Szolnok Megyei Néplap, 1968. november (19. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-23 / 275. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1968. november 2S. Szolnok város labdarúgó bajnokságáról Azzal a céllal szerveztük a bajnokságot, hogy sportolási lehetőséget biztosítsunk mindazon fiatalnak, aki szabadidejének nagy részét sportolással kívánja eltölteni, Ezért széleskörű tevékenységet folytattunk annak érdekében, hogy minél több egyesület nevezzen és hagyományaihoz híven színvonalas legyen a városi labdarugó bajnokság. Törekvésünk nem mindenütt talált megértésre. Ezért történhetett meg, hogy a városi labdarúgó bajnokság történetében először mindössze hat egyesület küzdött a bajnoki pontokért A bajnokság elérte célját, csupán színvonalban maradt el az előző éviektől. A mérkőzések sportszerűek voltak. Akadtak azonban esetek, amikor magukról megfeledkezett játékosok a kiállítás sorsára jutottak. A fegyelmi, tárgyalásokon igyekeztünk ezeket a játékosokat meggyőzni helytelen magatartásuk következményeiről és felhívtuk figyelmüket sportszerűtlenségük káros hatására. Előfordult, hogy nem minden csapat tudott kiállni különböző okok miatt és emiatt a mérkőzések elmaradtak, melyeket később kellett lejátszani. Tanulságként levonható — mind a sportkörök, mind a városi sportszövetség részéről —, hogy a jövőben sokkal többet kell foglalkoznunk ezzel a kérdéssel és hatásos intézkedéseket keli tenni azért, hogy színvonalas és sportszerű legyen á városi labdarúgó bajnokság. I.egsportszerűbben küzdött a' Traktor SK csapata. Minden mérkőzésre lelkiismeretesen készült, melynek meg is lett az eredménye. Biztos birtokosa lett a bajnoki címnek és ezzel jogot nyert az osztályozókon való részvételre is; Köszönhető ez az eredmény annak is, hogy ennél a sportkörnél a közösségi szellem kiváló, a szakosztályvezetés pedig feladata magaslatán állott. A magatartás méltán lehet más sportkörnek is példaképe. Nagyidai Mihály a Városi labdarúgó Szakszövetség titkára Van már bázisa a Szolnoki Vörös Meteornak A Szolnok! Vörös Meteor azok közé a sportegyesületek közé tartozott, amelyek nem vállalatra, üzemre épültek, hanem bázis nélkül működtek. A KPVDSZ-hez tartozó vállalatok támogatták ugyan, de mint az ilyenkor lenni szokott, a sok gazda között nem találták helyüket Hiányzott a közvetlen felelős, rendszertelen volt az anyagi támogatás, a bajban nem tudtak kihez fordulni és sok gondot okozott a női N"B Tl-es kosárlabdacsapat játékosainak edzésre járása is. Ez az áldatlan állapot az alapszabályt tárgyaló közgyűlésen rendeződött Az iparcikk kiskereskedelmi vállalat párt-alapszerve- zete vállalta az egyesület irányítását, támogatását A Vörös Meteort a KPVDSZ-hez tartozó vállalatok továbbra is segítik, és sző van arról is, hogy a szakosztályokat egy-egy nagyobb vállalat patronálja. Így például a vendéglátó a kosárlabda, az élelmiszer kisker a természetjáró, a nemzeti bank megyei igazgatósága a tenisz, a szolnoki fmsz a torna, az