. hogy Miskolcon volt kertész sok éven át, aztán, még „ háború elején hazajött Bulgáriába. Katonáskodott is. ahogy fi mondja „én is voltam felszabadító maguknak, a Dunántúlon.” Egy másik asszonyka szülei ma is Budafokon élnek a papa, Péter bácsi most is ott árul a piacon. Őket nemcsak baráti, hanem igen szoros 'estvéri. rokoni szálak fűzik Magyarországhoz, ahol szüleik, testvéreik, gyermekeik élnek. A mi országunkat őszinte szeretettel, ragaszkodással második hazájuknak tekintik. Alföldi Erzsébet