iparcikk kisker pedig az asztalitenisz szakosztályt Tíz többi vállalatnál sportcsoportok irányítják a tömegsportot Változások történtek az elnökség összetételében is. Az egyesület elnöke Szabó János, helyettese Illyés István és Konez Tibor, titkára Zérczi Máté lett Az egyesületnek jelenleg 500 tagja van. SAKKHÍREK A Szolnok városi KISZ V. B, valamint a Városi Sakkszövetség az elmúlt vasárnap rendezte meg a „Jubileumi KISZ Kupát”. A csapatversenyen 5 KISZ alapszervezet képviseltette magát A fiúk csapatversenyét 4 pontos előnnyel, veretlenül a Vasipari csapata nyerte 13,5 ponttal. 2. Gépipari Technikum 10, 3. Ti- szaparti Gimnázium 9,5, 4j Verseghy Gimnázium 5, 5. Vásárhelyi Technikum 2 pont. — Leányoknál egy Csapat jelentkezett a városi döntőre, s így a Tiszapartt Gimnázium leányai Jutottak tovább. A jelenlevő lelkes és igen képzett versenyzők jól valósították meg részvételükkel a- verseny célkitűzését Sajnos ez a körülmény sem indokolja az alapszervezetek nagy részvétlenségét. A Jászberényi Lehel n. o. minősítő versenyt rendezett 14 résztvevővel. Az első helyet Bordás József szerezte meg, igen kitűnő, 11 pontos eredménnyel. Az élcsoport további helyezettjei: 2. Turza 10,5, 3. Kiss László 10, 4. Bedó 10, 5. Pál 10 ponttal. — B. S. — Hétvégi műsor SZOMBAT Teke. Osztályozó aj NE H-be jutásért, Szolnok, Járműjavító, 8 és Iá. Idegenben szerepelnek: a Szolnoki MÁV birkózói Budapesten, NB Il-es csapatbajnokságon, a Szolnoki Vegyiművek fejti, a szolnoki MTE nól röplabda csapata Debrecenben, a Szolnoki Olajbányász teke csapata Budapesten az NB II-be jutásért folyó osztályozna. VASÁRNAP Kézilabda. Osztályozó a megyei bajnoki elmért, férfi: Szolnoki Olajbányász—Szolnoki MÁV, Ki- Lián pálya, U. Teke. Osztályozó az NB n-be jutásért,, Szolnok, Járműjavító, 8 óra. Vívás. Városi középiskolás csapatbajnokság, Szolnok, Bajcsy Zs. u. isk., 9. Labdarúgás. NB I B: Szolnoki MTE--Egrt Dózsa, MTE sporttelep, 13.30, Sonllái. NB III: Szolnoki Vegyiművek: Nagykáüó, Vegyiművek pálya, 13.30, Homyák. Kilián SE—Mátészalka MAV- sporttelep, 13.30, DuU. Tm. Vasas Szabó L. SE TörÖkszentmiklős, 13.30, Kovács S. Martfű—Karancs- lapujtó Martfű, 13.30, Szabó G. Osztályozó a megyei IL oeztály- ba jutásért: Tiszaug—Szolnoki Traktor, Tiszaföldvár, 13.30. Sza- jol—Tiszafüred Kisújszállás, 13.30. Sznrkológyülés. A Szolnoki MTE labdarúgó szurkolóinak gyűlése, szolnoki jáj-ási tanács, (. Idegenben szerepelnek: a labdarúgó NB II-ben a Szolnoki MÁV Kecskeméten a TE, a Jászberényi Lehel Hódmezővásárhelyen a Szegedi Dózsa ellen, az asztalitenisz NB II-ben a Jászberényi Lehel férfi csapata Vácon. az ökölvívó NB U-ben a Szolnoki MÁV Debrecenben a VSC ellen, a sakk NB n-ben a Szolnoki MTE Aszódon, a Kilián tollaslabdázói közül a Csemi— Gedő és. a Szulyovseky—Serfőző vegyespáros a magyar bajnokságon, a Szó. MTE súlyemelői a vidéki ifjúsági bajnokságon. APRÓHIRDETÉSEK állás : FÉRFI munkaerőt — szállítm ánykisérói ín unkák őrbe alkalmazunk. A munkakör betöltéséhez erkölcsi bizonyítvány szükséges. Vidékiek részre munkásszállást biztosítunk. — Szolnoki Tejüzem. GYAKORLATTAL rendelkező bérszámfejtőt azonnali belépéssel felveszünk, — szolnoki lakosok — előnyben. — Fizetés megegyezés szerint. Háziipari Termelő- szövetkezet, Szolnok, Magyar o. 14. FELVESZÜNK Viza* gázott Vöcsi és Panther autódaru rakodógép kezelőket, — mezőtúri, törökszentmiklósi, kunszentmártoni és tiszaföld- vári munkahelyekre. {Jó kereseti lehetőség). Jelentkezni lehet a 7. sz- AKÖV mezőtúri üzemegységén. Mezőtúr. Bem út 2. A TISZASÜLY1 Állami Gazdaság any a - juh gondozókat vesz fel. Fizetés kollektív szerint. Jelentkezés a gazdaság Tiszasüly- görbemajori üzemegységében. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. MEZOGAZDASAGI Gépjavító Vállalat felvételre keres maróst, férfi segédmunkásokat, anyagraktárost és gyors-gépírót. — Jelentkezni lehet: Szolnok, Vöröshadsereg a. 53. IL OSZTÁLYÚ Es- pressónkhoz — szóló zongoristát veszünk feL Jelentkezni lehet személyesen, —* vagy írásban. Személyes Jelentkezésnél felvétel esetén útiköltséget térítünk. Cím: Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet ** Kunszentmárton. TMK lakatosokat, — villanyszerelőt, Üzemi , sfegé<ímunkáso- kai, kazánfűtőt és salakozókat azonnali belépéssel felveszünk. Jó kereseti lehetőség mellett, 40 órás munkahét. — Jelentkezni személyesen Állati Fehérje Takarmányokat Előállító Vállalat üzemében Szolnok, Tószegi út. ÜJVÄROSI Iskola december elsejével kályhafűtőt keres — (1700). — Igazgatóság. a jászapáti és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet nagy gyakorlattal rendelkező, szakképzett cukrászt keres azonnali belépéssel. Fizetés kollektív szerint. Lakást biztosítani nem tudunk. — Jelentkezés személyesen az Fmsz Igazgatóság Elnökénél. A SZOLNOKI Járműjavító üzem! Vállalat felvételre keres vizsgázott gázszerelő. lakatos, bognár, asztalos és férfi segédmunkásokat. Továbbá felvételre keres női segédmunkásokat fizikai munkára. Jelentkezés: a Munkaügyi Osztályon. Szolnok, Kőrös) út. GEPlRO-adminisrtrá- tort felvesz a szolnoki járásbíróság. — (IL e. 60. sz.) SZOLNOKI Járási Tanács műszaki ellenőri munkára építésztechnikust alkalmaz. — Jelentkezés írásban előző tevékenység ismertetésévek AZONNALI belépéssel központi fűtésszerelő szakoktatót keresünk. Jelentkezni lehet levélben — vagy személyesen — 605-ös számú Ipari Szakmunkásképző Intézet Szolnok, Petőfi u. L A TÖRÖKSZENT- MIKLÖS és Vidéke Körzeti Általános Fogy. és Ért. Szövetkezet felvesz, gyakorlattal rendelkező üveges-képkeretezót. — Jelentkezni lehet személyesen vagy levélben. — (Telefon: 156.) Ütiköltséget felvétel esetén térítünk. INGATLAN: ELADÓ 1000 n-öl gyümölcsös szó bakó ny hás lakással. — Kocsoros, Barack u. 7. Érdeklődni: Szolnok, Fűrész u. 1. 6 LAKÁSOS társasház epltkezeshez társakat keresek. Érdeklődni: délelőtt, — Szolnok« Üttörő út 22, vasárnap egész nap. ELADÓ 1 hold szőlő két részben Is. Érdeklődni: Tiszaföldvár, Ó kincsem IL u. JL szám. GARÄZS kiadó. — Szolnok, Vosztok út VDL ép. L lh. 12. 1 SZOBA konyhás ház melléképületekkel eladó. Beseny- EZög, Attila u. 6. Érdeklődni: megyei tanács, Boros. Nagyméretű szoba vállalatnak — vagy házaspárnak albérletbe kiadó. Szolnok, Úttörő m 4L Érdeklődni este. EGYSZOBA összkomfortos há* azo«H nal beköltözhetően eladó. Szolnok, Ibolya «L ». ELADÓ Szandaszöl- lős központjában félház. Szoba-konyha, kamra. melléképülettel. Különbejáratú. L osztályú 500 n-ől megművelt gyümölcsös 21 db korai gyümölcsfa és 100 n-öl földieper. Közművesített belterület. Betegség miatt — azonnal beköltözhető. — Érdeklődni: Szandaszöllős, Vörös- mező út 85/a. SZŐLŐ eladó Tisza- jenő belterületén — 1200 n-öl, — esetleg megosztva is. Érdeklődni: Szolnok, Üttörő u. 51. Kuszák. FÉL ház sürgősen eladó. > Érdeklődni: Szolnok, Vasvári Pál u. 11. GÉPJÁRMŰ: Wartburgot 0 lemtől 15 000 km-ig vennék „készpénz” jeligére a jászberényi hirdetőbe. FORD Merkury 6 személyes modern nagykocsi kifogástalan állapotban eladó. Juhász, Abony, Szolnoki u. 35. TtPUS egységesítés miatt — az alábbi üzemképes használt gépek eladók: 2 db Utos—45, 2 db Zetor —3011, 2 db Zetor—K. 25, 3 db RS—09) (Maulwurff). — Cím: Lenin Mg. Termelőszövetkezet, Tiszaföldvár. Telefon: 52. VENNÉK 601-es Trabant Limousine utalványt, vagy nyeremény kocsit 0 kniest. Boros, Jászberény, Liget u. 5. TRABANT 600-as eladó. Szolnok, Verseghy út 15. sS* Dr. Nagy. Telefon: 24—64. COl-es Trabant 28 000 km-rel eladó. Építkezés miatt. Tisza- tenyő, Köztársaság ut 12. SKODA 1102-es, műszakilag vizsgázott, jó állapotban olcsón eladó. Bene, Mezőtúr. Kossuth tér 3. EGYÉB: HÁROMNEGYEDES hegedű eladó. Szolnok, Gábor Áron tér 3. FazekaséknáL GAZÖNGYÜJTÖ töltése : Fehémé. Szolnok, Májusi 1. út Hősök tere. HÁLÓZATI áramra kapcsolható villany- daráló eladó. Szolnok* Mikszáth Kálmán tt. 2. EGY mély gyermek- kocsi jó állapotban eladó. — Szolnok. Achim András ti. 21. ELVESZETT fekete tacskó és barna kőly- ke. Jutalom ellenében értesítést kérek. Szolnok," Üttörő u- 41. szám. VASVÁZAS 430-as új szalagfűrész eladó. Kovács János, Nagyi rév, Széchenyi u. 5. NÉGYEZER használt holdfa rkú cserép eladó. Rózsa Antal. — Tiszaőrs, Rákóczi út 35. szám. AUTONYEREMÉNY sorsoláson kihúzott utalványt készpénzért vcsaek. Dr. Kovács, Karcag, Technikum. SAROK rekamié, két fotel, négy szék eladó. Szolnok, Tófenek cl 2 /a. ÜJ balassagyarmati kombinált szekrény eladó. Szolnok, Keskeny János u. Sft. SAJAT tenyésztésű díszhalat vásároljon Mihályi Kálmán díszhaltenyésztőtől. Szolnok, Abonyi cl 28. SZÉPSÉGÁPOLÁS, szőrszálak végleges eltávolítása, zsíros, pattanásos arc kezelése, kvarc kezelés. Gyárfásné, Szolnok, Táncsics u. 7. REKAMIÉK, garnitúrák, fotelágyak — részletfizetésre. Kérjen képes árjegyzéket, Román kárpitos, Budapest, Nagymező u. 66. DÍSZNÖVÉNYEK. — Rózsa tőújdonságok. Dlszhagymák Kérje árjegyzékemet. Koller Károly dísznövény kertészete, Budapest. ni. pf Vt NAGYKEREKÜ modem gyermekkocsit vennék. Ajánlatokat telefon: 30—89-re kérek. Zolnai. Szerződtetünk húsipari szakmunkás tanulónak az 1969—70-es tanévre 17 életévet niég be nem töltött VIII. általános iskolát végző- ül. végzett fiú tanulókat Jelentkezni lehet: Szolnok megyei Húsipari Vállalat, Munkaügyi Osztálya, Szolnok. Vágóhíd u. 70. Részletes felvilágosítás fenti címen kapható. Azonnal felveszünk központi telephelyünkre Esztergályos, marós, lakatos, ív-vés lánghegesztő. motorszerelő, villanyszerelő. — elektroműszerész és kőműves szakmunkásokat, mérő és szabályozó körök iizembehelyczéséhez technikusokat, továbbá férfi segédmunkásokat. Kulszolgálatos munkakörre műszer és technológiai szerelési munkahelyeinkre: (Orosháza, Szeged környékére, Százhalombatta, Szőny) csőszerelő, központi fűtésszerelő, lakatos, hegesztő és villanyszerelő szakmunkásokat, továbbá férfi segédmunkásokat. A központi munkahelyen 44 órás a munkahét és minden második szombat szabad. A vidéki munkahelyeken 44 órás a munkahét és minden szombat szabad. Munkásszállás, üzemi konyha van. Bér: megegyezés szerint Segédmunkások részére hegesztő képzés. JELENTRE-»*« a BUDAPESTI KŐOLAJIPARI GÉPGYÁR Budapest, XVIII, Gyömröi út 79—83. A Kungyalui Zöldmező Tsz a martfűi vendéglátó egységébe azonnali belépéssel 3 pincért felvesz Jelentkezni lehet Martfűn, Lengyel István üzletvezetőnél Virágárudák figyelem ! A szentesi Termál szövetkezet egész évi szállításra felajánl vállalatok, szövetkezetek és magánkereskedők részére vágott szegfűt és rózsát Állami és szövetkezeti vállalatokkal egész évre szállítási szerződést kötünk. Magánkereskedőktől minden mennyiségű rendelést elfogadunk. Szállítá st a megadott címre postán, vagy vasúton eszközöljük. Áraink a mindenkori napi árak. Figyelmes és pontos kiszolgálás. Megrendelésüket Termál szövetke zet Szentes, Munkácsy u. 1« címre kérjük. Telefon: 275. Gépjavító Állomás Szolnok Besenyszőgi út, felvételre keres ; ""f 1 ■ 1 2 kazánfűtőt kisnyomású kazán fűtésére, esztergályos, hegesztő, marós szakmunkásokat Fizetés megegyezés szerint Bélel Állami Gazdaság martfűi téglagyári telepéről átad 76 000 db téglát IV. negyedévi diszpozíciójából. Érdeklődni: al- csiszigeti üzemegységében. A Jászberényi APRÍTÖ- GÉPGYAR keres azonnali belépésre BELSŐ REVIZORT, legalább mérlegképes könyvelői vizsgával, 5 éves gyakorlattal. KÖNYVELŐT közgazdasági technikumi végzettséggel és több éves gyakorlattal. Jelentkezés személyesen, vagy Írásban az APRÍTÓ- GÉPGYÁR személyzeti' osztályán. Állami gazdasagok, tsz-ek. háztáji gazdálkodók számára egyaránt nélkülözhetetlen a „PÖRÖLY" UNIVERZÁLIS ÖRLÖ, MORZSOLÓ. TAKARMANY-ELÖKESZI- Tö KISGÉP. Morzsol és őröl egyidőben vagy külön-külön. Nagy kapacitású. Üzembiztos. Magyar szabadalom. Jótállás. Raktárról azonna- szállít’uk A kívánt szemcsenagysághan. lisztfinomságig őröl kukoricát. gabonát, száraztak ármányt. Egy óra alatt 200 kg kukoricát morzsol, a nedvesség- tartalomtól és a rostalemeztől függően 40—90 kg-ot őröl. A „PÖRÖLY” ÖRLÖ MINŐSÉG! Forgalomba hozzák az AGROTRÖSZT MEGYEI AGROKEU VÁLLALATAI